Ma, amikor ezen élőhelyek megszűnéséről, a még meglévők állapotának folyamatos romlásáról - és az élőviláguk eltűnéséről - beszélünk nap mint nap, szükséges egy olyan társadalmi bázison nyugvó szervezet működése, amelynek tagjai kellő összefogással és szakmai megalapozottsággal elősegíthetik ezen folyamatok mérséklését, vagy megelőzését. A Vízimadár-védelmi Szakosztály - összhangban az MME természetvédelmi célkitűzéseivel - a vizes élőhelyek élővilágának feltárását, kutatását és nem utolsó sorban a védelmét vagy védettségének előkészítését vallja legfontosabb feladatának.

A Szakosztály védelmi tevékenységét a következő témakörök köré csoportosította:
Vonuló és telelő vízimadárfajok állományának országos szintű monitoring- és kutatási eredményeire alapozva az országos jelentőségű madárélőhelyek védelmének elősegítése.

Fészkelő vízimadár-állományok országos szintű monitoringja, a veszélyeztető tényezők feltárása, hatékonyabb védelmük elősegítése, különös figyelemmel a ritka, veszélyeztetett, valamint a telepesen költő vízimadárfajokra.

A függönyháló megjelenése és elterjedése új lehetőségeket teremtett a madárvonulás-kutatásban, elsősorban az addig ritkábban jelölt, nagy tömegű énekesmadarak gyűrűzésében. A gondosan tervezett és következetes mintavételezések (hosszútávra tervezett, állandó felületű hálóállások) lehetővé tették a gyűrűzési adatok statisztikai módszerekkel történő feldolgozását.

Partifecske függönyhálóban (Fotó: Karcza Zsolt)

A lengyel "Actio Baltica" mintájára megindult Magyarországon az "Actio Hungarica" madárgyűrűző hálózat. Az első gyűrűzőtáborokat Szentendrey Géza szervezte a Pilisben, Kisorosziban (Martuska-sziget), illetve Budakeszin (Nagy-Szénás-Zug "Bodzás árok"), míg a dinnyési tábort Csörgő Tibor indította el. A következő években országszerte szerveződtek a gyűrűzőtáborok és állomások: Fülöpháza (1976-1989), Fehértó (Hanság, 1977-2001), Sumony (1981-), Csanytelek (1983-1987), Ócsa (1983-), Fenékpuszta (1986-), Szalonna (Bódva-völgy, 1986-), Szeged (Fehér-tó, 1988-), Dinnyés (Elza-major, 1989-), Naszály (Ferencmajor, 1991-), Barabás (Kaszonyi-hegy, 1992-2010), Izsák (Kolon-tó, 1998-), Tömörd (1998-), Farmos (Gátőrház, 2007-), Dávod (Földvári-tó, 2010-), Hortobágy (Halastó, 2011-). Ezeken a gyűrűző pontokon napjainkig több, mint kétmillió madarat jelöltek meg és vették fel biometriai adataikat.

Madárgyűrűző állomások (2016.)

1976-ban a Madártani Intézet megbízásából az MME átvette a madárgyűrűzés szervezését Magyarországon. A Madárgyűrűzési Központban dolgozó munkatársak (1974-2003): Schmidt Egon, Haraszthy László, Roman Holynski, Harangi István, Büki József, Tóth László, Varga Lajos, Simon László, Halmos Gergő.

Madárgyűrűzési Központ, Irattár

Az első számítógépes programot (Proring) és hozzá a hazai kódrendszert (HURING) 1987-ben dolgozták ki (Szép Tibor, Büki József), amely Közép-, Kelet-Európában akkor egyedülálló volt. Ez egy IBM XT számítógépen írt dbase program és adatbázis volt, amelybe rögzítésre kerültek a megkerülések, valamint a hozzájuk tartozó gyűrűzési adatok. A mentéseket floppy disc-eken tárolták. Az 1990-es évek közepétől kezdték fejleszteni (Varga Lajos, Simon László) a 2014. február 19-ig működött „Ringing office” elnevezésű számítógépes alkalmazást, ami már Windows operációs rendszerben futott, és egy Paradox adatbázist kezelt. Ezzel a szoftverrel már valamennyi madárgyűrűzési adat rögzítésre került, visszamenőleg is. Ebben a munkában a Központ alkalmazottai mellett polgári szolgálatos segítők, megbízott külső munkatársak és önkéntes segítők tucatjai vettek részt. A teljes, naprakész adatbank 2006-ra készült el.

Madárgyűrűzési Központ, adattárolók

Ezt az óriási munkát a Központban alkalmazásában lévő munkatársak (Halmos Gergő, Karcza Zsolt, Marosi Norbert, Simon László, Varga Lajos, Verseczki Nikoletta) mellett megbízott külső adatrögzítők (Albert László, Kollár József, Lóránt Miklós, Madarász Boglárka, Miklay György, Orbán Zoltán), polgári szolgálatosok (Bajor Zoltán, Balázs András, Benedek Tibor, Hős János, Kókay Szabolcs, Künsztler Róbert, Magyar Zsolt, Marosi Norbert, Nagy Krisztián, Rákosi Gergely, Téglás Tamás) és önkéntes segítők tucatjai (Éles Balázs, Morandini Pál, Vadász Csaba, Verseczki Nikoletta, Vigh Lívia és még sokan mások) végezték. Az utóbbi évtizedben egyre nagyobb arányban maguk a gyűrűző kollégák végzik az adatrögzítést. Ők az éves madárgyűrűzési jelentéseket elektronikus adatbázis formában küldik meg, ezzel óriási terhet levéve a Központban dolgozók válláról.

Tringa (T-Ring Application), Madárgyűrűzési Adatkezelő Rendszer

2014-ben indult el a T-Systems Magyarország és az MME közös munkájából született új, Tringa (T-Ring Application) elnevezésű, a mai igényeknek és rendszerkörnyezetnek megfelelő online madárgyűrűzési adatbank kezelő alkalmazás. Ezzel az új szoftverrel a gyűrűzők és a rendszeres megfigyelők közvetlenül, online módon kezelhetik a madárgyűrűzési adataikat.

Az adatbank alapján 1908-tól 2016-ig 1251 madárgyűrűző 300 madárfaj 5,6 millió egyedét jelölte meg Magyarországon. Összesen 860 ezer megkerülési adatot tarunk nyílván, amiből 57 ezer külföldi vonatkozású. Mindezek közül jelenleg a legtávolabbi adatunk, a gyűrűzés helyétől (Tiszafüred, Jász-Nagykun-Szolnok megye) 8972 km-re kézrekerült fehér gólya (Dél-Afrikai Köztársaság).

Gyűrűzött madarak száma Magyarországon 1908 és 2021között

2009-ben jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondozásában a Magyar Madárvonulási Atlasz. Ebben a 2006. december végén adatbankban lévő 3,7 millió gyűrűzési és megkerülési adat került feldolgozásra (1908-2006, 99 év), fajonként, 672 oldalon. Az atlaszban 287 térkép, 509 grafikon mutatja be a hazai madárfajokat és a gyűrűzési eredményeket. Összesen 73 szerző, 50 fotós, és az adatellenőrzésben és feldolgozásban segítő sok önkéntes munkatárs segítette a munkát. A könyv teljes terjedelme 1,98 millió karakter.

Magyar Madárvonulási Atlasz

A vonuló madarak szabadon keresztezik az országhatárokat, így a madárgyűrűzés alkalmazása is csak nemzetközi összefogás segítségével lehetséges. Európában ezt az együttműködést az 1963-ban, Párizsban, az európai madárgyűrűzési központok által alapított EURING (European Union for Bird Ringing) biztosítja. Az EURING fő céljai a tudományos célú madárgyűrűzés szervezése és standardizálása, egységes kódrendszer kialakítása és használata, közös adatbank létrehozása és üzemeltetése, valamint egységes protokoll alapján működő, széleskörű kutatási programok koordinálása, mint például a "swallow project", vagy az "EURO-CES". Az 1977-től működő EURING adatbank megkerülési adatai - az érintett madárgyűrűzési központok engedélyével - a világ bármely részén végzett kutatás rendelkezésére állnak.

Bird Ringing for Science and Conservation

Az EURING kétévente rendezi meg rendszeres közgyűlését, amelyen valamennyi társ madárgyűrűzési központ részt vesz. A vasfüggöny lebontása előtt a kelet-európai országok képviselői csak ritkán vehettek részt ezeken a találkozókon, ezért megrendezték a szocialista országok madárgyűrűző és vonuláskutató konferenciáit. Magyarországon két alkalommal tartották, 1979-ben és 1985-ben.  

Szocialista országok madárgyűrűzési központ vezetőinek találkozója, 1979. (Fotó: Schmidt Egon)

Magyarország először 1990-ben, Visegrádon adott otthont az EURING találkozónak, majd 2007. nyár végén, részben a közelgő centenárium tiszteletére, ismét Magyarországon, Fertőújlakon (Fertő-Hanság és Örségi Nemzeti Park: Csapody István Természetiskola és Látogatóközpont) került megrendezésre. Ezen 25 madárgyűrűzési központ képviseltette magát.

EURING közgyűlés, 1990, Visegrád

EURING közgyűlés, 2007 Fertőújlak (fotó: Verseczki Nikoletta)

A 2018-ban 110 éves hazai madárgyűrűzés teljes mértékben digitalizált adatbankjából eddig is számtalan publikáció, egyetemi szakdolgozat, doktori dolgozat, cikk született, és továbbra is nyitva áll a hazai és külföldi kutatók előtt.

2005/120. számú megkerülési levél
 (Madárgyűrűzési Központ archívuma)

Mortensen első kísérletei után, 1903-ban Németországban a Rossitteni Madármegfigyelő Állomáson kezdődtek meg az első nagyobb arányú, szervezett gyűrűzések. Öt évvel később, 1908-ban a világon harmadikként, az 1893-ban alapított, Hermann Ottó vezette, Királyi Magyar Ornithológiai Központ - a későbbi Madártani Intézet - munkatársai Magyarországon is elkezdték a módszer alkalmazását. A madárgyűrűzés jelentőségét Schenk Jakab ismerte fel, aki 1898-tól volt munkatársa az Ornitológiai Központnak, és sok hazai szakember aggodalma és támadásai ellenére javasolta Herman Ottónak a módszer hazai bevezetését. Javaslatát Herman Ottó elfogadta és megbízta Schenk Jakabot a részletek kidolgozásával. Schenk Jakab életéről bővebben: Keve András,Sági Károly Jenő: Emlékezés Vönöczky Schenk Jakabra (A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 10. 1971.)

Archív madárgyűrűk

Johanness Thienemanntól, a rossitteni madárvárta vezetőjétől kapott mintagyűrűk alapján egy budapesti fémárugyárban legyártatták az első hazai madárjelölő gyűrűket, ötféle méretben. A gyűrűkön lévő felirat azonosítja a gyűrűt kibocsátó országot, központot, a sorszám pedig a madár egyedi azonosítója. A gyűrűzési eredményeket, valamint a beérkezett megkerülési adatokat éves madárgyűrűzési jelentések formájában publikálták az Ornitológiai Központ 1894-ben alapított folyóiratában, az Aquila-ban, az elsőt a XV. évfolyamban.

Az első gyűrűzött madárfajok a fehér gólya, gémfélék, a dankasirály, a füsti fecske és más, fészken fogható és jelölhető madarak voltak, ugyanis a korábbi, ősi fogási eszközök veszélyeztették a madarak testi épségét. A gyűrűzéshez szükséges, biztonságos élve fogási módszereket ezekben az időben kezdték kidolgozni. A madárjelöléseket eleinte főleg a Központ munkatársai végezték, később évről évre emelkedő számban, önkéntes és megbízott külső munkatársak is bekapcsolódtak a munkába. A hazai madárgyűrűzés első évében, 1908-ban összesen 27 madárfaj 1064 példányát jelölték meg Magyarországon a Központ munkatársai, legnagyobb számban fehér gólya (351), dankasirály (110) és füsti fecske (381) fiókákat.

 

Dankasirályok jelölése (Vezényi Elemér)

A jelölésekben Schenk Jakabon kívül a legtevékenyebben Cerva Frigyes, Csörgey Titusz, Müller Péter és Szeöts Béla vett részt. A későbbi években, ahogy a külső munkatársak száma folyamatosan emelkedett, ezzel párhuzamosan nőtt az évente megjelölt madarak száma is, amely lendületet az I. világháború szakította meg. A hazai madárgyűrűzés első negyed századában összesen 200 madárfaj közel 85 ezer egyedét jelölték meg Magyarországon.

Csörgey Titusz és Breuer György
(Keve András: Csörgey Titus és Breuer György emlékezete - Állattani Közlemények 50.)

Az egyre növekvő gyűrűzési eredményekkel párhuzamosan évről évre egyre több megkerülési adat érkezett a Központba, a legtöbb közvetlen levelezés útján, ami részben annak köszönhető, hogy Schenk Jakab a kísérletek minél szélesebb körben való megismertetése céljából a napisajtóban, vadászati, erdészeti, mezőgazdasági és egyéb szakmai és tudományos folyóiratokban közleményeket tett közzé, így sok megtaláló, bejelentő előtt nem voltak ismeretlenek az első megkerülések. Az Aquila XVII. évfolyamában kerül közlésre az Ornitológiai Központ madárjelölési tablójának fényképe, amit a bécsi vadászati kiállításon mutattak be.

OMK Madárjelölési Kollekció (Aquila XVII.)

Sok megjelölt madár sorsáról nem levelezés útján, hanem más, közvetett vonalakon kapott a Központ értesülést, például újságokban, elsősorban vadászati folyóiratokban közzétett bejelentés, hirdetés útján. Az 1909. évi madárjelölési jelentésben számol be Schenk Jakab az első, Afrikában megkerült gyűrűzött madárról - egy Háromszék megyében (ma Románia), Schenk Jakab által, fiókaként jelölt és Dél-Afrikában lelőtt fehér gólyáról -, amely szenzációt a Times magazin (1909. március 3.) hasábjain tette közzé a bejelentő (fordítás: Aquila XVI.):
    

Nem sokkal később (1909. március 17.) megjelent Herman Ottó válaszlevele is, amelyben ismerteti a madár történetét:

"MADÁRVONULÁS.

A THE TIMES SZERKESZTŐJÉNEK
Tisztelt uram, A The Times március 3-ai jegyzete "Egy magyar gólya Natalban" mindenfelé nagy érdeklődést keltett. Ez arra buzdított, hogy nyilvánosságának támogatását kérjem a következő megfontolásokhoz.
Az egyik legnehezebb megoldandó kérdés a madárvonulás problematikájában az volt, hogy az afrikai telelőterültekre vonuló madaraink átlépik-e az egyenlítőt. A Natalban lőtt magyar gólya közvetlen bizonyíték arra, hogy átlépik az egyenlítőt, és az a gyűrűs gólya, amelyet Észak-Németországban engedtek szabadon és a busmanok földjén ölték meg újabb bizonyíték. Mindkét esetben az azonosítás teljes bizonyossággal megtörtént, és ez különös jelentőséget ad számukra.
A Natalban lőtt fehér gólya földrajzi részletei a következők:
Fiatal madárként jelölték az É. Szél. 45° 30 és K. hossz. 25° 30 alatt fekvő Hidvégen Magyarország dél-keleti részében (Erdély) 1908. július 8-án, a 209. számot hordozó gyűrűvel. A madár elérte a D. szél. 30° és a K. hossz. 30° alatt fekvő Polelát Natalban. Ez az út szinte egyenesen déli irányban vezetett keresztezve az egyenlítőt, az utazás hossza légvonalban nagyjából 8600 km volt.
Mivel mostanában a magyar mintára egy bizottság alakult Pretoriában a madárvonulás megfigyelésére, és a mi gólyánk nagyon mélyen behatolt dél-afrikai barátaink országába, ezért így kell kezelnünk az eset nagy jelentőségét; és reményemet fejezem ki, hogy a gólyák vonulását hamarosan tisztán láthatjuk, ha a napi sajtó, a nagyhatalmak legmodernebbike biztosítja tekintélyes segítségét, úgy, mint ebben az esetben.
Biztosítva nagyrabecsülésemről,

Mély tisztelettel,
Herman Ottó, Igazgató
Magyar Királyi Ornithológai Központ
Budapest, március 12. "

Az Ornitológiai Központ munkájának és szenzációs eredményeinek gyorsan híre ment a szakmai körökben. 1910-ben, Berlinben, az V. Nemzetközi Madártani Kongresszuson az öt szekció egyikének, a madárvonulási szakosztálynak Hermann Ottó, az Ornitológiai Központ igazgatója volt az elnöke, jegyzőnek pedig Schenk Jakabot választották, aki a kongresszuson bemutatta a "Kísérlet a Madárvonulás kutatásában" című előadását. Szintén a kezdeti sikerek elismerése, hogy 1914-ben meglátogatta a Központot Henry Forbes Witherby, a British Birds magazin alapítószerkesztője, hogy cikket készítsen a magyarországi madárgyűrűzési módszerekről és eredményekről. Az itteni gyakorlati tapasztalatokat az angliai madárgyűrűzés szervezésében is felhasználták.

 

 

1928-ban, az akkor már Madártani Intézet kísérletügyi igazgatójaként, Schenk Jakab iskolai falitérképet szerkesztett az addig összegyűlt megkerülési adatok alapján, "Magyarországi madarak vándorútjai" címmel. Ez volt a madárgyűrűzés eredményeinek első, összefoglaló térképi feldolgozása.

Magyarországi Madarak Vándorútjai (Schenk Jakab, 1928: Iskolai falitérkép)

Az 1928-ban megalakult Magyar Ornitológusok Szövetsége - a "Madártani Intézet törekvéseinek társadalmi úton való támogatásának" céljával -, amelynek díszelnöke Klebelsberg Kunó, ügyvezető elnöke Nagy Jenő volt. A Szövetség folyóiratát, a Kócsag-ot Greschik Jenő szerkesztette. A Szövetség keretein belül több madárvártát hoztak létre, amelyeken saját gyártású és feliratú gyűrűkkel madárgyűrűzési tevékenység folyt. Ezek: Horthy Miklós Madárvárta (Lakitelek), Esterházy Pál Madárvárta (Kapuvár) (a képen), Bethlen István Madárvárta (Hortobágy), Klebelsberg Kunó Madárvárta (Dinnyés). A Szövetség 1945-ig működött.

Esterházy Pál Madárvárta (Magángyűjteményből)

 

 

A II. világháború során az értelmetlen pusztítás áldozata lett mindannyi más természeti, emberi és kulturális érték között 1944 decemberében a Madártani Intézet teljes archívuma és gyűjteménye. A pusztítás martalékává vált 60 ezer kötet könyv, a teljes irattár, 32 ezer madártáplálék-minta, 8 ezer madárpreparátum, a Cerva-féle pelyhesfióka-gyűjtemény, Alexander Bau 7500 db-os tojásgyűjteménye, a gyűrűzési törzskönyvek és kartonok 170 ezer addigi összes adattal. Pátkai Imre (1916-2003) sorait idézve "Ember magasságú hamu, olvadt üveghalmok fájdalmas látványától megrendülve kezdtük meg februárban az újjáépítés küzdelmes munkáját. Romokat bontva és tömegsírokat ásva, a jobb jövő reményével biztattuk egymást". E tragikus eseményt követően, 1945. február 22-én bekövetkezett még egy súlyos csapás a hazai madártanra, Kőszegen egy bombatámadás során szívrohamban elhunyt Schenk Jakab.

 

 

A háború után Vertse Albert vezetésével újjászerveződik a Madártani Intézet. A munkatársak a megmaradt gyűrűzők és a külföldi társintézetek segítségével megpróbálták a jelölési adatokat rekonstruálni, de azoknak csak egy részét sikerült újra összegyűjteni, a gyűrűzési adatok legnagyobb hányada végleg elveszett (AquilaLV). Napjainkra a háború előtti időszakból csak azok a felbecsülhetetlen értékű adatok maradtak fenn, amelyek korábban az éves madárgyűrűzési jelentésekben publikálásra kerültek az Aquila folyóiratban. A háború utáni években csak kis számban jelöltek madarakat Magyarországon, részben a megmaradt régi hazai, részben Svájcból és Csehországból kapott külföldi jelölőgyűrűkkel. 1950-ben Warga Kálmán vezetésével a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai is megkezdték a madárjelöléseket múzeumi gyűrűkkel, de a gyűjteményt ért bombatámadás (1956. október 24.) után ez nem folytatódott. Összesen 69 madárfaj, 2030 példányát jelölték meg, de a részletes adatok jelentős része megsemmisült.

Madártani Intézet Gyűrűzési Törzskönyve

1951-ben a Madártani Intézet is újra indította gyűrűgyártást (AquilaLIX) és a rendszeres madárgyűrűzést Magyarországon. Ebben az időszakban elsősorban fiókagyűrűzések (pl.: dankasirály fiókák jelölése a Rétszilasi-halastavakon és a Fehér-tavon) és a madárbefogás hagyományos, hívómadarak segítségével történő módszerei voltak elterjedtek.

Tarlóháló (Fotó: Schmidt Egon)

1951 és 1973 között 260 gyűrűző összesen 192 madárfaj, 152 ezer egyedét jelölte meg Magyarországon (leggyakrabban: tengelicet, dankasirályt, csízt). A Madárgyűrűzési Központot 1951 és 1973 között Keve András, Pátkai Imre és Schmidt Egon vezette.

Schmidt Egon: Hová mennek, honnan jönnek vándormadaraink? (Mezőgazdasági Kiadó)

 

Amennyiben részletesebben is érdekli Önt a Magyar Ornithologiai Központ története, olvassa el Vönöczky Schenk Jakab dédunokájának, Vönöczky Lillának "A Magyar Ornithologiai Központ története 1893-1944" című, 2009-ben írt szakdolgozatát (letölthető itt >>)! Kérjük, amennyiben fel szeretné használni a dokumentumot, vegye fel a kapcsolatot a szerzővel a Madárgyűrűzési Központon keresztül (e-mail a szerzőnek >>).

A madárgyűrűzés egy kutatási módszer, ami a madarak egyedi jelölésén alapul. A sorszámozott gyűrűkkel megjelölt madarak minden egyes megfigyelése, visszafogása vagy kézrekerülése sokat árul el életükről, különösen mozgásukról, vonulásukról. A madárgyűrűzés segítségével – sok más igen hasznos eredmény mellett – megismerhetjük az egyes madárfajok szezonális vonulási útvonalait, pihenő- és táplálkozóhelyeit, telelőterületeit, végső soron a madárvonulási rendszerek egész Földünket átfogó hálózatát.

A standardizált módszereken alapuló mintavételezés során megfogott, megjelölt és visszafogott madarak adatainak felhasználásával nyert eredmények a költőállományok olyan jellemzőire engednek következtetni, amelyek szükségesek a populációváltozások hátterében húzódó okok felderítéséhez (pl. túlélési valószínűségek, a teljes élettartamra vonatkozó reprodukciós siker).

A vizsgázott madárgyűrűzők legtöbbször önkéntes madarászok, természetvédelmi szakemberek vagy kutatók. A hazai Madárgyűrűzési Központ jelenleg 429 madárgyűrűzőt regisztrál, akik évente hozzávetőlegesen 230 ezer madarat gyűrűznek. Ennek jelentős részét a hazai madárgyűrűző állomásokon és tudományos vagy természetvédelmi projektek keretén belül jelölik. A gyűrűzés során az egyes madárfajok csüdméreteinek megfelelő, "BUDAPEST" feliratú, sorszámozott fémgyűrűket használnak, amelyeket a Madárgyűrűzési Központ ad ki. Magyarországon a madárjelölési tevékenységet és a Madárgyűrűzési Központot a Földművelésügyi Minisztérium támogatja anyagilag.

A vonuló madarak szabadon keresztezik az országhatárokat, így a madárgyűrűzés alkalmazása is csak nemzetközi összefogás segítségével lehetséges. Európában ezt az együttműködést az 1963-ban, Párizsban, az európai madárgyűrűzési központok által alapított EURING (European Union for Bird Ringing) biztosítja.

Amennyiben gyűrűs madarat, madártetemet, jelölőgyűrűt talál, fém- vagy színes gyűrűs madarat észlel, értesítse a Madárgyűrűzési Központot! A megkerülési adat beépül a hazai madárgyűrűzési adatbankba, és a Központ munkatársai a feldolgozás után elküldik Önnek a gyűrűzési és megkerülési adatokat egy válaszlevélben. Ebben egy megadott link segítségével megtekinthető az adott madár térképes riportja.

• gyűrű pontos felirata és száma (lehetőség szerint a gyűrűt vagy a fényképét el kell küldeni a Madárgyűrűzési Központ címére)
• madárfaj (ha megállapítható)
• megtalálás vagy a megfigyelés helye vagy koordinátái (pontos hely vagy a legközelebbi település neve)
• megtalálás dátuma (pontosan, vagy ha ez nem ismert, megközelítő jelleggel pl.: 2017. nyár)
• megkerülés körülményei (pl.: üvegnek ütközött, macska fogta meg, autó ütötte el, a gyűrűszám a madár befogása nélkül lett leolvasva stb.)
• madár vagy tetem állapota (pl.: friss tetem, régi tetem, csak a gyűrű került meg stb.)
• a bejelentő neve és elérhetősége (e-mail címe)

Ezek az adatok online módon is kitölthetőek a www.ring.ac honlapon.

Szlovén gyűrűs széncinege visszafogás (Fotó: Lukács Katalin Odett)

Évente meggyűrűzött madarak száma Magyarországon (1974-2023)

Madárgyűrűzések területi eloszlása 2023-ban
(kék: madárgyűrűző állomások, piros: egyéni gyűrűzők és projektek)

A Madárgyűrűzési Központ címe

A Madárgyűrűzési Központ szabályzatai (2023. február 15.)

FM MME Együttműködési megállapodás (madárgyűrűzés és monitoring) (2016. február 2.)

Constitution of EURING (2015. szeptem--ber 23.)

Érvényességi időszakok hívóhang haszn.álathoz

File

Feher_golya_fiokagyuruzesi_program.pdf

 

Tringa, online madárgyűrűzési rendszer felhasználási útmutatója

 

Magyarországi, regisztrált (www.cr-birding.org) színes gyűrűs projektek (Frissítve: 2020. június 13.)

File

szines_gyuruk_osszesitese_2024.06.04._Madargyuruzesi_Kozpont.pdf

(Frissítve: 2024. június 4.)

Madárgyűrűzési terepnapló (Fedlap, 2. lap, Belső oldalak)

Actio Hungarica terepnapló (Fedlap, 2. lap, Belső oldalak)

Felhívás madarak szájtájéki sipoly megfigyeléseinek beküldésére

Madarak szájtájéki sipoly megfigyelését bejelentő űrlap

Parazitált (atkás) énekesmadarak adatgyűjtése

File

madagyuruzesi_tanfolyam_2024_tavasz.pdf

Éves beszámolók

A Madárgyűrűzési központ éves beszámolója 2004. 
A Madárgyűrűzési központ éves beszámolója 2005. 
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2006. 
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2007.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2008.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2009.  
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2010.   
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2011. 
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2012.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2013.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2014.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2015.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2016.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2017.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2018.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2019.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2020.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2021.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2022.
A Madárgyűrűzési Központ éves beszámolója 2023.

Éves madárgyűrűzési engedélyek dokumentumai

PMKH határozat 2017-2027

Madárgyűrűzési vizsgára készülőknek

Madárgyűrűzési vizsga információk

 

Népünk egyik kedvenc madara, amely elsősorban annak köszönhető, hogy a gólyapárok már szinte kivétel nélkül az emberek közvetlen szomszédságában, a lakott területeken építik fészkeiket. Ezek a fészkek többnyire villanyoszlopokon épülnek, néhány esetben gondot okozva a településen lakóknak. Egyesületünk évek óta készíttet olyan műfészkeket a gólyák részére, amelyek a villanyoszlopokra vagy különálló oszlopokra szerelve, lehetővé teszik, hogy a gólyafészek ne okozzon pl. elektromos problémát. Egyesületünk természetvédelmi gyakorlatában már több ezer műfészket helyeztünk ki támogatóink segítségével. Nem kis mértékben járultunk hozzá ezzel az akciónkkal a fehér gólya hazai védelméhez, állományának megőrzéséhez.

Az elmúlt néhány évben jelentősen csökkent a fehér gólya európai állománya. A hazai állomány jelenleg kb. 5000 pár. A gólyákat elsősorban a fészkelési lehetőségeik megszűnése, táplálkozóterületeik csökkenése veszélyezteti. Tekintettel arra, hogy vonuló madár, komoly erőpróbát jelent számukra a vonulás is. A telet Kelet-Afrikában töltik.

Egyesületünk minden évben figyelemmel kíséri a hazai gólyaállomány sorsát. Rendszeresen szervezünk országos felméréseket, amelyek lehetővé teszik, hogy pontosan megismerjük a hazai állományt és az azt veszélyeztető tényezőket. A program sikere érdekében egy országos koordinátort alkalmazunk, tevékenységünket több száz önkéntes segíti.

Az MME egyik legsikeresebb programja a gólyavédelem.

A programunk csak akkor lehet hatékony, ha a társadalmat is folyamatosan tájékoztatjuk a védelem fontosságáról. A gólyák sikeres közvetítők lehetnek a környezeti tudatosság formálásában, a szemléletformálásban is.

Fehér gólya honlap

Fehér gólya - fajvédelmi terv
A fehérgólya helyzete Magyarországon 1941-2002 (.doc)

Segítsen Ön is a gólyafelmérésben!
Felmérő adatlap (.doc)
A fehér gólya és védelme (.pdf)

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

 

Az MME Fehérgólya-védelmi programját a Cora Íz és Hagyomány üzletága, ...

 

... valamint a KvVM Zöld forrás programja támogatja.

 

     Köszönjük!

Magyarországi állománya a II. Világháború előtti 10 - 12 000 példányról kevesebb, mint egytizedére fogyott. Napjainkban hazánk területén, a legutóbbi számlálás (2006. február, II. országos téli felmérés) adatai szerint, 1350 egyed él. A túzokot a természetvédelmi egyezmények, listák egyöntetűen érzékeny, sérülékeny és fokozottan veszélyeztetett fajként tartják számon. Magyarországon 1970-től fokozottan védett, eszmei értéke a legmagasabb kategóriát jelentő 1 000 000 forint. A magyar túzokállomány, úgy is mint az egyesület címermadarának védelme, európai jelentőségű feladatunk.

Az elmúlt évtizedek állományváltozási tendenciái egyértelműen bebizonyították, hogy a túzokállomány megőrzésére, megerősítésére a passzív védelem nem elegendő. Ezért kerültek előtérbe az aktív, faj és élőhelye interakcióban gondolkodó, védelmi technikák, szemléletmód.

Az MME kötelességének tekinti az 1989-ben indult, kiemelt jelentőségű program folytonosságának biztosítását. A védelem érdekében az elmúlt több mint másfél évtizedben olyan módszerek dolgozunk ki, melyek alkalmazásával a faj védelme és a mezőgazdasági tevékenység összhangba hozható. Munkánk során nem csak a faj terepi védelmében értünk el jelentős eredményeket, de a védett területek bővítésében, Érzékeny Természeti Területek és a Natura 2000 területek kijelölésében is kivettük a részünket. A program aktív tagja a Magyar Túzokvédelmi Munkacsoportnak.

Legfontosabb tevékenységeink a következők:

 

 

• Működési területeinken (Hevesi-sík, Borsodi mezőség, Bihari-sík - hozzávetőlegesen 150 ezer hektár) az állományok folyamatos monitorozása
• Gazdálkodók, vadászok, a lakosság felvilágosítása, ismeretterjesztés és szemléletformálás
• Fészekvédelem, veszélyeztetett fészekaljak mentése (1994-től számítva működési területeinken közel 300 fészekalj került elő, ezek harmadánál sikerült a madarak sikeres költését biztosítani)
• Predátor monitoring
• Téli elhullás mérséklése, a telelés feltételeinek javítása (repcevetések támogatása a Syngenta Seeds Kft.- www.vetomag.com - segítségével és egyéb források felhasználásával, hótakarítás)
• Kutatás (élőhely-használat, viselkedés-ökológia, migráció, új védelmi technológiák tesztelése, bevezetése)
• Szakértői, szaktanácsadói tevékenység
• Sajtómegjelenés, tájékoztatás
• Természetvédelem törvényalkotói munkájának szakmai támogatása (NAKP, NATURA 2000)
• Nemzetközi projektekben való részvétel
• Regionális civil lobbizás, állami természetvédelem támogatása (erdősítések, autópálya, energiafű, egyes gazdálkodási formák természetkárosító tevékenysége)
• Önkéntesek szervezése és bevonása a túzokvédelem egyes fázisaiba (fészek kifigyelés és őrzés, szinkronszámlálások)

 

 

A program szakemberei:

• Fatér Imre programvezető 1989-, agrármérnök, Hevesi-sík, Borsodi Mezőség
• Demeter László 1993-2000, biológus, Bihari-sík
• Motkó Béla 2000-, agrármérnök, Bihari-sík
• Márta Kriszta 2005-, biológus, PR tevékenység

Jelenleg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Túzokvédelmi Programja a "Túzok védelme Magyarországon" elnevezésű LIFE NATURE (LIFE04/NAT/HU/000109) projekt keretében működik, mint annak egyik partnere. A 2004 decemberében indult projekt keretében munkatársaink a fentiekben felsoroltak szerint végzik munkájukat. A projekttel kapcsolatos információkért látogassa meg annak hivatalos honlapját (www.tuzok.hu).

Kérjük, tekintse meg letölthető anyagainkat

• Kibővített közhasznúsági jelentés
• Túzok_és_mezőgazdálkodás
• AZ MME Túzokvédelmi Programjának eredményei (1994- 2004)
• Results of the MME (BirdLife Hungary) Great Bustard Protection Progam (1994- 2004)
• A túzok védelme Magyarországon
• A Bihar Természetvédelmi és Kulturális Értékőrző Közalapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése

Galéria

• A túzok és az élőhelyének védelme

Elérhetőségeink:

• Túzokvédelmi Központ, H-3373 Hotel Fauna, Besenyőtelek-Tepélypuszta Telefon: +36 36 441 020
• Fatér Imre programvezető, e-mail: fater.imre@axelero.hu
• Motkó Béla bihari koordinátor, Telefon: +36 20 325 6319, e-mail: motis@csucsnet.hu

 

• Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

       Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

       Egyéni és céges adományozás >>

       Köszönjük!

NEM RAGADOZÓMADARAK:

Fehér gólya (Ciconia ciconia):
Nagy termetű mindenki által ismert madár. Tollazata fehér, a fekete evezőtollakat kivéve. Csőre és lába hosszú, élénk piros. Szeme fekete.

Túzok (Otis tarda)
Hatalmas termetű madár, elsőre leginkább pulykához hasonlít. Nyaka, lába hosszú. Háta és szárnyfedői vörösesbarnák, sűrű, fekete keresztsávozással. Szárnya többnyire fehér, az evezőtollak vége fekete. Faroktollai vörösek, a farok széle felé haladva egyre több fehérrel. A tollak vége fehér, előtte fekete szalaggal. Mivel nem ül föl az oszlopokra, ezért nem azok környékén, hanem a vezetékek alatt bárhól megtalálhatjuk (röptében szokott azoknak ütközni).
 

Szalakóta (Coracias garrulus):
A feketerigónál valamivel nagyobb, színes madár. Nagy feje, melle, hasa, és szárnyának egy része égszínkék. Háta és válla vörösesbarna. Szárnytollai fölülről feketék, alulról sötétkékek. Vaskos, hosszú, enyhén kampós csőre van.

RAGADOZÓMADARAK:

NAGY TERMETŰ FAJOK:

Törpesas (Hieraaetus pennatus)
A sasok a törpesas kivételével nagy termetű fajok. Szárnyuk széles, hosszú, és a kézevezők jellegzetesen, ujjasan szétállnak. Lábuk általában egészen a lábujjakig tollas (kivétel a rétisas (Haliaeetus albicilla) és a kígyászölyv (Circaetus gallicus)). Csőrük rendkívül erős, nagy kampóval a végén, a csőrzug hosszan, sokszor egészen a szemig hátranyúlik.

Rétisas (Haliaeetus albicilla):
Az öreg madarat könnyen fölismerhetjük hófehér, ék alakú farkáról, és hatalmas, sárga csőréről. Feje, nyaka, melle, és szárnyfedői sárgásbarnák. A fiatal farktollai sötétbarna, csőre sötét. Szárnyán alulról, a hónaljban világosabb foltot találunk. Egyöntetűen sötétbarna színű. Az öregedő madarakon egyre több világos színt találunk.

Kígyászölyv (Circaetus gallicus):
Nevével ellentétben a sasokhoz áll közelebb. Világos színű madár, feje elég nagy. A fej és a mell változó mértékben sötétbarna. Szárnya alulról szinte hófehér, változó mértékben sávozott. A sok ragadozómadárra jellemző kéztőfolt (a csuklóban) hiányzik. Farkán 3-4 sávot találunk.

Békászó sas (Aquila pomarina):
A nagy termetű sasok közül a legkisebb faj. A farok fölött fölülről egy "U" alakú krémszínű foltot találunk. Az öreg egész teste sötétbarna, ettől jól elüt világosbarna feje, szárnyfedői. Szárnya alulról jellegzetesen kétszínű: a sötétbarna szárnytollakkal a világosabb szárnybélés kontrasztot alkot. A kézevezők tövénél (a csuklóban) világosabb folt van. A fiatal (életük első évében lévő) madarak szárnyán felülről jellegzetes pontsorokat találunk Ezek később eltűnnek. A tarkón általában vöröses folt van.

Fekete sas (Aquila clanga):
A békászóhoz nagyon hasonló, sokszor a szakértőnek is gondot okozó faj. Általában annál nagyobb méretű, erőteljesebb és sötétebb madár, erősebb csőrrel. Az öreg madár szárnyán alulról nem találjuk meg a kontrasztot, a szárnybélés a szárnytollakkal megegyező színű. A fiatal szárnyán fölülről több fehér pontsort találunk.

Pusztai sas (Aquila nipalensis):
A csőrzug a szem vonalánál is tovább ér. Az öreg madár egyöntetű sötétbarna, tarkóján általában világosabb, sárgás folttal. Szárny- és faroktollai erősen sávozottak. A fiatal madár nagyon jellegzetes. Szárnyában alulról széles fehér szalagot találunk. Ez a korral fokozatosan tűnik el. Fölülről vékonyabb sávot találunk. A szárny- és faroktollak feketésbarna színével a hát, szárnyfedők, fej és has barna színe kontrasztot alkot.

Parlagi sas (Aquila heliaca):
Az öreg madarat könnyű fölismerni a vállán lévő fehér foltról. Ez azonban általában csak 4-5 éves korukban jelenik meg. Sötétbarna színű, jellegzetesen elütő sárgásbarna tarkóval. Farka szürkés, erősen keresztsávos, a végén széles fekete szalaggal. A fiatal sárgásbarna egész testén hosszanti csíkokkal. Szárnyán felülről a fehér foltok sávokat alkotnak. Az öregedéssel egyre több sötét toll jelenik meg rajta.

 

 

Szirti sas (Aquila chrysaetos):
Az öreg sötétbarna színű, szárnyfedőin világosabb tollakkal. Tarkója világosabb vörösesbarna. Ez, hosszabb farka valamint a fehér válltollak hiánya különbözteti meg az öreg parlagitól. A fiatal nagyon jellegzetesek: farka hófehér, széles fekete végszalaggal. Szárnytollai tövén nagy, fehér foltot találunk Ezek a fehér részek a korral fokozatosan tűnnek el, de még idősebb madarakon is megtaláljuk nyomokban.

KÖZEPES TERMETŰ FAJOK:

Héja (Accipiter gentilis):
Szárnya széles, rövid, lekerekített. Farka hosszú, 4-5 szélesebb keresztsávval. Az öreg madárra a sűrűn keresztsávozott mell és has jellemző. Fejteteje, pofája sötétebb szemöldöksávja világos. Szeme sárga, vagy narancssárga. Háta és szárnya fölülről szürke. A fiatal fölülről barna, alsófelén pedig hosszanti, csepp alakú foltokat találunk (melyek csíkokká olvadnak össze).

Törpesas (Hieraetus pennatus):
Leginkább ölyvre hasonlít, azonban ujjai hosszúak, szárnya egyenletesen széles. Szárnya tövén szemből 1-1 fehér foltot találunk. Fölülről a fedőtollakon, és a válltollakon világos panel látható. Világos színváltozatát könnyű fölismerni. Szárnybélése és hasa fehér, foltokkal, csíkokkal változó mértékben mintázott. Szárnytollai feketék, a belső kézevezők világosabbak, "ablakot" alkotnak. A sötét változat alulról egyenletesen sötétbarna.

Halászsas (Pandion haliaetus):
Feje és alsófele hófehér, szárnya fölülről sötétbarna. A szemtől sötét sáv húzódik hátra. A mellen általában sötét mellszalagot találunk. Lába nagyon jellegzetes, kékesszürke, a halak megragadását segítő szemölcsökkel sűrűn borított. Mivel halakkal táplálkozik, szinte mindig víz közelében tartózkodik.

Kányák: Legfontosabb jellemzőjük, hogy hosszú farkuk a végén villás. Szárnyuk nagyon hosszú, és viszonylag keskeny.

Barna kánya (Milvus migrans):
Farka csak enyhén villás (leginkább csak összecsukott állapotban lehet megállapítani). Egyöntetű sötétbarna, világosabb fejjel.

Vörös kánya (Milvus milvus):
A farokvilla nagyon mély. A farok fölülről, melle, hasa, szárnyfedői vörösek. A kézevezői világosak, csak a végük (az ujjak) feketék. Ez világos foltot alkot a szárnyban alulról.

Rétihéják: Közepes termetű fajok, de meglehetősen karcsúak, keskeny, hosszú szárnnyal és farokkal. Csüdjük (lábszár) hosszú, csupasz. A hímekre jellemző, hogy kézevezőik feketék. Arcukon jellegzetes fátyol található, ami egy kicsit a baglyokhoz teszi hasonlóvá arcukat.

Barna rétihéja (Circus aeruginosus):
A hímek viszonylag világosak, fölülről szürke, alulról fehéres szárnyakkal. A kézevezők feketék, a szárnyfedők és a hát barna. Farka szürke. A tojók és fiatalok sötétbarnák, fejük, torkuk, és fölülről a szárnyélük sárgásbarna (a fiatalokon az egész fej sötétbarna lehet).

Kékes rétihéja (Circus cyaneus):
A hím felülről kékesszürke, ugyanilyen színű a feje és melle. Hasa fehér, mintázat nélküli. Kézevezői feketék, a szárny hátsó élén sötét sáv húzódik végig. Ezt leszámítva a szárny alulról fehér. A farok tövén fehér folt van. A tojó és a fiatal fölülről sötétbarna. Szárnyukon és farkukon sávokat találunk. A farok tövén fölülről fehér folt van. Mellük, hasuk hosszanti csíkokkal mintázott. A következő 2 faj tojó és fiatal példányától szélesebb szárnyuk különbözteti meg (5 ujjat számlálhatunk a szárnycsúcson).

Fakó rétihéja (Circus macrourus):
A hím nagyon világos, szinte fehér. A kézevezők fekete foltja jellegzetes keskenyéket alkot (ez amiatt van, mert az első kézevezők világosak). Hasa alulról mintázat nélküli fehér. A tojót a hamvas rétihéja tojójától csak alapos vizsgálattal lehet elkülöníteni. A kékestől keskenyebb szárnya, és mindössze 4 ujja különbözteti meg). A fiatal alulról vörhenyes, csíkozatlan. Sötét gallérja, és az arca körül feltűnő világos nyakörve van.

Hamvas rétihéja (Circus pygargus):
A hím fölülről szürke, fekete kézevezőkkel. A karevezők tövén fekete szalag látható. Alul két ilyen szalagot találunk. Szárnybélése és hasa vöröses foltokkal és csíkokkal mintázott. A tojó a kékeshez hasonló (keskenyebb szárny, 4 ujj), a fakótól pedig nagyon nehezen különböztethető meg. A fiatal alulról vörhenyes, csíkozatlan, a fakó fiataljától a világos nyakörv hiánya különbözteti meg (néha azonban nagyon hasonlóak).

Ölyvek: Széles szárnyú ragadozómadarak. A sasoktól kisebb termetük, és rövidebb ujjaik különböztetik meg. Jellemzőjük, hogy evezőik alulról világos alapon sűrűn keresztsávosak, végük fekete, ami a hátsó szárnyélen sávot alkot, a csuklóban pedig sötét kéztőfoltot találunk. Tollazatuk nagyon változékony (a sötéttől az egészen világosig).

Darászölyv (Pernis apivorus):
Az öreg madárra jellemző gyenge, teljesen sötét csőre, sárga szeme. A farkon 3 szalagot találunk, a fekete végszalag mellett a farok tövén, szorosan egymás mellett két további, keskenyebb sáv van. A szárny is ugyanilyen egyetlenül sávozott. A hím felismerését könnyíti, hogy feje egyöntetű szürke. A fiatal csőrének viaszhártyája sárga, szeme sötét. Szárny és faroktollai egyenletesebben sávozottak.

Egerészölyv (Buteo buteo):
Szárny- és faroktollai sűrűn keresztsávozottak, végük fekete, ami szalagot alkot. A legtöbb példány mellén jellegzetes, világosabb "U" alakú foltot találunk.

Pusztai ölyv (Buteo rufinus):
A legnagyobb termetű ölyv. A tipikus példányokat viszonylag könnyű meghatározni. Farka, szárnybélése, fölső szárnyfedői vörösek. A farok töve világos, sokszor fehér. A szárnyon alulról élesen elüt a fekete kéztőfolt. A fiatalok meghatározása nem ilyen egyszerű, mivel farkuk az egerészölyvhöz hasonlóan sűrűn keresztsávos. Az öreg madarak is hasonlíthatnak az egerészhez, meghatározása sokszor a szakembernek is gondot okozhat.

Gatyás ölyv (Buteo lagopus):
Téli vendég. Legfontosabb bélyege, hogy a többi ölyvvel ellentéten lábszára (csüdje) egészen az ujjakig tollas. Ezenkívül fekete végszalagot viselő, fehér farkáról is könnyen fölismerhető (a fiatal szirti sas sokkal nagyobb termetű). A hímek farkán a szélesebb végszalag előtt még 2-3 keskenyebbet is találunk.

Sólymok: Hosszú, hegyesen végződő szárnyú madarak (ujjak nélkül). Farkuk szintén hosszú, keskeny. Jellegzetességük a fölső csőrkáván található sólyomfog, valamint a szem alól függőlegesen lefelé irányuló (változó szélességű és erősségű) barkó.

Kerecsensólyom (Falco cherrug):
Háta és szárnyfedői sárgásbarnák. Hasa és melle jellegzetesen, hosszanti pettyekkel mintázott. Feje világos, a szemtől sötét szemsáv húzódik hátra. Barkója keskeny. Alulról szárnybélése sötétebb, mint az evezőtollai. Barna faroktollait változó mennyiségű, és méretű sárgás foltok tarkítják. A fiatalra jellemző a kékesszürke láb, és szaruhártya (így az egész csőr egyöntetű). Ez az öregen sárga.

Kis sólyom (Falco columbarius):
Nagyon kis termetű sólyomfaj (feketerigó méretű). A hím fölülről kékesszürke, finom, hosszanti fekete csíkokkal. Alsó oldala vöröses árnyalatú, széles, hosszanti pettyezéssel (az oldalán néhány keresztsávval). Farka szürke, néhány halvány keresztsávval, és a végén széles fekete szalaggal. A tojó fölülről barna, világosabb szegésekkel, mintázattal. Alul a hímhez hasonló, széles cseppekből álló csíkozást találunk (oldalán szintén keresztsávokkal). A farok jellegzetesen, szélesen sávozott.

Kabasólyom (Falco subbuteo):
Nagyon hosszú, hegyes szárnyú. Az öreg fölülről kékesszürke. Feje jellegzetesen mintázott, kékesszürke fejtetővel, pofafolttal és barkóval (amely viszonylag széles). Gatyája, és alsó farokfedői vörösek. Mellén és hasán erős, széles, hosszanti pettyezés van. A fiatalnak hiányzik a vörös szín alulról, pofája, és alsófelének alapszíne okkeres. a hosszanti pettyezést itt is megtaláljuk. Háta és szárnyfedői barnásszürkék, a tollak világossal szegettek.

Vándorsólyom (Falco peregrinus):
Legszembetűnőbb jellegzetessége széles, erős barkója. Az öreg madár feje, háta szárnya fölülről sötét kékesszürke. Alsófele sűrűn keresztsávos (ne tévesszük össze a héjával). A fiatal fölülről barna, alulról pedig keresztsávozás helyett hosszanti pettyezést találunk (melyek csíkokká olvadnak össze).

KIS TERMETŰ FAJOK:

Karvaly (Accipiter nisus):
Kis termetű ragadozó, a hím alig valamivel nagyobb egy feketerigónál (a tojó méretesebb). Szárnya rövid, széles, lekerekített. Farka hosszú, keskeny (a héjával ellentétben nem lekerekített sarokkal). Alsófele sűrűn keresztsávos. Fölülről kékesszürke, kisebb-nagyobb fehér foltokkal. Szeme sárga. A hím alsófelén a keresztsávozás, pofája vörhenyes, a tojó ez szürke (így a héjával összetéveszthető, azonban általában érezhetően kisebb méretű).

Vércsék, kisebb sólymok: Szárnyuk hosszú, hegyes, farkuk hosszú. Szemük alól gyengébb-erősebb barkó indul lefelé.

Vörös vércse (Falco tinnunciulus):
Gerle méretű. A hím háta vörösesbarna, fekete foltokkal mintázott. Feje szürke, vékony fekete csíkozással. Barkója keskeny, elmosódott. Mell és hasa rózsaszínes-okkeres árnyalatú, sűrűn pettyezett. Farka szürke, a végén széles, fekete szalaggal. A tojó fölül szintén vörösesbarna (barnásabb, mint a hím), fekete keresztsávozással, a fej szintén barnás fekete csíkokkal. A mell és has okkeres, sűrű pettyezéssel. A farok vöröses, szürkés részekkel, és sűrűn keresztsávos. A végén széles fekete szalag.

Kék vércse (Falco vespertinus):
A hím palakék, vörös gatyával és alsó farokfedőkkel. A láb, a szem körüli gyűrű és a szaruhártya piros. A kézevezők fölülről ezüstösek. A tojó háta, szárnyfedői kékesszürkék fekete sávozással. Feje és alsófele narancsos. Barkója keskeny, fekete. A fiatal háta, szárnyfedői szürkések, barna szegésekkel. Alsófele okkeres, hosszanti csíkozással.

2004.12.01. MME Monitoring Központ

A novemberi felmérés során összesen 578, áramütés következtében elpusztult madarat találtunk. Részletek

A térképen a kis lépték miatt a gyilkos oszlopokat mutató jelek természetesen nem pontosan helyezkednek el, de megfelelő képet nyújtanak az eddig talált veszélyes oszlopok számáról, azok földrajzi elhelyezkedéséről. Az áramütés problémája lényegesen több oszlopra kiterjed, egy teljeskörű felmérés esetén egyes fokozottan veszélyeztetett területeket teljesen beborítaná a piros szín.

Töltse le honlapunkról az adatlapot és az útmutatót!

A felmérésről röviden

• A felmérés során egy tetszőlegesen kiválasztott középfeszültségű vezetékszakasz oszlopait kell végigjárni, a vezeték mentén haladva. Próbáljuk meg azokat a vezeték szakaszokat ellenőrizni, aminek a közelében jelentősebb a madármozgás (pl. halastavak-, gyepterületek közelében). Fontos, hogy ne magas-feszültségű oszlopsort ellenőrizzünk (ezek azok a hatalmas, kettő-négy lábon álló fém óriások), hanem középfeszültségű vezetéket (általában 20 kV-os). Ennek oszlopai ~10 m magasak, leggyakrabban betonból, néha fából vagy fémből készülnek.
• Alaposan vizsgáljuk át az ellenőrzött oszlopok legalább 10 m-es körzetét.
• Ha van madártetem egy oszlop töve körül, határozzuk meg a fajt, írjuk le a maradvány állapotát (feltételezett korát), és vizsgáljuk meg, láthatóak-e az áramütés nyomai. Ezek égésnyomok, általában az elülső-alsó szárnyél(ek)en és/vagy a láb(ak)on. Áramütés nyomait csak friss áldozatokon lehet észlelni.
• Töltsük ki az adatlap megfelelő celláit, a lentebb részletezett módon.
• Ha oszlopoktól távolabb, a vezeték alatt találunk elhullott madarat, és áramütés nyomait nem lehet rajta felfedezni, akkor feltételezzük, hogy a madár vezetéknek ütközött. Ezt az adatlap megjegyzés rovatában tüntessük fel.
• Ha egy oszlop alatt nincs madártetem, húzzunk egy vonást a megfelelő oszlop-kategóriához az adatlapon (2. résznél) és haladjunk tovább. Az adatok összevethetősége érdekében fontos tudni az ellenőrzött oszlopok számát, méghozzá a főbb típusokat is megkülönböztetve.
• Lehetőség szerint a bejárt útvonalat térképen is jelöljük, melyet mellékeljünk a kitöltött adatlaphoz.
• Amennyiben lehetőségünk van, akkor egy-egy vezetékszakaszt évente több alkalommal is bejárhatunk, így rendszeres információink lesznek az egyes szakaszokról.
• Fényképek készítését külön megköszönjük!
• A program fő célja, hogy a különösen veszélyesnek tartott szakaszokon az oszlopokat felszereljék szigetelő papucsokkal, melyek által nagyrészt elkerülhetőek lennének az áramütések. Ezért fontos, hogy információink legyenek az oszlopokról. Ha egyes szakaszokon több alkalommal is gyűjtenénk információkat, akkor a változásokat is nyomon tudnánk követni!

Az adatlap kitöltése

1. ábra: Az adatlap 5 elkülöníthető részből áll, melyeket vastag piros vonalakkal és számokkal jelöltünk. Az alábbiakban ezekkel a számokkal hivatkozunk az egyes részekre. (Az adatlapon ezek az elkülönülő egységek, dupla vonalakból álló kerettel Ś vannak elválasztva egymástól.)

Az 1. rész kitöltése:
Ebben a részben kell az elpusztult madarak megtalálásának helyszínein lejegyezni a részleteket, a megfelelő mezők kitöltésével. Az első sorban meg kell adni az első oszlop helyét (ahol a felmérést elkezdtük), az utolsó sorban pedig az utolsó oszlop helyét (ahol befejeztük a felmérést). Ezek a sorok fogják megmutatni számunkra, hogy mely vezetékszakaszt ellenőrizte le a felmérő.
A további sorokba csak akkor kell beírni adatokat, ha találtunk olyan oszlopot, ahol voltak madártetemek! Reméljük, hogy kevés alkalommal kell majd ezeket a sorokat kitölteni!

• Település: ide írjuk, melyik település külterületén található az adott oszlop. Ha nem ismerjük biztosan a községhatár elhelyezkedését, akkor a legközelebbi település nevét tüntessük fel.
• GPS koordináták vagy dűlőnév: ha felmérő rendelkezik GPS-el (földrajzi helymeghatározó készülék), az oszlop koordinátáit írja ide WGS84 formátumban. (A GPS-ek alapállapotban általában ezt a térkép dátumot használják. Az északi szélességet és a keleti hosszúságot külön mezőbe írjuk!) Ha GPS nélkül végezzük a felmérést, akkor próbáljuk meg legalább a dűlőnevet megadni. A terület lehető legpontosabb, térképen is használt megnevezését írjuk ide. Ha ezt nem ismerjük, akkor próbáljuk meghatározni a területet a községre vonatkoztatott iránnyal és távolsággal. (Pl. a községtől 2km-re ÉK-re.)
• Oszlop azonosító száma: az oszlopon, általában fejmagasságban egy festett sorszám olvasható, bár nagyon gyakran hiányzik. Ha nincs sorszám, de a szomszédos oszlopon van, írjuk le a szomszéd oszlop számát, és hogy az ellenőrzött oszlop attól merre van. (Pl. "34-es től K-re 1. oszlop".)
• Típusa: ennek meghatározásához az adatlap alsó részén olvasható egy rövid magyarázat apró ábrákkal, de az alábbi táblázatban is megtekinthetőek.

  T = tartó (tartóoszlop fém kereszttartóval, háromszög vezetőelrendezés) Ez a leggyakoribb oszloptípus!
  T2 = tartóoszlop dupla szigetelővel minden vezetőnél (két porcelán / vezető)
  TE = tartóoszlop egysíkú elrendezéssel
  F = feszítő oszlop, vízszintes szigetelőláncok, háromszögű elrendezés
  FE = mint az F, de egysíkú vezetőelrendezés
  K = szakaszkapcsoló

  Egyéb használandó rövidítések:
  OTR = oszlop transzformátor állomás, sk = sarokkiszögellés, eg = vezeték-elágazásban álló
  
  Ezek alaptípusok, ha kombinált oszlopot látunk, azaz például egy egysíkú tartóoszlopról leágazik egy vezeték, ezért pl. szakaszkapcsoló is van az oszlopon, mindig a legmagasabban lévő szerkezet alapján soroljuk be az oszlopot.
   

  Példa:

  T2 (azaz kettős felfüggesztésű tartóoszlop). Megjegyzés: egK - Elágazásban, szakaszkapcsolóval.

     
  Fentebb az alap-oszloptípusok legfontosabb ismérveit összefoglaltuk, de több mint 50 fejszerkezet-féle van használatban Magyarországon, s ezeket az alapismérveket felhasználva tudjuk az oszlopokat madárvédelmi szempontból szűkítve kategorizálni. Az OTR (oszlop transzformátor-állomás) nincs különösebben leírva: arról ismerhető fel, hogy nagy, fém transzformátor doboz van az oszlopon, általában kb. fél-magasságban. Az OTR-ek túlnyomó többsége feszítőoszlop is egyben.
   
• Anyaga: három különböző értéket adhatunk meg itt: 1-beton, 2-fa, 3-fém
• Vegetáció (növény-kultúra): ennél a pontnál kell megadni, hogy milyen növény-kultúra található a vizsgált oszlop környezetében. Nem szükséges cönológiai ill. botanikai ismeretekkel rendelkezni ahhoz, hogy ezt megadjuk, mert csak egyszerű kódokkal kérjük megadni azt, az alábbi listából választva:
  VIZ = vizes élőhelyek; ERD = erdő; FCS = facsoport; BOK = bokros-, cserjés terület; GYEP = gyep- ill. füves élőhelyek; MEZ = mezőgazdasági élőhely; EGY = egyéb mesterséges élőhely környéke
• Legközelebbi fa távolsága: az oszloppal közel azonos magasságú, vagy annál magasabb ülőhely, fa, fasor, facsoport, erdőszél távolsága, becsléssel megadva (méterben). Ezzel az adattal az alternatív ülőhelyek hatását próbáljuk majd felmérni.
• Talált faj(ok) ill. fajcsoport: a faj nevét lehetőleg az HURING kóddal jelöljük (leggyakrabban a nemzetség név és a fajnév első három-három betűjéből, pl. Falco tinnunculus: FALTIN), de használhatjuk a faj magyar nevét is; ha nem meghatározható a faj, akkor jelezzük ezt ("nem meghatározható", rövidítve "NM"), vagy pl. a fajra, fajcsoportra (pl. sólyomalkatú madár, varjúféle stb.) adjuk meg a legpontosabb információt.
• Kor: rövidítésekkel adjuk meg az elpusztult madarak korát, ha azt meg tudjuk tenni (juv. - juvenilis, imm. - immatur, ad. - adult).
• Egyedszám: az oszlopnál talált, azonos fajhoz tartozó egyedek számát lehet itt megadni.
• Maradvány állapota: a tetem állapotának meghatározása kódszámmal: 1 - friss tetem 2 - a tetem sértetlen, de régebbi 3 - a tetemnek csak részei (csont, toll) találhatók
• Áramütés nyomai láthatók: ide mindössze két érték írható (0-nem, 1-igen)
• Megjegyzés: ide írhatók az adott oszlopnál talált elpusztult madarakról vagy a körülményekről fontosnak tartott megjegyzések.

A 2. rész kitöltése:

• Ellenőrzött oszlopok száma típusonként: minden egyes oszlop mellett elhaladva húzzunk egy "strigulát" a megfelelő típus rublikájába. Érdemes az oszlopokat így számolni, mert tapasztalatból tudjuk, hogy nem könnyű a számokat folyamatosan fejben tartani vagy utólag megpróbálkozni a bejárt szakasz oszlopainak számolásával.
  
  Ennél a pontnál nyolc csoportba sorolhatjuk az oszlopokat. Az első kettő a két leggyakoribb oszloptípus (T és TE). A 8 kategórián belül külön cellákban "strigulázzuk" a "szigetelt" és a "nem szigetelt" oszlopokat. A felmérés végén összegezzük a "strigulákat" és az eredményt írjuk be számmal is a megfelelő mezőkbe.
  
  Ennek a résznek a kitöltése első látásra bonyolultnak tűnhet, de ez senkinek ne vegye el kedvét a felméréstől. Ha a terepen egy-egy oszlop típusának beazonosítása nem sikerül, akkor nyugodtan húzzunk egy "strigulát" az "Egyéb" kategóriához! Sokkal fontosabb, hogy információink legyenek a veszélyes oszlopokról, melyek madarak pusztulását okozzák, mint az összes oszlop típusának ismerete!

A 3-5. rész kitöltése:

• Ezeknek a pontoknak a kitöltése egyértelmű: a 3. résznél a felmérés dátumát kell megadnunk, a 4. résznél a mellékelt térkép azonosítóját (pl. M3441Ac), az 5. résznél, pedig a felmérő adatait kérjük megadni!

Kérjük tekintse meg a lenti mellékletnél található ábrákat, melyek bemutatnak egy térképet (hogyan jelölhetjük a vizsgált vezetékszakaszt térképen) és egy kitöltött adatlapot!

Jó felmérést és minél kevesebb elpusztult madarat!

Ábramellékletek

2. ábra: Példa a mellékelhető térképre, melyen felrajzoljuk a vizsgált vezetékszakasz elhelyezkedését, az első és az utolsó ellenőrzött oszlop között. Terepi munkatérképek az MME Monitoring Központtól is igényelhetőek a felméréshez
 

3. ábra: Példa az adatlap kitöltésére.