A rejtély megoldása - az örvös galamb

Néhány évtizeddel ezelőttig az örvös galamb (Magyarország madarai honlapoldal és Magyarország madáratlasza) a nyiladékokkal tarkított erdők és az erdőszélek emberkerülő, óvatos madara volt.

 

Azonban az 1970-es évektől megkezdődött a faj urbanizációja, ami az elmúlt néhány évben robbanásszerű növekedést mutat. Ennek egyik jele a hektáronként akár 5-8 páros állománysűrűség, továbbá az épületen (ablakpárkány, balkonláda, erkély) fészkelések mind gyakoribbá válása.

 

Lehet tenni valamit az ürülékszennyezés ellen?

Az örvös galambok települési jelenléte ellen nincs mit tenni, sőt az állományuk további jelentős és gyors növekedésére lehet számítani.

A szabadban parkoló autók nagymértékű szennyeződése elkerülésének egyetlen - elvi - módja, ha a költési időszakban nem parkolunk fa alatt (bár ez általánosságban nyilván nem életszerű). Azonban még ez sem akadályozza meg, hogy a nyílt helyen álló autónkra ne pottyanjon egy-egy ürülék az átrepülő madaraktól. 

A legjelentősebb ürülékszennyezés az éjszakázóhelyek alatt következhet be. Ha ez az autónk éjszakai parkolóhelye felett van, akkor meg lehet próbálkozni az alváshoz korán felgallyazó madarak naponkénti elhessegetésével mindaddig, amíg más helyre nem települnek át aludni (a költést ez nem befolyásolja).

 

AKIT RÉSZLETESEBBEN IS ÉRDEKEL A TÉMA

Miért az örvös galambnál jelentkezik a probléma?

Az életmódja és a termete miatt.

A kora tavasszal a mediterráneumi telelőterületekről hazatérő madarak hetek alatt párba állnak, és a költés, pontosabban a kotlás elkezdéséig a madarak ugyan arra az ágra járnak vissza és ott szorosan egymás mellett ülve alszanak.

 

Mivel a madarak anyagcseréje gyors, folyamatosan, éjszakai is ürítenek, így egy néhány tenyérnyi felületen jelentős mennyiségű ürülék halmozódik fel már egyetlen éjszaka alatt is, ami néhány nap alatt több centiméteres vastagságot ér el.

 

Miután a kotlás kezdetét veszi, az éjszakázóágra (ez lehet az eredeti, de akár más helyen lévő is) már csak egy madár tér vissza, de ez a lényegen, a jelentős piszkításon nemigen változtat.

Ez a viselkedés és az ebből következő ürülékfelhalmozódás egyébként a rokon balkáni gerlére (Magyarország madarai honlapoldal és Magyarország madáratlasza) is jellemző, de ennek jóval kisebb termete, és eltérő táplálkozása (főleg magvakat csipeget) miatt az ürülékszennyezése is kevésbé feltűnő, bár ha ez az autónkon történik, azért észre fogjuk venni.

 

A nagy termetű örvös galamb ürüléke is termetes, ezért ez nemcsak az éjszakázóhelyek alatt lehet zavaró. Bár furcsán hangozhat, de a "potyadék" jellegéből a madarak viselkedésére is következtetni lehet.

 

 

Mitől lila az ürülékük?

Mivel rengeteg fagyalbogyót is fogyasztanak.

A fagyal az egyik legkedveltebb települési sövénybokorfaj, így a városiasodó örvös galambok jelentős mennyiségben tudják fogyasztani ezt a festőtulajdonságú táplálékot. 

 

 

 

Orbán Zoltán

Tavasszal és a nyár első felében hozzászoktunk ahhoz, hogy a kert, a park, az utcai fasor zeng a madarak énekétől, majd a fiókák és az etető madarak hangjától, a fűben folyamatosan ott keresgélnek a fekete rigók és az itatókon is nagy a forgalom. Ennek oka, hogy a települési fajok többsége két fészekaljat is nevel egy szezonban, ráadásul ha jól érzik magukat valahol, nagy valószínűséggel a második költésre is az első közelében kerül sor. 

Ebbe a nagy madárnyüzsgésbe hoz olyan jelentős mértékű változást augusztus eleje, hogy az már a nem szakemberek számára is feltűnő. A hiányérzetet tovább növeli a legismertebb és legkedveltebb fecskék és fehér gólyák fészkeinek kiürülése (bár néhány fecskepár akár szeptember végéig is folytathatja a költést), majd a levegőben vadászó, a szántókon, árokpartokon szedegető madarak hirtelen, napok alatt bekövetkező eltűnése.

Szerencsére ezt a látszólagos madárhiányt nem a tömeges pusztulásuk, hanem a viselkedésük természetes változása okozza. A tojások kiköltése, majd a fészekben fejlődő fiókák etetése helyhez köti a madarakat. A fiatalok fészekelhagyását követően ez a kényszerű területhűség csökken, a második költés végén pedig meg is szűnik. Ilyenkor a még néhány napig, egy-két hétig együtt maradó családok egyre jobban eltávolodnak a fészektől, ahova mind ritkábban vagy már egyáltalán nem is térnek vissza. A fiókák teljes önállósodása és szétszéledése után a párkapcsolat is megszűnik vagy lazul  ezek következtében csökken látványos mértékben a madarak eddig tapasztalt koncentrációja, ez vezet a csökkenő madármegfigyelésekhez.

Az őszi vonulással aztán valóban elkezd csökkenni Magyarország madárállománya, hogy szűk két hónapon belül, az Eurázsia északi térségeiből és a hegyvidékekről érkező átvonulókkal és a nálunk telelőkkel ismét növekedjen a faj- és egyedszám, majd az etetőknek és a téli itatásnak köszönhetően a lakossági madármegfigyelések száma is.

 

Orbán Zoltán

 

A harminc éve nem látott keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú tapasztalatai, a tömeges madárelhullások és a közösségi fórumokon sajnálatos módon terjedő téves híresztelések rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról.

ÖSSZEFOGLALÁS

A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért etetésük több öngyilkos viselkedéstorzulást is kivált, rengeteg szenvedést okoz a madaraknak, súlyosan környezetszennyező és az emberi egészséget is veszélyezteti. 

A teljesen felesleges etetésük:

• következtében felhagynak a természetes táplálkozással, ami betegségeket okoz;
• az elkényelmesedő szülők az etetőhelyre vezetik a fiókáikat is, melyeknél az egyoldalú kenyérdiéta „angyalszárny” hiánybetegsége élethosszig tartó röpképtelenséget okoz;
• ősszel nem vonulnak el, emiatt télen tömegesen fagynak jégbe;
• a partközelbe csalogatja a madarak:
  • ahol horgot nyelnek, 
  • repülés közben a maguk után húzott többméternyi horgászzsinór fák ágaira, elektromos vezetékekre akasztja fel őket a csőrükbe, nyelőcsövükbe vagy a gyomrukba akadt horognál fogva, 
  • az úszás közben a lábukra tekeredő horgászzsinór amputálja azt;
• növeli a zsúfoltságot és ebből következően:
  • a madarak közti agressziót,
  • a sérülésveszélyt,
  • a fertőző betegségek terjedését;
• a közvetlen fizikai érintkezés ránk, emberekre nézve is veszélyt jelent, mert;
  • a hattyúk csípése fájdalmas és vérző sebet okozhat,
  • madárinfluenza-fertőzést okozhat;
• szennyezi a környezetet, rontja a vízminőséget;
• helyi patkányinváziót okoz;
• élelmiszerpazarlás, mely fenntartja a nagyüzemi mezőgazdaság túlpörgetett termelését, az agrárterületek élővilágának pusztulását;
• önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
• növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket, rontja a madarak társadalmi megítélését;
• a mindezekért szintén felelős kacsaetető automaták ráadásul még az emberek pénzét is kicsalja; 
• a folyamatos etetés öngerjesztő problémaspirálként működik:
  • többnyire nyáron, a strandszezonban kezdődik;
  • az etetett madarak ősszel nem vonulnak el; 
  • a terület felett átvonulók közül az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt újabbak csatlakoznak az így folyamatosan növekvő madártömeghez;
  • az emberek látják a „sok szegény, éhes”, valójában lusta madarat, ezért tovább etetik őket;
  • az etetőhelyek közelében évről évre több madár költ;
  • így nő a nyári kéregetők száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.

A vadon élő állatoknak nem a „szeretetünkre", hanem az értő, a saját szabályaik szerint élni hagyó, szemlélődő tiszteletünkre van szükségük!

Éppen ezért a vízimadarak esetében a SOHA, SEHOL, SEMMIVEL NE ETESSÜK őket alapelv betartása jelenti az állatok érdekeit leginkább szem előtt tartó magatartást.

Természetesen nem szeretnénk elvitatni senki döntési jogát attól, hogy mikor és mit tesz, és ami még fontosabb, nem kérdőjelezzük meg senki jó szándékát! Egyetlen célunk a szakmai érvekkel alátámasztott tájékoztatás, remélve, hogy az olvasottaknak köszönhetően a jövőben kevesebb madár kerül bajba. Az ő nevükben is köszönjük megtisztelő figyelmét!

 

 

 

Felhagynak a természetes táplálkozással?!

Igen.

A növényevő vízimadarak (hattyúk, récék [kacsák], ludak) természetes táplálékát alapvetően a szárazföldön legelt többtucatnyi lágyszárúnövényfaj képezi változatos beltartalmi értékkel és megfelelő rosttartalommal. Ott, ahol ez nincs meg, a madarak nem is telepednek meg vagy nagyobb távolságra repülnek táplálkozni (lásd a tatai Öreg-tó vadlúdcsapatait).

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az etetőhelyek vízimadarai gyorsan felhagynak a természetes táplálkozással és a legeléssel megszerezhető változatos növényi táplálékkal szemben heteken, hónapokon, de akár éveken át is ezen az egyoldalú, természetellenes és adalékanyagokkal teli diétán élnek, ami hiánybetegségeket, emésztőrendszeri gyulladást okozhat. 

 

A fiókákra is veszélyes?!

Igen.

A megfigyelések szerint a vízimadár-etetőhelyek madarai, különösen a bütykös hattyúk, de a tőkés récék is előszeretettel és egyre nagyobb számban költenek, költhetnek az etetőhelyek közvetlen közelében. 

Ezek fiókái önellátók, a szülők nem etetik őket, a hónapokig röpképtelen fiatalok az őket védő-kísérő szülőket is utánozva táplálkoznak. 

Az etetéstől elkényelmesedő, természetellenes viselkedésű madárszülők a költési időszakban is az etetőhelyekre járnak, a kikelést követően a fiókáikat is ide vezetik. Így a fiatalokat is érinti az egyoldalú táplálkozás, ami gyakran visszafordíthatatlan csont- és tollnövekedési rendellenességet okoz (ennek külön neve is van – „angyalszárny-betegség"), ami életre szóló röpképtelenséghez, közvetve vagy közvetlenül pedig a madár elhullásához vezet.

 

Ősszel nem vonulnak el, ami külön veszélyforrást jelent?!

Igen.

Az etetőhelyeket látogató növényevő vízimadarak közös jellemzője, hogy a megfelelő mélységű víz nemcsak nélkülözhetetlen pihenő-, fürdő- és ivóhelyet, de a szőrmés szárazföldi ragadozóktól egyedül védő éjszakázóhelyet is jelent számukra. 

Ezért a vízimadarak alapvető túlélési szabálya, hogy a táplálkozóterületeket elfedő hóval és a vizeket befagyasztó faggyal érkező tél elől hó- és fagymentes területekre kell vonulniuk.

 

A horognyelésért, lábamputációkért is az etetés felelős?!

Igen.

Természetes körülmények között a nyíltvízi életmódot folytató madarak nagy távolságot tartanak a parton mozgó emberektől, ezért a mély és távoli vizeken védettek a horgászok szerelékeitől. 

Ez etetés következtében a parti zónába vonzott madarak esetében ez a védelem megszűnik, és különösen a hosszú nyakú hattyúk tudják felvenni a fenékről a felcsalizott horgokat. Ezek azután az elúszó, majd ijedtében felrepülő madár csőrébe, torkába, nyelőcsövébe vagy a gyomrába akadva, akár több tíz méternyi zsinórral együtt szakadnak be. 

 

A fájdalom, a fertőzésveszély és a táplálkozás akadályozása mellett a horogról lelógó hosszú damil folyamatos akadásveszélyt jelent a madár számára mind úszás, mind repülés közben.

Az etetéssel a horgászok által használt parti zónába csalogatott madarakat a lábukra tekeredő és azt hosszú szenvedés után amputáló horgászzsinórveszély is fenyegeti.

Növeli a sérülés- és a fertőzésveszélyt?!

Igen.

A vízimadár-etetés egyik elkerülhetetlen hatása, hogy rendkívüli mértékben képes növelni az egyedsűrűséget, különösen a fagyokkal mindinkább szűkülő, az úszó madarak által nyitva tartott madárlékekben vagy lihogókban.

A bedobált élelemért tülekedő, a falatokért harcoló madarak között jelentősen nő a fajon belül, és a fajok között egyébként még ritkább agresszió. Ez kisebb nagyobb sérüléseket okoz, ami nagy hidegben tovább rontja a túlélési esélyt.

A nagytestű vízimadaraknál ugyancsak folyamatos balesetveszélyt jelent a jégre szállás, az elesés, de a csúszós felületen ügyetlenkedő, onnan nehezen felszálló madarak a szárnyas és a szőrmés ragadozóknak is kiszolgáltatottabbak.

A vízimadarak etetőhelyein jelentkező túlzsúfoltság, az állatok közötti megnövekedett agresszió, az ürüléküktől és az elhullottak tetemeitől is mind szennyezettebbé váló víz ideális helyzetet teremt a fertőző betegségek terjedéséhez is. Ezek egyik legveszélyesebbike a haszonállat baromfikat százezres nagyságrendben elpusztító (vagy a betegség kockázata miatt elpusztítandó) és akár a mi egészségünket is veszélyeztető, világméretű járványokat okozó madárinfluenza.
 
Ennek vírusa a madarak testváladékaival (nyál, ürülék) és tetemeivel egyaránt terjed, és a téli körülmények között heteken át fertőzőképes marad. A kór legfontosabb terjesztői pedig éppen a vonuló vízimadarak (az énekesmadár-etetőket látogató fajok nem hordozók, fertőződés esetén órák alatt annyira legyengülnek, hogy nem terjesztik a betegséget).

Ránk, emberekre is veszélyt jelent?!

Igen.

A vízimadár-etetés kapcsán meg kell említeni ennek humán-egészségügyi és balesetvédelmi veszélyeit is. A vadon élő állatok és az emberek ilyen nagyságrendű és ennyire testközeli érintkezése nem általános, ezért is különösen veszélyes. Az egyik legfontosabb veszélyforrást a normál esetben csak madarakat megbetegítő madárinfluenza jelenti. A betegség terjedésének legfontosabb feltétele a zsúfoltság és gyakori érintkezés, ami a különösen veszélyeztetett baromfitelepek mellett a vízimadár-etetőhelyeket is jellemzi.
 
A madárinfluenzát többnyire az egészségügyi előírásokat lazán kezelő Ázsiában kapják el a túlzsúfolt baromfitelepeken dolgozó munkások. A járványügyi szakemberek legnagyobb félelme, hogy a madár- és az emberinfluenza kórokozóit egyaránt hordozó beteg ember szervezetében a két törzs mutálódik, és így útjára indul egy „szupervírus” okozta világméretű járvány. 

Ezért a madárinfluenza elleni védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy a lakosság ne lehetőleg kerüljön közvetlen fizikai kapcsolatba vízimadarakkal. Normál körülmények között ez nem is lenne probléma, hiszen a vízimadárfajok élettere és az emberek lakóhelye különböző. Csakhogy a vízimadár-etetés ezt a természetes elszigeteltséget és védelmet alapvetően és a legrosszabb őszi és téli időszakban teszi semmissé!  Ráadásul az innen hazafelé tartó, és eközben tömegközlekedést használó emberek a cipőjükön, a ruházatukon és a kezükkel szélesebb körben is terjeszthetik a madarakról emberekre terjedő kórokozókat.

Végül, de nem utolsó sorban a bajba került, jégbe fagyott madarak mentése különösen kockázatos munka, amit azoknak kell viselniük, akik mások felelőtlensége miatt kénytelenek az életüket kockáztatva a jégre menni.

Szennyezi a környezetet és rontja a vízminőséget?!

Igen.

Az érintett mesterséges és természetes tavak, folyók madáreltartó-képességét hónapokon át meghaladó, mesterségesen fenntartott túlzsúfoltság következtében a vizek szervesanyag-terhelése nő, a víz minősége pedig romlik. Ez a hatás annál erőteljesebb, minél kisebb az érintett vízfelület, azaz a probléma különösen a települési parkok, belső kerületek tavacskáinál, holtágainál, csatornáinál jelentkezik.

Helyi patkányinváziót okoz?!

Igen.

Az etetőhelyen kiszórt, napi akár mázsányi (!) tömegű kenyér, chips és egyéb eleség, melynek mennyisége a téli hónapokban összesen a több tonnát, éves viszonylatban pedig még ennél is sokkal többet elérhet, a területre vonzza a patkányokat is, melyek a tavak és folyók partjába járatokat ásva szaporodni is tudnak. 

Ezek kordában tartása nem csak drága és problémás, de a vérzékenységet okozó szer ránk, emberekre is veszélyt jelent - a legújabb vizsgálatok szerint a rágcsálóirtó hatóanyag az emberi szervezetbe jutva (pl. az ivóvízbázison keresztül) magzatkárosító hatású.

A papírhasábokból könnyen kiszóródható, méreggel csávázott színes táplálék nem szelektív, védett vadon élő madarakra és emlősökre is életveszélyt jelent. Ez sajnos igaz az itt sétáltatott kutyákra éppúgy, mint a néhány pillanatra nem figyelt kisgyerekekre is. És mindez a felesleges vízimadár-etetés egy újabb
következménye. Megéri?!

 

Hozzájárul az agrárterületek biológia sokféleségének csökkenéséhez?!

Igen.

Aggasztó méreteket ölt a mezőgazdasági területek térhódítása, globálisan már meghaladja az erdőterületekét, ennek következtében pedig a természetes élőhelyek felszámolódása és az ezeken élő állat- és növényvilág eltűnése, amint arról csak a közelmúltban többször is be kellett számolnunk, például:

• mintegy 600 millió fészkelő madárral lett kevesebb az Európai Unióban 1980 óta;
• évtizedek stabilitása után közel negyedével csökkent a hazai fehérgólya-állomány 2015-2020 között;
• aggasztóak a legfrissebb magyarországi madárállomány-elemzések.

Ráadásul a felmérések szerint a jóléti társadalmakban elképesztő mértékű az élelmiszerpazarlás, ami a megtermelt élelmiszer 30-50%-át jelenti. Az asztalunkra szánt vagy a haszonálatok takarmányának termelt élelem teljesen felesleges, országosan és éves szinten sok-sok tonnányi nagyságrendű bedobálása a vízimadaraknak tehát hozzájárul az agrártáj kiüresedéséhez, az élőhelyek és a fajok eltűnéséhez.

 

Fokozza a nem természetes városiasodást?!

Igen.

A vízimadarak etetésének egyik alapvető problémája, hogy egészen kis területű, a madarakat természetes úton táplálékkal ellátni képtelen, fészeképítésre, költésre és fiókanevelésre teljesen alkalmatlan vízfoltokra, parki tavacskákra, medencékbe, szökőkutakba is képes odacsalogatni madártömegeket. Ezek közelében nagy a kockázata annak, hogy a madarak veszélyes helyekre, például épületek lapos tetejére, erkélyére építik fészkeiket, ahol fiókáik éhen pusztulnak vagy leugorva agyonütik magukat, az elütésveszélyről nem is beszélve.
 

Növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket, rontja a madarak társadalmi megítélését?!

Igen.

Figyelembe véve, hogy a vízimadár-etetés egyik súlypontja nyárra esik, amikor az emberek tömegesen keresik fel a strandokat, a madarak helyi állománynövekedése okozta feszültség esélye is nagy. Ugyanis azok is kénytelenek elviselni a mások nemtörődömsége miatt bekövetkező áldatlan állapotokat, akik nem etetik a madarakat.
 
Különösen a nagytestű hattyúk tömeges jelenléte zavarja a horgászokat, mert megeszik a vízbe szórt halcsalit, miközben rendszeresen horogra is akadnak és elszakítják a felszerelést. A parton sétálóknak hatalmas, nedves ürülékcsomókat kell kerülgetniük és egyaránt ügyelniük kell a kisgyerekekre és a kisebb testű kutyáikra is, mert velük szemben agresszívak lehetnek a parton kunyeráló madarak. A fiókáikat féltő hattyúszülők pedig meg is támadják a fürdőző, csónakázó embereket.
 

A kacsaetető automaták is rosszak?!

Igen.

A vízimadarak teljesen felesleges, a madarakra, a környezetre és az emberekre is káros etetése kapcsán sajnos megjelent a nyerészkedés is - a fizetős kacsaetető automaták célja egyedül a bevételszerzés, amit a jószándékú embereket megtévesztésével ér el. 

Ha ilyet láttunk, jusson eszünkbe, hogy a vízimadaraknak zöld növényeket kellene legelniük a gyepeken, illetve vízinövényeket a vízben, nem pedig összesöpört malomipari hulladékból pelletált „csemegét" potyázniuk. Viselkedés-megváltoztató, a madarakat elkényelmesítő hatásuk miatt a kacsaetető automaták tartalma ugyanolyan káros, mint az összes többi bedobált étel, azzal a nem mellékes súlyosbítással, hogy ezek üzemeltetője az emberek átverésével a pénzüket is kicsalja, és a jó szándékú, de kellő ismeretekkel nem rendelkező önkormányzatokat, területtulajdonosokat is megtéveszti a kihelyezési engedély megszerzése érdekében.
 
Ne dőljünk be tehát az ezeken az automatákon olvasható hamis ígéreteknek, ne pazaroljuk a pénzünket a madaraknak kárt okozó, hulladék „eledel” megvásárlására és bedobálására! Jó lenne, ha a terület tulajdonosa, többnyire a helyi önkormányzat, nem adna ki ilyen automaták telepítésére engedélyt, illetve a meglévőket mielőbb leszereltetné. 

 

Az etetőhelyek vízimadarait lehet menteni?

Nem.

A vízimadár-etetés kapcsán bajba jutott madarak mentése nem reális alternatíva, mert:

• többnyire sok, akár százas nagyságrendű és nagytestű madarat érint;
• ezek csak a leromlás végső stádiumában válnak röpképtelenné, azaz befogásuk (a hattyúk kivételével) nem megoldható;
• a madárinfluenza kockázata miatt a mentett vízimadarakat karantén jellegű elhelyezésben kellene helyezni;
• tartásukhoz nagyméretű medencével rendelkező karanténszállásra lenne szükség, ahol a madarak úszni, fürdeni tudnak – ennek hiányában ugyanis nem ápolják megfelelően a tollazatukat, így elengedésüket követően a vízre ülő madarak tolla átázik és a madarak megfulladnak;
• vadonbéli áttelepítésük sem megoldás, mert a madarakat az etetőhely csábítása szinte azonnal visszatérésre készteti.
   

 

A 2016/2017-es tél egyik legszomorúbb tapasztalata rámutatott arra, hogy a tájékozatlan, alapvetően nyilván jó szándékú lakosságot milyen mértékben tudja félrevezetni, rossz cselekvésre ösztönözni néhány megalapozatlan, szakmaiatlan, egyéni érdekeket szolgáló felhívás a Facebookon. A vízimadarak ugyanis nem valamiféle elháríthatatlan vagy különleges időjárási esemény, hanem a felelőtlen emberek miatt kerülnek bajba. Téli túlélésüket egyedül az szavatolja, ha ösztöneikre hallgatva időben fagy- és hómentes területre vonulnak.

 
Látva teljesen felesleges etetésük veszélyeit, valóban olyan nehéz mellőzni ezt és tiszteletben tartva őket, csendes szemlélőként „csak” megfigyelni őket? Köszönjük!

 

 

Miért tudják megrongálni a szigetelést?

Azért, mert az épületek külső szigetelésére általánosan alkalmazott Nikecell/Hungarocell habosított polisztirolhab-lemezekből vagy kőzetgyapotból, az ezt fedő üvegszálas hálóból és a néhány milliméter vastag vízzáró külső vakolatból álló technológia nem harkályálló.

Csak Magyarországon jelentkezik ez a probléma?

Nem, a jelenség világszerte előfordul. 

Az amerikai kontinensen élő gyűjtő küllő néhány óra vagy egy hétvége alatt képes lyukak százait (!) vájni a házak polisztirolhab-szigetelésébe, amiket azután makk téli raktározására használ, ráadásul ez a faj a magyar helyzettel ellentétben az épületek fa elemeit is előszeretettel lyuggatja ki. 1995 nyarán pedig a Discovery űrsikló fő üzemanyagtartályának polisztirolhab-szigetelésébe vájt egy harkály 205 lyukat.

Milyen épülettípusokat és hogyan érint?

Egy- és többszintes épületeket egyaránt, de az információk szerint úgy tűnik, hogy a többszintes panel- és irodaházakat nagyobb arányban.

A falrongálások kétféleképpen jelentkeznek:

• az első lyukak leggyakrabban új építésű vagy újonnan szigetelt épületeken jelennek meg, a régóta szigetelteken ritkábban, az épületek fával burkolt részein vagy faházakon egészen ritkán fordulnak elő;
• újabb lyukak igen gyakran ezek javítását követően keletkeznek, mert úgy tűnik, hogy ez vonzza a harkályokat, akik visszatérve elsőként gyakran a betömött lyukakat pucolják ki, majd újak készítésébe kezdenek.

Miért csinálják?

Nem tudjuk, pontosabban csak a kérdés egyik, gyakorlati részére ismerjük a választ.

Gyakorlati szempontból azért, mert meg tudnak kapaszkodni a falon és át tudják törni a szigetelés külső rétegét.

Ugyanakkor bizonyított magyarázat a viselkedés okára nincs. 

A harkályok életmódjából és a káresetek tapasztalataiból kiindulva több lehetséges magyarázat is kínálkozik, melyek közül valószínűleg egyszerre több is szerepet kaphat: 

• fajtársakkal folytatott hang- és/vagy vizuális kommunikáció, 
• táplálékkeresés, 
• ásványianyag-keresés, 
• költőodú-készítés, 
• őszi-téli éjszakázóhely-készítés,
• kíváncsiság, 
• gyakorlás,
• tanulás és utánzás,
• [őszi-téli táplálékraktározás - az amerikai kontinensen élő gyűjtőküllő/Acorn Woodpecker (Melanerpes formicivorus) esetében].    

Mikor lehet számítani rá?

A káreset-beszámolók alapján az év folyamán bármikor, de a nyár végén és ősszel gyakrabban. 

Miért terjed a viselkedés?

Erre több, egymással összefüggő magyarázat is adódik:

• az energiatakarékossági előírások szigorodása, és ezzel összefüggésben a régebbi épületek szigetelésének köszönhetően folyamatosan és jelentősen nő országszerte a problémával potenciálisan érintett falak száma;
• a falakon tátongó harkálylyukak (a javítási céllal betömöttek is) olyan vizuális ingert jelenthetnek, melyek odacsalogatják a környéken állandó és az ott átkóborló legalább három harkályfaj (balkáni fakopáncs, nagy fakopáncs, zöld küllő) egyedeit egyaránt;
• a szüleiket, fajtársaikat és a rokon fajokat utánzó fiatalok az önállóvá válást követően a nyár végén és ősszel saját területet keresve nagyobb távolságra kóborolnak, így újabb és újabb helyeken jelenik meg a viselkedés. 

El tudom valahogy riasztani a harkályokat a falaktól?

Nem. 

Nincs információnk olyan riasztóeszközről vagy -módszerről, amivel biztosan, folyamatosan, bárhol, bármekkora falfelülettől távol lehetne tartani az adott területen szóba jöhető összes harkályfajt. 

Ennek egyik oka, hogy az ember közelében élő harkályok megszokták a települési fényeket és zajokat (többek között ezért sem hatékonyak a kifüggesztett CD-kongok).

A másik, és egyben legfontosabb ok a megszokás, ami miatt a kezdetben esetleg működő riasztóeszköz (pl.: ragadozómadár-sziluett, műbagoly) is hatását veszti.

Végül, de nem utolsó sorban olyan riasztóeszközre lenne szükség, ami az akár tíz emeletnél is jóval magasabb falak minden négyzetméterét egyszerre védi az épület minden oldalán. 

El lehet vitetni a harkályokat?

Nem.

Befogásuk és áttelepítésük több okból sem járható út: 

• technikailag a falrongáló példány(ok) azonosítása, majd ezt követően azok célzott befogása nem kivitelezhető, pláne ilyen nagy és egyre emelkedő esetszám mellett;
• áttelepítés esetén nem lenne biztosítható, hogy ezeknek a területhű, nem vonuló madaraknak az egyedei nem térnek vissza a revírjükbe, illetve hogy a lyukat készítő madár/madarak eltávolításával a probléma egyáltalán megoldódna (lásd a Miért csinálják? fejezetben említett utánzás és tanulás okot);
• ilyen befogást és áttelepítést a védett harkályok esetében, a fenti okokat is figyelembe véve a természetvédelmi hatóság nem is engedélyez. 

Érdemes kijavítani a lyukakat?

Inkább nem. 

A káresetek eddigi tapasztalatai alapján amennyiben a következő fejezetben leírt problémakezelés nem valósítható meg, a lyukak betömése inkább csak ront a helyzeten, mivel a harkályok a kijavított lyukakat akár órák alatt újra megbontják (lásd a lenti képen), és ha már ott vannak, gyakran új lyukakat is készítenek a falba.

Mit a megoldás?

Amikor a riasztás nem működik, biztos megoldást – amennyiben ez kivitelezhető – a fizikai elszigetelés jelent. 

A harkályprobléma esetében olyan felületre van szükség, amin a madarak nem tudnak megkapaszkodni vagy azt nem tudják áttörni. 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a klasszikus keményburkolatokat (tégla, beton, mű- és terméskő, fémlemezfalak stb.) nem bontják meg, ráadásul ezek jelentős részén megkapaszkodni sem tudnak.  

Napjainkban már rendelkezésünkre állnak a nem harkályálló szigetelésre ragasztással rögzíthető, könnyített, fagyálló keményburkolatok is, melyek szélesebb körben alkalmazható megoldást jelenthetnek a problémára.

Nincs információnk arról, hogy a harkályok ezeket a könnyített keményburkolatokat is meg tudnák rongálni – amennyiben önnek ezzel ellenkező tapasztalata van, kérjük, írja meg az info@mme.hu e-mail címre. Köszönjük!

Mivel lehet még próbálkozni?

Eddig az alábbi magyarországi lakossági visszajelzések érkeztek az adott helyszínen az adatközlő szerint bevált riasztóeszközről:

• az egyik helyen közepesen nagy plüssállatokat lógattak le az épület sarkainál az ereszről;    
• a másikon rugalmas és merev szilikon- és gumikígyókat rögzítettek a redőnytokokra és az ablakpárkányokra;
• nejlonzacskó rögzítése a lyuk mellé.

Svédországban feketeharkály-bábut ajánlanak az elektromos- és telefonhálózat faoszlopainak, valamint a faházak falainak védelmére (svéd bolti oldal >>). Félő azonban, hogy miközben az Európa és Magyarország legnagyobb, varjú méretű harkályát utánzó műmadár távol tart(hat)ja a többi harkályfajt, odacsalogatja a településeken is mind gyakoribb feketeharkály-párt, ami a madarak hatalmas termete miatt az addiginál jóval jelentősebb falsérüléseket eredményezhet.

 

Orbán Zoltán

Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra - még inkább az ember által biztosított kaptárakra - van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

 

Mi az a méhecskehotel?

A magányosan élő méhek és darazsak általunk készített mesterséges bölcsői, amiben szaporodni tudnak.

Méhecskehotel minden 2–10 mm átmérőjű, legalább néhány cm hosszúságú, cső alakú anyag (pl. nád-, órás olasznád- és bambusznádszál-darabok), tárgy (pl. egyes régi téglatípusok), illetve bármely olyan anyag (építési gerendamaradékba és tűzifa kugli), amibe ilyen lyukak fúrhatók.

És ha már rászánjuk magunkat bölcsőfuratok készítésére, érdemes ezekből a lehető
legtöbbet a felületbe mélyíteni. Ebben a 13 cm átmérőjű tűzifa kugliban
197 db (2, 4, 8 mm-es) furat van (Fotó: Orbán Zoltán)

 

 

 

 

 

Mi a különbség a méhecskehotel és a darázsgarázs között?

Gyakorlatilag semmi. Az eszköz a több mint tíz évvel ezelőtti bemutatásakor kapta a szándékosan figyelemfelhívó darázsgarázs nevet, mert magyar nyelven a méhgarázs kimondva könnyen érthető mélygarázsnak, ami felesleges félreértésekhez vezethetett volna. Időközben megszületett a méhecskehotel elnevezés, ami szakmailag azért pontosabb megnevezés, mert ezekbe főleg magányos méhek (ezen belül is az Osmia nembe tartozó kőműves méhek) képviselői költöznek be.

 

Mik azok a magányos méhek és darazsak?

A világon élő méh- és darázsfajok mintegy 90%-a nem családokban, hanem magányosan él, nem alkot népes, együttműködő kolóniákat. Az Európában élő mintegy kétezer beporzórovar-faj többsége a méhek, ezen belül is a magányosan élő fajok közül kerül ki. Ezek a nem támadékony, bölcsőkamráikat partfalakba, talajba, korhadó fába mélyítő állatok nélkülözhetetlenek a vadon élő és a termesztett kultúrnövények beporzásában, amit a házi méhek egyedül nem képesek elvégezni.

Míg a házi méhek akár több tízezres kolóniáinak termetes faodvakra – még inkább az ember által biztosított kaptárakra – van szüksége, a magányos fajok ujjnyinál nem vastagabb lyukak védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a szűk járatokba a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak elsősorban megbénított hernyókat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét.

 

Jellegzetes megjelenésű magányosméh-faj méhecskehotel bejáratánál ...

 

... és természetvédelmi farakáson (Fotó: Orbán Zoltán)

 

Akit részletesebben érdekel a kőműves méhek élete, és a méhecskehotel, mint eszköz szerepe a védelmükben, elolvashat egy angol nyelvű tanulmányt itt >>

 

Mikor érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket?

A méhecskehotelek többnyire bundás testű méh lakói a telet követően legkorábban aktívvá váló rovarok közé tartoznak. Az első példányok akár már a február végi enyhe, napsütéses napokon repülnek, virágokat és lakóbölcsőket keresnek. Ezért a méhecskehoteleket érdemes március elején kihelyezni. Ezt követően a méhecskehotelek forgalma április-májusban a legnagyobb, júniustól már jelentősen alábbhagy, de a nyár második felében is számíthatunk vendégekre.

 

Hova tehetünk ki a méhecskehoteleket?

Esőtől védett, keleti-délnyugati fekvésű ablakpárkányra, erkélyre, tornácra, eresz alá; erre a célra kialakított esővédő tető alá épület falára, óvoda- és iskolaudvarra, közterületre, mezőgazdasági területen szántók, ültetvények nem kezelt szegélyére, ahova legalább néhány órán keresztül odasüt a Nap, és ahol a beverő csapadéktól is védve van a méhecskehotel.

 

Miért fontosak?

Mert ők alkotják a beporzó rovarok legnépesebb csoportját, így - a közvélekedéssel ellentétben - ezt a munkát alapvetően nem a házi méhek, hanem Európában is mintegy kétezer más faj látja el. Bár ez nem verseny, de számunkra a magányos darazsak talán még fontosabbak, mivel a felnőtt egyedek nektárfogyasztók és így beporzók is, a lárvák számára viszont megbénított rovarokat, hernyókat, pókokat halmoznak fel - azaz a ma népszerű marketing megközelítés szerint "kettő az egyben" szolgáltatást nyújtanak nekünk.

 

Csípnek?

A legtöbb méh- és darázsfaj, így a magányos csoport tagjainak többsége is rendelkezik fullánkkal és méregkészülékkel. Ezért soha ne fogjunk meg méhet, darazsat (sőt lehetőleg semmilyen rovart, amit nem ismerünk), mert ilyenkor védekeznek.

 

Támadnak?

Nem! A családokban élő támadékony fajokkal, például a közismert házi méhekkel és a jellegzetes fekete-srága mintás darazsakkal szemben a magányosan élők még a lakóbölcsők közvetlen közelében sem foglalkoznak sem az emberrel, sem a társ- és háziállatokkal.

 

 

A támadékony fajok nem költöznek be a méhecskehotelbe?

Nem, ez soha nem történhet meg! A támadékony és fájdalmas szúrású, családokban élő darazsak és a házi méhek nem tudnak beköltözni ezekbe a szűk járatokba, mert itt egyszerűen nincs hely a lépek megépítésére, tehát a méhecskehotel nem vonzza oda ezeket!

 

Kell takarítani, évente cserélni a méhecskehoteleket?

Ez alapvetően nem szükséges, mivel a rovarok évről évre kitakarítják, tatarozzák a bölcsőjáratokat, ráadásul több száz vagy akár több ezer 2–10 mm-es furat kitakarítása technikailag is közel kivitelezhetetlen. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor óhatatlanul a pusztulását okozhatnánk a járatokban megbúvó, telelő rovaroknak, pókoknak.

 

Kell védeni a ragadozók ellen?

Előfordulhat, hogy - különösen az őszi és téli időszakban - harkályok (és esetleg cinegék, varjúfélék) visszajáró ragadozóként elkezdik feltölrni a sárdugóval lezárt bölcsőüregeket. Ilyenkor, vagy ezt megelőzendő olyan szekrényes, keretes-távtartós megoldást érdemes alkalmazni, ahol a méhecskehotelek bejárata előtt 15-20 cm-rel csibedrótfal (ennek a lyukmérete olyan, hogy azon a legtermetesebb rovarvendégek is át tudnak jutni) akadályozza meg a szárnyas (és szőrmés) ragadozók hozzáférését az üregekhez.

 

Kell szakértelem a méhecskehotelek elkészítéséhez?

Nem! Csak némi faanyag, 10, 8, 6, 4, és 2 mm vastag (ezek közül legtöbb lakója a 8-10 mm-es furatoknak van), fa vagy fém megmunkálására alkalmas fúrószár, valamint akkus vagy vezetékes elektromos fúrógép (esetleg különböző vastagságú nádszálak). Ha mindez a rendelkezésünkre áll, fél-egy óra alatt százas nagyságrendben készíthetünk méhecskehotel lakóbölcsőket!

 

A méhecskehotel (darázsgarázs) eszközcsoport

Az alábbiakban felvillantunk néhány példát a különböző mehecskehotelekről, ezek kihelyezési lehetőségeiről, majd bemutatjuk néhány alaptípus elkészítését is.

A kisebb méhecskehotelt könnyedén telepíthetjük virágos balkonláda közelébe

 

Ha a méhecskehoteleket természetvédelmi farakásba készítjük, ...

 

... a farakás mellé ültessünk virágzó bokrot vagy lágyszárúakat –  képen ezt a
környezetgazdagítást magnólia és zsálya adja

 

A méhecskehotel tetszetős kerti "bútor" is lehet, amit esőtől védő tetővel ...

 

... gyümölcsfák közé ...

 

... és sziklakertbe is telepíthetjük

 

A méhecskehotelek lakói nem agresszívek, ezért ezek az eszközök ...

 

... nyugodtan kihelyezhetők erkélyre, ...

 

.. épületfalra is. Ez a kép például az MME fővárosi, Költő utcai központi
irodájának bejáratánál készült, ahol jelenlétük annyira nem feltűnő,
hogy a vendégek többnyire észre sem veszik ezeket
(Fotók: Orbán Zoltán)

Méhecskehotelek készítése

Tűzifa kugliba

10-20 cm átmérőjű tűzifa kuglikba akár több tucatnyi költőüregből álló méhecskehotel készíthető, ha 2-4-6-8-10 mm átmérőjű fúrókkal sűrűn átlyuggatjuk fúrószár mélységű lyukakkal. Általában a rönkök hossztengelyével párhuzamosan, tehát a keresztvágási felületbe fúrunk, de állított rönk oldalába, sugárirányban is fúrhatunk.

 

A költőüregek kifúrásához ...

 

... az ilyen alapkészlet minden fúrószárát használhatjuk
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

A vízszintes fúrás legfontosabb gyakorlati haszna (a kényelem mellett), hogy a furatforgács így lehullik, míg függőleges fúrásnál ez folyamatosan eltömi a már kifúrt lyukakat, melyek kitakarítása közel megduplázhatja a munkaidőt.

Szabadon álló méhecskehotelünknek érdemes lábakat is készíteni, amivel elkerülhető a fa aljának nedvesedése, korhadása.

 

Első lépésben fúrjunk egy-egy 10 mm átmérőjű  lyukat
a tűzifa kugli mindkét végéhez úgy, hogy a farönk
hossztengelyére merőleges lyukak tengelye
ferdén kifelé mutasson.

 

Ezt követően ujjnyi vastag ágból végjunk négy egyforma hosszú darabot, ... 

 

... ezek végeit faragjuk meg annyira, ...

 

... hogy enyhén szorulva belemenjenek a láb furataiba, ...

 

... és máris kész a mobil méhecskehotel (Fotók: Orbán zoltán).

 

A tűzifa kugliba készített méhecskehotelek könnyen mozgathatók, ezért ideálisak arra is, hogy az ablakpárkányon lévő virágláda mellé telepítsük ezeket. Így a nektárt gyűjtögető magányos méhek a méh legelő mellett a költőüregeket is megtalálhatják, nem is beszélve arról, hogy így mi is könnyebben megfigyelhetjük a méhecskehotelekbe jövő-menő állatokat.
 

Farakásba

A legkönnyebb dolgunk akkor van, ha a természetvédelmi farakásunkba szeretnénk méhecskehotelt készíteni. Ebben az esetben akár több száz lyukat is fúrhatunk a fenti módon a tűzifa rönkökbe, jó nagy telepet kialakítva.

 

Itt a munka is könnyebb, mert a rönkök már eleve a helyükön vannak és a
fúráshoz jól rögzítettek (Fotó: Orbán Zoltán).
 

Nádszövetből

Szorosan összecsavart, 10–20 cm vastag nádszövetből finomabb fogazatú fűrésszel (a vasfűrész is jó) vágjunk le egy 30–40 cm hosszú darabot, majd a két végén szorosan drótozzuk össze, végül egy megfelelő vastagságú dróttal, ágacskával vagy szeggel tágítsuk ki a nádszövet mindkét oldalán a nádszálak üregeit. A nádszövetből készült méhecskehotel zsinórral függesztve, vagy nyárs vastagságú villás ág lábra tűzve a virágágyásba is állítva is kihelyezhető.

 

Szorosan csavarjuk fel a nádszövetet, ...

 

... a törött nádvégeket fűrészeljük le, majd vágjuk le a kívánt méretet, ...

 

... az így kapott méhecskehotel mindkét oldalát szorosan drótozzuk össze, ...

 

... a nádszálak üregeit mindkét végen tisztítsuk ki

Bambusznádból

Hüvelykujj vastagságú bambusznádszálakat 30–40 cm-es darabokra vágva, majd ezeket kötegekbe kötve is méhecskehoteleket kapunk.

 

Bambusznádkötegből készült méhecskehotel (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Gerendahulladékba

Építkezés, felújítás során rengeteg olyan, egyébként eldobásra vagy eltüzelésre elpazarolt fagerenda-hulladék képződik, ami pedig ideális lenne méhecskehotelek készítésére, a biológiai sokféleség hatékony megőrzésére, visszahozására!

 

Ennyi gerendahulladékból százas nagyságrendben készíthetők méhecskehotelek,
több ezer lakóbölcsővel

 

A fenti képen látott hulladékanyag-halom kinyert négy gerendamaradék

 

Nem baj, ha a hulladék fa különböző hosszúságú, ha a fúrószárakat már legalább
néhány centiméter mélységbe be lehet ereszteni a fába, az is elegendő

 

A hosszabb darabok mindkét oldalába készíthetünk furatokat (10 és 2 mm között
2 milliméteres fúrószár-"ugrásokkal"), így gyakorlatilag két teljes értékű
méhecskehotelt kapunk, ha olyan helyre tesszük ki, ahol az
eszközt elölről és hátulról is meg tudják közelíteni
a rovarok

 

A munka lényegi része a furatok elkészítése akkumulátoros (a képen), vezetékes
vagy állványos fúróval

 

A lyukak többsége a 10 és 8 mm-es tartományba essen, a köztük lévő
hézagokat töltsük ki a vékonyabb furatokkal

 

Ne aggódjunk a látszólagos zsúfoltság miatt, a különböző fajhoz tartozó, eltérő méretű
rovarok gond nélkül elvannak egymás közelében, mivel mindegyikük csak a saját
bölcsőjáratával foglakozik (Fotók: Orbán Zoltán)

 

A kora tavaszi kihelyzést követően a rovarok nyár elejére jócskán belakták a fentiekben
elkészített, két település különböző helyszíneire kihelyezett gerendahulladék-
méhecskehoteleket, ezt Budapesten, egyí XVII. kerületi természetvédelmi
farakásban, 3 fotó, katt a képre, ...

 

 

 

... ezeket pedig Tolnán, egy tornác gerendázatán – 9 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szekrényes méhecskehotel

A felhasznált anyagok túlnyomó többsége, még a díszítéshez használt szőlőtőkék is másra nem használható, maximum eltüzelésre való hulladékok voltak.

 

A szekrényváz elkészítése – 8 fotó, katt a képre; ha a képeknél a képfelirat alul
nem olvasható, a képernyőkép méretét Ctrl+Scroll-al csökkentsük
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

 

 

 

 

 

A különböző anyagú méhecskehotelblokkok elkészítése – 20 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A keret feltöltése az elkészült fő méhecskehotelblokkokkal – 4 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

 

A hézagok kitöltésére ideális nád méhecskehotelek elkészítése – 16 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Technikai értelemben elkészült a szekrényes méhecskehotel – 28 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha van kedvünk, anyagunk és időnk, szőlőtőkékkel így feldíszíthetjük a szekrényes
méhecskehotel vázát – 15 fotó, katt a képre; amennyiben a képeknél
(valószínűleg az álló formátumúaknál) a képfelirat alul nem
olvasható, a képernyőkép méretét Ctrl+Scroll-al
csökkentsük (Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül a válasz arra, hogy lehet megszámolni 3211 lyukat? Hát úgy, hogy a szekrényes
méhecskehotel három egységéről készült fotókon, a képfeldolgozó "Stamp tool"
eszközével az ember egyesével kitakarja a lyukakat, és közben számolja
ezeket a "pecséteket"  – 3 fotó, katt a képre  (Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

A látvány-méhecskehotel

A hagyományos méhecskehotelek (darázsgarázsok) önmagukban is rendkívül érdekes természetvédelmi eszközök. Ha azonban azt is láthatóvá tesszük, hogy mi zajlik a fantasztikus kialakítású bölcsőkben, akkor még elképesztőbb dolgokat láthatunk - ehhez pedig csak néhány üveg kémcsőre van szükségünk!  

 

A látvány-méhecskehotelekről részletesen olvashat itt >>

 

Akinek nincs kedve vagy lehetősége darázsgarázst készíteni, ezt beszerezheti az MME boltjában is.

 

Mással is segíthetjük még a beporzókat?

A szaporodóhely mellett természetesen a nektár és virágpor táplálékot jelentő virágos növények (gyümölcsfák, egy- és többnyári lágyszárúak, kúszónövények stb.) minél változatosabb jelenléte is fontos.

 

A madárbarát- és állatbarát kert növényeiről itt is olvashat a honlapunkon >>  

 

A lakosságnak és az önkormányzatoknak kiemelt felelőssége van abban, hogy Magyarországon megváltozzon a rendkívül korszerűtlenül és környezetpusztító módon zajló szúnyoggyérítés gyakorlata, és a kémiai hatóanyagok szinte kizárólagos túlsúlya helyet a (többek között) beporzórovar-barát biológiai védekezés. Részletek >>  

 

Környezeti nevelési lehetőségek

A méhecskehotelek és bogártanyák lakói nem zavartatják magukat az emberektől – és ők sem zavarnak minket –  ezért akár nagyítóval, akár az MME bolt által forgalmazott, az állatokat nem károsító rovarmegfigyelő eszközökkel a gyerekek és a felnőttek is közelről megismerkedhetnek az apró lények lenyűgöző világával. A rovarmegfigyelő eszközök mellett darázsgarázs (méhecskehotel) is vásárolható az MME boltban.

 

 

"Bogárnézők" az MME bolt kínálatából (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

Ideális makrofotó helyszínek!

A méhecskehotel és a bogártanya rovar lakói nem zavartatják magukat a költőüreg gondozása, befalazása, a régi sárdugó átrágása vagy a zsákmánykeresés közben, így néhány centiméter távolságból, akár nagyítóval is megfigyelhetjük, fotózhatjuk őket. Ha nyitott szemmel járunk, elképesztő dolgokat láthatunk a mikrovilágban is, például azt, amikor az ablak les elé bogártanya rönkre kihelyezett műanyag virágalátét madáritatót a cincérlárvák átrágtak, leeresztve belőle a vizet (részletek >>)!

 

Méhecskehotel magányos méh lakójának fotózása messzebbről ...

... és közelebbről (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Orbán Zoltán

 

 

Ne féljünk a tőrösdarazsaktól sem!

A cél természetesen nem az, hogy a cikket olvasva mostantól mindenki kedvelje a "bogarakat", hanem az, hogy az utca embere és a rovarirtással foglalkozó hivatásosok is megismerkedjenek ezzel az állatcsoporttal, és ne pusztítsák, ne pusztíttassák el a veszélyt nem jelentő tőrösdarazsakat.
 

A termetes tőrösdarazsak ártalmatlanok!

Ennek a rovarcsaládnak a tagjai nagy termetűek és látványos megjelenésűek, legnagyobb európai faja, az óriás tőrösdarázs egyben kontinensünk legnagyobb hártyásszárnyúja is.

 

Az óriás tőrösdarázs nősténye (a feje sárga, míg a hímeké kékesfekete) a legnagyobb
termetű európai hártyásszárnyú – 5 fotó, katt a képre (fotók: Halmos Gergő), ...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek a rovarok nem tévesztendők össze a családi közösségekben élő, a ház körül gyakori és valóban agresszív, jellegzetes fekete-sárga mintázatukkal jól elkülöníthető társas darazsakkal. A tőrösdarazsak is rendelkeznek fullánkkal, ezt azonban (hacsak nem fogjuk meg őket) nem ellenünk használják.

 

 

A sötétszárnyú tőrösdarázs a talajon mozogva a szárnyával rejti feltűnő potrohfoltjait, …

 

 

… amiket szárnyai hirtelen szétnyitásával például akkor villant elő figyelmeztetésként,
amikor egy potenciális ragadozó vagy az ember túl közel megy hozzá
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Biológiai védelem a cserebogárpajorok ellen is

 

A tőrösdarazsak parazitoidok, a szaporodásukhoz, a peterakáshoz nagyobb termetű rovarok, elsősorban lemezescsápú bogarak lárváira van szükségük. Megjelenésükre ott számíthatunk, ahol a talajban, a pusztuló fában, a komposztban nagy, gyakran jelentős mennyiségben találnak cserebogárpajorokat, szarvasbogár-, orrszarvúbogár-, rózsabogárlárvát.

 

 

 

 

 

 

Elképesztő érzékeléssel derítik fel a talajban, fában megbúvó lárvákat, hogy a faanyagon keresztül, vagy magukat a talajba ásva a nagytermetű lárvát megszúrva speciális mérgükkel megbénítsák, majd belepetézzenek, a kikelő lárvájuk pedig belülről fogyasztja el a még élő pajort. A tőrösdarazsak éppen ezért nélkülözhetetlen elemei a kiskert, park, az ültetvény vegyszermentes, biológiai alapú rovarok elleni védelmének!

 

 

 

Van köztük védett is

 

Irtásuk nem csak jól felfogott érdekeink és ártalmatlanságuk miatt értelmetlen és önsorsrontó, de azért is, mert az óriás tőrösdarázs védett, természetvédelmi értéke 50.000 Ft. Elpusztításukkal éppen ezért akár több éves börtönbüntetést is kockáztat az elkövető. A tudatlanság és a hozzá nem értés sajnos egy éve, 2016 júniusában is számos ilyen állat pusztulását okozta a fővárosban, amikor egy rovarirtó tömegesen mérgezett le tőrösdarazsakat a Városligetben.

 

 

 

A természetvédelmi komposztáló erre is jó!

 

A kerttulajdonosoknak, gazdálkodóknak tehát elemi érdeke, az amatőr természetbúvároknak pedig érdekes élményt jelent, ha a közelükben a tőrösdarazsak is megtalálják az életfeltételeket. A sajnálatos módon feledésbe merülő, többfunkciós természetvédelmi komposztálók erre is megoldást kínálnak, mivel a korhadó növényi anyagokkal táplálkozó, a komposztálásban is nélkülözhetetlen nagytermetű lárvák egyben a tőrösdarazsakat is a közelünkbe vonzzák.

 

 

 

 

 

Ne féljünk tehát a májustól a nyár végéig tömegesen feltűnő tőrösdarazsaktól. Ha idegenkedünk a rovaroktól, nyugodtan menjünk tovább, de ha természetbúvárként olyan szerencsében van részünk, hogy láthatunk egy ilyen "rajzást", érdemes leülni a közelben, és megfigyelni ezeknek a fogyatkozó és érdekes óriásoknak az életét.

 

Amennyiben hasznosnak találta a cikket, kérjük, ossza meg ismerősei, barátai körében is, hogy közösen minél több ártalmatlan tőrösdarázson, és a tőlük indokolatlanul félő járókelőn segítsünk. Köszönjük!

 

 

 

"Bogárnézőket" is használhatunk a kertben

 

A Madárbarát kert gerinctelen lakóinak megfigyelését segítik az MME bolt által forgalmazott, az állatokat nem károsító természetbúvár eszközök is, amikkel gyerekek és felnőttek egyaránt közelről ismerkedhetnek meg az apró lények lenyűgöző világával.

 

 

"Bogárnézők" az MME bolt kínálatából (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Mit tehetünk tőrösdarazsak törvénytelen elpusztítása esetén?

 

Ha védett élőlények (növények és állatok), illetve ezek élőhelyeinek pusztítását tapasztaljunk vagy fennáll ennek gyanúja, kockázata, ha veszélyeztetett fecskefészkekről vagy -telepekről szerzünk tudomást stb., eljáró hatóságként a megyei kormányhivatalhoz és a területileg illetékes nemzetipark-igazgatósághoz fordulhatunk az alábbiak szerint:

 

1. Bizonyító fotók készítése a ma már szinte mindenkinél ott lévő okostelefonnal.
2.  
3. Néhány soros tájékoztató e-mail küldése a helyszín, időpont, cselekmény leírásával a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, ennek hiányában a hivatal központi címére.
   LEGGYORSABBAN ÚGY TALÁLJUK MEG A MEGYEI ILLETÉKES FŐOSZTÁLYT, HA A GOOGLE KERESŐBEN KERESÜNK RÁ A VÁROS ÉS A FŐOSZTÁLY NEVE SZERINT. PÉLDÁUL: BUDAPEST+KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY.
   A bejelentést másolatként érdemes a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóság címére is eljuttatni.
   A bejelentés megérkezéséről, majd a vizsgálat eredményéről a hatóság válasz e-maileket küld.
4.  
5. Amennyiben ilyen megerősítő visszajelzést nem kapunk vagy bármilyen okból azt gyanítjuk, hogy a bejelentésünk nem jut, nem jutott célba, továbbá ha a bejelentésünkre érkezett elutasító határozattal nem értünk egyet, csúcsszervéként a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához fordulhatunk a fent leírt módon.
6.  
7. Ha gyors, szinte azonnali intézkedés szükséges, akkor az írásos bejelentés előtt vagy azzal párhuzamosan hívjuk telefonon a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságot, és az őrszolgálatnak jelezve a problémát kérjük a segítségüket.
8.  

Ez a követendő eljárás bármely természetkárosítás észlelése, illetve ennek belátható veszélye, például költési időszakban végzett fa- és bokroskivágás, partifecske és gyurgyalag partfal megsemmisítés, fehérgólya-fészek leszakadása vagy megrongálása, madarak áramütése (különösen tömeges előfordulás), védett tőrösdarazsak elpusztítása stb. esetén is!

 

Ilyen esetekben a bejelentést azért nem tudja az MME megtenni, mert ha nem mi vagyunk a szemtanúk, akkor a hatóság munkáját sem tudjuk adatokkal, információkkal segíteni. Azaz, ha csak közvetítők lennénk, akkor ez a hivatalos vizsgálat lefolytatását, a szükséges intézkedések megtételét, az eredeti cél elérését is ellehetetlenítené. Ezért is hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy a hatósági bejelentést – a fentiekben részletezett módon – a problémát közvetlenül megtapasztaló szemtanú tegye meg. Köszönjük!

 

 

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Orbán Zoltán