Bevezetés helyett

Az állatok okozta problémák, károkozások elleni védekezés esetében az egyik leggyakoribb hiba, különösem Magyarországon, hogy ezek kezelésében olyanok döntenek, akik nem ismerik, olyan döntések születnek, amik nem veszik figyelembe az adott állatcsoport vagy -faj életmódját, és még kevésbé a képességeit. Szemléletes példája ennek a parlagigalamb-ügy. Esetükben olyan, évezredek óta városlakó, az adott településsel együtt fejlődő madarakat szeretnének egyszerű, gyors és olcsó módszerekkel elűzni a városból vagy egyes városrészekről, amik táplálékkeresés céljából - amint az az alábbi videókból is kiderül - képesek megtanulni a metró használatát is!

Metrózó galambokról készült videók Londonból és New Yorkból (Forrás: YouTube).

 

A csodálatraméltó galamb

Sok galambfaj képviselői egy életre választanak párt maguknak, és ez az erős családi kötelék, valamint a területhű, nem vonuló életmód tette őket olyan kívánatossá számunkra. Az emberek ugyanis rájöttek arra, hogy a háznál nevelt galambok nem szöknek el a galambdúcból, illetve a fészkétől, párjától elszakított madár több ezek kilométerről is visszatér az otthonába. A galamb háziasítása 4-6000 évvel ezelőtt történt a barlangokban, meredek sziklafalak hasadékaiban fészkelő szirti galambból. A házigalambok évezredek óta részesei az emberi kultúrának, elsősorban a városlakók életének: táplálékot jelentenek, hírt visznek, házi kedvencként gyönyörködtetnek. Részt vettek a két nagy világégésben is, szövetséges katonák életét mentették meg azzal, hogy kémjelentéseket, harcászati információkat juttattak el a vezérkarnak, sokszor a rádiónál is jobb hatásfokkal. A II. világháborúban a brit kormány mintegy 250 ezer postagalambot alkalmazott, közülük 32 hadi hírvivő megkapta az állatok számára alapított legmagasabb birodalmi kitüntetést, a Viktória-keresztnek megfelelő Dickin Medal-t is.

Az emberiség szolgálatában álló galambok még a II. világháborút követően sem vonultak rögtön nyugdíjba, az Internet, a gyors polgári hírközlés és repülés világméretű elterjedéséig, gyakorlatilag az 1980-as évekig folytatták több mint öt évezredes szolgálatukat. A magas hegyekkel szabdalt, nehéz távközlési viszonyokkal rendelkező Svájcban a postagalambok 1969-ig hadkötelesek voltak; a hegymászó expedíciók galambokkal adtak hírt magukról; az USA-ban a sok telefonos félreértés miatt 1962-ig galambok vitték a leírt hírüzeneteket egyes rádióállomások és tudósítóik között; a franciaországi Lyonban az 1980-as évekig a forgalmi dugókban szlalomozó motoros futároknál is gyorsabb galambok szállították a kórházi vérmintákat. Amerikai Egyesült Államok Parti őrsége ugyanekkor hajótöröttek felkutatásában vette igénybe a pilótáknál sokkal jobban látó, speciálisan képzett galambok segítségét. A gép hasa alatt, átlátszó falú dobozban, sugárirányban galambok ültek, és ha vízen hánykolódó szilárd testet vettek észre, az előttük lévő gomb megnyomásával a felderítendő útirányról tájékoztatták a pilótát.

2016 tavaszán, Londonban, galambokat szereltek fel légszennyezettség-érzékelőkkel, hogy ezekkel a "légi járőrökkel" is flehívják a figyelmet a nagyvárosok egészségrongáló környezetszennyezettségére.

 

Háborús hősből „szárnyas patkány”

Addig nincs is baj a házi galambokkal, amíg ellenőrzött körülmények között élnek a hozzáértő tenyésztőknél. A gond akkor kezdődik, amikor az emberi gondoskodás megszűnése vagy túlnépesedés miatt elszöknek, és részben visszavadulva parlagi galambbá válnak. A félvad galambok azért jelentenek problémát, mert az emberi felügyelet hiányában korlátlanul érvényesülhet elképesztő alkalmazkodó- és szaporodóképességük, és a nagyvárosokban akár milliós állományuk is kialakulhat. Sikerük alapja, alkalmazkodóképességük mellett, fantasztikus utódgondozásuk. A galambok, több madárfajhoz hasonlóan, a begy megduzzadó falából képződő, az emlősök tejéhez hasonló váladékkal etetik a fiókáikat, fészekaljanként általában kettőt. A begytejnek köszönhetően az utódnevelést galambéknál nem korlátozza a növényevő fajokra egyébként jellemző szezonális táplálékkínálat, így a parlagi galambok a városok szerves hulladékban és fészkelőhelyben gazdag környezetében egész évben, télen is képesek költeni, akár nyolc alkalommal is egy évben!

Általános, bár hibás vélekedés, hogy a parlagigalamb-ügy hátterében a galambok
etetése áll. Holott, amint azt ez a két felvétel is igazolja, a parlagi galamboknak
a települések természetes táplálékbázisokkal is szolgálnak, amiken emberi
segítség, etetés nélkül is vígan elvannak (Videók: Orbán Zoltán).

 

Alapvetően nem magukkal a szelíden az emberek mellett szedegető, a nyugdíjasokat és a gyerekeket gyönyörködtető, fantasztikusan repülő, változatos színű, egyszóval kedvelhető galambokkal van baj. A gondot a csapatos, területhű életmódjuk miatt helyenként és bizonyos körülmnyek között (elsősorban zárt vagy csapadékmentes területeken: padlásokon, falfülkékben) felhalmozódó ürülékük okozza. Mivel a galambok nem szobatiszták, azaz nem használnak állandó ürítőhelyet, táplálékkeresés közben bárhol járjanak is, ürüléküket lépten-nyomon elpotyogtatják, függetlenül attól, hogy óvodáról, iskoláról, éttermi teraszról vagy száradó ruhákról van-e szó egy lakótelepi erkélyén. Ennél is nagyobb a gond a lakó- és irodaházakon, műemlék épületeken lévő fészkelő- és pihenőhelyeiken, ahol a galamb tömegek nap mint nap összegyűlve idejük jelentős részét töltik, és a guanó probléma koncentráltan jelentkezik. Ezért ha valahol sok a galamb, a kosz okozta kellemetlenség miatt az emberiség jótevőjéből, kedvencéből „szárnyas patkány” válik. 

 

Az ember a felelős!

Arról, hogy a parlagi galambok túlszaporodhatnak a városokban, alapvetően a nemtörődömség a felelős. Az ellen, hogy a településeken nem élnek meg a természetes ragadozóik és az épületek tökéletes fészkelőhelyül szolgálnak számukra, nemigen tehetünk. Az ellen azonban, hogy a nemtörődöm módon kezelt, szétdobált szerves hulladék vagy a célzott etetésük miatt korlátlanul rendelkezésükre áll a táplálék, már igen. Ilyen körülmények között elég néhány betelepülő példány, és néhány év-évtized alatt máris felhőkben lepik el a parkokat, köztereket, lakótelepeket. A parlagigalamb-mentesítést csak akkor van esélye a döntéshozó városvezetőknek sikerre vinni, ha megértik és elfogadják, hogy az előállt helyzetért nem a madarak, hanem kizárólag az emberi gondatlanság, nemtörődömség okolható, és csak ezen okok megszüntetésével lehet kezelni a parlagi galamb problémát.

A szemetes, rendezetlen környezet elősegíti a parlagi galambok
megtelepedését. Parlagi galamb kéttojásos fészekalja egy
lapos tetőn "felejtett" gumiabroncsban.

Ügyelni kell az alkalmazott épületgépészeti technikákra is, mert az élelmes parlagi
galambok a lehető leglehetetlenebb helyekre, ... 

... például a képeken látott antenna állványt rögzítő járólap ...

... vagy a tetőpárkánynak döntött pala lap ...

... alá is képesek költeni. ...

... Az odafigyelés sokat segít. A képen látható, funkció nélküli
fém konzol ideális éjszakázóhely a parlagi galamboknak, ...

... amit a madarak ki is használnak, így alatta rengeteg ürülék
halmozódik fel. 

Ne csodálkozzunk azon, hogy elárasztanak bennünket a
parlagi galambok (és a patkányok), ha egyes
lakók negyed vekni ...

... kenyerekkel etetik "szegény" madarakat! - Életkép egy fővárosi
lakótelepről (Fotók: Orbán Zoltán).

PARLAGIGALAMB-MENTESÍTÉS

A problémákat jobb megelőzni, mint kezelni! – és ez különösen igaz a parlagi galamb kérdés kapcsán. Ha viszont már megtörtént a baj, nagyon fontos lenne, hogy komplex kezelési tervek szülessenek, ne pedig önmagában még tüneti eredményt is alig jelentő bulvár jellegű ötletelés. Ezekből nézzünk meg néhányat.

Az egyik legbiztosabb módszer a lehálózás, a képen panelház lapos tetején
lévő szellőzőkémény lezárása látható (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ami biztosan nem működik települési környezetben

Riasztás ragadozómadarakkal

Való igaz, hogy a nagytestű sólymok zsákmányolnak galambokat, és a reptereken segítenek távol tartani a balesetveszélyt jelentő madarakat, a belvárosok épületei között azonban elvesztik a sebességük jelentette előnyt. A solymászathoz akadálymentes környezetre, folyamatos vizuális kontaktusra van szükség az ember és a madár között, ennek hiányában a sólyom megsérülhet vagy elveszhet. A végső ellenérv, hogy a madarak tartós távoltartásához a sólymoknak folyamatosan vadászniuk kell a területen, amihez gyors kifáradásuk miatt akár 3-5 solymászmadárra is szükség van. A nem valós veszély és a megszokás miatt nem túl hatékonyak a galamb csapatokkal szemben a ragadozó sziluettek vagy a ragadozó szemekkel preparált lufik sem.

Az olyan gyakoribb városi ragadozók, mint a karvaly vagy a héja ki-kiemel egy-egy
parlagi galambot a csapatból, de ennek nagyságrendje nem képes még
minimálisan sem kezelni a túlszaporodási problémát.

A problémát nem a rámenősség hiánya jelenti, mert a karvaly képes gyalog is üldözni
az elmenekült, például a tujába bújt zsákmányt (Videók: Orbán Zoltán).

A ragadozómadárral végzett parlagigalamb-riasztás volt az egyik témája a
tv2 Mokka c. műsor 2016. július 1-jei adásának (Forrás: YouTube).

 

Ultrahangos riasztás

Hasonlóképpen nem oldja meg a problémát az ultrahangos riasztás sem, hiszen a városi galambok hozzá vannak szokva mindenféle zajhoz, ezért rájuk kevésbé hat, zavarhatja viszont a védett denevéreket és az ultrahangra is érzékeny kutyákat; ráadásul képtelenség egy egész várost behangszórózni.

 

Felvállalható, de drága vagy erkölcsi dilemmát okoz 

Fogamzásgátlás, műtojások

A következő, sokak által „varázsszerként” tekintett módszer, a fogamzásgátlóval kezelt táplálék etetése. Érdemes röviden áttekinteni, hogy ennek alkalmazása a gyakorlatban (nem laboratóriumi, hanem települési környezetben) miért nem olyan egyszerű, amint azt a laikusok gondolják (és amiért ez a módszer máig nem terjedt el világszerte):

1. A fogamzásgátlóval kezelt takarmány:
   • más, többségében védett, magot, magtörmeléket (szemcsés "táplálékmorzsát") is fogyasztó települési madárfajok (vetési varjú, mezei veréb, széncinege, zöldike, erdei pinty, fekete rigó stb.) számára nem lehet hozzáférhető;
   • a járókelők (beleértve a gyerekeket is) még véletlenül se kerülhessenek kapcsolatba a szerrel, az ezzel kezelt élelemmel (esetleg ivóvízzel), miközben a tápláléknak a galambok számára láthatónak és hozzáférhetőnek kell maradnia;
   • a hatóanyag nem érintkezhet csapadékkal, ez elsodródással, kimosódással nem kerülhet a környezetbe, a talajba, vízbázisba (innen az emberek, haszon és védett állatok szervezetébe);
   • a hatóanyag bomlási stabilitásának függvényében nagy valószínűséggel nem érintkezhet közvetlen napsugárzással;
   • a hőmérsékleti és csapadékviszonyok függvényében korlátozott szavatossági idejű, ezért rendszeres cserét igényel;
   • veszélyes hulladéknak minősül, ezért csak megfelelő végzettséggel rendelkező személy kezelheti, raktározására, visszagyűjtésére  és megsemmisítésére külön szabályok (és költségterhek) vonatkoznak.
2. A fogamzásgátló hatóanyagot, a fenti körülmények figyelembe vétele mellett, élete során folyamatosan adagolni kell a galamboknak.
3. A bevitt szer hatékonyságát (a kiadások igazolása érdekében is) a madaraktól vett minták (például vérvéel) alapján megfelelő akkreditációval rendelkező laboratóriumban rendszeresen ellenőriztetni kell (aminek szintén újabb jelentős és állandó költés vonatkozása van).
4. Veszélyes anyag minősítése, és az alkalmazásával együtt járó környezeti kockázatok miatt használata helyszínenkénti hatósági engedélyeztetéshez között - ezt az engedélyt az érintett hatóságok csak az összes feltétel teljesülési esetén adhatja ki.
5. Az 1-3 pontban felsorolt problémák és feltételek csak úgy kezelhetőek, ha a települési önkormányzat épít (építtet), tart (tartat) fent parlagigalamb-padlásokat. Mindezt:
   • legalább néhány, de még inkább tíz éves időtartamban;
   • a település méretéhez és a parlagigalamb-állomány nagyságához igazodva, egy nagyvárosban akár féltucatnyi-tucatnyi nagyságrendben.
6. Eközben az önkormányzatnak/fenntartónak választ kell találnia arra a nem megkerülhető kérdése is (és ezt el el kell fogadtatnia, igazolnia kell az adófizetőknek), hogy miből finanszírozza egy-egy ilyen helyszín akár néhány millió forintos egyszeri kivitelezési, majd az éves, szintén milliós nagyságrendű fenntartási költéségét.
7. További szervezési szempont, hogy egy nagyváros esetében az érintet kerületi önkormányzatoknak (gyakorlati értelemben a város majd' egészének) egyszerre kell ezt a beavatkozást megtennie, különben a nem kezelt területekről folyamatosan érkezhetnek szaporodóképes madarak.

Ehhez képest a műtojások alkalmazása (lévén ennek nincsenek természetvédelmi vagy jelentős környezetvédelmi kockázatai) elvileg sokkal egyszerűbb: a galambok folyamatosan ellenőrzött fészkeiben a tojásokat műtojásokra kell cserélni, hosszú távon így csökkentve a szaporulatot. Gyakorlati szempontból azonban órási munkaerő- és munkaigény-ráfordítást igényelne az épületeken szétszórtan elhelyezkedő ismert, illetve a folyamatosan létesülő új parlagigalamb-fészkek rendszeres felkeresése (mivel ez a madár folyamatosan, egész évben költ, ezért 12 hónapon át, havonta legalább két-három alkalommal) a tojások ellenőrzése és cseréje érdekében. Utóbbi nehézségek a fentiekben említet és Bécsben kialakított galambpadlásokkal részben kiküszöbölhető, ezek kialakítása és fenntartása viszont szintén nagyon drága. A takarítás, a madarak etetése, a műtojások legyártása, a fészekaljak ellenőrzése és a tojások műtojásra cserélése, a begyűjtött tojások hatósági előírásoknak megfelelő megsemmisítése stb. itt is akár tízmillió forintos költséget jelent helyszínenként, és ezekből akár tucatnyi - több tucatnyi is kellhet egy Budapest nagyságú városban!
 

Lelövés, befogás és lealtatás

Végül szót kell ejtenünk a radikálisabb módszerekről, a galambok lelövéséről, befogásáról és fizikai megsemmisítéséről. A településeken érthető balesetvédelmi okból tilos vadászni, fegyvert használni, és a lakosságban is nagy ellenkezést szül, amikor egy-egy jegyző engedélyt ad a galambok lelövésére. A madarak tömeges befogása elsősorban nem technikai, hanem etikai, állatvédelmi kérdés. Mivel területhűek, értelmetlen akár ezer kilométerre is elvinni őket, mert visszatérnek; a befogott madarak akár ezres-tízezres nagyságrendű elpusztítása pedig vállalhatatlan és értelmetlenül kegyetlen döntés lenne. Önmagában ugyancsak nem célravezető a galambokat jóhiszeműen etető turisták, járókelők, nyugdíjasok kampányszerű felvilágosítás, meggyőzés és tájékoztatás nélküli bírságolása sem.

 

A járható út

Ha már elszaporodtak a galambok, települési szinten igen nehéz és költséges megszabadulni tőlük. Először is pontosan kell ismerni a probléma nagyságát, amihez fel kell mérni az állomány nagyságát és az érintett területeket, majd ennek ismeretében ki kell dolgozni egy komplex cselekvési tervet. Ennek alapja a lakosság tájékoztatása, partnerként való kezelése és bevonása a galambmentesítésbe. Meg kell értetni az emberekkel, hogy saját egészségvédelmük miatt sehol, semmilyen körülmények között nem szabad etetni a galambokat, és a kommunális hulladékkal is sokkal gondosabban kell bánni, a kukákat, konténereket mindig gondosan vissza kell zárni.

Az emberek felvilágosítása mellett fel kell készíteni a közterület felügyelőket a várható konfliktusokra, amikor a kampány türelmi idejében és ezt követően figyelmeztetik, és végső esetben akár megbírságolják a szabályszegőket. Amint elkezdődik a táplálék utánpótlás radikális csökkentése, el lehet kezdeni a fészkelő- és pihenőhelyül szolgáló párkányok, falfülkék lezárását, és a még szélesebb körben alkalmazható beülésgátló drót tüskesorok kihelyezését. Az elszigetelő, beülést gátló eszközök alkalmazásakor ügyelni kell a résmentes és tartós kivitelezésre, a megfelelő hosszúságú tüskék alkalmazására. Egyedül ilyen komplex kezelési tervvel, a bevezetést követő folyamatos odafigyeléssel és szinten tartással van esély arra, hogy a parlagi galambok állományát elviselhető szinten lehessen tartani, hogy békésen éljünk egymás mellett, hiszen a Föld nem egyedül a miénk.

A rákoskeresztúri református templom hálóval lezárt tornya.

Szúnyoghálóval ...

... és csibedróttal galambmentesített erkélyek. Utóbbinál egy kivágott, öklömnyi
lyukon tudnak télen bejárni az etetőre a kisebb madarak.

A másik bevált eszköz a beülést gátló tüske.

Azonban a kevés biztos módszert is jól kell alkalmazni, mert ha ekkora rés van
a háló és a fal között (felül) vagy ...

... 15-20 cm-nél rövidebbek a házilag barkácsolt beülést gátló tüskék, akkor a
galambokat nem tudjuk távol tartani.

A településeken egyre gyakoribbá váló szarkák ...

... és varjak (vetési varjú) fészekfosztogatók és többen is vannak, ezért a
sólyomalkatúaknál nagyobb mértékben járulhatnak hozzá
a parlagi galambok állománycsökkenéséhez
(Fotók: Orbán Zoltán).

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán