Társadalmi Kapcsolatok Osztály

Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...

... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

Áttelelő házi rozsdafarkú Dombóváron (Videó: Orbán Zoltán)

 

Vadszőlő közelében különösen számíthatunk rájuk

A télre beérő bogyós termések (borostyán, csipke, tűztövis stb.) többsége túl nagy ahhoz, hogy a veréb méretű vagy kisebb áttelelő rovarevők le tudják nyelni, a házfalakat díszítő vadszőlő dércsípte bogyói azonban olyan apróvá töpörödnek, hogy ezeket egy parányi csilpcsalpfüzike is el tudja fogyasztani.

A vadszőlő ...

... rengeteg apró termése ...

... télre érik be, ...

... és az ilyen nagy kiterjedésben borított falakon egész  télen kitart (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Ezért a vadszőlővel befutott falak közelében, különösen ha ilyen helyen lakunk, érdemes szemmel tartani a sűrű bokrokban mozgó madarakat, mert a szokásos cinegék és pintyfélék mellett jó eséllyel feltűnhetnek vonulás helyett átteleléssel próbálkozó énekesek is.

Ennél azonban többet is tehetünk értük, ha a vadszőlős hely közelében olyan etetőt is működtetünk, melynek kialakításakor az ő speciális igényeiket is figyelembe vesszük.

Egy barátposzáta egyetlen nap alatt akár egy teljes alma 30%-át is képes elfogyasztani a héjon vágott "ablakokon" keresztül úgy (Videó: Orbán Zoltán), ...

... hogy a végén csak a kemény héj és a magház marad belőle (Fotó: Orbán Zoltán).

Ha nem bontjuk meg az alma szívós héját, a gyengébb csőrű madaraknak meg kell várniuk, hogy az etető valamelyik termetesebb madara (a felvételen fekete rigó) megtegye ezt nekik (Videó: Orbán Zoltán).

Hím barátposzáta ablakpárkány etetőn felkínált tepertőből táplálkozik (Fotó: Dr. Cseplák György).

A magas energiatartalma miatt rendkívül értékes dió szokatlan agressziót, élelemvédelmező viselkedést is kiválthat az átteleléssel próbálkozó, ezért minden kínálkozó lehetőséget megragadni kénytelen madarakból.

A túlélést jelentő alkalmazkodóképesség érdekes példája a felvételen kolibriszerű repüléssel cinkegolyóból, ...

... és vajból táplálkozó barátposzáta.

Az etető barátposzátái a legtöbbet itatóra járó fajok közé tartoznak (Videók: Orbán Zoltán).

 

Hogyan segíthetjük az áttelelő rovarevő éneseket?

A füzikék, poszáták, rozsdafarkúak, csukok, vörös- és szürkebegyek, ökörszemek közös jellemzője, hogy rovarfogáshoz alkalmazkodott vékony csőrük nem elég erős a napraforgómag héjának feltöréséhez, amin viszont - amint azt a rendszeresen az etetőkre járó barátposzáták megfigyelése igazolta - néhány egyszerű trükkel könnyen segíthetünk:

• a napraforgóba keverjünk olyan apró szemű magvakat, mint a köles, amit egészben is le tudnak nyelni (részletek >>);
• az etetők újratöltésekor néhány maréknyi napraforgót klopfoló kalapáccsal, kővel, súlyzóval vagy mozsárban zúzzunk össze, hogy a magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is hozzájussanak a magbélhez;
• a bokrok ágaira szúrjunk almát, melynek oldalából vékony szeletet levágva nyissunk "ablakot"  az erős gyümölcshéjon;
• az ágakra akasztva tegyünk ki cinkegolyót, vízszintes felületre (például az etető vagy a közelben lévő odú tetejére) helyezünk ki egy-egy vaj- és lágysajt-téglát, ami a legnagyobb fagyban is puha marad, így folyamatosan biztosított az állati zsiradék ellátás (részletek >>);
• változatos magasságban, lehetőleg a talajon is kínáljuk fel az eleségeket, így segítve az etetők asztalközösségét, ami apró táplálékmorzsákkal látja el a gyengébb csőrű fajokat (részletek >>);
• az etetőn működtessünk itatót is (részletek >>).

 

Segítse Ön is az adatgyűjtést!

Mivel szinte egyáltalán nincsenek információink az áttelelő példányok túlélési stratégiáiról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében. Ezért az etetőket lehetőleg ablaklessel kombinálva alakítsuk ki, ahonnan már egyetlen téli időszakban is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket.

A madárbarátkerti fotózás egyik legjobb megoldása az ablakles (Videó: Orbán Zoltán).

 

Kérjük, ha november-február között a cikkben említett vagy más vonuló (kivéve: fekete rigó és vörösbegy, valamint a nem vonuló ökörszem) madárfaj áttelelő egyedével találkozik Magyarországon, regisztráljon és töltse fel adatait a birding.hu oldalra. Köszönjük!

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán

 

 

Miért vedlenek a madarak?

A repülő madarak számára létfontosságú, hogy a röpképességet és a szervezet hőháztartását is alapvetően befolyásoló tollazatuk folyamatosan a lehető legtökéletesebb állapotban legyen. Csakhogy a puha, sérülékeny anyagú tollak a napsütés, a hőmérséklet-változás, a repülés, a tollászkodó madarak okozta fizikai behatások, és nem utolsó sorban a tollrágó élősködők hatására folyamatosan kopnak, elöregszenek, kihullanak. Ezért a madaraknak egész életükben rengeteg időt és energiát kell fordítaniuk a tollak cseréjére.  

A tollaknak nem csak a párválasztásban vagy a rejtőzködésben van meghatározó szerepük, a hőháztartás fenntartása mellett a repülő madarak testét is áramvonalassá teszik. A képen uhu testtollai láthatók (Fotó: Orbán Zoltán).

Ennek a Farmosi madárgyűrűző táborban 2005. augusztusában fogott néhány hónapos rozsdás nádiposzátának ...

... és sárga billegetőnek a szárnytollai frissek, még nem kopottak, ami nagy segítség az első vonulásban lévő rutintalan fiataloknak (Fotók: Németh András).

 

Mikor vedlenek?

Az "ahány ház, annyi szokás" mondás jól jellemzi a madarak vedlését is, ami nem csak fajonként, de egy-egy fajon belül akár a különböző állományok, és igen gyakran a fiatalok és öregek között is eltér. A két fő vedléstípust jelentő teljes és részleges vedlés azt jelenti, hogy a tollváltás a szárny- és faroktollakra, illetve a testtollakra terjed-e ki.

Mindhárom fecskefajunk fiatal és öreg egyedei a télen teljes vedlést folytató madarak közé tartoznak, ebből következően az akár 10.000 km-es őszi vonulást követően a telelőterületeken váltják a test két oldalán szimmetrikusan, belülről kifelé haladva egyesével a szárny- és faroktollaikat. Ez különösen az egy évnél öregebb, tehát a tavasszal költő madarak számára létfontosságú, mivel az ő tollaik már egy évesek. Végigdolgozták az elmúlt évad tavaszi vonulását; majd a rendkívül aktív nyári költési hónapokat, amikor a madaraknak a saját táplálék mellett akár 2x4-5 fióka napi betevőjét is össze kellett fogdosniuk; végül ősszel a telelőterületekre történő hosszú repülést. Autós hasonlattal élve ez azt jelenti, hogy a fő repülőtollakban, a szárny- és farokevezőkben, akár 25-30.000 km (!) is lehet, tehát jócskán megérettek a cserére.

Ezeken a dél-afrikai fecskekutató expedíción, telelő füsti fecskékről készült videó felvételekből kivágott képeken jól látszanak a külső, fakult és kopott régi tollak, illetve az ezeket belülről kifelé felváltó friss, a fajra jellemző acélkék színű tollak (Felvételek: Dr. Szép Tibor).

 

A tollakból akár a telelőhely is behatárolható!

Az elmúlt évek molekuláris analitikai módszereinek fejlődése többek között lehetővé tette azt is, hogy a madarak gyűrűzése és visszafogása nélkül (utóbbi a fecskéknél különösen problémás) is be lehessen határolni legalább régiós szinten egy-egy madár telelőhelyét. Az afrikai szavannákon téli teljes vedlést végző fecskéink az új tollaikat a helyben fogott repülőrovar-táplálékból építik fel. Ezek az ízeltlábúak vagy közvetlenül a területen élő növényzetet fogyasztják, vagy ragadozó rovarként növényevő fajokat esznek. A növények gyökerei a vízzel az élőhelyükre jellemző összetételű oldott ásványi anyagokat vesznek fel a talajból. Ez a kémiai "ujjlenyomat" végighalad a táplálékláncon és végül eljut a fecskék friss tollaiba is. Így a madarak a tavaszi vonulásból hazaérkezve magukban hordozzák a telelőhely talajkémiai összetételét, amit a vedlett szárny vagy faroktollból analizálni lehet. A technika mai fejlettségi szintjén mintegy ötven kémiai elemet és ezek mennyiségi arányát lehet kimutatni egyetlen tollból. Az így kapott információkat összevetve a talajtani adatbázisokkal, legalább régiós szinten behatárolható (és akár célzott kutatóexpedícióval felkereshető) az a térség, ahol a mintákat szolgáltató populációk teleltek és táplálkoztak.

A fecskék táplálékát képező repülő "légiplankton-rovarok" közvetve vagy közvetlenül a helyi növényvilágot fogyasztják. A növények a talajból ...

... felvett vízben oldott tápanyagokkal óhatatlanul az adott terület talajkémiai lenyomatát építik be a szervezetükbe, amit a táplálékpiramis felsőbb szintjén lévő rovarevő madarak tollazata is megőriz (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A kietlen vonulási területek problémája - repülő "zsírraktárak"

A repülés a legnagyobb energiaigényű mozgásforma, ráadásul a kistestű énekesmadarak normál állandó testhőmérséklete 41-43 Cº, ezért számukra létkérdés a szinte folyamatos táplálkozás. A 2010. év madarai - a fecskék - számára ez azért különösen nagy kihívás, mert ők repülő rovarokra vadásznak, így az egy táplálékegység megszerzéséhez szükséges energiaigény alacsony tápláléksűrűség, a konkurensek magas száma és rossz idő esetén aránytalanul magas lehet. Utóbbi okozta a két évvel ezelőtt az őszi fecskepusztulást, amikor a hirtelen betörő tartós hidegfront esős, hűvös hetében a repülő rovarok hosszabb időre mozgásképtelenné váltak, a fecskék táplálék-utánpótlása megszűnt, és vonulásban lévő madarak tömegei haltak éhen.

A magas hegyek (Alpok), ...

 

... tengerek és óceánok (Atlanti-óceán), ...

 

... valamint a sivatagok (Líbiai-sivatag) táplálékszegény területek, ahol gyakran még megfelelő pihenőhelyet sem találhatnak az énekesmadarak (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A sivatagok, tengerek és óceánok felett átvezető, akár több ezer kilométer széles vonulási útvonalak a rossz idő periódusokhoz hasonlóan táplálkozás deficites területek, amit a madarak csak a belső energiatartalékaik segítségével küzdhetnek le. A kopár területek túlélése mégis könnyebb, mint a „vis maior” (előre nem kiszámítható) időjárási helyzeteké, mivel az éhségterületek elhelyezkedése (ezek nem alakulnak ki vagy tűnnek el hirtelen) évezredek alatt beépült a madarak genetikai emlékezetébe, ezért lehetőségük van a felkészülésre. Ennek bizonyítéka, hogy a vonuló fajok évente kétszer (ősszel és tavasszal) vonulást megelőző „hízókúrát” ütemeznek be maguknak.

 

A vonulási siker titka az akár megduplázott testtömeg

A hosszú távú vonulás megkezdése előtt a madaraknak a táplálék mennyiségétől, a konkurenciától és az időjárási viszonyoktól függően akár több hetet is zsír felhalmozására kell fordítaniuk. Ilyenkor a hormonális szabályozásuk „hiperevést” (hyperphagia) vált ki, melynek köszönhetően egy-két hét alatt akár a saját testtömegüknek megfelelő mennyiségű (!) zsírt halmoznak fel a testükben – azaz igen rövid idő alatt megduplázzák a testsúlyukat.

A tartalékenergia-forrás azért zsír, mert ennek lebontása, energiává alakítása sokkal gazdaságosabb, mint a szénhidrátoké vagy az izomfehérjéké. Sok madár ebben a hízási időszakban az étrendjén is változtat, ősszel nagyon sok rovarevő tér át részben vagy egészen a magas cukortartalmú bogyós gyümölcsök (bodza) fogyasztására, tavasszal pedig akár a nektárfogyasztásra. A fecskék specializálódott táplálkozásmódja nem teszi lehetővé ezt a fajta táplálékforrás-váltást, ők maradnak a repülő rovarok összefogdosásánál, amiből sokkal többet kell a vonulási előkészületek során összeszedniük. Éppen ezért vannak annyira kiszolgáltatva ilyenkor kora tavasszal is az időjárási szélsőségeknek a telelőterületeken, ahol a mind gyakoribb aszályos időszakok táplálékhiányt, az elégtelen felkészülés miatt az állományok akár több tíz százalékos pusztulását okozhatják.

Amennyiben az időjárás kedvező és a tápláléksűrűség megfelelő, a fecskék repülve vadászó életmódjának kedvező vonatkozása is van, mivel akár vonulás közben is tudnak táplálkozni.

 

A bőrön át betekinthetünk a madarak testébe! 

A madarak az emlősöktől eltérően közvetlenül a bőrük alá építik be a zsírtartalékot, aminek a mértékét kis gyakorlattal könnyű megállapítani, ha a madárgyűrűző munka során – a biometriai adatfelvételezési protokoll szerves részeként – szétfújjuk a has, a testoldal és a hát tollait és megbecsüljük, hogy a hártyavékonyságú, gyakorlatilag átlátszó bőr alatt a sárga zsír felhalmozása milyen mértékű (lásd az ábrán). Jó néhány madárfaj a vonulás előtt a maximális, 8-as szintre hízik fel, ami azt jelenti, hogy a test teljes kerületén több milliméter vastag zsírréteg borítja az izomzatot. Ilyenkor a madarak teste a tollazat alatt a szokásos sötét hússzín helyett sárga. Ez az az „üzemanyag”, melynek segítségével a madarak le tudják küzdeni a táplálékhiányos területeket; egy fecske méretű faj a maximális zsírtartalékkal 3-4 nap alatt akár 3 ezer kilométert is repülhet, ami akkora távolság, amely már a Szahara és a Földközi-tenger átszelését is lehetővé teszi néhány pihenő közbeiktatásával.

A madarak vékony, áttetsző bőre alatt jól kivehető, és némi gyakorlattal pontosan megbecsülhető, bekódolható a felhalmozott zsírtartalék (széncinege).

Az MME Actio Hungarica madárgyűrűző táboraiban használt terepnapló zsír- és izomkódolási és kitöltési útmutatója. Bal oldalon egy madár jobb testoldala (balra van a nyak), mellette ugyan ez felülnézetben látszik (alul kétoldalt a lábak, lent a farok tövével). A fekete területek jelzik a felhalmozott zsírt. A harmadik rajzolt oszlopban a madártest mellkasi részének keresztmetszeti nézete látható a nyak felől; fent középen a mellcsonti tarajjal, ennek két oldalán a különböző teltségű mellizomzattal (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A zsír mellett sokat elárul a vonulásra készülő és a már vonulásban lévő madarak kondíciójáról a mellizomzat teltsége is, amit 0-3 közötti skálán kódolunk. Ha a madár zsírtartaléka még a következő pihenő- és táplálkozóhely elérése előtt elfogy, utolsó esélyként a szervezet elkezdi lebontani az izomfehérjéket, elsősorban a legnagyobb tömegű mellizomzatot. A vonulási felkészülés végén, amikor a zsír 6-8-as kódú, a mellizomzat telt, domború, teljesen kitölti a mellcsonti taraj és a mell közti részt. Különösen a vonulás utolsó harmadában és végén ugyan ezek a madarak már 0-ás izom- és zsír kódúak, mert felélték, gyakorlatilag elégették a test rendelkezésre álló tartalékait. Ilyenkor a bőr alatt már nincsenek, nem láthatók zsírképlet „szigetek”, és a mellcsonti taraj is késpengeszerűen vékony, mert a madár a mellizmot is "elégette", hogy eljusson a megfelelő körülményeket biztosító célterületre.

 

A Száhel-övezet elképesztő világa

A Szahara déli pereme, az Éhség-övezet, ahova a madaraink a következő hetekben folyamatosan érkeznek, táplálkoznak, majd ahonnan útra kelnek, egy rendkívül ellentmondásos, különös vidék, ami kelet-nyugati irányban övezi a fekete kontinenst. A dél felé terjeszkedő Szahara miatt ez a terület az emberek számára egyre kevésbé élhető hely, éppen ezért jelentős része a politikai bizonytalanság, a törzsi türelmetlenség, a kormányok elleni lázadás törvényen kívüli régiója.

A Száhel-övezet állattani szempontból azért is különleges vidék, mert a legtöbb nagytestű élőlény számára lakhatatlan. Hiányzik a fű, ezért a jelentős részén nincsenek sem nagyméretű növényevők (kafferbivalyok, antilopok, gnúk, zebrák), sem emlős nagyragadozók (oroszlánok, leopárdok). Itt a leggyakoribb növényevők (pontosabban mindenevő) egyike a varacskos disznó, és a csúcsragadozók sem nagymacskák, hanem hüllők: a nílusi krokodil, a nílusi varánusz, és a kevés alkalmi emberevő óriáskígyófaj egyike, a rendkívül agresszív sziklapiton.Az eddig felsorolt körülmények ellenére a Száhel-övezet teljes szélességében gyöngysorszerűen előforduló "zöld pontok" (green points) a legfontosabb madárvonulási területek közé tartoznak. Ezek többnyire a nagy folyamok nyári nedves évszakban kialakuló öntésterületei. Itt a medréből kilépő víz akár a magyarországi megyéknél is nagyobb részeket önt el, ahol a madarak embertől nem háborgatott vízi vadonban pihenhetnek. A vonulók befejezhetik a vedlést és vonulási zsírtartalékot halmozhatnak fel, a helyi fajok pedig - a Djoudj Nemzeti Parkban például egy 5.000 páros rózsás gödény állomány - költhet is.

A Száhel félsivatagos övezetében ...

... néhány nagy folyó fél év alatt folyamatosan visszahúzódó áradásos öntésterülete ...

... védett madárélőhelyet jelent nem csak az európai vonulók, így a fecskék számára, de a helyben költő fajoknak (a képen rózsás gödények) is.

A Száhel-övezet egyik leggyakoribb csúcsragadozója az akár 6 m-es testhosszt is elérő, ...

... támadékony sziklapiton (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A Száhel-övezet további sajátossága, hogy ettől néhány száz kilométerre (félnapnyi repülésre) délre még nem érezteti hatását a sivatag terjeszkedése, a klíma csapadékosabb, így az itt kialakuló füves szavanna, a tavak és folyók további táplálkozóterületeket jelentenek a madaraknak. 

Az óriási baobabfák akár 2.000 évig is élhetnek, és elképesztő vastagságot érhetnek el (a képen látható példány több mint 4 m átmérőjű).

A Száhel-övezettől délre a szavanna mellett a nedves mikroklímájú, ezért gazdagabb rovarvilággal rendelkező kisebb-nagyobb tavak és a folyóvölgyek is várják a vonulási felkészülésben lévő európai vonuló madarakat (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Az ilyen kiemelt fontosságú madárvonulási csomópontok felderítésében, és védelmének megalapozásában az egyik legfontosabb eszköz a madárgyűrűzés, a geolokátoros vonuláskutatás, és a nagyobb méretű fajoknál a műholdadós jelölés.

Partifecske gyűrűzés a Felső-Tiszán.

Fecskék geolokátoros jelölése >>

Fehér gólya műholdadós jelölése >> (Videók: Drexler Szilárd).

 

A vonulás időzítése - a "szuper hímek" az elsők

A vonulás többnyire nem egy rövid időintervallumú esemény, hanem egy adott faj azonos állományán belül is akár egy-másfél hónapig elhúzódó folyamat. A madárgyűrűzésre is épülő hazai és nemzetközi kutatások kiderítették, hogy a fecskéink (és sok más faj) esetében a költőterületekre először a legjobb "minőségű", többnyire 2-3 éves hímek érkeznek meg.

A tojók arra törekednek, hogy a legkiválóbb kvalitású hímek termékenyítsék meg őket. Ezek a példányok az egyes fajokra jellemző tulajdonságok tekintetében nagyobbak, erősebbek, színesebbek, hangosabbak, agresszívabbak, jobb a kondíciójuk - egyszóval letéteményesei annak, hogy a faj pillanatnyilag rendelkezésre álló legjobb genetikai állományát örökítsék át.

Az új tudományterületnek számító viselkedésökológiai eddigi vizsgálatai ennek a nemek között zajló meggyőzési-kiválasztási "játéknak" elképesztő megnyilvánulásait írták már eddig is le. Több faj, például az erdei szürkebegy és a házi veréb tojói folyamatosan párosodnak a kegyeikért egymással vetélkedő hímekkel, mivel mindig jöhet egy rátermettebb, tehát jobb génállományú apajelölt. Ha a tojó magától nem teszi meg, az új "legjobb" hím csipkedéssel készteti a tojót arra, hogy kiürítse a legutóbbi hím eltárolt ivarsejtjeit az ivarszervéből. Ez a jelenség gyakran az ember számára felfoghatatlanul gyorsan, a másodperc töredéke alatt játszódik le, ezért például az erdei szürkebegyeknél csak azt követően derült rá fény, hogy a madarakról a modern, nagy sebességű kamerákkal készült felvételeket lelassították a kutatók.

A házi veréb hímek "minőségét" a fekete begyfolt mérete (minél nagyobb, annál jobb) egyértelműen jelzi a tojóknak (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A legkorábban - akár már március közepén - megérkező füsti fecskék "szuper" hímjeinek faroktollai az átlagnál hosszabbak, farokvillájuk nagyobb és szimmetrikusabb, így egyértelműen jelzik a tojóknak az apajelöltek genetikai értékét.

A füsti fecske hímek szélső faroktollainak hossza, a farokvilla mérete és szimmetriája egyértelmű jelzés a tojók számára a kiválasztáshoz. A képen látható madár egy szokatlanul vöröses színárnyalatú egyed, ami akár a faj egy mediterrán alfaja is lehet (Fotó: Németh András).

 

A legerősebb, leggyorsabb vonulásra képes, ezért legkorábban érkező hímek konkurensek nélkül foglalhatnak területet, ami elengedhetetlen a szaporodási felkészüléséhez, a megfelelő szintű nemi hormon-kiválasztáshoz. A vizsgálatok igazolták, hogy ezeknek a korábban érkező madaraknak a költési sikere magasabb, mint a későbbieké. A tojók esetében a sebességnél, a korai érkezésnél fontosabb, hogy a lehető legjobb kondícióban érjenek haza, ezért ők a vonulás későbbi hullámait alkotják. Mindazonáltal a tavaszi vonulás jóval gyorsabb folyamat, mint az őszi, mert a madarakat nagyobb sebességre késztetik a hosszabbodó nappalok-rövidülő éjszakák (ez működteti a sokat emlegetett biológiai órát) hatására kiválasztódó nemi hormonok, a közeledő szaporodási időszak kényszerítő ereje.

 

Az első feladat - túlélni a Szaharát

A friss szárny- és farokevező tollazatú, és reményeink szerint elegendő zsírtartalékkal rendelkező fecskék az elkövetkező két hónapban folyamatosan indulnak északra, az európai költőterületek felé. Ebben a több ezer kilométeres utazásban nem sok "lötyögős" szakasz van, a madaraknak minden erejükre, és rengeteg szerencsére is szükségük van a sikeres átkeléshez. A Szahara feletti első résztáv talán a legnehezebb:

A Szaharában (Siwa-oázis, Nyugat-Egyiptom) ritka a szabad felületű víz, ráadásul az oázistavak és víznyerők vize gyakran ihatatlanul sós (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Hatalmas távolságok
A globális klímaváltozás, és a rossz életkörülmények között élő, ugyanakkor folyamatosan növekvő helyi népesség helytelen agrárgazdálkodása miatt (a homokmegkötő növényzetet lelegelik a kecskék, főzéshez és fűtéshez eltüzelik az emberek) a Szahara folyamatosan dél felé terjeszkedik, így ma már egyes helyeken 1.500 km széles. A kis számú oázis képtelen ellátni a rövid idő alatt átrepülő több száz milliós vonulómadár-tömeget, és az egész kontinensen csak a kelet-afrikai vándorlók életét könnyíti meg egy sivatagi "zöld folyosó" - a Nílus.

Az Európánál nagyobb területű Szaharában végtelennek tűnnek a távolságok, amit az emberek számára ...

... még az ilyen "kiépített" út menti pihenők is alig tesznek leküzdhetővé (Bir Nus [Félúti forrás] autós büfé a nyugat-egyiptomi Siwa-oázis felé). Az ehhez hasonló helyek oázist jelentenek a helyi állatok és a vonuló madarak számára is (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Hőség és erős szelek
Bár ilyenkor a Szaharában is tél vége van, a napi hőmérsékleti maximumok már ilyenkor is elérhetik az 50 Cº-ot, ami ellen a legjobb védekezés, ha a madarak a lehető leggyorsabban átkelnek rajta. Csakhogy az ezer kilométert meghaladó távolság leküzdéséhez a legjobb esetben is két-három napra van szükség, miközben a madaraknak pihenniük is kell. A hőség mellett a sivatagi klíma másik jellemző és figyelembe veendő hatása a folyamatosan erős-viharos szél. A téli és tavaszi időszakban a jellemző szélirány az északi, így a madaraknak szinte folyamatosan széllel szemben kell repülniük, ami többletenergia-felhasználást igényel. Az alkalmanként délire forduló szélirányban sincs sok köszönet, mert ilyenkor a sivatag belseje felől érkező szél olyan forró, mintha kemencéből jönne (ilyenkor érhetik el Európát a szaharai homokfelhők, ilyenkor eshet a vörös homoktól "piros hó", ezek okoznak télen szokatlanul meleg napokat). Akár nappal, akár éjjel vonulnak a madarak, nehézségekkel mindig számítaniuk kell:

• Éjszaka kedvező a hőmérséklet, többnyire a szél is elül és a csillagok segítségével tájékozódni is lehet, ilyenkor viszont a nappali forróságban kell pihenniük a madaraknak. Ehhez a többségüknek le kell szállnia a növényzet és árnyék nélküli talajra, sziklapárkányokra, ahol a viharos szél hordja a homokot, a kősivatagos részeken még apróbb szemű, még kellemetlenebb port. A nappali pihenés egyik előnye, hogy a sivatagi ragadozók többsége ilyenkor elrejtőzik, így nem fenyegetik az átvonulókat.

• A nappal vonulók aktív mozgás közben vannak kitéve a hőségnek és a viharos szeleknek, viszont éjszaka a hűvös és szélcsendes idő kellemesebb körülményei között pihenhetnek. Ugyanakkor növényzet hiányában a talajon pihenni kényszerülő kisebb testű madarakat ragadozók: pókok, skorpiók, nagyobb gyíkok, kígyók, baglyok, cickányok, patkányok, rókák, vadmacskák, sünök, szerválok, karakálok, hiénák, sakálok, menyétek fenyegetik.

A sivatag központi része többnyire kopár, ahol van valami növényzet, az jobbára alacsony és szigetszerű. Ez a "bokor" 15 cm magas, ami alatt még egy kisebb madár is alig talál árnyékot.

A sivatagi nap erejét szemlélteti ez a bogár kitinpáncél is (Nagy Dűnetenger Siwától délre, Egyiptom) , ami az állat életében  fekete volt, de a napsugárzás teljesen kifakította.

Ez a mi éti csigánkhoz hasonlító sivatagi faj (Líbiai-sivatag, Egyiptom) a napsugárzásellen hófehér házzal védekezik.

A sivatagban nappal szinte mindig fúj az erős vagy viharos szél, ezért alakulnak ki a sokszor több száz méter magas mozgó homodombok. A szél miatt csak napfelkelte után néhány órán keresztül lehet nyomokat (a képen bogárnyom) keresni, mielőtt az erős légmozgás elsimítaná ezeket.

A sivatag mélye felől érkező viharok forrók, a homoknál is apróbb portól fullasztóak, és néha elég erősek ahhoz, hogy elérjék Európát - ilyenkor eshet pirosas színű hó nálunk (porvihar Marsa-Matruh-ban, Egyiptomban).

A skorpiók nem csak jellemző éjszakai ragadozói a sivatagnak, de maguk is táplálékot jelentenek sok hüllő-, madár- és emlősfajnak, viszont életmódjuk miatt csak éjjel lehet rájuk eredményesen vadászni (Líbiai sivatag, Egyiptom).

A szarvasvipera nem csak a sivatagi agámát, de akár a homokra leszálló, pacsirta méretű madarakat is zsákmányul tudja ejteni (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Víz- és táplálékhiány
A közhiedelemmel ellentétben a sivatagokban van víz és élelem, csak ehhez nagyon nehéz hozzáférni: a növények többnyire aprók, szigetszerűen és alacsony sűrűségben fordulnak elő; a zsákmányállatok rejtőzködnek és többnyire éjszakai életmódot folytatnak; szabad felszínű vízlelőhelyek (tavak, folyók) alig fordulnak elő, a víz többnyire mély víznyelőkben, kutakban, és nem utolsó sorban a növények és állatok testében - nehezen megszerezhetően - van jelen.

A sivatagban rengeteg állat él, de nappalra többnyire rejtekhelyre húzódnak, mint ez az éjszaka aktív farkaspók-faj ...

... ebben a föld alatti üregben, melynek bejáratát pókfonalból és növényi szárból álló bejáratmagasító cső védi a szélhordta portól.

A nappal aktív fajok, mint ez a kép közepén keresendő kavicsutánzó sáska, ...

 

... olyan tökéletes álcával és rejtőzködő viselkedéssel (alig mozog, és még a csápját is vízszintesen tartja, hogy az erős szél ne lobogtathassa) rendelkeznek, hogy megtalálni csak akkor lehet őket, ...

... ha az ember néhány centivel a talaj fölé hajolva (Líbiai-sivatag, Egyiptom) tudatosan keresi ezeket az állatokat (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Konkurencia
Február-márciusban a sivatagban már tavasz van, a bennszülött madarak ilyenkor költeni kezdenek, így az átvonulónak osztozniuk kell ezekkel a sivatagi körülményekben jártasabb egyedekkel a meglévő szűkös táplálékbázison.

A tavasz a sivatagban is a virágok megjelenését jelenti, ...

... csak ezek a változatos formájú fajok ..

... nagyon aprók, ...

... így védekeznek a viharos szél és a túlzott párologtatás ellen (Líbiai-sivatag, Egyiptom).

A sivatagi tavasz másik jele, hogy a helyi madárfajok költeni kezdenek, így az itt átvonulóknak táplálkozási konkurensekkel is számolniuk kell. A képeken a Magyarországon is fészkelő, ...

... de nálunk nem vonuló búbospacsirták (a sárga jelölés a madarak távcsöves azonosítását szolgálja)...

... talajkéreg-darabokkal "kövezett", a szél ellen megtámasztott és lesúlyozott fészkei láthatók a Líbiai-sivatag egyiptomi részén 2000. tavaszán (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Az ember közelségének előnyei és veszélyei is vannak
A Szaharában észak felé haladva, a Földközi-tenger partvidékéhez közeledve, több oázisban is megpihenhetnek a szerencsésen idetaláló madarak. Az oázisok nem feltétlenül "egy tavacska és néhány pálma" típusú menedékek, vannak köztük 40 km széles, 240 km hosszúak is. Ezeken a helyeken minden megvan, amire a fecskéknek szüksége van: ivóvíz, árnyékot és menedéket egyaránt biztosító nádas és egyéb növényzet, repülő rovarok. De az ember közelében - különösen Észak-Afrikában és a mediterráneum egyes részein - illegális vadászat és madárbefogás is fenyegeti a madarakat.

Az oázisok nem csak az embereknek, de a vonuló madaraknak is menedéket nyújtanak. Ie. 332-331-ben ezen a helyen jósolták meg Nagy Sándornak, hogy ő lesz a világ ura. A hódító már évezredek óta halott, de a vonuló madarak azóta is megpihennek ezen a helyen (Siwa-oázis, Egyiptom).

A Siwa-oázisban tucatjával vannak ilyen úszómedence méretű, akár 15 m mély ciszternák. Itt törnek felszínre a források, melyek vize élteti az embereket és a pálmakerteket. Ezek a hatalmas vízfelületek arra is alkalmasak, hogy az akrobatikus fecskék felettük elrepülve  inni tudjanak belőlük.

Más kontinens, más ország, más kultúra, eltérő felfogás a természet, a környezet védelméről és a biztonságról. Ezek az emberek sokhorgos felszereléssel horgásznak Kairó közepén az egyik Nílus-hídról, miközben alattuk a zsinórok és a horgok között nyitott turista hajók jönnek-mennek!

Az ember közelségnek árnyoldalai is vannak. Az ilyen tizenéves pásztorfiúk reggeltől-estig legeltetik a család kecskéit a pusztaságban. ...

... Unalmukban, és ha húst akarnak enni, ...

... a területre leszálló, holtfáradt vonuló madarakra vadásznak (Líbiai-sivatag, Egyiptom).

Kitömött dorcas gazellák egy utcai árus pultján ...

... Marsa-Matruh városában (Egyiptom), a Földközi-tenger déli partján (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A második feladat - átkelni a Földközi-tenger "köves gázlóin"

A Földközi-tenger déli partvidékét elérő madarak a vándorút legnehezebb részét maguk mögött tudhatják, itt megállhatnak néhány napra pihenni, inni és táplálkozni, pótolni az elégetett zsírtartalékokat, mielőtt folytatnák útjukat a tengeren keresztül. A tengerek és óceánok felett a legnagyobb probléma számukra, hogy vihar esetén nem tudnak leszállni a vízre, így mindenképpen repülniük kell tovább vagy elpusztulnak. Segítség viszont számukra az, hogy a Földközi-tenger szigetei (ezek alkotják a mediterrán tenger nagy léptékű köves gázlóit) között csak néhány száz km-es távolságokat kell leküzdeniük. Az európai partvidéket sikeresen elérő fáradt vándorok a további útjukat folyamatosan a szárazföld felett tudják megtenni, ahol folyamatosan tudnak táplálkozni és pihenni.

Az Egyiptom nyugati részén vonuló fecskéink elrepülnek Marsa-Matruh városának földközi-tengeri partvidéke felett is, amit a helyiek Rommel beach-nek hívnak a II. világháború híres német parancsnokáról, akinek bunkerrendszere ezen sziklák alatt volt.

A Földközi-tenger "köves gázlóin" átrepülő fecskéink egy része a görög partoknál éri el az európai kontinenst, ...

... innen lassabb tempóban, táplálkozva és pihenve is már csak néhány nap eljutni a magyarországi költőterületekre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Amennyiben többet szeretne megtudni a madárvonulásról, a madarak vedléséről, a zsírfelhalmozásról, a kémiai és molekuláris markerek madárvonulás-kutatási alkalmazásáról, a témáról részletesen tájékozódhat a Kossuth Kiadó gondozásában 2009-ben megjelent Magyar madárvonulási atlaszból.

 

Fecskevédelmi eszközök beszerzése

Az MME boltjában fecske műfészkek is beszerezhetők itt >>

Védjük együtt a fecskéket!

Ha veszélyeztetett fecskefészkekről vagy -telepekről szerzünk tudomást, védett élőlények (növények és állatok), illetve ezek élőhelyeinek pusztítását tapasztaljunk vagy fennáll ennek gyanúja, kockázata stb., eljáró hatóságként a megyei kormányhivatalhoz és a területileg illetékes nemzetipark-igazgatósághoz fordulhatunk az alábbiak szerint:

1. Bizonyító fotók készítése a ma már szinte mindenkinél ott lévő okostelefonnal.
2. Néhány soros tájékoztató e-mail küldése a helyszín, időpont, cselekmény leírásával a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, ennek hiányában a hivatal központi címére.
   LEGGYORSABBAN ÚGY TALÁLJUK MEG A MEGYEI ILLETÉKES FŐOSZTÁLYT, HA A GOOGLE KERESŐBEN KERESÜNK RÁ A VÁROS ÉS A FŐOSZTÁLY NEVE SZERINT. PÉLDÁUL: BUDAPEST+KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY.
   A bejelentést másolatként érdemes a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóság címére is eljuttatni.
   A bejelentés megérkezéséről, majd a vizsgálat eredményéről a hatóság válasz e-maileket küld.
3. Amennyiben ilyen megerősítő visszajelzést nem kapunk vagy bármilyen okból azt gyanítjuk, hogy a bejelentésünk nem jut, nem jutott célba, továbbá ha a bejelentésünkre érkezett elutasító határozattal nem értünk egyet, csúcsszervéként a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához fordulhatunk a fent leírt módon.
4. Ha gyors, szinte azonnali intézkedés szükséges, akkor az írásos bejelentés előtt vagy azzal párhuzamosan hívjuk telefonon a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságot, és az őrszolgálatnak jelezve a problémát kérjük a segítségüket.

Ez a követendő eljárás bármely természetkárosítás észlelése, illetve ennek belátható veszélye, például költési időszakban végzett fa- és bokroskivágás, épületfelújítás, partifecske és gyurgyalag partfal megsemmisítés, fehérgólya-fészek leszakadása, madarak áramütése (különösen tömeges előfordulás), védett tőrösdarazsak elpusztítása stb. esetén is!

Ilyen esetekben a bejelentést azért nem tudja az MME megtenni, mert ha nem mi vagyunk a szemtanúk, akkor a hatóság munkáját sem tudjuk adatokkal, információkkal segíteni. Azaz, ha csak közvetítők lennénk, akkor ez a hivatalos vizsgálat lefolytatását, a szükséges intézkedések megtételét, az eredeti cél elérését is ellehetetlenítené. Ezért is hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy a hatósági bejelentést – a fentiekben részletezett módon – a problémát közvetlenül megtapasztaló szemtanú tegye meg. Köszönjük!

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán

 

Az egymás mellett élő különböző élőlények akarva-akaratlanul hatnak egymásra, melynek számos formája létezik. Mindenki hallott már az élősködésről és a ragadozásról ami az "elkövető" számára pozitív, az áldozat számára negatív együttélést (+,- viszonyt) jelent. A szimbiózis kölcsönösen előnyös (+,+), az asztalközösség (kommenzalizmus) pedig az egyik fél számára semleges, a másik számára pozitív hatásmechanizmust (0,+) ír le. Az élősködés etetőkön megfigyelhető egyik érdekes és speciális fomája, a más madarak által elrejtet, elraktározott élelemraktárak kifosztása, a kleptoparazitizmus is.

Az asztalközösség

A jó etető ismérve a változatosan felkínált, sokféle eleség, amit több faj is látogat, táplálkozás közben asztalközösséget alkotva akaratlanul is segítve egymást.
 

Élelem-előkészítők

A legjelentősebb eleségcsoportot a napraforgó és az apró magvak keveréke alkotja, amit többféleképpen fogyasztanak a madarak:

• hántolják (verebek, meggyvágó, zöldike, pintyek),
• kopácsolva feltörik (cinegék, csuszka, harkályok),
• egészben lenyelik (napraforgót: balkáni gerle, fekete rigó; apró szemű magokat: cinegék, vörösbegy, ökörszem, erdei szürkebegy, barátposzáta, csilpcsalpfüzike, házi rozsdafarkú).

A hántoláshoz (a mag "megpucolásához") a veréb-, pinty- és sármányfélék erős, kúpos, erre a célra specializálódott csőrére van szükség. A maghántoló fajok tipikus viselkedése, hogy csapatosan betelepednek az etető közepébe és ott már-már ipari hatékonysággal táplálkoznak, miközben csőrükből a maghéj mellett apró magbéldarabkák is hullanak. Éppen az teszik alapvető fontosságúvá az etetők „beülős” magevő csapatait (így a verebeket is), hogy ezek a könnyedén felcsipegethető élelemforgácsok nélkülözhetetlenek a maghántolásra, magtörésre alkalmatlan csőrű, kistestű rovarevő fajok számára.

Az erős, kúpos csőrű magevők (meggyvágó) többnyire csapatban járnak és szeretnek
betelepedni az eleségmag-halom közepébe. Maghántoló táplálkozásuk közben
parányi magbéldarabkák hullanak a  földre, amiket már a gyengébb,
magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is fel tudnak csipegetni
(Videó: Orbán Zoltán).

 

A cinegék és harkályok rovarfogó csőre maghántolásra nem alkalmas, arra viszont tökéletesen megfelel, hogy az ujjaikkal egy ághoz szorított napraforgómag héját kopácsolva feltörjék. Eközben ismét csak rengeteg magbéldarab hullik le (hasonló a jelenség játszódik le a cinkegolyók csipegetésekor is), és mivel a cinegéknek kedvenc ág üllőik vannak, ezek alatt újabb táplálékbázis képződik a talajról szedegető fajok számára.

A cinegék, köztük 2011. év madara, a széncinege is más madarakat segítő,
táplálékbázisképző faj. Mivel csőrük nem alkalmas a maghéj gyors eltávolítására,
egyesével viszik el ezeket egy közeli ághoz, ahol az ujjaikkal leszorítják, majd
harkálymód kopácsolva lyukat vágnak a termésen, miközben szintén apró
morzsák képződnek.

Fagyott állapotában a cinkegolyó olyan kemény, hogy csak az erősebb csőrű madarak
tudnak apró falatokat leforgácsolni belőle. Eközben rengeteg, más madarak
számára hasznosítható apró hulladék potyog le a talajra.

Az asztalközösség haszonélvezőjeként a vörösbegy és a hozzá hasonlóan filigrán
csőrű rovarevők csipegeti fel a magevők táplálkozásakor lehulló magtörmeléket
(Videók: Orbán Zoltán).

 

Az utóbbi években egyre gyakrabban áttelelő kistestű rovarevők közül az etetőkön leggyakrabban megjelenő barátposzáták számára az alma jelenti az egyik legfontosabb téli táplálékot, egy-egy madár naponta akár egy fél gyümölcsöt is elfogyaszthat. Ennek húsához azonban csak akkor tudnak hozzáférni, ha előtte egy nagyobb madár, például egy fekete rigó megbontja a szívós héjat (ezt a szerepet játsszuk el, amikor az ágra szúrt alma oldalából vékony szeletet levágva a gyümölcshúshoz hozzáférést jelentő „ablakot” nyitunk).

Az áttelelő barátposzáták számára az alma jelenti az egyik legfontosabb táplálékot.
Ennek húsához azonban csak akkor tudnak hozzáférni (hacsak nem vágunk rá
"ablakokat"), ha előtte egy nagyobb madár, például egy fekete rigó
megbontja a szívós héjat (Videó: Orbán Zoltán).

 

Önkéntes hóeltakarítók

A fekete rigók jelenléte akkor válik létfontosságúvá a fedetlen etetőkön, amikor esni kezd a hó. Ezek az eredetileg erdős területeken élő madarak ugyanis arra specializálódtak, hogy táplálékkeresés közben csőrük oldalazó mozgásával eltakarítsák a hullott faleveleket a talajról. A madárbarátok és az etetőre járó többi madár nagy szerencséjére a fekete rigók szinte kényszeresen viszonyulnak minden talajt takaró anyaggal, így a hóval szemben is. Ha a hóesést követően nem tudjuk időben eltakarítani a havat a nyitott etetőfelületekről, az éhes fekete rigók elkezdik helyettünk a munkát és azzal, hogy kis tisztásokat kaparnak a hóba, a többi madár számára is lehetővé teszik a táplálkozást.

A nagytestű, talajon táplálkozó fekete rigó jelenléte akkor létfontosságú a talajetetőkön,
amikor elkezd esni a hó. Csőrével ilyenkor olyan tisztásokat kapar a hóban,
ahol a többi madár is hozzáfér a táplálékhoz.

Erőteljes csőrének oldalazó mozgásával átforgatja a tört, héjas diót is, miközben
felszínre kerülnek a kisebb termetű, gyengébb fajok számára is
hozzáférhetővé válnak a héjból kihulló apró magbéldarabok
(Videók: Orbán Zoltán).

 

Felderítők

Az etetőkön többnyire a rendkívül kíváncsi cinegék jelennek meg először, mint ahogy általában ők kóstolnak bele, derítik fel elsőként a különböző táplálékféleségeket. Ezzel a viselkedésükkel egyben a hely veszélytelenségét és a táplálékforrást (az etetőt) is jelzik a többi madárnak.

Jó példa erre a megszokott eleségektől eltérő vajetető, amit szinte mindíg a cinegék
kezdik el elsőként fogyasztani, amit a többi madárfaj képviselői is
látnak és utánoznak (Videó: Orbán Zoltán).

Ügyeskedők

Az etetőkre jár egy különös viselkedésű, a fák kérgét magraktárnak használó vendég is. A kérdéses faj a csuszka, ez a harkálymód kéreglakó, de nem a fakopáncsokkal, hanem a cinegékkel és a hajnalmadárral közelebbi rokonságban álló madár. A cinegékkel ellentétben hosszú csőrében (és a torkában) nem egy, hanem akár 5−6 napraforgómaggal repül el egy közeli, lehetőleg jól bordázott kérgű fa törzsére. Itt a magok jelentős részét egyesével más-más helyre rejti a kéreg, letört ágcsonk repedéseibe vagy a pusztuló fát rágó farontórovarfajok lárvajáratainak nyílásaiba (utóbbi az alábbi videón 0:58-tól látható).

A csuszka mellesleg a termések feltöréséhez rögzítősatuként is használja a fákat. Beszorítja a magot egy megfelelő mélységű és állású kéreghasadékba, ágcsonk repedésébe (a videón 0:18-nál és 1:18-nál) és így nagyobb távolságról, egész testét beleadva tudja szétforgácsolni a mag héját. Ezzel a technikával és hosszú, erős csőrével a csuszka képes nyáron a száradni kitett sárgabarackmagot elcsórni és feltörni, illetve ősszel és télen sok makkot is elfogyasztani. Összehasonlításként a rövidebb csőrű cinegék más módszert használnak – egyesével szállítják a magot és azt lábaikkal a kapaszkodófelülelthez szorítva törik fel (0:37-től). Ez a maghordás áll a cinegék ide-oda ugráló etetőjáró szokása mögött, tehát nem "a verebek zavarják el" őket!

Kéregraktárt és "kéregsatut" használó csuszkák az etetőn (Videó: Orbán Zoltán).

 

A csuszkák "kéregsatu" használata része az asztalközösségnek, hiszen – amint az a videón is látható – eközben rengeteg magbélforgács szóródik szét, amit a kisebb testű fajok szintén fel tudnak csipegetni. Mivel az így képződő táplálékdarabkák egy része nem a talajra, hanem a kéreg repedéseibe kerül, a csuszkák akaratlanul is segítik a náluk jóval kisebb, csak királykányi, szintén a kérgen élő fakuszok táplálkozását is.

A kéregraktározó csuszkákat az etetőre járó cinegék, elsősorban a széncinegék folyamatosan szemmel tartják, rendszeresen átfésülik a fák törzsének kéregfelületét és kirabolják a magraktárakat. Ez már nem 0,+ asztalközösség, hanem -,+ kleptoparazitizmus, ami a "segítő" faj (a csuszka) számára már nem semleges, hanem inkább kedvezőtlen.  

Az előző videón látott csuszka-kéregraktárakat fosztogató széncinegék
(Videó: Orbán Zoltán).

Etessük a verebeket is

Etetési időszakban sokan panaszkodnak arra, hogy "a verebek eleszik az eleséget az értékes madarak elől". Néhány évtizeddel ezelőtt annyi volt még belőlük, hogy széles körben alkalmaztak verébmentes odúkat és etetőket. Azonban kevesebb, mint egy emberöltő alatt sokat romlott a helyzet, Európa sok részén a verebeknek ma már ritkának számítanak.

Úgy tűnik, hogy a folyamat Magyarországot is elérte, a háziveréb-állomány az ezredforduló óta csökkenést mutat. Ez is jelzi, hogy ma már a verebekre is oda kell figyelni.

Nem zavarják el a cinegéket!

Nem valós az a félelem, mely szerint a verébcsapatok "nem engedik szegény cinkéket az etetőre". Az igazság az, hogy a cinegék – még a pirinyó kék cinegék is – rendkívül karakán állatok, nemigen ijednek meg az etető többi madarától. Az "elűzött" cinege megfigyelések hátterében nem az ijedtség, hanem a magevőkétől eltérő táplálkozási stratégia áll. Míg a pintyfélék a maghalom közepébe ülve folyamatosan az etetőn szeretnek tartózkodni, a cinegék egy-két napraforgómagot felkapva a sűrű bokrosba húzódnak, hogy ott bontsák fel a magot. Ez az oka annak, hogy fürgén ide-oda ugrálva látjuk őket az etetőn, nem pedig a "félelem" a verebektől.

Emlősök is részesei lehetnek

A talajetetők és a magaslati etetőkről földre hulló magvak nemcsak a madarak, de kisrágcsálók, települési környezetben elősosorban a házi egér és az erdeiegér-fajok számára is táplálékot kínálnak. Ezek a parányi emlősök nem aktív részesei az etetők asztalközösségének, jelenlétük bagolyetető funkciót is ad az énekesmadár etetőnknek, arról nem is beszélve, hogy megfigyelésük milyen fantasztikus élményt jelent.

Az etetők asztalközösségét nemcsak madarak, hanem akár kisrágcsálók is ...

... színesíthetik (Videók: Orbán Zoltán).

 

Ragadozók az etetőn

A minden egészséges ökológiai rendszer fenntartásához szükséges ragadozás természetesen az etetőkön is előfordul, hiszen a nyüzsgő madártömegek óhatatlanul felhívják magukra a karvaly és a héja figyelmét. Ezt a biológiai tényt sajnos vannak, akik nem tudják vagy nem akarják elfogadni és azzal a kérdéssel fordulnak az MME-hez, hogy miként lehet távol tartani, elzavarni, esetleg akár elpusztítani ezeket az egyébként fogyatkozó számú, ezért védett szárnyas ragadozókat.

A válaszunk az ilyen kérdésekre csak az lehet, hogy teljesen felesleges a ragadozók miatt aggódni a cinegékért, verebekért, pintyekért, balkáni gerlékért, mert ezek állományait nem veszélyezteti az, ha akár naponta el-elkapnak közülük egyet-egyet a ragadozók. Ráadásul ilyen sikerességről többnyire szó nincs, hiszen az etető madarai nagyon fifikásan és együttműködve védekeznek a ragadozók ellen.

A szárnyas ragadozók elleni védekezés nem csak természetellenes, és ezért felesleges, de a gyakorlatban sem kivitelezhető, nincs olyan eszköz vagy módszer, ami távol tarthatná ezeket a vadon élő madarak etetőitől vagy éppen az itatóktól.

Fontos lenne megértenünk és elfogadnunk, hogy a települési madárvédelem elsősorban rólunk, emberekről, a mi madármegfigyelési élményhez jutásunkról szól. Pusztán a szórakozásunk érdekében pedig sem elvi, sem gyakorlati jogunk nincs csak azért beleszólni a természet rendjébe, mert "madár rendőrségként" mi akarnánk meghatározni, hogy melyik állatnak miként kellene emberi viselkedési normák szerint viselkednie. Ez már csak azért is problémás lenne, mert ennek a hozzáállásnak végül szinte minden vagy bármelyik madár áldozatául eshetne, hiszen ilyen életszerűtlen logika szerint egy rovarász teljesen "jogosan" követelhetné a rovarokat millió szám pusztító cinegék állománycsökkentését, de felmerülhetne a fekete rigók gyérítése is, hiszen ezek fő tápláléka az a földigiliszta, mely nélkül nincs egészséges talajélet, nincs emberi mezőgazdaság sem.

Szakmai alapon csak azt tudjuk javasolni, hogy ismerjük fel és fogadjuk el a természet működését, és ha olyan szerencsések vagyunk, hogy az etetőnkön, itatónkon fel-feltűnek a vadászó szárnyas ragadozók, úgy csodáljuk meg ezek mozgását, viselkedését, hogy közben tisztában vagyunk azzal, nem fogják sem kiirtani, sem tartósan elüldözni szárnyas kedvenceinket. Köszönjük!

A lakott területeken helyenként jelentős mértékben túlszaporodott házi macskák ellen úgy tudjuk védeni a madarakat, ha az etetőt és az itatót mellmagasságba helyezzük ki, így a madaraknak van ideje észrevenni a lopakodó szőrmés ragadozót.

ÁL-ARCCAL VÉDEKEZŐK

Napjainkra az álarc fogalma összefonódott a karneválok, maszkabálok, fesztiválok, vallási események inkognitót nyújtó kellékével. Pedig az állatvilág képviselői a ragadozók elleni védekezésben már jóval előttünk elkezdték kihasználni az arcutánzatok riasztó hatását.

A téli lombmentes időszakban az etetők és itatók környezetének nagy madárforgalma
ideális lehetőséget kínál a hamis arccal megtévesztés (a képen karvaly látható)
változatos megjelenési formáinak megfigyelésére (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A trükk

A madaraknál többnyire a tarkón, de akár a szárnyon, a háton vagy a farkon elhelyezkedő ál-arcoknál a cél nem a tökéletes arcmás visszaadása, hanem az arcot jelentő legfontosabb kulcsingerek, ezek között is elsősorban a bámuló, fenyegetően nagy és szimmetrikus szempár, vagy szupernormális ingerként sok szemfolt megjelenítése.

A cél

A megtévesztés fő célja a potenciális ragadozók elleni védekezés. Ezek ugyanis elsősorban hátulról, a zsákmány vak oldala felől szeretnek közelíteni. Az ál-arc nemcsak elbizonytalaníthatja a támadni készülő ragadozót (és más zaklató madarakat, valamint a rivális fajtársakat), de ha a szemfoltok a test hátsó, kevésbé érzékeny részén helyezkednek el, akkor hamis célpontként segíthetik is a menekülést. Egy farok elvesztése még mindig kisebb gond, mintha a támadás a fejet érné.

Mely fajok használják?

Ál-arccal főleg azok a madarak rendelkeznek, melyek szeme a fej elülső felén helyezkedik el, és előre néz. Ezeknek az állatoknak a látótere korlátozott azokéval szemben, melyek szeme a fej két oldalán, abból jelentősen kidudorodva ül. Utóbbiak a fej forgatása nélkül is jól látnak előre, hátra, felfelé és lefelé.

Az élete jelentős részét függőleges sziklafalakon töltő hajnalmadárnak nincs
szüksége hamis tarkótáji szemfoltokra. A fej két oldalából kidülledő szemei
hátrafelé is látnak, és a fehér szemgyűrűnek köszönhetően hátulról is jól
láthatóak, így kettős funkciót látnak el (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ebből az alapelvből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy ezt a trükköt csak kistestű zsákmányállatfajok alkalmazzák. Valójában azonban ragadozó életmódot folytató madarak is rendelkeznek ilyennel. Ezek többnyire kis és közepes testű fajok, amik "felett" még vannak olyan nagyobb és erősebb ragadozók a táplálékpiramisban, amik rájuk is vadászhatnak.

A hamis arc azonban a vadászatban is jól jöhet. Madármegfigyelők, madárfotósok jól ismerik a madaraknak azt a megdöbbentő képességét, hogy akkor tűnnek el, amikor feléjük közeledve egy pillanatra levesszük róluk a tekintetünket. Ebből következően a hamis szemfoltok akár a vártáról leskelődő ragadozó sikerét is segíthetik. Miközben a fejét forgatva a környező tájat figyeli, a rejtőzködő zsákmány a hamis arc elfordulásakor mozdulva pont a valódi szemek hatókörében mozdulhat meg. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a jelentős részben üldögélve vadászó, nappal is aktív, illetve még világosban vadászó kistestű baglyok között miért olyan gyakori a tarkótáji szemfoltosság.

Azt, hogy ez a kétarcúság mennyire segítheti az egyed túlélését, az is jól jelzi, hogy Indiában a tigrisekkel azonos élőhelyet használó emberek is használják a módszert. Tipikus macskaviselkedésként a tigrisek is elsősorban hátulról támadnak, hagyják, hogy a zsákmány elsétáljon előttük, majd ekkor támadnak. Ezért a hátrafelé néző álarc, különösen ha az emberek csoportosan járják az erdőt, megakadályozhatja a támadást. Afrikában pedig az oroszlánok elleni védekezésként festenek egy kísérlet keretében hamis szemeket a tehenek fenekére.

Tigristámadás ellen védő álarcot viselő férfi Indiában
(Forrás: weeklysciencequiz.blogspot.hu).

 

A megtévesztő szemfoltok viselése sokkal, de sokkal gyakoribb az állatvilágban, mint gondolnánk. A madarakon kívül puhatestűek, ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők és emlősök is használják a megtévesztésnek ezt a módját. Nézzünk ezekre néhány egzotikus példát!

Az USA nyugati részén honos hegyi törpekuvik (Northern Pygmy-Owl, Glaucidium gnoma)
a nappal is aktív, üldögélve figyelő-vadászó kisbaglyok közé tartozik, és elképesztően
szuggesztív szemfoltokat visel a tarkóján (Videó: Scott Carpenter).

Az USA jelentős területén és Kanada déli részén elterjedt pelyhes fakopáncs
(Downy Woodpecker, Dryobates/Picoides pubescens) tarkótáji foltjai és
csíkjai képeznek ál-arcot (Forrás: YouTube).

A világ egyik legszebb színezetű ragadozómadara, az amerikai kontinens jelentős
részén előforduló tarka vércse (American Kestrel, Falco sparverius) hímje, melynek
fekete tarkótáji szemfoltjai vannak (Forrás: YouTube).

Az Afrika Szaharától délre húzódó területeinek jelentős részén előforduló feketehasú
túzok (Black-bellied Bustard, Lissotis melanogaster) fekete-fehér tarkómintázata
sokkal "bámulóbb", mint a madár valódi arca (Forrás: YouTube).

A Kanadától Mexikóig honos Cooper-héja (Cooper's Hawk, Accipiter cooperii) a
háttollain visel olyan szemfoltokat, amik szupernormális ingerként
bizonytalaníthatják el az esetleges támadót (Forrás: YouTube).

Az USA középső és keleti részén élő lármás füleskuvik (Eastern Screech-Owl,
Megascops asio) a valódi szemei alatt visel egy-egy feltűnő sötét szemfoltot.
Ezeknek köszönhetően a madár akkor is "bámul", amikor valójában
csukott szemmel szundikál (Videó: Margaret Kurtz).

Amikor ez a Délkelet-Ázsia hegyvidéki erdőségeinek vizeiben élő négyszeműteknős-faj
(Four-eyed Turtle, Sacalia quadriocellata) a sekély patakok vizében keresgél,
az esetleg felülről támadó ragadozót négy rendkívül feltűnő hamis szem
riasztja el (Forrás: 3.tnaqua.org).

A Dél-Amerikában élő Perez sisakos békát (Perez’s Snouted Frog, Edalorhina perezi)
ez a területen élő, halálos mérgű gödörkésarcú viparaféléket utánzó arcmás
védi hátulról (Forrás: frogblogmanchester.com).

Ez az Atlanti-óceán trópusi vizeiben élő pillangóhalfaj feltűnő farki szemfoltjai miatt a
"négyszemű" angol nevet ( Four-eye Butterflyfish, Chaetodon capistratus) viseli
(Forrás: YouTube).

Ez az állat egy észak-amerikai fecskefarkúlepke-faj (Spicebush Swallowtail,
Papilio troilus) hernyója, és feltűnő szemfoltjainak köszönhetően inkább
egy veszélyes kígyóhoz hasonlít (Forrás: YouTube).

A parányi méretét halálos mérgű harapással ellensúlyozó kékgyűrűs polip
(Blue-ringed Octopus, Hapalochlaena lunulata) támadás esetén kék
szemfoltok sokaságával jelzi veszélyességét (Forrás: YouTube).

Még az egyébként félelmetes fogókarokkal rendelkező, Magyarországon is őshonos,
termetes imádkozó sáska is riasztó szemfoltokat visel karjai belső felén, amiket
támadás esetén villant ellenfele arcába (Forrás: YouTube).

Az USA keleti részén élő foltos denevér (Spotted Bat,
Euderma maculatum) sötét szőrű hátán három "világító"
fehér folt képez bámuló ál-arcot. 2 fotó - katt a képre
(Fotók: onda.org és lillooetnews.net).

 

Nincs okunk panaszra!

A világ csodáit látva hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyen "király" dolgok csak valahol távol, a Föld túlsó felén, más kontinenseken, de minimum külföldön vannak. Pedig ha jobban körülnézünk, már a közvetlen lakó- és munkahelyi környezetünkben is megdöbbentő élőlényeket, viselkedéseket láthatunk.

Az ál-arcúság jelensége különösen jól megfigyelhető a téli etetőkön és itatókon, jócskán láthatunk ilyen védekezőmechanizmussal rendelkező madarakat a kertben, az ablakban, a panelerkélyen is. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, mindenekelőtt meg kell próbálnunk új szemmell nézni a már jól ismert állatokat. Az sem árt, ha a vizsgálódáshoz fényképezőgépet, videokamerát használunk. A szemünk ugyanis gyakran nem elég gyors az apró jelenségek megfigyelésére, amiben a visszanézhető képkockák sokat segítenek.

 

Tarkófoltosok

A madarak hamis arcmintázata leggyakrabban a fej hátsó részén helyezkedik el, és sokszor nem is csak egy, hanem több szempárt mintáz, ami több nézetből is bámuló képzetet kelt.

Az etetők egyik mindennapos látogatója a kék cinege. Bonyolult fejmintázatát jól
ismerjük, és ez egyáltalán nem tűnik trükkösnek (Fotó: Orbán Zoltán).

Pedig hátulról nézve a csíkok és foltok bámuló arc képzetét keltik.
5 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Az ilyen összetett tarkómintázatok gyakori jellemzője, hogy szemből nézne, amikor
az ivó, táplálékot kereső madár feje lefelé áll, és az állat a legkiszolgáltatottabb,
még feltűnőbbek. 3 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A széncinege is hasonló maszkot visel. 6 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A kis fakopáncs szimmetrikus fehér tarkófoltjai két hatalmas szemet mintáznak
(Fotó: Orbán Zoltán).

A nagy fakopáncs pofafoltjai, fekete nyak- és fejcsíkjai négy nagyméretű, hátrafelé
néző tarkótáji szemfoltot eredményeznek (Fotó: Orbán Zoltán).

A mezei veréb fehér nyakörve a tarkón nem ér össze. Ennek eredményeként
egyszerű, de hatékony szimmetrikus szemfoltok jönnek létre. Ráadásul
ezek a fej lehajtásakor, csipegetéskor és iváskor egyre nagyobbá,
"bámulóbbá" válnak. 6 fotó - katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

A fül mögé érő és a fejtetőre is felnyúló fehér pofafoltok a tarkómintázattal együtt a
tengelicet is felruházzák a hamis arc védelmével. 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

A videón jól érzékelhető, hogy ez az ál-arc a fej bármely állásánál azt az érzetet
kelti, hogy a madár minket figyel. Lejátszáskor a minőséget érdemes
HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).

A nappal is aktív kuvik foltok alkotta tarkótáji arcmintázata (Fotó: Orbán Zoltán).

A cikk kezdő képén is látható karvaly egyszerű, de nagyon hatékony fehér tarkótáji
szemfoltokat visel. 8 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Ezen a felvételen "működés" közben láthatjuk, amint a fehér szemfoltok a zsákmányát
tépő karvaly hátoldalát védik. Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani
(Videó: Orbán Zoltán).

Iváskor a vízben tükröződő, a hullámzástól vibráló tarkófoltok még élőbbnek tűnnek.
Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).

 

Hátmaszkosok

A megtévesztő hamis arcok esetében a nagyobb méret jobb, mint a kisebb. Éppen ezért sok madárfajnál a hát egésze részt vesz a megtévesztésben.

A balkáni (a képen), a nagy és a közép fakopáncs óriási váll-, és sok szárnyfoltja
a hát egészét teszik maszkszerűvé. 2 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Az eddig látottak alapján már nem is csodálkozunk azon, hogy ez a hátmaszk
szemből nézve is milyen jól érvényesül. Lejátszáskor a minőséget érdemes
HD-ra állítani (Videó: Orbán Zoltán).

A külföldi példákat bemutató fejezetben láttuk, hogy a Cooper-héja háttollai szemfoltosak.
Ez a tulajdonság a tarkóján maszkot viselő karvalyunknál  is megvan, és akkor
válik feltűnővé, amikor a tollászkodó madár a lehető legvédtelenebb.
Lejátszáskor a minőséget érdemes HD-ra állítani
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Szemfoltok a szárnyon

A szárny alapszínéből kivilágló, szimmetrikus elhelyezkedésű szárnytükör-foltok is alkalmasak lehetnek a megtévesztésre. Ezek általában a hát és a farok egészével együtt alkotnak bámuló ál-arcot.

Éneklés közben a hím házi rozsdafarkú sokat tartózkodik nyílt részeken, ahol minden
segítség, így a szemfoltszerű fehér szárnytükrök is jól jönnek a ragadozók ellen.

A szajkó díszes mintázatú szárnyában nem a fehér folt vonzza leginkább
az ember tekintetét.

Ha azonban hátulról nézzük a madarat, akkor ezek a szimmetrikus foltok a sötét
szárny- és farktollakkal együtt már "néznek". 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Ál-arc a farkon

A parányi ökörszem az eddig látottaktól eltérő és sokkal összetettebb megtévesztéssel él. Ebben az alsó farkfedő hamis szemfoltja csak a madár különleges testtartásával és viselkedésével együtt jutnak szerephez.

Ez az alig 6−7 grammos madárka merőlegesen felmereszti a farkát, amint inkább egérként, mint madárként az aljnövényzetben mozog.  Eközben a test elülső része és a fej lefelé néz. Ennek eredményeként úgy tűnik, mintha az ökörszemnek a feltűnő szemfoltokat viselő farka lenne a feje. Ha egy leskelődő szőrmés kisragadozó erre csap le, akkor az állatnak jó esélye van elmenekülni.

Az etetőkre is odacsalogatható ökörszem felmeresztett farka fejként nyúlik ki a testből.
A megtévesztő hatást tovább fokozza az alsó farkefedők szemfoltszerű mintázata
4 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Kettős arcot viselők

A hazai madárfaunában a mezei veréb az egyik legösszetetebb ál-arcot viselő faj. Láttuk, hogy a tarkóra kifutó, de ott teljesen össze nem érő fehér gallérja hátrafelé bámuló szempárt mintáz. Legkisebb verebünk azonban oldalról és szemből is hamis szemekkel, szempárokkal riogat.

A mezei veréb pofafoltjai oldalról nézve is szemfoltszerűek, ...

... szemből azonban ezeknek a szimmetrikus kettőződés miatt "második arc"
funkciójuk is van.

A mezeiveréb-csapatok gyakran üldögélnek jól látható helyen, ahonnan a ragadozókat
hamis szemek sokasága bámulja. Meneküléskor a támadó pillanatnyi
elbizonytalanodása is az életet jelentheti a hármas álarcot viselő
mezei veréb számára (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Amikor a fegyver visszafelé sül el

Tavaszonként előfordul, hogy a hormonoktól feltüzelt hím madarak saját tükröződő képmásukkal vívnak órákig, napokig tartó szélmalomharcot autókon, ablakoknál. Ilyenkor lehet megoldás a honlapunkról letölthető, kinyomtatható és kiragasztható "rémszem".

Néhány megfelelően elhelyezett folt máris bámuló arcot mintáz, ami távol tarja
a tükröződő felülettől a harcias madarakat (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Milyen madáreleségeket és hogyan kínáljunk fel?

• Nem baj, ha a vásárolt napraforgó törmelékes, mert a magdarabokat a gyengébb csőrű rovarevők is fel tudják csipegetni. Ezt azzal is elő tudjuk segíteni, ha a napraforgómag egy részét kalapáccsal, téglával egy kicsit megzúzva törmelékesítjük.
• A napraforgó közé keverjünk apró szemű magokat, például az állatkereskedésekben kapható pinty magkeveréket, ezeket a kisebb testű rovarevők egészben is le tudják nyelni.
• Különösen a kistestű rovarevők kedvelik a rendkívül magas energiatartalmú diót, melynek héját  elegendő néhány erőteljes kalapácsütéssel megtörni, majd az ujjaink között szétmorzsolni.
• A magvakat, magkeveréket a talajszint feletti etetők mellet lehetőleg a talajon is tegyük hozzáférhetővé, mert az egyes madárcsoportok képviselői más-más táplálkozóhelyet részesítenek előnyben.
• Mindig legyen az etetőn néhány szem alma, melynek oldaláról vékony szeletet levágva nyissunk ablakot az erős héjon. Az almát lehetőleg a talajon és a bokrok, fák ágaira szúrva kínáljuk fel (további részletek a madáretetés oldalon >>).
• Harmadik nagy eleségtípusként tegyünk ki az etetőre állati zsiradékot is, alapvetően cinkegolyót, de ha ez nem áll rendelkezésre a vaj és egyéb alternatívák is megfelelőek >>
• Az etetők közelébe helyezünk ki madárodúkat is, mert néhány faj ezek védett mikrokörnyezetében szeret éjszakázni (részletek >>).
• Az etetők nélkülözhetetlen kiegészítője az itató >>
• Fagymentes téli napokon alkalmazható madár higiéniás eszköz az etetőknél a tálcás porfürdő >>
• Etetni ablakpárkányon, emeletes házban is lehet (részletek >>)
• A többszintű etetők alkalmazása és a felkínált eleségek változatossága létfontosságú a vonulás helyett az áttelelést választó madarak segítése szempontjából is (részletek >>)
• A csapatosan járó verebek is magbontók, az eközben képződő magtörmelék fontos részét képezi az etetők asztalközösségének, ezért ne üldözzük, etessük a verebeket is >>
• Tartós hóesés esetén a fedetlen etetőkről takarítsuk el az eleséget a madaraktól elzáró havat (részletek >>)

 

 

 

Orbán Zoltán

 

 

A baglyok a madárvilág legizgalmasabb képviselői közé tartoznak, rengetegen kedvelik őket, és szeretnék, ha a környezetükben is élnének. A közelmúltig, amikor szinte minden falusi, és sok városi udvarban is volt lakott baromfiudvar, disznóól és istálló, az itt élő egerek táplálékot és vonzerőt jelentettek a baglyoknak. Ez az oka annak, hogy a hazánkban rendszeresen fészkelő kilenc bagolyfajból (gyöngybagoly, füleskuvik, kuvik, macskabagoly, erdei fülesbagoly, uhu, uráli bagoly, réti fülesbagoly, gatyáskuvik) az első öt rendszeres településlakó is.

A legelőállat-állomány és a háztáji állattartás európai uniós csatlakozásunkkal bekövetkező összeomlása, az istállók kiürülése a települési bagolyállományokra is kedvezőtlenül hatott. Bár az épületek kínálta potenciális fészkelőhelyek száma jelentősen nem csökkent (kivéve a templomtornyok lezárásának hatását a gyöngybagolyállományra), a táplálékállatok, pontosabban ezek koncentrált jelenléte jelentősen kisebb lett, így ez vált a legjelentősebb bagolyállomány-csökkentő tényezővé. A táplálékbázis problémáját tovább fokozhatja a lakott területek baglyai számára alkalmi alternatív táplálékot jelentő verebek várható csökkenése is. Az épületek modernizálása, a panelszigetelési program és a résmentes építkezés csökkeni a fészkelőhelyek számát; a szinte kizárólag kémiai eszközöket használó, nem szelektív szúnyogirtás pedig jelentős táplálékcsökkenést okoz.

A legújabb települési bagolyjövevény, a füleskuvik terjedéséhez az is hozzájárulhat,
hogy elsősorban éjszakai rovarokkal, bogarakkal, lepkékkel táplálkozik (ezért
ez az egyetlen vonuló bagolyfajunk), tápláléklistáján csak kis mértékben
szerepelnek kisrágcsálók (Videók: Orbán Zoltán).

 

A bagolygyilkos hó

A füleskuvik kivételével nem vonuló baglyaink legfontosabb táplálékát a téli álmot nem alvó, a fagyos hónapokban is aktív kisrágcsálók alkotják. Mindaddig nincs is probléma, amíg a hóborítottság nem tartós vagy a hótakaró nem haladja meg a néhány centiméteres vastagságot. Ilyenkor a baglyoknak nem jelent gondot a talajon keresgélő, a hófoltok között szaladgáló egerek és pockok megfogására. Sőt, arra is képesek, hogy a hallásukra hagyatkozva a hó alatt mozgó kisrágcsálókat is felderítsék, és a lábuk hosszánál nem sokkal mélyebb hóba zuhanva el is kapják ezeket.

Ősszel az erdei egerek is előszeretettel húzódnak a lakott területekre, fontos
táplálékot jelentve az itt élő baglyoknak és a télre ide települő
erdei fülesbagoly-csapatoknak (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Amint azonban a tartósan (több hétig) megmaradó hólepel vastagsága meghaladja az arasznyit vagy felszíne jégkérgessé válik, a zsákmányállatok hozzáférhetetlenné válnak a hó alatti járataikban. Ilyenkor a baglyok kritikus helyzetbe kerülhetnek, mert az éhezés következtében legyengülnek, majd megfagynak.

A tél önmagában nem a hidegével, hanem a tartós és vastag hótakaróval öl, ami
eltakarja a madarak elől a táplálékforrásokat (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ennek oka, hogy a nyáron kiegészítő táplálékot jelentő nagy testű rovarok télen nem mozognak, nem elérhetőek. Éjszakázó énekesmadarat fogni pedig egyáltalán nem könnyű. Mivel elrejtőzve, mozdulatlanul, csendben alszanak, nem keltenek zajt, ezért a mégannyira jól látó és halló baglyok számára sem kínálnak könnyű zsákmányt, tartós alternatívát a kisrágcsálókkal szemben.

A baglyok leggyakoribb madár zsákmányául szóba jöhető kis és közepes méretű
énekesmadarak éjszakára jól elrejtőznek a növényzetbe, harkályodúkba,
mesterséges odúkba, épületek és sziklafalak hasadékaiba
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Havas időszakban a nappali ragadozók előnyösebb helyzetben vannak, mivel ők az ilyenkor aktív madarakra is tudnak vadászni és többségük dögöt is eszik, míg az éjjel aktív baglyok egyetlen stabil táplálékforrását jelentő kisrágcsálók akár hetekre is hozzáférhetetlenné válnak. Az Európa északi, legjelentősebb hóterhelésű területein élő bagolyfajok, köztük a legkisebb testűek is (törpekuvik, karvalybagoly) úgy ellensúlyozzák ezt a veszélyt, hogy részben nappali életmódot folytatnak és madarakra is vadásznak.   

Egy jó kondícióban lévő bagoly az üldögélő, lesből vadászó életmódjának köszönhetően akár két–három fagyos napot is kibír élelem nélkül, ha azonban az ínséges időszak ennél jelentősen tovább tart és a hőmérő higanyszála is tartósan -10 Cº alá esik, a madarak többé nem tudják melegen tartani a testüket, és elsőként a lábuk kezd megfagyni. Súlyos esetben ezeknek a madaraknak még az orvosi ellátás ellenére sincs esélyük a túlélésre, mert elhaló lábaik alkalmatlanná válnak a zsákmány megragadására, és gyakorlatilag maguktól amputálódnak. Az 1980-as évek közepének rendkívül kemény, tartósan magas hóborítottságú telein tömegével kerültek kézre fagyástól megfeketedett lábú gyöngybaglyok. Becslésünk szerint egy-egy ilyen télen egyes bagolyfajok teljes hazai állományának akár 75%-a is elpusztulhat!

Ilyen helyzetekre készülve énekesmadár talajetetővel kombinált bagolyetető-egérvárakat alakíthatunk ki ősszel, ahol a legkeményebb teleken is táplálékot találhatnak baglyaink. Ez a madárvédelmi eszköz szinte teljesen ismeretlen a hazai madárbarátok előtt, ezért reméljük, hogy a cikk elolvasását követően mind több helyen létesülnek ilyenek is!

 

A telelő bagolycsapatok nem veszélyesek!

Természetesen sem a magányosan, sem a csapatosan telelő baglyok nem jelentenek veszélyt az emberekre vagy a házi kedvencekre (hacsak "Berci" hörcsögöt nem tesszük ki éjszakára terráriumostól a kertbe :). Az indokolatlan félelem helyett inkább szánjunk egy kis időt a megcsodálásukra, de természetvédelmi szempontból már az is nagy segítség, ha az esetleges idegenkedésünk ellenére sem zaklatjuk ezeket a jópofa, érdekes, ártalmatlan madarakat.

Az erdei fülesbaglyok akár több tucat egyedből álló csapatokban is telelhetnek a
lakott területek fáin. A viselkedés hátterében az ősszel a településekre húzódó
kisrágcsálók, a néhány fokkal melegebb mikroklíma és a hóeltakarítás áll,
ami megkönnyíti számukra a vadászatot, a téli túlélést
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Mi az az egérvár?

Az egérvárak olyan építmények, amik önmagukban alkalmasak vagy amiket mi teszünk alkalmassá kisrágcsálók beköltözésére, ahol a kisemlősök megépíthetik száraz növényi szálakból álló fészkeiket, s melynek közelében a táplálékukat is megtalálják.

Az ilyen termetesebb rönkrakások ...

... kőrakások ...

... vagy az alul nyitott, fából készült szekrényes komposztálók is egérvárrá
alakíthatóak (Fotók: Orbán Zoltán).

 

Bagolyetetőnek a nagyobb méretű egérvárak alkalmasak, amikben több egér is folyamatosan megtalálja életfeltételét, így hosszabb időn keresztül is zsákmányt kínálva a portyázó baglyoknak.

Az egérvárakat a baglyok elsősorban igazán ínséges időben, nagy hidegben és tartós hóterheléskor használhatják. Ha azonban az egérváras kertben vagy ennek közelében valamelyik bagolyfaj fészkel, akkor a fiókanevelési időszakban is számíthatunk az éjszaka vadászainak rendszeres látogatására.

 

Mikor és hova telepíthetőek?

A baglyok számára a legnehezebb időszakot jelentő téli hónapokra készülve az újonnan létesített egérvárakat kora őszig érdemes elkészíteni, hogy a kisrágcsálóknak legyen elég ideje belakni ezeket; ilyenkor a téli madáretetési időszak beköszöntéig elég néhány marék napraforgómagot, kukoricát, apró szemű száraz kutya- vagy macskatápot a lakótérbe szórni.

Ha az egérvár nincs útban, tavasszal nem kell szétbontani, elegendő abbahagyni az etetést, majd nyár végén felújítani az almot, pótolni az elfogyasztott ocsút.

Bagolyetetőnek is alkalmas méretű egérvárak kertvárosi környezetben, akár
ablakles előtt is nyugodtan kialakíthatóak (Fotók: Orbán Zoltán).

 

A települési bagolyvédelem, valamint a családi béke és a jószómszédi viszony szempontjából jó hír, hogy még egy közepes nagyságú, több tucat lakóval működő egérvárral is gond nélkül együtt lehet lakni, még akkor is, ha ez a ház falánál vagy az épület közelében helyezkedik el! Amennyiben ügyelünk arra, hogy a környezetünkben ne legyen gondatlanul szétdobált szerves hulladék, nem kell tartanunk a rágcsálók elszaporodásától, erről a baglyok és a macskák is gondoskodnak, és nem fognak betelepedni a számukra sokkal zavartabb lakásba sem. Ezt a hagyományos, háztájiállat-tartó paraszti életmód a gyakorlatban is igazolta.

 

Nyárra le kell bontani?

Nem. Az egérvárak stabil építmények, ezért olyan helyre építsük, hogy tavasszal ne kelljen lebontani, ősszel pedig újraépítenünk ezeket. Ez nem jelent nagy áldozatot, mivel nem foglalnak sok helyet, jól illeszkednek a kert látványába, és ha a madáretetési időszakot követően nem pótoljuk a mageleséget, nyáron általában ki is ürülnek, az egerek csak ősszel térnek vissza.

 

BAGOLYETETŐ-EGÉRVÁRAK

A bagolyetető-egérvár helyét úgy válasszuk ki, hogy a bejárati oldalánál legalább egy–két méter széles sávban megtisztíthassuk a növényzettől a talajt. Ez azért fontos, hogy itt ősztől tavaszig énekesmadár talajetetőt tudjunk működtetni, ami kettős célt szolgál: egyrészt odacsalja a közelben élő egereket és pockokat, akik így gyorsabban fedezik fel és lakják be az egérvárat, másrészt a nyílt területre táplálkozni kijáró kisemlősökre tudnak a baglyok vadászni.

Az egérvár előtti talajetetőt a madarak és a kisrágcsálók együtt használhatják
(Videók: Orbán Zoltán).

 

Ha az egérvár tíz méteres közelében nincsenek a madarak számára beülést biztosító fák vagy nagyobb bokrok, akkor szúrjunk le néhány T-fát (lásd később).

 

Egérvár téglából

Az alábbiakban bemutatott, 60 db téglából álló egérvár kevesebb, mint egy óra alatt elkészíthető. Felrakásához nincs szükség kötőanyagra, berendezéséhez pedig csak némi száraz levélre vagy szénára, néhány deszkára, műanyag virágcserépre, szegre vagy csavarra, és 10 db tetőcserépre van szükség.

Első lépésben ennek az állapotnak az elérése a cél – 8 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Ezt követi a berendezés, az egerek lakókamráinak kialakítása – 16 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

A belső tér berendezésének befejező állapota – 4 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

Az építés befejezése, a tető elkészítése – 7 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A madáretetési szezon őszi beköszöntével az egérvár előterében kezdjük el a
kisrágcsálók számára is folyamatos táplálékellátását biztosító talajetető
működtetését, havazás esetén pedig legalább erről a területről
takarítsuk el a havat (Fotók: Orbán Zoltán).

Az egerek beköltözéséről leggyorsabban valószínűleg a környék macskáinak
viselkedése árulkodik, akik a nappali ...

... és éjjeli járőrözésük során egyaránt útba ejtik az izgató motoszkálással és
szagokkal teli egérvárat (Videók: Orbán Zoltán).

 

Némi szerencsével előbb-utóbb a baglyok is megjelennek, amire a közelben fészkelő vagy telelő madarak esetében, illetve jelentős havazás esetén számíthatunk.

 

Természetvédelmi farakás

A négy évszakos, az élőlényeket egész évben segítő természetvédelmi farakás a legkomplexebb, legtöbb állatcsoportot és -fajt érintő eszköz a Madárbarát kert programban, amit nagyon könnyű egérvár funkcióval is felvértezni. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a nyár második felétől hetente egy-két marék napraforgómagot, búza- vagy kukoricaszemet, esetleg apró szemű kutyatápot a rönkök (és a fal) közé szórni, ami segíti az ősszel amúgy is a lakott területekre húzódó kisrágcsálók egérvárba költözését. Télen azután itt is működtessünk talajetetőt, ami a baglyoknak zsákmányt jelentő egerek számára is táplálékot kínál.

Talajetető természetvédelmi farakás előterében (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A madáretetési időszak befejeztével, tavasztól őszig ismét érdemes folytatni a heti magszórást a rönkök közé, különösen akkor, ha baglyok költenek a közelben. Az éjszakai vadászok dolgát megkönnyíti, ha a természetvédelmi farakás előterének legalább egy részét folyamatosan megtisztítjuk a növényzettől.

Házi egér bagolyetető-egérvárként is működő természetvédelmi farakáson – 5 fotó,
katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Egérvárként is működő természetvédelmi farakás élete éjjel, automata vadkamerával ...

... és hagyományos kamerával megörökítve.

Attól nem kell félnünk, hogy az egérvár lakói "elözönlik" a házat, mert ha a baglyok
nem, akkor a környék egyéb emlős kisragadozói kordában tartják az állományt
(Videó: Orbán Zoltán).

 

Kicsi az esélye annak, hogy szemtanúi lehessünk a sötétben aktív baglyok vadászatának, jelenlétükre leginkább egy-egy elhullajtott tollból, a rácsapástól felborult vagy a magaslati pontjáról leesett etetőtálcából következtethetünk.

Számunkra is izgalmasak!

A kisrágcsálók természetesen nem csak a baglyok táplálékállataiként szóba jöhető lakói az egérváraknak. Ha nem ragaszkodunk a sztereotip "nemszeretem" állat megközelítéshez és legalább egyszer előítélet nélkül figyeljük meg őket, akkor rájövünk, hogy ezek valójában a legbájosabb állatok közé tartoznak!

Kéreghalom-egérvár erdei egér lakója – 8 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

A fenti képsorozaton látott egérvár és lakója "élőben" (Videó: Orbán Zoltán).

 

Ráadásul az egérvárak lakóinak megfigyelés módját is váltogathatjuk. Végezhetjük teljes sötétségben, amikor az állatoknak csak a körvonalait látjuk és a motoszkálásuk zaját halljuk, de ugyan ezt megtehetjük zseblámpa fényénél is.

Természetvédelmi farakás-egérvár lakóinak megfigyelése lámpa nélkül ...

... és felfüggesztett fejlámpa fényénél (Videók: Orbán Zoltán).

Az egérvár élelmes lakói képesek az ilyen talajszint feletti
madáretetőkre is felmászni az élelemért, ...

... így a megfigyelési élmény a szó szoros értelmében az ablakunk elé jöhet, ...

... nappal ...

... és éjjel egyaránt. Az utolsó két felvételen látott ablakgyíkvárról itt olvashat >>
(Fotók, videók: Orbán Zoltán).

 

Mivel segíthetjük még a ragadozómadarak táplálkozását?

A téli túlélés titka a folyamatos táplálék-utánpótlás, ezt segíthetjük a madarak téli etetésével és ezt a célt szolgálják a bagolyetető-egérvárak is. Ezek közelébe, és minden olyan helyre, ahol a zsákmányállat kisrágcsálók jelenlétére utaló nyomok vannak, telepítsünk T-fákat, ahonnan a baglyok, ölyvek, vércsék, héják, karvalyok, sólymok és akár a sasok is a repülési energiával takarékoskodva csendben üldögélve tudnak vadászni. A T-fa nyújtotta segítségre különösen a nyílt gyepeken és szántókon van szüksége a madaraknak, ahol nincsenek természetes magaslati beülőpontok, ezért csak repülve lehet vadászni.

A téli álmot nem alvó kisrágcsálók jelenlétét a kiterjedt föld alatti járatrendszerbe
vezető bejárati nyílások és az ezeket összekötő ösvények jelzik.
5 fotó, katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

Ott, ahol ilyet látunk, és nincsenek olyan természetes beülőágak, ...

... mint amilyenről ez az erdei fülesbagoly figyel, ...

... helyezzünk ki leshelyül szolgáló T-fákat, amiket a baglyok mellett a nappali
ragadozók is előszeretettel használnak. 5 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

Mit tegyünk, ha legyengült vagy sérült baglyot találunk?

A baglyok és nappali ragadozó madarak néhány napos éhezést követően annyira legyengülhetnek, hogy repülni képtelenül a talajon kuporognak vagy vergődnek. Az ilyen segítségre szoruló állatok megfogásáról, elsősegély jellegű ellátásáról és elhelyezéséről részletesen olvashat itt >>.

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán

 

Az MME ezért szeretné segíteni az óvodapedagógusok, a tanítók és a tanárok munkáját ezen a téren. Az órákhoz, foglalkozásokhoz olyan háttéranyagot hozunk létre folyamatosan az oldalunkon, amely konkrét segítséget nyújt a környezeti nevelésben. Mivel madárvédelmi és természetvédelmi területen tevékenykedik az egyesület, így elsődlegesen ilyen témákat ölel fel a honlap környezeti nevelési anyaga is.

Az óvodai-, iskolai foglalkozások kapcsán a gyerekekben ezernyi kérdés merül fel és ezek megválaszolása sokszor nem könnyű feladat. A témákra bomló almenük segítségével ezen kérdések megválaszolhatók lesznek.

A "Most látható a természetben" menüpont a továbbiakban minden HÉTFŐ estig friss információkkal fog bővülni.

 

Az etetőt látogató madarak állományaival jelenleg nincs baj

Fontos és alapvető információ az etetőre járó madarakkal kapcsolatban, hogy ezek nemcsak Európa és Magyarország leggyakoribb madárfajai közé tartoznak, de állományaik is alapvetően stabil-növekvő tendenciát mutatnak.

Hiányuk magyarázatát tehát nem tartós és/vagy jelentős állománycsökkenés (és pláne nem a sajnálatos álhírként fel-feltűnő 5G, chemtrail és egyéb konteók), hanem az alábbiak adják.

 

Valószínűleg a klímaváltozás jelenti a fő okot

Nagy a valószínűsége annak, hogy a klímaváltozás hatásainak utóbbi években tapasztalható erősödése jelentős változást eredményez majd (vagy akár eredményez már napjainkban is) az etetési szezon alakulásával, az etetők madárforgalmával, az érintett fajok kóborlási, vonulási útvonalválasztásával és szokásaival kapcsolatban is. Erre a választ azonban csak a következő fél-egy évtized megfigyelései adhatják majd meg.

Amennyiben ez áll a most is tapasztalható madárhiány háterében, akkor sajnos fel kell készülnünk arra, hogy az etetők madárforgalmának csökkenése és az etetési szezon megrövidülése tartósan az életünk részévé válik. Ez azt jelenti, hogy az adott téli napok, hetek időjárás-változásai, a hideg vagy a hó megérkezése sem feltétlenül hozza meg a várt madárforgalmat, mivel a környékünkön jóval kevesebb a madár.

Ha nincs tél, madárból is kevesebb lehet

Az utóbbi években Eurázsia északi térségeiben is késik, illetve a klímaváltozás előtti időszakhoz képest jóval enyhébb (hómentesebb) a tél, ezért a hó elől délebbre húzódó énekesmadár-csapatok is később vagy kisebb számban érkezhetnek a Kárpát-medencébe, késnek vagy elmaradnak az inváziós fajok (például: fenyőrigó, fenyőpinty, csonttollú, keresztcsőrű).

A madárhiánynak ezt az érzését tovább fokozza, hogy a Magyarországra is jellemző enyhe, fagy- és hómentes késő őszökön és teleken a madarak könnyebben találnak táplálékot, ezért kevésbé húzódnak be a lakott területekre.

A jelenség harmadik összetevőjét az őszi madárvonulás jelenti. Az etetési időszak november-decemberi kezdetekor a hazai vonulók, részleges vonulók (például: fekete rigó, vörösbegy, erdei pinty, énekes rigó) már elhagyták az országot.

Végül, de nem utolsó sorban a Magyarországon tartózkodó énekesmadarak általános túlélési viselkedése, hogy a közeledő hidegfront elől (amit egy-két nappal korábban, akár ezer kilométernél is nagyobb távolságról érzékelnek) szinte egyszerre a délebbi országokba húzódnak.

Ennek a négy hatásnak – késő vagy kimaradó északi vonulók, és délre húzódó hazai telelők – az együttese okozza azt az érzést, hogy az ország szinte szó szerint kiürül, nehogy látni, hallani sem lehet az énekesmadarak jelzőhangjait, és az etetők jelentős része kong az ürességtől vagy a megszokotthoz képest kevesebb madár és faj jelenik csak meg a kihelyezett élelmen.

Napi bioritmus

A hosszú, fagyos éjszakát követően a madaraknak a lehető legkorábban szükségük van energia-utánpótlásra, ezért amint kivilágosodik, általában nagy nyüzsgéssel megjelennek az etetőn. Közülük is legkorábban a sűrű bokrosokban élő, ezért nagy szemű, a félhomályban is jól látó fekete rigó és vörösbegy. Két-három óra elteltével az intenzíven táplálkozó madarak kezdenek jóllakni, ezért dél körül, kora délután általában lanyhul a forgalom, különösen akkor, ha a nap is kisüt. Ilyenkor többnyire napozva, tollászkodva pihennek, isznak és fürdenek, és ha lehetőségük van rá – porfürdőznek.

Mezei veréb fürdés után az etető mellé telepített odú tetején napozik (Videó: Orbán Zoltán)

 

A dél körüli visszaesést követően délután többnyire ismét megnő az etető forgalma, mert a madaraknak fel kell készülniük a közeledő hideg éjszakára, amikor az alvás óráiban - mozgás híján - csakis a kellő mennyiségben elfogyasztott, lehető legnagyobb energiatartalmú táplálék emésztése-elégetése biztosíthatja az állandó testhőmérséklet fenntartását (ezért is fontos odúkat kihelyezni az etetők közelébe). Az esti szürkületben is a fekete rigót, és különösen a vörösbegyet illeti a "leg" jelző, utóbbi madár sokszor még a sötétség beköszöntével is az etetőn tartózkodik. 

Vörösbegy esti sötétben fürdik a talajetetőn működő itatótálcában (Videó: Orbán Zoltán)

Ragadozók elleni védekezés

Az etetők madármozgalmának további jellegzetessége az óránként 2–3 alkalommal bekövetkező "hullámzás": 10-15 percenként az addig nyüzsgő etető egyik pillanatról a másikra kiürül, majd hasonló vagy egy kicsit hosszabb idő elteltével a madarak ismét megjelennek − és ez így megy egész nap, nap mint nap.

A viselkedés hátterében az áll, hogy amikor énekesmadarakat etetünk, a magokra és egyéb eleségfélékre érkező madarak óhatatlanul magukkal hozzák a ragadozóikat is. Ezek között a településeken – a házi macskák mellett –  a héja és a karvaly a leggyakoribb. Ezek testfelépítése: a középhosszú, lekerekített végű szárny és a hosszú farok az ágak közti fordulékony repülést szolgálja. Felül sötét, alul világos színezetük a lopakodó vadásztaktikát segíti. Ezek a fajok messziről indított, talajközeli, rövid szárnycsapásokkal tarkított gyors siklással közelítik meg a földön táplálkozó vagy az ágak között közösségi életet élő madarakat. Ha közülük egyik sem hajlandó ijedtében hibát elkövetve a nyitott térség felé menekülve megkönnyíteni a ragadozó dolgát, ez a két faj képes a sűrű növényzetben futva, gyalog is üldözni a prédát.

A balkáni gerle nagyságú karvaly az átlag veréb méretű énekesekre specializálódott, de agresszivitása és ereje képessé teszi a saját méretél nagyobb, nehezebb zsákmány - a videón egy parlagi galamb - elejtésére is

A karvaly ráadásul rendkívül rámenős is, ha a zsákmány kiszabadul a karmai közül, az emlős ragadozókhoz hasonlóan képes azt a földön is üldözni és követni - a felvételen a tujába menekült balkáni gerlét (Videók: Orbán Zoltán)

 

Azzal, hogy a madarak rendszertelen időközben és csak rövid ideig tartózkodnak az etetőn, megnehezítik a szárnyas és szőrmés ragadozók dolgát, akik emiatt nem szoknak oda. Ha ez idővel mégis megtörténik, a cinegék, verebek, pintyek és rigók akár hosszabb ideig (napokig) is távol maradhatnak az etetőhelytől, mindaddig, amíg a rájuk vadászók a gyakori eredménytelenség miatt nem kezdenek elmaradozni.

Ebben a viselkedésben az az igazán fantasztikus, hogy az etető minden madara betartja, egymásra figyelve alkalmazkodik hozzá. Hasonló, fajok közti kommunikáción alapuló együttműködés figyelhető meg például az afrikai szavannákon, ahol a legelésző növényevőkkel együtt mozgó majmok és madarak − több szem többet lát alapon − figyelmeztetik egymás a ragadozóveszélyre. 

 

Táplálékválasztási különbségek

A hőmérséklet változása kihat a madarak táplálékválasztására is. A magas nedvességtartalmú és alacsony cukortartalmú alma tartós lehűléskor kőkeményre fagy, ezért ilyenkor általában hozzá sem nyúlnak a madarak. Egyszerűen túl nagy munkával, túl sok energiavesztéssel járna, amit nem engedhetnek meg maguknak az állatok, és sok fajnak - különösen az áttelelő kistestű rovarevő énekeseknek - a csőre sem alkalmas erre. Még az olyan erős csőrű madarak is, mint a fekete rigó, általában megvárják, míg a fagyásból felenged és kásásan puhává válik az alma húsa, a gyenge, csipeszszerű rovarfogó csőrrel rendelkező fajok pedig csak a kiolvadt almát tudják fogyasztani.

Amint enged a kemény fagy, és az alma, valamint a cinkegolyó ismét puhává válik, ez a két eleség ismét előkelő helyre kerül az etetőre járó madarak étrendjében (Videó: Orbán Zoltán)

 

Nagy hidegben a cinkegolyó és a vaj is keményre fagy, ezért ilyenkor még az erre alkalmas csőrű cinegék és verebek is többnyire a legkisebb energiabefektetéssel, leggyorsabban legnagyobb mennyiségben fogyasztható napraforgót választják. Amint azonban a hőmérséklet 0 Cº fölé emelkedik, az állati zsiradék alapú eleségek is jobb hatékonysággal, gyorsabban és egyszerűbben fogyaszthatóvá válnak, ezért ilyenkor gyakrabban láthatunk ezeken madarakat.

Az etetőre járó különböző madárfajok egymást segítő asztalközösségéről itt olvashat >>

Szigorodó télben csökkenő madárlétszám?!

A logika azt mondatja, hogy nagy havazások, kemény fagyok idején több madárnak kellene az etetőre járnia. Ezzel szemben nagyon gyakori megfigyelés, hogy ilyenkor nemhogy nem emelkedik, inkább csökken a számuk. A jelenségre nehéz egyértelmű magyarázatot adni, valószínűleg több hatás együttese áll a létszámcsökkenés mögött. Az egyik kézenfekvő magyarázat, hogy a területen szélsőségesnek számító időjárás bekövetkeztével sok madár kedvezőbb hőmérsékletű és kisebb hóterhelésű területre kóborol. A másik ok az lehet, hogy ilyenkor többen etetik a szükséget szenvedő madarakat, akik így több helyen szétszóródva kisebb számban jelennek meg egy-egy helyen.  

 

A fajösszetétel változása és évenkénti különbségek

Az etetőkre járó madarak egyedszáma és az általuk preferált élelem mellett a fajösszetétel sem állandó. Klasszikus példa erre a kék cinegéké és az őszapóké. A bandákban kóborló kék cinegék sokszor hosszabb időre is eltűnnek az etetőkről, az őszapók megjelenését pedig még lehetetlenebb kiszámítani. Előfordul, hogy folyton mozgásban levő csapatuk feltűnéséhez napokon át órát lehet igazítani, azután egyszer nem jönnek, és akár évekre is eltűnnek.

A gyakori fajok mellett mindig számítani lehet az adott helyen ritkának számító madarak feltűnésére is. Városi környezetben nagy ajándéknak számít egy-egy harkály, fenyvescinege, süvöltő, meggyvágó, fenyőpinty, csuszka, szajkó megjelenése - ezért is érdemes az etetőt úgy elhelyezni, hogy az idő nagy részében ráláthassunk.

A hegyvidéki területek kivételével a fantasztikus színezetű süvöltő viszonylag ritka téli vendég a városi etetőkön

Bár a szajkó településeken is előfordul, az egyik legóvatosabb madarunk, így nem könnyű az etetőre csalogatni és ott meg is figyelni (Fotók: Orbán Zoltán)

Azonban az etető megfelelő kialakításával ...

... és némi barkácsolással ez is megoldható (Videók: Orbán Zoltán)

 

A folyton változó faj- és egyedszám nem kizárólag egy évadon belül, de évenként is jellemzi az etetőket. Magyarországról nemcsak elvonulnak a madarak, hazánk számos északi és hegyvidéki fajnak jelent telelőterületet, ezért bárhol feltűnhetnek olyan, a mi sík és dombvidékeinken egzotikusnak számító fajok az etetők közelében, mint: a fenyőrigó, a keresztcsőrű, a csonttollú vagy akár a fenyőszajkó. Ezek inváziós fajok, ami azt jelenti, hogy miután évekig, akár évtizedekig alig látni belőlük, az egyik télen hirtelen ezrével, tízezrével özönlik el az országot.

 

Alkalmi tavaszi fellendülés

Az etetési időszak végén általánosnak számító jelenség, hogy ott is nagyobb arányban jelennek meg a magevők (zöldike, tengelic, meggyvágó), ahol egész télen nem vagy csak elvétve fordultak elő. Erről, valamint az etetés befejezésének időzítéséről és az eleségkínálat átalakításáról olvashat itt >>

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán