Társadalmi Kapcsolatok Osztály

Ilyen esetekben, ha nem rendelkezünk a látott állatcsoportról határozóval, kézikönyvvel akkor már akadályba ütközünk. Ezen a problémán kívánunk segíteni, azzal, hogy különböző fajcsoportok ismertetését tárgyaló weboldalakat adunk közre. A lista közel sem teljes, bővítése terveink között szerepel. Az adott névre kattintva lehet eljutni az ismertető oldalhoz.


BÉKÁK, KÉTÉLTŰEK >>

HÜLLŐK >>

LEPKÉK, képek alapján meg lehet próbálni a beazonosítást >>

LEPKÉK, ha van képünk róla, akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

LEPKÉK >>

ROVAROK, BOGARAK, PÓKOK ha van képünk róla, akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

GOMBÁK, ha van képünk róla, akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

HALAK, ha van képünk róla, akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

NÖVÉNYEK >>

MADARAK >>

MADARAK, ha van leírásunk róla akkor a fórumon lévők segítenek a meghatározásban >>

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

Egyéni és céges adományozás >>


Köszönjük!

Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...

... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

Miért vedlenek a madarak?

A repülő madarak számára létfontosságú, hogy a röpképességet és a szervezet hőháztartását is alapvetően befolyásoló tollazatuk folyamatosan a lehető legtökéletesebb állapotban legyen. Csakhogy a puha, sérülékeny anyagú tollak a napsütés, a hőmérséklet-változás, a repülés, a tollászkodó madarak okozta fizikai behatások, és nem utolsó sorban a tollrágó élősködők hatására folyamatosan kopnak, elöregszenek, kihullanak. Ezért a madaraknak egész életükben rengeteg időt és energiát kell fordítaniuk a tollak cseréjére.  

Mikor vedlenek?

Az "ahány ház, annyi szokás" mondás jól jellemzi a madarak vedlését is, ami nem csak fajonként, de egy-egy fajon belül akár a különböző állományok, és igen gyakran a fiatalok és öregek között is eltér. A két fő vedléstípust jelentő teljes és részleges vedlés azt jelenti, hogy a tollváltás a szárny- és faroktollakra, illetve a testtollakra terjed-e ki.

Mindhárom fecskefajunk fiatal és öreg egyedei a télen teljes vedlést folytató madarak közé tartoznak, ebből következően az akár 10.000 km-es őszi vonulást követően a telelőterületeken váltják a test két oldalán szimmetrikusan, belülről kifelé haladva egyesével a szárny- és faroktollaikat. Ez különösen az egy évnél öregebb, tehát a tavasszal költő madarak számára létfontosságú, mivel az ő tollaik már egy évesek. Végigdolgozták az elmúlt évad tavaszi vonulását; majd a rendkívül aktív nyári költési hónapokat, amikor a madaraknak a saját táplálék mellett akár 2x4-5 fióka napi betevőjét is össze kellett fogdosniuk; végül ősszel a telelőterületekre történő hosszú repülést. Autós hasonlattal élve ez azt jelenti, hogy a fő repülőtollakban, a szárny- és farokevezőkben, akár 25-30.000 km (!) is lehet, tehát jócskán megérettek a cserére.

A tollakból akár a telelőhely is behatárolható!

Az elmúlt évek molekuláris analitikai módszereinek fejlődése többek között lehetővé tette azt is, hogy a madarak gyűrűzése és visszafogása nélkül (utóbbi a fecskéknél különösen problémás) is be lehessen határolni legalább régiós szinten egy-egy madár telelőhelyét. Az afrikai szavannákon téli teljes vedlést végző fecskéink az új tollaikat a helyben fogott repülőrovar-táplálékból építik fel. Ezek az ízeltlábúak vagy közvetlenül a területen élő növényzetet fogyasztják, vagy ragadozó rovarként növényevő fajokat esznek. A növények gyökerei a vízzel az élőhelyükre jellemző összetételű oldott ásványi anyagokat vesznek fel a talajból. Ez a kémiai "ujjlenyomat" végighalad a táplálékláncon és végül eljut a fecskék friss tollaiba is. Így a madarak a tavaszi vonulásból hazaérkezve magukban hordozzák a telelőhely talajkémiai összetételét, amit a vedlett szárny vagy faroktollból analizálni lehet. A technika mai fejlettségi szintjén mintegy ötven kémiai elemet és ezek mennyiségi arányát lehet kimutatni egyetlen tollból. Az így kapott információkat összevetve a talajtani adatbázisokkal, legalább régiós szinten behatárolható (és akár célzott kutatóexpedícióval felkereshető) az a térség, ahol a mintákat szolgáltató populációk teleltek és táplálkoztak.
 

A kietlen vonulási területek problémája - repülő "zsírraktárak"

A repülés a legnagyobb energiaigényű mozgásforma, ráadásul a kistestű énekesmadarak normál állandó testhőmérséklete 41-43 Cº, ezért számukra létkérdés a szinte folyamatos táplálkozás. A 2010. év madarai - a fecskék - számára ez azért különösen nagy kihívás, mert ők repülő rovarokra vadásznak, így az egy táplálékegység megszerzéséhez szükséges energiaigény alacsony tápláléksűrűség, a konkurensek magas száma és rossz idő esetén aránytalanul magas lehet. Utóbbi okozta a két évvel ezelőtt az őszi fecskepusztulást, amikor a hirtelen betörő tartós hidegfront esős, hűvös hetében a repülő rovarok hosszabb időre mozgásképtelenné váltak, a fecskék táplálék-utánpótlása megszűnt, és vonulásban lévő madarak tömegei haltak éhen.

A sivatagok, tengerek és óceánok felett átvezető, akár több ezer kilométer széles vonulási útvonalak a rossz idő periódusokhoz hasonlóan táplálkozás deficites területek, amit a madarak csak a belső energiatartalékaik segítségével küzdhetnek le. A kopár területek túlélése mégis könnyebb, mint a „vis maior” (előre nem kiszámítható) időjárási helyzeteké, mivel az éhségterületek elhelyezkedése (ezek nem alakulnak ki vagy tűnnek el hirtelen) évezredek alatt beépült a madarak genetikai emlékezetébe, ezért lehetőségük van a felkészülésre. Ennek bizonyítéka, hogy a vonuló fajok évente kétszer (ősszel és tavasszal) vonulást megelőző „hízókúrát” ütemeznek be maguknak.

A vonulási siker titka az akár megduplázott testtömeg

A hosszú távú vonulás megkezdése előtt a madaraknak a táplálék mennyiségétől, a konkurenciától és az időjárási viszonyoktól függően akár több hetet is zsír felhalmozására kell fordítaniuk. Ilyenkor a hormonális szabályozásuk „hiperevést” (hyperphagia) vált ki, melynek köszönhetően egy-két hét alatt akár a saját testtömegüknek megfelelő mennyiségű (!) zsírt halmoznak fel a testükben – azaz igen rövid idő alatt megduplázzák a testsúlyukat.

A tartalékenergia-forrás azért zsír, mert ennek lebontása, energiává alakítása sokkal gazdaságosabb, mint a szénhidrátoké vagy az izomfehérjéké. Sok madár ebben a hízási időszakban az étrendjén is változtat, ősszel nagyon sok rovarevő tér át részben vagy egészen a magas cukortartalmú bogyós gyümölcsök (bodza) fogyasztására, tavasszal pedig akár a nektárfogyasztásra. A fecskék specializálódott táplálkozásmódja nem teszi lehetővé ezt a fajta táplálékforrás-váltást, ők maradnak a repülő rovarok összefogdosásánál, amiből sokkal többet kell a vonulási előkészületek során összeszedniük. Éppen ezért vannak annyira kiszolgáltatva ilyenkor kora tavasszal is az időjárási szélsőségeknek a telelőterületeken, ahol a mind gyakoribb aszályos időszakok táplálékhiányt, az elégtelen felkészülés miatt az állományok akár több tíz százalékos pusztulását okozhatják.

Amennyiben az időjárás kedvező és a tápláléksűrűség megfelelő, a fecskék repülve vadászó életmódjának kedvező vonatkozása is van, mivel akár vonulás közben is tudnak táplálkozni.

A bőrön át betekinthetünk a madarak testébe! 

A madarak az emlősöktől eltérően közvetlenül a bőrük alá építik be a zsírtartalékot, aminek a mértékét kis gyakorlattal könnyű megállapítani, ha a madárgyűrűző munka során – a biometriai adatfelvételezési protokoll szerves részeként – szétfújjuk a has, a testoldal és a hát tollait és megbecsüljük, hogy a hártyavékonyságú, gyakorlatilag átlátszó bőr alatt a sárga zsír felhalmozása milyen mértékű (lásd az ábrán). Jó néhány madárfaj a vonulás előtt a maximális, 8-as szintre hízik fel, ami azt jelenti, hogy a test teljes kerületén több milliméter vastag zsírréteg borítja az izomzatot. Ilyenkor a madarak teste a tollazat alatt a szokásos sötét hússzín helyett sárga. Ez az az „üzemanyag”, melynek segítségével a madarak le tudják küzdeni a táplálékhiányos területeket; egy fecske méretű faj a maximális zsírtartalékkal 3-4 nap alatt akár 3 ezer kilométert is repülhet, ami akkora távolság, amely már a Szahara és a Földközi-tenger átszelését is lehetővé teszi néhány pihenő közbeiktatásával.

Az MME Actio Hungarica madárgyűrűző táboraiban használt terepnapló
zsír- és izomkódolási és kitöltési útmutatója. Bal oldalon egy madár
jobb testoldala (balra van a nyak), mellette ugyan ez felülnézetben
látszik (alul kétoldalt a lábak, lent a farok tövével). A fekete területek
jelzik a felhalmozott zsírt. A harmadik rajzolt oszlopban a madártest
mellkasi részének keresztmetszeti nézete látható a nyak felől; fent
középen a mellcsonti tarajjal, ennek két oldalán a különböző
teltségű mellizomzattal (forrás: MME)

A zsír mellett sokat elárul a vonulásra készülő és a már vonulásban lévő madarak kondíciójáról a mellizomzat teltsége is, amit 0-3 közötti skálán kódolunk. Ha a madár zsírtartaléka még a következő pihenő- és táplálkozóhely elérése előtt elfogy, utolsó esélyként a szervezet elkezdi lebontani az izomfehérjéket, elsősorban a legnagyobb tömegű mellizomzatot. A vonulási felkészülés végén, amikor a zsír 6-8-as kódú, a mellizomzat telt, domború, teljesen kitölti a mellcsonti taraj és a mell közti részt. Különösen a vonulás utolsó harmadában és végén ugyan ezek a madarak már 0-ás izom- és zsír kódúak, mert felélték, gyakorlatilag elégették a test rendelkezésre álló tartalékait. Ilyenkor a bőr alatt már nincsenek, nem láthatók zsírképlet „szigetek”, és a mellcsonti taraj is késpengeszerűen vékony, mert a madár a mellizmot is "elégette", hogy eljusson a megfelelő körülményeket biztosító célterületre.

A Száhel-övezet elképesztő világa

A Szahara déli pereme, az Éhség-övezet, ahova a madaraink a következő hetekben folyamatosan érkeznek, táplálkoznak, majd ahonnan útra kelnek, egy rendkívül ellentmondásos, különös vidék, ami kelet-nyugati irányban övezi a fekete kontinenst. A dél felé terjeszkedő Szahara miatt ez a terület az emberek számára egyre kevésbé élhető hely, éppen ezért jelentős része a politikai bizonytalanság, a törzsi türelmetlenség, a kormányok elleni lázadás törvényen kívüli régiója.

A Száhel-övezet állattani szempontból azért is különleges vidék, mert a legtöbb nagytestű élőlény számára lakhatatlan. Hiányzik a fű, ezért a jelentős részén nincsenek sem nagyméretű növényevők (kafferbivalyok, antilopok, gnúk, zebrák), sem emlős nagyragadozók (oroszlánok, leopárdok). Itt a leggyakoribb növényevők (pontosabban mindenevő) egyike a varacskos disznó, és a csúcsragadozók sem nagymacskák, hanem hüllők: a nílusi krokodil, a nílusi varánusz, és a kevés alkalmi emberevő óriáskígyófaj egyike, a rendkívül agresszív sziklapiton.Az eddig felsorolt körülmények ellenére a Száhel-övezet teljes szélességében gyöngysorszerűen előforduló "zöld pontok" (green points) a legfontosabb madárvonulási területek közé tartoznak. Ezek többnyire a nagy folyamok nyári nedves évszakban kialakuló öntésterületei. Itt a medréből kilépő víz akár a magyarországi megyéknél is nagyobb részeket önt el, ahol a madarak embertől nem háborgatott vízi vadonban pihenhetnek. A vonulók befejezhetik a vedlést és vonulási zsírtartalékot halmozhatnak fel, a helyi fajok pedig - a Djoudj Nemzeti Parkban például egy 5.000 páros rózsás gödény állomány - költhet is.

A Száhel-övezet további sajátossága, hogy ettől néhány száz kilométerre (félnapnyi repülésre) délre még nem érezteti hatását a sivatag terjeszkedése, a klíma csapadékosabb, így az itt kialakuló füves szavanna, a tavak és folyók további táplálkozóterületeket jelentenek a madaraknak. 

Az ilyen kiemelt fontosságú madárvonulási csomópontok felderítésében, és védelmének megalapozásában az egyik legfontosabb eszköz a madarak egyedi jelölése gyűrűzéssel, geolokátorral  és a nagyobb méretű fajoknál a műholdas jeladóval.

A vonulás időzítése - a "szuper hímek" az elsők

A vonulás többnyire nem egy rövid időintervallumú esemény, hanem egy adott faj azonos állományán belül is akár egy-másfél hónapig elhúzódó folyamat. A madárgyűrűzésre is épülő hazai és nemzetközi kutatások kiderítették, hogy a fecskéink (és sok más faj) esetében a költőterületekre először a legjobb "minőségű", többnyire 2-3 éves hímek érkeznek meg.

A tojók arra törekednek, hogy a legkiválóbb kvalitású hímek termékenyítsék meg őket. Ezek a példányok az egyes fajokra jellemző tulajdonságok tekintetében nagyobbak, erősebbek, színesebbek, hangosabbak, agresszívabbak, jobb a kondíciójuk - egyszóval letéteményesei annak, hogy a faj pillanatnyilag rendelkezésre álló legjobb genetikai állományát örökítsék át.

Az új tudományterületnek számító viselkedésökológiai eddigi vizsgálatai ennek a nemek között zajló meggyőzési-kiválasztási "játéknak" elképesztő megnyilvánulásait írták már eddig is le. Több faj, például az erdei szürkebegy és a házi veréb tojói folyamatosan párosodnak a kegyeikért egymással vetélkedő hímekkel, mivel mindig jöhet egy rátermettebb, tehát jobb génállományú apajelölt. Ha a tojó magától nem teszi meg, az új "legjobb" hím csipkedéssel készteti a tojót arra, hogy kiürítse a legutóbbi hím eltárolt ivarsejtjeit az ivarszervéből. Ez a jelenség gyakran az ember számára felfoghatatlanul gyorsan, a másodperc töredéke alatt játszódik le, ezért például az erdei szürkebegyeknél csak azt követően derült rá fény, hogy a madarakról a modern, nagy sebességű kamerákkal készült felvételeket lelassították a kutatók.

A legkorábban - akár már március közepén - megérkező füsti fecskék "szuper" hímjeinek faroktollai az átlagnál hosszabbak, farokvillájuk nagyobb és szimmetrikusabb, így egyértelműen jelzik a tojóknak az apajelöltek genetikai értékét.

A legerősebb, leggyorsabb vonulásra képes, ezért legkorábban érkező hímek konkurensek nélkül foglalhatnak területet, ami elengedhetetlen a szaporodási felkészüléséhez, a megfelelő szintű nemi hormon-kiválasztáshoz. A vizsgálatok igazolták, hogy ezeknek a korábban érkező madaraknak a költési sikere magasabb, mint a későbbieké. A tojók esetében a sebességnél, a korai érkezésnél fontosabb, hogy a lehető legjobb kondícióban érjenek haza, ezért ők a vonulás későbbi hullámait alkotják. Mindazonáltal a tavaszi vonulás jóval gyorsabb folyamat, mint az őszi, mert a madarakat nagyobb sebességre késztetik a hosszabbodó nappalok-rövidülő éjszakák (ez működteti a sokat emlegetett biológiai órát) hatására kiválasztódó nemi hormonok, a közeledő szaporodási időszak kényszerítő ereje.

Az első feladat - túlélni a Szaharát

A friss szárny- és farokevező tollazatú, és reményeink szerint elegendő zsírtartalékkal rendelkező fecskék az elkövetkező két hónapban folyamatosan indulnak északra, az európai költőterületek felé. Ebben a több ezer kilométeres utazásban nem sok "lötyögős" szakasz van, a madaraknak minden erejükre, és rengeteg szerencsére is szükségük van a sikeres átkeléshez. A Szahara feletti első résztáv talán a legnehezebb:

Hatalmas távolságok
A globális klímaváltozás, és a rossz életkörülmények között élő, ugyanakkor folyamatosan növekvő helyi népesség helytelen agrárgazdálkodása miatt (a homokmegkötő növényzetet lelegelik a kecskék, főzéshez és fűtéshez eltüzelik az emberek) a Szahara folyamatosan dél felé terjeszkedik, így ma már egyes helyeken 1.500 km széles. A kis számú oázis képtelen ellátni a rövid idő alatt átrepülő több száz milliós vonulómadár-tömeget, és az egész kontinensen csak a kelet-afrikai vándorlók életét könnyíti meg egy sivatagi "zöld folyosó" - a Nílus.

Hőség és erős szelek
Bár ilyenkor a Szaharában is tél vége van, a napi hőmérsékleti maximumok már ilyenkor is elérhetik az 50 Cº-ot, ami ellen a legjobb védekezés, ha a madarak a lehető leggyorsabban átkelnek rajta. Csakhogy az ezer kilométert meghaladó távolság leküzdéséhez a legjobb esetben is két-három napra van szükség, miközben a madaraknak pihenniük is kell. A hőség mellett a sivatagi klíma másik jellemző és figyelembe veendő hatása a folyamatosan erős-viharos szél. A téli és tavaszi időszakban a jellemző szélirány az északi, így a madaraknak szinte folyamatosan széllel szemben kell repülniük, ami többletenergia-felhasználást igényel. Az alkalmanként délire forduló szélirányban sincs sok köszönet, mert ilyenkor a sivatag belseje felől érkező szél olyan forró, mintha kemencéből jönne (ilyenkor érhetik el Európát a szaharai homokfelhők, ilyenkor eshet a vörös homoktól "piros hó", ezek okoznak télen szokatlanul meleg napokat). Akár nappal, akár éjjel vonulnak a madarak, nehézségekkel mindig számítaniuk kell:

• Éjszaka kedvező a hőmérséklet, többnyire a szél is elül és a csillagok segítségével tájékozódni is lehet, ilyenkor viszont a nappali forróságban kell pihenniük a madaraknak. Ehhez a többségüknek le kell szállnia a növényzet és árnyék nélküli talajra, sziklapárkányokra, ahol a viharos szél hordja a homokot, a kősivatagos részeken még apróbb szemű, még kellemetlenebb port. A nappali pihenés egyik előnye, hogy a sivatagi ragadozók többsége ilyenkor elrejtőzik, így nem fenyegetik az átvonulókat.

• A nappal vonulók aktív mozgás közben vannak kitéve a hőségnek és a viharos szeleknek, viszont éjszaka a hűvös és szélcsendes idő kellemesebb körülményei között pihenhetnek. Ugyanakkor növényzet hiányában a talajon pihenni kényszerülő kisebb testű madarakat ragadozók: pókok, skorpiók, nagyobb gyíkok, kígyók, baglyok, cickányok, patkányok, rókák, vadmacskák, sünök, szerválok, karakálok, hiénák, sakálok, menyétek fenyegetik.

Víz- és táplálékhiány
A közhiedelemmel ellentétben a sivatagokban van víz és élelem, csak ehhez nagyon nehéz hozzáférni: a növények többnyire aprók, szigetszerűen és alacsony sűrűségben fordulnak elő; a zsákmányállatok rejtőzködnek és többnyire éjszakai életmódot folytatnak; szabad felszínű vízlelőhelyek (tavak, folyók) alig fordulnak elő, a víz többnyire mély víznyelőkben, kutakban, és nem utolsó sorban a növények és állatok testében - nehezen megszerezhetően - van jelen.

Konkurencia
Február-márciusban a sivatagban már tavasz van, a bennszülött madarak ilyenkor költeni kezdenek, így az átvonulónak osztozniuk kell ezekkel a sivatagi körülményekben jártasabb egyedekkel a meglévő szűkös táplálékbázison.

Az ember közelségének előnyei és veszélyei is vannak
A Szaharában észak felé haladva, a Földközi-tenger partvidékéhez közeledve, több oázisban is megpihenhetnek a szerencsésen idetaláló madarak. Az oázisok nem feltétlenül "egy tavacska és néhány pálma" típusú menedékek, vannak köztük 40 km széles, 240 km hosszúak is. Ezeken a helyeken minden megvan, amire a fecskéknek szüksége van: ivóvíz, árnyékot és menedéket egyaránt biztosító nádas és egyéb növényzet, repülő rovarok. De az ember közelében - különösen Észak-Afrikában és a mediterráneum egyes részein - illegális vadászat és madárbefogás is fenyegeti a madarakat.

A második feladat - átkelni a Földközi-tenger "köves gázlóin"

A Földközi-tenger déli partvidékét elérő madarak a vándorút legnehezebb részét maguk mögött tudhatják, itt megállhatnak néhány napra pihenni, inni és táplálkozni, pótolni az elégetett zsírtartalékokat, mielőtt folytatnák útjukat a tengeren keresztül. A tengerek és óceánok felett a legnagyobb probléma számukra, hogy vihar esetén nem tudnak leszállni a vízre, így mindenképpen repülniük kell tovább vagy elpusztulnak. Segítség viszont számukra az, hogy a Földközi-tenger szigetei (ezek alkotják a mediterrán tenger nagy léptékű köves gázlóit) között csak néhány száz km-es távolságokat kell leküzdeniük. Az európai partvidéket sikeresen elérő fáradt vándorok a további útjukat folyamatosan a szárazföld felett tudják megtenni, ahol folyamatosan tudnak táplálkozni és pihenni.

Amennyiben többet szeretne megtudni a madárvonulásról, a madarak vedléséről, a zsírfelhalmozásról, a kémiai és molekuláris markerek madárvonulás-kutatási alkalmazásáról, a témáról részletesen tájékozódhat a Kossuth Kiadó gondozásában 2009-ben megjelent Magyar madárvonulási atlaszból.

Védjük együtt a fecskéket!

Ha veszélyeztetett fecskefészkekről vagy -telepekről szerzünk tudomást, védett élőlények (növények és állatok), illetve ezek élőhelyeinek pusztítását tapasztaljunk vagy fennáll ennek gyanúja, kockázata stb., eljáró hatóságként a megyei kormányhivatalhoz és a területileg illetékes nemzetipark-igazgatósághoz fordulhatunk az alábbiak szerint:

• Bizonyító fotók készítése a ma már szinte mindenkinél ott lévő okostelefonnal.
• Néhány soros tájékoztató e-mail küldése a helyszín, időpont, cselekmény leírásával a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, ennek hiányában a hivatal központi címére.
  LEGGYORSABBAN ÚGY TALÁLJUK MEG A MEGYEI ILLETÉKES FŐOSZTÁLYT, HA A GOOGLE KERESŐBEN KERESÜNK RÁ A VÁROS ÉS A FŐOSZTÁLY NEVE SZERINT. PÉLDÁUL: BUDAPEST+KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY.
  A bejelentést másolatként érdemes a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóság címére is eljuttatni.
  A bejelentés megérkezéséről, majd a vizsgálat eredményéről a hatóság válasz e-maileket küld.
• Amennyiben ilyen megerősítő visszajelzést nem kapunk vagy bármilyen okból azt gyanítjuk, hogy a bejelentésünk nem jut, nem jutott célba, továbbá ha a bejelentésünkre érkezett elutasító határozattal nem értünk egyet, csúcsszervéként a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához fordulhatunk a fent leírt módon.
• Ha gyors, szinte azonnali intézkedés szükséges, akkor az írásos bejelentés előtt vagy azzal párhuzamosan hívjuk telefonon a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságot, és az őrszolgálatnak jelezve a problémát kérjük a segítségüket.

Ez a követendő eljárás bármely természetkárosítás észlelése, illetve ennek belátható veszélye, például költési időszakban végzett fa- és bokroskivágás, épületfelújítás, partifecske és gyurgyalag partfal megsemmisítés, fehérgólya-fészek leszakadása, madarak áramütése (különösen tömeges előfordulás), védett tőrösdarazsak elpusztítása stb. esetén is!

Ilyen esetekben a bejelentést azért nem tudja az MME megtenni, mert ha nem mi vagyunk a szemtanúk, akkor a hatóság munkáját sem tudjuk adatokkal, információkkal segíteni. Azaz, ha csak közvetítők lennénk, akkor ez a hivatalos vizsgálat lefolytatását, a szükséges intézkedések megtételét, az eredeti cél elérését is ellehetetlenítené. Ezért is hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy a hatósági bejelentést – a fentiekben részletezett módon – a problémát közvetlenül megtapasztaló szemtanú tegye meg. Köszönjük!

További fecskevédelmi megoldásokról is olvashat a honlapunkon itt >>

Orbán Zoltán