madáretetés

Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...

... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

Az egymás mellett élő különböző élőlények akarva-akaratlanul hatnak egymásra, melynek számos formája létezik. Mindenki hallott már az élősködésről és a ragadozásról ami az "elkövető" számára pozitív, az áldozat számára negatív együttélést (+,- viszonyt) jelent. A szimbiózis kölcsönösen előnyös (+,+), az asztalközösség (kommenzalizmus) pedig az egyik fél számára semleges, a másik számára pozitív hatásmechanizmust (0,+) ír le. Az élősködés etetőkön megfigyelhető egyik érdekes és speciális fomája, a más madarak által elrejtet, elraktározott élelemraktárak kifosztása, a kleptoparazitizmus is.

 

Az asztalközösség

A jó etető ismérve a változatosan felkínált, sokféle eleség, amit több faj is látogat, táplálkozás közben asztalközösséget alkotva akaratlanul is segítve egymást.
 

Élelem-előkészítők

A legjelentősebb eleségcsoportot a napraforgó és az apró magvak keveréke alkotja, amit többféleképpen fogyasztanak a madarak:

• hántolják (verebek, meggyvágó, zöldike, pintyek),
• kopácsolva feltörik (cinegék, csuszka, harkályok),
• egészben lenyelik (napraforgót: balkáni gerle, fekete rigó; apró szemű magokat: cinegék, vörösbegy, ökörszem, erdei szürkebegy, barátposzáta, csilpcsalpfüzike, házi rozsdafarkú).

A hántoláshoz (a mag "megpucolásához") a veréb-, pinty- és sármányfélék erős, kúpos, erre a célra specializálódott csőrére van szükség. A maghántoló fajok tipikus viselkedése, hogy csapatosan betelepednek az etető közepébe és ott már-már ipari hatékonysággal táplálkoznak, miközben csőrükből a maghéj mellett apró magbéldarabkák is hullanak. Éppen az teszik alapvető fontosságúvá az etetők „beülős” magevő csapatait (így a verebeket is), hogy ezek a könnyedén felcsipegethető élelemforgácsok nélkülözhetetlenek a maghántolásra, magtörésre alkalmatlan csőrű, kistestű rovarevő fajok számára.

 A cinegék és harkályok rovarfogó csőre maghántolásra nem alkalmas, arra viszont tökéletesen megfelel, hogy az ujjaikkal egy ághoz szorított napraforgómag héját kopácsolva feltörjék. Eközben ismét csak rengeteg magbéldarab hullik le (hasonló a jelenség játszódik le a cinkegolyók csipegetésekor is), és mivel a cinegéknek kedvenc ág üllőik vannak, ezek alatt újabb táplálékbázis képződik a talajról szedegető fajok számára.

 Az utóbbi években egyre gyakrabban áttelelő kistestű rovarevők közül az etetőkön leggyakrabban megjelenő barátposzáták számára az alma jelenti az egyik legfontosabb téli táplálékot, egy-egy madár naponta akár egy fél gyümölcsöt is elfogyaszthat. Ennek húsához azonban csak akkor tudnak hozzáférni, ha előtte egy nagyobb madár, például egy fekete rigó megbontja a szívós héjat (ezt a szerepet játsszuk el, amikor az ágra szúrt alma oldalából vékony szeletet levágva a gyümölcshúshoz hozzáférést jelentő „ablakot” nyitunk).

 

Önkéntes hóeltakarítók

A fekete rigók jelenléte akkor válik létfontosságúvá a fedetlen etetőkön, amikor esni kezd a hó. Ezek az eredetileg erdős területeken élő madarak ugyanis arra specializálódtak, hogy táplálékkeresés közben csőrük oldalazó mozgásával eltakarítsák a hullott faleveleket a talajról. A madárbarátok és az etetőre járó többi madár nagy szerencséjére a fekete rigók szinte kényszeresen viszonyulnak minden talajt takaró anyaggal, így a hóval szemben is. Ha a hóesést követően nem tudjuk időben eltakarítani a havat a nyitott etetőfelületekről, az éhes fekete rigók elkezdik helyettünk a munkát és azzal, hogy kis tisztásokat kaparnak a hóba, a többi madár számára is lehetővé teszik a táplálkozást.

 

Felderítők

Az etetőkön többnyire a rendkívül kíváncsi cinegék jelennek meg először, mint ahogy általában ők kóstolnak bele, derítik fel elsőként a különböző táplálékféleségeket. Ezzel a viselkedésükkel egyben a hely veszélytelenségét és a táplálékforrást (az etetőt) is jelzik a többi madárnak.

Ügyeskedők

Az etetőkre jár egy különös viselkedésű, a fák kérgét magraktárnak használó vendég is. A kérdéses faj a csuszka, ez a harkálymód kéreglakó, de nem a fakopáncsokkal, hanem a cinegékkel és a hajnalmadárral közelebbi rokonságban álló madár. A cinegékkel ellentétben hosszú csőrében (és a torkában) nem egy, hanem akár 5−6 napraforgómaggal repül el egy közeli, lehetőleg jól bordázott kérgű fa törzsére. Itt a magok jelentős részét egyesével más-más helyre rejti a kéreg, letört ágcsonk repedéseibe vagy a pusztuló fát rágó farontórovarfajok lárvajáratainak nyílásaiba (utóbbi az alábbi videón 0:58-tól látható).

A csuszka mellesleg a termések feltöréséhez rögzítősatuként is használja a fákat. Beszorítja a magot egy megfelelő mélységű és állású kéreghasadékba, ágcsonk repedésébe (a videón 0:18-nál és 1:18-nál) és így nagyobb távolságról, egész testét beleadva tudja szétforgácsolni a mag héját. Ezzel a technikával és hosszú, erős csőrével a csuszka képes nyáron a száradni kitett sárgabarackmagot elcsórni és feltörni, illetve ősszel és télen sok makkot is elfogyasztani. Összehasonlításként a rövidebb csőrű cinegék más módszert használnak – egyesével szállítják a magot és azt lábaikkal a kapaszkodófelülelthez szorítva törik fel (0:37-től). Ez a maghordás áll a cinegék ide-oda ugráló etetőjáró szokása mögött, tehát nem "a verebek zavarják el" őket!

 

A csuszkák "kéregsatu" használata része az asztalközösségnek, hiszen – amint az a videón is látható – eközben rengeteg magbélforgács szóródik szét, amit a kisebb testű fajok szintén fel tudnak csipegetni. Mivel az így képződő táplálékdarabkák egy része nem a talajra, hanem a kéreg repedéseibe kerül, a csuszkák akaratlanul is segítik a náluk jóval kisebb, csak királykányi, szintén a kérgen élő fakuszok táplálkozását is.

A kéregraktározó csuszkákat az etetőre járó cinegék, elsősorban a széncinegék folyamatosan szemmel tartják, rendszeresen átfésülik a fák törzsének kéregfelületét és kirabolják a magraktárakat. Ez már nem 0,+ asztalközösség, hanem -,+ kleptoparazitizmus, ami a "segítő" faj (a csuszka) számára már nem semleges, hanem inkább kedvezőtlen.  

Etessük a verebeket is

Etetési időszakban sokan panaszkodnak arra, hogy "a verebek eleszik az eleséget az értékes madarak elől". Néhány évtizeddel ezelőtt annyi volt még belőlük, hogy széles körben alkalmaztak verébmentes odúkat és etetőket. Azonban kevesebb, mint egy emberöltő alatt sokat romlott a helyzet, Európa sok részén a verebeknek ma már ritkának számítanak.

Úgy tűnik, hogy a folyamat Magyarországot is elérte, a háziveréb-állomány az ezredforduló óta csökkenést mutat. Ez is jelzi, hogy ma már a verebekre is oda kell figyelni.

 

Nem zavarják el a cinegéket!

 

Nem valós az a félelem, mely szerint a verébcsapatok "nem engedik szegény cinkéket az etetőre". Az igazság az, hogy a cinegék – még a pirinyó kék cinegék is – rendkívül karakán állatok, nemigen ijednek meg az etető többi madarától. Az "elűzött" cinege megfigyelések hátterében nem az ijedtség, hanem a magevőkétől eltérő táplálkozási stratégia áll. Míg a pintyfélék a maghalom közepébe ülve folyamatosan az etetőn szeretnek tartózkodni, a cinegék egy-két napraforgómagot felkapva a sűrű bokrosba húzódnak, hogy ott bontsák fel a magot. Ez az oka annak, hogy fürgén ide-oda ugrálva látjuk őket az etetőn, nem pedig a "félelem" a verebektől.

 

Emlősök is részesei lehetnek

 

A talajetetők és a magaslati etetőkről földre hulló magvak nemcsak a madarak, de kisrágcsálók, települési környezetben elősosorban a házi egér és az erdeiegér-fajok számára is táplálékot kínálnak. Ezek a parányi emlősök nem aktív részesei az etetők asztalközösségének, jelenlétük bagolyetető funkciót is ad az énekesmadár etetőnknek, arról nem is beszélve, hogy megfigyelésük milyen fantasztikus élményt jelent.

 

 

 

 

 

Ragadozók az etetőn

 

A minden egészséges ökológiai rendszer fenntartásához szükséges ragadozás természetesen az etetőkön is előfordul, hiszen a nyüzsgő madártömegek óhatatlanul felhívják magukra a karvaly és a héja figyelmét. Ezt a biológiai tényt sajnos vannak, akik nem tudják vagy nem akarják elfogadni és azzal a kérdéssel fordulnak az MME-hez, hogy miként lehet távol tartani, elzavarni, esetleg akár elpusztítani ezeket az egyébként fogyatkozó számú, ezért védett szárnyas ragadozókat.

 

A válaszunk az ilyen kérdésekre csak az lehet, hogy teljesen felesleges a ragadozók miatt aggódni a cinegékért, verebekért, pintyekért, balkáni gerlékért, mert ezek állományait nem veszélyezteti az, ha akár naponta el-elkapnak közülük egyet-egyet a ragadozók. Ráadásul ilyen sikerességről többnyire szó nincs, hiszen az etető madarai nagyon fifikásan és együttműködve védekeznek a ragadozók ellen.

 

A szárnyas ragadozók elleni védekezés nem csak természetellenes, és ezért felesleges, de a gyakorlatban sem kivitelezhető, nincs olyan eszköz vagy módszer, ami távol tarthatná ezeket a vadon élő madarak etetőitől vagy éppen az itatóktól.

 

Fontos lenne megértenünk és elfogadnunk, hogy a települési madárvédelem elsősorban rólunk, emberekről, a mi madármegfigyelési élményhez jutásunkról szól. Pusztán a szórakozásunk érdekében pedig sem elvi, sem gyakorlati jogunk nincs csak azért beleszólni a természet rendjébe, mert "madár rendőrségként" mi akarnánk meghatározni, hogy melyik állatnak miként kellene emberi viselkedési normák szerint viselkednie. Ez már csak azért is problémás lenne, mert ennek a hozzáállásnak végül szinte minden vagy bármelyik madár áldozatául eshetne, hiszen ilyen életszerűtlen logika szerint egy rovarász teljesen "jogosan" követelhetné a rovarokat millió szám pusztító cinegék állománycsökkentését, de felmerülhetne a fekete rigók gyérítése is, hiszen ezek fő tápláléka az a földigiliszta, mely nélkül nincs egészséges talajélet, nincs emberi mezőgazdaság sem.

 

Szakmai alapon csak azt tudjuk javasolni, hogy ismerjük fel és fogadjuk el a természet működését, és ha olyan szerencsések vagyunk, hogy az etetőnkön, itatónkon fel-feltűnek a vadászó szárnyas ragadozók, úgy csodáljuk meg ezek mozgását, viselkedését, hogy közben tisztában vagyunk azzal, nem fogják sem kiirtani, sem tartósan elüldözni szárnyas kedvenceinket. Köszönjük!

 

A lakott területeken helyenként jelentős mértékben túlszaporodott házi macskák ellen úgy tudjuk védeni a madarakat, ha az etetőt és az itatót mellmagasságba helyezzük ki, így a madaraknak van ideje észrevenni a lopakodó szőrmés ragadozót.

 

 

ÁL-ARCCAL VÉDEKEZŐK

Napjainkra az álarc fogalma összefonódott a karneválok, maszkabálok, fesztiválok, vallási események inkognitót nyújtó kellékével. Pedig az állatvilág képviselői a ragadozók elleni védekezésben már jóval előttünk elkezdték kihasználni az arcutánzatok riasztó hatását.

 

A téli lombmentes időszakban az etetők és itatók környezetének nagy madárforgalma
ideális lehetőséget kínál a hamis arccal megtévesztés (a képen karvaly látható)
változatos megjelenési formáinak megfigyelésére (Fotó: Orbán Zoltán).

 A trükk

A madaraknál többnyire a tarkón, de akár a szárnyon, a háton vagy a farkon elhelyezkedő ál-arcoknál a cél nem a tökéletes arcmás visszaadása, hanem az arcot jelentő legfontosabb kulcsingerek, ezek között is elsősorban a bámuló, fenyegetően nagy és szimmetrikus szempár, vagy szupernormális ingerként sok szemfolt megjelenítése.

A cél

A megtévesztés fő célja a potenciális ragadozók elleni védekezés. Ezek ugyanis elsősorban hátulról, a zsákmány vak oldala felől szeretnek közelíteni. Az ál-arc nemcsak elbizonytalaníthatja a támadni készülő ragadozót (és más zaklató madarakat, valamint a rivális fajtársakat), de ha a szemfoltok a test hátsó, kevésbé érzékeny részén helyezkednek el, akkor hamis célpontként segíthetik is a menekülést. Egy farok elvesztése még mindig kisebb gond, mintha a támadás a fejet érné.

Mely fajok használják?

Ál-arccal főleg azok a madarak rendelkeznek, melyek szeme a fej elülső felén helyezkedik el, és előre néz. Ezeknek az állatoknak a látótere korlátozott azokéval szemben, melyek szeme a fej két oldalán, abból jelentősen kidudorodva ül. Utóbbiak a fej forgatása nélkül is jól látnak előre, hátra, felfelé és lefelé.

 

Az élete jelentős részét függőleges sziklafalakon töltő hajnalmadárnak nincs
szüksége hamis tarkótáji szemfoltokra. A fej két oldalából kidülledő szemei
hátrafelé is látnak, és a fehér szemgyűrűnek köszönhetően hátulról is jól
láthatóak, így kettős funkciót látnak el (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ebből az alapelvből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy ezt a trükköt csak kistestű zsákmányállatfajok alkalmazzák. Valójában azonban ragadozó életmódot folytató madarak is rendelkeznek ilyennel. Ezek többnyire kis és közepes testű fajok, amik "felett" még vannak olyan nagyobb és erősebb ragadozók a táplálékpiramisban, amik rájuk is vadászhatnak.

A hamis arc azonban a vadászatban is jól jöhet. Madármegfigyelők, madárfotósok jól ismerik a madaraknak azt a megdöbbentő képességét, hogy akkor tűnnek el, amikor feléjük közeledve egy pillanatra levesszük róluk a tekintetünket. Ebből következően a hamis szemfoltok akár a vártáról leskelődő ragadozó sikerét is segíthetik. Miközben a fejét forgatva a környező tájat figyeli, a rejtőzködő zsákmány a hamis arc elfordulásakor mozdulva pont a valódi szemek hatókörében mozdulhat meg. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a jelentős részben üldögélve vadászó, nappal is aktív, illetve még világosban vadászó kistestű baglyok között miért olyan gyakori a tarkótáji szemfoltosság.

Azt, hogy ez a kétarcúság mennyire segítheti az egyed túlélését, az is jól jelzi, hogy Indiában a tigrisekkel azonos élőhelyet használó emberek is használják a módszert. Tipikus macskaviselkedésként a tigrisek is elsősorban hátulról támadnak, hagyják, hogy a zsákmány elsétáljon előttük, majd ekkor támadnak. Ezért a hátrafelé néző álarc, különösen ha az emberek csoportosan járják az erdőt, megakadályozhatja a támadást. Afrikában pedig az oroszlánok elleni védekezésként festenek egy kísérlet keretében hamis szemeket a tehenek fenekére.

 

 

A megtévesztő szemfoltok viselése sokkal, de sokkal gyakoribb az állatvilágban, mint gondolnánk. A madarakon kívül puhatestűek, ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők és emlősök is használják a megtévesztésnek ezt a módját. Nézzünk ezekre néhány egzotikus példát!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor ez a Délkelet-Ázsia hegyvidéki erdőségeinek vizeiben élő négyszeműteknős-faj
(Four-eyed Turtle, Sacalia quadriocellata) a sekély patakok vizében keresgél,
az esetleg felülről támadó ragadozót négy rendkívül feltűnő hamis szem
riasztja el (Forrás: 3.tnaqua.org).

 

 

A Dél-Amerikában élő Perez sisakos békát (Perez’s Snouted Frog, Edalorhina perezi)
ez a területen élő, halálos mérgű gödörkésarcú viparaféléket utánzó arcmás
védi hátulról (Forrás: frogblogmanchester.com).

 

 

 

 

 

 

Az USA keleti részén élő foltos denevér (Spotted Bat,
Euderma maculatum) sötét szőrű hátán három "világító"
fehér folt képez bámuló ál-arcot. 2 fotó - katt a képre
(Fotók: onda.org és lillooetnews.net).

 

 

 

 

 

Nincs okunk panaszra!

 

A világ csodáit látva hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyen "király" dolgok csak valahol távol, a Föld túlsó felén, más kontinenseken, de minimum külföldön vannak. Pedig ha jobban körülnézünk, már a közvetlen lakó- és munkahelyi környezetünkben is megdöbbentő élőlényeket, viselkedéseket láthatunk.

 

Az ál-arcúság jelensége különösen jól megfigyelhető a téli etetőkön és itatókon, jócskán láthatunk ilyen védekezőmechanizmussal rendelkező madarakat a kertben, az ablakban, a panelerkélyen is. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, mindenekelőtt meg kell próbálnunk új szemmell nézni a már jól ismert állatokat. Az sem árt, ha a vizsgálódáshoz fényképezőgépet, videokamerát használunk. A szemünk ugyanis gyakran nem elég gyors az apró jelenségek megfigyelésére, amiben a visszanézhető képkockák sokat segítenek.

 

 

 

Tarkófoltosok

 

A madarak hamis arcmintázata leggyakrabban a fej hátsó részén helyezkedik el, és sokszor nem is csak egy, hanem több szempárt mintáz, ami több nézetből is bámuló képzetet kelt.

 

 

Az etetők egyik mindennapos látogatója a kék cinege. Bonyolult fejmintázatát jól
ismerjük, és ez egyáltalán nem tűnik trükkösnek (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

Pedig hátulról nézve a csíkok és foltok bámuló arc képzetét keltik.
5 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ilyen összetett tarkómintázatok gyakori jellemzője, hogy szemből nézne, amikor
az ivó, táplálékot kereső madár feje lefelé áll, és az állat a legkiszolgáltatottabb,
még feltűnőbbek. 3 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

A széncinege is hasonló maszkot visel. 6 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kis fakopáncs szimmetrikus fehér tarkófoltjai két hatalmas szemet mintáznak
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

A nagy fakopáncs pofafoltjai, fekete nyak- és fejcsíkjai négy nagyméretű, hátrafelé
néző tarkótáji szemfoltot eredményeznek (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

A mezei veréb fehér nyakörve a tarkón nem ér össze. Ennek eredményeként
egyszerű, de hatékony szimmetrikus szemfoltok jönnek létre. Ráadásul
ezek a fej lehajtásakor, csipegetéskor és iváskor egyre nagyobbá,
"bámulóbbá" válnak. 6 fotó - katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fül mögé érő és a fejtetőre is felnyúló fehér pofafoltok a tarkómintázattal együtt a
tengelicet is felruházzák a hamis arc védelmével. 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

A nappal is aktív kuvik foltok alkotta tarkótáji arcmintázata (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

A cikk kezdő képén is látható karvaly egyszerű, de nagyon hatékony fehér tarkótáji
szemfoltokat visel. 8 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hátmaszkosok

 

A megtévesztő hamis arcok esetében a nagyobb méret jobb, mint a kisebb. Éppen ezért sok madárfajnál a hát egésze részt vesz a megtévesztésben.

 

 

A balkáni (a képen), a nagy és a közép fakopáncs óriási váll-, és sok szárnyfoltja
a hát egészét teszik maszkszerűvé. 2 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

Szemfoltok a szárnyon

 

A szárny alapszínéből kivilágló, szimmetrikus elhelyezkedésű szárnytükör-foltok is alkalmasak lehetnek a megtévesztésre. Ezek általában a hát és a farok egészével együtt alkotnak bámuló ál-arcot.

 

 

Éneklés közben a hím házi rozsdafarkú sokat tartózkodik nyílt részeken, ahol minden
segítség, így a szemfoltszerű fehér szárnytükrök is jól jönnek a ragadozók ellen.

 

 

A szajkó díszes mintázatú szárnyában nem a fehér folt vonzza leginkább
az ember tekintetét.

 

 

Ha azonban hátulról nézzük a madarat, akkor ezek a szimmetrikus foltok a sötét
szárny- és farktollakkal együtt már "néznek". 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

Ál-arc a farkon

 

A parányi ökörszem az eddig látottaktól eltérő és sokkal összetettebb megtévesztéssel él. Ebben az alsó farkfedő hamis szemfoltja csak a madár különleges testtartásával és viselkedésével együtt jutnak szerephez.

 

Ez az alig 6−7 grammos madárka merőlegesen felmereszti a farkát, amint inkább egérként, mint madárként az aljnövényzetben mozog.  Eközben a test elülső része és a fej lefelé néz. Ennek eredményeként úgy tűnik, mintha az ökörszemnek a feltűnő szemfoltokat viselő farka lenne a feje. Ha egy leskelődő szőrmés kisragadozó erre csap le, akkor az állatnak jó esélye van elmenekülni.

 

 

Az etetőkre is odacsalogatható ökörszem felmeresztett farka fejként nyúlik ki a testből.
A megtévesztő hatást tovább fokozza az alsó farkefedők szemfoltszerű mintázata
4 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kettős arcot viselők

 

A hazai madárfaunában a mezei veréb az egyik legösszetetebb ál-arcot viselő faj. Láttuk, hogy a tarkóra kifutó, de ott teljesen össze nem érő fehér gallérja hátrafelé bámuló szempárt mintáz. Legkisebb verebünk azonban oldalról és szemből is hamis szemekkel, szempárokkal riogat.

 

 

A mezei veréb pofafoltjai oldalról nézve is szemfoltszerűek, ...

 

 

... szemből azonban ezeknek a szimmetrikus kettőződés miatt "második arc"
funkciójuk is van.

 

 

A mezeiveréb-csapatok gyakran üldögélnek jól látható helyen, ahonnan a ragadozókat
hamis szemek sokasága bámulja. Meneküléskor a támadó pillanatnyi
elbizonytalanodása is az életet jelentheti a hármas álarcot viselő
mezei veréb számára (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Amikor a fegyver visszafelé sül el

 

Tavaszonként előfordul, hogy a hormonoktól feltüzelt hím madarak saját tükröződő képmásukkal vívnak órákig, napokig tartó szélmalomharcot autókon, ablakoknál. Ilyenkor lehet megoldás a honlapunkról letölthető, kinyomtatható és kiragasztható "rémszem".

 

 

Néhány megfelelően elhelyezett folt máris bámuló arcot mintáz, ami távol tarja
a tükröződő felülettől a harcias madarakat (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Milyen madáreleségeket és hogyan kínáljunk fel?

 

• • Nem baj, ha a vásárolt napraforgó törmelékes, mert a magdarabokat a gyengébb csőrű rovarevők is fel tudják csipegetni. Ezt azzal is elő tudjuk segíteni, ha a napraforgómag egy részét kalapáccsal, téglával egy kicsit megzúzva törmelékesítjük.
  •  
  • A napraforgó közé keverjünk apró szemű magokat, például az állatkereskedésekben kapható pinty magkeveréket, ezeket a kisebb testű rovarevők egészben is le tudják nyelni.
  •  
  • Különösen a kistestű rovarevők kedvelik a rendkívül magas energiatartalmú diót, melynek héját  elegendő néhány erőteljes kalapácsütéssel megtörni, majd az ujjaink között szétmorzsolni.
  •  
  • A magvakat, magkeveréket a talajszint feletti etetők mellet lehetőleg a talajon is tegyük hozzáférhetővé, mert az egyes madárcsoportok képviselői más-más táplálkozóhelyet részesítenek előnyben.
  •  
  • Mindig legyen az etetőn néhány szem alma, melynek oldaláról vékony szeletet levágva nyissunk ablakot az erős héjon. Az almát lehetőleg a talajon és a bokrok, fák ágaira szúrva kínáljuk fel (további részletek a madáretetés oldalon >>).
  •  
  • Harmadik nagy eleségtípusként tegyünk ki az etetőre állati zsiradékot is, alapvetően cinkegolyót, de ha ez nem áll rendelkezésre a vaj és egyéb alternatívák is megfelelőek >>
  •  
  • Az etetők közelébe helyezünk ki madárodúkat is, mert néhány faj ezek védett mikrokörnyezetében szeret éjszakázni (részletek >>).
  •  
  • Az etetők nélkülözhetetlen kiegészítője az itató >>
  •  
  • Fagymentes téli napokon alkalmazható madár higiéniás eszköz az etetőknél a tálcás porfürdő >>
  •  
  • Etetni ablakpárkányon, emeletes házban is lehet (részletek >>)
  •  
  • A többszintű etetők alkalmazása és a felkínált eleségek változatossága létfontosságú a vonulás helyett az áttelelést választó madarak segítése szempontjából is (részletek >>)
  •  
  • A csapatosan járó verebek is magbontók, az eközben képződő magtörmelék fontos részét képezi az etetők asztalközösségének, ezért ne üldözzük, etessük a verebeket is >>
  •  
  • Tartós hóesés esetén a fedetlen etetőkről takarítsuk el az eleséget a madaraktól elzáró havat (részletek >>)
  •  

   

  •  

     

    Orbán Zoltán

     

     

 

Az etetőt látogató madarak állományaival
jelenleg nincs baj

Fontos és alapvető információ az etetőre járó madarakkal kapcsolatban, hogy ezek nemcsak Európa és Magyarország leggyakoribb madárfajai közé tartoznak, de állományaik is alapvetően stabil-növekvő tendenciát mutatnak (Magyarország madáratlasza >>).

Hiányuk magyarázatát tehát nem tartós és/vagy jelentős állománycsökkenés (és pláne nem a sajnálatos álhírként fel-feltűnő 5G, chemtrail és egyéb konteók), hanem az alábbiak adják.

 

Valószínűleg a klímaváltozás jelenti a fő okot

Nagy a valószínűsége annak, hogy a klímaváltozás hatásainak utóbbi években tapasztalható erősödése jelentős változást eredményez majd (vagy akár eredményez már napjainkban is) az etetési szezon alakulásával, az etetők madárforgalmával, az érintett fajok kóborlási, vonulási útvonalválasztásával és szokásaival kapcsolatban is. Erre a választ azonban csak a következő fél-egy évtized megfigyelései adhatják majd meg.

Amennyiben ez áll a most is tapasztalható madárhiány háterében, akkor sajnos fel kell készülnünk arra, hogy az etetők madárforgalmának csökkenése és az etetési szezon megrövidülése tartósan az életünk részévé válik. Ez azt jelenti, hogy az adott téli napok, hetek időjárás-változásai, a hideg vagy a hó megérkezése sem feltétlenül hozza meg a várt madárforgalmat, mivel a környékünkön jóval kevesebb a madár.

 

Ha nincs tél, madárból is kevesebb lehet

Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás előtti időszakhoz képest jóval enyhébb (hómentesebb) a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok (például: fenyőrigó, fenyőpinty, csonttollú, keresztcsőrű).

A madárhiánynak ezt az érzését tovább fokozza, hogy a Magyarországra is jellemző enyhe, fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre.

A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november-decemberi kezdetekor a hazai vonulók, részleges vonulók (például: fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot.

Végül, de nem utolsó sorban a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése, hogy a közeledő hidegfront elől (amit egy-két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek) szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.

Ennek a négy hatásnak – késő vagy kimaradó északi vonulók, és délre húzódó hazai telelők – az együttese okozza azt az érzést, hogy az ország szinte szó szerint kiürül, nehogy látni, hallani sem lehet az énekesmadarak jelzőhangjait, és az etetők jelentős része kong az ürességtől vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.

 

Napi bioritmus

A hosszú, fagyos éjszakát követően a madaraknak a lehető legkorábban szükségük van energia-utánpótlásra, ezért amint kivilágosodik, általában nagy nyüzsgéssel megjelennek az etetőn. Közülük is legkorábban a sűrű bokrosokban élő, ezért nagy szemű, a félhomályban is jól látó fekete rigó és vörösbegy. Két-három óra elteltével az intenzíven táplálkozó madarak kezdenek jóllakni, ezért dél körül, kora délután általában lanyhul a forgalom, különösen akkor, ha a nap is kisüt. Ilyenkor többnyire napozva, tollászkodva pihennek, isznak és fürdenek, és ha lehetőségük van rá – porfürdőznek.

Mezei veréb fürdés után az etető mellé telepített odú tetején napozik
(videó: Orbán Zoltán)
 

A dél körüli visszaesést követően délután többnyire ismét megnő az etető forgalma, mert a madaraknak fel kell készülniük a közeledő hideg éjszakára, amikor az alvás óráiban - mozgás híján - csakis a kellő mennyiségben elfogyasztott, lehető legnagyobb energiatartalmú táplálék emésztése-elégetése biztosíthatja az állandó testhőmérséklet fenntartását (ezért is fontos odúkat kihelyezni az etetők közelébe). Az esti szürkületben is a fekete rigót, és különösen a vörösbegyet illeti a "leg" jelző, utóbbi madár sokszor még a sötétség beköszöntével is az etetőn tartózkodik. 

Vörösbegy esti sötétben fürdik a talajetetőn működő itatótálcában
(videó: Orbán Zoltán)

 

Ragadozók elleni védekezés

Az etetők madármozgalmának további jellegzetessége az óránként 2–3 alkalommal bekövetkező "hullámzás": 10-15 percenként az addig nyüzsgő etető egyik pillanatról a másikra kiürül, majd hasonló vagy egy kicsit hosszabb idő elteltével a madarak ismét megjelennek − és ez így megy egész nap, nap mint nap.

A viselkedés hátterében az áll, hogy amikor énekesmadarakat etetünk, a magokra és egyéb eleségfélékre érkező madarak óhatatlanul magukkal hozzák a ragadozóikat is. Ezek között a településeken – a házi macskák mellett –  a héja és a karvaly a leggyakoribb. Ezek testfelépítése: a középhosszú, lekerekített végű szárny és a hosszú farok az ágak közti fordulékony repülést szolgálja. Felül sötét, alul világos színezetük a lopakodó vadásztaktikát segíti. Ezek a fajok messziről indított, talajközeli, rövid szárnycsapásokkal tarkított gyors siklással közelítik meg a földön táplálkozó vagy az ágak között közösségi életet élő madarakat. Ha közülük egyik sem hajlandó ijedtében hibát elkövetve a nyitott térség felé menekülve megkönnyíteni a ragadozó dolgát, ez a két faj képes a sűrű növényzetben futva, gyalog is üldözni a prédát.

A balkáni gerle nagyságú karvaly az átlag veréb méretű énekesekre specializálódott, de
agresszivitása és ereje képessé teszi a saját méretél nagyobb, nehezebb zsákmány
- a videón egy parlagi galamb - elejtésére is

A karvaly ráadásul rendkívül rámenős is, ha a zsákmány kiszabadul a karmai közül, az
emlős ragadozókhoz hasonlóan képes azt a földön is üldözni és követni - a felvételen
a tujába menekült balkáni gerlét (videók: Orbán Zoltán)

 

Azzal, hogy a madarak rendszertelen időközben és csak rövid ideig tartózkodnak az etetőn, megnehezítik a szárnyas és szőrmés ragadozók dolgát, akik emiatt nem szoknak oda. Ha ez idővel mégis megtörténik, a cinegék, verebek, pintyek és rigók akár hosszabb ideig (napokig) is távol maradhatnak az etetőhelytől, mindaddig, amíg a rájuk vadászók a gyakori eredménytelenség miatt nem kezdenek elmaradozni.

Ebben a viselkedésben az az igazán fantasztikus, hogy az etető minden madara betartja, egymásra figyelve alkalmazkodik hozzá. Hasonló, fajok közti kommunikáción alapuló együttműködés figyelhető meg például az afrikai szavannákon, ahol a legelésző növényevőkkel együtt mozgó majmok és madarak − több szem többet lát alapon − figyelmeztetik egymás a ragadozóveszélyre. 

 

Táplálékválasztási különbségek

A hőmérséklet változása kihat a madarak táplálékválasztására is. A magas nedvességtartalmú és alacsony cukortartalmú alma tartós lehűléskor kőkeményre fagy, ezért ilyenkor általában hozzá sem nyúlnak a madarak. Egyszerűen túl nagy munkával, túl sok energiavesztéssel járna, amit nem engedhetnek meg maguknak az állatok, és sok fajnak - különösen az áttelelő kistestű rovarevő énekeseknek - a csőre sem alkalmas erre. Még az olyan erős csőrű madarak is, mint a fekete rigó, általában megvárják, míg a fagyásból felenged és kásásan puhává válik az alma húsa, a gyenge, csipeszszerű rovarfogó csőrrel rendelkező fajok pedig csak a kiolvadt almát tudják fogyasztani.

Amint enged a kemény fagy, és az alma, valamint a cinkegolyó ismét puhává válik,
ez a két eleség ismét előkelő helyre kerül az etetőre járó madarak étrendjében
(videó: Orbán Zoltán)

Nagy hidegben az állatizsiradék-eleség (kacs-, liba, sertshéj, sertésfagyyú, cinkegolyó) is keményre fagy, ezért ilyenkor még az erre alkalmas csőrű cinegék és verebek is többnyire a legkisebb energiabefektetéssel, leggyorsabban legnagyobb mennyiségben fogyasztható napraforgót választják. Amint azonban a hőmérséklet 0 Cº fölé emelkedik, az állati zsiradék alapú eleségek is jobb hatékonysággal, gyorsabban és egyszerűbben fogyaszthatóvá válnak, ezért ilyenkor gyakrabban láthatunk ezeken madarakat.

Az etetőre járó különböző madárfajok egymást segítő asztalközösségéről itt olvashat >>

 

Szigorodó télben csökkenő madárlétszám?!

A logika azt mondatja, hogy nagy havazások, kemény fagyok idején több madárnak kellene az etetőre járnia. Ezzel szemben nagyon gyakori megfigyelés, hogy ilyenkor nemhogy nem emelkedik, inkább csökken a számuk. A jelenségre nehéz egyértelmű magyarázatot adni, valószínűleg több hatás együttese áll a létszámcsökkenés mögött. Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy a területen szélsőségesnek számító időjárás bekövetkeztével sok madár kedvezőbb hőmérsékletű és kisebb hóterhelésű területre kóborol. A másik ok az lehet, hogy ilyenkor többen etetik a szükséget szenvedő madarakat, akik így több helyen szétszóródva kisebb számban jelennek meg egy-egy helyen.  

 

A fajösszetétel változása és évenkénti különbségek

Az etetőkre járó madarak egyedszáma és az általuk preferált élelem mellett a fajösszetétel sem állandó. Klasszikus példa erre a kék cinegéké és az őszapóké. A bandákban kóborló kék cinegék sokszor hosszabb időre is eltűnnek az etetőkről, az őszapók megjelenését pedig még lehetetlenebb kiszámítani. Előfordul, hogy folyton mozgásban levő csapatuk feltűnéséhez napokon át órát lehet igazítani, azután egyszer nem jönnek, és akár évekre is eltűnnek.

A gyakori fajok mellett mindig számítani lehet az adott helyen ritkának számító madarak feltűnésére is. Városi környezetben nagy ajándéknak számít egy-egy harkály, fenyvescinege, süvöltő, meggyvágó, fenyőpinty, csuszka, szajkó megjelenése - ezért is érdemes az etetőt úgy elhelyezni, hogy az idő nagy részében ráláthassunk.

A folyton változó faj- és egyedszám nem kizárólag egy évadon belül, de évenként is jellemzi az etetőket. Magyarországról nemcsak elvonulnak a madarak, hazánk számos északi és hegyvidéki fajnak jelent telelőterületet, ezért bárhol feltűnhetnek olyan, a mi sík és dombvidékeinken egzotikusnak számító fajok az etetők közelében, mint: a fenyőrigó, a keresztcsőrű, a csonttollú vagy akár a fenyőszajkó. Ezek inváziós fajok, ami azt jelenti, hogy miután évekig, akár évtizedekig alig látni belőlük, az egyik télen hirtelen ezrével, tízezrével özönlik el az országot.

 

Alkalmi tavaszi fellendülés

Az etetési időszak végén általánosnak számító jelenség, hogy ott is nagyobb arányban jelennek meg a magevők (zöldike, tengelic, meggyvágó), ahol egész télen nem vagy csak elvétve fordultak elő. 

 

Márciusban fejezzük be az etetést!

Ennek okairól részletrsen olvashat itt >>

 

 

Orbán Zoltán

A rigók elsősorban a talajon táplálkoznak, jellegzetes ugráló mozgás közben erős, csákányszerű csőrükkel átforgatják a hullott faleveleket és a talaj felső rétegét. Ez a viselkedés áll annak hátterében, hogy a rigók - köztük a legelterjedtebb városi fekete rigók is -  különösen kedvelik a talajetetőket. Mielőtt nekiállnánk az etetőtisztás-készítésnek, végezzük el az általános hómentesítési feladatokat, amiről itt olvashat >>

 

Úgy tűnik, hogy a folyamat Magyarországot is elérte, a háziveréb-állomány az ezredforduló óta csökkenést mutat. Ez is jelzi, hogy ma már a verebekre is oda kell figyelni.

Az állati zsiradék nemcsak magas energiatartalma, de állaga miatt is fontos téli madáreleség. Az olyan gyengébb csőrű, kistestű rovarevő fajoknak, mint az: ökörszem, vörösbegy vagy az áttelelő házi rozsdafarkú, barátposzáta, csilpcsalpfüzike - melyek nem tudják megtörni a magokat - a fagyban is képlékeny zsiradék (és az alma) a legfontosabb táplálék lehet. Ezért fontos, hogy a klasszikus nem sós vagy kifőzött szalonna pótlás mellett az egyéb szóba jöhető eleségféleségekről is szót ejtsünk.

Mint apró virág szirmai sorakoznak ...

... a cinege csőrnyomok egy farönkre, ...

... az etetőtálca alá szegelt szalonnabőrkén (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Kacsa- és libaháj, faggyú

A bőrös kacsa- és libaháj, a faggyú olcsó alternatív megoldás, melyből egy ökölnyi csomó néhány száz forintos áron akár egész télen kiszolgálja a madarak igényét. Ha néhány órán keresztül szobahőmérsékleten tartjuk vagy meleg vízbe tessük, kellően képlékennyé válik ahhoz, hogy némi napraforgóba és aprómag keverékbe forgatva még vonzóbbá tegyük a madarak számára.

A háj vagy faggyú jól kiegészítheti az etetők mag- és almakínálatát.

A szobakőmérsékleten gyurmaszerűen alakítható hájat műanyag terményhálóban vagy valamilyen egyéb rácsos megoldással érdemes kihelyezni.

A faggyú és a háj a harkályok (nagy fakopáncs) fontos téli tápláléka az etetőn (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A cinkegolyóhoz hasonlóan ennek az eleségnek is megvan az a logisztikai hátránya, hogy nem mindenhol kapható, nem található meg minden családi otthon hűtőszekrényében.

 

A vaj mindenhol elérhető

Vaj, margarin és Camembert típusú lágy sajtot a legkisebb falusi boltban is árusítanak, ezért bárhol, bármikor pótolhatja a nem mindenhol hozzáférhető cinkegolyót. A vaj kis tégláját etető vagy odú tetejére, ablakpárkányra, erkélykorlátra úgy rögzíthetjük legegyszerűbben, ha gyertyával vagy öngyújtóval megolvasztott alját néhány másodpercig erősen a felülethez nyomjuk. A "kötés" akkor lesz igazán erős, ha a műveletet fagyos hidegben végezzük.

Az etető közvetlen közelébe kirakott odúk (a képen fakúsz odú) tetejére ...

... vagy bármilyen vízszintes felületre odatapaszthatjuk, ...

... de vékony, hegyes végű ágcsonkra szúrva is felkínálhatjuk a madaraknak a vajat (Fotók: Orbán Zoltán).