Milyen problémát jelentenek a vetési varjak települési kolóniái?

Egy vetésivarjú-kolónia az év mintegy felében, februártól júliusig igen zajos és "koszos" hely:

• a faj nagy termetű, ezért a hangja is erős, ráadásul monoton károgásuk nem is tetszetős madárének;
• csoportos életmódja egyik következményeként a madarak folyamatosan, zavaróan hangosan, röptükben is kommunikálnak egymással;
• telepes költése miatt néhány száz méteren is párok százaival, a fiókák kikelését követően pedig ilyen kis területen is akár ezres madárlétszámmal kell számolni;
• a fészekvendég erdei fülesbagoly is nagy és emelkedő számban költ (és úgy tűnik, hogy alkalmilag akár kétszer is egy szezonban) a vetési varjak telepein, fiókáik monoton, hangos és egész éjszaka hallatott eleségkérő hangja egy-egy fészekalj esetén is hetekig zavarja a nyitott ablaknál történő alvást.  

Nagy számú, telepesen fészkelő vetési varjú esetében elkerülhetetlenül jelentkezik: 

• a fészkes fák alatt mindent vastagon beborító ürülékszennyezés;
• a madarak folyamatos és hangos, a forgalom zaját is elnyomni képes nappali károgása a fiókák kikelése után  éjszaka is felhangzik;
• májustól a teljes vedlést végző madarak kihulló szárny- és faroktollainak sokasága tovább rontja a fészkes fák alatti állapotokat;
• ezt tovább fokozzák a fészkekben elpusztuló, a szülők áltat kidobott fiókák tetemei, valamint a folyamatosan pusztuló felnőtt madarak hullái is.

Végül, de nem utolsó sorban a konfliktushelyzetet az is súlyosbítja, hogy a telep(része)k többnyire a települések belső részein, ezen belül gyakran panel- és társasházi környezetben vannak, ahol a zavarás még jelentősebb, hiszen már a harmadik-negyedik emelet is a fészkek magasságában van, így a zajterhelés még nagyobb.

Az viszont nagyon jó hír, hogy a vetési varjak a földre került, még röpképtelen fiókáikat - a hangos károgáson kívül - nem védelmezik úgy, mint a májusi járókelő-ijesztgetéses eseteket produkáló dolmányos varjak!

Használ a fészkek eltávolítása? 

Nem, sőt ez jelentősen ront a helyzeten!

Miért?!

Egyrészt, mert egy telepből sok lesz, másrészt több konfliktushelyzet, továbbá a munkaráfordítás és a költségek járulékos növekedését is okozza az alábbiak szerint:

1. a varjak a fészkek leszedésének első évében, éveiben szétspriccelnek a megzavart telepről és néhány száz - néhány kilométeres körzetben, de a településen maradva új telepeket alapítanak (Dombóváron 2025 áprilisában 22 csoportban, 139 fán 815 fészek volt az eredeti egy központi telep helyett) - ezzel jelentősen nő az érintett lakosság száma, aránya;
2. a lakosság varjak által nem zavart részét felháboríthatja a fák brutális (drága és értelmetlen) megcsonkítása, mivel azok visszanőnek - ami növeli az önkormányzatot érő kritikát;
3. következő tavaszra a faágak vágáslapjai köré a varjak fészkei számára ideális sarjkoszorú nő, így a sok új telepkezdeményről jelentős részben visszaszállingózó varjakat remek fészekhelyek várják - ugyanakkor a megkezdett új teleprészek sem néptelenednek el, a varjak egy része ott marad és a következő években itt is megindul az állománynövekedés;
4. az évente ismétlődő fészekeltávolításokat a madarak már ismert zavaró tényezőként kezelik, ezért egyre kevésbé települnek át messzebbre, helyben építik újjá a fészkeiket - a leggyorsabb párok három nap alatt (!) képesek az új fészket megrakni, és a jelentős költséggel eltávolított kolóniarészek akár több százas fészekállománya is felépül két-három hét alatt;
5. a fészkek meg- és újjáépítésének heteiben a terület varjúterhelése (ürülék- és gallypotyogás, zaj) 300-500%-kal, egy-egy nagyobb fészkes fa alól akár naponta kell több talicskányi gallyat összetakarítania és elszállítania az önkormányzatnak - a munkaráfordítás és a költség újból növekszik;
6. mivel az első fészekeltávolítástól kezdve a településen újabb és újabb helyen létesülnek néhány vagy több tíz fészkes új teleprészek, évente növekvő számú helyről kell az önkormányzatnak leszedetnie a fészkeket, ahonnan a madarak részben ismét áttelepülnek - tehát az elő évben elkövetett, majd évente megismételt hiba következtében évente nő a munka- és költségigény, valamint az érintett lakosságszám (lásd 1. pont);
7. bár a varjak évről évre egyre rutinosabban és gyorsan visszaépítik a leszedett fészkeket, a fiatal, először költő, ezért rutintalan párok miatt az egyébként jól összehangolt költési szezon jelentősen elhúzódik, akár több mint egy hónappal, július második feléig is kitolódik - normál esetben a röpképessé váló fiókák és szüleik június elején-közepén elhagyják a települési kolóniát, kitelepülnek a város széli táplálkozóterületekre, ahonnan csak a tél végén kezdenek ismét visszajárni;
8. mivel az evolúció, az alkalmazkodás soha nem áll le, fel kell készülnünk a varjak folyamatos alkalmazkodására is, ami az évenként rájuk kényszerített fészek- és telepújjáépítés kapcsán oda vezethet, hogy a madarak rájönnek, a fészkes fák alatti gyepeken táplálkozni is lehet, ebben az esetben a varjak települési jelenléte jelentősen növekedhet - a dombóvári, 815 fészkes kolónia esetében ez a viselkedés 2025 tavaszán kezdett el először megjelenni;
9. a fészkek leszedése miatt a fészekvendég erdei fülesbaglyok költési időszaka is kitolódik, fiókáik éjszakai eleségkérő hangja akár augusztus második feléig, jóval a varjak távozása után is zavarja a lakosságot - ráadásul a városi teleprészek számának növekedésével az erdeifülesbagoly-párok száma, ezzel együtt az éjszakai zajterhelés is jelentősen nő (az erdeifülesbagoly-párok lakossági felméréséhez itt lehet csatlakozni).

Tudjuk, mit lehetne megpróbálni!

Az alábbi koncepciót a vetési varjak legjelentősebb fészekvendégét jelentő kék vércsék hazai védelmi kutatása során dolgozták ki az MME munkatársai:

1. a vetési varjas településen ki kell jelölni egy olyan facsoportot, "kiserdőt", ahol a madarak senkit nem zavarnának és biztosítani lehet a leendő kolónia nyugalmát;
2. mivel a varjak számára az egyik legnagyobb kincs a fészeképítő-anyag, az önkormányzat a parkok gondozása során keletkező ujjnyi vastag gallyakat nagy halmokban hordja ki a fenti helyre;
3. telente meg kell próbálkozni a varjak itteni etetésével, hogy megismerjék és megkedveljék a területet, amit néhány fészek megépítésével is elő lehet segíteni;
4. amint a varjak belakják a területet (ez több évbe is beletelhet), meg lehet próbálkozni a települési fészkek eltávolításával mindaddig, amíg a madarak a kijelölt erdőfoltba át nem költöznek.

Ugyanakkor tisztában vagyunk a dolog nem kevés buktatójával, hiszen, ha sikerül is kiléptetni a varjakat egy ilyen kíméleti zónába, a lakosság és a környék gazdálkodóinak teljes és hosszú távú együttműködésére van szükség a madarak nyugalmának biztosításához. Elég, ha egy quados van terepmotoros rosszkor jár itt, ha a varjak jelenlétével egyet nem értők elkezdik illegálisan kivágni a fákat, belepuskáznak a fészkekbe vagy elkezdenek lövöldözni a madarakat.

A zaj és az ürülékpotyogás kezelési lehetőségei

Zaj elleni védekezés: ne szedd le a fészket!

A vetési varjak tojásos fészkei március végén, április elején teljesek lehetnek, amennyiben az önkormányzat nem szedeti le a fészkeket. A minél korábbi tojásrakás azért érdeke a lakosságnak, mert a fiókák kikelésével növekvő zajterhelés nagyobb része így a tavaszi hűvös időben jelentkezik, amikor még nem kell folyamatosan nyitott ablak mellett élnie a gyorsan felmelegedő panellakásokban élőknek. A csukott ablak - különösen a modern nyílászárók esetében - jelentősen, de még inkább teljesen kizárja a varjúkolónia zaját.

Ürülékpotyogás: fél- és ponyvatetős védekezés

Amennyiben a fészkes fák parkoló, nagy forgalmú járdaszakasz vagy egyéb közösségi tér (óvoda-, iskola-, idősotthoni udvar stb.) fölé magasodnak, jó megoldást jelenthet a szilárd tetős vagy az ideiglenesen is használható ponyvás fedés kiépítése. Ezek ráadásul nemcsak a potyogó ürüléktől, de nyár folyamán a tűző napsütéstől is védenek, amit a parkoló autók tulajdonosai számára jelentős életminőség-javító intézkedést is jelen. 

Ki lehet tessékelni őket a településekről?

Nagy valószínűséggel nem.

Ennek oka, hogy:

1. a települési fészkekből kirepült fiatalok számára a városi kolónia megszokott, és ha leszedik, megsemmisítik a fészküket, akkor azon vagy a szomszédos fákon, tartós zavarás esetén pedig bárhol a településen napok alatt újjáépítik a megsemmisített fészkeiket, hetek alatt pedig a teljes kolóniát;
2. mivel ilyenre még nem volt példa, nincs információink arról, hogy egyszer költő madárként meddig hajlandóak a megsemmisített telepeiket újjáépíteni, de könnyen elképzelhető, hogy akár a nyár közepéig is (a hazai tojásgyűjteményi adatok alapján a pótköltésből származó legkésőbbi tojásos fészekaljat május 7-én találták);
3. ez azt jelenti, hogy ha a törvényi szabályozás felpuhítása sikerrel járna, a települések teljes területén, hónapokon keresztül heti-kétheti gyakorisággal meg kellene találni az újabb és újabb helyeken létesülő teleprészeket, majd minden fészket el is kellene távolítani - ennek költségigénye akár a százmillió forintos nagyságrendet is elérheti egyetlen településen;
4. az előző, 3. pontban leírtak közül azonban a fészkek felderítése maximum április végéig lehetséges, amíg nincs levél a fákon, ezt követően a sűrű lombkoronában akár több tucatnyi fészek is láthatatlanná válik - ugyanakkor a 2. pontban foglaltak alapján nagy az esélye annak, hogy a madarak még további hónapokon át pótolják a fészkeket, amikor azok megtalálása települési nagyságrendben már nem megvalósítható, tehát az addig erre a célra fordított rengeteg pént és munka feleslegessé válik, mivel a varjakat nem sikerül eltávolítani a településről;
5. tudjuk, hogy a varjúfélék egyes intelligenciatípusok terén a 4-6 éves gyerekének megfelelő intelligenciával rendelkeznek, így fel kell készülni arra, hogy gyorsan megtanulják kihasználni a fészekleszedést akadályozó települési lehetőségeket:
   • máris elkezdődött a fészkek fenyőre építése, ahol képtelenség felfedezni ezeket, még akkor is, ha az ember látja az ide berepülő madarakat;
   • ugyancsak esélyes, hogy a varjak rájönnek a köz- és magánterület közti különbségre, és ha utóbbi egy madárbarát és/vagy a polgármestert nem kedvelő tulajé, akkor előfordulhat, hogy nem járul hozzá a fészkek megsemmisítéséhez;
   • a magas fák megvágása következtében a területhű varjak a közelben megaradó alacsonyabb és kisebb fákra is ráköltöznek;
   • félő, hogy a folyamatos fészekleszedés gyorsítja az alkalmazkodást, melynek hatására ezek a védekező stratégiák gyorsan fejlődnek és általánossá válnak, így a rendkívül költségek ellenére ezen okok miatt sem lesz szavatolható a település összes varjúfészkének eltávolítása, ami így a projekt bukását jelenti;
6. de ami a legfontosabb - a városi kolóniák fészekeltávolításai kapcsán az elmúlt években szerzett általános tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a madarak a zavarás hatására eddig nem hagyták el, ebből következően félő, hogy nem hagyják el a települést.

Ezért is aggályos, hogy a kormány által 2025 július 14-22. között, szakmai egyeztetés nélkül meghirdetett társadalmi egyeztetés, illetve egyes polgármesterek által követelt radikális elképzelések (akár a vetési varjak védettségének megszüntetése és kilövése a lakott területeken) alapján végül 2025. július 31-én módosították 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletet, melynek vetési varjakra vonatkozó része szerint:
...
„(2a) *  A vetési varjú (Corvus frugilegus) 
a) riasztása vagy 
b) fészkének eltávolítása közegészségügyi okból, települések belterületén július 1. és február 28. között engedély nélkül, a természetvédelmi hatóságnak – a tevékenység megkezdése előtt legalább 8 nappal – tett bejelentés alapján végezhető. 
(2b) *  A vetési varjú (Corvus frugilegus) fészkének eltávolítása települések belterületén – nyomós közegészségügyi okból – március 1. és április 10. között engedélyezhető, ha a riasztás és az ugyanabban a költési időszakban elvégzett korábbi fészekeltávolítás nem járt eredménnyel. Ha a természetvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium által koordinált monitorozás eredményei alapján az előző évben a vetési varjú (Corvus frugilegus) országos állománya elérte a 40 000 párat, a tojásos, de kikelt fiókát még nem tartalmazó fészkek eltávolítása is engedélyezhető az adott település belterületén található fészkek legfeljebb 10%-áig. 
(2c) *  A (2b) bekezdés szerinti engedélyezés során a nyomós közegészségügyi okot az egészségügyi államigazgatási szerv igazolja.”
…

Ezzel nemcsak a vetésivarjú-kolóniák által érintett településrészek és lakosságszám növekedésére van esély, de félő, hogy a társadalmi feszültségek egy új dimenziója is felszínre kerül. Az MME - parlagi galambokra és dolmányosi varjakra vonatkozó - közönségszolgálati tapasztalatai alapján a lakosság ugyanis csak akkor hajlandó felvállalni/hagyni bármely ember-madár konfliktushelyzet kezelését szolgáló eszközt és módszert, ha eközben az alábbi feltételek teljesülnek (fontossági sorrendben, de az elsőnek mindenképpen teljesülnie kell):

1. a madárnak nem eshet baja, szó sem lehet a lelövésükről (ami településen amúgy is tilos) elaltatásukról, pláne az állatvédelmi törvény által engedélyezett tömeges lefojtásukról;
2. valaki más oldja meg a kérdést, ne a bejelentőnek kelljen azzal foglalkoznia;
3. a lehető leggyorsabban, de lehetőleg holnapra legyen meg a dolog;
4. legyen olcsó, de lehetőleg ingyenes;
5. végül, de nem utolsó sorban ne járjon kosszal, zajjal bármiféle egyéb kényelmetlenséggel.

[Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, napi közönségszolgálati munkánk során is tapasztaljuk, hogy az ideges, feszült embereket szinte bármely állat zavarhatja és a kényelmük érdekében képesek ártalmatlan madarat is lelőni, rovarok lemérgezését, a fák és bokrok kiirtását is kezdeményezni.]

Működik a ragadozó madaras riasztás?

Nem. Más riasztási elképzeléshez hasonlóan ez sem működik, ettől nem szűnnek meg a települési vetésivarjú-kolóniák.

A köztudatban leginkább magától értetődő csodafegyverként a ragadozó madaras riasztás szerepel a varjak (galambok, bármi) esetében is. Ez azonban nemhogy nem működik, de még oda is vonzhatja egyes fajok, madárcsoportok, így a varjúfélék képviselőit is!

A madarászok nagyon jól tudják, hogy a potenciális zsákmányállatok nem félnek a ragadozóktól. Figyelnek rájuk, és támadás esetén minden megtesznek a menekülésért. Ha pedig egy ragadozó nem vadászati "üzemmódban" van, hanem pihen, átrepül a területen vagy éppen táplálkozik, akkor egyenesen megtámadják, folyamatosan zaklatják. 

Azt gondolhatnánk, hogy a varjúféléknek ez az agresszív, zaklató viselkedése csak az olyan
kisebb ragadozókkal szemben jelentkezik, mint az egerészölyv, ...

... valójában azonban a méret nem számít, sőt minél nagyobb annál jobb alapon az 
óriási termetű sasokat sem hagyják békén, ...

.. miközben egymással még táplálkozás közben is békések
(videók: Orbán Zoltán)

Tehát a solymász által a helyszínre vitt ragadozó madár tartósan nem fogja elriasztani, a telep feladására késztetni a vetésivarjú-kolónia lakóit. Pláne ismétlődő riasztási próbálkozás esetén, amikor megtapasztalják, hogy a rájuk engedett többnyire Harris's Hawk semmiféle veszélyt nem jelent rájuk. 

Mi a helyzet a többi riasztási módszerrel?

Bármely emberhez, városi környezethez szokott madár, így a szuperintelligens varjúfélék esetében is igaz, hogy nem létezik olyan módszer (CD-korong, ultrahang, hangágyú, ragadozómadár imitáció, riasztószalag stb.), mellyel tartósan és biztosan el lehetne őket riasztani akár kis területről is, nemhogy egy egész városból. 

Ha nem működnek ezek, az önkormányzatok mégis miért csinálják?

Kényszerű pótcselekvésként, hogy a mind agresszívebb lakossági követelőzés abbamaradjon, miközben a témához egyáltalán nem értve (és szakértőt meg nem hallgatva) nem tudják, hogy amit tesznek, az hatástalan és minimum pénzkidobás, de a fészkek eltávolítása kapcsán kifejezetten önsorsrontó (lásd az egyik korábbi fejezetben). 

AKIT RÉSZLETESEBBEN IS ÉRDEKEL A TÉMA

Egyáltalán miért költöztek a városokba?!

Ennek kiváltója és alapvető oka a sok évtizedes irtás és máig tartó élőhelypusztítás.

A mérgezések, lelövések, fészekbe puskázások és a költőtelep-erdők kivágása következtében az 1980-as évek 300 000 páros állományának 92%-át (!) kiirtották, az ezredfordulóra alig 23 000 pár maradt az országban.

Amint azonban a betelepülés elkezdődött, az urbanizáció fel is gyorsult és öngerjesztővé vált, hiszen a városi kolóniákban évente felnövekvő újabb és újabb varjúgenerációk számára már a települési fészkelés volt a minta.

Miért irtották ki csaknem teljesen?

A vetési varjú a fenntartható gazdálkodást folytató parasztember egyik fő segítője volt évszázadokon keresztül. A táplálékát képező apró gerinctelenek (férgek és ízeltlábúak), illetve a kisrágcsálók (egereket és a mezei pocok) a legjelentősebb mezőgazdasági kártevők, így ezek tömeges összeszedésével a termést is védték.

A 2. világháborút követően világszerte előretörő nagyüzemi, ipari jellegű mezőgazdaság felszámolja a természetes élőhelyeket, így a vetési varjak gyepek, legelők jelentette táplálkozóterületeit is, ezért az agrársivatagokban madarak kénytelenek az elvetett magokat fogyasztva túlélni. Ezt nem nézték és nézik jó szemmel a gazdák, ez okozta a több hullámban bekövetkező irtóhadjáratokat, és ezért akarja a gazdák egy része a megmaradt vetésivarjú-állományt is kiirtatni.

A természet azonban visszavág

A nagyüzemi agrártájból elüldözött élőlények egy része (madaraknál például a vetési és a dolmányos varjú, a szarka, továbbá a gyurgyalag és a seregély) azonban alkalmazkodik, és természetes élőhely, táplálék hiányában, különösen, ha üldözik is, beköltözik a városokba (varjúfélék, örvös galamb), házi méheket fogyaszt (gyurgyalag) vagy megdézsmálja a szőlőültetvényeket (seregély).

A településen élnek?

Nem.

Az állomány egy része költőhelyként használja a településeinket, táplálkozni kijárnak a környező tájba, elsősorban a gyepekre, legelőkre, de ha minden felszántva elpusztítjuk a természetes élőhelyeiket, kénytelenek a szántókon keresgélni.

[A vetési varjakkal ellentétben nem kolóniákban fészkelő települési dolmányosvarjú-, szarka- és szajkóállományok tagjai ugyanakkor helyben maradnak és a parkokban táplálkoznak.]

A városi vetésivarjú-kolóniák nem egész évben lakottak. A költési időszak február végétől július közepéig tart. Amint a fiókák röpképessége ezt lehetővé teszi, a varjak kitelepülnek és akár a tél végéig kint is maradnak a külterületi táplálkozóterületeken. A költő állomány éjszakázni visszatérhet a települési fészekfákra, illetve az őszi-téli időszakban, amikor északról sok százezernyi vetési varjú érkezik hozzánk telelni, ezek a madarak nagy számban éjszakázhatnak a települések fáin.

"Ha ennyi gond van velük, miért védettek?!"

A vetési varjak (és a parlagi galambok) kapcsán sem beszélhetünk országos ügyről, azaz arról, hogy a lakosság nagyobb részét vagy akár egészét foglalkoztatná a téma. A fajjal az emberek rendkívül kis százaléka elégedetlen, az érintettek települési lakosságon és az agrárgazdálkodókon belül is csak kisebbséget képeznek. Tehát nem igaz az, hogy a vetési varjak elviselhetetlen terhet jelentenének vagy kárt okoznának, ami egyek szerint igazolná egy faj teljes kiirtását.

A vetési varjú védelmét saját jogon az állomány 92%-ának kiirtása, másodsoron pedig a kékvércse-állomány összeomlása indokolta. A kék vércse az Európai Unió és Magyarország egyik legritkább, ezért legértékesebb madárfaja. Mivel a sólyom rokonság többi képviselőjéhez hasonlóan nem épít fészket, s mivel telepesen költ, csak egyetlen állomány szintű fészekgazda-faja van - a vetési varjú. Utóbbiak állományösszeomlásával párhuzamosan a fokozottan védett kék vércséink száma is drámaian, ez pár alá csökkent. Így tehát a védettség elrendelését és fenntartását (amit egyébként az Európai Unió Magyarország által is elfogadott egyik természetvédelmi alapelve) a fészekevendég fajok (a kék vércse mellett az erdei fülesbagoly, a vörös vércse és a szintén fokozottan védett kerecsensólyom) is indokolják.

Vetési varjú kiadvány

Az MME munkatársai 2024-ben állították össze a szabadon letölthető VETÉSI VARJÚ MAGYARORSZÁGON című kiadványt, mely több mint harminc oldalon mutatja be a faj életmódják és állományuk hazai történetét.

Orbán Zoltán