Társadalmi Kapcsolatok Osztály

Az MME ezért szeretné segíteni az óvodapedagógusok, a tanítók és a tanárok munkáját ezen a téren. Az órákhoz, foglalkozásokhoz olyan háttéranyagot hozunk létre folyamatosan az oldalunkon, amely konkrét segítséget nyújt a környezeti nevelésben. Mivel madárvédelmi és természetvédelmi területen tevékenykedik az egyesület, így elsődlegesen ilyen témákat ölel fel a honlap környezeti nevelési anyaga is.

Az óvodai-, iskolai foglalkozások kapcsán a gyerekekben ezernyi kérdés merül fel és ezek megválaszolása sokszor nem könnyű feladat. A témákra bomló almenük segítségével ezen kérdések megválaszolhatók lesznek.

A "Most látható a természetben" menüpont a továbbiakban minden HÉTFŐ estig friss információkkal fog bővülni.

Az etetőt látogató madarak állományaival
jelenleg nincs baj

Fontos és alapvető információ az etetőre járó madarakkal kapcsolatban, hogy ezek nemcsak Európa és Magyarország leggyakoribb madárfajai közé tartoznak, de állományaik is alapvetően stabil-növekvő tendenciát mutatnak (Magyarország madáratlasza >>).

Hiányuk magyarázatát tehát nem tartós és/vagy jelentős állománycsökkenés (és pláne nem a sajnálatos álhírként fel-feltűnő 5G, chemtrail és egyéb konteók), hanem az alábbiak adják.

Valószínűleg a klímaváltozás jelenti a fő okot

Nagy a valószínűsége annak, hogy a klímaváltozás hatásainak utóbbi években tapasztalható erősödése jelentős változást eredményez majd (vagy akár eredményez már napjainkban is) az etetési szezon alakulásával, az etetők madárforgalmával, az érintett fajok kóborlási, vonulási útvonalválasztásával és szokásaival kapcsolatban is. Erre a választ azonban csak a következő fél-egy évtized megfigyelései adhatják majd meg.

Amennyiben ez áll a most is tapasztalható madárhiány háterében, akkor sajnos fel kell készülnünk arra, hogy az etetők madárforgalmának csökkenése és az etetési szezon megrövidülése tartósan az életünk részévé válik. Ez azt jelenti, hogy az adott téli napok, hetek időjárás-változásai, a hideg vagy a hó megérkezése sem feltétlenül hozza meg a várt madárforgalmat, mivel a környékünkön jóval kevesebb a madár.

Ha nincs tél, madárból is kevesebb lehet

Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás előtti időszakhoz képest jóval enyhébb (hómentesebb) a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok (például: fenyőrigó, fenyőpinty, csonttollú, keresztcsőrű).

A madárhiánynak ezt az érzését tovább fokozza, hogy a Magyarországra is jellemző enyhe, fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre.

A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november-decemberi kezdetekor a hazai vonulók, részleges vonulók (például: fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot.

Végül, de nem utolsó sorban a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése, hogy a közeledő hidegfront elől (amit egy-két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek) szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.

Ennek a négy hatásnak – késő vagy kimaradó északi vonulók, és délre húzódó hazai telelők – az együttese okozza azt az érzést, hogy az ország szinte szó szerint kiürül, nehogy látni, hallani sem lehet az énekesmadarak jelzőhangjait, és az etetők jelentős része kong az ürességtől vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.

Napi bioritmus

A hosszú, fagyos éjszakát követően a madaraknak a lehető legkorábban szükségük van energia-utánpótlásra, ezért amint kivilágosodik, általában nagy nyüzsgéssel megjelennek az etetőn. Közülük is legkorábban a sűrű bokrosokban élő, ezért nagy szemű, a félhomályban is jól látó fekete rigó és vörösbegy. Két-három óra elteltével az intenzíven táplálkozó madarak kezdenek jóllakni, ezért dél körül, kora délután általában lanyhul a forgalom, különösen akkor, ha a nap is kisüt. Ilyenkor többnyire napozva, tollászkodva pihennek, isznak és fürdenek, és ha lehetőségük van rá – porfürdőznek.

Mezei veréb fürdés után az etető mellé telepített odú tetején napozik
(videó: Orbán Zoltán)
 

A dél körüli visszaesést követően délután többnyire ismét megnő az etető forgalma, mert a madaraknak fel kell készülniük a közeledő hideg éjszakára, amikor az alvás óráiban - mozgás híján - csakis a kellő mennyiségben elfogyasztott, lehető legnagyobb energiatartalmú táplálék emésztése-elégetése biztosíthatja az állandó testhőmérséklet fenntartását (ezért is fontos odúkat kihelyezni az etetők közelébe). Az esti szürkületben is a fekete rigót, és különösen a vörösbegyet illeti a "leg" jelző, utóbbi madár sokszor még a sötétség beköszöntével is az etetőn tartózkodik. 

Vörösbegy esti sötétben fürdik a talajetetőn működő itatótálcában
(videó: Orbán Zoltán)

Ragadozók elleni védekezés

Az etetők madármozgalmának további jellegzetessége az óránként 2–3 alkalommal bekövetkező "hullámzás": 10-15 percenként az addig nyüzsgő etető egyik pillanatról a másikra kiürül, majd hasonló vagy egy kicsit hosszabb idő elteltével a madarak ismét megjelennek − és ez így megy egész nap, nap mint nap.

A viselkedés hátterében az áll, hogy amikor énekesmadarakat etetünk, a magokra és egyéb eleségfélékre érkező madarak óhatatlanul magukkal hozzák a ragadozóikat is. Ezek között a településeken – a házi macskák mellett –  a héja és a karvaly a leggyakoribb. Ezek testfelépítése: a középhosszú, lekerekített végű szárny és a hosszú farok az ágak közti fordulékony repülést szolgálja. Felül sötét, alul világos színezetük a lopakodó vadásztaktikát segíti. Ezek a fajok messziről indított, talajközeli, rövid szárnycsapásokkal tarkított gyors siklással közelítik meg a földön táplálkozó vagy az ágak között közösségi életet élő madarakat. Ha közülük egyik sem hajlandó ijedtében hibát elkövetve a nyitott térség felé menekülve megkönnyíteni a ragadozó dolgát, ez a két faj képes a sűrű növényzetben futva, gyalog is üldözni a prédát.

A balkáni gerle nagyságú karvaly az átlag veréb méretű énekesekre specializálódott, de
agresszivitása és ereje képessé teszi a saját méretél nagyobb, nehezebb zsákmány
- a videón egy parlagi galamb - elejtésére is

A karvaly ráadásul rendkívül rámenős is, ha a zsákmány kiszabadul a karmai közül, az
emlős ragadozókhoz hasonlóan képes azt a földön is üldözni és követni - a felvételen
a tujába menekült balkáni gerlét (videók: Orbán Zoltán)

Azzal, hogy a madarak rendszertelen időközben és csak rövid ideig tartózkodnak az etetőn, megnehezítik a szárnyas és szőrmés ragadozók dolgát, akik emiatt nem szoknak oda. Ha ez idővel mégis megtörténik, a cinegék, verebek, pintyek és rigók akár hosszabb ideig (napokig) is távol maradhatnak az etetőhelytől, mindaddig, amíg a rájuk vadászók a gyakori eredménytelenség miatt nem kezdenek elmaradozni.

Ebben a viselkedésben az az igazán fantasztikus, hogy az etető minden madara betartja, egymásra figyelve alkalmazkodik hozzá. Hasonló, fajok közti kommunikáción alapuló együttműködés figyelhető meg például az afrikai szavannákon, ahol a legelésző növényevőkkel együtt mozgó majmok és madarak − több szem többet lát alapon − figyelmeztetik egymás a ragadozóveszélyre. 

Táplálékválasztási különbségek

A hőmérséklet változása kihat a madarak táplálékválasztására is. A magas nedvességtartalmú és alacsony cukortartalmú alma tartós lehűléskor kőkeményre fagy, ezért ilyenkor általában hozzá sem nyúlnak a madarak. Egyszerűen túl nagy munkával, túl sok energiavesztéssel járna, amit nem engedhetnek meg maguknak az állatok, és sok fajnak - különösen az áttelelő kistestű rovarevő énekeseknek - a csőre sem alkalmas erre. Még az olyan erős csőrű madarak is, mint a fekete rigó, általában megvárják, míg a fagyásból felenged és kásásan puhává válik az alma húsa, a gyenge, csipeszszerű rovarfogó csőrrel rendelkező fajok pedig csak a kiolvadt almát tudják fogyasztani.

Amint enged a kemény fagy, és az alma, valamint a cinkegolyó ismét puhává válik,
ez a két eleség ismét előkelő helyre kerül az etetőre járó madarak étrendjében
(videó: Orbán Zoltán)

Nagy hidegben az állatizsiradék-eleség (kacs-, liba, sertshéj, sertésfagyyú, cinkegolyó) is keményre fagy, ezért ilyenkor még az erre alkalmas csőrű cinegék és verebek is többnyire a legkisebb energiabefektetéssel, leggyorsabban legnagyobb mennyiségben fogyasztható napraforgót választják. Amint azonban a hőmérséklet 0 Cº fölé emelkedik, az állati zsiradék alapú eleségek is jobb hatékonysággal, gyorsabban és egyszerűbben fogyaszthatóvá válnak, ezért ilyenkor gyakrabban láthatunk ezeken madarakat.

Az etetőre járó különböző madárfajok egymást segítő asztalközösségéről itt olvashat >>

Szigorodó télben csökkenő madárlétszám?!

A logika azt mondatja, hogy nagy havazások, kemény fagyok idején több madárnak kellene az etetőre járnia. Ezzel szemben nagyon gyakori megfigyelés, hogy ilyenkor nemhogy nem emelkedik, inkább csökken a számuk. A jelenségre nehéz egyértelmű magyarázatot adni, valószínűleg több hatás együttese áll a létszámcsökkenés mögött. Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy a területen szélsőségesnek számító időjárás bekövetkeztével sok madár kedvezőbb hőmérsékletű és kisebb hóterhelésű területre kóborol. A másik ok az lehet, hogy ilyenkor többen etetik a szükséget szenvedő madarakat, akik így több helyen szétszóródva kisebb számban jelennek meg egy-egy helyen.  

A fajösszetétel változása és évenkénti különbségek

Az etetőkre járó madarak egyedszáma és az általuk preferált élelem mellett a fajösszetétel sem állandó. Klasszikus példa erre a kék cinegéké és az őszapóké. A bandákban kóborló kék cinegék sokszor hosszabb időre is eltűnnek az etetőkről, az őszapók megjelenését pedig még lehetetlenebb kiszámítani. Előfordul, hogy folyton mozgásban levő csapatuk feltűnéséhez napokon át órát lehet igazítani, azután egyszer nem jönnek, és akár évekre is eltűnnek.

A gyakori fajok mellett mindig számítani lehet az adott helyen ritkának számító madarak feltűnésére is. Városi környezetben nagy ajándéknak számít egy-egy harkály, fenyvescinege, süvöltő, meggyvágó, fenyőpinty, csuszka, szajkó megjelenése - ezért is érdemes az etetőt úgy elhelyezni, hogy az idő nagy részében ráláthassunk.

A folyton változó faj- és egyedszám nem kizárólag egy évadon belül, de évenként is jellemzi az etetőket. Magyarországról nemcsak elvonulnak a madarak, hazánk számos északi és hegyvidéki fajnak jelent telelőterületet, ezért bárhol feltűnhetnek olyan, a mi sík és dombvidékeinken egzotikusnak számító fajok az etetők közelében, mint: a fenyőrigó, a keresztcsőrű, a csonttollú vagy akár a fenyőszajkó. Ezek inváziós fajok, ami azt jelenti, hogy miután évekig, akár évtizedekig alig látni belőlük, az egyik télen hirtelen ezrével, tízezrével özönlik el az országot.

Alkalmi tavaszi fellendülés

Az etetési időszak végén általánosnak számító jelenség, hogy ott is nagyobb arányban jelennek meg a magevők (zöldike, tengelic, meggyvágó), ahol egész télen nem vagy csak elvétve fordultak elő. 

Márciusban fejezzük be az etetést!

Ennek okairól részletrsen olvashat itt >>

Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

Orbán Zoltán

Madáritatás télen

Tartós, több napig vagy hétig tartó kemény fagyok idején nem csak a táplálék, de a folyékony halmazállapotú víz megtalálása is kritikus tényezővé válik a madarak túlélése szempontjából. A fagyos levegő a szervezet hasonló fokú kiszáradását okozza, mint egy forró kánikulai nap. Ezért kell télen a madaraknak (is) fokozottan ügyelniük a folyadékvesztés pótlására.

Ezért hangsúlyozzuk a Madárbarát kert programban annak fontosságát, hogy  a lehető legtöbb madáretető mellett működjön itató-madárfürdő is. Azok, akik télen is itatják a madarakat tudják, hogy szárnyas kosztosaink majdnem olyan gyakran láthatóak az itatókon, mint magot, almát, cinkegolyót csipegetve.

Hazánkban egyre gyakrabban szárazak, hó- és zúzmaramnetesek a telek, így ez a vízutánpótlási forma nem mindig elérhető, arról már nem is beszélve, hogy a vízfürdő a tollazatuk tisztán tartásához is fontos.

Azt, hogy milyen mértékben igénylik az etetőket látogató madarak az ivóvizet, jól jelzi az alábbi videofelvétel is. A talajetetőre kora reggel táplálkozni érkező madarak szinte azonnal felkeresik a megszokott itatót is, melynek vize azonban az éjszaka folyamán befagyott. A rendkívül intelligens, élelmes verebek megpróbálnak a jég széléből csipegetni és az itt keletkező olvadékvíz-filmből inni, ami azonban nem túl hatékony. Amint a jég helyére csapmeleg víz kerül, a vegyes mezei- és háziveréb-csapat mellett más fajok (a felvételen meggyvágó, kék és széncinege) is megjelennek, hogy ihassanak, majd a kora délután kisütő bágyadt napfényben fürödjenek is.

Az itatók jégtelenítése

Télen a lényeg nem az, hogy a madarak számára a nap minden percében rendelkezésre álljon a víz. Már az is nagy könnyebbség nekik, ha legalább néhány órán keresztül hozzáférhetnek. Ezért elegendő, ha naponta egy-két alkalommal kiszedjük az itatóból a jeget, és a helyére maximum langyos csapvizet töltünk.

Télen az olajos magvakat fogyasztó madarak a fokozott vízigényüket
a befagyott itatókból nem tudják fedezni (Fotó: Orbán Zoltán).

A jég eltávolítása gondot okozhat, ha a hidegben rideggé, törékennyé váló, például kerámia itatót használunk. Ezért a legjobb 40–50 cm átmérőjű, 5–10 cm mély műanyag virágalátét itatót alkalmazni, amiben a madarak fürödni is tudnak.

Az itató sérülését, eltörését úgy kerülhetjük el, ha langyos csapvizet folyatunk először a jégre, majd a felfordított itató aljára, ami megszünteti a jég tapadását, és egy tömbben kiesik a tálból. Ezt követően már csak fel kell tölteni az itatót, amihez vödör helyett szűk kiöntőnyílású locsolókannát vagy palackot használjunk, mert így el tudjuk kerülni a víz melléfolyatását, ami másnap reggelre az itatót mozdíthatatlanul az aljzathoz fagyaszthatja. Segíti a jégtelenítést a vízbe helyezett ülőrúd, mert ennél fogva könnyebben mozgathatjuk a befagyott itatót. 

Télen a nem fémből készült itatókkal óvatosabban kell bánni a törésveszély miatt,
ezért langyos vízzel lazítsuk fel, majd óvatosan üssük ki a jeget, ...

... majd tegyük vissza az ülőágat, ...

... és töltsük fel langyos vízzel a megtisztított itatót (Fotók: Orbán Zoltán).

Annak érdekében, hogy embertársaink is biztonságban legyenek, az ablakpárkányra, erkélykorlátra kihelyezett itatókat mindig megfelelően rögzítsük, amire az itató vizébe helyezett kellő nagyságú kő is megfelel.

A Madárbarát kert programban is fontos a környezettudatosaág, ami a vízzel való takarékos bánásmódra különösen igaz.

Ha télen is itatunk, és van komposztálónk is, az itató naponta eltávolított jegét érdemes
erre halmozni (komposztáló hiányában egy-egy fa vagy bokor tövébe is tehetjük),
mert olvadáskor a jég öntözővízként hasznosul. Az itatók akár 6-8 liternyi
vizét érdemes egész évben ilyen odafigyeléssel kezelni és a naponta
cserélt vizet így öntözésre felhasználni, ami éves szinten
sok száz liternyi hasznosítást jelent!
(Fotók: Orbán Zoltán)
 

Néhány trükk a téli itatás megkönnyítéséhez

• Ha az itató napon van, akkor a gyenge téli napsütés is késlelteti a víz befagyását.
• • Télen különösen előnyös a lágy műanyagból készült műanyag virágalátét itatótálca, mert ebből annak sérülése, eltörése nélkül eltávolítható a jég.
  • • A jégtelenítés úgy a legkönnyebb, ha a kézmeleg vízből a jégre és az edény hátuljára is csorgatunk egy keveset.
    • • De a reggeli jégtelenítés elkerülhető, ha este kiöntjük az itatóból a (még vékony jéghártyával fedett) vizet.
      • • Ha éjszakára egy követ teszünk a kazánra, fűtőtestre, akkor ezt a felmelegedett "indián radiátort" a jégtelenített itató vizébe téve elodázható a befagyás.
        • • Ablakpárkányon, erkélyen, a házhoz közeli itatón, hosszabbító segítségével, 10-20W-os termosztátos (beállítható hőmérsékleten automatikuson ki- és bekapcsoló) akváriumfűtővel, galambászok által is használt melegítőlappal, kis költséggel folyamatosan fagypont feletti hőmérsékleten tartható az itató vize.
          • • Etetni-itatni erkélyen, ablakpárkányon is lehet, erről részletesen olvashat itt >>.
            • • Az etetőre kihelyezett alma nem csak élelmet, de némi vízutánpótlást is jelent a madarak számára, ha ez kőkeményre fagyott, csurgassunk rá meleg vizet, hogy felpuhulva a gyengébb csőrű madarak számára is megkönnyítsük a csipegetését.

              
              Nagy fakopáncs etető itatóján.

              
              Kék cinege ...

              
              ... és házi veréb téli itatón.

              
              A balkáni gerle nem "kanalazva", hanem folyamatosan nyelve issza a vizet.

              
              A fekete rigók is gyakori vendégei a téli etetőnél lévő itatónak, ...

              
              ... ahol a hideg ellenére is előszeretettel fürdenek.

              
              Ha van egy kis szerencsénk, akár süvöltőket is láthatunk az etető mellé
              telepített itatón.

              
              Az etető itatóját a madarak akár egész későn – a videón látható vörösbegy az esti
              sötét beálltakor – veszik igénybe.

              Odúk 

              Éjszakázókasok

               

               

              
              Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
              kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
              figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

               

               

               

               

               

              Orbán Zoltán

              

A szélhűtés (hőérzetcsökkenés) kritikus jelensége

A téli éjszakázás sikerét nem csak az éjszakai hideg és a nappal megszerezhető táplálék befolyásolja. A mérsékelt övben további hátrányt jelent, hogy a többségében lombhullató fásszárú növényzet, a levelét vesztett csupasz ágak gyakorlatilag semmiféle szélvédelmet nem nyújtanak. Ez a szél hűtő hatása (wind chill) miatt különösen kritikus kérdés. Röviden összefoglalva a jelenség azt jelenti, hogy azonos hőmérséklet emelkedő szélsebesség mellett az idő előrehaladtával egyre hidegebbnek érződik, amikor a melegvérű élőlények több energiát használnak fel normál testhőmérsékletük fenntartására.

A legszélsőségesebb klasszikus példa a hőérzetcsökkenés mértékére a déli sarkon költő császárpingvineké, melyek fészkelési időszakában nem ritkák a -60 C°-os hőmérsékletű és 110–120 km/h-s szélsebességű napok, ami a tollazat szigetelőképessége és a test energiaellátása szempontjából közel -100  C°-os környezetnek számít.

Szerencsére a térségünkben közel sincs ilyen szigorú téli időjárás, de a hőérzet kérdése egy másik fizikai törvényszerűség miatt nálunk is kritikus lehet, különösen a kisebb testű madárfajok számára. Minél kisebb ugyanis egy test mérete, a tömegéhez képest annál nagyobb a felülete - azaz télen a kisebb madarak több hőt veszítenek.

Télen a délutáni szürkület és a kései napkelte között eltelő akár 15–16 órát az etető madarai mozdulatlanul pihenve töltik, amikor nélkülözniük kell az izommozgás hőtermelő hatását is. Ezért nem mindegy, hogy az akár -20 C°-os fagyokat a csupasz ágak között vagy egy odúban vészelhetik át, ami megőrzi a madarak testmelegét, különösen akkor, ha több madár bújik össze egy-egy odú alján.

Miért fontosak az odúk télen?

A kistestű (veréb méretű) madarak normál testhőmérséklete emberi szemmel nézve rendkívül magas, 41-43 C° között alakul (ezen a számunkra életveszélyes vagy halálos hőmérsékleten a mi testfehérjéink már végzetesen károsodnak). A nem vonuló fajok, mivel nincs rá szükségük, nem halmoznak fel jelentős mennyiségű, zsír formájában tárolt energiatartalékot.

Ezért ezeknek a madaraknak a túlélésében alapvető fontosságú, hogy a rövid téli nappalokon, amikor gyakran még nyolc órájuk sincs a táplálkozásra, annyi élelmet találjanak és tudjanak elfogyasztani, ami biztosítja számukra a nappali anyagcsere szükségletet és a leghidegebb éjszakai órák átvészelését.

Azért jelent problémát a nagy forgalmú etetők máról holnapra történő, télközepi felszámolása, mert az ezt követő napokban nagy az esélye annak, hogy az üres etetőnél hoppon maradt madarak a nappal fennmaradó óráiban nem találnak elegendő élelemet. Ilyenkor, ha az éjszakai hőmérséklet -10 C° körül vagy ez alatt alakul, nagy az esélye annak, hogy az éhező, legyengült madarak hajnalra megfagynak.  

Az odúk elhelyezése

Az odúkat - különösen akkor, ha otthon az ablakból meg is szeretnénk figyelni ezek életét - nem kell nagyon magasra rakni, bőven elegendő a 2 m körüli magasság. Az odúkat a legegyszerűbb ágcsonkokra akasztva, lógatva felhelyezni, a madarakat a legkevésbé sem zavarja az ezzel járó alkalmankénti lengedező mozgás.

Természetesen a télen kihelyezett odúkat tavasszal nem kell áthelyezni, már csak azért sem, mert ezeket a madarak már ismerik, így nagyobb az esély arra, hogy bele is fészkelnek. Ezért is fontos szempont, hogy - a nyári költési viselkedésre, a saját terület védelmezésére  gondolva - ne zsúfoljuk tele odúkkal az etető-itató közvetlen környékét, de erre nincs is szükség! Ha 4–5 odút 30–40 m-es, kisebb odútelepet néhány száz, nagyobbat 500–1.000 m sugarú körben telepítünk az etető köré, akkor ezek egész évben ki tudják szolgálni a madarak igényeit.