A jelenlegi tervek szerint ugyanis folytatódik az a korábbi gyakorlat, hogy a Közös Agrárpolitika költségvetésének nagy részét igazságtalanul, nem egyértelmű szabályoknak megfelelően osztják ki a gazdálkodók között, miközben az így ösztönzött földhasználat nem szolgálja a fenntartható mezőgazdaságot és a vidékfejlesztési célokat. Helyette a „közpénzt csak közcélokért elvet” kell támogatni a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások esetében is. Ez annyit jelenti, hogy a közösségnek azokat a földhasználókat kell támogatnia, akik cserébe egészséges és élő vidéket, egészséges élelmiszert adnak a közösségnek.

Azokat a támogatásokat, melyeket olyan célokra fordítanak, hogy hatására károsodik a környezet, az egészség, a fejlődő országok mezőgazdasága vagy az állatjólét, illetve negatívan befolyásolja a munkalehetőségeket, meg kell szüntetni.

Az eredeti levél a támogató szervezetek felsorolásával letölthető ITT>>

A nyílt levél fordítása:

A visszafejlődő Közös Agrárpolitika kilátásai kiállásra késztetik a civil társadalmat

Tisztelt Európai Parlamenti képviselő!

Annak kapcsán fordulunk önhöz, ahogyan az Európai Parlament (EP) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága (AGRI) kezelte a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjának ügyét.

Az európai mezőgazdasági és élelmiszer-szabályozás olyan társadalmi kérdés, ami mindannyiunkat aggodalommal tölt el. Az AGRI tagjainak többsége figyelmen kívül hagyta az állampolgárok véleményét és nem képviselte az érdeküket. Ez a helyzet csalódottsággal tölti el az európai állampolgárokat, akik azt remélték, hogy az EP nagyobb befolyása a növelés helyett csökkenti az Európai Unióban (EU) tapasztalható demokratikus deficitet.

A KAP válságban van: a jelentős nagyságú költségvetésének nagy részét igazságtalanul, nem egyértelmű szabályoknak megfelelően osztják ki a gazdálkodók között, miközben az így ösztönzött földhasználat nem szolgálja a fenntartható mezőgazdaságot és a vidékfejlesztési célokat. Ellenkezőleg, támogatja az egészségtelen és a környezetet károsító mezőgazdasági és földhasználati gyakorlatot, a rossz állatjóléti megoldásokat és gátolja a fejlődő országok mezőgazdasági szerkezetének fejlődését. Az állampolgárok folyamatosan hangoztatják ezen aggodalmaikat, de eddig figyelmen kívül hagyták a véleményüket (egy 2011-es Eurobarometer felmérés azt mutatja, hogy az EU polgárainak 77%-a több környezeti teljesítményt várna a KAP támogatásoktól).

A levelet aláíró szervezetek a közpénzt csak közcélokért elvet támogatják a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatások esetében is. Ez annyit jelent, hogy a közösségnek azokat a földhasználókat kell támogatnia, akik cserébe egészséges és élő vidéket, egészséges élelmiszert adnak a közösségnek. Azokat a támogatásokat, melyeket olyan célokra fordítanak, hogy hatására károsodik a környezet, az egészség, a fejlődő országok mezőgazdasága vagy az állatjólét, illetve negatívan befolyásolja a munkalehetőségeket, meg kell szüntetni.

Először az EU történetében az EP képviselőknek a Európai Bizottsággal egyenrangú szava van a mezőgazdasági politika alakításában. Ennek ellenére 2013 januárjában az EP AGRI testülete olyan megoldásra szavazott, ami valójában visszalépést jelent. Az AGRI testület mezőgazdasági elképzelése szerint a pénzeket továbbra is igazságtalanul osztanák el. Támogatást kapnának a leginkább szennyező földhasználati módok és egyes gazdálkodók kétszer annyi dotációhoz jutnának ugyanazért a tevékenységért és környezeti teljesítményért (ez önmagában is ellentétes az EU alapszerződésével). Összességében az AGRI álláspontja szembehelyezkedik a környezettel, az egészséggel, a foglalkoztatással, az állatjóléttel és a fejlődő országok iránti felelősséggel, valamint szembemegy az EP más bizottságainak határozott véleményével is.

Szerencsére ez még megváltoztatható! Ez idáig az AGRI többségi véleményét egy kisebb csoport tartotta befolyása alatt. Márciusban viszont a teljes EP fog dönteni a végleges tárgyalási pozíciójáról, így lehetőség van a visszalépést és a kisiklott reformot visszaterelni a helyes útra. Az EP már bizonyította, hogy képes nagy horderejű változások kapcsán jól dönteni, legutóbb például a Közös Halászati Politika szabályozásának plenáris szavazásánál. Itt az idő, hogy ugyanez megismétlődjön a KAP esetében is.

Kérjük, hogy mint választott képviselő a valódi közösségi értékek érdekében szavazzon, amikor a KAP reformra kerül a sor a márciusi plenárison, tartsa fenn az EP fontos szerepét.

A szervezetek felajánlják önnek a segítségüket a konstruktív döntés meghozatalához.

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz! A rendelkezéshez szükséges adószámot és tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot letöltheti itt >> Köszönjük!

A 15 elhangzott előadás közül egy-egy prezentáció szólt az ausztriai  túzokvédelmi munka eredményeiről,  illetve a bősi tározón fészkelő és átvonuló madárfajok állományairól. Az érdeklődők előadások és a poszterek segítségével ismerkedhettek meg a madártani kutatás és monitoring eredmények mellett a rákosi vipera, a lápi póc és a hód védelmének aktuális problémáival is. A prezentációk anyagából készült cikkek a Szélkiáltó nevű regionális folyóiratban látnak írott formában napvilágot.

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz! A rendelkezéshez szükséges adószámot és tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot letöltheti itt >> Köszönjük!

Mogyorósi Sándor
MME Soproni Helyi Csoport

A fenti kis képen a kongresszus résztvevői láthatók
(Fotó: Mogyorósi Sándor)

A nemzetközi műhelytalálkozót (www.mtbk.hu/mtbk08/) a Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciasorozat (www.mtbk.hu) 8. rendezvényeként a Magyar Biológiai Társaság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Society for Conservation Biology Európai Szekciója rendezte meg február 22-én a bükki Felsőtárkányban. A találkozót követően (2013. február 23-án) azzal azonos helyszínen szintén nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Magyar Ragadozómadár-védelmi Tanács Sólyomcsalogató elnevezésű éves ragadozómadár-védelmi konferenciája. A kétnapos rendezvényen hét ország 104 szakembere vett részt.
 

A Műhelytalálkozó célja volt, hogy az egyre gyakoribb illegális madárpusztítás elleni hatékony megelőzés és védekezés lehetőségeit megvitassa, és egyben a Kárpát-medence és Európa országai közti tapasztalatcserét elősegítse. A találkozón a résztvevők megvitatták a Mérgezésellenes Akciótervet, amely reményeik szerint a közeljövőben már jóval hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a madarak védelmében.

Ian Thomson nyitóelőadása a VIII. MTBK-n (Foto: Barabás Lilla)

A konferencián magyar mellett szlovák, osztrák, cseh, szerb, román valamint skót szakemberek számoltak be az országaikban előforduló ragadozó madarakkal szembeni bűncselekményekről, valamint a visszaszorításukra tett kísérletekről. Kiderült, hogy az elmúlt évtizedben, Ausztriában mintegy 40, Csehországban 24, Szlovákiában 22, Szerbiában 18, Romániában pedig 2 sas esett bizonyítottan illegális pusztítás áldozatául, azonban a hazai adatok mindenkit sokkoltak. Az MME nyilvántartása szerint 2000 óta 176 sas esett mérgezés, lelövés vagy fészekpusztítás áldozatául! Ráadásul szomorú aktualitást adott a rendezvénynek, hogy a konferenciát követő három napban három újabb eset is napvilágra került!
 

Elpusztított réti sas (Fotó: Horváth Márton)

Február 24-én vadászok találtak meg egy mérgezett és ráadásul söréttel is meglőtt parlagi sast. A gyors segítségnyújtásnak köszönhetően ez a példány életben maradt, jelenleg a Fővárosi Állat és Növénykertben ápolják. Amennyiben sikerült visszaengedni a természetbe a tervek szerint műholdas jeladóval fogják ellátni, hogy nyomon követhető legyen a további sorsa.
 

Február 25-én egy parlagisas-fészket pusztítottak el szándékosan, február 26-án pedig egy parlagi sas, három egerészölyv és egy róka mérgezett tetemét találták meg az MME, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Nemzeti Nyomozóiroda szakemberei. Ez utóbbi eset felderítésénél Ian Thomson, a Királyi Madárvédelmi Egyesület (RSPB) skóciai nyomozócsoportjának vezetője is részt vett, aki a konferencia nyitóelőadását tartotta.
 

„Rendkívül elszomorít, hogy Magyarországon milyen elképesztő mértékben pusztítják ezeket a csodás madarakat” – mondja Ian Thomson, a mérgezésellenes harc egyik legelismertebb európai szakértője. „Skóciában hatalmas erőfeszítéssel próbáljuk meg visszaszorítani a ragadozómadarak pusztítását, de Magyarországon és a környező országokban talán még ennél is többre lesz szükség, amelyben többek között az RSPB is segíteni fogja tapasztalataival a magyar szakembereket.”
 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálásával 2012-ben indult Helicon LIFE+ program partnerei között szerepel a Nemzeti Nyomozóiroda, A Magyar Vadászkamara, A Vidékfejlesztési Minisztérium, A Hortobágyi Nemzeti Park, a Bükki Nemzeti Park, A Körös-Maros Nemzeti Park, A Budapesti és a Jászberényi Állatkert valamint a Természetfilm.hu filmműhely.

Horváth Márton, Szenczi Péter

Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz! A rendelkezéshez szükséges adószámot és tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot letöltheti itt >> Köszönjük!

Az MME parlagisas-védelmi programját és mérgezésellenes kampányát az Európai Unió LIFE alapja támogatja (LIFE10NAT/HU/000019). A projektben az MME partnerei: a Hortobágyi, Bükki és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságok, a Nemzeti Nyomozóiroda, az Országos Magyar Vadászkamara, a Fővárosi és a Jászberényi Állat- és Növénykert, valamint a Természetfilm.hu Egyesület. www.imperialeagle.hu

Telepesen fészkelő madár, gyakran költ együtt kis kócsagokkal, üstökösgémekkel, kanalasgémekkel és batlákkal. Fészkét fákra, bokrokra, gyakran nádba rakja. Fészekalja átlagosan 4-6 tojásból áll. Fiókái nagyon lassan fejlődnek, 60-70 napos korukban válnak röpképessé. Elsősorban halevők, de elfogyasztanak rákokat, kétéltűeket, adott esetben akár vízben úszó kószapockokat is.

A kis kárókatona jóval kisebb, rövidebb csőrű és kurtább szárnyú a következő képeken látható nagyobb rokonainál (Fotók: Lóki Csaba).

A hazai tavak és folyók egyik leggyakoribb madara a (nagy) kárókatona (Fotó: Máté Bence).

Az üstökös kárókatona a tengerpartokon gyakori (Fotó: Orbán Zoltán).

Elterjedése és világállománya
A XIX. század második felében Európa nagy részében lefolytatott jelentős méretű vízrendezési munkák radikálisan csökkentették a faj természetes élőhelyeit, elterjedési területe hosszú évekre elsősorban a Fekete-tenger környékére, a Balkán-félszigetre, az Azovi- és Kaszpi-tenger mellékére, Azerbajdzsán, Törökország és Irak egyes részeire korlátozódott. 1999-ben a BirdLife International „Kis kárókatona Nemzetközi Fajmegőrzési Tervet” állított össze abból a célból, hogy a faj állományának csökkenését megállítsa, valamint annak történelmi elterjedési területén a korábbi állományviszonyokat visszaállítsa. 2004-ben a kis kárókatona „mérsékelten veszélyeztetett” fajként került fel a Vörös Listára, illetve a BirdLife által összeállított regionális Európai Vörös Lista (SPEC) 1-es csoportjába. Azonban az elmúlt két évtizedben jelentős terjeszkedési folyamat indult el, amely azzal járt, hogy a világállomány az 1996-os becsléshez (13 000 pár) képest napjainkra a duplájára nőtt, jelenleg közel 30 000 párra becsülhető. Ezzel egy időben a Kárpát-medencei populáció is jelentősen megerősödött. Ez azonban olyan helyzetet teremtett, amely újabb frontot nyitott az ember és madár közötti konfliktusok hosszú sorában.

A többi kárókatonafajhoz hasonlóan a kis kárókatonának sincs tollimpregnáló váladékot termelő faroktőmirigye, ezért halászat után kitárt szárnyakkal kell megszárítania átnedvesedő tollazatát (Fotó: Lóki Csaba).

A faj Magyarországon régen és most
A kis kárókatona a történelmi Magyarország vizes élőhelyeinek gyakori költőfaja volt egészen az 1800-as évek végéig, azonban a XX. század elejére kipusztult hazánkból. Nem rendelkezünk pontos állományadatokkal, de a kortárs kutatók beszámolói szerint nem volt olyan elterjedt, mint a nagy kárókatona. Leggyakoribb a mai Szerbia és Horvátország területén található mocsarakban lehetett, legnagyobb telepei is ott voltak. Ezek a fészkelőhelyek akkor is megmaradtak, amikor a folyószabályozások miatt megváltozott vízviszonyok miatt az Alföldről – megfelelő élőhely hiányában – már kipusztult. Utolsó fészkelését 1901-ben dokumentálták, az azt követő két évtizedből pedig még előfordulását sem jegyezték fel. Az 1980-as évekig mindössze egyetlen bizonyított költése volt 1963-ban, a Körös-ártérben.

Kis kárókatonák és nagy kócsagok (Fotó: Ampovics Zsolt).

Hazánkban az 1980-as évek végén telepedett meg újra; először a Tisza-tó gémtelepén költött, azóta egyre több területen fészkel, nagyobb számban a Hortobágy halastavain és mocsaraiban (250-300 pár), de Dél-Magyarországon (Tiszaalpár környékén és a Csaj-tavon) is rendszeresen fészkelőfajjá vált. 2001-től a Kis-Sárréten és az izsáki Kolon-tavon is megjelent, az ezredforduló óta pedig már kis-balatoni állománya is jelentős (kb. 350 pár). Új fészkelőként jelent meg a császártöltési Vörös-mocsárban (2008), a Taktaközben (2008), a gátéri Fehér-tavon és a homorúdi Riha-tavon (2011). A Dunántúlon a Kis-Balatonon kívül költött már a Nagy-berekben, Soponyán, a Rétszilasi-halastavakon, a Velencei-tavon, a Dinnyési-Fertőn, a Ferencmajori-halastavakon, a hansági élőhely-rekonstrukciós területen (Nyirkai-Hany). A faj magyarországi állományát jelenleg 600-800 pár közé becsüljük.

Konfliktushelyzetben
A faj Kárpát-medencei populációjának összeomlását annak idején elsősorban a megfelelő élőhelyek eltűnése, a nagy kiterjedésű mocsarak lecsapolása és a hidrológiai viszonyoknak a folyószabályozások kapcsán bekövetkezett nagymérvű megváltozása okozta.

Napjainkban a vizes élőhelyek ugyan meg sem közelítik a XVIII. századi kiterjedést és a hajdani madárvilág gazdagságát, de a fokozatosan létrejövő mesterséges élőhelyek olyan élőhelyláncolatot hoztak létre, amely számos vízimadárfaj, köztük a kis kárókatona igényeit is kielégíti. Ezek között elsőként kell megemlíteni a nagy alföldi halastavakat, amelyek több ezer hektáros víz- és nádfelülettel kínálnak költő- és táplálkozóterületet a vízimadaraknak.

Az 1900-as évek elején kezdődött meg ezeknek a tavaknak a kialakítása olyan területeken, ahol az erősen szikes talajokon hagyományos mezőgazdasági tevékenységből számottevő haszon reálisan nem volt elérhető. Ezek a tavak általában a Tisza és a Körösök egykori árterén találhatóak, viszonylag nagy kiterjedésűek, sekély vízszinttel rendelkeznek és többségükben kisebb-nagyobb szigetek találhatóak. Az eltelt idővel együtt járó szükségszerű eutrofizáció miatt jellemző rájuk a gazdag vízi növényzet (nád, gyékény, sás), amely kiváló költőhelyet jelent számos madárfajnak.

Áttelelő kis kárókatonák.

Ezeknek az extenzív módon hasznosított mesterséges élőhelyeknek a természetvédelmi jelentősége kiemelkedő, ezért korán bekerültek a védett területek közé, illetve a kiemelkedő jelentőséggel bíró vizes területek védelmét célzó nemzetközi egyezmények hatálya alá is (Ramsar 1971). Nagy részük, országosan mintegy 16 000 hektár, a NATURA 2000 hálózatnak is része.

A tavakon gazdálkodók és az állami természetvédelem érdekei között meglévő, néha rendkívül kényes egyensúly általában akkor alakul konfliktushelyzetté, amikor valamely halevő madárfaj jelenléte hangsúlyozottá válik. A kis kárókatona azonban – éles ellentétben az Európa-szerte éles vitákat generáló nagyobbik rokonával – nem kizárólag halakkal táplálkozik. Kis mérete miatt a haltáplálék mellett különböző apróbb szervezeteket: férgeket, rovarokat is fogyaszt, egyes időszakokban zsákmánylistájának jelentős részét képezik a kétéltűek és lárváik. Ez a kis kárókatona természetes élőhelyein nem jelenthet túlságosan nagy gondot, de az extenzív haltenyésztési technológia esetében jelentős konfliktusforrás lehet, mivel a tavaszi kihelyezésű halivadékban a költőállomány adott esetben nagy pusztítást tud végezni.

Repülő kis kárókatona (Fotók: Ampovics Zsolt).

A másik problémát a faj életmódjának radikális megváltozása jelenti. A történelmi költőállomány rövidtávú vonulóként szeptember végén, október elején a Földközi-tenger keleti részére vonult el, és ott telelt át. Azonban a 2000-es évektől fokozatosan megfigyelhető, hogy a Magyarországon költő kis kárókatonák ugyan elhagyják szeptember végén a költőhelyüket (Hortobágyi-halastó), azonban ahelyett, hogy a Földközi-tengerhez vonulnának, a Kárpát-medencében maradnak, a Dél-Magyarországon található halastavakon próbálnak áttelelni. Ez a folyamat a szegedi Fehér-tó és a Szegedi-Fertő térségében a legfeltűnőbb, ahol a Tisza mellett fekvő, mintegy 2000 hektáros halastórendszeren telelő madarak száma a rendszeres monitoring alapján radikálisan emelkedett az elmúlt öt év során. A 2007-ben itt telelő, éjszakára az egyik tóegység nádasába húzódó madarak 300-400 egyedre tehető legmagasabb decemberi példányszáma 2011 decemberének közepére 4709-re emelkedett!

Mit jelent ez a területen gazdálkodó halászattal foglalkozó cégnek? A kis kárókatonák a vízellátást biztosító csatornákban tömegesen jelenlévő ezüstkárász fogyasztásával közvetve még hasznot is hoznak, hiszen az agresszív viselkedésű, invazív hal a tavakba jutva komoly táplálékkonkurenciát jelent a tenyésztett halfajoknak. Egyúttal azonban a teleltetőmedencék profitot jelentő pontyivadékainak elfogyasztásával komoly károkat is okoznak, egyes esetekben a kihelyezett halak 50-80%-át is elfogyasztják. Bár a haszonkiesés ilyenkor csak két év múlva jelentkezik – ekkorra érik el a halak a piacképes méretet –, ha a folyamat évről évre megismétlődik, a bevételkiesés is folyamatossá válik, ami állandó konfliktushelyzetet teremt a halgazdaságok és a természetvédelem között.

Fiatal kis kárókatonák ...

... ággal játszanak (Fotók: Lóki Csaba).

A gazdálkodók számára egyszerű megoldást jelentő kilövés és riasztás az uniós alapelvek (Madárvédelmi Irányelv) és a magyar jogszabályok miatt csak néhány fajnál (például sárgalábú sirály, kárókatona) lehetséges, a fokozottan védett kis kárókatonák esetében azonban nem alkalmazható. A kis kárókatona folyamatos és látványos terjeszkedése miatt mindenképpen át kell gondolni, hogy milyen egyéb módszerekkel lehet mérsékelni, kiküszöbölni a faj halivadékot érintő károkozását.

A konfliktus kezelésének lehetőségei
A probléma madárbarát megoldásainak keresése azért kiemelkedően fontos, mert egy olyan fokozottan védett madárfajról van szó, amelynek hazai állománya ugyan növekszik, világállományának helyzete azonban kritikus. A legfontosabb feladat az extenzív haltenyésztési technológia olyan jellegű átalakítása, hogy az figyelembe vegye, kezelni tudja a területen átvonuló és telelő, nagy létszámú halevő madár jelenlétét. A szegedi Fehér-tavon, amelyet látványosan érint a telelési folyamat, a halgazdaság szakemberei az MME Csongrád Megyei Helyi csoportjának munkatársai segítségével végzett rendszeres monitoring mellett különböző módszereket próbálnak ki.

Telelők méretének megválasztása
A kis kárókatonák nagyobb csapatainak jól kiszámítható érkezése előtt az addig használt nagy, akár 40 hektáros tavak helyett viszonylag kicsi, 0,5-1 hektáros teleltetőmedencékbe helyezik ki a halivadékot. Ezeket a kisebb vízfelületeket azután egyszerű módszer segítségével mentesítik a madaraktól: a tavakra merőlegesen, egymástól kb. 3-5 méteres távolságra kifeszített zsinórokra élénk színű zászlókat rögzítenek, amelyek a leszállást megelőzően hosszú siklást használó kis kárókatonákat elriasztják vagy megakadályozzák a leszállásban. A többi vízimadarat, így a szürke gémeket, récéket és sirályokat ez a megoldás nem tartja vissza a leszállástól, de azok nem is jelentenek olyan mértékű potenciális veszélyforrást a mindössze 8-10 cm testhosszúságú ivadékokra.

Kis kárókatonák beszállását megakadályozó ...

... "rémzsinórok" (Fotók: Ampovics Zsolt).

Hosszabb ivadék-előnevelés
A másik technológiai változtatást az ivadékok hosszabb előnevelése, nagyobb testméret elérését követő kihelyezése jelenti. Mivel a kis kárókatona méretspecifikus halfogyasztó, azaz egy bizonyos méretnél (8-10 cm) nagyobb halakra már nem szívesen vadászik vagy nem is képes ezeket elejteni, ezzel a megoldással is csökkenthető az ivadékállományban okozott kár. A módszer azonban nem jelent teljes védelmet a halak számára, mert a zsákmányolási kísérletek során megsérült halak sebeinek gombás fertőzése akár az ivadék elhullását is okozhatja.

Táplálkozóterület kialakítása
A halgazdaság szakemberei egy csukanevelés számára fenntartott, 10 hektáros tóba több vagonnyi ezüstkárászt telepítettek, mintegy etetőtavat kialakítva a kis kárókatonák számára. A madarak ezt gyorsan megtalálták, és nemcsak nappali táplálkozóterületnek, de éjszakázóhelynek is használták három hónapon keresztül. Előfordult, hogy napközben közel 3000 madár halászgatott és pihent egyidejűleg a kis tavacskán.

Tavaszi ivadéktelepítés időzítése
A tavaszi kihelyezést a kis kárókatonák költőhelyekre vonulásához alkalmazkodva két héttel átütemezték, március közepén végezték el, amikorra az addig nagy létszámban ide koncentrálódó telelő madarak visszatértek a fészkelőterületeikre.


Ezeknek a módszereknek, valamint a faj telelő csapatainak megfigyelésében rejlő ökoturisztikai lehetőségeknek az együttes alkalmazása segíthet oldani a gazdálkodóknál helyenként érzékelhető erős ellenérzéseket. Az MME által felkínált szakmai tanácsadás és pályázati együttműködés, a problémák megoldásának közös keresése hozzájárulhat ahhoz, hogy a gazdasági érdekeket is szolgáló mesterséges halastórendszerek továbbra is fontos szerepet tölthessenek be a fokozottan védett kis kárókatonák életében is.

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

Tokody Béla

Az elmúlt fél évszázadban sorra alakították át és szüntették meg élőhelyeit, aminek következtében állománya drasztikusan megfogyatkozott, Csongrád megyében pl. az 1967. évi 30 párból álló állomány 1997-re 3 párra csökkent. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja a csökkenés megállítása és egykori élőhelyeinek helyreállításával a fészkelő párok számának növelése. A védelmi program összefoglalja a legfontosabb veszélyeztető tényezőket - élőhelyek átalakítása, megszüntetése, legeltetés felhagyása, ragadozók károsítása - és meghatározza a legszükségesebb teendőket, amelyek a fészkelőhelyek megőrzése, legeltetés biztosítása, mesterséges élőhelyek létesítése és a ragadozókkal szembeni védelem.

ELTERJEDÉS
A széki lile Eurázsia, Afrika és Észak-Amerika mérsékelt övi és trópusi zónájában fészkel a tengerpartokon, sós tavakon és szikes területeken. "Összefüggő élőhelyei" csak a tengerpartok mentén vannak, másutt élőhelyigényének megfelelően mozaikos elterjedésű. Európában az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger mentén sok helyen megtalálható, de az utóbbin lényegesen nagyobb számban költ. A Kárpát-medencében szigetszerűen fordul elő a Fertő tó keleti partjainál (Fertőzug) és a magyar Alföldön. Hazánkban a Duna-Tisza-közi, valamint a dél-alföldi szikes tavakon és halastavakon költ. Alkalmi fészkelő Balmazújváros térségében, a dunántúli a Sárkány-tavon és a Fertőújlak melletti élőhely-rekonstrukciós területen.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
1995 és 1997 között a magyarországi állomány 50-70 pár között változott. 2000-ben 47, 2001-ben maximum 40 pár költött hazánkban.

VÉDELMI HELYZET
A széki lile Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 500 000 forint. Megtalálható a magyar Vörös Könyvben is, mint kipusztulással fenyegetett faj. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján a veszélyeztetett fajok közé tartozik.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
A széki lile a kopár szikesek, tengerpartok, sós lagúnák, sólepárlók fészkelő madara. Hazánkban a sekély vizű szikes tavak mentén, erősen legeltetett szikeseken, illetve kiszáradó vagy kiszáradt szikes tavak medrében fészkel. Az utóbbi két évtizedben egyre gyakrabban telepedett meg lecsapolt halastavak kiszáradó medrében is.

Költés
Korán, már március végén fészeképítéshez kezd, amikor a tél végi, kora tavaszi vízborítás csökkenni kezd. Fészkét a gyér növényzetű területeken építi, olyan helyeken, ahol a bárányparéj és a pozsgás zsázsa a meghatározó növényzet. A fészek egy sekély talajmélyedés, melyet a szülők közösen száraz növényi szálakkal, talaj- és birkatrágya darabokkal bélelnek. A tojások a költés során gyakran belesüllyednek a fészekanyagba. A tojásrakás az áprilistól júliusig tartó időszakban zajlik, a tojások száma erősen függ a táplálékkínálattól. A tojásrakási időszakban a fészekaljak esetleges pusztulása után már két nappal újra párzanak a lilék és hozzákezdenek a pótköltéshez. Ezt a hosszan tartó tavaszi esőzés megzavarhatja. A fészekalj rendszerint 3 tojásból áll. Gyakran több pár laza telepet alkotva fészkel. A hazai vizsgálatok szerint a fészekaljak 66%-át a ragadozók megsemmisítik. A 24-26 napi kotlás után kikelt fiókák rögtön elhagyják a fészek környékét. Veszély esetén a talajrepedésekbe bújnak, vagy növények tövében lapulnak meg, miközben a szülők sérültet tettetve vergődésükkel magukra irányítják az ellenség figyelmét, és közben elcsalják azt a fiókák közeléből. A fiókák 24-28 nap alatt válnak önállóvá, de közülük csak 29% éri meg ezt a kort. Gyakran idegen párok fogadják örökbe őket. A szülők közösen átlagosan 6 napig nevelik a fiókákat, azután a tojó új hímmel áll párba és újabb fészekalj nevelésébe kezd.

Táplálkozás
A széki lile rovarokkal táplálkozik. Főleg kétszárnyúakat, bogarakat, pókokat zsákmányol. Gyakran keresi táplálékát gyér növényzetű, rövidfüves szikes tocsogók partján, vagy erősen legeltetett szikes gyepeken.

Vonulás
Vonuló madár. A hazai állomány a telet a Földközi-tenger mellékén tölti. Eddig öt gyűrűs madarat jelentettek vissza Olaszországból. Tavasszal március közepén érkezik vissza és augusztusban (szeptemberben) hagyja el a hazai szikeseket.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Élőhelyek átalakítása, kiszáradása
A hatvanas évektől folyamatosan szűntek meg legjelentősebb élőhelyei, melyek egy részét, pl. a szegedi Fehér-tavat halastóvá alakították. Számos Duna-Tisza-közi élőhelyére hasonló sors várt, (pl. Kelemen-szék), de ezek átalakítását a nemzeti parkká nyilvánítás megakadályozta. Az utóbbi két évtizedben a Duna-Tisza-közének súlyos tartós vízhiánya miatt több fontos élőhelye is fészkelésre alkalmatlanná vált. A csökkent vízmennyiség miatt a szikképződés, azaz a sók kiválása nem a felszínen, hanem a mélyebb rétegekben játszódik le, ami az ún. szolonyecesedéshez vezet. Ilyen körülmények között a sziki mézpázsit a vakszikfoltokat néhány év alatt benövi, és ezzel megszűnik a széki lile számára alkalmas fészkelőhely. Esetenként az is előfordul, hogy az új tulajdonosok mielőbb szeretnének megszabadulni a szikeseken tavasszal kialakuló vízállástól és ezért elvezetik az összegyűlt vizet. Emiatt a hamar kiszáradó területen nem találnak táplálékot a széki lilék és kénytelenek elköltözni.

Legeltetés elmaradása
A széki lile csak a vaksziken, vagy az ahhoz közeli állapotban lévő területeken képes megtelepedni. Az állandó és magas növényzettel borított területek nem alkalmasak számára. Ezért különösen fontos fészkelőterületein a juhokkal történő legeltetés, melynek eredményeként a rövidre rágott fűben megtalálja életfeltételeit. A legeltetett területeken a táplálékállatok is nagyobb számban vannak jelen. Az utóbbi évtizedben jelentősen csökkent állattartási kedv első lépésben a gyenge termőképességű szikesen éreztette negatív hatását: megfogyatkozott a széki lilék száma.

Fészkek elárasztása
Viszonylag gyakran előfordul, hogy a széki lilék a gulipánhoz hasonlóan a lecsapolt halastavak kiszáradt medrében kezdenek költéshez. A fiókák kirepülése előtti (május-június) vízfeltöltés miatt ezek a fészekaljak minden esetben tönkremennek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a kistermetű, gyakran alig észrevehető széki lile jelenlétét ezeken a helyeken igen nehéz felderíteni, szemben pl. a gulipánnal.

Ragadozók károsítása
Mint minden földön fészkelő madárfajnak, a széki lilének is folyamatosan veszélyeztetettek tojásai és fiókái. Természetes ellenségei azonban sosem tudtak még egyetlen fajt sem kipusztítani, vagy kritikus helyzetbe hozni. Az egyes területek fokozódó zavartsága miatt azonban egyrészt növekszik a ragadozók zsákmányolási sikeressége, másrészt a kóbor kutyák, macskák és gyakran a vad-, illetve házi disznók, sün, menyét, hermelin kártétele együttesen kritikus helyzetet teremt. További veszélyforrást jelent a szikeseinken egyre nagyobb számban mutatkozó sárgalábú sirály, amely mind a tojásokat, mind a fiókákat zsákmányolhatja.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja az állomány további fogyatkozásának megakadályozása, hosszabb távon pedig a 10-15 évvel ezelőtti állománynagyság visszaállítása.

FELADATOK
Jogi szabályozás
A széki lile ma még nem védett állandó fészkelőhelyeit védelem alá kell helyezni. Legfontosabb élőhelyeit be kell építeni a Natura 2000 területek hálózatába. Biztosítani kell, hogy az agrártámogatások magukba foglalják a széki lile élőhelyein a gazdálkodók segítését is. Biztosítani kell, hogy Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása során a széki lile és más ritka, veszélyeztetett fajok védelme érdekében a szikes területek korábbi legeltetési rendszere fennmaradjon. Ezért ezeket a szikeseket be kell vonni az Érzékeny Természeti Területek rendszerébe, és támogatást kell biztosítani a juhokkal történő legeltetés fenntartásához. Gondoskodni kell arról, hogy ezek a területek beépüljenek a már elfogadott de még nem működő Nemzeti Agrárkörnyezet-védelmi Programba is. Egyik legveszélyeztetettebb fészkelő madarunk, ezért jelenlegi fokozottan védett jogi státuszát fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem
Élőhelyein különös hangsúlyt kell fordítani a terület kezelésére. Valamennyi élőhelyére ki kell dolgozni a kezelési tervet és azok megvalósításába be kell vonni a környékbeli gazdálkodókat. Fészkelőhelyein biztosítani kell a faj számára kedvező vízviszonyokat. Arra kell törekedni, hogy valamennyi jelentős fészkelőhelye vagy állami, vagy MME tulajdonba kerüljön. A saját tulajdonú területeken meg kell kezdeni a mesterséges élőhelyek kialakítását vagy a meglévők bővítését. A már részben MME tulajdonba került Böddi-széken folyamatosan gondoskodni kell a legeltetésről, szükség esetén saját tulajdonú állatállománnyal. A korábbi években használt, de elhagyott élőhelyeit számba kell venni, és ha lehetséges azokat a faj számára ismét alkalmassá kell tenni. Magyarországon is be kell vezetni a fészkek ragadozók elleni védelmét biztosító védőkosaras módszert, amelyet a világ számos pontján sikeresen alkalmaznak más partimadarak esetében. Legjelentősebb hazai élőhelyén, Mikla-pusztán, sürgősen vissza kell állítani a legeltetést, és ezzel biztosítani kell az élőhely fennmaradását. Fészkelőhelyein indokolt esetben ragadozó kontroll kell megvalósítani

Kutatás és monitoring
A széki lilével kapcsolatos kutatásokat a faj kipusztulásának megakadályozására kell koncentrálni. Ennek megfelelően folyamatosan vizsgálni kell a legeltetés és az élőhely állapota közötti összefüggéseket, illetve a mesterséges élőhely-kialakítás lehetőségét. Folyamatosan fel kell mérni valamennyi élőhelyén a fészkelő állomány nagyságát és lehetőség szerint a fészkelés sikerességét is ellenőrizni kell, anélkül, hogy a fészkek pontos helyének felderítésével tovább fokoznánk a terület zavarását, illetve hozzásegítenénk a ragadozókat azok megtalálásához. Vizsgálni kell a vízrendezések élőhelyre gyakorolt hatását és a székilile-állomány fenntartása érdekében szükséges beavatkozások lehetséges módjait.

Tudatformálás és propaganda
A széki lile védelme megvalósíthatatlan az élőhelyein évszázadok óta folytatott gazdálkodási módok megőrzése nélkül. Ennek biztosítása érdekében széles körben ismertté kell tenni azt a tényt, hogy a gazdálkodás extenzív formái nemhogy gátolják, hanem sokkal inkább segítik a természeti értékek fennmaradását. El kell oszlatni az ezzel kapcsolatos azon tévhitet, hogy a természetvédelem mindenfajta gazdálkodás ellen van. Ennek érdekében elsősorban a mezőgazdasági és a természetvédelmi politika alakítói körében kell propagandát kifejteni. Fontos feladat, hogy a fészkelőhelyek közelében élő tanyák lakóit informáljuk, bevonjuk a védelembe, illetve a támogatási lehetőségek megteremtése után hozzásegítsük őket azok elnyeréséhez.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
A széki lile élőhelyén gazdálkodók évszázadok óta önkéntes segítői voltak e faj megőrzésének. A jövőben tudatos partneri viszonyt kell kialakítani velük. A gazdálkodókat meg kell ismertetni a faj jelenlétével, élőhely-igényeivel. Tudatosítani kell bennük e fogyatkozó természeti értékünk megőrzésében játszott szerepüket. Ennek érdekében valamennyi széki lilés élőhelyen gazdálkodó magánszeméllyel és szervezeteikkel napi munkakapcsolatot kell kialakítani. Az új tulajdonosok kezébe került, de átmenetileg használaton kívüli területek megvásárlása érdekében jó kapcsolatot kell kiépíteni az önkormányzatokkal. Tulajdonközösség esetén a megvásárolt területen a gazdálkodni kívánók számára kedvezményes lehetőséget kell biztosítani és ezzel is nyilvánvalóvá tenni, hogy a tulajdonszerzés nem a helyi közösségek ellen irányul.

IRODALOM
Noszály, G. - Székely, T. (1993) A széki lile (Charadrius alexandrinus) fészekalj- és tojásméret-változása a fészkelési időszak alatt.
Aquila 100. 161- 179. p.

Noszály, G. - Székely, T. - J.M.C. Hitchinson (1995) Brood survival of Kentish Plover (Charadrius alexandrinus) in alkaline grassland and drained fish-ponds.
Ornis Hungarica 5. 15-21. p.

Sterbetz, I. (1992) Examination of the decline of the breeding population of Kentish Plover
(Charadrius alexandrinus L., 1758) at the Vásárhelyi-puszta.
Állatt. Közl. 78. 89-93. p.

Székely, T. (1991) Status and breeding biology of Kentish Plover Charadrius alexandrinus in Hungary
Wader Study Group Bulletin 62. 17-23. p.

Székely, T. (1992) A predációs veszély és a költési siker a szikes pusztákon és halastavak medrében fészkelő széki liléknél (Charadrius alexandrinus)
Aquila 99. 59-68. p.

Székely, T. (1997) Status of Kentish Plover Charadrius alexandrinus in Hungary
Ornis Hungarica Vol. 7 No. 1-2 19-26. p.

Székeyt, T. - Karsai, I. - Kovács, S. ( 1993)
Availability of Kentish Plover (Charadrius alexandrinus) prey on a Central Hungarian grassland
Ornis Hungarica Vol. 3 No. 2. 41-48 p.

Fotó: Wikipédia

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!

Az ilyen kis állományok mindig sokkal sérülékenyebbek, mint az elterjedési terület belsejében élő nagyobbak. Az általában közismert helyeken fészkelő, mindössze 30 páros hazai állomány szaporodási sikeressége viszonylag alacsony. Gyakori a fiatalkori pusztulás, aminek fő oka az áramütés, illetőleg a gépjárművekkel történő ütközés. A védelmi program gyakorlati intézkedéseket fogalmaz meg a hazai kipusztulás elkerülése érdekében. Ezek a következők: elektromos tartóoszlopok szigetelése, esetenként fészekőrzés, bányászati tevékenység alkalmankénti térbeli és időbeli korlátozása stb.

ELTERJEDÉS
Az uhu Eurázsia legtöbb területén előfordul, Portugáliától Szahalinig. Elterjedési területén belül úgynevezett fészkelési gócokat alkot. Ezek a gócok a korábbi évtizedek magyarországi állományában is jól kimutathatók. Nyugat-Európa erősen iparosodott, illetve intenzív mezőgazdasági régióiból, így például a Brit-szigetekről, Dániából, Franciaország északi részéről, a Germán- és a Lengyel-alföldről hiányzik. Hazai fészkelőterülete szinte kizárólag az Északi-középhegységre korlátozódik. Legerősebb állománya a Zempléni-hegység térségében található, ezen kívül a Börzsönyben, a Mátra peremén, a Bükkben, Aggteleken, a Cserhát keleti részén, a Pilisben, a Gerecsében, a Bakonyban, a Soproni- és a Kőszegi-hegységben, Békés megyében és Szatmár-Beregben költ egy-egy pár. A Gerecse és - kis valószínűséggel - a Bakony egyes területein számíthatunk újabb párok felbukkanására. Az Alföldön kóborló példányok jelennek meg, de 2000-ben Békés megyében költött is.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
Az uhu magyarországi fészkelő állománya 2001-ban 25-30 pár volt. Dél- és Kelet-Európában állománya határozottan csökken, a Nyugat- és Észak-Európában élő populáció stabil, illetőleg emelkedik. Az 1940-es években - amikor még a fészkek rendszeres kifosztása, illetve az öreg madarak kilövése súlyosan gyérítette az állományt - 60 költőpárral rendelkezhettünk. Ekkor az egyes hegységekben 3-8 párból álló fészkelési gócok voltak. Az 1970-es évek végére csupán a Zemplén térségében maradt egy kis populáció. Mivel az uhu állandóan költőhelyén tartózkodik, a hazai állományt alapvetően meghatározza a legközelebbi önfenntartó populációval - a szlovákiaival - való kapcsolata. A nyugati peremvidék hol megjelenő, hol eltűnő mikroállománya szempontjából fontos az osztrák populáció helyzete. Nem elhanyagolhatók az Erdélyi-szigethegységben fészkelők sem, bár ezek igen távol vannak a legközelebbi magyarországi fészkelőktől.

1985 és 1990 között, az MME által végzett felmérés keretében, az akkor ismert 12 fészkelő pár költőhelyén kívül ellenőrzésre került további 45 korábban használt, illetve 120 potenciális fészkelőhely is. A felmérés eredményeként három új fészkelőpár került elő.

Az uhu magyarországi állományának egykori és mai fészkelőterülete 2001-ben a következőképpen alakult:
Budai-hegység: kipusztult az 1970-es évek elején
Pilis: kipusztult az 1970-es évek közepén, 1994-ben visszatelepült 1 pár
Bükk: kipusztult az 1970-es évek végén, 1999-ben visszatelepült 2 pár
Upponyi-hegység: kipusztult az 1980-as években
Heves-Borsodi-dombság: kipusztult az 1970-es években
Börzsöny: 1 pár
Cserhát: 3 pár
Mátra: 3 pár
Tokaji-hegy: 3 pár
Zempléni-hegység: 6 pár
Bakony: 1 pár 1995-ben megtelepedett meg
Gerecse: 1 revír
Soproni-hegység: 1 pár
Kőszegi-hegység: 1 revír
Békés megye: 1 pár
Aggtelek: 1 pár
Összesen: 25 pár

A fészkelőállományban kisebb átrendeződések tapasztalhatók, egyes párok eltűnnek, illetőleg újak telepednek meg. Jellemző egy-egy területen a fészkelés időszakos kimaradása is.

Az 1985-ben kezdődött széleskörű felmérést követően, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Természetvédelmi Hivatallal együttműködve uhuvédelmi programot dolgozott ki. A szabadtéri védelemmel párhuzamosan a német uhuvédelmi szervezettől (AZWU) 1987-1991 között összesen 139 uhut kaptunk vadröptetésre, ezenkívül két példányt a Veszprémi Vadaspark ajánlott fel. A Bükkben 100, a Zempléni-hegységben 11, a Mátrában 26 és a Szatmár-Beregi TK területén 4 példányt engedtünk szabadon megfelelő előkészítés után. Az elengedett madarak közül összesen 18 példány került ismét kézre gépkocsival, vonattal történő ütközés, lelövés miatt. A végső cél elérésére, azaz a kijuttatott madarak költésére viszont nincs bizonyítékunk.

VÉDELMI HELYZET
Hazánkban az uhu fokozottan védett madárfaj, természetvédelmi értéke 250 000 Ft. Megtalálható a magyar Vörös Könyvben is a közvetlenül veszélyeztetett fajok között. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
Az uhu Magyarországon a középhegységek peremén, kőbányákban és sziklás területeken költ. Kedveli a mezőgazdasági területek és a lomberdők - esetleg fenyvesek - közelségét.

Költés
Fészket nem épít, tojásait földes sziklapárkányra vagy nagyobb üreg aljába kapart mélyedésbe rakja. Egy-egy alkalmas helyet évtizedekig is használ. Kivételesen fán, ragadozómadarak által épített gallyfészekben is fészkel. Igen korán, már március közepén költeni kezd. Fészekalja legtöbbször 2-3 tojásból áll. A kotlási idő átlagosan 34 nap. A fiókák két hónap alatt válnak röpképessé, de már előtte elhagyják a fészket.
Mivel az uhu általában egész élete során kis térségben mozog, a fészkelési gócok egymással való kapcsolatának megszűnése az egyes kisebb - elszigetelődő - állományok kipusztulásához vezethet. Mindezek miatt kiemelkedő jelentőségű a költés sikeressége, ha ugyanis kevés fióka repül ki, az állomány nem képes saját reprodukálására. Megfigyeléseink szerint a kirepítés sikeressége átlagban alig haladja meg az ötven százalékot. Ez azt jelenti, hogy a tojások és az azokból kikelt fiókák több mint fele elpusztul a fészek elhagyása előtt. Ennek oka a tojások esetleges terméketlensége, sérülése (törés), kihűlése lehet. Esetenként a ragadozó emlősök is megdézsmálják a fészekaljat. Az ivarérettség eléréséig a kirepült fiatalok fele elpusztul.

Táplálkozás
Az uhu tipikus csúcsragadozó, a táplálkozási piramisnak ténylegesen a legmagasabb pontján helyezkedik el. Minden nála apróbb állatot elfog. Nem ritka, hogy más kisebb ragadozókat, így macskabaglyot, erdei fülesbaglyot, egerészölyvet is zsákmányol. Fő táplálékát a 200 gramm testtömeg körüli állatok teszik ki, amelyek elsősorban a hörcsög, a vándorpatkány és a sün.

Vonulás
Fészkelőhelyén állandó madár. Az öreg párok egész évben a szűken vett fészkelőterületükön tartózkodnak. A fiatalok kóborolnak, bárhol felbukkanhatnak.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Áramütés
Az éjszaka vadászó uhu igen gyakran ül fel egy magas pontra, s onnan figyeli a környéket. Mezőgazdasági területen és bányák környékén leggyakrabban a középfeszültségű távvezetékek tartóoszlopaira száll fel. Ezeken gyakran éri áramütés. Sok madár elpusztul így, elsősorban a fiatal, tapasztalatlan példányok.

Zavarás
A magyarországi kőbányákban gyakran a robbantás veszélyezteti az uhu sikeres fészkelését. A felhagyott bányák sziklafalának alsó felében költő párokat az alkalmi munkák, legtöbbször az illegális bányaművelés veszélyezteti. A zavarás hatására őrizetlenül hagyott fészekaljakat, illetve apró fiókás fészkeket más ragadozók sem kímélik.

Fészekfosztogatás
Néhány évtizeddel ezelőtt még sokan használták az uhut "csalimadárnak", mint a ragadozók és varjúfélék ellenségét, azok gyérítésére. Erre a célra a fészekből kiszedett fiókákat nevelték fel. Mivel az uhu fokozottan védett madár, ma már szigorúan tilos fiókáinak elszedése. Emiatt ez a vadászati mód gyakorlatilag megszűnt. Ennek ellenére az elmúlt két évtizedben is több fészket kifosztottak, gyakran csak tudatlanságból.

Illegális kereskedelem
Korábban sok fészket azért fosztottak ki, hogy a fiókákat értékesítsék. Napjainkban ez a veszélyeztető tényező nem befolyásolja az állományt, de esetlegesen számolni kell ismételt előfordulásával.

Lelövés
Régebben, amikor az állatpreparátumoknak még nagyobb kultusza volt, gyakran lelőtték őket preparálási célra. Az 1980-as és 1990-es évekből nincs tudomásunk ilyen esetről. Mivel nyugaton újra terjed a preparátumgyűjtés, figyelni kell erre a potenciális veszélyeztető tényezőre is.

Mérgezés
A hagyományos és második generációs rágcsálóirtószerek között akadnak olyan hatóanyagú készítmények, amelyek amellett, hogy nem szelektívek, a melegvérű állatok különböző csoportjaiban (emlősök, madarak) az állati szervezetben felhalmozódásra hajlamosok. A rágcsálók testszöveteiben felhalmozódott vegyszerek hatóanyagai mérgező hatást gyakorolhatnak a ragadozókra is. Bizonyos késleltetett hatású vérzékenységet okozó hatóanyagok is veszélyesekké válhatnak, ha a ragadozók a rágcsálót azt követően ejtik zsákmányul, hogy az előzetesen fogyasztott a csalétekből, hiszen a prédaállat emésztőcsatornájában levő vegyszer a ragadozót is megmérgezheti. A legveszélyesebbek ebből a szempontból a warfarin, a brodifakum és a difenakum, míg a klórfacinon tartalmúak e szempontból környezetkímélőnek, a ragadozók szempontjából biztonságosnak nevezhetők. A növényvédőszerek felhasználásának növekedése - közvetve vagy közvetlenül - negatívan befolyásolja a táplálékpiramis csúcsán álló ragadozófajokat. Mivel a gyöngybagoly is csúcsragadozó, a növényvédőszer-felhasználás arányainak növekedése a zsákmányállatok számának csökkenése mellett, mérgeződését okozhatja, illetve bizonyos hatóanyagok és azok metabolitjai szervezetében felhalmozódhatnak. Az elmúlt évtizedekben klórozott szénhidrogének, illetve bizonyos nehézfémsók használatának betiltása jelentősen csökkentette a vegyszeres növényvédelem veszélyeit. Okszerű, integrált növényvédelemmel, a növényvédőszerek engedélyezési rendszerének biztonságossá tételével a még meglévő veszélyek tovább csökkenthetők.

Ragadozó emlősök kártétele
A zavart vagy könnyen megközelíthető fészkelőhelyeken a fészekalj vagy a kisebb fiókák gyakran válnak róka, nyest, illetve más ragadozó emlősök zsákmányává.

Gázolás
Kisemlősök az utak szélén elszóródott magvakból rendszeresen táplálkoznak és ez jó zsákmányolási lehetőség az uhuk számára. Alkalmanként megtörténik, hogy az éjszaka vadászó madár a reflektor fényétől elvakulva a gépjárművel ütközik. Elsősorban a tapasztalatlan fiatalok veszélyeztetettek ilyen módon, de öreg példányokat is találtunk már elütve.

Turizmus
Az uhu által lakott bányák, sziklafalak egyes térségekben vonzzák a turistákat, akik akaratuk ellenére is zavarhatják az ott fészkelő madarakat. Amennyiben az uhu leszáll a tojásokról vagy a kis fiókákról azok védtelenek maradhatnak a különböző predátorokkal és az erős napsütéssel szemben, ami a pusztulásukat okozhatja. A környékbeli madarak támadják az uhut, ezért előfordul, hogy az csak órák múlva, vagy csak szürkületkor ül vissza a fészkére. Ezért a fészek környékének zavarása különösen nagy veszélyt jelent az uhu számára. Napjainkban további veszélyt jelentenek a fajt megfigyelni óhajtó, ún. madarászturizmusban résztvevők. Ennek a veszélyeztető tényezőnek a jövőben vélhetően egyre nagyobb szerepe lesz, ezért erre fokozott figyelmet kell fordítani.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja az uhu magyarországi kipusztulásának megakadályozása, illetve középtávon a fészkelő párok számának 50-60 párra növeléset.

FELADATOK
Jogi szabályozás
Az uhu által folyamatosan lakott bányákat védetté kell nyilvánítani, vagy más módon kell gondoskodni olyan szabályozásról, amely a költési időszakban kellő nyugalmat biztosít a fiókák felneveléséhez. A faj fokozottan védett státuszát fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem
Az uhu által lakott bányákban a költési időszakban teljes zavartalanságot kell biztosítani. A fészek helyének ismeretében szükséges lehet a bányászati tevékenység térbeli és időbeli korlátozása is. Előfordulhat, hogy sziklaomlás miatt fészkelőhelye megsemmisül. Ilyenkor az elvándorlás megakadályozása érdekében célszerű számára mesterségesen költésre alkalmas párkányokat kialakítani, vagy költőládákat kihelyezni. Nagyon fontos feladat a fészkelőhely körzetében a középfeszültségű légvezeték tartóoszlopainak szigetelése. (1975-ben egyetlen helyen négy példány pusztult el ilyen módon.) El kell érni, hogy az újonnan épülő vezetékek olyan oszloptípusból létesüljenek, amelyek a madarakra nem jelentenek veszélyt. A rendszeresen zavart, esetleg korábban kirabolt fészkek őrzéséről gondoskodni kell. Biztosítani kell, hogy a fészekfosztogató emlősök ne juthassanak a fészekhez.

Kutatás és monitoring
Az elmúlt 15 évben uhu által lakott bányák ellenőrzését a jövőben is rendszeresen el kell végezni. Az ismert párok fészkeit a fiókák három hetes kora után ellenőrizni kell. A kirepülés sikerességét, fészkenként, folyamatosan vizsgálni kell. Fel kell tárni az összes veszélyeztető tényezőt, és lehetőség szerint ki kell dolgozni elhárításuk módját. Ahol technikailag ez lehetséges, gondoskodni kell a fiókák gyűrűzéséről. Ilyen módon az egyes példányok pusztulási okaira vonatkozó adatokhoz juthatunk, amelyek segíthetik a gyakorlati védelmet.

Tudatformálás és propaganda
Az uhu által lakott térségben az erdő és mezőgazdálkodók, illetve a kőbányák kezelőinek figyelmét fel kell hívni a faj védelme érdekében szükséges intézkedések fontosságára, és kérni kell a védelem érdekében közreműködésüket.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
Az MME céljait a természetvédelmi hatóságokkal együttműködve kívánja megvalósítani. Rendkívül fontos a térségben tevékenykedő vadászok, mezőőrök, polgári természetőrök bevonása a védelmi tevékenységbe. Az áramszolgáltatókkal való együttműködés nélkül az uhu magyarországi állományának védelme megoldhatatlan. Szükséges azonban a tervezőkkel is a megfelelő kapcsolat kiépítése az új szabvány kidolgozása érdekében. A kőbányák tulajdonosaival, kezelőivel, és a bányakapitányságokkal, esetenként az önkormányzatokkal való együttműködés is elengedhetetlen része az uhu védelemnek. Szoros együttműködés és információcsere szükséges a szlovák madárvédelmi szervezetekkel a határ menti állomány helyzetének pontos ismerete és az összehangolt védelem érdekében.

IRODALOM
Firmánszky, G. (1998): Az uhu (Bubo bubo) előfordulása, fészkelési szokásai és védelme a Zempléni-hegységben (1985-1995)
Ornis Hungarica Vol. 8 Suppl. 1. 215-217. p.

Haraszthy, L. (1985): Adatok az uhu (Bubo bubo) magyarországi táplálkozási viszonyainak ismeretéhez.
Puszta, 2. (11) 53-59. p.

Haraszthy, L. - Márkus, F. - Petrovics, Z. (1989): Újabb adatok az uhu (Bubo bubo) magyarországi táplálkozásáról.
Mad. Táj. 1989. 1-2. 6-9. p.

Jánossy,D.-Schmidt, E. (1970): Die Nahrung des Uhus: Bubo bubo L. Regionale und erdzeitliche Anderungen.
Bonner. Zool. Beitr. 21. 25-52. p.

Pátkai, I. (1951) Ragadozómadár-kutatások az 1949 ás 1950 években.
Aquila 55-58. 75-79. p.

Vasvári, M. ( 1943): A sündisznó szerepe az uhu táplálkozásában.
Állatt. Közl. 40. 117. p.

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!