A szikes tavak

Az 1997. január 1-án hatályba lépett, a természet védelméről szóló 1996 évi LIII. törvény, ex-lege, azaz külön védettségi eljárás nélkül védetté nyilvánította hazánk összes szikes tavát. Ezekre nem jellemző az állandó vízborítás, alapvetően sekély, lefolyástalan vizes élőhelyek, amelyek speciális vízkémiával rendelkeznek: a világ más sós tavaihoz képest alacsonyabb sótartalom mellett az erősebb lúgosság jellemzi őket.

A réteg-és talajvizek oldott sótartalma nagy területről gyűlik össze és folyamatos áramlásban van a mélyebben fekvő szikes tómedrek, depressziók felé. Amikor a nyári melegek miatt a talajvíz szintje jelentősen lesüllyed, az oldott sók a kisebb víztérfogat miatt koncentrálódnak és a párolgás miatt a víztömeg szívóhatást fejt ki: megindul a sós talajvizek feláramlása. A végén az oldott sók kristályok formájában csapódnak ki a talajfelszínen.

A szikes tavak élővilága

A változatos mikrodomborzat eltérő só- és a nedvességtartamú környezetet biztosít, így a szikes tavak és mocsarak, valamint azok parti zónája diverz növénytársulásoknak ad otthont. A nyílt szikes vizek a magas kolloid tartalom miatt szinte átlátszatlanok, így gyér hínárnövényzet alakul ki bennük. A tó szegélyzónájának mélyebben fekvő részekein, ahol a vízborítás hosszabban megmarad, jelennek a szikes mocsarak, melynek jellegzetes fajai a zsióka és egyéb kákafajok valamint a kevésbé szikes vizű részeken a nád. A kiszáradt tófenéken só- és szárazságtűrő fajok jelennek meg, mint például a sóballa-fajok vagy a sziki ballagófű.

A vakszik növényzet időszakosan vízzel borított sekély vizes területeken alakul ki, amelyek szintén hamar kiszáradnak és a szikes tófenékhez hasonlóan itt is sós, sivatagi vagy félsivatagi körülmények uralkodnak. A vaksziknél mélyebb fekvő területeken, ahol tartósabban meg tud maradni a víz, alakul ki szikfok növényzet, amelynek jellegzetes fajai a sziki mézpázsit és a pozsgás zsázsa. A szikes mocsarakban él hazánk egyik endemikus (bennszülött) növényfaja, a kisfészkű aszat. A sekély, halmentes vagy gyér halfaunájú szikes vizes élőhelyek kiváló élő-és szaporodó helyet jelentenek a kétéltűeknek, mint a Natura 2000 jelölőfaj vöröshasú unka és dunai tarajosgőte.

A szikes tavak leglátványosabb karakterfajait a madarak jelentik: a gulipánok, gólyatöcsök mellett a nagy goda, a piroslábú cankó, a bíbic és ez egyre csökkenő számban fészkelő széki lile jelenti azt a speciális fészkelő partimadár-közösséget. A tavaszi átvonulók közül jellemzőek a pajzsoscankó és havasi partfutó kisebb-nagyobb csapatai, rendszeresek a réti-, a füstös és a tavi cankó egyedei. Megjelennek a sarlós-, a Temminck- és apró partfutók, nagyobb számban vonulnak át az aranylilék, a nagy-és kis pólingok is. A récék közül költ a böjti- a barát és a kanalasréce, kora tavasszal nagyszámban láthatóak a színpompás fütyülő- nyílfarkú- és a csörgő récék. Késő ősszel a nagylilik-csapatokban rendszeresen feltűnnek a kis lilikek és a vörösnyakú ludakat is.

Veszélyeztető tényezők

A korábbi folyószabályozás és a belvízvédelmi csatornarendszerek jelentősen átalakították a Tisza vonalán elhelyezkedő szikes élőhelyek vízellátottságát. A rendkívüli aszállyal járó, szélsőséges időjárási körülmények egyre gyakrabban jellemzik az alföldi szikes tavakat és mocsarakat. A szikes tavak időszakos kiszáradása ugyan természetes folyamat, amely a múlt században még rendszerint a nyár végén, de általában a partimadarak költési időszaka után következett be. Az őszi csapadékmennyiség következtében a szikes tavak újra elkezdtek feltöltődni, majd a téli csapadék megemelte a talajvizet és ezzel együtt vizes élőhelyek vízszintjét is. A téli csapadék jelentős része hó formájában hullott le, amelynél a párolgási veszteség kisebb, így az olvadó hóréteg egy olyan víztömeget képezett, amelynek a kora tavaszi szelek okozta párolgási veszteségét még ellensúlyozni tudták a tavaszi esők, így ideális vízviszonyok várták a költésre visszatérő partimadarakat.

Az elmúlt évtizedben a klímaváltozás nagy hatással járó következménye az, hogy az éves csapadékmennyiség átlaga egyelőre csak kis mértékben csökkent, de annak eloszlása kedvezőtlenné vált a földön fészkelő, vizes élőhelyekhez kötődő madárfajok számára. A költőhelyek nagyon korán kiszáradnak, – gyakran már április végén – és így költésre alkalmatlanná válnak.  Az enyhe telek szárazzá váltak, az évszakhoz képest magas hőmérséklet mellett a hóborítás rendkívül ritkává vált. Mindezek következtében a természetes élőhelyeken a vízborítottság időtartama 20 – 30 nappal csökkent. A hazánkba üzemeltetett csatornarendszerek teljes hossza több mint 46. 000 km, azaz valamivel hosszabb, mint az Egyenlítő! Ez olyan sűrűségű rendszer, hogy ha egy 1x1 km oldalhosszúságú négyzethálót lefektetnénk, akkor annak egyik oldala csatorna lenne. Mivel alapszabályként egy csatorna kb. 500 méteres hatásterületen vezeti el a talajvizet, sajnos ezzel a struktúrával sikerült megalapoznunk az Alföld teljes kiszárítását!

Ezeken a csatornarendszereken a vízgazdálkodási gyakorlat nem követte le a klímaváltozást; a vízügyi célok fókusza még jelenleg is a víz minél hatékonyabb levezetése, annak ellenére, hogy lassan vannak bíztató jelek a megoldások keresésére. Ha az akarat lassan már meg is lenne, a gyakorlati kivitelezésre már nincs forrás: a víz csatornákban tartására szolgáló műtárgyak már nem alkalmasak vízmegtartásra; a betonszerkezet sok helyen még megvan, azonban már zárószerkezet híján nem lehetséges az üzemeltetés.

Az élőhely-kezelés (legeltetés és kaszálás) hiánya vagy annak helytelen kivitelezése, illetve a kora tavaszi vízállások lecsapolása még napjainkban is előforduló veszélyeztető tényező. A fiókák túlélési sikerét jelentősen csökkenti az emlősök (vörös róka, borz, az aranysakál és a vaddisznó), illetve a madarak (dolmányos varjú és a szarka) predációja. Legeltetés esetén rendszeresen előfordul az, hogy a legelő állatok eltapossák a földön fészkelő madarak fészkeit.

A LIFE projekt célkitűzései

A projekt négy szikes tavat fog kezelni, amelyek a dél-alföldi Tisza-völgyben helyezkednek el: a gátéri Fehér-tó, a tömörkényi Lyukashalmi-puszta, a balástyai Müller-szék és a sándorfalvi Macskás-szék rehabilitációja fog megvalósulni, összesen 1038 hektáron.

A cél a szikes vizes élőhelyek mozaik jellegének helyreállítása, a megfelelő vízviszonyok biztosítása, a prioritás madárfajok szaporodási sikerének és költő populációja számának növelése, valamint az inváziós fajok egyedszámának csökkentése. Infrastruktúra fejlesztésekkel (két új műtárgy építése mellett egy meglévő felújítása, szivornya-rendszer telepítése) lesz megoldva a vízellátás problémája, amely évi 2,7 millió m3 vízvisszatartást fog megvalósítani.

A területeken vízibivalyokkal és szürkemarhákkal történő legeltetés fog történni, amelyet a nemzeti parkkal megkötött bérleti szerződések szabályoznak.

A projekt egyik újítása, hogy a prioritás fajok költő- és táplálkozó területeit eltérően kezeljük.  Ezáltal minimalizáljuk a predátorok és a legeltetés okozta vétlen taposási károkat, ezzel elősegítve a költési siker növelését. A módszer lényege egy villanypásztor-kerítés, amely napelemes, egy elem 1 – 5 hektár nagyságú és a költésidőszak elején telepítendő. A gyakorlati tapasztalatok szerint az ilyen költőszigetek kizárják a szőrmés ragadozókat és a célfajok ezekbe behúzódva akár nagyobb kolóniákat hoznak létre, magas költési siker mellett. A telepítés a mindenkori legeltetési tervhez és az aktuális vízviszonyokhoz alkalmazkodva történik, a költési időszak után (június végén) elbontásra kerülnek. Emellett az élőhelykezelések eredményeként létrejönnek kopárabb, illetve alacsony vízállású területek, amelyek a megfelelő táplálkozóterületet biztosítják.

Monitoring

A szikes tavak rehabilitációjának sikerességét négy EU-prioritás madárfaj megtelepedésével, illetve költési sikerességük növekedésével mérjük.

A nagy goda (Limosa limosa) hazánk egyik legveszélyezettebb költő madárfaja; 100 pár alatti költőállománya vészesen alacsony, mindössze 0,1 %-os költési sikerrel párosul, amely azt jelenti, hogy kb. 10 fióka éri meg a repülős kort a száz páros állományból. Ez belátható időn belül kipusztulással fenyegeti a fajt, ha nem teszünk lépéseket érdekében.

A piroslábú cankó (Tringa totanus) jelenlegi állomány nagysága 480 – 850 pár között ingadozik, mivel a költő populációjának nagysága az évi csapadékmennyiség függvényében kialakuló vizes élőhelyek arányában változik. De az európai állománnyal együtt a hazai állomány is csökkenő trendet mutat.

A böjti réce (Spatula querquedula) – 2025-ben az Év Madara – világállománya folyamatosan csökken, amelynek mértéke eléri a 20 % -ot az elmúlt 20 évben. A hazai populáció kicsi, mindössze 500 – 700 pár a szakirodalmi adatok szerint, de az aszályos években ez még ennél is kevesebb lehet.

A barátréce (Aythya ferina) szintén csökkenő európai állománnyal rendelkezik, mint a költő, mint a telelő populáció tekintetében. A hazai költőállomány határozottan csökken az élőhely-vesztés miatt, mindössze 500 – 1000 pár költ már csak, az évjárathatások függvényében.

A kiemelt fajok monitoringja mellett növény- és állatvilág változásnak nyomon követesére is nagy hangsúlyt fektetünk. Rendszeresen felmérjük a területeket a költési- és vonulási időszakban használó egyéb madárfajokat is. Ezen felül szintén nyomon követjük az utóbbi évek aszályos időjárás miatt csökkenő kétéltő- populációk változását a projektterületeken, valamint a jó indikátor tulajdonságok mellett például a madarak számára is fontos táplálékforrást jelentő makro-gerinctelen fajok alakulását is. Folyamatosan monitorozzuk majd a víz mélységnek és kiterjedésének alakulását. A vegetáció változását pedig élőhelytérképek készítésével és cönológiai felmérésekkel fogjunk vizsgálni.

Precíziós dróntechnológia a természetvédelem szolgálatában

A projekt több ponton alapoz a modern dróntechnológia eredményeire, bizonyos pontokan fejlesztve azokat.

Fontos cél egy, – olyan mesterséges intelligencia-alapú –, szoftver fejlesztése, amely az indikátor madárfajok fészkét éjszakai, automatizálható repülések alkalmával, hőkamera alkalmazásával felderíti, a gyűjtött adatok alapján nappal a magasból azonosítja és az adott költőhelyeken a költési sikert monitorozza.

A helyi vadászatra jogosultakkal együttműködve, – azokat a költési időszakban a ragadozófajok visszaszorítására motiválva –, a projekt-területek éjszakai, hőkamerás predátor-monitorozása fog megvalósulni.

A Pannon szikes sztyeppék és mocsarak (1530*) az EU prioritás élőhelytípusai közé tartoznak. A projekt egyik kiemelkedő vállalása egy az Európai Bizottsághoz benyújtandó, részletes szakmai javaslat elkészítése, amely ennek az élőhelytípusnak a differenciálását vállalja fel; két altípusba sorolva a területeket: a nedves és száraz gyepekre. Jelenleg az élőhelytípus minősítése egységesen értékelve „kedvező”, azonban a nedves altípusba sorolandó szikes tavak és mocsárrétek ökológiai állapota kritikus.

A részletes szakmai javaslat elkészítéséhez szükséges az ország szikes tavait és mocsarait részletesen felmérni, amely tevékenység szintén a precíziós dróntechnológiára alapozódik; a területeket le kell repülni, azokról 3D-térképeket kell készíteni a vízkormányzás modellezése miatt, illetve el kell készíteni a térképfedvényeket is. A munka során meg fog történni a területek ökológiai állapotának felmérése, a veszélyeztető tényezők azonosítása és területenként egy szakmai javaslat megfogalmazása, amely már részét fogja képezni az Európai Unió Természethelyreállítási Rendeletének Nemzeti tervezésének is.

Összefoglalás

A hazai természetvédelem talán legnagyobb kihívása a vizes élőhelyek helyzete és általában a klímaváltozás okozta, ökológiai katasztrófahelyzetbe sodródott Alföld megmentése. A probléma túlmutat a természetvédelem lehetőségein, hiszen az aszály egyszerre számos társadalmi csoportot érzékenyen érint; az agrár- és vadgazdálkodók mellett egyre nagyobb károkat szenvednek az erdőgazdálkodók. A klímaváltozás egyre extrémebb hatásait a vízgazdálkodás hatékony átalakításával lehet valamennyire ellensúlyozni. Ez össztársadalmi aktivitás szükségességét kívánja!

Mivel a szikes tavak a legérzékenyebb élőhelyek, ezért az ilyen jellegű mintaprojektek – azon felül, hogy egy élőhely-hálózat rehabilitációjával jelentős kiterjedésű víztestet állítanak helyre – nagyon lehetőséget kínálnak arra, hogy a társadalom figyelmét felhívják az elsivatagosodás fenyegető veszélyére, amely már a városi emberek napi életvitelére is jelentős hatással lesz cselekvés hiányában, nagy kihívások elé állítva az emberiséget.