Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály

Letölthető előadások:

Kaszpi haragossikló, az év hüllője 2024-ben (Összeállította: Péntek Attila László)

Alpesi gőte, az év kétéltűje 2023-ban (Összeállította: Péntek Attila László)

Homoki gyík, az év hüllője 2022-ben (Összeállította: Babocsay Gergely)

Zöld varangy, az év kétéltűje 2021-ben (összeállította: Péntek Attila László)

Keresztes vipera, az év hüllője 2020-ban (összeállította: Babocsay Gergely, Halpern Bálint)

Foltos szalamandra, az év kétéltűje 2019-ben (összeállította: Péntek Attila László)

Elevenszülő gyík, az év hüllője 2018-ban (összeállította: Péntek Attila László)

Mocsári béka, az év kétéltűje 2017-ben (összeállította: Péntek Attila László)

Kockás sikló, az év hüllője 2016-ban (összeállította: Péntek Attila László)

Dunai tarajosgőte, az év kétéltűje 2015-ben (összeállította: Péntek Attila László)

Mocsári teknős, az év hüllője 2014-ben (összeállította: Tóth Marietta)

Barna ásóbéka, az év kétéltűje 2013-ban (összeállította: Péntek Attila László)

Lábatlangyík, az év hüllője 2012-ben (összeállította: Vörös Judit)

Magyarország hüllői és védelmük (összeállította: Halpern Bálint)

 

Képválogatások az év fajaihoz:

Kaszpi haragossikló, az év hüllője 2024-ben	Alpesi gőte, az év kétéltűje 2023-ban
Homoki gyík, az év hüllője 2022-ben	Zöld varangy, az év kétéltűje 2021-ben
Keresztes vipera, az év hüllője 2020-ban	Sötét színezetű hazai siklók
Foltos szalamandra, az év kétéltűje 2019-ben	Elevenszülő gyík, az év hüllője 2018-ban
Mocsári béka, az év kétéltűje 2017-ben	Kockás sikló, az év hüllője 2016-ban
Dunai tarajosgőte, az év kétéltűje 2015-ben	Mocsári teknős, az év hüllője 2014-ben

Barna ásóbéka, az év kétéltűje 2013-ban	Lábatlangyík, az év hüllője 2012-ben
Papír alapú foglalkoztatók	Idegenhonos teknősök

 

Szalamandraevő kitridgombát bemutató kiadvány ide kattintva, illetve alábbi képeken tekinthető meg:

 

 

Szakosztályi dokumentumok

• • Szakosztály Szervezeti és Működési Szabályzata
  • Szakosztályi Belépési Nyilatkozat
  • Jelentés a Szakosztály 2011. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2012. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2013. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2014. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2015. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2016. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2017. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2018. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2019. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2020. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2021. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2022. évi működéséről
  • Jelentés a Szakosztály 2023. évi működéséről

Az aktuális pályázati kiíráson kívül a korábbi évek rajzpályázataival kapcsolatos híreinket gyűjtöttük össze ebben a menüpontban.

Korábbi rajzpályázatok eredményei:

• "Foltos szalamandra" rajzpályázat - 2019.
• "Magyarország gyíkjai" rajzpályázat - 2018.
• "Magyarország kék békája" rajzpályázat - 2017.
• "Vízibb, mint a vízisikló" rajzpályázat - 2016.
• "Búbosok és tarajosok" rajzpályázat - 2015.
• "Év hüllője a mocsári teknős" rajzpályázat - 2014.
• "Év kétéltűje: a barna ásóbéka" rajzpályázat - 2013.

„Kígyó a hajón”

A Balatonon nem közlekedhetnek motorcsónakok. Legalábbis magán céllal nem. Vitorlás hajók annál inkább. Bár sokan úgy gondolják, nem elegáns (nem is törvényes, csak kivételekkel) vitorlás hajóra motort rakni, néha mégis jól jön, ha szélcsendben a szűk kikötőbe a hajótulajdonos baj nélkül be tud hajózni. Olykor tehát lóg egy-egy motor a hajók farán. Persze, mint minden motort, dokkoláskor a gondos tulajdonosaik ponyvával letakarnak. És éppen ebből fakad a meglepetés, amely sokak számára inkább frász, mint szimpla csodálkozás forrása. Amikor egy kellemes kora nyári reggelen leemelik a ponyvát a motorról, egyszerre 6-8 kígyó csusszan alóla a vízbe. Kígyó! Sikló! Jaj! – kiállt a megrémült bámészkodó. Á! Csak vízisikló. – válaszol rezignáltan egy tapasztalt balatonozó a szomszéd hajóról. Rémületre valóban semmi ok, de a csípőből érkező herpetológiai szakértés sem helytálló. Az esetek többségében a Balaton-parton nem vízisiklóval (Natrix natrix), hanem közeli rokonával a kockás siklóval (Natrix tessellata) találkozhatunk.

Kockás sikló portré. Fotó: Babocsay Gergely

Siklók – valódiak vagy víziek?

 

A hazánkban is előforduló kockás sikló és a vízisikló a vízisiklófélék rokonságához tartoznak, ilyen értelemben tehát mindketten vízhez kötődő siklók, de csak egyikük – a vízisikló – viseli Magyarországon ezt a fajnevet. Egyes források szerint a vízisiklófélék önálló családot (Natricidae) alkotnak, mások szerint a valódisikló-félék (Colubridae) családjának egy alcsaládját (Natricinae) képezik. Számunkra ezeknek a rendszertani részleteknek nincs jelentősége, a lényeg, hogy olyan siklók, amelyek szeretik a víz közelségét, életüket víz közelében élik, táplálékukat elsősorban vízi élőlények, halak és a kétéltűek teszik ki.

A balatoni vitorlások és csónakok részei a kockás sikló élőhelyének. Fotó: Halpern Bálint.

A vízisiklófélék Eurázsiában, Afrikában és Észak-Amerikában széles körben elterjedtek. Legnagyobb számban talán Kelet-Ázsia szubtrópusi övezetében fordulnak elő. Európában csak három fajuk található meg, mindegyikük a Natrix nemzetségbe tartozik: a két hazain kívül a harmadik, a viperasikló (N. maura) Délnyugat-Európában és Északnyugat-Afrikában él. Észak és Közép-Amerikából közismertek a hazai hobbi-hüllőtartók körében is népszerű Thamnophis- (szalagossiklók) és Nerodia-fajok („amerikai vízisiklók”). Ázsiából a legismertebbek a meglehetősen szép mintájú, a Rhabdophis nemzetségbe tartozó vízisiklók. A tigris vízisikló (Rhabdophis tigrinus) harapása még veszélyes is lehet, ugyanis megnagyobbodott hátsó fogaival mérget juttathat zsákmányába vagy támadójába.

Vízisiklók Európában

A két hazánkban is előforduló vízisiklóféle mellett tehát Nyugat-Európában egy harmadik faj is megtalálható: a viperasikló. Életmódjában emlékeztet a kockás siklóra, azonban annál jóval színesebb, és mintázata valóban hasonlít a viperákéra. Feltételezhető, hogy a három faj közös őse 15-20 millió évvel ezelőtt Ázsiában alakult ki, ahonnan nyugati irányba terjedtek. Az Eurázsiát Afrikával összekötő Levantei-földhíd létrejöttét követően a viperasikló őse Afrika északi részét népesítette be, ahonnan később megvetette a hasát a Pireneusi-félszigeten, majd Franciaország közepéig és Svájcig, illetve Északnyugat-Olaszországig, a kockás sikló nyugati elterjedésének határáig kúszott.

 

Az európai vízisiklók őse feltételezhetően Ázsiában fejlődött ki. A középső Miocénban, kb. 20 millió évvel ezelőtt kezdődhetett adatptív radiációjuk, melynek során nyugat felé terjedtek Európa és Afrika irányába,majd idővel kialakult a három ma is ismert faj. Forrás: Guicking, D. & Joger, U. (2011): Molecular Phylogeography of the Dice Snake. Mertensiella, 18: 1-10.

A viperasikló Délnyugat-Európában és Északnyugat-Afrikában fordul elő. Megjelenésében emlékeztet a viperákra. Fotó: Konrad Mebert.

A vízisikló és a kockás sikló közös őse a vipersiklóéhoz képest északabbra terjedt el, de az egykori Pannon-tengert is magában foglaló Parathetys egy északi és egy déli populációra hasította. Az északiból fejlődött ki a vízisikló, míg a déliből a kockás sikló. A vízisikló sokkal szélesebb elterjedésű, mint két európai rokona, szinte egész Európát benépesíti.

A vízisikló (Natrix natrix) kevésbé ragaszkodik a vízhez, mint a kocás sikló. Ez a példány száraz gyepen talált otthonra. Sárga és fekete tarkófoltja jól megkülönbözteti kockás rokonától. Fotó: Babocsay Gergely.

A kockás sikló alapvetően délkelet-európai elterjedésű, sőt, keleten, Európán túl egészen Kínáig előfordul, délen pedig az egyiptomi Nílus-deltáig találkozhatunk vele. Legészakabbra Csehországig hatolt. A kockás sikló fejlődéstörténete rendkívül bonyolult, a jégkorszakok során populációi széttöredeztek, majd a felmelegedések során újra kiterjedtek, így ma a látszólag összefüggő európai és nyugat-ázsiai populációja számos hosszabb-rövidebb ideig elkülönülten fejlődő alpopulációkból épül fel. Egy kivételével (a vitatott érvényességű N. t. heinrothi) alfajokat ennek ellenére a herpetológusok nem tartanak számon.

 

A kockás sikló elterjedése. A Különböző színek a múltban hosszabb rövidebb ideig egymástól elszigetelten fejlődő, és ma a mitokondriális génjeikben megkülönböztethető populációkat, úgynevezett haplotípusokat jelölik. Forrás: Guicking, D. & Joger, U. (2011): Molecular Phylogeography of the Dice Snake. Mertensiella, 18: 1-10.

Kockás sikló az izraeli Golán-fennsíkon. Ez a terület elterjedésének már majdnem a legdélibb része. Fotó: Babocsay Gergely.

Leánderrel díszített paradicsomi élőhely a Golán-fennsíkon. A bazaltba vágódott patak vizében nyüzsögnek a kistestű táplálékhalak. Fotó: Babocsay Gergely.

Azon túl, hogy mindhárman erősen kötődnek a vízhez, van még egy markáns közös jellemzőjük: kloákájukon keresztül jellegzetes, átható, kellemetlen szagú váladékot ürítenek. Más hazai kígyók is ürítenek kellemetlen szagú ürüléket vagy váladékot, de ennyire undort keltőt nem. A bűzös folyadékot, ha egyszer az ember kezére került, igen nehéz lemosni, még szappanos kézmosás után is érezhető. Hogy az ilyenkor javallt paradicsom- vagy citromleves öblítés segít-e, mindenki próbálja ki maga! (Mivel azonban védett állat, megfogni csak akkor szabad, ha házból vagy hajóból kell kitessékelnünk, vagy éppen meg kell mentenünk). Ha váladék nem ér el hatást, előfordul, hogy holtnak tettetik magukat. Ez leggyakrabban a vízisiklónál figyelhető meg, de alkalmanként a kockás sikló is él ezzel a trükkel. Érdekes viszont, hogy más kígyókkal ellentétben csak nagyon ritkán harapnak védekezésképp.

 

Hogyan különböztessük meg a kockás siklót a vízisiklótól és más kígyóktól?

 

A kockás sikló gyakorlott szem számára összetéveszthetetlen más kígyókkal, mégis vannak helyzetek, amikor a meglepett nézelődő egy pillanatra tanácstalanná válik. Alapszíne sokféle árnyalatot vehet fel, de alapvetően zöldes-, sárgásbarna vagy barna a testének egészén, amelyet sötét színű (barna vagy sötétszürke, esetenként fekete) pepitamintázat tarkít. Innen a név „kockás”. A néhány pikkely kiterjedésű foltok alternáló sorokban húzódnak a háton (ettől pepita), de van, hogy hiányoznak, és a kígyó egyszínű. Az oldala gyakran kissé füstös, barnásan márványozott, mintha megpörkölődött volna.

A kockás sikló foltjai egészen nagyok is lehetnek, de néha egészen elmosódottak a határaik. Fotó: Babocsay Gergely.

A has alapszíne sárgás, narancssárgás vagy rózsaszínű, de lehet egészen világos, majdnem fehér, rajta sötét, csaknem fekete foltokkal, így az egész has zongorabillentyűzetre emlékeztet. A fej hosszúkás rombusz formájú, dülledt, szinte a fejtetőn elhelyezkedő szemekkel.

Szemei és orrnyílása relatíve magasan helyezkednek el. Fotó: Szövényi Gergő.

Orrnyílásai is az orr felső részén nyílnak. A nőstények nagyobbak és robosztusabbak, a hímek rövidebbek és karcsúbbak. A vízisikló, bár olykor ugyanazon az élőhelyen is előfordul, egészen másképp néz ki, igaz, ő is zongorabillentyűzetre emlékeztető hasmintát visel, de nála a has alapszíne többnyire fehér vagy vajsárga.

A kockás sikló hasmintázata zongorabillentyűzetre emlékeztet, de a vízisikló hasa is hasonló. A kockás siklónál az alapszín olykor élénkebb, narancsos, vöröses vagy rózsaszín. Fotó: Halpern Bálint.

A vízisikló hátmintázata sokkal változatosabb, mint a kockás siklóé, de vannak egyedek, amelyek hasonlóan barnászöldes alapon, pepitamintázatot viselnek, emiatt a kevésbé tapasztalt hozzáértők néha ezeket a példányokat kockás siklónak vélik. A vízisikló azonban hazánkban mindig viseli jellegzetes sárga és fekete félhold alakú foltjait a tarkó két oldalán. Ezek a kockás siklóról hiányoznak. Néhol előfordulnak olyan populációk, melyeknek egyes tagjai teljesen feketék. Fekete kockássiklók Lágymányos környékén is éltek, illetve egy-két helyen élnek ma is.

Fekete kockás sikló. Fotó: Halpern Bálint.

A fekete kockás sikló hasa majdnem fekete, de azért a fehér "billentyűk" még látszanak itt-ott.

Ilyen melanisztikus színezetű példányai lehetnek a vízsiklónak, illetve a keresztes viperának (Vipera berus) is. A vízisiklók világos tarkófoltja azonban többnyire még a fekete példányok esetén is látszik, még ha nem is élénksárga, hanem inkább csak piszkosfehér. Nálunk a kockás sikló ritkán található meg viperákkal (a keresztes és rákosi viperával) egy élőhelyen, de a viperák kockás siklóval ellentétben rövid, kurtán elkeskenyedő farka, tompa fényű pikkelyei, illetve a függőleges hasítású pupillája elárulják gazdáját.

Fekete keresztes vipera (Vipera berus). Szemben a siklókkal a pupillája függőlegesen hasított, pikkelyei tompábban fénylenek, írisze már-már parázs színű, teste zömök, farka kurta és a mozgása is lassabb. Fotó: Babocsay Gergely.

A Balkán-félszigeten a kockás sikló néhol együtt fordul elő homoki viperával (Vipera ammodytes). Ezeken a helyeken első pillantásra hasonlíthat távoli mérges rokonára. Pepita mintázata és füstös oldala egészen viperás megjelenést kölcsönözhet neki, ezért feltételezhetően számos ragadozó elkerüli őket. Ezt nevezik aposzematikus színezetnek, amely a mimikrinek egy olyan formája, melyben egy ártalmatlan állat a környezetében élő veszélyes állatra igyekszik hasonlítani színezetében, mintázatában. A világon sokfelé élnek a siklók ezzel a stratégiával, és az élőhelyükön előforduló mérgeskígyók fizimiskáját utánozzák.

Fiatal kockás sikló. Első ránázésre emlékeztethet a viperákra. Fotó: Halpern Bálint.

 

Szinte mindig vízben

 

A kockás sikló alig-alig távolodik el a víztől. Elsősorban kiterjedt víztestek, nagyobb folyók és tavak partján találkozhatunk vele, de előfordul kisebb vízfolyások, patakok mentén is. A lényeg, hogy álljanak rendelkezésére kistestű halak, ugyanis ezek teszik ki táplálékának nagy részét. Gyakran figyelhetők meg a Balaton vagy a Velencei-tó sziklákkal kirakott partvonalán, ahol fejüket éppen csak kidugják a vízből, hogy levegőt vegyenek, de többnyire a víz alatt vagy árnyékban, tükröződés mentes helyeken lesik a közelben úszkáló zsákmányállataikat (felül nyíló orrnyílásai és a magasan ülő szemek ehhez a viselkedéshez idomultak).

Fejét néha teljesen a víz fölé emeli, úgy figyel. Fotó: Halpern Bálint.

Helyenként tömeges is lehet. Janisch Miklós zoológus, a kígyók „nagy öregje” gyakran emlegette, hogy egykor a tihanyi Limnológiai Kutató Intézetben csak bele kellett markolni a parti kövek között fodrozódó vízbe, és egy köteg kockás siklót tudott kiemelni az ember. Valóban, ott, ahol megfelelőek a körülmények és különféle halivadékok vagy snecicsapatok forgolódnak a partszegély felmelegedő vizében szép számmal gyűlnek össze kockás siklók is. A vízben olykor nagy távolságokat is megtesznek, miközben időnként megpihennek és napoznak a víz színén. Ha azonban szárazulatra bukkannak, szívesen kikúsznak rá. Ebből néha kalamajka keveredik, mert a gumimatracok éppoly csábítóak lehetnek, mint egy úszó fatörzs. Igen ám, de a matracon többnyire gyanútlan strandoló próbál feltöltődni és barnulni. Az ijedtség ilyenkor egyik részről sem marad el. A rémült sikló sebtében kereket old a mélybe. Inaktív idejüket sziklák a vagy a partot szegélyező bozótosban töltik.

Ha nem vadászik, akkor a partmenti szedres védelmében napozik. Fekete kockás sikló Budapesten. Fotó: Halpern Bálint.

Rossz időben üregekben, más állatok járataiban rejtőznek el, de ha a gyomruk tele, szívesen másznak fel fák ágaira vagy a nádra napozni. Keveset tudunk éves mozgásukról. Vizsgálatok kimutatták, hogy egyes élőhelyeken a kockás siklók máshol töltik a telet, mint az aktív évszakokat, és telelőhelyeiket a víztől távol, az elöntéstől védett helyeken találják meg. Ez sokszor komoly veszélyt jelent rájuk nézve. Melegebb nyári napokon éjszaka is aktívak.

A kockás sikló tápláléka szinte kizárólag halakból áll. Emiatt régebben veszélyesnek tartották a halállományra. Úgy tűnik azonban, hogy elsősorban a gazdaságilag jelentéktelen halak teszik ki zsákmánya zömét. Az ember közelsége nem zavarja őket, még a legforgalmasabb strandokon is ott bujkálnak a kövek között, bár a reggeli, kevésbé zsúfolt órákban jobban mutatkoznak, később – a meleg miatt is – inkább behúzódnak a kövek közé, ahol a strandolók többsége észre sem veszi őket.

Konrad Mebert, a kockás siklók svájci szakértője egy siklót emel ki a Balaton partjának kövei közül. A strandolók többnyire nem is tudnak a kígyók jelenlétéről. Fotó: Halpern Bálint.

A párzásuk tavasz elejére-közepére esik. A nőstények tojásaikat tavasz végén, nyár elején rakják le meleg, párás helyekre: nádtörmelékbe, rőzsekupacokba, komposztdombokba, fatörzsekbe, üregekbe, olykor akár kisebb házak nádtetője alá is. A kis siklók nyár végén vagy ősz elején kelnek ki; ettől a pillanattól kezdve teljesen önállóak, apró halivadékokból álló táplálékukat maguk vadásszák le.

 

Természetvédelem

 

A kockás sikló, mint minden kétéltű és hüllő Magyarországon és Európában védett. Természetvédelmi értéke 25.000 forint.  Sajnos, az élővilág általános pusztulása a kockás siklót sem hagyja érintetlenül. Elterjedésének északi határán apró populációi sok helyen a kipusztulás szélén egyensúlyoznak. Magyarországon még viszonylag gyakori, de a vizes élőhelyek leromlása rosszul érinti a hazai állományait is. Különösen a vízpartok átalakítása, a mesterséges partoldalak építése az, amely a megfogyatkozásukat eredményezte. A nagyobb tavaink nagy sziklákkal mesterségesen kikövezett partjai néhol jótékonyan hatottak a fennmaradásukra, de a strandokká alakított, gondozott gyeppel borított partszakaszok már nem felelnek meg nekik. Különösen ott vannak veszélyben, ahol a telelőhelyek a vízparttól távol esnek és a siklók nagy távolságokat kénytelenek megtenni a nyári rezidenciájuk és a téli pihenőhelyük között. Ilyenkor sokuk utakon leli halálát, vagy egyszerűen kutyák, macskák, varjak és egyéb ragadozók végeznek velük, miközben kiszolgáltatottan megpróbálnak átkúszni a nyílt helyeken.

A Bodrog ártere felett elhelyezkedő Szegi vasútállomásának öreg támfala fontos telelőhelye számos siklónak, köztük kockás siklóknak. Ahhoz, hogy elérjék a támfalat, a siklóknak át kell jutniuk a vasúton és a peronon. Szerencsére, főutat nem kell keresztezniük. Fotó: Szente-Varga Domonkos; www.vasutallomasok.hu.

Egy aggasztó, új partgyepesítési technológia úgy tűnik, szinte maradéktalanul képes elpusztítani egyes állományokat: a meredek partoldalon, a gyep rögzítésére szolgáló sűrű, kétrétegű műanyag hálóba a kígyók belegabalyodnak, és a tűző nap végez a megbéklyózott állatokkal. E technológia alkalmazását hüllők által lakott partszakaszokon mindenképpen kerülni kell, bár a tapasztalatok szerint az ember is könnyen a nyakát szegheti, ha megbotlik a fűből kikandikáló hálóban. A halászat is veszélyt jelenthet számukra, különösen, ha a fogságba esett halakat „üldöző” kockás siklók maguk is belegabalyodnak a hálóba, és nem képesek a felszínre úszni levegőért.

Az alábbi albumban megtekinthetők egy novemberi, Sugovica-parti bejárásunk során készült képeink:

Ez a kevéssé ismert, mégis kimondottan érdekes kígyófajunk tehát megérdemli a figyelmünket. Szeretnénk, ha 2016-ban minél többen megkedvelnék ezt a kissé titokzatos hüllőt.

A kockás sikló hazai elterjedésének pontosabb megismerése érdekében minden lelkes amatőr hüllőmegfigyelőt arra kérünk, hogy ha ilyen kígyót lát, megfigyelését rögzítse az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának Kétéltű- és Hüllőtérképező honlapján (http://herpterkep.mme.hu/). Természetesen, más hazai fajok megfigyelését is ugyanezen a honlapon lehet feltölteni.

Az alábbi albumba gyűjtöttük össze az év fajáról készült jellemzőbb képeinket:

​

A PROGRAM ÁLTALÁNOS CÉLJAI

• a keresztes vipera hazai elterjedésének feltérképezése, az irodalmi adatok feldolgozása
• a veszélyeztetett élőhelyeken megfelelő kezeléssel a keresztes vipera fennmaradásának biztosítása
• a célok megvalósításába minél nagyobb számú önkéntes bevonása

 

Irodalmi és múzeumi adatok feldolgozása

Összesen 54 tudományos cikket találtunk, mely a keresztes vipera hazai előfordulásával kapcsolatos. Ezekből a hivatkozásokból összesen 95 helyet sikerült kigyűjtenünk, melyeket próbáltunk a lehető legpontosabban georeferálni. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében 139 leltári számon bejegyzett, Magyarországról származó keresztes vipera található, melyek közül 102 esetben ismert a lelőhely település szinten, de csak 2 ízben sikerült a pontos koordinátákat is kideríteni.

Kutatók és Herptérkép adatainak feldolgozása

A korábban a fajt kutató kollégákat megkerestük és kértük, hogy osszák meg velünk keresztes vipera adataikat. A beérkezett adatokat a kutató neve alatt feltöltöttük a „Herptérkép”-re. A már korábban a honlapra feltöltött adatokkal együtt összesen 117 észlelési adatot sikerült így összegyűjtenünk.

Terepi adatgyűjtés, állományok felmérése

2015 és 2016 során a tavaszi és őszi időszakban mind a négy mintavételi területre rendszeres bejárásokat szerveztünk. 2015-ben az aszályos időjárás nem kedvezett a keresztes viperáknak, ezért viszonylag kevés adatot sikerült gyűjtenünk. 2016 tavaszán Kaszón 3 példányt észleltünk, míg a Beregi síkon a Jánki erdőben és Penyige környékén további 15 példányt regisztráltunk. Lenti belterületéről egy közmunkások által agyonütött példányt kaptunk, illetve a Beregi-síkról is két elpusztult példányt (úton elütött és kutya által elpusztított) szereztünk, melyek a Magyar Természettudományi Múzeum Herpetológiai Gyűjteményét gazdagították, illetve a jövőbeni genetikai vizsgálatokhoz értékes mintákként szolgálnak majd.

Eddig megrendezett táboraink:

VIII. Herpetológiai Tábor - 2022. június 16-21. - Királyrét

VII. Herpetológiai Tábor - 2021. június 16-21. - Parádfürdő

VI. Herpetológiai Tábor - 2020. június 16-21. - Királyrét

V. Herpetológiai Tábor - 2019. június 17-22. - Szögliget

IV. Herpetológiai Tábor - 2018. június 17-22.  - Királyrét

III. Herpetológiai Tábor - 2017. június 19-24.  - Balatonberény

II. Herpetológiai Tábor - 2016. június 20-26.  - Pusztafalu

I. Herpetológiai Tábor - 2015. június 20-26. - Ócsa

Nagyon nehéz volt a választás, igazán igényes és kreatív művek érkeztek be idén is, így a dobogósok mellett számos különdíjast is jutalmaztunk - összesen 12 gyermeket és 5 felnőttet. A nyereményeket az MME és a Rákosi Vipera Védelmi Központ ajánlotta fel.

A tábor során terepi kirándulásokon ismerkedtünk meg az Ócsai Tájvédelmi körzet herpetofaunájával, a kétéltűek és hüllők megfigyelésének, tanulmányozásának módszereivel. Ellátogattunk láprétekre, láperdőbe, homoki legelőre, palackcsapdával és hálóval gyűjtöttünk csatornákból és lápi vizekből. Mivel a Madárvártán számos más kutató is megfordult, a résztvevők bepillantást nyertek a madarak vagy a vízi gerinctelenek tanulmányozásába is. Ez  természetesen segítette a diákokat abban, hogy megértsék, hogy a kétéltűek és a hüllők ragadozóként vagy zsákmányállatként a táplálékhálózat részei, természetvédelmük is akkor a leghathatósabb, ha megismerjük ökológiai szerepüket.

A kirándulásokkal párhuzamosan a résztvevők a hazai fajok felismeréséről, a természetvédelem legfontosabb kérdéseiről, a kétéltűek és hüllők fotózásáról, valamint előfordulásuk térképezéséről is hallhattak előadásokat. A gyerekek az ismereteket rögtön kamatoztathatták a gyakorlatban, és a maguk által gyűjtött adatpontokat a tábor végére már nagy gyakorlattal vitték fel az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés oldalára.  A tábor végére a Herptérképre csaknem 60 adatpontot töltöttek fel.

Csütörtökön meglepetés-látogatást szerveztünk a Rákosivipera-védelmi Központba, Kunpeszérre. Mivel az úti célról semmit sem árultunk el, a résztvevők meglepetése a viperákkal teli szabadtéri terráriumok láttán a Jurassic Park ikonikus jelenetéhez volt fogható. A Központban Halpern Bálint mesélt a védelmi programról, és tartott bemutatót az állatok mérésének, azonosításának gyakorlatáról.

Az egy hét alatta következő fajokkal találkoztunk a szabadban: zöld gyík, fürge gyík (ezekből mindenféle nemű és korú példány), fali gyík, homoki gyík, elevenszülő gyík, vízisikló, mocsári teknős, kecskebéka, erdei béka, gyepi béka, barna varangy, barna ásóbéka, valamint a pettyes gőte lárvái. A fajfelismerés mindenkinek napról napra jobban ment. A legvégén vetélkedőt rendeztünk az ismeretekből, amin Galántai Bálint érte el a legjobb, csaknem hibátlan eredményt.

A tábor a szervezők és a résztvevők számára egyaránt nagy élményt nyújtott, így a következő években szeretnénk hagyománnyá tenni. Köszönet illeti az érdeklődő, lelkes és „strapabíró” résztvevőket: Ambrus Virág, Bancsik Barnabás, Breitner Péter, Galántai Bálint, Hársfalvi Ferenc, Kazár Bálint, Szűcs Mónika, Tóth Ágoston. Szeretnénk köszönetet mondani az Ócsai Madárvárta Egyesületnek, név szerint Csörgő Tibornak és Csipak Árminnak, amiért épületüket a rendelkezésünkre bocsátották, valamint a Duna-Ipoly Nemzeti Parknak, amely hozzájárulását adta a tevékenységünkhöz az Ócsai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területén.

Az  I. Herptábor szervezői: Babocsay Gergely, Becsei Katalin, Heltai Botond, Mizsei Edvárd, Péntek Attila, Ujszegi János, Vági Balázs