ÖSSZEFOGLALÁS

• A parlagi galambok elvadult háziállatok, elődeik, a házi galambok évezredek óta az emberrel élnek az első településein kialakulása óta, velünk érkeztek meg és együtt fejlődtek a falvakkal, városokkal, ezért hozzánk hasonlóan ez az otthonuk, amit nem akarnak és nem is hagynak el.
• Füvet és egyéb lágyszárúakat, magokat, bogyókat, leveleket és rügyeket csipegetve önellátók, nem szorulnak emberi segítségre, etetés nélkül is gond nélkül életben maradnak.
• Magas épületeink pedig a szőrmés ragadozóktól védett pihenő- és fészkelőhelyet biztosítanak számukra, ahonnan messze ellátva jobb eséllyel veszik észre a Magyarországon legjellemzőbb települési szárnyas ragadozóikat: a karvalyt, a héját és a vándorsólymot (utóbbit főleg az őszi-kora tavaszi telelési időszakban).
• Mivel nem védettek, helyi állományaik néhány hónap alatt teljes egészében felszámolhatók lennének egészségügyi gázmester bevonásával a befogásukkal, majd az állatvédelmi törvény által engedélyezett módon a tömeges elpusztításukkal, ezt azonban a lakossági ellenállás (tiltakozás, csapdák megrongálása, madarak elengedése) a településeken többnyire nem teszi kivitelezhetővé. 
• Nincs olyan riasztóeszköz vagy módszer, beleértve a solymászt is, amivel a galambok jelenléte biztosan és tartósan megszüntethető lenne, ráadásul a megszokás végül minden próbálkozást hatástalanná tesz.
• Biztos távoltartásuk egyedül fizikai elszigeteléssel: a zárt terek lehálózásával, illetve a beülésre alkalmas felületekre telepített tüskesorokkal lehetséges.
• Hosszú távon az állomány madárbarát csökkentése fogamzásgátló-szerrel impregnált táplálék folyamatos adagolásával is megoldható – ezt a feladatot is egészségügyi gázmester szolgáltató tudja elvégezni. 

A parlagi galamb védett?

Nem.

Mivel háziállat, nem tartozik a természetvédelmi törvény hatálya alá. Ugyanakkor az állatvédelmi törvény őket is védi, nem lehet csak úgy elpusztítani, lelőni őket, mondjuk légpuskával vagy csúzlival!

Van megoldás az eltávolításukra?

Igen.

Befogásukat az erre is engedéllyel rendelkező egészségügyi gázmester végezheti el az alábbiak szerint:

• élve fogó ketreccsapda kihelyezése a terület egyik épületének lapos tetejére élelemmel, ivóvízzel és ezek mellett lehetőleg egy szintén élő galamb hívómadárral;
• a csapdába került madarakat a szakember napi rendszerességgel, kíméletesen, a galambok sérülése nélkül kiszedi;
• az így befogott madarakat a gázmester kénytelen az állatvédelmi törvény előírásai betartásával tömegesen elpusztítani.

Miért nem lehet fogságban tartani a befogott madarakat?
Egyetlen település esetében is minimum több száz, de inkább több ezer, országos szinten százezres nagyságrendű galambról van szó, ilyen sok és ennyire hosszú élettartamú (akár harminc évnél is tovább élhetnek), nagy repülési igényű madarak képtelenség fogságban tartani.
 

Miért nem engedik valahol távol szabadon őket?
A galamb háziasításának egyik elsődleges oka az elképesztő területhűségük volt. Mivel sok ezer (!) kilométer távolságról is néhány nap alatt visszatérnek a fészkükhöz (lásd a cikk végén), az elengedésük teljesen értelmetlenné tenné a befogásukat.
 

Ki bízhat meg ilyen munkával egy gázmestert?
Terület-, lakóház- és épülettulajdonosként magánemberek és intézmények, társasházi közösségek és lakásszövetkezetek, önkormányzatok egyaránt.

Miért nem alkalmazzák a befogásukat?

Mert a galambok jelenléte valójában csak nagyon kevés ember számára jelent gondot, a lakosság túlnyomó részét nem érinti, ezért az emberek nem tűrik a madarak elpusztítását.

Az MME közönségszolgálati tapasztalatai alapján a lakosság akkor hajlandó felvállalni vagy hagyni bármely ember-madár konfliktushelyzet kezelését szolgáló eszközt, módszert, ha eközben az alábbi feltételek teljesülnek (fontossági sorrendben, de az elsőnek mindenképpen teljesülnie kell):

• az állatnak nem eshet baja, szó sem lehet a lelövésükről (ami településen amúgy is tilos), elpusztításukról;
• legyen olcsó, de lehetőleg ingyenes;
• valaki más oldja meg a kérdést, ne a bejelentőnek kelljen azzal foglalkoznia;
• a lehető leggyorsabban, de lehetőleg holnapra legyen meg a dolog;
• ne járjon kosszal, zajjal, bármiféle egyéb kényelmetlenséggel.

Ezt támasztják alá a médiában megjelenő hírek is, például egy fővárosi vetésivarjú-eset és a budai vaddisznóhelyzet kapcsán.

El lehet riasztani őket?

Tartósan biztos nem.

Nincs olyan eszköz vagy módszer, amivel:

• egyrészt biztosan és folyamatosan távoltarthatók a parlagi galambok;
• másrészt ne érintené a teljes hatástalanságot okozó megszokás, melynek okairól részletesen olvashat itt >>
    

A megszokás miatt végül még a fészekragadozó varjúbábú (fotó: Moharos Zsolt), ...
 

Ami működik – a fizikai elszigetelés

A parlagi galambok esetében két távoltartó eszköz is a rendelkezésünkre áll:

1. zárt terek (padlás, erkély, világítóudvar, lapos tető szellőzőkéménye stb.) hálós lezárása;
2. beülőhelyek megszüntetése tüskesorral.
    

 

Nagyon fontos, hogy mind a hálók, mind a beülésgátló tüskesorok alkalmazásakor megfelelő eszközt és madárbiztos, precíz felszerelést alkalmazzunk, különben a galambok semmibe veszik ezeket!

Ami hosszú távon segíthet - fogamzásgátlás

A „puha” (a madaraknak nem ártó) módszerek közé tartozik a fogamzásgátlóval impregnál eleséggel történő rendszeres etetés. Előnye, hogy nem árt a madaraknak, hátránya, hogy a szaporulat megakadályozásával csak hosszú távon segít csak csökkenteni a galambok létszámát, amihez a szert folyamatosan kell alkalmazni, ez pedig állandó kiadást jelent.

A fogamzásgátlást is az egészségügyi gázmesterek végezhetik el, melynek menete az alábbiak szerint alakul:

• galambok beszoktatása hagyományos, még nem kezelt szemestakarmánnyal:
  • lehetőleg egy nem zavart területen, például lapostetőn;
  • itt a gázmester naponta mindig azonos időben megjelenve, hívóhangot is hallatva szórja ki az élelmet a beszálló galamboknak (ennek jellege pont olyan, mint a baromfiudvarokban);
• amint a galambok megtanulták az etetés időpontját és tömegesen megjelennek az etetőhelyen, elkezdődhet a fogamzásgátlóval impregnált táplálék célzott kiszórása a madaraknak, olyan mennyiségben, hogy az maradéktalanul elfogyjon;
• mivel a hatóanyag néhány napon belül lebomlik és kiürül a szervezetből, a hatóanyagot hetente többször is be kell juttatni célzott etetéssel a galambokba;
• a szer hatásaként hosszú távon, legalább évek, de inkább évtizedek alatt azért kezd el a galambállomány csökkenni, mert a természetes elhullás következtében kieső egyedeket nem vagy csak kisebb létszámban pótolják a világra nem jött utódok. 

Ha ez megoldást kínál, miért nem terjedt el széles körben?
Azért, mert a módszer csak akkor lesz hatásos, ha a gázmesteri szolgáltatást a megbízó folyamatosan, évtizedeken keresztül igénybe veszi, meg tudja és akarja fizetni. Ellenkező esetben, a beavatkozás akár néhány hetes szüneteltetésével az addig kifizetett pénz és az elért eredmény semmissé válik.

Ráadásul a fogamzásgátlással – annak hatékonysága növelése érdekében – párhuzamosan bevezetendő lakossági galambetetés tiltása, ennek ellenőrzése és fenntartása a közterület-felügyelők által olyan népszerűtlen, nemtetszést kiváltó intézkedés, ami az önkormányzat esetleg nem szívesen vállal be.

A fészekragazodó varjúfélék is segítenek!

Sokan nem szeretik az év néhány hónapjában alkalmi fészekragadozó varjúféléket, pedig a dolmányos varjú, a szarka, a csóka, a a szajkó és akár a vetési varjú is természetes úton segíthet szabályozni a parlagi galambok állományát.

AKIT RÉSZLETESEBBEN ÉRDEKEL A TÉMA

A csodálatra méltó galamb

Sok galambfaj képviselői egy életre választanak párt maguknak, és ez az erős családi kötelék, valamint a területhű, nem vonuló életmód tette őket olyan kívánatossá számunkra. Az emberek ugyanis rájöttek arra, hogy a háznál nevelt galambok nem szöknek el a galambdúcból, illetve a fészkétől, párjától elszakított madár több ezek kilométerről is visszatér az otthonába. 

A galamb háziasítása 5-7000 évvel ezelőtt történt a Közel-Keleten, az ott ma is élő, barlangbejáratokban, meredek sziklafalak hasadékaiban fészkelő szirti galambból. A házi galambok évezredek óta részesei az emberi kultúrának, elsősorban a városlakók életének: táplálékot jelentenek, hírt visznek, házi kedvencként gyönyörködtetnek. Részt vettek a két nagy világégésben is, szövetséges katonák életét mentették meg azzal, hogy kémjelentéseket, harcászati információkat juttattak el a vezérkarnak, sokszor a rádiónál is jobb hatásfokkal. A II. világháborúban a brit kormány mintegy 250 ezer postagalambot alkalmazott, közülük 32 hadi hírvivő megkapta az állatok számára alapított legmagasabb birodalmi kitüntetést, a Viktória-keresztnek megfelelő Dickin Medal-t is.

Az emberiség szolgálatában álló galambok még a II. világháborút követően sem vonultak rögtön nyugdíjba, az Internet, a gyors polgári hírközlés és repülés világméretű elterjedéséig, gyakorlatilag az 1980-as évekig folytatták több mint öt évezredes szolgálatukat, például:

• a magas hegyekkel szabdalt, nehéz távközlési viszonyokkal rendelkező Svájcban a postagalambok 1969-ig hadkötelesek voltak; 
• a hegymászó expedíciók galambokkal adtak hírt magukról; 
• az USA-ban a sok telefonos félreértés miatt 1962-ig galambok vitték a leírt hírüzeneteket egyes rádióállomások és tudósítóik között; 
• a franciaországi Lyonban az 1980-as évekig a forgalmi dugókban szlalomozó motoros futároknál is gyorsabb galambok szállították a kórházi vérmintákat;
• az Amerikai Egyesült Államok Parti őrsége ugyanakkor hajótöröttek felkutatásában vette igénybe a pilótáknál sokkal jobban látó, speciálisan képzett galambok segítségét. A gép hasa alatt, átlátszó falú dobozban, sugárirányban galambok ültek, és ha vízen hánykolódó szilárd testet vettek észre, az előttük lévő gomb megnyomásával a felderítendő útirányról tájékoztatták a pilótát;
• 2016 tavaszán Londonban galambokat szereltek fel légszennyezettség-érzékelőkkel, hogy ezekkel a "légi járőrökkel" is felhívják a figyelmet a nagyvárosok egészségrongáló környezetszennyezettségére.

A nagyvárosi galambok generációi évszázadok, évezredek alatt lépéről lépésre együtt fejlődtek a településsel, így bőven volt idejük és lehetőségük hozzászokni az itteni körülményekhez. Csoportos életmódjuknak és fejlett, a fészekelhagyást követően is tartó utódgondozásuknak köszönhetően pedig az egyes egyedek által megszerzett tudás, elsajátított új viselkedés szociálisan átadódik, átöröklődik.

Háborús hősből „szárnyas patkány”

Addig nincs is baj a házi galambokkal, amíg ellenőrzött körülmények között élnek a hozzáértő tenyésztőknél. A gond akkor kezdődik, amikor az emberi gondoskodás megszűnése miatt (tipikusan a galambász elköltözése vagy halála miatt) magukra maradva szabadon élő és szaporodó, önellátó parlagi galamb állományokká válnak. 

Az elvadult házi galambok azért jelentenek problémát, mert az emberi felügyelet hiányában korlátlanul érvényesülhet elképesztő alkalmazkodó- és szaporodóképességük, és a nagyvárosokban akár milliós állományuk is kialakulhat. 

Sikerük alapja az alkalmazkodóképességük mellett fantasztikus utódgondozásuk. A galambok, több madárfajhoz hasonlóan, a begy megduzzadó falából képződő, az emlősök tejéhez hasonló váladékkal etetik a fiókáikat, fészekaljanként általában kettőt. A begytejnek köszönhetően az utódnevelést galambéknál nem korlátozza a növényevő fajokra egyébként jellemző szezonális táplálékkínálat, így a parlagi galambok a települések természetes táplálékban és fészkelőhelyben gazdag környezetében egész évben, télen is képesek költeni, akár nyolc alkalommal is egy évben!

Alapvetően nem magukkal a szelíden az emberek mellett szedegető, a nyugdíjasokat és a gyerekeket gyönyörködtető, fantasztikusan repülő, változatos színű, egyszóval kedvelhető galambokkal van baj. A gondot a csapatos, területhű életmódjuk miatt helyenként és bizonyos körülmények között (elsősorban zárt vagy csapadékmentes területeken: padlásokon, falfülkékben) felhalmozódó ürülékük okozza. 

Mivel a galambok nem szobatiszták, azaz nem használnak állandó ürítőhelyet, táplálékkeresés közben bárhol járjanak is, ürüléküket lépten-nyomon elpotyogtatják, függetlenül attól, hogy óvodáról, iskoláról, éttermi teraszról vagy száradó ruhákról van-e szó egy lakótelepi erkélyén. Ennél is nagyobb a gond a lakó- és irodaházakon, műemlék épületeken lévő fészkelő- és pihenőhelyeiken, ahol a galamb tömegek nap mint nap összegyűlve idejük jelentős részét töltik, és a guanó probléma koncentráltan jelentkezik. Ezért, ha valahol sok a galamb, a kosz okozta kellemetlenség miatt az emberiség jótevőjéből, kedvencéből a köznyelv szerint „szárnyas patkány” válik. 

Az ember a felelős!

Arról, hogy a parlagi galambok túlszaporodhatnak a városokban, alapvetően a nemtörődömség a felelős. Az ellen, hogy a településeken nem élnek meg a természetes ragadozóik, és az épületek tökéletes fészkelőhelyül szolgálnak számukra, nemigen tehetünk. Az ellen azonban, hogy a nemtörődöm módon kezelt, szétdobált szerves hulladék vagy a célzott etetésük miatt a járókelők közé szoktatjuk őket, már igen. 

Ilyen körülmények között elég néhány betelepített, majd magára hagyott házi galamb, és néhány év-évtized alatt máris felhőkben lepik el a parkokat, köztereket, lakótelepeket. 

A parlagigalamb-mentesítést csak akkor van esélye a döntéshozó városvezetőknek sikerre vinni, ha megértik és elfogadják, hogy az előállt helyzetért nem a madarak, hanem kizárólag az emberi gondatlanság, nemtörődömség okolható, és csak ezen okok megszüntetésével lehet kezelni a parlagi galamb problémát.

... amit a madarak ki is használnak, így alatta rengeteg ürülék
halmozódik fel a járdán (fotók: Orbán Zoltán)

Orbán Zoltán