Magyarországon az erdőterületek mintegy 95%-án folyik faanyagtermelés, védett és Natura 2000-es területeken is. Az erdőkben elsődlegesen a faanyagot látó gyakorlat legnagyobb kárvallottjai Magyarország nemzeti parkjai. A Bükki Nemzeti Park közel fél évszázados fennállása ellenére területének jelentős részén ma is vágásterületek keletkeznek évről évre. A fakitermelésnek nem ritkán száznegyven-százötven éves, gazdag élővilágnak otthont adó tölgyesek, bükkösök is áldozatul esnek. Ezek az erdők pótolhatatlan élőhelyek – otthonai például a fokozottan védett fehérhátú fakopáncsnak, a parlagi sasnak, az uhunak, a hiúznak vagy a havasi cincérnek –, és kulcsszerepet játszanak a klímaváltozás hatásainak mérséklésében.

A kitermelt faanyag több mint fele ráadásul nem tartós felhasználásra kerül: 100 kivágott fából 62-t eltüzelünk, közülük 20 biomassza-erőműbe kerül. Ez évente 1,4 millió m³ tűzifát jelent, ami közel négy Puskás Arénát töltene meg színültig rönkfával, beleértve a játékteret és a nézőteret is. A tűzifa mintegy 60%-a értékes, természetes erdeinkből származik.

A pazarló felhasználási mód mellett ezek az erőművek Magyarország villamosenergia-fogyasztásának csupán 2,7%-át fedezik. Egy kiegyensúlyozott nap- és szélenergia-mixben az évente felhasznált biomassza mennyiség mindössze 41 modern, megfelelően elhelyezett szélturbinával és 570 MW többlet naperőművi kapacitással kiváltható lenne. Ez a jelenlegi hazai naperőművi kapacitás alig 7%-os bővítését jelentené.

A kialakult helyzet nem csupán egyes szereplők döntéseinek, hanem egy olyan erdőgazdálkodási, fafelhasználási rendszernek a következménye, amely hosszú időn át a faanyagtermelést helyezte előtérbe az ökológiai szempontokkal szemben. 

A szakmai tudás és tapasztalat rendelkezésre áll – a kérdés az, hogy milyen szemlélet és milyen ösztönzők mentén hasznosul. Bár az erdészetek a jogszabályok szerint járnak el, a jelenlegi rendszer mégsem képes garantálni legértékesebb erdeink védelmét. Hiába beszélünk nemzeti parkokról, a gyakorlatban az erdőtervezési folyamatok és a szakmai egyeztetések során a természetvédelmi szempontok gyakran alulmaradnak a gazdasági érdekekkel szemben.

Ahhoz, hogy ez megváltozzon, egyértelmű állami és jogi döntésre lenne szükség: ki kellene mondani, hogy a nemzeti parkokban és a fokozottan védett területeken kizárólag a természet megőrzése lehet a cél. Jelenleg ugyanis az egyeztetések sokszor csak kényszerű alkuk, ahol a természetvédelem csupán jelképes módosításokat tud elérni a fakitermelési terveken, miközben az erdő eredeti funkciója és élővilága sérül. Így hiába „szabályos” egy beavatkozás, az gyakran nemhogy nem segíti a természet megújulását, hanem egyenesen szembemegy azzal.

 Az erdők nem pusztán tüzelőanyagot jelentenek, hanem összetett ökológiai rendszerek. Hűtik a levegőt, párologtatnak, árnyékot adnak, csillapítják a szelet, és kiegyenlítik a szélsőséges időjárási hatásokat. Minél nagyobb és összefüggőbb egy erdő, annál erősebb ez a védelmi hatás. Ha a vágásterületekkel feldaraboljuk vagy eltüntetjük őket, ezek a funkciók megszűnnek – és a következményeket mindannyian megérezzük.

A szervezetek szerint közös feladatunk megállítani az erdők további kizsákmányolását. Az erőforrás-pazarlás visszafogására, természetkímélőbb erdőgazdálkodási és -kezelési gyakorlatokra, hatékonyabb felhasználási módszerekre van szükség. Rámutattak, hogy ha csak annyival kevesebb fát vágnánk ki, amennyi jelenleg biomassza-erőművekbe kerül, máris egyötödével csökkenne a fakitermelés volumene, így a legértékesebb védett területeink – köztük a nemzeti parkok legértékesebb idős erdei – a faanyagtermelés terepei helyett jelentős részben háborítatlan élőhelyekké válhatnának.

A szemléletváltás nem elméleti kérdés. Az ország erdőterületének egy kis részén már ma is működnek olyan, folyamatos erdőborítást biztosító kezelési módok, amelyek egyszerre óvják az élőhelyeket és hosszú távon is biztosítanak faanyagot. A tudás és a tapasztalat rendelkezésre áll – most a döntések ideje jött el.

A szervezetek a mai találkozóval arra hívták fel a figyelmet, hogy egy olyan erdőgazdálkodási szemléletre van szükség, amely az erdőt nem tüzelőanyagként, hanem élő rendszerként kezeli.
Az erdők sorsa nem csupán természetvédelmi kérdés, hanem mindannyiunk életminőségének és jövőjének alapja.

Lillafüred, 2026. 02. 04.

 

"Amikor még nem tudtam milyen a kisbaglyok hangja és el nem
tudtam képzelni ki a franc hintázik éjszaka a parkban"
(hozzászólás az MME Facebook oldalán)

 

 

A megfigyelési adatokat ezen az űrlapon lehet beküldeni. Köszönjük!

 

Hol számíthatunk erdei fülesbagolyra?

Az erdei fülesbagoly a lakott területeken is a leggyakoribb fészkelő bagolyfajunk. Mivel a rokonság többi tagjához hasonlóan saját fészket nem épít, alapvetően más fajok, főleg a varjúfélék üres fészkeibe költözik be, de a településeken fehér gólya fészkében és akár emeleti balkonládában (lásd a kezdőképen) is megtelepedhet.

 

A költések általában áprilisban kezdődnek, de elég gyakran előfordul, hogy már október végén, november elejétől, és még akár karácsony környékén is tojást raknak egyes madarak. Az ezekből származó fiókákkal azután január első napjaitól február-márciusig találkozni lehet országszerte.

 

Hogy lehet megtalálni a költőpárokat?

Első pillantásra lehetetlen küldetésnek tűnhet éjszakai életmódot folytató, számunkra láthatatlanul mozgó madarak amúgy is rejtett költőhelyének megkeresése, nappal ugyanis a bagolypár többnyire a növényzet sűrűjében rejtőzködik. Szerencsére a fészkelő baglyok felmérése egyike a létező legegyszerűbb madármegfigyelési, adatgyűjtési módszereknek – ehhez ugyanis a madarakat nem is kell látni!

A felmérés lényege, hogy az esti szürkület óráitól alkalmanként hallgatózzunk néhány percet az erkélyről, az emeleti ablakból, a tornácról, a kertből, az utcán, parkban sétálva – és ezt hetente egy-két alkalommal ismételjük meg márciustól júniusig (de ne lepődjünk meg, ha az alábbi nászhangokat februárban, vagy akár az előző év decemberétől halljuk). Eközben pedig a hím és a tojó erdei fülesbagoly gyakran egymásnak válaszolgató udvarló jelzőhangját, a körbe-körbe repkedő hím szárnnyal tapsolását, később pedig a fiókák jellegzetes, mással össze nem téveszthető hangját keressük:

Erdei fülesbagoly hím és tojó nászhangja, illetve repülés közben látható és hallható
tapsoló udvarló repülése (videóŰ: Orbán Zoltán)

 

Itt külön is meghallgathatóak az egyes hangok:

• hím erdei fülesbagoly hangja >>
• tojó erdei fülesbagoly hangja (háttérben a nászrepülő hím tapsolásával) >> 
• nászrepülő hím szárnnyal tapsolása (háttérben a tojó hangjával) >> 
• májusban és júniusban pedig (nagyon korai költéskezdet esetén akár már áprilisban is) egy harmadik hang is csatlakozik a repertoárhoz, a fészket elhagyó fiókák jellegzetes eleségkérő sipítozása >> 

A fészket már elhagyó erdei fülesbagoly fióka eleségkérő hangja (forrás: YouTube)

Mivel a költő párok állandóak, egész évben számítani lehet a madarakkal való találkozásra, ezért érdemes folyamatosan hallgatózni, figyelni.

Bármelyik fán találkozhatunk nappalozó bagollyal, ...

... amit ha észrevesznek a környék madarai, nagy ribilliót csapnak (videók: Orbán Zoltán)

 

Hogyan és hova küldhetem az adatokat?

Ha észleltük e hangok valamelyikét, ennek az elektronikus űrlapnak a gyors és egyszerű, akár okostelefonon is elvégezhető kitöltésével tudunk adatainkkal hozzájárulni a faj országos elterjedési térképének pontosításához itt >>. Köszönjük!

 

Mi történik az adatokkal?

A lakosság által beküldött adatok is részét képezik az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály által évente összeállított fajmegőrzési beszámolóknak. Az ezekből (egy éves átfutással) összeállított HELIACA évkönyvek pedig itt érhetők az MME honlapján >>]

 

Miért fontosak ezek?

A civilizációs hatások, az élőhelyátalakítások és a klímaváltozás mind több faj fennmaradását érinti, túlnyomó részt sajnos veszélyezteti. Ezért nélkülözhetetlenek azok az országos, kontinentális és akár globális szinten összehangolt állomány-monitorozó tevékenységek (az MME a Monitoring Központ, valamint a Madárgyűrűzési Központ révén két ilyet is működtet), melyek alapját képezik az érintett fajok természetvédelmi állapotfelmérésének, az állományok megmaradását szavatoló fajvédelmi tervek kidolgozásának és az intézkedések végrehajtásának.

Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály éves jelentései alapján készült állománybecslési adatok első körben a magyarországi természetvédelmi hatóságokhoz kerülnek, majd a Magyar Állam által készített jelentés részeként eljutnak az Európai Unió érintett szerveihez, továbbá a madárvédelmi szervezetek világszövetségének számító BirdLife International-hoz (ebben hazánkat az MME képviseli) is.

 

Miért jó nekünk a baglyok közelsége?

Erről igen szemléletes adatok olvashatók a telelőcsapatok januári felmérésének oldalán itt >>

 

Hol csatlakozhatok baglyos közösséghez?

A felmérés Facebook közösségi oldala: https://www.facebook.com/erdeifulesbagolyszamlalok/

 

Miként lehet segíteni a baglyok megtelepedését?

Aki jövő tavasszal szeretne a környezetébe csalogatni egy erdeifülesbagoly-párt, az év folyamán (februárig) helyezzen ki valamilyen fészkelést segítő eszközt, ősszel pedig létesítsen bagolyetető egérvárat.

 

Amennyiben hasznosnak találta ezt az oldalt, kérjük, ossza meg ismerősei, barátai körében is, hogy közösen még pontosabb képet alkothassunk az erdei fülesbaglyok magyarországi fészkelő állományáról! Köszönjük!

 

 

 

Orbán Zoltán

Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra - még inkább az ember által biztosított kaptárakra - van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

 

Mi az a méhecskehotel?

A magányosan élő méhek és darazsak általunk készített mesterséges bölcsői, amiben szaporodni tudnak.

Méhecskehotel minden 2–10 mm átmérőjű, legalább néhány cm hosszúságú, cső alakú anyag (pl. nád-, órás olasznád- és bambusznádszál-darabok), tárgy (pl. egyes régi téglatípusok), illetve bármely olyan anyag (építési gerendamaradékba és tűzifa kugli), amibe ilyen lyukak fúrhatók.

 

Mi a különbség a méhecskehotel és a darázsgarázs között?

Gyakorlatilag semmi.

Az eszköz az ezredforduló körüli bemutatásakor kapta a szándékosan figyelemfelhívó darázsgarázs nevet, mert magyar nyelven a méhgarázs kimondva könnyen érthető mélygarázsnak, ami felesleges félreértésekhez vezethetett volna. Időközben megszületett a méhecskehotel elnevezés, ami szakmailag azért pontosabb megnevezés, mert ezekbe főleg magányos méhek (ezen belül is az Osmia nembe tartozó kőműves méhek) képviselői költöznek be.

 

Mik azok a magányos méhek és darazsak?

A világon élő méh- és darázsfajok mintegy 90%-a nem családokban, hanem magányosan él, nem alkot népes, együttműködő kolóniákat. Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra – még inkább az ember által biztosított kaptárakra – van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

 

Akit részletesebben érdekel a kőműves méhek élete, és a méhecskehotel, mint eszköz szerepe a védelmükben, elolvashat egy angol nyelvű tanulmányt itt >>

 

Mikor érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket?

Március elejéig.

A méhecskehotelek többnyire bundás testű méh lakói a telet követően legkorábban aktívvá váló rovarok közé tartoznak. Az első példányok akár már a február végi enyhe, napsütéses napokon kikelnek és repülnek. Ezért a méhecskehoteleket érdemes március elejéig kihelyezni. Ezt követően a méhecskehotelek forgalma április-májusban a legnagyobb, júniustól már jelentősen alábbhagy, de a nyár második felében is számíthatunk vendégekre.

 

Hova tehetünk ki a méhecskehoteleket?

Esőtől védett, keleti-délnyugati fekvésű ablakpárkányra, erkélyre, tornácra, eresz alá; erre a célra kialakított esővédő tető alá épület falára, óvoda- és iskolaudvarra, közterületre, mezőgazdasági területen szántók, ültetvények nem kezelt szegélyére, ahova legalább néhány órán keresztül odasüt a Nap, és ahol a beverő csapadéktól is védve van a méhecskehotel.

 

Miért fontosak?

Mert ők alkotják a beporzó rovarok legnépesebb csoportját, így - a közvélekedéssel ellentétben - ezt a munkát alapvetően nem a házi méhek, hanem Európában is mintegy kétezer más faj látja el. Bár ez nem verseny, de számunkra a magányos darazsak talán még fontosabbak, mivel a felnőtt egyedek nektárfogyasztók és így beporzók is, a lárvák számára viszont megbénított rovarokat, hernyókat, pókokat halmoznak fel - azaz a ma népszerű marketing megközelítés szerint "kettő az egyben" szolgáltatást nyújtanak nekünk.

 

Csípnek?

Igen.

A legtöbb méh- és darázsfaj, így a magányos csoport tagjainak többsége is rendelkezik fullánkkal és méregkészülékkel. Ezért soha ne fogjunk meg méhet, darazsat (sőt lehetőleg semmilyen rovart, amit nem ismerünk), mert ilyenkor védekeznek.

 

Támadnak?

Nem!

A családokban élő támadékony fajokkal, például a közismert házi méhekkel és a jellegzetes fekete-srága mintás darazsakkal szemben a magányosan élők még a lakóbölcsők közvetlen közelében sem foglalkoznak sem az emberrel, sem a társ- és háziállatokkal.

Nemcsak az nem zavarja őket, ha a kutyánk játszótérnek használja a
lakóhelyük előterét, ...

... de az sem, ha ilyen közelről figyeljük a ténykedésüket
(videók: Orbán Zoltán)

 

A támadékony fajok nem költöznek be a méhecskehotelbe?

Nem!

Ez soha nem történhet meg! A támadékony és fájdalmas szúrású, családokban élő darazsak és a házi méhek nem tudnak beköltözni ezekbe a szűk járatokba, mert itt egyszerűen nincs hely a lépek megépítésére, tehát a méhecskehotel nem vonzza oda ezeket!

 

Kell takarítani, évente cserélni a méhecskehoteleket?

Nem!

Egyrészt mert a rovarok évről évre kitakarítják, tatarozzák a bölcsőjáratokat, másrászt több száz vagy akár több ezer 2-10 mm-es furat kitakarítása technikailag is kivitelezhetetlen lenne. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor óhatatlanul a pusztulását okozhatnánk a járatokban megbúvó, telelő rovaroknak, pókoknak.

 

Kell védeni a ragadozók ellen?

Előfordulhat, hogy - különösen az őszi és téli időszakban - harkályok (és esetleg cinegék, varjúfélék) visszajáró ragadozóként elkezdik feltölrni a sárdugóval lezárt bölcsőüregeket. Ilyenkor, vagy ezt megelőzendő olyan szekrényes, keretes-távtartós megoldást érdemes alkalmazni, ahol a méhecskehotelek bejárata előtt 15-20 cm-rel csibedrótfal (ennek a lyukmérete olyan, hogy azon a legtermetesebb rovarvendégek is át tudnak jutni) akadályozza meg a szárnyas (és szőrmés) ragadozók hozzáférését az üregekhez.

 

Kell szakértelem a méhecskehotelek elkészítéséhez?

Nem!

Csak némi faanyag, 10, 8, 6, 4, és 2 mm vastag (ezek közül legtöbb lakója a 8-10 mm-es furatoknak van), fa vagy fém megmunkálására alkalmas fúrószár, valamint akkus vagy vezetékes elektromos fúrógép (esetleg különböző vastagságú nádszálak). Ha mindez a rendelkezésünkre áll, fél-egy óra alatt százas nagyságrendben készíthetünk méhecskehotel lakóbölcsőket!

 

Orbán Zoltán

 

ITATÁSI ÖSSZEFOGLALÓ

• A legjobb, legegyszerűbb itató és madárfürdő a 40-50 cm átmérőjű (vagy nagyobb) műanyag virágalátét, melynek mélysége a kistestű fajok számára is biztonságos 5-7 cm.
• Az itatók vizét rendszeresen, naponta frissre kell cserélni, az elpárolgott vizet napközbeni utántöltéssel pótolhatjuk is.
  Télen naponta legalább egyszer el kell távolítani a jeget, és langyos csapvízzel kell feltölteni az itatót (részletek >>).
• A naponkénti vízcsere egyben megakadályozza, hogy a szúnyogok belepetézzenek az itató vizébe.
• Nagy forgalmú itatóknál, különösen nyáron, hetente-kéthetente érdemes a napi vízcserét megelőzően algátlanítani és akár fertőtleníteni (pl. Domestos), majd jól kiöblíteni az itatót.
  Ha az itató közelében több egyedet, elsősorban zöldikéket érintő madárelhullást tapasztalunk, a fertőtlenítést lehetőleg minden nap végezzük el. Ennek legpraktikusabb módja, ha naponta váltogatva két itatótálcát használunk – az egyikben itatunk, a másikat napközben fertőtlenítjük, majd öblítést követően kiszárítjuk, és másnap ezt töltjük fel ivóvízzel, közben az előző napon használt itatónál végezzük el a fertőtlenítést.   
• A kisebb madarak számára veszélyt jelent az 5-10 cm-nél mélyebb víz, ezért itatónak ne használjunk mély, vízzel telt hordót, konténert; kerti tavak építése esetén alakítsunk ki sekély parti részt.
• A talajszint fölé helyezett itatóknál, különösen az ablakitatók esetében, figyeljünk a biztonságos rögzítésre, a feldőlés, leesés elkerülésére.
• Még az 5-10 cm mély itatók vizébe is érdemes beletenni egy kinyúló ágat, nagyobb, lejtős oldalú követ, ahol a madarak kényelmesen és biztonságosan tudnak állni, és szabályozni tudják fürdéskor a vízmélységet.
• Lehetőleg akkora itatót használjunk (40-50 cm átmérőjű már megfelelő), melyben egy balkáni gerle nagyságú madár is képes megfürödni.
• A téli etetők mellett is működtessünk itatót (részletek >>)!
• Az itatókészítés, az itatók életének megfigyelése jó környezeti nevelési és
  turizmusfejlesztési program is lehet (részletek >>).

 

Segíti a többi eszköz alkalmazását is!

Amikor egy új helyszínen indul el a Madárbarát kert program, óhatatlan elvárás, hogy a madarak egyből használják az odúkat, etetőket. Az igazság azonban az, hogy időre van szükségük ahhoz, hogy a számukra kedvező változásokat észrevegyék. Ez különösen a növényzetben rejtettebben elhelyezkedő odúk esetében igaz, így nem ritka, hogy a kihelyezés évében ezek lakatlanok maradnak. Az itatás nemcsak a Madárbarát kert program egész évben végzendő aktív madárvédelmi tevékenysége, de egyben a madarak gyors odaszoktatásának legjobb módszere is.

Ennek legfontosabb oka, hogy az itatókhoz mindig több madár jár, mint ahány a közelben költ. Különösen a nyári kánikulában gyakori jelenség, hogy akár kilométernyi távolságokról is érkeznek madarak a vízzel feltöltött itatóhoz. Amennyiben egész évben itatunk, a madarak állandó vendégeink lesznek, így nagyobb az esélye annak is, hogy a többi madárvédelmi eszközt is igénybe veszik.

A virágalátét itatótálcában a kisebb madarak (őszapók) akár csoportosan is tudnak inni és fürdeni (Fotó: Orbán Zoltán).

Miért van szükség itatókra?

Az emberkövető madárfajok többsége akkor csatlakozott hozzánk, amikor eleink még hagyományos, alapvetően háztáji állattartó gazdálkodást folytattak. A jószágok takarmánya és gyakran az ürüléke is, valamint az általuk vonzott rovarok egész évben táplálékot, a baromfiudvarok talaja porfürdőt, itatójuk pedig ivó- és fürdőhelyet biztosított madár lakótársaik számára is.

 

Ma már nemcsak a nagytestű patások, de a ...

 

... baromfiudvarok is eltűnőben vannak.

 

Ehelyett az állatok számára a lakott területekre egyre inkább a beépítettség
okozta táplálék- és vízhiány jellemző.

 

Itató hiányában a madarak képesek akár a nyárra kitett virág ...

 

 

... ahol azonban maximum a házi veréb méretű fajok tudnak fürödni is.

 

 

Ha nincs más lehetőségük, az éjszakai életmódot folytató zöld varangyok ...

 

 

... is kénytelnek a virágalátét vizéből pótolni a szükségleteiket
(fotók, videó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Ezért minél inkább belvárosi környezetben élünk, annál fontosabb, hogy az állatokat - a rovaroktól a békákon, gyíkokon és madarok át az emlősökig - itatással, lehetőleg talajitatóval (a fecskéket pedig sárgyűjtőhelyek létesítésével) is segítsük.

 

Ami biztosan nem alkalmas itatónak

Minden olyan nyitott eszköz: hordók, esővízgyűjtők, az udvaron hagyott vödör, nyitott emésztő - sőt nem megfelelő kialakítás esetén még a kerti tó is -, melynek meredek, csúszós oldalfala van és 10 cm-nél mélyebb, potenciális madárcsapdaként működik. A szomjas madarakat ugyanis mágnesként vonzza a víz csillogása és miközben inni vagy fürdeni próbálnak, belecsúszhatnak a tartályba ahonnan a pillanatok alatt átvizesedő, elnehezülő tollazattal nem tudnak kimenekülni és megfulladnak.

"A pokolba vezető út jó szándékkel van kikövezve" - tartja a mondás,
ami erre a megoldásra fokozottan igaz! A félig vízzel töltött, ráadásul
talajba süllyesztett műanyag láda nem csak a kis és közepes méretű
madarak és emlősök (például a sün), de részben vízi állatnak
számító varnagyok és ásóbéák számára is halálos veszélyt
jelent, mert nem tudnak kijutni belőle

A nyitott esővígyűjtő hordók hasonló madárcsapdák

Szerencsére kis odafigyeléssel, az ilyen potenciálisan veszélyes
víztartályok lefedésével nemcsak az állatbaleseteket
akadályozhatjuk meg, de a fedőanyag megfelelő
kialakításával akár itatóként is hasznosíthatjuk
(fotók: Orbán Zoltán)

 

A kerti tó itatásra alkalmassá tétele

Pusztán madáritatási célra nem érdemes kerti tavat építeni, ahhoz ez túl drága és a működtetése is sok munkát és szakértelmet igényel, viszont dísztavak tervezésekor és kivitelezésekor érdemes az állatjóléti szempontokat is figyelembe venni.

Szép, de a kisebb állatok számára veszélyes. A körben ilyen meredek és
csúszós falú, fóliával bélelt kerti tavakban a madarakon kívül kisrágcsálók,
de akár egy róka, borz vagy kutya méretű emlős (sőt, akár egy kisgyerek)
is balesetet szenvedhet

Ez a probléma elkerülhető vagy orvosplható, ha a tavacskának
legalább egy részén kialakítunk olyan rámpaszerű, a partról
a vízbe lejtő kavicsos kövezést ...

... ahol  a madarak (házi veréb) lépésről lépésre tudnak a sekély parti
részektől a mélyebb víz felé haladni

Hasonló hatás érhető el szélesebb fakéreggel (széncinege) ...

Végül, de nem utolsósorban használhatunk hosszabb ágakat is.
Ez a megoldás egyébként itatóknál (a képen) is alkalmazható
a legkisebb testű vagy bátortalan madarak számára
(fotók: Orbán Zoltán)

 

Miben itassunk?

Az itató az egyik legkönnyebben alkalmazható madárbarát kertészeti módszer. Kis túlzással kijelenthető, hogy szinte bármely vízmegtartó képességgel rendelkező tárgy alkalmas madáritatónak. A legjobb a kerek vagy szögletes, 40-50 cm átmérőjű (lehet ennél nagyobb is), 5-7 cm mély műanyag virágalátét. Természetesen az égetett cseréptálak és -alátétek is megfelelőek, ezek azonban jóval drágábbak, nehezebbek és törékenyebbek, különösen a téli fagyokban.

A legegyszerűbb, legolcsóbb és legjobb madáritatók és -fürdők a különböző méretű ...

... és alakú ...

... műanyag virágalátétek.

Az itatónak nem kell feltétlenül a talajon lennie, tehetjük fatuskóra, de léteznek függő és ...

... ablakpárkányon használható itatók is (ezekről a későbbiekben még lesz szó). Az ilyen magaslati itatókon a madarak nagyobb biztonságban vannak a macskáktól (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Télen is itassunk!

A közhiedelemmel ellentétben az etetőkön alkalmazott téli itatás legalább olyan fontos, mint a nyári kánikulában végzett. Ennek oka, hogy miközben az etető madarai alacsony víztartalmú magvakat fogyasztanak - amire sokat kell inni -, az egyre szárazabb, hómentes teleken, amikor fagy is, a vízhiány okozta kiszáradás legalább akkora probléma, mint a júliusi kánikulában.

Változatos és gazdag madárvilág: harkály, balkáni gerlék és verebek
talajetető itatóján (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Az egész éves, tehát télen is folytatandó itatás azért is fontos, mert a madaraknak nem csak iváshoz, de a napi tisztálkodáshoz, fürdéshez is szükségük van vízre. Az etetőkön történő itatásról itt is olvashat részletesebben >>.

 

 

 

A talajitató és környezetének kialakítása

 

Amennyiben az itató egyedüli célja a madarak és más állatok segítése, akkor a talajszinttől az ablakpárkányig szinte bárhol elkezdhetjük az itatást. Ha azonban van kertünk vagy a környezetpedagógiai és turisztikai élményszolgáltatás is szempont, az alábbi kihelyezési fogások figyelembevételével sok megfigyelési élményben is részünk lehet. Különösen nyáron, amikor a déli kánikulában napfürdőzni is tudnak a madarak, illetve a fiókák még ismerkednek a világgal.

 

A talajitató legnagyobb előnye, hogy itt a madaraknak kellő tér áll rendelkezésére összetettebb viselkedésformák gyakorlására, nekünk pedig ezek megfigyelésére, különösen akkor, ha ennek környezetében napos gyepfoltok, beülőágak és árnyékot adó búvóhelyek is vannak.

 

 

A púdertollak védelme miatt a galambok nem porfürdőznek, valószínűleg
ezért tartoznak a leggyakoribb víz- és napfürdőző madarak közé a kertben.
Ez a balkáni gerle a túlhevülés ellen úgy védekezik, hogy az itató
vizében üldögélve napfürdőzik.

 

 

Amennyiben az itató környezetében nyírt a gyep, a madarak
(a fotókon ismét balkáni gerle) ...

 

 

... előszeretettel fekszenek rá szétterített szárnnyal és farokkal a
felforrósodó alacsony növényzetre és a kopár talajfoltokra, ahol
a napfürdő még hatékonyabb

 

 

Az esetleg évek óta a kertben fészkelő fekete rigók annyira megszokják
a jelenlétünket (felismernek bennünket), hogy képesek alig méterre
tőlünk "összerogyni" és napfürdőzni.

 

 

 

Nyári kánikulában a nyílt, napsütötte itató és környezete akkor igazán vonzó a madarak számára, ha a közvetlen közelében árnyékot adó növényzet vagy kerti bútorok is vannak. Ha szerencsénk van, akkor itt az ablaklesből az alábbi videón látható jelenetnek is a tanúi lehetünk. A felvételen úgy tűnik, mintha a hím fekete rigó fejét sütkérezés közben a kelleténél egy kicsit jobban megsütötte volna a Nap, mert nem tudta eldönteni, hogy napon vagy árnyékban legyen-e, ezért körbe-körbe szaladgált az itató és a bokrok között.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mire jó még az itató körüli gyep?
Valószínűleg nincs ember, akit ne bűvölne el az emlősök kölykeinek hancúrozó, ugrabugráló játéka. Azt azonban már kevesebben tudják (mert kevesebbeknek volt lehetősége megfigyelni), hogy egyes, elsősorban közösségekben élő madárfajok fiókái (például a fekete rigók) is hasonlóan játszadoznak.

 

 

 

A sokak által még mindig kevéssé elfogadott verebek első költésből származó fiókái július közepén általában többé-kevésbé önállósodott ifi bandákban keresik fel az itatót (szüleik ilyentájt a még fészekben nevelkedő másodköltést gondozzák). Az alábbi felvételek apropóját az adta, hogy az élelmes és hiperaktív mezei veréb fiókák rájöttek arra, hogy mi mindenre használható az itató melletti, a nyírás után már némileg felnövekedett gyep.

 

 

 

 

A verébfiókák örömére az itatóban fürdő madarak
(házi veréb hím és a következő képen zöldike) ...

 

 

 

 

... folyamatosan annyi vizet fröcsköltek ki, hogy ...

 

 

 

 

... attól olyan tocsogóssá vált az itatótálca körüli fű, hogy abban
"úszva" a kistestű fiatalok ...

 

 

 

 

... kreatív módon fürdeni és hűsölni is tudtak (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

Ha lehet, legyenek a közelben beülőágak
A tollászkodás, különösen a fürdés utáni tollrendezgetés a madarak életének fontos része, erre nap mint nap sok időt szánnak. Ezért az itató nélkülözhetetlen "berendezési tárgya" a megfelelő kilátást, ugyanakkor takarást egyaránt biztosító tollászkodóhely. Erre legalkalmasabbak a sűrű bokrok, ezért ha lehet, ilyenek közelébe telepítsük az itatót.

 

 

A képen látható japán birs bokor betegség vagy a szárazság következtében
tavaszra kiszáradt. Az őszi cseréig hajnalkával befuttatva ...

 

 

... ideális sziesztázóhelye maradt a  madaraknak.

 

 

A hely vonzóbbá tételét szolgálja néhány kilógó ág, melyekre kiülve ...

 

 

... a madarak (házi veréb) nem csak az átnedvesedett tollazatukat tudják
rendezgetni, de napfürdőzésre is ideális (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

Itatás ablakban, erkélyen

 

Elsősorban a Madárbarát panel és Madárbarát mukahely programban résztvevők számára jó hír, hogy ablakpárkányon, erkélyen is teljes értékű madárvédelmi munka, így itatás is végezhető.

 

 

Téli madárvédelem teljes kiszolgálással: többféle eleséggel
és itatóval balkonládányi területen egy
emeleti ablakban.

 

 

Az ilyen etetőkön többnyire a 2011. év madara - a széncinege, és ...

 

 

... a kék cinege a leggyakoribb vendég, de ...

 

 

... a balkáni gerle sem számít ritkának ...

 

 

 

 

 

Itatás párkány nélküli ablakban

 

Első pillantásra a párkány nélküli ablakoknál, a panel- és társasházak, irodák emeleti magasságában nehéz madárvédelmi megoldásokat, így madáritatást is alkalmazni. Szerencsére az állatkereskedések számos olyan, erre a célra is használható állatjóléti kiegészítő felszerelést árulnak, ami kis kézügyességgel szinte bárhova felszerelhető. A következőkben a nagytestű papagájok kalitkájába tervezett, fém etető- és itatótál madárvédelmi hasznosíthatóságát mutatjuk be.

 

 

A cél egy ilyen ablakitató felszerelése (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Első lépésben két fogó segítségével nyissuk meg egy-egy szemes csavar zárt fejét, hogy megkapjuk az itató akasztó kampóit. Kis utánajárással csavarmenetes kampót is beszerezhetünk, a lényeg az, hogy ezek nyaki része ne legyen túl hosszú, mert ebben az esetben a fém tartókeretet nem lehet függőleges pozícióba állítani.

 

 

Fogókkal nyissunk meg két zárt szemes csavart  (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Miután megvannak a rögzítők, ki kell jelölnünk az itató majdani helyét. Ügyeljünk arra, hogy ez ne akadályozza az ablak becsukását, itt is érvényes a „kétszer mérj, egyszer vágj” mondás. A kampóknak az ablakkeret fájába történő becsavarozását segítheti, ha vékonyabb szárral előfúrunk egy-egy lyukat, erősebb kezűek számára azonban erre nincs szükség, mivel ezek a csavarok némi előkalapálást követően belekapnak, belehajthatók a fába. A kampókat addig csavarjuk be, hogy a keret a felakasztást követően függőlegesen állva biztosítsa az itatótál vízszintességét. Fém vagy műanyag tokozás esetében az itatót ezzel a módszerrel nem rögzíthetjük az ablakkerethez, ilyenkor a falba fúrt lyukakba helyezett tiplik jelentik a megoldást a kampók felfogatásához.

 

 

Vékony szárral fúrjunk elő a csavaroknak, ...

 

 

... amiket így már a fa megrepedése nélkül ...

 

 

 ... tudunk becsavarni (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Ezt követően helyezzük a készlethez tartozó rozsdamentes acél tálat a tartókeretbe, majd töltsük fel az itatót, s már csak várnunk kell tollas barátaink megjelenését.

 

 

A tartókeret felakasztását, ...

 

 

... és a tálka behelyezését követően ...

 

 

... kész az ablakitató, amit már csak fel kell töltenünk
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Ablak- és erkélyitatók parlagi galambok elleni védelme

 

A túlszaporodott parlagi galambok az általuk belakott városrészekben sajnos teljesen ellehetetleníthetik az énekesmadarak egész éves itatását és téli etetését, mert kiverik a vizet és az eleséget, ürülékükkel pedig mindent beszennyeznek. Ez ellen kétféleképpen védekezhetünk, vagy az etetőt és az itatót fedjük, vagy az erkélyt zárjuk le olyan dróthálóval, melyen csak a kisebb testű (fekete rigó, esetleg balkáni gerle méretig) madarak tudnak átjutni.

 

 

Ezen az erkélyen a balkonláda-madáritatót (télen etetőként is funkcionál)
felülről és oldalról (az ablaktól és a faltól nem védett részeken)
háló parlagigalamb-mentesíti, ...

 

 

... miközben a kisebb madarak az erkély korlátja alatti résen tudnak
közlekedni (ez a felvétel nyitott ablaknál készült).

 

 

Erkélyen működő mini madárvédelmi központ parlagi galambok ellen lehálózva.
A galamboknál kisebb méretű madarak a dróthálóba vágott  bejáratokon
keresztül  juthatnak be. A képen jól érzékelhető, hogy az ilyen vékony
(csibe)drót alig látható, azaz nem csúfítja el az erkélyt
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Itatókészítés

 

Műanyagflakon- itató
Egy nagyon éles kés vagy tapétavágó sniccer segítségével a nem visszaváltható (vékonyabb a fala), műanyag flakonokból ideális ablakitatót készíthetünk, erre a célra a legalkalmasabb az 5 l-es étolaj kiürült és alaposan kimosott tartálya.  Ennek oldalába, az aljától 5-6 cm-re vágjunk egy ökölnyi lyukat, majd kössünk a nyakára egy függesztő zsinórt, és már csak fel kell töltenünk az itatónkat.

 

Fontos, hogy a lyukat úgy vágjuk ki, hogy a víztartály valóban ne legyen mélyebb 10 cm-nél, mert abba a madarak a zárt térben belefulladhatnak. Mivel a műanyag flakon nem veszélyezteti az ablaküveg épségét, ez az eszköz ideális ablakitatónak is.

 

 

Az éles tapétavágóval először óvatosan kilyukasztjuka palack
oldalát a bejárati nyílás tetejénél, ...

 

 

... majd innen félkörívesen balra és jobbra haladva, végül a vízszintes
részt is kivágva pillanatok alatt elkészül az itató, ...

 

 

... ami a nyakára között zsinór segítségével ki is akasztható
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Függő itató készítése műanyag virágalátétből
A házi készítésű tálcás függő itató legjobb alapanyaga a műanyag virágalátét. Ennek mgmunkálásához, a zsinórtartó lyukak kialakításához nem is feltétlenül szükséges fúrógép, a lágy műanyagon akár kézzel is átvezethető a fúrószár, a kés vagy a sniccer hegye, de gáz- vagy gyertyalángon felhevített szeggel is eredményesek lehetünk. Lehetőleg olyan alátéttípust válasszunk, melynek alján sugárirányú merevítő bordák vannak, mert ezek segítenek a lyukak helyének pontos tájolásában. Ez azért fontos, mert így biztosítható az egyenletes súlyelosztás és a vízszintes kihelyezés.

 

 

A házi készítésű függő itató alapanyaga a megfelelő méretű
műanyag virágalátét.

 

 

A függesztőzsinóroknak fúrjunk három lyukat a tálca
függőleges peremébe egyenletesen elosztva. 

 

 

Ezt követően vágjunk le három azonos hosszúságú vékony, de erős
zsineget (talán a reluxazsinór a legjobb, a képeken ez látható), ...

 

 

... majd kössünk egyik végükre egy-egy azonos nagyságú hurkot. ...

 

 

... A hurkot dugjuk át a perembe fúrt lyukon, ...

 

 

... majd a zsinór szabad végét húzzuk át ezen a hurokrészen; ...

 

 

... ezt háromszor megismételve ...

 

 

... megkapjuk a függesztőzsinórokat. ...

 

 

... Végül ezeket egybefogva a végükre kössünk egy függesztőhurkot is
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Az esti locsolás

 

Bár a locsolás nem váltja ki az itatást, amennyiben lehetőségünk van rá, és nincs öntözési tilalom sem, kora délelőtt vagy késő délután indítsuk be 15-20 percre a locsolófejeket. Ezekben a csendes percekben érdemes kiülni a kertbe, és figyelni, ahogy a vízpermettől átázó gyepen megjelennek a földigilisztákra és csigákra vadászó rigók.

 

	Szemerkélő esőben és locsoláskor a fekete rigók főleg a felszínre merészkedő földigilisztákkal táplálkoznak (Videó: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

Mit láthatunk az itatónál?

 

 

 

Az itt látható videók azt szemléltetik, hogy egy egyszerű virágalátét-itató is milyen sok megfigyelési lehetőséget jelenthet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Orbán Zoltán