Most látható a természetben

Ezen oldalon szeretnénk a természet érdekességeire felhívni a figyelmet, legfőképpen azokra amelyek körülöttünk zajlanak és éppen ezekben a napokban láthatóak, hallhatóak. Itt hívjuk fel a figyelmet rajzásokra, népesebb madárcsapatok szokatlan megjelenésére, virágzási időkre, tavaszi ébredésekre, madarak vándorlására, nászára.

Mit láttam?

Az állatok között nagyon sok olyan faj van, amit laikusként is elsőre felismerhetünk, mint például egy fehér gólyát. Sokkal nehezebb a dolgunk, ha nem ennyire közismert, rengeteg könyv által ábrázolt állatról van szó.

Ilyen esetekben, ha nem rendelkezünk a látott állatcsoportról határozóval, kézikönyvvel akkor már akadályba ütközünk. Ezen a problémán kívánunk segíteni, azzal, hogy különböző fajcsoportok ismertetését tárgyaló weboldalakat adunk közre. A lista közel sem teljes, bővítése terveink között szerepel. Az adott névre kattintva lehet eljutni az ismertető oldalhoz.


BÉKÁK, KÉTÉLTŰEK >>

HÜLLŐK >>

LEPKÉK, képek alapján meg lehet próbálni a beazonosítást >>

LEPKÉK, ha van képünk róla, akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

LEPKÉK >>

ROVAROK, BOGARAK, PÓKOK ha van képünk róla, akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

GOMBÁK, ha van képünk róla, akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

HALAK, ha van képünk róla, akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

NÖVÉNYEK >>

MADARAK >>

MADARAK, ha van leírásunk róla akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges
adományával is hozzájárulhat a madarak
és más állatfajok védelméhez!

 

Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

Egyéni és céges adományozás >>


Köszönjük!

Vonulás helyett áttelelő rovarevő énekesek az etetőn

A vonulás sok kockázatot és nagy igénybevételt jelent a madaraknak, különösen az akár 5–6.000 km távolságra levő telelőterületekre vándorló kistestű, olykor alig 10–15 grammos énekeseknek. Ezért nem meglepő, hogy mindig vannak olyan próbálkozó példányok, melyek inkább a helyben maradást választják. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években néhány faj esetében jelentősen nőtt az áttelelések gyakorisága.


Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...
... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

Fecskéink a telelőterületen

A hosszú távú - a Szaharától délre - vonuló madarak közé tartozó fecskéink számára az afrikai telelőterületeken töltött hónapok alapvető fontosságú felkészülési időszakot jelentenek. Ennek első lépéseként teljesen kicserélik nemcsak a testtollaikat, de a szárny és a farok kormánytollait is. A tollváltás végével kezdődik a vonuláshoz üzemanyagul szolgáló zsír felhalmozása. Végül több szakaszban elindulna a madarak – fecskéinknél először a "szuper hímekből" álló előőrsök –, hogy átrepüljék a néhol már 1500 km széles sivatagot, majd szigetről-szigetre haladva átkeljenek a Földközi-tenger „köves gázlóin”.

fusti_fecskek_del-afrikaban_2014_halmos_gergo_img_6489.jpg

Telelő füsti fecskék Dél-Afrikában (fotó: Halmos Gergő)

 

Miért vedlenek a madarak?

A repülő madarak számára létfontosságú, hogy a röpképességet és a szervezet hőháztartását is alapvetően befolyásoló tollazatuk folyamatosan a lehető legtökéletesebb állapotban legyen. Csakhogy a puha, sérülékeny anyagú tollak a napsütés, a hőmérséklet-változás, a repülés, a tollászkodó madarak okozta fizikai behatások, és nem utolsó sorban a tollrágó élősködők hatására folyamatosan kopnak, elöregszenek, kihullanak. Ezért a madaraknak egész életükben rengeteg időt és energiát kell fordítaniuk a tollak cseréjére.  

 

Mikor vedlenek?

Az "ahány ház, annyi szokás" mondás jól jellemzi a madarak vedlését is, ami nem csak fajonként, de egy-egy fajon belül akár a különböző állományok, és igen gyakran a fiatalok és öregek között is eltér. A két fő vedléstípust jelentő teljes és részleges vedlés azt jelenti, hogy a tollváltás a szárny- és faroktollakra, illetve a testtollakra terjed-e ki.

Mindhárom fecskefajunk fiatal és öreg egyedei a télen teljes vedlést folytató madarak közé tartoznak, ebből következően az akár 10.000 km-es őszi vonulást követően a telelőterületeken váltják a test két oldalán szimmetrikusan, belülről kifelé haladva egyesével a szárny- és faroktollaikat. Ez különösen az egy évnél öregebb, tehát a tavasszal költő madarak számára létfontosságú, mivel az ő tollaik már egy évesek. Végigdolgozták az elmúlt évad tavaszi vonulását; majd a rendkívül aktív nyári költési hónapokat, amikor a madaraknak a saját táplálék mellett akár 2x4-5 fióka napi betevőjét is össze kellett fogdosniuk; végül ősszel a telelőterületekre történő hosszú repülést. Autós hasonlattal élve ez azt jelenti, hogy a fő repülőtollakban, a szárny- és farokevezőkben, akár 25-30.000 km (!) is lehet, tehát jócskán megérettek a cserére.

Ezeken a dél-afrikai fecskekutató expedíción, telelő füsti fecskékről készült
videó felvételekből kivágott képeken jól látszanak a külső, fakult és kopott
régi tollak, illetve az ezeket belülről kifelé felváltó friss, a fajra jellemző
acélkék színű tollak (felvételek: Dr. Szép Tibor)
 

A tollakból akár a telelőhely is behatárolható!

Az elmúlt évek molekuláris analitikai módszereinek fejlődése többek között lehetővé tette azt is, hogy a madarak gyűrűzése és visszafogása nélkül (utóbbi a fecskéknél különösen problémás) is be lehessen határolni legalább régiós szinten egy-egy madár telelőhelyét. Az afrikai szavannákon téli teljes vedlést végző fecskéink az új tollaikat a helyben fogott repülőrovar-táplálékból építik fel. Ezek az ízeltlábúak vagy közvetlenül a területen élő növényzetet fogyasztják, vagy ragadozó rovarként növényevő fajokat esznek. A növények gyökerei a vízzel az élőhelyükre jellemző összetételű oldott ásványi anyagokat vesznek fel a talajból. Ez a kémiai "ujjlenyomat" végighalad a táplálékláncon és végül eljut a fecskék friss tollaiba is. Így a madarak a tavaszi vonulásból hazaérkezve magukban hordozzák a telelőhely talajkémiai összetételét, amit a vedlett szárny vagy faroktollból analizálni lehet. A technika mai fejlettségi szintjén mintegy ötven kémiai elemet és ezek mennyiségi arányát lehet kimutatni egyetlen tollból. Az így kapott információkat összevetve a talajtani adatbázisokkal, legalább régiós szinten behatárolható (és akár célzott kutatóexpedícióval felkereshető) az a térség, ahol a mintákat szolgáltató populációk teleltek és táplálkoztak.
 

A kietlen vonulási területek problémája - repülő "zsírraktárak"

A repülés a legnagyobb energiaigényű mozgásforma, ráadásul a kistestű énekesmadarak normál állandó testhőmérséklete 41-43 Cº, ezért számukra létkérdés a szinte folyamatos táplálkozás. A 2010. év madarai - a fecskék - számára ez azért különösen nagy kihívás, mert ők repülő rovarokra vadásznak, így az egy táplálékegység megszerzéséhez szükséges energiaigény alacsony tápláléksűrűség, a konkurensek magas száma és rossz idő esetén aránytalanul magas lehet. Utóbbi okozta a két évvel ezelőtt az őszi fecskepusztulást, amikor a hirtelen betörő tartós hidegfront esős, hűvös hetében a repülő rovarok hosszabb időre mozgásképtelenné váltak, a fecskék táplálék-utánpótlása megszűnt, és vonulásban lévő madarak tömegei haltak éhen.

A sivatagok, tengerek és óceánok felett átvezető, akár több ezer kilométer széles vonulási útvonalak a rossz idő periódusokhoz hasonlóan táplálkozás deficites területek, amit a madarak csak a belső energiatartalékaik segítségével küzdhetnek le. A kopár területek túlélése mégis könnyebb, mint a „vis maior” (előre nem kiszámítható) időjárási helyzeteké, mivel az éhségterületek elhelyezkedése (ezek nem alakulnak ki vagy tűnnek el hirtelen) évezredek alatt beépült a madarak genetikai emlékezetébe, ezért lehetőségük van a felkészülésre. Ennek bizonyítéka, hogy a vonuló fajok évente kétszer (ősszel és tavasszal) vonulást megelőző „hízókúrát” ütemeznek be maguknak.

 

A vonulási siker titka az akár megduplázott testtömeg

A hosszú távú vonulás megkezdése előtt a madaraknak a táplálék mennyiségétől, a konkurenciától és az időjárási viszonyoktól függően akár több hetet is zsír felhalmozására kell fordítaniuk. Ilyenkor a hormonális szabályozásuk „hiperevést” (hyperphagia) vált ki, melynek köszönhetően egy-két hét alatt akár a saját testtömegüknek megfelelő mennyiségű (!) zsírt halmoznak fel a testükben – azaz igen rövid idő alatt megduplázzák a testsúlyukat.

A tartalékenergia-forrás azért zsír, mert ennek lebontása, energiává alakítása sokkal gazdaságosabb, mint a szénhidrátoké vagy az izomfehérjéké. Sok madár ebben a hízási időszakban az étrendjén is változtat, ősszel nagyon sok rovarevő tér át részben vagy egészen a magas cukortartalmú bogyós gyümölcsök (bodza) fogyasztására, tavasszal pedig akár a nektárfogyasztásra. A fecskék specializálódott táplálkozásmódja nem teszi lehetővé ezt a fajta táplálékforrás-váltást, ők maradnak a repülő rovarok összefogdosásánál, amiből sokkal többet kell a vonulási előkészületek során összeszedniük. Éppen ezért vannak annyira kiszolgáltatva ilyenkor kora tavasszal is az időjárási szélsőségeknek a telelőterületeken, ahol a mind gyakoribb aszályos időszakok táplálékhiányt, az elégtelen felkészülés miatt az állományok akár több tíz százalékos pusztulását okozhatják.

Amennyiben az időjárás kedvező és a tápláléksűrűség megfelelő, a fecskék repülve vadászó életmódjának kedvező vonatkozása is van, mivel akár vonulás közben is tudnak táplálkozni.

 

A bőrön át betekinthetünk a madarak testébe! 

A madarak az emlősöktől eltérően közvetlenül a bőrük alá építik be a zsírtartalékot, aminek a mértékét kis gyakorlattal könnyű megállapítani, ha a madárgyűrűző munka során – a biometriai adatfelvételezési protokoll szerves részeként – szétfújjuk a has, a testoldal és a hát tollait és megbecsüljük, hogy a hártyavékonyságú, gyakorlatilag átlátszó bőr alatt a sárga zsír felhalmozása milyen mértékű (lásd az ábrán). Jó néhány madárfaj a vonulás előtt a maximális, 8-as szintre hízik fel, ami azt jelenti, hogy a test teljes kerületén több milliméter vastag zsírréteg borítja az izomzatot. Ilyenkor a madarak teste a tollazat alatt a szokásos sötét hússzín helyett sárga. Ez az az „üzemanyag”, melynek segítségével a madarak le tudják küzdeni a táplálékhiányos területeket; egy fecske méretű faj a maximális zsírtartalékkal 3-4 nap alatt akár 3 ezer kilométert is repülhet, ami akkora távolság, amely már a Szahara és a Földközi-tenger átszelését is lehetővé teszi néhány pihenő közbeiktatásával.

A madarak (széncinege) vékony, áttetsző bőre alatt jól kivehető, és némi gyakorlattal pontosan
megbecsülhető, bekódolható a felhalmozott zsírtartalék (fotó: Orbán Zoltán)
 
Az MME Actio Hungarica madárgyűrűző táboraiban használt terepnapló
zsír- és izomkódolási és kitöltési útmutatója. Bal oldalon egy madár
jobb testoldala (balra van a nyak), mellette ugyan ez felülnézetben
látszik (alul kétoldalt a lábak, lent a farok tövével). A fekete területek
jelzik a felhalmozott zsírt. A harmadik rajzolt oszlopban a madártest
mellkasi részének keresztmetszeti nézete látható a nyak felől; fent
középen a mellcsonti tarajjal, ennek két oldalán a különböző
teltségű mellizomzattal (forrás: MME)

 

A zsír mellett sokat elárul a vonulásra készülő és a már vonulásban lévő madarak kondíciójáról a mellizomzat teltsége is, amit 0-3 közötti skálán kódolunk. Ha a madár zsírtartaléka még a következő pihenő- és táplálkozóhely elérése előtt elfogy, utolsó esélyként a szervezet elkezdi lebontani az izomfehérjéket, elsősorban a legnagyobb tömegű mellizomzatot. A vonulási felkészülés végén, amikor a zsír 6-8-as kódú, a mellizomzat telt, domború, teljesen kitölti a mellcsonti taraj és a mell közti részt. Különösen a vonulás utolsó harmadában és végén ugyan ezek a madarak már 0-ás izom- és zsír kódúak, mert felélték, gyakorlatilag elégették a test rendelkezésre álló tartalékait. Ilyenkor a bőr alatt már nincsenek, nem láthatók zsírképlet „szigetek”, és a mellcsonti taraj is késpengeszerűen vékony, mert a madár a mellizmot is "elégette", hogy eljusson a megfelelő körülményeket biztosító célterületre.

 

A Száhel-övezet elképesztő világa

A Szahara déli pereme, az Éhség-övezet, ahova a madaraink a következő hetekben folyamatosan érkeznek, táplálkoznak, majd ahonnan útra kelnek, egy rendkívül ellentmondásos, különös vidék, ami kelet-nyugati irányban övezi a fekete kontinenst. A dél felé terjeszkedő Szahara miatt ez a terület az emberek számára egyre kevésbé élhető hely, éppen ezért jelentős része a politikai bizonytalanság, a törzsi türelmetlenség, a kormányok elleni lázadás törvényen kívüli régiója.

A Száhel-övezet állattani szempontból azért is különleges vidék, mert a legtöbb nagytestű élőlény számára lakhatatlan. Hiányzik a fű, ezért a jelentős részén nincsenek sem nagyméretű növényevők (kafferbivalyok, antilopok, gnúk, zebrák), sem emlős nagyragadozók (oroszlánok, leopárdok). Itt a leggyakoribb növényevők (pontosabban mindenevő) egyike a varacskos disznó, és a csúcsragadozók sem nagymacskák, hanem hüllők: a nílusi krokodil, a nílusi varánusz, és a kevés alkalmi emberevő óriáskígyófaj egyike, a rendkívül agresszív sziklapiton.Az eddig felsorolt körülmények ellenére a Száhel-övezet teljes szélességében gyöngysorszerűen előforduló "zöld pontok" (green points) a legfontosabb madárvonulási területek közé tartoznak. Ezek többnyire a nagy folyamok nyári nedves évszakban kialakuló öntésterületei. Itt a medréből kilépő víz akár a magyarországi megyéknél is nagyobb részeket önt el, ahol a madarak embertől nem háborgatott vízi vadonban pihenhetnek. A vonulók befejezhetik a vedlést és vonulási zsírtartalékot halmozhatnak fel, a helyi fajok pedig - a Djoudj Nemzeti Parkban például egy 5.000 páros rózsás gödény állomány - költhet is.

A Száhel-övezet további sajátossága, hogy ettől néhány száz kilométerre (félnapnyi repülésre) délre még nem érezteti hatását a sivatag terjeszkedése, a klíma csapadékosabb, így az itt kialakuló füves szavanna, a tavak és folyók további táplálkozóterületeket jelentenek a madaraknak. 

Az ilyen kiemelt fontosságú madárvonulási csomópontok felderítésében, és védelmének megalapozásában az egyik legfontosabb eszköz a madarak egyedi jelölése gyűrűzéssel, geolokátorral  és a nagyobb méretű fajoknál a műholdas jeladóval.


Partifecske gyűrűzés a Felső-Tiszán
 

Fecskék geolokátoros jelölése 
 
Fehér gólya műholdadós jelölése
(videók: Drexler Szilárd).

 

A vonulás időzítése - a "szuper hímek" az elsők

A vonulás többnyire nem egy rövid időintervallumú esemény, hanem egy adott faj azonos állományán belül is akár egy-másfél hónapig elhúzódó folyamat. A madárgyűrűzésre is épülő hazai és nemzetközi kutatások kiderítették, hogy a fecskéink (és sok más faj) esetében a költőterületekre először a legjobb "minőségű", többnyire 2-3 éves hímek érkeznek meg.

A tojók arra törekednek, hogy a legkiválóbb kvalitású hímek termékenyítsék meg őket. Ezek a példányok az egyes fajokra jellemző tulajdonságok tekintetében nagyobbak, erősebbek, színesebbek, hangosabbak, agresszívabbak, jobb a kondíciójuk - egyszóval letéteményesei annak, hogy a faj pillanatnyilag rendelkezésre álló legjobb genetikai állományát örökítsék át.

Az új tudományterületnek számító viselkedésökológiai eddigi vizsgálatai ennek a nemek között zajló meggyőzési-kiválasztási "játéknak" elképesztő megnyilvánulásait írták már eddig is le. Több faj, például az erdei szürkebegy és a házi veréb tojói folyamatosan párosodnak a kegyeikért egymással vetélkedő hímekkel, mivel mindig jöhet egy rátermettebb, tehát jobb génállományú apajelölt. Ha a tojó magától nem teszi meg, az új "legjobb" hím csipkedéssel készteti a tojót arra, hogy kiürítse a legutóbbi hím eltárolt ivarsejtjeit az ivarszervéből. Ez a jelenség gyakran az ember számára felfoghatatlanul gyorsan, a másodperc töredéke alatt játszódik le, ezért például az erdei szürkebegyeknél csak azt követően derült rá fény, hogy a madarakról a modern, nagy sebességű kamerákkal készült felvételeket lelassították a kutatók.

A legkorábban - akár már március közepén - megérkező füsti fecskék "szuper" hímjeinek faroktollai az átlagnál hosszabbak, farokvillájuk nagyobb és szimmetrikusabb, így egyértelműen jelzik a tojóknak az apajelöltek genetikai értékét.

A legerősebb, leggyorsabb vonulásra képes, ezért legkorábban érkező hímek konkurensek nélkül foglalhatnak területet, ami elengedhetetlen a szaporodási felkészüléséhez, a megfelelő szintű nemi hormon-kiválasztáshoz. A vizsgálatok igazolták, hogy ezeknek a korábban érkező madaraknak a költési sikere magasabb, mint a későbbieké. A tojók esetében a sebességnél, a korai érkezésnél fontosabb, hogy a lehető legjobb kondícióban érjenek haza, ezért ők a vonulás későbbi hullámait alkotják. Mindazonáltal a tavaszi vonulás jóval gyorsabb folyamat, mint az őszi, mert a madarakat nagyobb sebességre késztetik a hosszabbodó nappalok-rövidülő éjszakák (ez működteti a sokat emlegetett biológiai órát) hatására kiválasztódó nemi hormonok, a közeledő szaporodási időszak kényszerítő ereje.

 

Az első feladat - túlélni a Szaharát

A friss szárny- és farokevező tollazatú, és reményeink szerint elegendő zsírtartalékkal rendelkező fecskék az elkövetkező két hónapban folyamatosan indulnak északra, az európai költőterületek felé. Ebben a több ezer kilométeres utazásban nem sok "lötyögős" szakasz van, a madaraknak minden erejükre, és rengeteg szerencsére is szükségük van a sikeres átkeléshez. A Szahara feletti első résztáv talán a legnehezebb:

Hatalmas távolságok
A globális klímaváltozás, és a rossz életkörülmények között élő, ugyanakkor folyamatosan növekvő helyi népesség helytelen agrárgazdálkodása miatt (a homokmegkötő növényzetet lelegelik a kecskék, főzéshez és fűtéshez eltüzelik az emberek) a Szahara folyamatosan dél felé terjeszkedik, így ma már egyes helyeken 1.500 km széles. A kis számú oázis képtelen ellátni a rövid idő alatt átrepülő több száz milliós vonulómadár-tömeget, és az egész kontinensen csak a kelet-afrikai vándorlók életét könnyíti meg egy sivatagi "zöld folyosó" - a Nílus.

Hőség és erős szelek
Bár ilyenkor a Szaharában is tél vége van, a napi hőmérsékleti maximumok már ilyenkor is elérhetik az 50 Cº-ot, ami ellen a legjobb védekezés, ha a madarak a lehető leggyorsabban átkelnek rajta. Csakhogy az ezer kilométert meghaladó távolság leküzdéséhez a legjobb esetben is két-három napra van szükség, miközben a madaraknak pihenniük is kell. A hőség mellett a sivatagi klíma másik jellemző és figyelembe veendő hatása a folyamatosan erős-viharos szél. A téli és tavaszi időszakban a jellemző szélirány az északi, így a madaraknak szinte folyamatosan széllel szemben kell repülniük, ami többletenergia-felhasználást igényel. Az alkalmanként délire forduló szélirányban sincs sok köszönet, mert ilyenkor a sivatag belseje felől érkező szél olyan forró, mintha kemencéből jönne (ilyenkor érhetik el Európát a szaharai homokfelhők, ilyenkor eshet a vörös homoktól "piros hó", ezek okoznak télen szokatlanul meleg napokat). Akár nappal, akár éjjel vonulnak a madarak, nehézségekkel mindig számítaniuk kell:

  • Éjszaka kedvező a hőmérséklet, többnyire a szél is elül és a csillagok segítségével tájékozódni is lehet, ilyenkor viszont a nappali forróságban kell pihenniük a madaraknak. Ehhez a többségüknek le kell szállnia a növényzet és árnyék nélküli talajra, sziklapárkányokra, ahol a viharos szél hordja a homokot, a kősivatagos részeken még apróbb szemű, még kellemetlenebb port. A nappali pihenés egyik előnye, hogy a sivatagi ragadozók többsége ilyenkor elrejtőzik, így nem fenyegetik az átvonulókat.
  • A nappal vonulók aktív mozgás közben vannak kitéve a hőségnek és a viharos szeleknek, viszont éjszaka a hűvös és szélcsendes idő kellemesebb körülményei között pihenhetnek. Ugyanakkor növényzet hiányában a talajon pihenni kényszerülő kisebb testű madarakat ragadozók: pókok, skorpiók, nagyobb gyíkok, kígyók, baglyok, cickányok, patkányok, rókák, vadmacskák, sünök, szerválok, karakálok, hiénák, sakálok, menyétek fenyegetik.

Víz- és táplálékhiány
A közhiedelemmel ellentétben a sivatagokban van víz és élelem, csak ehhez nagyon nehéz hozzáférni: a növények többnyire aprók, szigetszerűen és alacsony sűrűségben fordulnak elő; a zsákmányállatok rejtőzködnek és többnyire éjszakai életmódot folytatnak; szabad felszínű vízlelőhelyek (tavak, folyók) alig fordulnak elő, a víz többnyire mély víznyelőkben, kutakban, és nem utolsó sorban a növények és állatok testében - nehezen megszerezhetően - van jelen.

Konkurencia
Február-márciusban a sivatagban már tavasz van, a bennszülött madarak ilyenkor költeni kezdenek, így az átvonulónak osztozniuk kell ezekkel a sivatagi körülményekben jártasabb egyedekkel a meglévő szűkös táplálékbázison.

Az ember közelségének előnyei és veszélyei is vannak
A Szaharában észak felé haladva, a Földközi-tenger partvidékéhez közeledve, több oázisban is megpihenhetnek a szerencsésen idetaláló madarak. Az oázisok nem feltétlenül "egy tavacska és néhány pálma" típusú menedékek, vannak köztük 40 km széles, 240 km hosszúak is. Ezeken a helyeken minden megvan, amire a fecskéknek szüksége van: ivóvíz, árnyékot és menedéket egyaránt biztosító nádas és egyéb növényzet, repülő rovarok. De az ember közelében - különösen Észak-Afrikában és a mediterráneum egyes részein - illegális vadászat és madárbefogás is fenyegeti a madarakat.

 

A második feladat - átkelni a Földközi-tenger "köves gázlóin"

A Földközi-tenger déli partvidékét elérő madarak a vándorút legnehezebb részét maguk mögött tudhatják, itt megállhatnak néhány napra pihenni, inni és táplálkozni, pótolni az elégetett zsírtartalékokat, mielőtt folytatnák útjukat a tengeren keresztül. A tengerek és óceánok felett a legnagyobb probléma számukra, hogy vihar esetén nem tudnak leszállni a vízre, így mindenképpen repülniük kell tovább vagy elpusztulnak. Segítség viszont számukra az, hogy a Földközi-tenger szigetei (ezek alkotják a mediterrán tenger nagy léptékű köves gázlóit) között csak néhány száz km-es távolságokat kell leküzdeniük. Az európai partvidéket sikeresen elérő fáradt vándorok a további útjukat folyamatosan a szárazföld felett tudják megtenni, ahol folyamatosan tudnak táplálkozni és pihenni.

Amennyiben többet szeretne megtudni a madárvonulásról, a madarak vedléséről, a zsírfelhalmozásról, a kémiai és molekuláris markerek madárvonulás-kutatási alkalmazásáról, a témáról részletesen tájékozódhat a Kossuth Kiadó gondozásában 2009-ben megjelent Magyar madárvonulási atlaszból.

 

Védjük együtt a fecskéket!

Ha veszélyeztetett fecskefészkekről vagy -telepekről szerzünk tudomást, védett élőlények (növények és állatok), illetve ezek élőhelyeinek pusztítását tapasztaljunk vagy fennáll ennek gyanúja, kockázata stb., eljáró hatóságként a megyei kormányhivatalhoz és a területileg illetékes nemzetipark-igazgatósághoz fordulhatunk az alábbiak szerint:

  • Bizonyító fotók készítése a ma már szinte mindenkinél ott lévő okostelefonnal.
  • Néhány soros tájékoztató e-mail küldése a helyszín, időpont, cselekmény leírásával a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, ennek hiányában a hivatal központi címére.
    LEGGYORSABBAN ÚGY TALÁLJUK MEG A MEGYEI ILLETÉKES FŐOSZTÁLYT, HA A GOOGLE KERESŐBEN KERESÜNK RÁ A VÁROS ÉS A FŐOSZTÁLY NEVE SZERINT. PÉLDÁUL: BUDAPEST+KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY.
    A bejelentést másolatként érdemes a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóság címére is eljuttatni.
    A bejelentés megérkezéséről, majd a vizsgálat eredményéről a hatóság válasz e-maileket küld.
  • Amennyiben ilyen megerősítő visszajelzést nem kapunk vagy bármilyen okból azt gyanítjuk, hogy a bejelentésünk nem jut, nem jutott célba, továbbá ha a bejelentésünkre érkezett elutasító határozattal nem értünk egyet, csúcsszervéként a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához fordulhatunk a fent leírt módon.
  • Ha gyors, szinte azonnali intézkedés szükséges, akkor az írásos bejelentés előtt vagy azzal párhuzamosan hívjuk telefonon a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságot, és az őrszolgálatnak jelezve a problémát kérjük a segítségüket.


Ez a követendő eljárás bármely természetkárosítás észlelése, illetve ennek belátható veszélye, például költési időszakban végzett fa- és bokroskivágás, épületfelújítás, partifecske és gyurgyalag partfal megsemmisítés, fehérgólya-fészek leszakadása, madarak áramütése (különösen tömeges előfordulás), védett tőrösdarazsak elpusztítása stb. esetén is!

Ilyen esetekben a bejelentést azért nem tudja az MME megtenni, mert ha nem mi vagyunk a szemtanúk, akkor a hatóság munkáját sem tudjuk adatokkal, információkkal segíteni. Azaz, ha csak közvetítők lennénk, akkor ez a hivatalos vizsgálat lefolytatását, a szükséges intézkedések megtételét, az eredeti cél elérését is ellehetetlenítené. Ezért is hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy a hatósági bejelentést – a fentiekben részletezett módon – a problémát közvetlenül megtapasztaló szemtanú tegye meg. Köszönjük!


További fecskevédelmi megoldásokról is olvashat a honlapunkon itt >>

 

MME_YouTube_csatorna_lejatszasi_listak_oldal_1_honlapra.JPG
Figyelmébe ajánljuk az MME YouTube csatornáját, ahol ezres nagyságrendű videóból válogathat 
a kezdőoldalon vagy a tematikus összeállításokat tartalmazó lejátszási listák fülön
 
Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve - külső borító
Amennyiben érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a kertben végezhető mindennapi gyakorlati
madárvédelem, a Madárbarátok nagykönyvét ajánljuk figyelmébe (bolt >>), ...
 
Orbán Zoltán: Madármegfigyelők kézikönyve - külső borító
... ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat, 
a Madármegfigyelők kézikönyve segíthet önnek (bolt >>)
 
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!


Orbán Zoltán