Darules közben aránylag sok gyűrűs példányt észlelnek a megfigyelők. Ha a gyűrűkombinációt vagy a gyűrűkódot – a viszonylag nagy távolság ellenére is – sikerül pontosan azonosítani, a Madárgyűrűzési Központ (ringers@mme.hu) fogadja az adatokat.

Gyűrűkombinációs jelölésű daru a Hortobágyon (Fotó: Nagy József)

Szeptember 15-én egy számunkra különleges történetű madarat sikerült lencse végre kapni Újszentmargita határában (Hajdú-Bihar megye, Nagy József). Ezt a darut, hat társával együtt 2017 novemberében, egy sűrű ködös napon fogták be Csongrád-Csanád megyében és szállították be a Szegedi Vadaspark Madármentő telepére. 2017. november 28-án jelölték meg a két fiatal és 5 felnőtt darut színkombinációs jelzéssel (3-3 színes gyűrű a két csüdön) és engedték szabadon Szatymaz határában, a Fehér-tónál. A hét elengedett madár közül eddig négyet figyeltek meg a későbbiekben itthon. A most észlelt - fiatal korában gyűrűzött - példány minden évben szem elé került egy vagy több gyűrűleolvasás erejéig, legtöbbször a Hortobágyon, de 2018-ban a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén is látták.

A most megfigyelt madár 2017-ben a jelölését és elengedését követően (Fotó: Lukács Katalin Odett)

Mivel Magyarországon csak rendkívül ritkán fészkel, a hazai jelölések csak a véletlen befogott példányokra korlátozódnak. Az északi fészkelési területeken a darvakat fiókakorban jelölik.

A hazai Madárgyűrűzési Adatbankban összesen 672 daruról több mint 3000 megfigyelési adatot tartunk nyilván. Ezeket többségében Finnországban jelölték. 

A nagytestű madarakra számtalan veszélyt rejt a sűrű köd, ilyenkor előfordul, hogy egy madár vagy kisebb csoport eltéved és berepül vagy besétál a településekre. A ködben történő repülés a távvezetékekkel átszőtt vidékeken végzetes lehet a madarakra, ezért az ilyen eltévedt és befogott példányokat a köd felszállta után, tiszta időben engedik el a természetvédelmi szakamberek.

A 2017-ben, első éves korában kalandosan kézrekerült és megjelölt daru szép felnőtt korú madár lett (Fotó: Nagy József)

A daru Eurázsia sűrű aljnövényzetű vizes élőhelyein fészkel. Ősszel nagy csapatokban vonulnak déli irányba. A Hortobágy az európai daruállomány kiemelt fontosságú gyülekezőhelye. A madarak nagy része az állandó fagyok beálltával áll tovább dél-európai és észak-afrikai telelőterületeik felé.

További információ a daruról a Tudástár Magyarország madarai oldalon: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-grugru

Tavasszal és a nyár első felében hozzászoktunk ahhoz, hogy a kert, a park, az utcai fasor zeng a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától, a fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók és az itatókon is nagy a forgalom. Ennek oka, hogy a települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, ráadásul ha jól érzik magukat valahol, nagy valószínűséggel a második költésre is az első közelében kerül sor.

Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő. A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése (bár néhány fecskepár akár szeptember végéig is folytathatja a költést), majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen, napok alatt bekövetkező eltűnése.

Szerencsére ezt a látszólagos madárhiányt nem a tömeges pusztulásuk, hanem a viselkedésük természetes változása okozza. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyását követően ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik. Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban vagy már egyáltalán nem is térnek vissza. A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul  ezek következtében csökken látványos mértékben a madarak eddig tapasztalt koncentrációja, ez vezet a csökkenő madármegfigyelésekhez.

Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések száma is.

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>), ...

... ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat,
a Madármegfigyelők kézikönyve (bolt >>) segíthet önnek

 

Orbán Zoltán

 

A közhiedelemtől eltérően partimadaraink őszi vonulása nagyon korán, már június végén elkezdődik.

Laposcsőrű víztaposó (Fotó: Simay Gábor)

Ebben az időszakban elsősorban a cankók közelebb fészkelő, elsősorban tönkrement költésű egyedei jelennek meg újra hazánkban. A csoport látványosabb, madarászok számára érdekesebb, szórványos képviselői azonban általában csak augusztus második felétől tűnnek fel a Kárpát-medencében.

Sárjáró (Fotó: Simay Gábor)

Az első hullámban az öreg, nászruhából vedlő, de még mindig látványos színezetű madarak, majd a hónap harmadik negyedétől fogva a fiatal tollruhás példányok jelennek meg, akik lassan átveszik az „uralmat” az öregek felett.

Sarki partfutó (Fotó: dr. Hadarics Tibor)

A csoport talál legjobban várt képviselői a partfutók, köztük is a sárjáró, a sarki partutó és a fenyérfutó, de ebben az időszakban tűnnek fel az első vékonycsőrű víztaposók és kőforgatók is és a rejtett életmódot élő nagy sárszalonkák. Ahogy megyünk bele a szeptemberbe, egyre nagyobb eséllyel figyelhetünk meg csigaforgatót és kis godát, ám az igazi ritkaságokra, mint a laposcsőrű víztaposó és a vándorpartfutó általában a hónap harmadik hetéig várni kell.

Kőforgatók (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

Várva várt madaraink változatos élőhelyeken tűnnek fel. Elsődleges, eredeti élőhelyük a kopár, sekély parti zónával és nyílt vízzel rendelkező természetes tavak, de tekintve, hogy ezek a veszélyeztetett élőhelyek jelentős mértékben megfogyatkoztak, illetve állapotuk a megfelelő élőhelykezelés hiánya és a klímaváltozás okozta egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt leromlott, előtérbe kerültek a mesterséges, frissen csapolt halastavak, az élőhelyrehabilitációk, sőt, a nagyobb tavaink, mint a Balaton kövezése is.

 

Zalai Tamás