Használ a fészkek eltávolítása? 

Nem, sőt ez jelentősen ront a helyzeten!

Miért?!

Egyrészt, mert egy telepből sok lesz, másrészt több konfliktushelyzet, továbbá a munkaráfordítás és a költségek járulékos növekedését is okozza az alábbiak szerint:

1. a varjak a fészkek leszedésének első évében, éveiben szétspriccelnek a megzavart telepről és néhány száz - néhány kilométeres körzetben, de a településen maradva új telepeket alapítanak (Dombóváron 2025 áprilisában 9 teleprész 139 fáján 815 fészek volt az eredeti egy központi telep helyett) - ezzel jelentősen nő az érintett lakosság száma, aránya;
    
2. a lakosság varjak által nem zavart részét felháboríthatja a fák brutális (drága és értelmetlen) megcsonkítása - ami növeli az önkormányzatot érő kritikát;
    
3. következő tavaszra a faágak vágáslapjai köré a varjak fészkei számára ideális sarjkoszorú nő, így a sok új telepkezdeményről jelentős részben visszaszállingózó varjakat remek fészekhelyek várják - ugyanakkor a megkezdett új teleprészek sem néptelenednek el, a varjak egy része ott marad és a következő években itt is megindul az állománynövekedés;
    
4. az évente ismétlődő fészekeltávolításokat a madarak már ismert zavaró tényezőként kezelik, ezért egyre kevésbé települnek át messzebbre, helyben építik újjá a fészkeiket - a leggyorsabb párok három nap alatt (!) képesek az új fészket megrakni, és a jelentős költséggel eltávolított kolóniarészek akár több százas fészekállománya is felépül két-három hét alatt;
    
5. a fészkek meg- és újjáépítésének heteiben a terület varjúterhelése (ürülék- és gallypotyogás, zaj) 300-500%-kal, egy-egy nagyobb fészkes fa alól akár naponta kell több talicskányi gallyat összetakarítania és elszállítania az önkormányzatnak - a munkaráfordítás és a költség újból növekszik;
    
6. mivel az első fészekeltávolítástól kezdve a településen újabb és újabb helyen létesülnek néhány vagy több tíz fészkes új teleprészek, évente növekvő számú helyről kell az önkormányzatnak leszedetnie a fészkeket, ahonnan a madarak részben ismét áttelepülnek - tehát az elő évben elkövetett, majd évente megismételt hiba következtében évente nő a munka- és költségigény, valamint az érintett lakosságszám (lásd 1. pont);
    
7. bár a varjak évről évre egyre rutinosabban és gyorsan visszaépítik a leszedett fészkeket, a fiatal, először költő, ezért rutintalan párok miatt az egyébként jól összehangolt költési szezon jelentősen elhúzódik, akár több mint egy hónappal, július második feléig is kitolódik - normál esetben a röpképessé váló fiókák és szüleik június elején-közepén elhagyják a települési kolóniát, kitelepülnek a város széli táplálkozóterületekre, ahonnan csak a tél végén kezdenek ismét visszajárni;
    
8. mivel az evolúció, az alkalmazkodás soha nem áll le, fel kell készülnünk a varjak folyamatos alkalmazkodására is, ami az évenként rájuk kényszerített fészek- és telepújjáépítés kapcsán oda vezethet, hogy a madarak rájönnek, a fészkes fák alatti gyepeken táplálkozni is lehet, ebben az esetben a varjak települési jelenléte jelentősen növekedhet - a dombóvári, 815 fészkes kolónia esetében ez a viselkedés 2025 tavaszán kezdett el először megjelenni;
    
9. a varjúfészkek folyamatosan növekvő száma a fiókanevelési időszakban, amikor folyamatos a madarak jövés menése, jelenléte, igen jelentősen növeli:
   • a fészkes fák alatt minden beborító ürülékszennyezést;
   • a fiókák kikelése után éjszaka is jelentkező, hangos károgás okozta zajterhelést, ami néhány száz méteren is akár több száz fészekkel számolva, a fiókákkal együtt akár ezer károgó madarat is jelenthet ilyen kis területen;
   • májustól a teljes vedlést végző madarak kihulló szárny- és faroktollainak mennyiségét;
   • a fészekben elpusztuló, a szülők áltat kidobott fiókák tetemeinek, valamint a folyamatosan pusztuló felnőtt madarak hulláinak számát;
      
10. a fészkek leszedése miatt a fészekvendég erdei fülesbaglyok költési időszaka is kitolódik, fiókáik éjszakai eleségkérő hangja még július második felében, a varjak távozása után is zavarja a lakosságot - ráadásul a városi teleprészek számának növekedésével az erdeifülesbagoly-párok száma, ezzel együtt az éjszakai zajterhelés is jelentősen nő (az erdeifülesbagoly-párok lakossági felméréséhez itt lehet csatlakozni).

Tudjuk, mit lehetne megpróbálni!

Az alábbi koncepciót a vetési varjak legjelentősebb fészekvendégét jelentő kék vércsék hazai védelmi kutatása során dolgozták ki az MME munkatársai:

1. a vetési varjas településen ki kell jelölni egy olyan facsoportot, "kiserdőt", ahol a madarak senkit nem zavarnának és biztosítani lehet a leendő kolónia nyugalmát;
    
2. mivel a varjak számára az egyik legnagyobb kincs a fészeképítő-anyag, az önkormányzat a parkok gondozása során keletkező ujjnyi vastag gallyakat nagy halmokban hordja ki a fenti helyre;
    
3. telente meg kell próbálkozni a varjak itteni etetésével, hogy megismerjék és megkedveljék a területet, amit néhány fészek megépítésével is elő lehet segíteni;
    
4. amint a varjak belakják a területet (ez több évbe is beletelhet), meg lehet próbálkozni a települési fészkek eltávolításával mindaddig, amíg a madarak a kijelölt erdőfoltba át nem költöznek.

Ugyanakkor tisztában vagyunk a dolog nem kevés buktatójával, hiszen, ha sikerül is kiléptetni a varjakat egy ilyen kíméleti zónába, a lakosság és a környék gazdálkodóinak teljes és hosszú távú együttműködésére van szükség a madarak nyugalmának biztosításához. Elég, ha egy quados van terepmotoros rosszkor jár itt, ha a varjak jelenlétével egyet nem értők elkezdik illegálisan kivágni a fákat, belepuskáznak a fészkekbe vagy elkezdenek lövöldözni a madarakat.

A zaj és az ürülékpotyogás kezelési lehetőségei

Zaj
 

Ürülékpotyogás
 

Ki lehet tessékelni őket a településekről?

Nem, szinte biztosan nem!

Ennek oka, hogy:

1. a települési fészkekből kirepült fiatalok számára a városi kolónia megszokott, és ha leszedik, megsemmisítik a fészküket, akkor azon vagy a szomszédos fákon, tartós zavarás esetén pedig bárhol a településen napok alatt újjáépítik a megsemmisített fészkeiket, hetek alatt pedig a teljes kolóniát;
    
2. mivel ilyenre még nem volt példa, nincs információink arról, hogy egyszer költő madárként meddig hajlandóak a megsemmisített fészkeiket újjáépíteni, de könnyen elképzelhető, hogy akár a nyár közepéig is;
    
3. ez azt jelenti, hogy ha a törvényi szabályozás felpuhítása sikerrel járna, a települések teljes területén, hónapokon keresztül heti-kétheti gyakorisággal meg kellene találni az újabb és újabb helyeken létesülő teleprészeket, majd minden fészket el is kellene távolítani - ennek költségigénye akár a százmillió forintos nagyságrendet is elérheti egyetlen településen;
    
4. a fészkek felderítése maximum április végéig lehetséges, amíg nincs levél a fákon, ezt követően a sűrű lombkoronában akár több tucatnyi fészek is láthatatlanná válik;
    
5. tudjuk, hogy a varjúfélék egyes intelligenciatípusok terén a 4-6 éves gyerekének megfelelő intelligenciával rendelkeznek, így fel kell készülni arra, hogy gyorsan megtanulják kihasználni a fészekleszedést akadályozó települési lehetőségeket:
   • máris elkezdődött a fészkek fenyőre építése, ahol képtelenség felfedezni ezeket, még akkor is, ha az ember látja az ide berepülő madarakat;
   • ugyancsak esélyes, hogy a varjak rájönnek a köz- és magánterület közti különbségre, és ha utóbbi egy madárbarát és/vagy a polgármestert nem kedvelő tulajé, akkor előfordulhat, hogy nem járul hozzá a fészkek megsemmisítéséhez;
   • félő, hogy a folyamatos fészekleszedés gyorsítja az alkalmazkodást, melynek hatására ezek a védekező stratégiák gyorsan fejlődnek és általánossá válnak, így a rendkívül költségek ellenére sem lesz szavatolható a település összes varjúfészkének eltávolítása, ami így a projekt bukását jelenti;
      
6. de ami a legfontosabb - a városi kolóniák fészekeltávolításai kapcsán az elmúlt években szerzett általános tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a madarak a zavarás hatására nem hagyják el a települést.

A kormány által 2025 nyarán beharangozott, illetve egyes polgármesterek által követelt radikális elképzelések (akár a vetési varjak védettségének megszüntetése és kilövése a lakott területeken) a lakossági ellenállás miatt sem lesznek megvalósíthatak. Ezt ugyanis az emberek más konfliktusfajoknál, a dolmányos varjak és a parlagi galambok élve befogása, majd elpusztítása kapcsán sem hagyták.

Az MME közönségszolgálatánál felhalmozódott tapasztalatok alapján a lakosság csak akkor hajlandó felvállalni bármely ember-madár konfliktushelyzetet, ha eközben az alábbi feltételek teljesülnek (fontossági sorrendben, de az elsőnek mindenképpen teljesülnie kell):

1. a madárnak nem eshet baja, szó sem lehet a lelövésükről (ami településen amúgy is tilos) elaltatásukról, pláne az állatvédelmi törvény által engedélyezett tömeges lefojtásukról;
2. valaki más oldja meg a kérdést, ne a bejelentőnek kelljen azzal foglalkoznia;
3. a lehető leggyorsabban, de lehetőleg holnapra legyen meg a dolog;
4. legyen olcsó, de lehetőleg ingyenes;
5. végül, de nem utolsó sorban ne járjon zajjal, kosszal bármiféle kényelmetlenséggel.

Működik a ragadozó madaras riasztás?

Nem, más riasztási elképzeléshez hasonlóan ez sem működik!

A köztudatban leginkább magától értetődő csodafegyverként a ragadozó madaras riasztás szerepel a varjak (galambok, bármi) esetében is. Ez azonban nemhogy nem működik, de még oda is vonzhatja egyes fajok, madárcsoportok, így a varjúfélék képviselőit is!

A madarászok nagyon jól tudják, hogy a potenciális zsákmányállatok nem félnek a ragadozóktól. Figyelnek rájuk, és támadás esetén minden megtesznek a menekülésért. Ha pedig egy ragadozó nem vadászati "üzemmódban" van, hanem pihen, átrepül a területen vagy éppen táplálkozik, akkor egyenesen megtámadják, folyamatosan zaklatják. 

Azt gondolhatnánk, hogy a varjúféléknek ez az agresszív, zaklató viselkedése csak az olyan
kisebb ragadozókkal szemben jelentkezik, mint az egerészölyv, ...

... valójában azonban a méret nem számít, sőt minél nagyobb annál jobb alapon az 
óriási termetű sasokat sem hagyják békén, ...

.. miközben egymással még táplálkozás közben is békések
(videók: Orbán Zoltán)

Tehát a solymász által a helyszínre vitt ragadozó madár tartósan nem fogja elriasztani, a telep feladására késztetni a vetésivarjú-kolónia lakóit. Pláne ismétlődő riasztási próbálkozás esetén, amikor megtapasztalják, hogy a rájuk engedett többnyire Harris's Hawk semmiféle veszélyt nem jelent rájuk. 

Mi a helyzet a többi riasztási módszerrel?

Bármely emberhez, városi környezethez szokott madár, így a szuperintelligens varjúfélék esetében is igaz, hogy nem létezik olyan módszer (CD-korong, ultrahang, hangágyú, ragadozómadár imitáció, riasztószalag stb.), mellyel tartósan és biztosan el lehetne őket riasztani akár kis területről is, nemhogy egy egész városból. 

Ha nem működnek ezek, az önkormányzatok mégis miért csinálják?

Kényszerű pótcselekvésként, hogy a mind agresszívebb lakossági követelőzés abbamaradjon, miközben a témához egyáltalán nem értve (és szakértőt meg nem hallgatva) nem tudják, hogy amit tesznek, az hatástalan és minimum pénzkidobás, de a fészkek eltávolítása kapcsán kifejezetten önsorsrontó (lásd az egyik korábbi fejezetben). 

AKIT RÉSZLETESEBBEN IS ÉRDEKEL A TÉMA

Egyáltalán miért költöztek a városokba?!

Ennek kiváltója és alapvető oka a sok évtizedes irtás és élőhelypusztítás volt.

A mérgezések, lelövések, fészekbe puskázások és a költőtelep-erdők kivágása következtében az 1980-as évek 300 000 páros állományának 92%-át (!) kiirtották, az ezredfordulóra alig 23 000 pár maradt az országban.

Amint azonban a betelepülés elkezdődött, az urbanizáció fel is gyorsult és öngerjesztővé vált, hiszen a városi kolóniákban évente felnövekvő újabb és újabb varjúgenerációk számára már a települési fészkelés volt a minta.

Miért irtották ki csaknem teljesen?

Kapzsiságból és hozzá nem értésből.

A vetési varjú a fenntartható gazdálkodást folytató parasztember egyik fő segítője volt évszázadokon keresztül. A táplálékát képező apró gerinctelenek (férgek és ízeltlábúak), illetve a kisrágcsálók (egereket és a mezei pocok) a legjelentősebb mezőgazdasági kártevők, így ezek tömeges összeszedésével a termést is védték.

A 2. világháborút követően világszerte előretört a nagyüzemi, ipari jellegű mezőgazdaság. Erről már néhány évtized elteltével kiderült, hogy nem fenntartható, mert:

• ha minden felszántunk, kultúrnövénnyel vetünk be, akkor óhatatlanul eltűnnek a természetes élőhelyek;
• így eltűnnek a majdani kultúrnövények kártevőit fogyasztó, állományukat csökkentő ragadozók;
• a kértevők természetes ellenségei hiánya miatt kellett feltalálnunk az agárkemikáliákat;
• ezek a mérgek tovább pusztítják a még meglévő növény- és állatvilágot, szennyezik a környezetet és veszélyesek az emberi egészségre is;

A természet azonban visszavág

A nagyüzemi agrártájból eltűnő természetes élőhelyek a növény- és állatvilág jelentős részének megfogyatkozását vagy akár eltűnését okozza. Az elüldözött élőlények egy része (madaraknál például a vetési és a dolmányos varjú, a szarka, továbbá a gyurgyalag és a seregély) azonban alkalmazkodik, és természetes élőhely, táplálék hiányában, különösen, ha üldözik is, beköltözik a városokba (varjúfélék, örvös galamb), házi méheket fogyaszt (gyurgyalag) vagy megdézsmálja a szőlőültetvényeket (seregély).

A településen élnek?

Nem.

Csak költeni járnak a településeinkre, táplálkozni kijárnak a környező tájba, elsősorban a gyepekre, legelőkre, de ha minden felszántva elpusztítjuk a természetes élőhelyeiket, kénytelenek a szántókon keresgélni.

[A vetési varjakkal ellentétben nem kolóniákban fészkelő települési dolmányosvarjú-, szarka- és szajkóállományok tagjai ugyanakkor helyben maradnak és a parkokban táplálkoznak.]

A városi vetésivarjú-kolóniák nem egész évben lakottak. A költési időszak február végétől július közepéig tart. Amint a fiókák röpképessége ezt lehetővé teszi, a varjak egyszer csak nem térnek vissza éjszakázni, hanem akár a tél végéig kint maradnak a külterületi táplálkozóterületeken.

"Ha ennyi gond van velük, miért védettek?!"

A vetési varjak (és a parlagi galambok) kapcsán sem beszélhetünk országos ügyről, azaz arról, hogy a lakosság nagyobb részét vagy akár egészét foglalkoztatná a téma. A fajjal az emberek rendkívül kis százaléka elégedetlen, az érintettek települési lakosságon és az agrárgazdálkodókon belül is csak kisebbséget képeznek. Tehát nem igaz az, hogy a vetési varjak elviselhetetlen terhet jelentenének vagy kárt okoznának, ami egyek szerint igazolná egy faj teljes kiirtását.

A vetési varjú védelmét saját jogon az állomány 92%-ának kiirtása, másodsoron pedig a kékvércse-állomány összeomlása indokolta. A kék vércse az Európai Unió és Magyarország egyik legritkább, ezért legértékesebb madárfaja. Mivel a sólyom rokonság többi képviselőjéhez hasonlóan nem épít fészket, s mivel telepesen költ, csak egyetlen állomány szintű fészekgazda-faja van - a vetési varjú. Utóbbiak állományösszeomlásával párhuzamosan a fokozottan védett kék vércséink száma is drámaian, ez pár alá csökkent. Így tehát a védettség elrendelését és fenntartását (amit egyébként az Európai Unió Magyarország által is elfogadott egyik természetvédelmi alapelve) a fészekevendég fajok (a kék vércse mellett az erdei fülesbagoly, a vörös vércse és a szintén fokozottan védett kerecsensólyom) is indokolják.

Orbán Zoltán