„Tócsalakó hegyisárkány” - 2023-ban az alpesi gőte az év kétéltűje
Az alpesi gőte (Ichtyosaura alpestris, Laurenti, 1768) hazánk egyik legritkább, kevésbé közismert kétéltűje. Szórványos előfordulásának köszönhetően kevesen találkoznak vele. Neve ugyan a zord bércek koronázta vadregényes tájakra utal, de hazánk középhegységeiben is előfordul.
Előfordulási helyein leggyakrabban kisebb tavakban vagy tócsákban vehetjük észre. Álló helyzetből rápillantva a sekély vízben úszó vagy a fenéken pihenő „mini-sárkányokra”, elsőre talán nem tűnnek különösebben megkapó jelenségnek. Közelebb hajolva azonban rögvest szembetűnik pompás küllemük. Kontrasztos színeivel és mintázatával ugyanis az alpesi gőte hazánk farkos kétéltűinek egyik legcsinosabbika. Sajnos e különleges kétéltűfaj magyarországi fennmaradása több tényező miatt is veszélyben forog, nem véletlenül választotta tehát az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2023-ra az „Év kétéltűjének”.
Gőték hegyen-völgyön
Az alpesi gőte Nyugat-Európától Délkelet-Európáig nagy elterjedési területen fordul elő, de behurcolták Nagy-Britanniába, Finnországba, sőt Új-Zélandra is. Alapvetően hegyvidéki állat, mely akár 2500 méter felett is előfordulhat. Bár hazánkban az alpesi gőte ritka, de például az Alpokban állományai még stabilak. A tudomány több alfaját is elkülöníti. Az Északi-középhegységben nálunk is megtalálható törzsalak (Ichtyosaura alpestris alpestris) Északnyugat-Európától az Alpok és a Kárpátok koszorúján át egészen a Balkán-félszigetig fordul elő. Az Őrségben és a Bakonyban élő állományokat külön alfajnak (I. a.bakonyiensis Vörös, 2022) tekintjük, amit a legújabb genetikai vizsgálatok is megerősítettek. Ökológiai igényeinek megfelelően elterjedési területének északnyugati részén az alpesi gőte - nevét meghazudtolva - akár sík- és dombvidékeken is előfordulhat, addig Dél-Európában a faj kifejezetten a magas hegyekhez kötődik. Az I. a. cyreni (wolterstroff, 1932) a Pireneusi-félsziget északi részén honos, az I. a. apuana (Bonaparte, 1839) és az I. a. inexpectata (dubois & Breuil, 1983) pedig az Appennini-félszigeten él. A Dinári-hegységben az I. a. reiseri (Werner, 1902) és az I. a. montenegrina (radovanovic, 1951) fordul elő, míg a Balkán-félsziget déli részén az I. a. veluchiensis (wolterstroff, 1935) található meg. Görögországban a Píndosz-hegység havasain több gleccsertavat is Sárkány-tónak (görögül: Drakolimni) neveznek, melyek egyes kutatók szerint a bennük nagy számban előforduló alpesi gőtékről kapták a nevüket.
Az alpesi gőte elterjedése Európában (az Európai Herpetológiai Atlasz alapján)
Magyarországon az alpesi gőte elterjedése szigetszerű, főként egyes középhegységeinkre korlátozódik: megtalálható az Őrségben, a Bakonyban, a Mátrában, a Bükkben, valamint a Zempléni-hegységben. Előfordulását nem feltétlenül a tengerszint feletti magasság határozza meg, fontosabb számára a hűvös mikroklíma és a megfelelő csapadékmennyiség.
Az alpesi gőte magyarországi elterjedése (az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program alapján)
Márványos hát, narancsszínű has
A kifejlett alpesi gőte teljes testhossza 8-12 cm, a nőstények nagyobbra nőnek a hímeknél. A hím hátoldala kékes vagy palaszürke, néha márványozott. Nászidőszakban a hímek gerincvonalán a fejtetőtől a farokvégig alacsony, sárgásfehér él húzódik, amelyen szabályos sorban elhelyezkedő sötét foltok sorakoznak. Fekete foltokkal díszített sárgásfehér oldalát alulról azúrkék csík határolja. A hasa egyszínű narancssárga. A nőstény háta zöldes, világos- vagy sötétszürke, márványozott. Háti éle nincs, hasa a híméhez hasonlóan narancssárga. A tarajosgőték és a pettyes gőte hasa sötéten foltozott, ezáltal az alpesi gőte könnyen megkülönböztethető tőlük.
Alpesi gőte hím (balra) és nőstény (jobbra) (Baracsy Ákos)
A faj fontos határozóbélyege a mintázat nélküli, narancssárga has (Szitta Tamás)
Az alpesi gőte lárvája keléskor 7-8 mm hosszú, átalakulásig 4-5 cm-es testhosszt érhet el. Farokvitorlája erősen márványozott, a farokvégnél sűrűn, sötéten pettyezett, a farokvég kihegyesedő. Leginkább talán a foltos szalamandra fiatalabb lárvájára hasonlít, a szalamandralárváknak viszont lekerekített végű farkuk van, lábaik tövénél pedig egy-egy világossárga folt figyelhető meg.
Az alpesi gőte petéit általában vízinövényekre ragasztja (Baracsy Ákos)
Fiatal lárva (Szitta Tamás)
Átalakulás előtt álló lárva (Szitta Tamás)
Élőhely, életmód, táplálkozás
Az alpesi gőte hazánkban a hűvös, csapadékos területekhez kötődik, előnyben részesíti az erdei élőhelyeket. Élőhelyei főleg üde bükkösökben és gyertyános-tölgyesekben találhatóak. Nászidőszakban tiszta vizű hegyi tavakban, patakokban, forrásokban, ciszternákban, kiöntésekben vagy keréknyomokban kialakult tócsákban tartózkodik.
Az alpesi gőte gyakran sekély vizű tócsákban szaporodik (Babocsay Gergely)
Általában március végén, április első felében bújik elő telelőhelyéről, és szinte azonnal a petézőhelyre vonul. Szaporodóhelyein gyakran a foltos szalamandrával, a pettyes gőtével és a sárgahasú unkával osztozik. A párzás a vízben történik, a hím a vízfenékre rakja az ondótokot, melyet a nőstény kloákájával beszippant. 1,5-2 mm átmérőjű petéit egyesével vízinövényekre vagy kövekre ragasztja. A peték szürkés, barnás színűek. A párzást és peterakást követően a kifejlett állatok általában elhagyják a vizet, de egyes példányok akár őszig is abban maradhatnak. A szárazföldön kidőlt fák, kövek vagy az erdei avar alatt tanyáznak. A lárvák nyár végén alakulnak át, majd elhagyják a vizet. Előfordul, hogy lárvaállapotban vészelik át a telet, s csak tavasszal történik meg az átalakulás. Neoténiás alakja is ismert, ezek a lárvakori kopoltyúikat felnőttként is megtartó példányok sosem hagyják el a vizet. Normális esetben szeptember végén, október elején vonul telelni sziklák, gyökerek alatti üregekbe, vastag avar alá. Tápláléka elsősorban vízi rovarokból, lárvákból, csigákból, pókokból áll. A gőtelárvák alsóbbrendű rákokkal, szúnyoglárvákkal és kisebb testű vízi rovarokkal táplálkoznak.
A szaporodási időszakban az alpesi gőték a sekély vízben gyülekeznek (Baracsy Ákos)
Természetvédelem
Az alpesi gőtét hazánkban legfőképpen a klímaváltozás és a vele járó csapadékhiány, valamint az erdők letermelése veszélyezteti. A szaporodásának fő helyszínéül szolgáló időszakos kisvizek idő előtti kiszáradása egyre gyakoribb jelenség, amely a fokozódó nyári aszályok és a zárt, öreg erdők kivágásának vagy megbontásának következménye. Fenyegeti még az elhibázott haltelepítés, valamint a vizek szennyezése is.
Az alpesi gőte fontos szaporodóhelye a Mátrában a Pisztrángos-tó (Babocsay Gergely)
A farkos kétéltűekre nézve nagy veszélyt jelent az Európában 2013-ban felbukkant szalamandraevő kitridgomba (Batrachochytrium salamandrivorans), mely az alpesi gőtét is megbetegítheti. Hazánkban a kórokozót eddig még nem találták meg, de az esetleges fertőzés korai észlelése kiemelten fontos természetvédelmi feladat, amit az Agrárminisztérium biztosította Zöld Forrás pályázat keretében az MME koordinál. Az alpesi gőte hazánkban szinte kizárólag védett területeken fordul elő, fennmaradása érdekében legtöbbet a helyi erdőgazdaságok és az állami természetvédelem teheti.
Erdei élőhelyein a víztestek körüli erdők megtartásával, valamint mesterséges szaporodóhelyek létesítésével a faj állományainak visszaszorulása megállítható. Az erdészeti utak mellett kisebb nagyobb mélyedéseket kell kialakítani, illetve az utakon a tócsák kialakulását meg kell akadályozni és az erdészeti munkákat a faj aktivitási időszakán kívülre kell ütemezni. Ezekkel a beavatkozásokkal nem csak az utakon történő gépjárműforgalom miatti pusztulás mérsékelhető, de a természetes élőhely vízpótlása is biztosítható. A "Kisvízi élőhelyek – források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén" KEHOP-projekt keretében több mint 200 mesterséges víztestet hoztak létre a Mátra és a Cserhát területén, melyek sikere jó példa arra, hogy mi a teendő a faj megóvása érdekében. Az alpesi gőtét a Berni Egyezmény a II. függelékébe sorolta. Az alpesi gőte hazánk egyetlen fokozottan védett kétéltűfaja. Természetvédelmi értéke: 100.000 Ft.
Mesterséges szaporodóhelyet szemlélnek meg a VII. Herpetológiai Tábor résztvevői a Mátrában (Péntek Attila László)
Az alpesi gőtéről készült képválogatásunk ide kattintva érhető el.
Írta: Péntek Attila László
Madarásztáborba csempészett herpetológia
2022. július 27-én kora reggel útnak indultunk a Hanságba, hogy Bancsik Barnabással, Budai Mátyással és Wenner Bálinttal a III. Fehértói Madarász Utánpótlás Táborba érjünk a délelőtti fokozott hüllőaktivitás idejében.
Győrig Előd meghívására érkeztünk, hogy az egyhetes, alapvetően madarász tematikájú gyermektáborban minél több ismeretet adjunk át a kétéltűekről és hüllőkről, ezen állatcsoportok ökológiájáról és természetvédelméről.
Fotó: Győrig Előd
Igyekeztünk interaktív programot szervezni sok terepi foglakozással, de előtte az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály gyíkos vándorkiállításának segítségével mutattuk be a hazai gyíkfajokat, külön figyelmet fordítva a területen előforduló fürge gyíkra (Lacerta agilis), zöld gyíkra (Lacerta viridis) és elevenszülő gyíkra (Zootoca vivipara). A több mint húsz érdeklődő fiatallal ezután a fajok ismeretével felvértezve indultunk a Fehér-tóhoz vezető ösvényre, ahol hamarosan találkozhattunk is az első fiatal fürge gyíkokkal, de előkerült egy barna ásóbéka (Pelobates fuscus) és egy különleges színezetű zöld levelibéka (Hyla arborea) is. Jó lehetőség nyílt a herptérkép alkalmazás bemutatására és használatának népszerűsítésére, aminek eredményeképp a nap hátralévő részébe sok adatponttal gazdagodott az adatbázis. Feltöltésre kerültek az időközben szemünk elé került zöldbéka fajok (Pelophylax spp.) is, valamint a fokozottan védett elevenszülő gyíkok. Ez utóbbi egyértelműen a nap fénypontja volt, hisz mindig nagy öröm találkozni ezzel a jégkorszaki reliktumfajjal, melynek populációi kimondottan az ilyen mély fekvésű hűvösebb, vízjárta területeken maradhattak meg a legutóbbi jégkorszak utáni felmelegedés során.
Fotó: Rák Gergő
A sikeres délelőtti órák után rövid pihenőt tartottunk a táborhelyen, ahol közben az év hüllőjéről, a homoki gyíkról (Podarcis tauricus) hallhattak bővebben a fiatalok. Ezután ismét túrára indultunk, amin változatos élőhelyeket látogattunk. Ez jó lehetőséget adott az ökológiai összefüggések átbeszélésére és a természetvédelmi célú élőhelykezelések bemutatására, valamint fajok sokaságának megfigyelését tették lehetővé. A kékperjés láprét és a tóparti magassásosok után egy puhafás ligeterdőbe értünk, ahol előkerült közönséges lábatlangyík (Anguis fragilis) és vízisikló (Natrix natrix) is. Idő közben szóba került a madarak és hüllők taxonómiai kapcsolata, utóbbi élőlénycsoport táplálékláncban (pl.: gázló- és ragadozómadarak táplálkozásában) betöltött szerepe, de egy marhalegelőn áthaladva a gyepek dinamikus ökológiai egyensúlya is, amire a legeltetésnek nagy hatása van.
Fotó: Rák Gergő
A programok után jóleső ebédet költöttünk el közösen, ahol konstatáltuk, hogy igazán sikeres napon vagyunk túl, amit a látott fajok mennyisége is igazol. Öröm volt tapasztalni a fiatalok lelkesedését és széleskörű tudását, és azt, hogy milyen nagy sikerű egy ilyen tábor, ahonnan minden bizonnyal a jövő aktívan cselekvő természetvédői kerülnek majd ki. Ezúton is gratulálunk Győrig Elődnek és csapatának a színvonalas szervezésért, és köszönjük a meghívást!
Írta: Rák Gergő
Bernáth Dóra - Siklónapló
Az alábbiakban egykori herptáborosunk, Bernáth Dóra meséjét és rajzát tesszük közzé. Fontos megjegyeznünk, hogy amellett, hogy a szöveg egészen magával ragadó, szakmailag kifogástalan, és példátlan kreativitással játszik szavaink és kifejezéseink hétköznapi jelentésével és a történetben szereplő kígyók biológiai tulajdonságaival. Nagyon nagy örömmel olvastuk, és tiszta szívvel ajánljuk mindenkinek. A rajz pedig, melyet szintén a szerző készített, fenomenális.
Bernáth Dóra
SIKLÓNAPLÓ
Ma volt a nagy nap! Végre sor került a régóta tervezett siklógyűlésre, melynek fő célja, hogy átbeszéljük a felhalmozódott problémákat, sérelmeket, és megoldást találjunk rájuk. Én Vilmos, a vízisikló vagyok, és azért írom ezt le, hogy a jövőbeli siklónemzedékek okulhassanak belőle, és ne kelljen újra megoldást találniuk ugyanazokra a problémákra. A közérthetőség érdekében néhol kiegészítem pár saját véleménnyel, gondolattal. Kezdjük is!
2020. június 20., Királyrét
Reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót, hogy minden meghívott odaérhessen. Minden siklófajból legalább egy képviselőnek meg kellett jelennie, kivéve a haragossiklókat, mivel ők legközelebb a Vörös-kővárnál fordulnak elő, így nem tudtak eljönni. (Jobb is így...) A tárgyalásokat Eszmeralda, az öreg, bölcs erdei sikló vezette le.
- Köszöntöm az összes résztvevőt! - kezdte meg a gyűlést Eszmeralda. - Mint tudjátok, ennek az összejövetelnek legfőbb lényege, hogy végre ne csak vesződjünk a gondjainkkal, hanem megoldást találjunk, és kezünkbe vegyük az irányítást! (Nincs is kezünk...) Az első probléma, ami felvetődött, az eltűnő élőhelyek voltak.
- Feltűnt, hogy újabban mintha fogyna az élettér, régen az erdőszéli bokros volt a kedvenc vadászterületem, de amikor legutóbb odamentem, csak aszfalt volt a helyén - mondta szomorúan egy erdei sikló.
- Egyetértek, a múltkor találtam egy ideális avarhalmot a tojásaimnak, de másnapra nem hogy az avarhalom, de az erdő se volt a helyén! - panaszkodott egy másik.
- Szerintem tudjuk hova lett, nemrég találtunk egy jó nagy és kényelmes farakást, már be is költöztünk! - szólaltak meg a rézsiklók.
- No megszólalt a rezesbanda... - forgatta a szemét az előbbi erdei. (Hogy csinálta?!) - Ti bezzeg tudtok örülni más kárának!
- Juj, de harapós valaki! - jegyezte meg gúnyosan egy vízisikló.
- Esküszöm, fára mászom tőletek - pufogott a megsértett erdei.
- Ne pikkely, vagyis pikkelj ránk! - mondták a rézsiklók.
- Esszen ne vesszünk össze! - csitította a résztvevőket Eszmeralda. - Inkább foglalkosszunk a problémával!
- Nekünk, vízieknek se könnyű - mondtam -, pár éve volt egy kis tavacska teli ebihallal, békával, meg egy kis nádassal, de mintha kiszáradt volna.
- Mi, kockás siklók is vízben élünk, de inkább tavakban, nálunk a legfőbb gond az, hogy az emberek beépítik strandokkal a partokat, a nyílt vízre meg veszélyes kimenni - mondta egy kis kockás sikló.
- Bár azért elég jól megvagyunk mi ott is, az emberek észre se vesznek, aki meg igen, az se fog bántani, mert vagy fél, vagy nem érdekli - szólt közbe egy másik.
- Hát ez nem minden esetben igaz azért, éppen egy kő alól néztem ki, amikor hátulról nyakon ragadtak - mesélte felháborodva egy másik.
- Mi, víziek is szoktunk nagyobb tavakban lenni, de mi inkább a nádasban, ahol nincsenek emberek, ott biztonságosabb - tanácsoltam.
- Mennénk mi, de ott csak békák vannak, mi meg halevők vagyunk.
- Azért a béka se annyira rossz...
- Barbárok! Élve felfalni minden nyálkás, csúszós lényt... - szólt bele az erdei sikló.
- Mi van most veled, nem férsz a bőrödbe! - kontráztunk.
- Hát mégiscsak előkelőbb olyat enni, ami nem csak nyálka meg pikkely, például rágcsálók, madarak, tojások...
- Madarak, persze, majd mi leszünk az első repülő kígyók Magyarországon... És nem mintha a madár meg az egér nem csak toll meg szőr lenne, hiába, kénytelen leszel lenyelni a békát! (Mondjuk ez tényleg csúnya volt.)
- Ti csak ne sszemtelenkedjetek, mert elveszítem a hidegvéremet!
Ismét szegény Eszmeraldának kellett közbeszólnia. (Szerintem megbánta, hogy elvállalta a felügyelő szerepét.)
- Mindenki őrizze meg a hidegvérét, ez egy komoly tárgyalás, de eddig csak arról szól, hogy ti marjátok egymást!
- Nem vagyok én vipera... De azért, ha piszkálnak, harapok! - felelte dühösen az erdei.
- Ha már vipera, velük mi van? - vetette fel egy rézsikló. - Tudom, ők nem siklók, de nekik is lehetnek gondjaik.
- Szerettek volna csatlakozni Viper-en, de úgy döntöttünk, hogy velük az emberek foglalkoznak már - közölte Eszmeralda. (Ezt se sajnálom, azoknak még a szeme se áll jól.)
- Én azt hallottam, hogy építettek nekik külön viperavédelmi központot! Ez olyan igazságtalan, mi még hasonlítunk is rájuk! - mondta egy rézsikló.
Természetesen az erdei sikló most se bírta ki, hogy ne szóljon bele.
- Annyira hasonlítotok, hogy még tojást se tojtok, mint a többi kígyó, mert a viperák azt mondták, hogy ez a korszerű, mert nem kell tojással vesződni, elrejteni, védeni, de csak hűek akarnak lenni a nevükhöz!
- És az baj? Amúgy mi csak ál-elevenszülők vagyunk - felelte a rézsikló.
- Szegény viperák, direkt irtották őket, csak azért, mert féltek tőlük, pedig még egy tücsök elejtéséhez is méreg kell nekik - jegyezte meg szomorúan egy kockás sikló.
- Sajnos még a mai napig van olyan, hogy agyonvernek, eltaposnak minket, mert azt mondták, hogy a pokol teremtményei vagyunk! - kiáltotta felháborodva az egyik vízisikló. - Hát max a békáknak... meg a pockoknak... meg a gyíkoknak... De a lényeg az, hogy mi igazából a légynek se ártunk! (Hát, annak tényleg nem.)
- Újabban minket is védenek, ha valaki bánt, akkor pénzbüntetést kell fizetnie.
- Pont a haragossikló nincs itt, pedig neki a legmagasabb a természetvédelmi értéke köztünk, 500.000 forint, őt csak a rákosi vipera szárnyalja túl a duplájával!
- Szerintem az eszmei értékről teljesen eszement dolog eszmecserét folytatni! Mindegy, mit gondolnak rólunk az emberek, úgyse tudják ki az igazi érték... - ezt természetesen az erdei sikló mondta.
- Most magadról beszélsz, mi? Csak mert neked a haragossiklónál eggyel kevesebb nulla jutott.
- Nekünk, vízisiklóknak csak a tied fele! - tiltakoztam kissé hevesen.
- Még a gyerekeknek is tanítják, hogy ne bántsanak, még valami tábort is tartanak, herpesz tábor, vagy valami ilyesmi.
- Ki kell, hogy ábrándítsalak, az a tábor arról szól, hogy megfogjanak minket. És amúgy is az herptábor!
- De utána elengednek!
- Legalább...
- Ajjaj, ha ezek most itt vannak, akkor menjünk a dolgunkra, mielőtt megtalálnak! Oszoljunk!
(Persze nekünk sose veszik be az oszló hullás trükkünket... Most ezen gúnyolódott vajon?)
- Várjatok! Még mielőtt szétválunk, egy csoportképet csináljunk, ezzel is megörökítve ezt a pillanatot! - szólt lelkesen egy fiatal erdei.
Így mindenki elrendeződött a fotózást magára vállaló kockás sikló utasításai alapján.
- Mindenki mondja, hogy csíz! És senki se pislogjon!
- Gyíknak nézel? - szólt közbe valaki, mire egy eddig nem hallott, kissé felháborodott hang felelt:
- Most mi bajod van velünk?
Meglepve oldalra néztem, és egy eddig kis termetű erdei siklónak nézett lábatlangyíkot pillantottam meg. Ezért nézek ki olyan döbbenten a képen. A kép amúgy jól sikerült, és csak az erdei siklók mondták csíz helyett azt, hogy; kaja!
Végül Eszmeralda zárta le a gyűlést a következő végszavakkal:
- Remélem, még találkozunk, addig is ne feledjétek a jelmondatunk:
FOGJUNK ÖSSZE, HOGY NE MINKET FOGJANAK ÖSSZE!