Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály

• Természetvédelmi szabályozások
• Idegenhonos kétéltű- és hüllőfajok
• Kitridiomikózis
• Kétéltű- és hüllőbarát kert

Invazív kétéltűek és hüllők - nemzetközi példák

Invazív fajokra van számos példa a kétéltűek és hüllők közül is, szerencsére egyelőre jórészt határainkon túlról. Ausztráliában az aga varangy (Bufo marinus), a Csendes-óceáni Guam szigetén a barna mangrovesikló (Boiga irregularis), és Floridában a szalagos tigrispiton (Python molurus bivittatus) azok, amelyek komoly veszélybe sodorták az ott honos állatfajokat. Európában jelenleg az amerikai ökörbéka (Lithobates catesbeianus) tekinthető a legnagyobb inváziós problémának, főleg Franciaország, Spanyolország és Olaszország területén. Az Ibériai-félszigeten a vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans) szaporodó állományokat alkot, az őshonos teknősfajokat veszélyeztetve természetes élőhelyeiken.

Idegenhonos kétéltű- és hüllőfajok – hazai példák

Az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezési Program honlapjára 2012 óta lehet idegenhonos fajokra vonatkozó megfigyeléseket megosztani. Célunk a valóban megtelepedni látszó fajok elterjedésének pontosabb megismerése volt, ezért a megfigyeléseket „Egyéb faj” kategóriában lehet feltölteni és a megismert adatok ismeretében döntünk, arról hogy rendszeresen előfordulónak tekintjük-e az adott fajt. Az első évet értékelve ilyen fajnak csak a vörösfülű ékszerteknős mutatkozott, mely a rokon sárgafülű (Trachemys scripta scripta) alfajjal együtt összesen 58 megfigyelésben szerepelt. További megfigyelt teknősfajok voltak: a hieroglifás ékszerteknős (Pseudemys concinna heiroglyphica), közönséges tarajosteknős (Graptemys pseudogeographica) és Balkán víziteknős (Mauremys rivulata). Az egyetlen nem-teknős megfigyelés egy szállítmányozási cég pilisvörösvári telephelyén fellelt olasz faligyík (Podarcis siculus) előfordulása volt. Idegenhonos kétéltű adat eleddig nem érkezett be hozzánk.

A Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály tagjai által korábban megismert, de a térképezési honlapra még nem felkerült megkerülések között vannak Budapest házain kóborló Kotschy-gekkók (Mediodactylus kotschyi), Lázbérci-víztározóból és Ráckevei Dunából előkerült kínai lágyhéjú teknősök (Pelodiscus sinensis), az alligátorteknős (Chelydra serpentina) Balaton és Naplás-tónál észlelt egyedeinél nagyobb médiavisszhangot kiváltó debreceni csatornarendszerből, illetve Püspökhatvanban a Galga-patakból előkerült példányok, valamint szintén a Naplás-tónál látott érdes sikló (Elaphe carinata).

Hazai szinten potenciálisan invazív kétéltűek és hüllők

Talán a legismertebb és leghosszabb terráriumi múltra visszatekintő hüllőfaj a vörösfülű ékszerteknős, melyet már a hetvenes években is házikedvencnek kínáltak, ám kereskedelmi forgalomba hozatalát 2010-ben a természetvédelmi hivatal rendeletben (41/2010 II/26 korm. rend.) tiltotta meg. A „helyettesítését” a rokon alfaj sárgafülű ékszerteknős, illetve más közelrokon fajok forgalmazásával oldották meg az állatkereskedők, így kérdéses, hogy a jelenlegi törvényi szabályozásnak milyen hosszú távú hatásai lehetnek. Átfogó vizsgálat ugyan még nem készült ezeknek a fajoknak a hazai természetbeni biológiájáról, de számos vörösfülű ékszerteknős egyedet figyelték meg természetes és mesterséges vizekben egyaránt, így jelenleg, mint potenciális özönfajt tartják számon. Állományfelmérése és életmódjának vizsgálata a budapesti Naplás-tóban jelenleg is folyik, valamint Szakosztályunk szeretné jobban megismerni országos elterjedését is.

Magyarország vonatkozásában további két példát érdemes megemlíteni. Egyikük a kereskedelmi forgalomban is kapható Nyugati díszes ékszerteknős (Chrysemys picta belli), mely az őshonos mocsári teknőssel (Emys orbicularis) mutat közeli rokonságot. Ez a faj, a hobbiállatként tartott példányok elengedése után, Kaliforniában már invazív fajjá vált, elszaporodó populációi súlyosan veszélyeztetik az ott honos márványos víziteknőst (Actinemys (Emys) marmorata). Utóbbinak nemcsak tudományos neve, életmódja is nagyon hasonló hazai egyetlen őshonos teknősfajunkéhoz, így a nyugati díszes ékszerteknős itthoni elterjedése nagy valószínűséggel hasonlóképpen veszélyeztetné a mocsári teknős állományait, mint tengeren túli rokonáét.

A másik, hazai fajok szempontjából veszélyes terráriumi faj az alligátorteknős. Ez a nagytestű teknősfaj meglehetősen igénytelen, az itthonihoz hasonló éghajlaton él. Ragadozó, de dögöt is eszik, étlapján szerepelnek halak, kétéltűek, gyíkok, vízközelben élő kígyók, kistestű madarak, rágcsálók, de akár kisebb testű háziállatok is. Rejtett életmódot folytat, nincs nagy vízigénye. Ha élőhelye valamilyen oknál fogva veszélybe kerül, nagy távolságokat meg tud tenni a szárazon új élőhely felkutatásáért. A nőstény a hímek spermáját a párzás után éveken keresztül képes elraktározni, és megfelelő alkalommal tojásokat létrehozni. Mindezen jellegzetességek alapján joggal következtethetünk arra, hogy erre a fajra is fokozottan oda kell figyelnünk. Mivel már észleltek néhányat természetes vizekben, fontos volna azok szakszerű befogása, és biztosítanunk kell, hogy ne kerüljön még több példány a hazai ökoszisztémába.

Érdemes továbbá számolni a hazánkat is érintő globális éghajlatváltozás várható következményeivel, mely jelenlegi prognózisok szerint évről-évre hosszabb melegebb időszakokat eredményezhet, kedvezve a magasabb hőmérsékleti igényű fajoknak. Olyan mérsékeltövi, de melegebb klímához szokott fajokra kell gondolnunk, mint például az észak-amerikai patkánysikló (Elaphe obsoleta), az északi leopárdbéka (Rana pipiens) vagy az amerikai ökörbéka, melyet az olaszországi Po-síkságra már sajnos „sikeresen” betelepítettek.

Mit tehetünk?

Magyarországon egyre szélesebb körben terjed az egzotikus állatok hobbiállatként történő tartása. Míg 10-20 évvel ezelőtt kuriózumnak számított a zöld leguán, manapság nincs olyan trópusi vagy mérsékeltövi ritkaság, amely ne képviseltetné magát hazánk egy-egy lelkes állattartójánál.

Sok faj tartása nem okoz különösebb gondot, emellett nagy testméretet érhetnek el és egyesek rendkívül sokáig élnek. Emiatt is indokolt, hogy egy ilyen állat megvásárlását legalább annyi felkészülés és tervezés előzze meg, mint egy kisemlős vagy kutya/macska beszerzését. Alaposan utána kell néznünk, hogy a kinézett kedvenc mekkora méretet érhet el, milyen éghajlatról származik, és hogy ideális esetben mennyi időt tölt majd velünk, hogy megfelelő helyéről élete végéig gondoskodni tudjunk. Számtalan történet ismert elhagyott, zacskóba tett vagy éppen guruló gépkocsiból kidobott kutyákról és macskákról – mely eseteket a társadalom egységesen elítéli. Azonban az elhagyott, csatornába lehúzott vagy éppen a Margitszigeten szabadon engedett hüllőkről és kétéltűek példái nem annyira közismertek, illetve megítélésük is vegyes. Fontos hangsúlyozni, hogy a „szabadon-engedés” semmilyen zárt térhez szokott egyednek nem jó és amellett, hogy a nélkülözéstől ezek az állatok is hasonló szenvedéseket élnek át, mint melegvérű társaik, némelyikük súlyos veszélyt is jelenthet a hazai ökoszisztémára.

Célunk, hogy a fenti példák ne ismétlődhessenek meg, ezért bármely szabadon talált, nem őshonos kétéltű- vagy hüllőfaj esetében a legfőbb szempont, hogy minél előbb eltávolítsuk a természetből. Mivel sok esetben az akár veszélyes állatok befogása szakértelmet igényel, ezért mindenkit arra kérünk, hogy ilyen esetben minél pontosabban jegyezze fel a megfigyelés helyét és lehetőleg készítsen fényképet, mely az azonosítást lehetővé teheti. A megfigyeléseket az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezési Program honlapjára, egyszerű regisztrációt követően fel lehet tölteni: https://herpterkep.mme.hu/hullo.php?id=62

A befogáshoz szükséges szakértelemmel és engedélyekkel a nemzeti parkok, állatkertek és vadasparkok szakemberei rendelkeznek, akiket értesítünk a megismert esetekről. Amennyiben mégis megfogásra került az idegenhonos faj egyede, akkor a Fővárosi Állat- és Növénykertben természetvédelmi mentőhelyén lehet leadni: http://www.zoobudapest.com/termeszetvedelem/mentett-allatok

Idegenhonos állat- és növényfajok, amelyek a hazai herpetofaunát veszélyeztetik

Inváziós vagy özönfajok

Invazív, inváziós vagy özönfajokról akkor beszélünk, ha egy eredetileg nem őshonos, azaz idegenhonos faj egy ökoszisztémába bekerülve tömeges elterjedésével elnyomja, sok esetben kipusztítja az addig ott honos fajok populációit. Az ember környezet-átalakító tevékenysége, a nemzetközi állatkereskedelem, illetve az országok és régiók közötti áruszállítás révén akaratlanul behurcolt fajoknak köszönhetően a világ szinte minden országa számos özönfajjal küzd a saját területén.

A nem őshonos fajok betelepítésének és betelepülésének szabályozására az 1979-ben elfogadott Berni Egyezmény volt az első nemzetközi megállapodás. Azóta ez sok helyen módosult, és a legtöbb ország saját igényeinek megfelelően egészítette ki. Jelenleg az Európai Bizottság is dolgozik egy összeurópai szabályozás kialakításán. Első lépcsőben az Európában észlelt idegenhonos és inváziós fajokat, illetve a velük foglalkozó szakértőket összesítő, Idegenhonos Invazív Fajok Európai Számbavétele (Delivering Alien Invasive Species Inventories for Europe = DAISY) névre keresztelt adatbázis készült el, mely az interneten keresztül szabadon elérhető: http://www.europe-aliens.org/

A Magyarország Élőhelyeinek Térképszerű Adatbázisa (MÉTA) program felmérései folyamatosan frissítik a hazai élővilág tájegységenkénti nyilvántartását, ezzel együtt az özönnövény-fajok borította területeket is számon tartják. Jelenlegi adatok szerint az őshonos, természetes vegetáció helyét 13%-ban borítják özönnövény-fajok, melyek az őshonos növényfajok mellett - az élőhelyek jellegének átalakításával - a hazai állatfajokat is veszélyeztetik.

Jelenleg Magyarországon 69 inváziós növény- és állatfajt tartanak nyilván hivatalosan. A növényfajok közül sok helyen a telepített fehérakác (Robinia pseudoacacia) az ezüstfa (Elaeagnus angustifolia), vagy a kertekből kivadult bálványfa (Ailanthus altissima) és a közönséges orgona (Syringa vulgaris) okoz gondot, mivel gyökérsarjaik révén gyors ütemben képesek benőni a természetes gyepterületeket. Hasonló gondot okoz a lágyszárúak közül a főleg nyugati országrészen terjedő magas aranyvessző (Solidago gigantea) és kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), illetve a méhészek által nagy becsben tartott és ezért akár telepített selyemkóró (Asclepias syriaca). Az egyik legismertebb példa, a bolygatott területeken mindenhol megjelenő parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), mely pollenjének allergizáló hatásától a lakosság 30-40%-a szenved.

Az invazív gerinctelen állatfajok közül megemlítendő a harlekinkatica (Harmonia axyridis), a kolorádó- vagy krumplibogár (Leptinotarsa decemlineata), a vadgesztenyelevél-aknázómoly (Cameraria ohridella), valamint a jelzőrák (Pacifastacus leniusculus) és a cifrarák (Orconectes limosus), amely utóbbiak az őshonos folyami rákot (Astacus astacus) és kövi rákot (Austropotamobius torrentium) veszélyeztetik.

A jelenleg legkártékonyabbnak tartott gerinces állatfajok közül az amúrgéb (Percottusglehni) és az ezüstkárász (Carassius auratus) betelepítés útján kerültek hazai élővizeinkbe. Hasonló veszélyt jelent a hazai élővilágra a naphal (Lepomis gibbosus), mely a második világháború idején egy kerti tóból véletlen baleset miatt került a Balatonba, de se onnan, se más vizeinkből nem sikerült azóta sem eltávolítani, és állományai kiszorították az őshonos sügeret (Perca fluviatilis).

Inváziós fajok jelentette veszélyek

A behurcolt egyeddel élősködők érkezhetnek, amelyek széleskörű és végzetes kimenetelű járványt okozva megtizedelhetik az őshonos fajaink állományait. Jó példa erre a kétéltűek kitridiomikózis nevű megbetegedését okozó gombafaj a Batrachochytrium dendrobatidis, mely a laboratóriumi kísérletekre használt, Afrikából importált karmosbéka- (Xenopus sp.) fajokkal hurcolták be a világ valamennyi részére.

Hasonló behurcolt parazita fajok lehetnek egysejtűek, baktériumok, amelyek egyéb parazitákkal (kullancsok és atkák) érkezhetnek, és amelyek a hazai állatfajok mellet akár az embert is megbetegíthetik. Jó példák erre a teknősökben és leguánokban gyakori szalmonella-baktérium változatok.

Az újonnan megjelenő fajok versenytársaivá válhatnak a már itt élő fauna tagjainak. A versengés ebben az esetben azt jelenti, hogy az egy helyen élő populációk egyedei ugyanazért a táplálékért, búvóhelyért, párzóhelyért vagy egyéb forrásért vetélkednek és az újonnan érkezettek kiszoríthatják az őshonos fajokat az élőhelyekről. Az ökörbékák például a világon már számos kétéltűfajt kiszorítottak, de ilyen szempontból veszélyesek lehetnek az ékszerteknősök vagy a melegedő éghajlat miatt, egyes, a Mediterráneumban honos gyíkfajok.

További veszélyt jelenthet ragadozó fajok betelepítése. Ezen fajok óhatatlanul táplálékállatokat fognak keresni, melyeket a helyben előforduló fajok egyedeiből válogatnak össze. Ilyen széles skálán vadászó ragadozó az alligátorteknős vagy a szalagos tigrispiton.

Végül a negyedik lehetséges veszélyforrás lehet, ha a betelepített állat maga mérgező. Szerencsére, hazánkban erre eddig nem volt példa, de Ausztráliában a betelepített aga varangy (Bufo marinus) folyamatosan tizedeli az őshonos Johnson-krokodilokat (Crocodylus johnsoni), melyek elfogyasztják a mérgező varangyokat és a felhalmozódó méregtől elpusztulnak. Ennek köszönhetően egyes krokodilállományok létszáma néhány év alatt a negyedére csökkent, és pusztulásukat még nem sikerült megállítani.

Szerzők: Molnár Orsolya és Halpern Bálint
2013. április 03.

Ajánlott irodalom

1. Botta-Dukát Z. & Mihály B. (Szerk.) 2006. Biológiai inváziók Magyarországon; Özönnövények II. KvVM Természetvédelmi Hivatalának Tanulmánykötetei 9. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest.
2. Ficetola, G. F., Coïc, C., Detaint, M., Berroneau, M., Lorvelec, O. & Miaud, C. 2006. Pattern of distribution of the American bullfrog Rana catesbeiana in Europe. Biological Invasions, Volume 9, Number 7, pp. 767-772.
3. Ficetola, G. F., Thuiller, W. & Miaud, C. 2007. Prediction and validation of the potential global distribution of a problematic alien invasive species - the American bullfrog. Diversity and Distributions, (Diversity Distrib.) 13, 476–485
4. Králl A. 2010. Kontinensközi inváziók. Madártávlat 17(2): 14-19.
5. Mihály B. & Botta-Dukát Z. (Szerk.) 2004. Biológiai inváziók Magyarországon; Özönnövények. KvVM Természetvédelmi Hivatalának Tanulmánykötetei 9. TermészetBÚVÁR Alapítvány Kiadó, Budapest.
6. Scalera, R., Genovesi, P., de Man, D. Klausen, B. & Dickie, L. 2012. European Code of Conduct on Zoological Gardens and Aquaria and Invasive Alien Species - Code, rationale and supporting information. Convention nn the Conservation of European Wildlife and Natural Habitats - Standing Committee. 32nd meeting, Strasbourg, 27-30 November 2012. (https://wcd.coe.int/com.instranet.InstraServlet?command=com.instranet.CmdBlobGet&InstranetImage=2176840&SecMode=1&DocId=1943806&Usage=2)
7. Standovár T. & Primack, R. B. 2001. A természetvédelmi biológia alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.
8. http://www.termeszetvedelem.hu/ozonfajok-magyarorszagon
9. Watson, W. 2002. Review of Fish Control Methods for the Great Crested Newt Species Action Plan. A Report commissioned by the Countryside Council for Wales on behalf of the Great Crested Newt Species Action Plan Steering Group.
10. http://www.eea.europa.eu/publications/impacts-of-invasive-alien-species
11. http://www.eea.europa.eu/publications/streamlining-european-biodiversity-indicators-sebi
12. Trachemys LIFE-project: http://www.cma.gva.es/web/indice.aspx?nodo=72095&idioma=I
13. http://www.esenias.org/

1. kép: A barna ásóbéka egy hím példánya (Fotó: Jaime Bosch)

Rejtőzködő, éjjeli életmódja miatt a faj hazai elterjedéséről hiányos ismeretekkel rendelkezünk, állományainak több országban tapasztalható visszaszorulása miatt azonban mindenképpen fokozott figyelmet érdemelne. Mostani cikkünkben az ásóbékafélék családjának egyetlen hazai képviselőjére fókuszálunk, bemutatjuk aktuális hazai természetvédelmi helyzetén túl szélesebb körű elterjedését, valamint külsejének és életmenetének jellegzetességeit is.

 
2. kép: Az ásóbékafélék (Pelobatidae) családjának elterjedése Európában és közvetlen környékén

A barna ásóbéka (Pelobates fuscus LAURENTI, 1768) az ásóbékafélék (Pelobatidae) egyetlen nemzetséget (Pelobates) és négy fajt számláló óvilági családjába tartozik. Hatalmas elterjedési területen fordul elő, melynek határai Franciaországtól Nyugat-Szibériáig, Svédországtól Olaszországig húzódnak. Elterjedésének déli határvidékén, a Pó-folyó völgyében a törzsalaktól (P. f. fuscus) eltérő alfaja, a P. f. insubricus CORNALIA, 1873. él. Száz évvel ezelőtt még Svájc déli részén és Rijeka környékén is előfordult, ezekről a területekről azóta kipusztult. A barna ásóbékát a Balkán-félsziget nagyobb részén közeli rokona, a szíriai ásóbéka (Pelobates syriacus) helyettesíti, a Nagy-Morava folyó völgyében, az Al-Duna mentén, valamint a Fekete-tenger nyugati partvidékén viszont mindkét faj megtalálható. A szíriai ásóbéka a Kárpát-medence déli peremén, a mai Szerbia területén éri el elterjedésének északnyugati határát, a Pannon-síkság dél-bánáti részén található Deliblát homokvidékéről több előfordulási adata ismert. A Pelobates nemzetség másik két faja Magyarországtól jóval távolabb él: a zöld ásóbéka (Pelobates cultripes) az Ibériai-félsziget és Dél-Franciaország, a marokkói ásóbéka (Pelobates varaldii) pedig Marokkó északnyugati részének lakója.

3. kép: Pelobates syriacus, a hazánkban élő ásóbékafaj déli rokona. (Fotó: Vörös Judit)


4. kép: Pelobates cultripes, az Ibériai-félszigeten élő rokonfaj (Fotó: Iňigo Martínez-Solano)

Hazánk tekintetében SCHÄFFER és PURGER (2005) tanulmánya összesítette a szakirodalomban és a közgyűjteményekben fellelhető korábbi előfordulási adatokat, majd több kutató személyes közléseivel kiegészítve megrajzolták a barna ásóbéka magyarországi elterjedésének 10×10 km-es léptékű UTM-térképét. Eredményeik alapján a barna ásóbéka előfordulása az ország teljes területét lefedő 1052 darab UTM négyzetből 312 négyzet területére esik, ami 29,7%-os lefedettséget jelent. A barna ásóbéka hazánk sík- és dombvidéki területein széles körben elterjedt, hegyvidékeinken jóval ritkább, de helyenként középhegységeinkben is (pl. a Bakonyban, a Pilisben és a Bükkben) előfordul. Életmódja miatt a laza talajszerkezetű löszös, homokos területeket részesíti előnyben. A herpterkep.mme.hu oldalra az országos kétéltű- és hüllőtérképezési program keretében 2011-ben 77, 2012-ben pedig 39 előfordulási adatot töltöttek fel a lelkes adatgyűjtők. Az összesen 116 észlelési pont az ország teljes területén szétszórva található, legsűrűbben az Alföld északi részén helyezkednek el. Egyetlen észlelés sem érkezett ugyanakkor Komárom-Esztergom és Zala megyéből, és a vonatkozó szakirodalom sem bővelkedik ezekről a területekről származó előfordulási adatokban. A fajt egy-egy adatgyűjtő jelezte Vas, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Nógrád és Békés megyéből, ezek a vidékek a térképezés szempontjából mindenképpen fokozottabb figyelemre érdemesek.

5. kép: A herpterkep.mme.hu honlapra 2011 óta feltöltött feltöltött barna ásóbéka adatok

Az ásóbéka a nagyobb zárt erdőségek és sziklás területek kivételével a legváltozatosabb élőhelyeken fordulhat elő. Gyakran az ember közvetlen közelében: városi parkokban, kertekben, mezőgazdasági területeken is megtalálható. Arra biztatunk mindenkit, hogy töltse fel észlelését a herpterkep.mme.hu honlapra, ha környezetében kertészkedés vagy más kültéri program során ásóbékával találkozik.

Az ásóbékáknak testfelépítése speciális életmódjukhoz idomult. A barna ásóbéka zömök testalkatú állat. A kifejlett egyed átlagosan 5-7 centiméter hosszú, a nagyobb nőstények meghaladhatják a 8 centimétert is. Feje rövid, legömbölyödött arcorra felé erősen lecsapott. Szemei nagyok, pupillája függőleges, ebben minden más hazai békafajunktól eltér. A szivárványhártya általában aranyszínű. Bőre sima, legfeljebb néhány szétszórt elhelyezkedésű szemölcs figyelhető meg rajta. Végtagjai rövidek és vaskosak, hátulsó lábain ujjait terjedelmes úszóhártya köti össze. Belső sarokgumója jól fejlett ásósarkantyút képez. Színezete nagyon változatos lehet. A hímek alapszíne sárgás-, a nőstényeké inkább szürkésbarna, amelyet nagy, többnyire sötétbarna foltok és apró vörös pontok tarkítanak. Foltjainak mintázata egyedenként változik. Hasoldala szürkésfehér, ritkán szürke foltokkal borított.

6. kép: A nőstény barna ásóbéka bőre sűrű piros pöttyökkel borított (Fotó: Szelényi Gábor)

7. kép: A barna ásóbéka ásósarkantyúja (Fotó: Szelényi Gábor)

A fiatalok kezdetben nagyon hasonlóak, az egyedi mintázottság csak fokozatosan alakul ki. Mialatt vízben tartózkodnak, a színük sötétedik, a foltok alig különülnek el. A hímek testmérete általában kisebb, valamint a felkarjukon nászidőszakban ovális, sima mirigyduzzanat képződik, mely a nászidőn kívül alig észrevehető. Tenyerükön és a mellső végtagjukon ilyenkor apró dudorok is kialakulnak. A Szerbiában és Romániában is előforduló szíriai ásóbéka hátán a foltok jellemzően sötétzöld színűek, a tarkódudor hiányzik, és a barna ásóbékánál nagyobbra is megnőhet.

Nincs még egy kétéltűfaj hazánkban, mely annyira rejtőzködő életmódot folytatna, mint a barna ásóbéka. Általában márciustól októberig aktív. A szaporodási időszakot kivéve éjjeli állat, a nappalt a laza talajban tölti, ásósarkantyúival akár fél méter mélyre is könnyűszerrel beássa magát. Ásás közben éles sarokgumójával a földet kifelé szórja és közben testét hátrafelé tolja, így rövid idő alatt majdnem teljesen függőleges helyzetben tűnik el a földben, mely azután teljesen bezáródik fölötte. Rejtekhelyéről csak sötétedés után merészkedik elő. Táplálékául rovarok, pókok, meztelencsigák és férgek szolgálnak. Saját testhosszánál jóval hosszabb gilisztákat is képes elfogyasztani, ilyenkor zsákmánya legyűréséhez mellső végtagjainak segítségét is igénybe veszi. Veszélyhelyzetben testét felfújja, ijesztő hangot ad, bőrén át fokhagymaszagú, kellemetlen váladékot bocsát ki. A köznyelv Németországban (Knoblauchkröte) és Horvátországban (češnjača) is „fokhagymavarangy"-ként ismeri.

A barna ásóbéka március végén, április elején vonul a vizekhez, ilyenkor néha napközben is megfigyelhető. Előnyben részesíti az olyan náddal, gyékénnyel szegélyezett, dús vízinövényzettel rendelkező állóvizeket, melyekből hiányoznak a ragadozó halak. A hímek a víz alatt hallatják halk „klok-klok" hangjukat, melyre a nőstények röfögésszerű „tok-tok" szóval felelnek. A hím a hátsó lába előtt karolja át a nőstényt. Petéi 3-4 mm átmérőjűek, ezeket több sorban, a varangyokénál jóval rövidebb zsinórban rakja le a vízinövények köré tekerve. Egy petezsinórban akár 3500 pete is lehet.

8. kép: A barna ásóbéka petefüzére (Fotó: Szelényi Gábor)

A fejlődő embriók a petezsinórban feketék, lárvája kezdetben nagyjából fél centiméter hosszú. Hátoldalának színe szürkés, barnás, hasoldala szürkés- vagy kékesfehér. Farka sárgásfehér, domború farokvitorláján sűrűn álló barna pontok találhatóak. Felső vitorlája közvetlenül a légzőnyílás előtt vagy után húzható merőlegesnél kezdődik. Farka hegyes csúcsban végződik. Fogképlete 3-4/4. Táplálékát eleinte algák, növényi törmelékek, majd később állati eredetű anyagok alkotják. Maguk a lárvák is számos ragadozónak szolgálnak zsákmányként, a vízimadarak és ragadozó halak is előszeretettel fogyasztják őket. Az ebihalak kezdetben inkább a vízfenéken, később a felszín közelében tartózkodnak. A hazai békafajok közül az ásóbéka ebihala nő a legnagyobbra, ha lárvaként telel át, hossza a következő év tavaszán elérheti akár a 18 centiméteres hosszúságot is (általában 8-12 centiméternél nem nő nagyobbra).

9. kép: a: a barna ásóbéka lárvája b: a lárva szája. (Forrás: Dely O. Gy. 1978)

Átalakulásuk többnyire 2-4 hónap alatt lezajlik, s a vizet elhagyó fiatalok nagyjából fele olyan hosszúak, mint a kifejlett egyedek. A fiatalok az iszapban, míg az idősebb példányok a föld mélyén vészelik át a telet.

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy az ásóbéka Magyarország teljes területén előfordul, rejtett életmódja miatt azonban nehéz képet alkotni állományainak helyzetéről. Természetes ellenségeiről keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy egyes élőhelyeken előkelő helyen szerepel a kék vércsék (Falco vespertinus) étlapján (Horváth, 1963). Gyakran megfigyelhető, hogy a madarak hajnalban - vagy borús időben nap közben is- nagy számban zsákmányolják. A fokozottan védett kék vércse védelmét célzó természetvédelmi LIFE program (www.falcoproject.hu) során végzett kutatások kimutatták, hogy esős nyárelőkön a kék vércse fiókáknak behordott táplálékfajok egynegyedét is kitehetik a barna ásóbékák (Böde, 2008).

10. kép: Kék vércse zsákmányával (Fotó: Máté Bence)

Sokkal jelentősebb veszélyforrást jelent azonban a békák számára élő- és szaporodóhelyeik megszűnése, mivel helyhűségük és speciális környezeti igényeik miatt új területeket csak lassan képesek meghódítani. Ebihalai fokozottan érzékenyek élőhelyük szennyeződéseire és a ragadozó halak jelenlétére. A kifejlett egyedek számára a közúti gázolás jelenti a legfőbb veszélyt. Magyarországon a többi kétéltű és hüllőfajhoz hasonlóan védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.

Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya idei évben a barna ásóbékát szeretné jobban megismertetni a nagyközönséggel, ezért a honlapunkon eddig is megtalálható részletes fajleíráson kívül a fajt bemutató kiadványok és poszterek készítését tervezzük, valamint a fajhoz és védelméhez kapcsolódó programokat: iskolai ismeretterjesztő előadásokat és kirándulásokat szervezünk. Ezekről a programokról a szakosztály honlapján értesülhet mindenki.

11. kép: Barna ásóbékák telelés előtt. Jól látszik a színváltozat és mintázat sokfélesége.

A programhoz kapcsolódó, ásóbéka kereső kirándulásunkat idén március elején szervezzük a Pest-megyei Farmos határában, ahol az I-es tározó (Nagy-nádas) közelében vezető 311 sz. közútnál már 2004 óta zajlik kétéltűmentési akció a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának koordinálásával. Eddig az akció keretében a mentett kétéltűek száma évente 1.500 és 64.000 között változott. Kilenc kétéltűfajt mutattak ki a területről, de az egyedszám 96%-át a barna ásóbéka adta. A kirándulás során nagy eséllyel találkozhatunk a keresett fajjal és megismerhetjük természetes élőhelyén. A programmal kapcsolatos információkat a khvsz.mme.hu honlapon tesszük közzé február végén.

Ha a fajjal vagy előfordulásával kapcsolatban kérdés merül fel, a khvsz@mme.hu e-mail címen lehet érdeklődni. Az „Év kétéltűje" vagy „Év hüllője"(2012-ben a lábatlangyík volt kiemelt faj) akció nagymértékben épít a Kétéltűek és Hüllők Országos Térképezése programra, melynek 2011-ben elindult honlapjára (herpterkep.mme.hu) várjuk a fajra vonatkozó észlelési adatokat, lehetőleg a helyszínen készült fotóval alátámasztva a megfigyelést. Az elterjedési adatok pontos ismerete elengedhetetlen feltétele annak, hogy a faj helyzetét hazánkban pontosan értékelni tudjuk.

Írta: Péntek Attila László

Irodalom:
Böde Á. (2008): A kék vércse (Falco vespertinus) táplálkozásbiológiája. [Kiadatlan szakdolgozat] Sopron: Nyugat Magyarországi Egyetem (NYME) 38 p.
Dely O. Gy. (1978): Kétéltűek – Amphibia. – Magyarország Állatvilaga (Fauna Hungariae)
20 (3): 49–52.
Hels, T. 2002. Population dynamics in a Danish metapopulation of spadefoot toads Pelobates fuscus. – Ecography 25: 303–313.
Horváth L. (1963): A kékvércse (Falco vespertinus L.) és a kis őrgébics (Lanius minor Gm.) élettörténetének összehasonlító vizsgálata I. A tavaszi érkezéstől a fiókák kikeléséig. Vertebrata hungarica, 5 (1-2) 69–121. p.
Schäffer, D.A., Purger J.J. (2005): A barna ásóbéka (Pelobates fuscus) elterjedése Magyarországon. Állattani Közlemények 90(1): 25–39.

​

Szakosztályunk vezető tisztségviselői:

Elnök: Dr. Babocsay Gergely
Telefon: 30/232-7134
E-mail: gergely.babocsay@gmail.com

Titkár: Dr. Vörös Judit
Telefon: 30/600-1586
E-mail: jvoros32@gmail.com

Titkár: Halpern Bálint
Telefon: 20/478-7070
E-mail: halpern.balint@mme.hu

Titkár: Péntek Attila László
Telefon: 20/947-2349
E-mail: attila.petak@gmail.com

A Vezetőség e-mail-címe: khvsz@mme.hu

A KHVSZ Facebook-csoportja

Farmos
Szervező: Duna-Ipoly Nemzeti Park
Helyszín: 311-es út Farmos melletti szakasza
Időpont: március 2., szombat kerítésállítás, mentés utána folyamatosan
mentett fajok: főleg barna ásóbéka
Kapcsolattartó személy: Németh András, e-mail: nemeth.andras@dinpig.hu, telefon: 20/234-99-94
Honlap: http://bekamentok.blog.hu
Facebook: https://www.facebook.com/FarmosiBekamentok/

Gánt
Helyszín: Gánt (K-i vége)
Időpont: március 08-tól április közepéig
Mentet fajok: barna varangy, barna ásóbéka, erdei béka, kecskebéka, vöröshasú unka
Kapcsolattartó: Rádl Anikó, Klébert Antal, Staudinger István
mail: mezofold@dinpig.hu, vertes@dinpig.hu
Honlap: https://www.facebook.com/groups/233177680182081/

Tokaj
Szervező: Tokaji Természetvédelmi Egyesület
Helyszín: Tokaj Bodrogkeresztúr felőli végén a 38-as főút mellett
Időpont: március 6.-tól április végéig
Mentett fajok: főleg barna ásóbéka és barna varangy, ezen felül dunai tarajosgőte, vöröshasú unka, zöld varangy, zöld levelibéka, kecskebéka, erdei béka, mocsári béka.
Elérhetőségek: totemesek@gmail.com totem.shp.hu facebook.com/tokajitermeszetvedelmiegyesulet

Hont-Parassapuszta
Szervező: Zöld Út Békavédelmi Egyesület
Helyszín: 2-es főút Hont és Parassapuszta közötti szakasza
Időpont: Időjárástól függően, nagyjából március közepétől
mentett fajok: barna varangy, erdei béka, gyepi béka, levelibéka, ásóbéka, gőték
Kapcsolat: bekavedelem@gmail.com, 20/255-2579 (Sámuel Zsuzsanna)

Tata
Szervező: Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület
Helyszín: Öreg-tó mellett
Időpont: terelőkerítés állítása: előreláthatólag március 9-i hétvége
Kapcsolat: szazvolgy@gmail.com, www.szazvolgy.hu

Tardos
Szervező: Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület
Helyszín: Malomvölgyi-tó mellett
Időpont: terelőkerítés állítása: előreláthatólag március 9-i hétvége
Kapcsolat: szazvolgy@gmail.com, www.szazvolgy.hu

Oroszlány
Szervező: Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület
Helyszín: Majki-tó mellett
Időpont: terelőkerítés állítása: előreláthatólag március 9-i hétvége
Kapcsolat: szazvolgy@gmail.com, www.szazvolgy.hu

Korábbi évek békamentő-helyei térképen.