Magyarországon az erdőterületek mintegy 95%-án folyik faanyagtermelés, védett és Natura 2000-es területeken is. Az erdőkben elsődlegesen a faanyagot látó gyakorlat legnagyobb kárvallottjai Magyarország nemzeti parkjai. A Bükki Nemzeti Park közel fél évszázados fennállása ellenére területének jelentős részén ma is vágásterületek keletkeznek évről évre. A fakitermelésnek nem ritkán száznegyven-százötven éves, gazdag élővilágnak otthont adó tölgyesek, bükkösök is áldozatul esnek. Ezek az erdők pótolhatatlan élőhelyek – otthonai például a fokozottan védett fehérhátú fakopáncsnak, a parlagi sasnak, az uhunak, a hiúznak vagy a havasi cincérnek –, és kulcsszerepet játszanak a klímaváltozás hatásainak mérséklésében.

A kitermelt faanyag több mint fele ráadásul nem tartós felhasználásra kerül: 100 kivágott fából 62-t eltüzelünk, közülük 20 biomassza-erőműbe kerül. Ez évente 1,4 millió m³ tűzifát jelent, ami közel négy Puskás Arénát töltene meg színültig rönkfával, beleértve a játékteret és a nézőteret is. A tűzifa mintegy 60%-a értékes, természetes erdeinkből származik.

A pazarló felhasználási mód mellett ezek az erőművek Magyarország villamosenergia-fogyasztásának csupán 2,7%-át fedezik. Egy kiegyensúlyozott nap- és szélenergia-mixben az évente felhasznált biomassza mennyiség mindössze 41 modern, megfelelően elhelyezett szélturbinával és 570 MW többlet naperőművi kapacitással kiváltható lenne. Ez a jelenlegi hazai naperőművi kapacitás alig 7%-os bővítését jelentené.

A kialakult helyzet nem csupán egyes szereplők döntéseinek, hanem egy olyan erdőgazdálkodási, fafelhasználási rendszernek a következménye, amely hosszú időn át a faanyagtermelést helyezte előtérbe az ökológiai szempontokkal szemben. 

A szakmai tudás és tapasztalat rendelkezésre áll – a kérdés az, hogy milyen szemlélet és milyen ösztönzők mentén hasznosul. Bár az erdészetek a jogszabályok szerint járnak el, a jelenlegi rendszer mégsem képes garantálni legértékesebb erdeink védelmét. Hiába beszélünk nemzeti parkokról, a gyakorlatban az erdőtervezési folyamatok és a szakmai egyeztetések során a természetvédelmi szempontok gyakran alulmaradnak a gazdasági érdekekkel szemben.

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, egyértelmű állami és jogi döntésre lenne szükség: ki kellene mondani, hogy a nemzeti parkokban és a fokozottan védett területeken kizárólag a természet megőrzése lehet a cél. Jelenleg ugyanis az egyeztetések sokszor csak kényszerű alkuk, ahol a természetvédelem csupán jelképes módosításokat tud elérni a fakitermelési terveken, miközben az erdő eredeti funkciója és élővilága sérül. Így hiába „szabályos” egy beavatkozás, az gyakran nemhogy nem segíti a természet megújulását, hanem egyenesen szembemegy azzal.

 Az erdők nem pusztán tüzelőanyagot jelentenek, hanem összetett ökológiai rendszerek. Hűtik a levegőt, párologtatnak, árnyékot adnak, csillapítják a szelet, és kiegyenlítik a szélsőséges időjárási hatásokat. Minél nagyobb és összefüggőbb egy erdő, annál erősebb ez a védelmi hatás. Ha a vágásterületekkel feldaraboljuk vagy eltüntetjük őket, ezek a funkciók megszűnnek – és a következményeket mindannyian megérezzük.

A szervezetek szerint közös feladatunk megállítani az erdők további kizsákmányolását. Az erőforrás-pazarlás visszafogására, természetkímélőbb erdőgazdálkodási és -kezelési gyakorlatokra, hatékonyabb felhasználási módszerekre van szükség. Rámutattak, hogy ha csak annyival kevesebb fát vágnánk ki, amennyi jelenleg biomassza-erőművekbe kerül, máris egyötödével csökkenne a fakitermelés volumene, így a legértékesebb védett területeink – köztük a nemzeti parkok legértékesebb idős erdei – a faanyagtermelés terepei helyett jelentős részben háborítatlan élőhelyekké válhatnának.

A szemléletváltás nem elméleti kérdés. Az ország erdőterületének egy kis részén már ma is működnek olyan, folyamatos erdőborítást biztosító kezelési módok, amelyek egyszerre óvják az élőhelyeket és hosszú távon is biztosítanak faanyagot. A tudás és a tapasztalat rendelkezésre áll – most a döntések ideje jött el.

A szervezetek a mai találkozóval arra hívták fel a figyelmet, hogy egy olyan erdőgazdálkodási szemléletre van szükség, amely az erdőt nem tüzelőanyagként, hanem élő rendszerként kezeli.
Az erdők sorsa nem csupán természetvédelmi kérdés, hanem mindannyiunk életminőségének és jövőjének alapja.

Lillafüred, 2026. 02. 04.

Miért tudják megrongálni a szigetelést?

Azért, mert az épületek külső szigetelésére általánosan alkalmazott Nikecell/Hungarocell habosított polisztirolhab-lemezekből vagy kőzetgyapotból, az ezt fedő üvegszálas hálóból és a néhány milliméter vastag vízzáró külső vakolatból álló technológia nem harkályálló.

Csak Magyarországon jelentkezik ez a probléma?

Nem, a jelenség világszerte előfordul. 

Az amerikai kontinensen élő gyűjtő küllő néhány óra vagy egy hétvége alatt képes lyukak százait (!) vájni a házak polisztirolhab-szigetelésébe, amiket azután makk téli raktározására használ, ráadásul ez a faj a magyar helyzettel ellentétben az épületek fa elemeit is előszeretettel lyuggatja ki. 1995 nyarán pedig a Discovery űrsikló fő üzemanyagtartályának polisztirolhab-szigetelésébe vájt egy harkály 205 lyukat.

Milyen épülettípusokat és hogyan érint?

Egy- és többszintes épületeket egyaránt, de az információk szerint úgy tűnik, hogy a többszintes panel- és irodaházakat nagyobb arányban.

A falrongálások kétféleképpen jelentkeznek:

• az első lyukak leggyakrabban új építésű vagy újonnan szigetelt épületeken jelennek meg, a régóta szigetelteken ritkábban, az épületek fával burkolt részein vagy faházakon egészen ritkán fordulnak elő;
• újabb lyukak igen gyakran ezek javítását követően keletkeznek, mert úgy tűnik, hogy ez vonzza a harkályokat, akik visszatérve elsőként gyakran a betömött lyukakat pucolják ki, majd újak készítésébe kezdenek.

Miért csinálják?

Nem tudjuk, pontosabban csak a kérdés egyik, gyakorlati részére ismerjük a választ.

Gyakorlati szempontból azért, mert meg tudnak kapaszkodni a falon és át tudják törni a szigetelés külső rétegét.

Ugyanakkor bizonyított magyarázat a viselkedés okára nincs. 

A harkályok életmódjából és a káresetek tapasztalataiból kiindulva több lehetséges magyarázat is kínálkozik, melyek közül valószínűleg egyszerre több is szerepet kaphat: 

• fajtársakkal folytatott hang- és/vagy vizuális kommunikáció, 
• táplálékkeresés, 
• ásványianyag-keresés, 
• költőodú-készítés, 
• őszi-téli éjszakázóhely-készítés,
• kíváncsiság, 
• gyakorlás,
• tanulás és utánzás,
• [őszi-téli táplálékraktározás - az amerikai kontinensen élő gyűjtőküllő/Acorn Woodpecker (Melanerpes formicivorus) esetében].    

Mikor lehet számítani rá?

A káreset-beszámolók alapján az év folyamán bármikor, de a nyár végén és ősszel gyakrabban. 

Miért terjed a viselkedés?

Erre több, egymással összefüggő magyarázat is adódik:

• az energiatakarékossági előírások szigorodása, és ezzel összefüggésben a régebbi épületek szigetelésének köszönhetően folyamatosan és jelentősen nő országszerte a problémával potenciálisan érintett falak száma;
• a falakon tátongó harkálylyukak (a javítási céllal betömöttek is) olyan vizuális ingert jelenthetnek, melyek odacsalogatják a környéken állandó és az ott átkóborló legalább három harkályfaj (balkáni fakopáncs, nagy fakopáncs, zöld küllő) egyedeit egyaránt;
• a szüleiket, fajtársaikat és a rokon fajokat utánzó fiatalok az önállóvá válást követően a nyár végén és ősszel saját területet keresve nagyobb távolságra kóborolnak, így újabb és újabb helyeken jelenik meg a viselkedés. 

El tudom valahogy riasztani a harkályokat a falaktól?

Nem. 

Nincs információnk olyan riasztóeszközről vagy -módszerről, amivel biztosan, folyamatosan, bárhol, bármekkora falfelülettől távol lehetne tartani az adott területen szóba jöhető összes harkályfaj minden egyedét. Az okok bemutatásának és elemzésének külön oldalt szántunk a honlapunkon itt >>

El lehet vitetni a harkályokat?

Nem.

Befogásuk és áttelepítésük több okból sem járható út, erről is részletes tájékoztató olvasható a honlapunkon itt (utolsó előtti harmadik fejezet) >>

Érdemes kijavítani a lyukakat?

Inkább nem. 

A káresetek eddigi tapasztalatai alapján amennyiben a következő fejezetben leírt problémakezelés nem valósítható meg, a lyukak betömése inkább csak ront a helyzeten, mivel a harkályok a kijavított lyukakat akár órák alatt újra megbontják (lásd a lenti képen), és ha már ott vannak, gyakran új lyukakat is készítenek a falba.

Mit a megoldás?

Amikor a riasztás nem működik, biztos megoldást – amennyiben ez kivitelezhető – a fizikai elszigetelés jelent. 

A harkályprobléma esetében olyan felületre van szükség, amin a madarak nem tudnak megkapaszkodni vagy azt nem tudják áttörni. 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a klasszikus keményburkolatokat (tégla, beton, mű- és terméskő, fémlemezfalak stb.) nem bontják meg, ráadásul ezek jelentős részén megkapaszkodni sem tudnak.  

Napjainkban már rendelkezésünkre állnak a nem harkályálló szigetelésre ragasztással rögzíthető, könnyített, fagyálló keményburkolatok is, melyek szélesebb körben alkalmazható megoldást jelenthetnek a problémára.

Nincs információnk arról, hogy a harkályok ezeket a könnyített keményburkolatokat is meg tudnák rongálni – amennyiben önnek ezzel ellenkező tapasztalata van, kérjük, írja meg az info@mme.hu e-mail címre. Köszönjük!

Mivel lehet még próbálkozni?

Eddig az alábbi magyarországi lakossági visszajelzések érkeztek az adott helyszínen az adatközlő szerint bevált riasztóeszközről:

• az egyik helyen közepesen nagy plüssállatokat lógattak le az épület sarkainál az ereszről;    
• a másikon rugalmas és merev szilikon- és gumikígyókat rögzítettek a redőnytokokra és az ablakpárkányokra;
• nejlonzacskó rögzítése a lyuk mellé.

Svédországban feketeharkály-bábut ajánlanak az elektromos- és telefonhálózat faoszlopainak, valamint a faházak falainak védelmére (svéd bolti oldal >>). Félő azonban, hogy miközben az Európa és Magyarország legnagyobb, varjú méretű harkályát utánzó műmadár távol tart(hat)ja a többi harkályfajt, odacsalogatja a településeken is mind gyakoribb feketeharkály-párt, ami a madarak hatalmas termete miatt az addiginál jóval jelentősebb falsérüléseket eredményezhet.

Figyelmébe ajánljuk az MME YouTube csatornáját, ahol ezres nagyságrendű videóból válogathat 
a kezdőoldalon vagy a tematikus összeállításokat tartalmazó lejátszási listák fülön
 

Orbán Zoltán

Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra - még inkább az ember által biztosított kaptárakra - van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Mi az a méhecskehotel?

A magányosan élő méhek és darazsak általunk készített mesterséges bölcsői, amiben szaporodni tudnak.

Méhecskehotel minden 2–10 mm átmérőjű, legalább néhány cm hosszúságú, cső alakú anyag (pl. nád-, órás olasznád- és bambusznádszál-darabok), tárgy (pl. egyes régi téglatípusok), illetve bármely olyan anyag (építési gerendamaradékba és tűzifa kugli), amibe ilyen lyukak fúrhatók.

Mi a különbség a méhecskehotel és a darázsgarázs között?

Gyakorlatilag semmi.

Az eszköz az ezredforduló körüli bemutatásakor kapta a szándékosan figyelemfelhívó darázsgarázs nevet, mert magyar nyelven a méhgarázs kimondva könnyen érthető mélygarázsnak, ami felesleges félreértésekhez vezethetett volna. Időközben megszületett a méhecskehotel elnevezés, ami szakmailag azért pontosabb megnevezés, mert ezekbe főleg magányos méhek (ezen belül is az Osmia nembe tartozó kőműves méhek) képviselői költöznek be.

Mik azok a magányos méhek és darazsak?

A világon élő méh- és darázsfajok mintegy 90%-a nem családokban, hanem magányosan él, nem alkot népes, együttműködő kolóniákat. Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra – még inkább az ember által biztosított kaptárakra – van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

Akit részletesebben érdekel a kőműves méhek élete, és a méhecskehotel, mint eszköz szerepe a védelmükben, elolvashat egy angol nyelvű tanulmányt itt >>

Mikor érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket?

Március elejéig.

A méhecskehotelek többnyire bundás testű méh lakói a telet követően legkorábban aktívvá váló rovarok közé tartoznak. Az első példányok akár már a február végi enyhe, napsütéses napokon kikelnek és repülnek. Ezért a méhecskehoteleket érdemes március elejéig kihelyezni. Ezt követően a méhecskehotelek forgalma április-májusban a legnagyobb, júniustól már jelentősen alábbhagy, de a nyár második felében is számíthatunk vendégekre.

Hova tehetünk ki a méhecskehoteleket?

Esőtől védett, keleti-délnyugati fekvésű ablakpárkányra, erkélyre, tornácra, eresz alá; erre a célra kialakított esővédő tető alá épület falára, óvoda- és iskolaudvarra, közterületre, mezőgazdasági területen szántók, ültetvények nem kezelt szegélyére, ahova legalább néhány órán keresztül odasüt a Nap, és ahol a beverő csapadéktól is védve van a méhecskehotel.

Miért fontosak?

Mert ők alkotják a beporzó rovarok legnépesebb csoportját, így - a közvélekedéssel ellentétben - ezt a munkát alapvetően nem a házi méhek, hanem Európában is mintegy kétezer más faj látja el. Bár ez nem verseny, de számunkra a magányos darazsak talán még fontosabbak, mivel a felnőtt egyedek nektárfogyasztók és így beporzók is, a lárvák számára viszont megbénított rovarokat, hernyókat, pókokat halmoznak fel - azaz a ma népszerű marketing megközelítés szerint "kettő az egyben" szolgáltatást nyújtanak nekünk.

Csípnek?

Igen.

A legtöbb méh- és darázsfaj, így a magányos csoport tagjainak többsége is rendelkezik fullánkkal és méregkészülékkel. Ezért soha ne fogjunk meg méhet, darazsat (sőt lehetőleg semmilyen rovart, amit nem ismerünk), mert ilyenkor védekeznek.

Támadnak?

Nem!

A családokban élő támadékony fajokkal, például a közismert házi méhekkel és a jellegzetes fekete-srága mintás darazsakkal szemben a magányosan élők még a lakóbölcsők közvetlen közelében sem foglalkoznak sem az emberrel, sem a társ- és háziállatokkal.

Nemcsak az nem zavarja őket, ha a kutyánk játszótérnek használja a
lakóhelyük előterét, ...

... de az sem, ha ilyen közelről figyeljük a ténykedésüket
(videók: Orbán Zoltán)

A támadékony fajok nem költöznek be a méhecskehotelbe?

Nem!

Ez soha nem történhet meg! A támadékony és fájdalmas szúrású, családokban élő darazsak és a házi méhek nem tudnak beköltözni ezekbe a szűk járatokba, mert itt egyszerűen nincs hely a lépek megépítésére, tehát a méhecskehotel nem vonzza oda ezeket!

Kell takarítani, évente cserélni a méhecskehoteleket?

Nem!

Egyrészt mert a rovarok évről évre kitakarítják, tatarozzák a bölcsőjáratokat, másrászt több száz vagy akár több ezer 2-10 mm-es furat kitakarítása technikailag is kivitelezhetetlen lenne. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor óhatatlanul a pusztulását okozhatnánk a járatokban megbúvó, telelő rovaroknak, pókoknak.

Kell védeni a ragadozók ellen?

Előfordulhat, hogy - különösen az őszi és téli időszakban - harkályok (és esetleg cinegék, varjúfélék) visszajáró ragadozóként elkezdik feltölrni a sárdugóval lezárt bölcsőüregeket. Ilyenkor, vagy ezt megelőzendő olyan szekrényes, keretes-távtartós megoldást érdemes alkalmazni, ahol a méhecskehotelek bejárata előtt 15-20 cm-rel csibedrótfal (ennek a lyukmérete olyan, hogy azon a legtermetesebb rovarvendégek is át tudnak jutni) akadályozza meg a szárnyas (és szőrmés) ragadozók hozzáférését az üregekhez.

Kell szakértelem a méhecskehotelek elkészítéséhez?

Nem!

Csak némi faanyag, 10, 8, 6, 4, és 2 mm vastag (ezek közül legtöbb lakója a 8-10 mm-es furatoknak van), fa vagy fém megmunkálására alkalmas fúrószár, valamint akkus vagy vezetékes elektromos fúrógép (esetleg különböző vastagságú nádszálak). Ha mindez a rendelkezésünkre áll, fél-egy óra alatt százas nagyságrendben készíthetünk méhecskehotel lakóbölcsőket!

Orbán Zoltán