A kampány támogatói:

Ganteline	Life Nature

A kampány háttere:

Bár az áramütés problémája évtizedek óta ismert, és az MME eddig nagyon sokat tett megoldása érdekében (az áramszolgáltatókkal együttműködésben több tízezer oszlop szigetelése megtörtént), madárvédelmi szempontból megnyugtató, végleges eredmény nem született. Az elmúlt években az oszlopok szigetelése lelassult, veszélyes szakaszok továbbra is szigeteletlenül maradnak, illetve új, a korábbiaknál is veszélyesebb oszloptípusok jelennek meg, így a nem szigetelt oszlopok továbbra is védett és fokozottan védett madarak ezreit pusztítják el minden évben. Ennek ellenére szó sincs madárbarát szerkezetek gyártásáról, sem a közeli, sem a távoli jövőben. Ezen változtatnunk kell! A felmérés során első ízben próbálunk meg országos szinten, összehangoltan, egységes módszerrel nagyobb számú oszlopot leellenőrizni.

Áramütés következtében elpusztult egerészölyv

Mit tehet Ön a kampány sikeréért?

Kérjük, hogy járjon végig lakhelye közelében egy vagy több, tetszőlegesen kiválasztott középfeszültségű szabadvezeték szakaszt, és vegye számba az áramütés vagy vezetéknek ütközés következtében elpusztult madarakat. A felméréshez adatlapot, a kitöltéshez részletes útmutatót biztosítunk.

Töltse le honlapunkról az adatlapot és a tájékoztatót!

A ragadozómadár-védelmi program az MME 1975-ben indított, kiemelt jelentőségű tevékenysége, amely elsősorban a kerecsensólyom és a parlagi sas védelmét célozza meg, de az egyesület munkaterveinek, védelmi programjainak megfelelően a Ragadozómadár-védelmi Szakosztály kiemelkedő figyelmet fordít az uhu, kék vércse, a rétisas és a fekete gólya, hamvas rétihéja védelmére is. A szakosztály a munkatervében az alábbi feladatokat fogalmazta meg:

I. Fajok védelmével kapcsolatos feladatok

1. A világszerte veszélyeztetett parlagi sas állományának növelése
2. Az Európában veszélyeztetett rétisas állomány növelése
3. Az Európában veszélyeztetett kerecsensólyom állományának növelése
4. Az Európában veszélyeztetett kék vércse állomány megőrzése
5. Az Európában/Világviszonylatban veszélyeztetett békászó sas magyarországi állományának védelme
6. A Magyarországon veszélyeztetett uhu állományának megőrzése
7. A Magyarországon veszélyeztetett gyöngybagoly állomány védelme
8. Fekete gólya állomány felmérése, védelme

II. Területi munka

1. Mintaterületeken folyamatos állományfelmérés

III. Speciális feladatok

1. Középfeszültségű tartóoszlopok szigetelése
2. Új szabvány bevezettetése
3. Részvétel a legfontosabb madárélőhelyek programban
4. Részvétel MME Monitoring tevékenységében
5. Kékes rétihéja éjszakázó helyek védelme
6. Kis héja hazai fészkelési viszonyainak feltárása
7. Ragadozó madarak védettségének népszerűsítése
8. Kutatási-etikai szabályzat kidolgozása
9. Legfontosabb élőhelyek integrálása a Környezetileg Érzékeny Területek rendszerébe

Középfeszültségű oszlopok szigetelése

Napjainkban a madárvilág számára az élőhely beszűküléssel párhuzamosan legjelentősebb veszélyforrás a 20 kV-os középfeszültségű szabad légvezetékes tartóoszlop jelenti. Ha a madár az oszlop úgynevezett kereszttartó vasára rászáll -melyre a porcelánszigetelők vannak rögzítve-, és közben szárnyával hozzáér a vezetékhez, rövidzárlat következtében áramütéstől elpusztul. Hazánk területén közel egymillió hasonló oszlop üzemel, közülük 100,000 fontos madár élőhelyeken található és ezek az igazán veszélyesek. Kidolgoztunk egy speciális szigetelőpapucsot, ami a kereszttartó vasat felülről szigeteli, így ha rászáll a madár nem éri áramütés. Az Elektromos Művek Rt. szakemberei szakvéleményük alapján elsősorban karbantartás esetén helyezik ki a szigetelőket, így jelentős költséget takarítunk meg. Programunknak két fő iránya van, egyrészt a széleskörű kutatómunkánk során felderített legveszélyesebb oszlopok szigetelése, másrészt egy olyan szabvány módosítás kezdeményezése, ami biztosítaná a környezetbarát megoldást.

A program támogatója a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC).

Köszönjük a kerecsensólyom védelméhez nyújtott segítséget!

A szakosztály 2004. évi jelentése

Parlagi sas fejvédelmi terv
Rétisas fajvédelmi terv
Fekete gólya fajvédelmi terv
Kerecsensólyom fajvédelmi terv
Uhu fajvédelmi terv
Kék vércse fajvédelmi terv
Gyöngybagoly fajvédelmi terv

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!

A veszélyeztetett nappali lepke és szitakötőfajok és élőhelyeik feltárása és védelmének elősegítése; A társadalom természetvédelmi szemléletformálása a nappali lepkék és szitakötők segítségével; Az állami természetvédelmi munka segítése a nappali lepkék, szitakötők és élőhelyeik védelme tekintetében.

Eredmények:

1. 2003. évben elindítottunk egy országos felmérési programot, a KvVM Természetvédelmi Hivatal Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer: "Nedves élőhelyek veszélyeztetett nappali lepkéinek monitorozásá"-hoz csatlakozva.
2. A szakosztály közreműködésével létrejött a Bükk-vidék Természetvédelmi Közalapítvány, amely a Bükk-vidék természeti- és kulturális örökségének védelmét, a hagyományos tájhasználat fenntartását kívánja elősegíteni.
3. Részt vettünk abban az európai programban, amely Európában a legjelentősebb nappali lepke élőhelyek regisztrációját, majd védelmét szervezi meg (Prime Butterfly Areas).
4. Számos kisebb kutatási, védelmi programokat szervezünk
    
   • Heves-Borsodi dombság ÉTT előkészítésében való közreműködés;
   • Közreműködés a Natura 2000-es területek kijelölésében;
   • Veszélyeztetett nappali lepke fajok faunisztikai kutatása;
   • Natura 2000-es lepkefajok faunisztikai jellegű kutatása;
   • Kezelési tervek készítése veszélyeztetett fajok élőhelyeinek kezelésére;
   • A Tiszatáj Természetvédelmi Közalapítvány tulajdonában lévő 130 ha Ózd környéki gyepek természetvédelmi kezelését látjuk el;
   • Folyamatban van a nedves élőhelyek nappali lepkéit és védelmi lehetőségeiket bemutató 20 perces természetfilm készítése.

Tervek:

1. Az elindított országos és lokális programok folytatása;
2. Országos adatbázis létrehozása a hazai nappali lepkék előfordulásáról;
3. A nappali lepkék hazai elterjedését és élőhelyeiket bemutató, természetvédelmi célú könyv előkészítése;
4. "Kárpát-medence nappali lepkéi" című könyv 2. kötetének megjelentetése;

Felhívás

Minden lepkekedvelő és a lepkék védelme érdekében tenni kívánó érdeklődőhöz az alábbi felhívással fordulunk:

2006 évben két könnyen felismerhető, Natura 2000-es, védett nappali lepkefaj hazai elterjedésének viszonyait vizsgáljuk. Ez a két faj az erős emberi hatás alatt álló élőhelyeken is előforduló farkasalmalepke (Zerynthia polyxena) és nedves élőhelyekhez kötődő nagy tűzlepke (Lycaena dispar). Mindkét fajról adatokat gyűjtünk annak céljából, hogy pontos elterjedési térképekkel rendelkezzünk a hazai populációk előfordulásáról, amely a védelmi munkák, beavatkozások tervezését és végrehajtását segíti elő.

A program végén elkészítjük a hazai elterjedési térképét a két fajnak és a lepkés honlapon is bemutatjuk. Az alább letölthető adatlapon lehet az adatokat beküldeni és részletes információt kérni a programról az alábbi címen:

Ilonczai Zoltán 3301 Eger, Pf. 116.;
Mobil: 30/349-5698
E-mail: maculinea@freemail.hu

Adatlap lepke-faunisztikai adatok közléséhez
 

Kedves (lepkebarát) Tagtársak!

Újra itt a várva-várt napsütéses, virágillatú, madárdalos; szívet-lelket melengető tavasz! Megérezték ezt azok a lepkék is, melyek faodvakban, pincékben, padlásokon egész télen át dermedten várták a kikeletet. A melegebb idő beköszöntével most már erdőszéleken, réteken, kertekben láthatjuk többek között a nappali pávaszemet, c-betűs lepkét, gyászlepkét, rókalepkéket.

A Madártávlat 2005/3. számában olvashattunk a "SZÖGLENC" programról (ezeket az imágó alakban áttelelő nappali lepkéket régen "szöglenceknek" hívták, innen ered a program neve). A program célja, hogy a segítségetekkel jobban megismerjük őket, dokumentáljuk elterjedésüket, egyedsűrűségüket, viselkedésüket. Ezáltal sikeresebben óvhatjuk és segíthetjük őket, hogy az ember által egyre intenzívebben használt tájban megtalálhassák életterüket.

Arra kérjük a Kedves Tagtársakat, ha az év bármely szakában valahol látjátok a programban szereplő lepkék valamelyikét, küldjetek be egy számítógéppel kitöltött adatlapot az alábbi e-mail címre: balint@zoo.zoo.nhmus.hu (Dr. Bálint Zsolt)

Segítő közreműködéseteket előre is köszönjük!

Üdvözlettel:
Korompai Tamás (MME Nappali Lepke és Szitakötő Védelmi Szakosztály)

Szöglenc határozó segédlet
Szöglenc adatlap

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!

A NBMR kidolgozásában, a madarakkal foglalkozó részeknél, jelentős szerepet játszottak az MME szakemberei, és a program megvalósíthatóságában nélkülözhetetlen egyesületünk aktív tagsága.

MMM - Mindennapi madaraink monitoringja

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Monitoring Központja 1998-tól új felmérő programot indított a gyakori, jól ismert fészkelő madaraink állományában bekövetkezett változások hosszú távú nyomon követésére. A program elindításának előzménye, hogy az Európai Madárszámlálási Tanács (EBCC) egy olyan egységes módszer szerinti felmérőprogramot szeretne elindítani Európában, amellyel hatékonyan lehet követni a főbb élőhelytípusokban végbemenő változásokat, az ott fészkelő madárállományok alapján. E módszer kidolgozására az EBCC vezetősége Magyarországot kérte fel. A programban véletlenszerűen sorsoljuk ki a 2,5x2,5 km nagyságú területeket, amelyen a felmérőknek három alkalommal kell elvégezniük a számlálást. Fontos, hogy a gyakori, mindennapjainkban látható madarakat is elegendő ismerni ahhoz, hogy a számlálásokat valaki sikerrel elvégezze. A program sikere érdekében lényeges, hogy az ország minél nagyobb területére kiterjedően tudjuk a munkát elvégezni.

RTM - Ritka és telepesen fészkelő madárfajok monitoring programja

A program elsődleges célja a Magyarországon fészkelő ritka, veszélyeztetett madárfajok, illetve a telepesen fészkelő fajok állományának becslése, a változások évről évre történő nyomon követése. Mivel ezen fajok állományának jelentős része a nemzetközi jelentőségű madárélőhelyeken, az úgynevezett IBA (Important Bird Areas)-területeken található, ezért a program elsősorban ezekre a területekre koncentrál.

Ezek az állományadatok nélkülözhetetlenek a természetvédelem számára, a veszélyeztetett fajok és élőhelyeik védelme pedig nemzetközi kötelezettség is, amelyhez ugyancsak a lehető legpontosabb adatokra van szükség. A felmérés alapegysége a 2,5x2,5 km-es UTM négyzet. Egy felmérő több négyzetet is elvállalhat, azonban lényeges, hogy ugyanazokon a négyzeteken ugyanaz a megfigyelő végezze több éven át az állománybecsléseket, lehetőleg változatlan módszerrel. Az alkalmazott módszer az egyes fajcsoportok esetében változó, általában azonban az úgynevezett territórium-térképezést használjuk. Ennek lényege, hogy minden egyes terepnapon külön térképvázlatra rögzítjük a fajok adatait és az észlelések pontos helyét, majd ezeket a fészkelési időszak végén összesítjük. Az egyes territóriumokat a költésre utaló viselkedést mutató egyedek térbeli és időbeli tömörülése alapján különítjük el.

A Monitoring Központ honlapja

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
Az MME tagságán és az együttműködő szervezeteken keresztül biztosítani kívánja, hogy Magyarországon a gyöngybagoly állománya a kedvező időjárású években 1000 párra emelkedjen. Egy ilyen nagyságú állomány a kemény telek után is képes regenerálódni.

FELADATOK
Jogi szabályozás
Mivel a gyöngybagoly hazai fészkelőállományának nagyobb része egyházi épületekben fészkel, el kell érni, hogy az egyházi vezetők körlevélben hívják fel a figyelmet a faj jelenlétére és védelmével kapcsolatos teendőkre. A természetvédelmi célból elrendelt korlátozások ellentételezéseként be kell építeni a fizethető kompenzáció rendszerébe a gyöngybagoly fészkelőhelyeinek megőrzése érdekében szükséges intézkedésekből adódó költségtérítés lehetőségét. A faj jelenlegi fokozottan védett státuszát a jövőben is fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem - költőhelyek védelme és bővítése
Első lépésként az ismert, biztonságos költőhelyek fenntartásáról kell gondoskodni. Ezek a fészkelőhelyek a templomokban és a kápolnákban lévő évtizedes gyöngybagolytanyák. Elsőrendű szempont, hogy az épületek zárhatósága folytán az illetéktelenektől védettek, de ellenőrizhetők legyenek. Időszakos emberi zavarások (az épület renoválása, karbantartása, javítási munkálatok) esetén az egyedi védelemről kell gondoskodni. A legjelentősebb konkurenssel, a nyesttel szemben - amely Magyarországon a városi viszonyok között általánosan elterjedt - a költőhely védettségét felmászás elleni védő palástokkal és a nyestek közlekedési útvonalainak egyéb módon történő megszakításával (például a tetőre hajló faágak eltávolításával) kell biztosítani.

A költőhelyek bővítésére a lezárt templomépületekben jól bevált módszer a költőládák kihelyezése. Költőládák kihelyezésével az állattartó telepeken, faluszéli háborítatlan épületekben is kísérletezni kell, különösen ott, ahol a település mérete miatt a templom messze esik a táplálkozóterülettől. Az eddigi tapasztalatok alapján javasolt költőládaméret a 100 x 50 x 50 cm. Kisebb alapterületű költőládában nem biztosított egy nagyobb fészekalj felnevelődése. Az ellenőrzések megkönnyítése érdekében a költőládát célszerű egy belső térbe nyíló ellenőrzőajtóval és egy belülről szabályozható kijáratot záró "ajtóval" is felszerelni. A láda felhelyezésekor keleti vagy délkeleti tájolás javasolható. Nem szerencsés az uralkodó széliránnyal szembe elhelyezni a bejárati nyílást. Ha ez elkerülhetetlen, akkor az ajtóval szemben egy szélfogó válaszfalat is be kell építeni a költőládába. A költésre szolgáló láda mellé ajánlatos egy kisebb, 30 x 30 cm alapterületű, 30 cm magas pihenőládát is felhelyezni, amelyben a költésből kiszoruló hím madár napközben biztonsággal megbújhat. A költőládát a 3-4. költés után a téli hónapok előtt ki kell tisztítani. A vastag nemezként összeálló, felgyülemlett köpetekből, el nem fogyasztott zsákmányállatok és az esetlegesen elhullott fiókák maradványaiból álló hulladékot el kell távolítani, hogy azok a következő szezonban a költést ne zavarják. A frissen kihelyezett költőláda aljára faforgácsot kell rakni 8-10 cm vastagságban. Tolnában a hat éven belül kihelyezett 15 fészkelőláda mindegyikét elfoglalták a gyöngybaglyok. 1989-ben a Tolna megyei templomokban megtelepedett állomány harmadrésze már költőládában fészkelt. Baranya megyében tíz év alatt 75 kirakott költőláda 44 százalékát foglalták el. Mivel állományunk legnagyobb része egyházi épületekben költ, a hazai történelmi egyházak képviselőivel országos és helyi szinten fel kell venni a kapcsolatot és képviselőikkel meg kell ismertetni a gyöngybagoly védelmének célját, biztosítani kell a kölcsönösen előnyös együttműködés lehetőségét. Veszélyeztetett fészekaljak egyedi védelme

Arra kell törekedni, hogy az épületek felújítása során veszélybe került fészekaljakat a munkálatok megkezdésének késleltetésével védjük meg. Ha ez nem lehetséges, akkor sikerrel alkalmazható módszer a fiókáknak a költőhely közelében - 50-60 méteres sugarú körön belül - egy védett helyre kirakott költőládába való áttelepítése. A fiókák hangjelzése alapján a szülők megtalálják őket és folytatják táplálásukat.
Az olyan fiókákat, melyeknek szülei elpusztultak, vagy az olyanokat, amelyeknek költőhelye megsemmisült, esetleg ismeretlen, kideríthetetlen vagy hozzáférhetetlen helyekről származnak, ismert fészekaljakhoz kell adoptálni. Ilyenkor nem kívánatos a fiókák számát hatnál nagyobbra növelni, és ügyelni kell arra, hogy koruk megközelítően azonos legyen a mentett fiókákkal.

Téli pusztulások mérséklése
A téli időszak kritikus napjain mesterséges etetéssel segíthetünk az éhező gyöngybaglyokon. Az ismert nappalozó-, pihenőhelyek közvetlen közelében felül nyitott ládákban élő eleséget (fehér egér, tenyésztett mezei pocok) kínálhatunk, de tartósabb és napi felügyeletet kevésbé igénylő "egérvárat" is építhetünk. A pihenőhelyek közvetlen közelében - lehetőleg fedett, de a gyöngybagoly által könnyen megközelíthető helyen - deszkából készült keretben szabálytalan alakú köveket és ocsút rétegezzünk az ősz folyamán. A kedvező táplálkozási lehetőség összecsalogatja a környék kisrágcsálóit, az "egérvár" a táplálékszegény napokon biztosíthatja a gyöngybaglyok táplálékbázisát. Szérűskertekben, pajtákban a talajra szórt magvakat vékony szalmaréteggel takarva a környék rágcsálóit hosszabb időn keresztül koncentrálhatjuk, ezzel megnövelve a gyöngybaglyok zsákmányszerzésének esélyeit. Fontos a gazdálkodók figyelmének felhívása is a gyöngybaglyok túlélésének biztosítása érdekében. Felhívással fordulunk a mezőgazdasági üzemekhez és az egyéni gazdálkodókhoz, hogy a gyöngybaglyok életben maradása szempontjából kritikus, igen hideg és havas napokon nyissák meg a magtárak, hombárok, terménytárolók és szárítók ablakait, hogy a gyöngybaglyok az épületekbe bejutva sikeresen vadászhassanak az ott élő rágcsálókra és a verebekre.

Fészkelőhely-konkurencia megszüntetése
Az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy a gyöngybaglyok részére kihelyezett fészkelőládát macskabaglyok foglalják el. Az erősebb macskabagoly könnyen kiszorítja az alkalmas fészkelőhelyről a kisebb testű gyöngybaglyot. Mivel ez a jelenség eddig csak kis számban fordult elő, egyelőre nem igényel külön intézkedést. Általánossá válása esetén azonban megoldást kell találni a fészkelőhely-konkurencia megszüntetésére.

Peszticidek hatásvizsgálata
Rövidtávon biztosítani kell, hogy csak olyan növényvédőszerek kerüljenek forgalomba, amelyek az élővilágra nézve nem jelentenek veszélyt. A már forgalomban lévő és "gyanúba keveredett" vegyszerek hatásának ellenőrzését sürgősen el kell végeztetni. A mérgező szerek kivonását mielőbb el kell érni.

Természetvédelmi és agrárpolitika befolyásolása
Mivel a gyöngybagoly a költési időben általában a pihenőhelytől 3-4 km távolságra keresi táplálékát, különösen fontos a még meglévő fészkelőhelyek körzetében lévő táplálkozóterületek védelme. Ezek megőrzése érdekében biztosítani kell, hogy mind az agrártámogatási, mind a természetvédelmi kompenzációs lehetőségek vegyék figyelembe a gyöngybagoly élőhelyigényeit. Biztosítani kell, hogy a fészkelőhelyek körzetében lévő gyepek és évelő szántóföldi kultúrák - lucerna, here stb. - élvezzenek előnyt a kukorica- és a napraforgó-termesztéssel vagy az erdőtelepítéssel szemben. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás során az agrártámogatási rendszer, illetve a természetvédelmi érdekből elrendelt korlátozások miatt szükségessé váló kompenzáció megállapításakor erre különös hangsúlyt kell fordítani.

Áramütés veszélyének csökkentése
A potenciálisan veszélyes távvezetékoszlopok és elosztók felmérésével és szigetelésével az áramütés okozta pusztulások minimális szintre csökkenthetők. Ezért tovább kell folytatni az MME és az áramszolgáltató vállalatok együttműködésében a veszélyes oszlopsorok szigetelését. Egyúttal biztosítani kell, hogy új vezeték építésekor már csak szigetelt oszlopot használjanak.

Kutatás és monitoring
A gyöngybagolykutatást elsősorban a gyakorlati védelmet megalapozó, segítő, a költés sikerességét befolyásolandó tényezők vizsgálatára kell koncentrálni:

• az egész országra kiterjedő folyamatos állományfelmérésre
• a fészkelőhelyek választásának szempontjaira
• a mesterségesen kihelyezett költőládák elfoglalásának arányára a különböző épületek, élőhelyek stb. függvényében
• a pusztulást okozó tényezők vizsgálataira
• táplálkozásökológiájukra, a kisemlősök elterjedésére

Tudatformálás és propaganda

Előadásokkal, rádió- és televízió-műsorokkal, újságokban, folyóiratokban megjelent cikkekkel, plakátokkal (képeslapokkal és füzetekkel, matricákkal stb.) kell biztosítani a magyarországi állomány veszélyeztetettségének és védelmi lehetőségeinek megismertetését. Egyszerű információs anyaggal kell tájékoztatni a gazdálkodókat, épületkezelőket stb. arról, hogy mily módon tudnak részt venni a védelmi tevékenységben. Csak a társadalom széleskörű támogatásával és részvételével biztosítható a természet és azon belül a gyöngybagoly védelme.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
Mivel a védelmi munkát végzők is csak évente egy-két alkalommal ellenőrizhetik valamennyi költőhelyet, elengedhetetlen, hogy jó kapcsolatokat alakítsanak ki a költőhelyül szolgáló épületek tulajdonosaival, kezelőivel. Az alkalomszerűen felvetődő veszélyek ugyanis csak a gyors információátadás segítségével háríthatók el. Ennek megfelelően célszerű az épületekben fészkelő gyöngybaglyokról és más épületlakó védett fajokról azok kezelőit, tulajdonosait értesíteni. Célszerű az épületben fészkelő gyöngybaglyok ellenőrzését végzőket hivatalos megbízással ellátni, ami segítheti a kapcsolatteremtést. Biztosítani kell, hogy a gyöngybagoly védelemben résztvevők munkája koordinált legyen. Az áramszolgáltatókkal meglévő jó kapcsolatot fenn kell tartani, ill. tovább kell fejleszteni. A gyöngybagoly lakta térségekben a helyi lakosság tájékoztatásáról és a védelembe való bevonásáról is gondoskodni kell.

IRODALOM
Bank, L. (1989): Az 1985-86. évi gyöngybagoly (Tyto alba Scop. 1769) felmérés eredményei Baranya megyében.
Aquila, 96-97. p. 113-126.

Bank, L. (1997): Gyöngybagoly telepítési tapasztalatok és eredmények
Madártávlat, IV. évf. 4. p. 5-6.

Hume, R. (1997): Owls of the World
Parkgate Books, Collins & Brown Ltd. pp. 192.

Kalotás, Zs. (1985): Gondjaink és lehetőségeink a gyöngybagolyvédelem évében.
Mad. Táj. jan.-márc., p. 9-12.

Kalotás, Zs. (1987): A gyöngybagoly (Tyto alba) 1985. évi országos állományfelmérésének eredményei.
Mad. Táj. jan.-jún., p 7-11.

Kalotás, Zs. (1987): Adalékok a menyétféle ragadozók fészekalj pusztító tevékenységéhez és károsításaik megelőzéséhez.
Mad. Táj. jan.-jún., p. 13-16.

Kalotás, Zs. (1987): Az 1986-87. évi szokatlanul kemény tél néhány madártani vonatkozásáról.
Mad. Táj. júl.-dec., p. 9-11.

Kalotás, Zs. - Pintér, A. (1985): Gyöngybaglyok (Tyto alba) mesterséges megtelepítése
Mad. Táj. jan.-márc., p. 13-16.

Kalotás, Zs. (1997) Gyöngybagoly (Tyto alba) - in Haraszthy L. : Magyarország madarai
Mezőgazda Kiadó, in print.

Mikkola, H. (1992): Owls of Europe
T & A D Poyser, pp. 397.

Schmidt, E. (1964): Daten zur täglichen Beutemenge der Schleireneulen in Natur- und Kulturgebieten.
Vertebr.Hung., 8. p123-133.

Schmidt, E. (1967): Néhány adat a gyöngybagoly táplálkozásökológiájához.
Aquila, 73-74. p. 109-119.

Schmidt, E. (1973): Die Nahrung der Schleiereule (Tyto alba) in Europa.
Zeitschr. für angew. Zool., 60. p. 43-70.

Shawyer, C.R. (1987): The Barn Owl in British Isles. Its past, present and future.
The Hawk Trust, London. pp. 1-114.

Tucker, G.M. et. al. (1994): Birds in Europe. Their Conservation Status.
BirdLife Conservation Series No. 3. pp. 1-600.

A magyarországi vetésivarjú-állomány az utóbbi évtizedben a túlhajszolt gyérítés eredményeként drasztikusan lecsökkent. 2000-re a varjú állománya már annyira megfogyatkozott, hogy az súlyosan veszélyezteti a kékvércse-populáció fennmaradását is. Napjainkban a kék vércse hazai állományának már csak az egyharmada fészkel telepesen, a többi egyesével, elsősorban dolmányosvarjú- és szarkafészkekben költ. A telepen fészkelő párok költési sikeressége lényegesen nagyobb, mint a telepen kívülieké. A legelő állatállomány hiánya miatt sok helyen veszélybe kerültek a legfontosabb táplálkozóterületek is, mivel az elgyomosodó legelőkön a vércsék nem tudnak megfelelő mennyiségű sáskát zsákmányolni. A fészkelőtelepek közelében a nem szigetelt elektromos tartóoszlopok sok madár pusztulását okozzák. A védelmi terv intézkedéseket fogalmaz meg a kék vércse hazai állományának és különösen kolóniáinak védelme érdekében, amely Magyarországnak kiemelkedő feladata, mivel a faj európai állományának jelentős része nálunk él. A legfontosabb teendők a következők: a vetési varjak telepeinek megőrzése, az elektromos tartóoszlopok szigetelése, az alföldi facsoportok fenntartása és újak telepítése, a telepek közelében lévő legelők megőrzése, mesterséges fészektelepek kialakítása.

ELTERJEDÉS
A kék vércse eurázsiai elterjedésű faj. Magyarországtól nyugatabbra csak alkalmilag költ egy-egy pár. Rendszeres fészkelőállománya Szlovákiában, Ukrajnában, Oroszországban, Romániában, Bulgáriában és az egykori Jugoszláviában van. Ázsiában Nyugat-Szibériáig, illetve a Bajkál-tóig, délen a Kaukázusig terjed költőterülete. Magyarországon az alföldi megyékben a számára megfelelő élőhelyeken kisebb-nagyobb számban mindenütt megtalálható. A Dunántúlon csak szigetszerűen költ. Ritka fészkelőként a Kisalföldön is előfordul.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
2001-ben a hazai fészkelőállományt 600-700 párra becsültük. Mivel az ország egész területére kiterjedő felmérést a múltban nem végeztek, az állomány létszámának változását pontosan nem ismerjük. Az 1950-es években még több 100-200 párból álló kolóniája volt nálunk. Az 1990-es évekre a nagy telepek megszűntek, az állomány mind nagyobb része egyesével, telepeken kívül fészkel. A Hortobágy térségében 1975 és 1995 között több jelentős telepe megszűnt, pl. Meggyes-erdő, Hagymás-lapos, Borzas-erdő stb. és állománya is csökkent. Békés megyében az MME felmérése szerint 1990 és 1995 között a fészkelők száma 550 párról 150 párra csökkent.

VÉDELMI HELYZET
Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. csökkenő számú fajok kategóriájába tartozik. Az IUCN az úgynevezett jelentősen csökkenő számú, sérülékeny fajok csoportjába sorolja.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
A kék vércse a sík, füves területek tipikus fészkelő madara. A nagy kiterjedésű legelők körzetében lévő varjútelepek különösen kedvelt fészkelőhelyei. Mivel fészket nem épít, megtelepedését erősen befolyásolja a vetési varjú állományának alakulása. Magyarországon jelenleg sokkal több helyen van számára alkalmas fészkelőterület, mint ahol költ, de a varjútelepek hiánya miatt mégsem tud megtelepedni, másutt pedig az alkalmasnak látszó élőhelyeken lévő varjúkolóniákat sem foglalja el, hanem egyesével fészkel. Rendkívül fontos számára a juhokkal legeltetett rövidfüves legelő, amelyen sáskára tud vadászni.

Költés
A kék vércse azon kevés ragadozómadár-fajok egyike, amelyik telepesen költ. Mint a többi sólyomféle, fészket nem épít, inkább a más madarak által rakott fészkeket foglalja el költésre, azok fiókáinak kirepülése után. Előfordul azonban az is, hogy az előző években épült, gyakran igen rossz állapotú fészekben költ. Ez főleg azokon a területeken jellemző, ahol a párok egyesével fészkelnek és nincs elegendő költésre alkalmas fészek számukra, melyből válogatni tudnának. Az elfoglalt fészket nem béleli, illetve nem tatarozza. Ha a kék vércsék nincsenek elég nagy számban, akkor nem tudják megvédeni fészkeiket a héja és a varjak támadásaitól, ezért inkább elhagyják a telepet. A varjak a kék vércsék költésének kezdetén - május végén, június elején - gyakran jelentősen károsítják azok fészekaljait. Hazai költőterületén szinte mindenütt találkozunk telepen kívüli, egyesével fészkelő, úgynevezett szoliter párokkal. Ez a fészkelési mód előfordul azokon a területeken is, ahol vannak telepek. Az így költő párok dolmányosvarjú- és szarkafészkekben, esetenként örvösgalamb-fészkekben, ritkán öreg fák nagyobb üregeiben - kikorhadásaiban - is megtelepszenek, míg a telepesen költők kizárólag a vetésivarjú-kolóniákat használják. Fészekalja 2-5 tojásból áll, a fészkek döntő többségében azonban 3-4 tojás található. A hazánkban végzett vizsgálatok szerint a tojások szinte mindegyikéből kikelnek a fiókák, azok felnevelkedésének, illetve kirepülésének esélye azonban lényegesen nagyobb a telepeken, mint a szoliter pároknál. A telepesen költő párok fészkeiből átlagosan 3 fióka repül ki, míg a szoliter pároknál ez eggyel kevesebb. A kirepült fiókák már a következő évben elérik ivarérettségüket, annak ellenére, hogy a szárny- és faroktollaik még fiatalkoriak, azaz tollazatuk még nem azonos színezető az öreg madarakéval.

Táplálkozás
A kék vércse tápláléka elsősorban rovarokból (sáskákból, szöcskékből) áll, szívesen zsákmányol azonban más rovarfajokat is, főleg azokat, amelyek a telep környékén nagyobb számban fordulnak elő. Agrárterületek közelében a mezei pocok a fő tápláléka. Gyakran fog gyíkokat is. Ahol fészkelőhelye közelében az ásóbéka előfordul, ott azt is rendszeresen zsákmányolja.

Vonulás
A kék vércse a telet Afrikában tölti. A Magyarországon fészkelő kék vércsék a mediterrán régiót a Földközi-tenger keleti felében, Görögországon keresztül szelik át, egyes példányok azonban Olaszországon és Máltán keresztül vonulnak. A telet Afrika középső és déli területein töltik. Magyar gyűrűs példányokat Olaszországból, Máltáról, Görögországból, Törökországból és Dél-Afrikából jelentettek vissza. A vonulás megkezdődése előtt sokszor nagyobb tömegben gyülekeznek egy-egy megfelelő helyen. Ilyenkor akár ezer madár is látható együtt, amelyek mindig ugyanazon a helyen éjszakáznak.

Gyakran előfordul, hogy főleg a fiatal madarak dél felé vonulásuk előtt észak felé indulnak és a lengyel, a német, majd az atlanti tengerpartot követve indulnak dél felé. Valószínűleg egy ilyen hazánkban gyűrűzött példány került kézre Gdanskban, Lengyelországban.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Varjútelepek megszűnése
Az 1990-es években Magyarországon a kékvércse-állomány fennmaradását leginkább a vetési varjak létszámának és telepeinek drasztikus csökkenése veszélyezteti. A varjúkolóniák megszűnésével megfogyatkozott a fészkelőhelyek száma. A szoliter fészkelési módot választó párok költési sikeressége a gyakori megsemmisülés miatt lényegesen alacsonyabb, mint a telepesen költő pároké. Az ország legtöbb térségében a szarka- és a dolmányosvarjú-állomány olyan alacsony, hogy azok nem biztosítanak elegendő fészket a vörös és a kék vércséknek. Másutt - elsősorban a túzokos területeken - viszont indokolt e fajok állományát folyamatosan alacsony szinten tartani. A vetési varjú fiókáinak megszerzése érdekében egyes térségekben még a "fészkes" fákat is kivágják, amelyeken gyakran több pár kék vércse is költ, így azok fészekaljai is elpusztulnak.

Táplálkozó- és fészkelőterületek megszűnése
A kék vércsék telepei leggyakrabban a legelőkkel körülvett erdőfoltokban találhatók. Ilyen helyeken fő táplálékuk az egyenesszárnyúak, elsősorban a sáskák, amelyeket néhány száz méteren belül zsákmányolnak. Messzebbre csak nagyobb testű állatokért (mezei pocokért, ásóbékáért) járnak el. Az 1990-ben kezdődött rendszerváltást követően - főleg a magánkézbe került kisebb legelőterületek esetében - gyakorivá vált a legelők feltörése, amely különösen a fészektelepek közvetlen közelében veszélyezteti súlyosan a kék vércsék fennmaradását. Újabb keletű probléma az, hogy a táplálkozóterület megszűnik a legelők felhagyása miatt. Ha ugyanis a legeltetés elmarad megindul a természetes úton történő bokrosodás. Ennek első jele a magasabb szárú növényzet megjelenése, ami már kizárja a talajon mozgó sáskák eredményes zsákmányolásának lehetőségét, ez pedig a madarakat elköltözésre készteti. Egyes helyeken potenciális veszélyforrás lehet a túllegeltetés is. Ha a kívánatosnál több állat legel, azok tövig rágják a legelőt, s ekkor a sáskák életfeltételei romlanak, egyedszámuk csökken, és így nem biztosítanak megfelelő mennyiségű táplálékot. A kék vércsék számára azok az ideális legelők, ahol a sáskák igen nagy egyedszámban vannak jelen. A pusztai élőhelyeken a fák, fasorok illegális kitermelésével még a szoliter fészkelés lehetőségei is megszűnnek.

Áramütés
A Magyarországon használt 20 kV-os szabad légvezetékek tartóoszlopai olyan kiképzésűek, hogy az arra felszálló madarakat igen gyakran éri áramütés. Különösen azok a kék vércsék veszélyeztetettek, amelyek fészkelőtelepe közelében ilyen vezeték húzódik, hiszen a madarak gyakran üldögélnek ezeken a vezetékeken.

Ragadozók kártétele
Gyakran előfordul, hogy a frissen kirepült, de még bizonytalan mozgású fiókákat egy-egy (főleg fiatal) héja zsákmányul ejti. Sajnos az ilyen példányok könnyen rászoknak a telepre és akkor jelentős veszteséget okoznak.

Lelövés
Az 1990-es évekből kevés információnk van a kék vércsék magyarországi lelövéséről. 1983-ban azonban egy preparált állatokat külföldre értékesítő illegális társaságnál lefoglalt madarak nagyobb része kék vércse volt. Mivel a faj tőlünk nyugatabbra gyakorlatilag nem fordul elő, számolni kell a preparátumgyűjtők által okozott veszélyeztetéssel. A céltudatos lelövésnél sokkal nagyobb veszélyt jelent a vetésivarjú-telepeken az, ha ágon ülő varjúfiókákra sörétes puskával "vadásznak", ami szinte mindig néhány kék vércse pusztulásával jár. A legnagyobb veszélyt azonban a költési időben végzett "dúvadgyérítés" jelenti, amikor a szarka-, dolmányos varjú fészekből hirtelen kirepülő kék vércsét reflexszerűen lelövik. Ennek a veszélynek különösen a sötétszürke színezető hímek vannak kitéve. A mediterrán régión keresztülvonuló kék vércsékből meglehetősen sokat lelőnek, elsősorban Olaszországban és Máltán.

Mérgezés
Fő táplálkozóterületén - a füves pusztákon - a vegyszerektől történő pusztulásnak, vagy mérgeződésnek kicsi a valószínűsége. A mezőgazdasági területeken vadászók azonban potenciálisan veszélyeztetettek.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja az, hogy a további fogyatkozását megállítsa, illetve mielőbb visszaállítsa a 2000 pár körüli állományt. A meglévő kolóniák hosszú távú fenntartása, illetve a közelmúltban megszűntek életre keltése fontos feladat.

FELADATOK
Jogi szabályozás
A kék vércsék védett területeken kívül található nagyobb fészkelőtelepeit és az azokat körülvevő gyepeket, mint táplálkozóterületeket védetté kell nyilvánítani. Meg kell tiltani a vetési varjú telepek feldúlását, illetve azok körzetében a mérgezést és a fegyverrel történő "gyérítést". A vetési varjút és a még meglévő telepeit ismételten védetté kell nyilvánítani. A természetvédelmi törvényben meghatározott természeti területek kijelölésekor a kékvércse-telepek közelében található gyepterületekre különös figyelmet kell fordítani. A kék vércse fokozottan védett státuszát hosszú távon fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem
Az egyébként fészkelésre alkalmas, de "varjúmentes" területeken műfészkek, nagy nyílású oduk kihelyezésével mesterséges megtelepedési lehetőséget kell kínálni a kék vércsék számára. A Csongrád megyében fészkelő 80-100 pár közel fele mesterségesen kihelyezett fészkelőládában vagy nyitott odúban költ. A kisebb kolóniákat műfészkek-kihelyezéssel kell növelni. A veszélyeztetett nagyobb telepek környékén őrzést kell szervezni. A kék vércsék által lakott térségben, illetve a vonulás előtti gyülekezőhelyeik környékén gondoskodni kell a 20 kV-os szabad légvezetékek tartóoszlopainak szigeteléséről. Azokat a magántulajdonba került erdőket, facsoportokat, amelyekben vetésivarjú-, illetve kékvércsetelep van, és az azokat körülvevő gyepeket - ha a védelem megkívánja - MME tulajdonba kell venni. Ilyen módon gondoskodni lehet azok hosszú távú fennmaradásáról. 1999-től egy kékvércsetelep van az MME tulajdonában. A kék vércsék fennmaradása csak akkor lehetséges, ha fészkelőhelyén megfelelő számú legelő állat biztosítja a táj hagyományos arculatát és a legeltetéshez kötődő nagyszámú rovart. El kell érni, hogy a Környezetileg Érzékeny Területek hálózatának kialakítása során a kék vércsék élőhelyeit figyelembe vegyék. Szorgalmazni kell a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program mielőbbi bevezetését.

Kutatás és monitoring
Fel kell deríteni az ország valamennyi kékvércse-kolóniáját, és folyamatosan nyomon kell követni az állomány nagyságának alakulását. A védelem megalapozása érdekében folyamatosan gondoskodni kell a vetési varjú állományának felméréséről is. Tovább kell folytatni a kék vércse költésbiológiájának védelmi célú kutatását. Vizsgálni kell a legeltetés módjának és az egyes területek eltartóképességének összefüggéseit. Ki kell dolgozni a költés eredményességét negatívan befolyásoló tényezők elhárításának módját. Vizsgálni kell a fészkelőhely-választás ökológiai viszonyait, mivel várható, hogy a vetési varjú állományának további fogyatkozása miatt egyre több helyen kell műfészkekből fészkelőtelepet létesíteni. Ezek helyének megfelelő kijelölése csak a fészkelőhely-választás körülményeinek ismeretében lehetséges. Meg kell vizsgálni, hogy a kék vércsék számára alkalmas fészkelőodúk kihelyezésével javítható-e az egyes telepek stabilitása, illetve csökkenthető-e a ragadozók kártétele. Ki kell dolgozni, hogyan lehet a héják károsítását elkerülni.

Tudatformálás és propaganda
Széleskörű propagandát kell kifejteni a varjútelepek megőrzése érdekében. Egyes helyeken konfliktus alakulhat ki a gazdálkodók és a vetési varjak között. Ezeken a helyeken fel kell hívni a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a helyes agrotechnikai eljárás megválasztásával a varjak esetleges kártétele kiküszöbölhető. Ha erre nincs lehetőség, akkor anyagi kompenzációval kell biztosítani a varjútelep fennmaradását. A kékvércsetelepek térségében gondoskodni kell a helyi lakosság, a mezőőrök, a vadászok részletes tájékoztatásáról. A kékvércse-védelem célkitűzéseinek megismertetése érdekében színes ismertetőt kell készíteni és azt az együttműködő partnereknek eljuttatni. Támogatni kell az alföldi erdőfoltok felújítását vagy - lehetőleg honos fafajokkal történő - újratelepítését.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
Az MME a kékvércsevédelmi programját a természetvédelmi hatóságokkal szoros együttműködésben kívánja megvalósítani. Védett területek esetében a védelem céljait, és a tervezett intézkedéseket a természetvédelmi kezelővel összhangban kell megvalósítani. Más, nem védett élőhelyeken együttműködést kell kialakítani a hivatásos és a sportvadászokkal. A kékvércse-kolóniák közelében a gazdálkodókkal és a földtulajdonosokkal meg kell ismertetni a védelem céljait, és együttműködést kell kialakítani velük azok megvalósítása érdekében. Egyes esetekben az önkormányzatokkal és a helyi iskolákkal való kapcsolatfelvétel is jelentősen segítheti a védelmet.

IRODALOM:
Haraszthy, L. (1981) : Contributions to the Quality Conditions and hatching Biology of Red-footed Falcons in the Hortobágy .
Aquila, 87. 117-122. p.

Haraszthy, L. (1993) Gyakorlati ragadozómadár védelem.
MME Könyvtára, 5 158. pp.

Haraszthy, L.-Bagyura, J. ( 1993) Ragadozómadár-védelem az elmúlt 100 évben Magyarországon.
Aquila 100. 105-121 p.

Haraszthy, L. - Bagyura, J.(1993) : Comparison of the nesting habits of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in Colonies and Solitary Pairs.
Biology and Conservation of Small The Hawk and Owl Trust. London 8o-85. p.

Haraszthy, L.- Rékási, J. - Bagyura, J.(1994):
Food of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in the Breeding period.
Aquila, 101. 93-110. p.

Horváth, L. (1954) A kék vércse (Falco vespertinus) és a kis őrgébics (Lanius minor) élettörténetének összehasonlító vizsgálata.
Vert. Hung. 5. 69-121. p., + 6. 13-39. p.

Kotymán, L (2001):
A vörös vércse (Falco tinnunculus) és a kék vércse (Falco vespertinus) telepítésének gyakorlata a Vásárhelyi pusztán. Túzok 6/3 120-129 p.

Tóth, I. (1995) A Békés megyei ragadozómadár-állomány helyzete és változása 1990-1995.
MME kiadvány 55. pp.

További információ: http://falcoproject.eu/hu/splash

A védelmi program rámutat a legfontosabb veszélyeztető tényezőkre, amelyek a fészektelepek megsemmisülése, a madarak lelövése és egyéb szándékos pusztítás. Javaslatokat fogalmaz meg a legszükségesebb teendőkre vonatkozóan. Ezek a következők: nagyobb telepek védetté nyilvánítása, partfalak karbantartása, tudatformálás, kutatás, monitoring. A méhészmadárként is emlegetett gyurgyalag védelme érdekében különösen fontos az együttműködés kialakítása a méhészekkel és szervezeteikkel. 
 

ELTERJEDÉS
A gyurgyalag fészkelőterülete a Pireneusi-félszigettől az Urál hegységig, illetve Kis-Ázsiától Közép-Ázsiáin át Kasmírig terjed. Költ Északnyugat-Afrikában és elszigetelten Dél-Afrikában is. Európában egyes párok alkalmanként az összefüggő fészkelőterülettől északabbra is megjelennek. Ilyen költések ismertek Hollandiából, Belgiumból, Dániából és Dél-Angliából.

Magyarországon a középhegységek zárt erdővel borított részeinek kivételével bárhol megtelepedhet. Kedveli a meleg, napsütötte domboldalakat, a déli fekvésű homokbányákat. Néhány évtizeddel ezelőtt elsősorban a nagyobb folyók partfalaiban költött. Ugyanebben az időszakban csak néhány nagyobb telepe volt ismert. Az utóbbi két évtizedben az igazán nagy - 50 pár feletti - telepei ritkává váltak, viszont fészkelésre alkalmas partfalak esetén egy-két pár megtelepedésére bárhol számíthatunk. Újabban a lakott területeken is megtelepedett néhány pár meszesgödrök vagy pincének kiásott mélyedések falában, enyhe leejtésű pusztagyepeken, útpadkában, stb. helyeken.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
A gyurgyalag teljes állományának hozzávetőlegesen a fele Európában költ, míg a többi Észak-Afrikában és Ázsiában oszlik meg. A gyurgyalag magyarországi állománya a 60-as években bekövetkezett állománycsökkenés után az ország legtöbb területén kismértékben emelkedett.

VÉDELMI HELYZET
A gyurgyalag Magyarországon 1982 óta fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 100 000 Ft. A Vörös Könyvben mint aktuálisan veszélyeztetett faj szerepel. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Listában - mint biztos állományú faj - nem szerepel.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
Jellegzetes fészkelőhelyei a nyílt területeken található löszfalak. 50 vagy annál több párból álló költőtelepek, amelyek az 1998-99. évi felmérés szerint az összes felmért telep 1-3%-át alkotják, és ahol a felmért fészkelő párok 10 százaléka költ, az alábbi területeken találhatók: Zalai-dombság, Külső-Somogy, Gerecse, Velencei-hegység, Mezőföld, Gödöllői-dombság, Tápióvidék, Bükkalja, Taktaköz, Körös-vidék. A fészkelőhelyek gyakran távol vannak a víztől. Régebben jellegzetes költőhelyei voltak a folyók magas partfalai, elsősorban a Duna, a Tisza, a Szamos és a Hernád mentén. Manapság az állomány nagy része (30-60%, de az arány évente jelentősen változhat) működő vagy bezárt homokbányákban költ. Ezek ma a legjellemzőbb fészkelőhelyei. Sokszor megtelepszik vonalas létesítmények (utak, vasutak, csatornák) és kisebb anyagnyerő helyek kis partfalaiban is. Ezeken a helyeken többnyire néhány pár fészkel csak, de ritkán akár 50 páros telepek is kialakulhatnak. A lakott területek építkezési gödreiben alkalmilag szintén megtelepszik néhány pár, illetve pusztagyepekben, útpadkában is költhet. 1998-99-ben a költőhelyek 90%-án egy-egy helyen kevesebb, mint 20 pár költött.

Költés
A gyurgyalag partfalba fúrt üregben fészkel, de ritkán előfordul, hogy rövidfüves területen a földbe vájt lyukat foglalja el. A költőüreg egy 100-200 cm hosszú folyosó végén található kiszélesedés. A fészekalj 6-7 tojásból áll. Tojásait 1-5 naponként rakja le, kotlását már a fészekalj teljessé válása előtt megkezdi, ezért a fiókák eltérő fejlettségűek és ennek megfelelően nem egyszerre repülnek ki. A kotlási idő 20-22 nap, míg a fiókák kb. 30 nap alatt érik el röpképességüket. A kotlásban és a fiókák táplálásában mindkét szülő részt vesz.

Táplálkozás
A gyurgyalag elsősorban repülő rovarokkal táplálkozik. Ezekre száraz ágon, villanydróton vagy egyéb kiemelkedő helyen ülve les, majd a kiszemelt zsákmány után veti magát, és azt reptében fogja el. Leggyakrabban hártyásszárnyúakat (darázs, méh), egyenesszárnyúakat, szitakötőket, kétszárnyúakat (bögöly, légy), futó-, kőris- és fináncbogarakat, poloskákat, lepkéket zsákmányol. Házi méhet leginkább hosszan tartó esős időszakokban fogyasztanak. Költési időben a telep közelében, 1-2 km-es távolságon belül szerzi táplálékát. Ha a telep közelében méhes található, akkor gyakoribbá válik táplálékában a házi méh. A gyülekező, vonuló csapatok bárhol táplálkozhatnak.

Vonulás
A gyurgyalag az egyik legkésőbb visszaérkező madarunk, amely csak május első harmadában érkezik meg téli szállásáról. Ősszel korán, már augusztus második felében megkezdi elvonulását. Előtte gyakran nagy - több százas - csapatokba verődik. A vonulók folyamatosan hallatják jellegzetes hangjukat, és így tartják egymással a kapcsolatot. Néha nagy magasságban, máskor a felszín közelében repülnek. A telet Kelet- és Dél-Afrikában, többnyire az Egyenlítőtől délre eső területeken, illetve a Kongó-medencében töltik.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Költés megakadályozása
A költőhelyek zavarása (pl. kempingezés, lövészet, bányászat stb.) megakadályozhatja a madarak megtelepedését a fészkelésre alkalmas helyeken.

Fészkelőhely és a fészektelep megsemmisítése
Annak ellenére, hogy a gyurgyalag fokozottan védett madár, fészektelepeit vagy egyes fészkeit gyakran barbár módon szándékosan megsemmisítik. Ennek leggyakoribb módja a bejárati nyílások eltömése, gyakran akkor, amikor a szülő madarak is bent vannak. Az eltömést legtöbbször ronggyal végzik, de előfordul, hogy szájával a lyuk felé nyíló üveget helyeznek a bejáratba, vagy hosszabb karót dugnak az alagútba. Ilyen esetekben a fiókák mindig, esetenként pedig a szülők is elpusztulnak. Olyan eset is előfordul, amikor a bejárati nyílásba éjszaka meggyújtott kénrudat tesznek, aminek füstje szintén elpusztítja a madarakat. Megesik, hogy szándékosan tönkreteszik a fészkes partfalat. Utóbbi azonban többnyire nem a gyurgyalag ellen irányuló szándékos pusztítás miatt következik be, hanem hanyagságból, nemtörődömségből. Előfordul ugyanis, hogy a homokbányákban azért semmisülnek meg fészkek, mert anyagnyerési céllal lefejtik a falat. Ezt azonban szinte minden esetben tehetnék néhány méterrel távolabb, és ez nem járna a fészkek pusztulásával. Mind gyakrabban fordul elő, hogy a fészkelőhelyül szolgáló homokbányát kommunális hulladékkal vagy hígtrágyával töltik fel, és ezzel megsemmisítik a fészkelőhelyet.

Partfalak benövényesedése
Az alacsony, kis kiterjedésű és kevésbé meredek partfalakat néhány év alatt benövi a növényzet, illetve a partfal előtt felnőnek a cserjék, melyek akadályozzák a madarak szabad mozgását. Súlyos veszélyt jelent számára, ha az ilyen partfalakba a ragadozók, pl. róka is megtelepszenek.

Bányarekultiváció
A rekultivációt jogszabályok írják elő. Ennek végrehajtása során a függőleges partfalakat rézsűsre alakítják és ezáltal azok fészkelésre alkalmatlanná válnak.

Lelövés
A gyurgyalag az egyik legszínpompásabb madarunk, ezért gyakran lelövik, hogy zugreparátorokkal kitömessék és falra akasztott "díszként" használják. Sajnos az is előfordul, hogy a méhészek a kaptárak környékén ejtik el. A hatósági eljárások során felderített zugpreparatóriumokban az egyik leggyakrabban előkerülő madárfaj. Sajnos az utóbbi években ismételten egyre többször fordult elő, hogy olasz vendégvadászok zsákmányából gyurgyalagok is előkerültek. Ez nagyságrendje miatt úgy tűnik nagyobb veszély, mint a preparáltatás céljára történő elejtés.

Mérgezés
Mivel a gyurgyalagok elsősorban repülő rovarokkal táplálkoznak, amelyek szervezetében magas lehet a mezőgazdaságban használt növényvédőszerek koncentrációja, ezért a közvetett mérgezés lehetőségét nem lehet kizárni. Különösen veszélyesek lehetnek az ún. kontakt hatású rovarölőszerekkel történő permetezések

Gázolás
A gyülekezőhelyek környékén a vadászgató madarak gyakran az autók elé kerülnek. Ilyen helyeken átmeneti sebességkorlátozással lehet csökkenteni a veszélyt.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja, hogy az állomány a jelenlegi szinten stabilizálódjon, illetve a nagyobb telepek is fennmaradjanak.

FELADATOK
Jogi szabályozás
Nagyobb telepeit az illetékes önkormányzatokkal védetté kell nyilváníttatni. Biztosítani kell ugyanakkor, hogy a bányarekultivációt előíró jogszabály módosításával lehetővé váljon a megfelelő - 20-30 méter hosszú, 2-3 méter magas - partfal meghagyása, amely alkalmas fészkelőhelyet kínál. Szabályozni kell a méhészetek telepítését, úgy, hogy a gyurgyalaggal kialakuló esetleges ütközést előre ki lehessen küszöbölni. A gyurgyalag hazánkban 1982 óta fokozottan védett madár. Ezt a státuszt a fajra irányuló közvetlen emberi zaklatás, pusztítás megakadályozása érdekében fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem
 

• Biztosítani kell, hogy a nagyobb telepek hosszú távon fennmaradjanak. Ennek érdekében azok tulajdonosaival, kezelőivel napi munkakapcsolatot kell kialakítani, és tájékoztatni kell őket a védelem céljáról és lehetséges módjairól.
• Fontos feladat a partfalak folyamatos karbantartása, esetlegesen a fal elé nőtt bokrok és egyéb növényzet visszavágása vagy eltávolítása.
• Ahol nagyobb telep alakult ki és más módon nem valósítható meg a védelem, ott törekedni kell a saját tulajdonba vételre. 1999-től két gyurgyalagtelep van az MME tulajdonában.
• Szükség esetén kezdeményezni kell a telep önkormányzat által történő védetté nyilvánítását.
• A természetvédelmi hatósággal együttműködve fel kell lépni a gyurgyalag lelövése, vagy fészektelepeinek pusztítása ellen.
• Bármely okból történő lelövést meg kell akadályozni, és ezzel segíteni az állomány fennmaradását.
• Az építkezések során keletkező partfalakba beköltöző gyurgyalagpárok védelme megkívánja a tulajdonosokkal való közvetlen kapcsolatfelvételt.
• Az ilyen esetek megoldását segíti egy jól illusztrált információs anyag, melyet kellő példányszámban, aktualizálva újból ki kell adni.
• Fel kell térképezni a legjelentősebb vonulás előtti gyülekezőhelyeket, és ezek, valamint a nagyobb telepek közelében el kell érni, hogy oda vándorméhészek ne települjenek.
• Biztosítani kell, hogy a meglévő löszfalak, löszkopárok fennmaradjanak. Azok esetleges erdősítését más természeti értékek védelme érdekében is kerülni kell.
• Olyan területeken, ahol nincs számukra alkalmas fészkelőhely, mesterségesen kell "partfalakat" létesíteni, amelyek egyúttal a partifecskék megtelepedését is lehetővé teszik.

Fészkelőhely kialakítás
Az ország egyes régióiban kevés alkalmas fészkelőhely található, ugyanakkor a gyurgyalagok számára a mesterségesen kialakított, illetve a természetes partfalak egyformán megfelelnek. A mesterséges partfalakat lehetőleg önkormányzati, nemzeti parki vagy MME tulajdonban lévő területen kell kialakítani. Az eddigi tapasztalatok szerint elegendő, ha 20-30 méter hosszú és 2-3 méter magas partfalat létesítünk. Minden évben, legkésőbb április második felében a falat fel kell újítani, így elkerülhető, hogy abba nagy számban mezei verebek költözzenek be. Ezek ugyanis gyakran a társfészkelő partifecskék tojásait vagy fiókáit kilakoltatják. A partfal felújítása során el kell távolítani a beszállást zavaró gyökereket, növényeket és 5-10 cm vastagságban le kell fejteni a homokot. Az így kialakult friss felület vonzza a madarakat, az elöregedett, omladozó partfalat viszont előbb-utóbb elhagyják. Előfordul az is, hogy a partfal aljába róka vagy borz költözik, és az általuk vájt nagyobb lyuk, illetve járat miatt az egész fal leomlik. A rókát és a borzot ezért a vadászatra jogosult szervvel együttműködve a telepektől távol kell tartani.

Kutatás és monitoring
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ún. Ritka és telepesen fészkelő madarak monitoring programja keretében folyamatosan fel kell mérni a telepeket. Első lépésben egységes szempontok alapján megyénként el kell készíteni a gyurgyalag-katasztert. 1997 óta az ország területének közel felére készült a katasztert megalapozó felmérés, amit ki kell terjeszteni az ország más területeire is. A felmérés során alkalmazott adatlapon rögzíteni kell a költést befolyásoló tényezőket is. Az így összegyűjtött adatok alapján megkezdhető az állomány mintaterületen történő monitorozása. Ki kell dolgozni a gyurgyalagkárok megelőzésének, a méhesek környékén alkalmazható riasztási eljárások hatékony módját. Vizsgálni kell a vegyszeres növényvédelem gyurgyalagokra gyakorolt hatását

Tudatformálás és propaganda
A gyurgyalagok pusztulása legnagyobb részben szándékosságra vezethető vissza. Ez egyfelől nyerészkedési szándékkal történt lelövés - pl. preparátum céljára -, nagyobb részük azonban a gyurgyalag háziméh fogyasztása miatt kialakult ellenszenvből táplálkozik. Természetesen megtörténhet, hogy - különösen hideg és csapadékos időben - a gyurgyalagok házi méhet is zsákmányolnak, de a kaptárak megfelelő távolságban való elhelyezése (minimum 500 -1000m) a költőteleptől ezt nagymértékben csökkenti. Előfordult azonban olyan eset is, hogy a telep közvetlen közelébe kaptárakat telepítettek, ilyen esetben aligha zárható ki a méhek zsákmányolása. Ez azonban nem indokolja az állatok pusztítását, hiszen ezzel a logikával környezetünk legtöbb élőlényét kiirthatnánk. Annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet változzon, széleskörű propaganda tevékenységet, szükség szerint akár kampányt is lehet vagy kell indítani a gyurgyalag védelme érdekében. A méhészek részére speciális információs anyagot kell kiadni. Minden lehetőséget (nyomtatott sajtó, TV, rádió) igénybe kell venni a gyurgyalaggal kapcsolatos reális információk széleskörű terjesztésére.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
A gyurgyalagtelepek megőrzése érdekében a legtöbbet az anyagnyerő helyek tulajdonosai, kezelői és a Vízügyi Igazgatóságok Szakaszmérnökségei illetve a Bányakapitányságok tehetik azzal, hogy működési területükön biztosítják a telepek hosszú távú fennmaradását. Fontos a nemzeti park igazgatóságokkal való együttműködés is, különösen a nem védett területek esetében, ahol szakhatóságként járnak el. A felsoroltakkal történő együttműködés az alapja az MME gyurgyalagvédelmi tevékenységének. Rendkívül fontos a vélt vagy valós ellenérdekeltségben lévő méhészekkel és területi szerveikkel való együttműködés is. Itt elsősorban a megelőzésre kell fektetni a hangsúlyt. El kell érni, hogy a méhésztársadalom maga rekessze ki azokat, akik sem az együttműködésre, sem a vonatkozó törvények betartására nem hajlandók. Az együttműködő személyek és szervezetek részére biztosítani kell a pozitív megkülönböztetés lehetőségét, pl. kompenzációval, piacra jutás elősegítésével, illetve egyéb módon is. Fontos feladat a vadőrőrök, mezőőrök és polgári természetvédelmi őrök bevonása a gyakorlati védelmi feladatok megvalósításába. Az MME tulajdonában lévő vagy a jövőben megvásárolandó telepeken biztosítani kell a bemutatás lehetőségét, mind a faj iránt érdeklődő széles közvélemény, mind a környékbeli iskolák számára azzal a céllal, hogy a megismerés járuljon hozzá a védelemhez is.

IRODALOM:
Fintha, I. (1968): Beobachtungen über den Bienenfresser (Merops apiaster), seine Brutverhaeltnisse, seine Nahrung an der Szamos.
Aquila 75. 93-109. p.

Gyovai, F. (1993) Egy dél-alföldi gyurgyalag (Merops apiaster) populáció kor-struktúrája, költés és táplálkozás vizsgálata. Ornis Hungarica Vol. 3 No. 1 23-32. p.

Gyurácz, J.- Szanyi, K. (1994) A Vas megyében költő gyurgyalag - (Merops apiaster) állomány eloszlása és egyedszáma. Aquila 101 123-132. p.

Gyurácz, J. - Nagy, K. (2001) Assessment of the Bee-eater (Merops apiaster) nesting population and its protection status in Hungary, 1997-2000. Bird Numbers. 15. International Conference of the EBCC. Nyíregyháza. 26-31 March 2001. Abstracts 99. p.

Szijj, J. (1955) A gyurgyalag 1949. Évi fészkelőtelepei hazánkban.
Aquila 59-62 185-190. p.

Tapfer, D. (1957) Über der Verbreitung und Brutbiologie des Bienenfressers in Ungarn.
Falke 4. 3-5 p.

A túzokról

A túzok (Otis tarda) Európa legnagyobb testű röpképes madara. Egykor egész Eurázsiában elterjedt faj volt, ám a pusztai élőhelyek átalakulása és beszűkülése következtében Európa nagy részéről a XX. század közepére kipusztult. Napjainkban jelentős állományai csupán az orosz síkságon, Ibériai-félszigeten és a Kárpát-medencében találhatóak. A kárpát-medencei populáció nagy része – mintegy 1400-1500 példány – Magyarországon él; a hazai állomány jelenleg stabil.
A túzokról további információkat a Magyarország Madarai oldalon olvashat.

Aktuális túzokvédelmi munkáink

Az MME túzokvédelmi munkájának a gerincét ma a túzokbarát gyep- és szántóföldi gazdálkodás szakmai megalapozása és elterjesztése jelenti, ami több szakterület összefogását igényli. Együtt dolgozunk természetvédelmi, mező-, és vadgazdálkodási szakemberekkel. A gazdálkodók egyedi döntései nagymértékben határozzák meg túzok, és számos egyéb, agrárterületekhez kötődő madárfaj jövőjét. Ezért:

• Képzési anyagokat fejlesztünk, elméleti és gyakorlati szakképzéseket tartunk a gazdákkal rendszeres kapcsolatban lévő szaktanácsadók részére
• ​A gazdálkodói döntések hétterének feltárásához terepi kutatásokat végzünk (interjúzunk, kérdőívezünk, személyes beszélgetéseket folytatunk) társadalomkutatók bevonásával, hogy célzott javaslatokat tehessünk természetkímélőbb gazdálkodási módok kialakítására.
• Elemezzük és lépést tartunk az agrotechnológiai fejlesztésekkel annak érdekében, hogy a gyors fejlődésre a természetvédelem is releváns válaszokat tudjon adni.
• Természetvédelmi kutatásokat és monitoring akciókat végzünk: vizsgáljuk az  agrár-területeken végzett beavatkozások hatását az egyéb madárközösségeire; jeladókkal felszerelt túzokegyedekkel térképezzük fel  a túzok számára potenciálisan alkalmas élőhelyeket

Ezt a folyamatot segíti a Túzok határon átnyúló védelme Közép-Európában című, 2016-2023 között zajló, osztrák-magyar együttműködésben megvalósuló LIFE-projekt – www.tuzok.hu

Túzokdürgés (Videó: Motkó Béla)

Túzokvédelmi tevékenység a kezdetektől napjainkig

A túzok az MME címermadara, az Egyesület természetvédelmi tevékenységeinek egyik zászlóshajója, a faj védelmében ugyanakkor a kezdetektől rendkívül jelentős szerepet játszanak a „túzokos” területeken működő nemzetipark-igazgatóságok, melyek még most is a terepi túzokvédelem java részét irányítják.
A túzokvédelem fő irányát nemzeti parkok számára kezdetben a veszélyeztetett fészekaljak mentése, a tojások keltetése, a fiókák mesterséges felnevelése, és visszavadítása jelentette. Ennek érdekében hozták létre 1975-ben a Dévaványai Túzokrezervátumot.

Az MME az 1980-as években kapcsolódott be a védelmi munkába:

Kidolgoztuk az ún. védőzónás eljárást, amely  kiküszöböli a mesterséges nevelésből és visszavadításból adódó problémákat: Eszerint a veszélyeztetett fészekaljak kikelését védőzóna kialakításával biztosítják. Ott, ahol a körülmények lehetővé teszik, a tojások a tyúk alatt maradnak, ha viszont a jelentős zavarás miatt a fészek elhagyására lehet számítani, akkor azok keltetése mesterségesen történik, de a tojót műtojások segítségével megpróbálják fészkéhez kötni. A mesterségesen keltetett tojásokat közvetlenül a kelés előtt visszahelyezik a vadon élő tyúk alá. Így a csibék már a szabadban kelnek ki és a tojó a természetben neveli fel őket. A tojáscserés módszer rendkívül munkaigényes, viszonylag költséges, ezért manapság már alig alkalmazzák, és mint sok más faj esetében, ezek csupán szükségmegoldást jelentenek. Olyan mezőgazdasági környezetben működhet, ahol nincs lehetőség a túzokkímélő gazdálkodás megvalósítására.

A túzokvédelem ma a faj életmódjának minél alaposabb megértésére, majd az ismeretek alapján a túzok fészkelőhelyén, illetve tágabb élőhelyén való megőrzésére, a túzokkímélő gazdálkodás minél nagyobb területeken történő megvalósítására fókuszál.
A túzokos élőhelyek közül kezdetben csupán a Dévaványai és a Hansági Tájvédelmi Körzet, a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévők álltak védelem alatt. A 2000-es évek elején az MME a füves élőhelyek védelmére indított programja alapján és javaslatára megtörtént a Pitvarosi-puszták, a Cserebökényi-puszta, a biharugrai, a Mikla-puszta, a Borsodi-Mezőség, a hevesi és a bihari puszták védetté nyilvánítása. A védett területek azonban többnyire csak a dürgőhelyeket foglalják magukba. Az MME az uniós előcsatlakozási időszakban - az 1990-es évek elején - jelentős technikai eszközökkel segítette a hazai túzokvédelmet egy PHARE program megvalósításával.
Az uniós csatlakozással – a Natura 2000 hálózat kijelölésével jelentősen megnőtt azon területek kiterjedése, ahol a túzok megőrzése kötelezettséggé vált. Az MME a kezdetektől segítette az állami természetvédelem munkáját a Natura 2000 területek kijelölésében és működtetésében, és kulcsszerepet játszott túzokvédelmi fókuszú agár-környezetgazdálkodási rendszerek kialakításában és népszerűsítésében, amelyek segítségével a legfontosabb túzokélőhelyeinken a faj igényeihez illeszkedő földhasználat ösztönözhető, kompenzálva a gazdálkodó többlet kiadásait, ill. elmaradt hasznát. Az első, ezzel kapcsolatos tanulmányokat az MME készítette a Hevesi- és Borsodi-síkon, mely kiinduló pontja volt a későbbi AKG programok bevezetésének.

Régebbi, de még mindig aktuális kisfilm a túzokvédelem
nehézségeiről, lehetőségeiről (Videó: Természetfilm.hu Egyesület)

A túzok hazai természetvédelmi helyzete

A túzok hazánkban fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke a legmagasabb: 1.000.000 Ft. A túzok hazai védelmének első lépése a vadászati korlátozás, majd a teljes vadászati tilalom elrendelése volt, amit 1970-ben a faj védetté nyilvánítása követett. Ekkorra a hazai túzokállomány mindössze 800-900 egyedet számlált. A célzott védelmi intézkedések következtében a hazai túzokpopuláció a 2010-es évek elejére érte el a mai 1400-1500 egyedszámos nagyságot. A kárpát-medencei állomány növekedésében jelentős szerepet játszik az osztrák-magyar határ mentén élő populáció megerősödése is, ami elsősorban a túzokkímélő gazdálkodás támogatásának a következménye.

Veszélyeztető tényezői:

• a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási körülmények hatása (aszályok, szokatlanul kemény és csapadékos telek)
• az élőhelyek romlása
• elektromos szabadvezetékeknek repülés
• légvezetékek madáreltérítő hatása
• fészkek természetes predációja: róka, borz, vaddisznó támadások
• a gépi kaszálás, betakarítás, sorközművelés terjedése miatt állandósult a fészekaljak veszélyeztetése.
• kotló túzok zavarása: fészkelőterületek látogatása (legeltetés, természetjárás, fotózás, vadászat)

A túzok globális természetvédelmi helyzete és a fő veszélyeztető tényezők

A túzok globális állománynagysága 2014-es adat alapján 44.000-57.000 egyed közé becsülhető, az állomány trendje csökkenő. Növekvő, illetve stabil populációk egyedül az Ibériai-félszigeten és Közép-Európában élnek, az elterjedési terület legnagyobb részén az állományok összeroppanása jellemző.
A túzok a globális IUCN vörös listán jelenleg a veszélyeztetett (sérülékeny - Vulnerable) kategóriába tartozik. Az európai populációk utóbbi évtizedekben tapasztalható növekedése, illetve stabilizálódása miatt a BirdLife International legutóbbi felülvizsgálata során az európai és EU regionális vörös listákon a nem veszélyeztetett (Least Concern) kategóriába sorolták át. Tekintettel arra, hogy az adatok alapján a világállomány mintegy 2/3-a az Ibériai-félszigeten él, ahol állománya stabil, valószínűsíthető, hogy a faj rövidesen globálisan is egy, a kedvezőbb helyzetnek megfelelő veszélyeztetettségi kategóriába kerül.
A túzok nemzetközi természetvédelmi helyzetéről további információkat BirdLife International adatbázisában olvashat.

Projektjeink

Korábbi és jelenleg zajló túzokvédelmi projektjeinkről a www.tuzok.hu weboldalon tájékozódhat.

A jelenleg futó projekt hírei:

- Az AgrárgépShow-n mutatkozott be a Túzok-projekt

Hogyan segítheti Ön az MME túzokvédelmi munkáját?

A túzok jelenlegi hazai élőhelyeit jól ismerjük, az állományt rendszeresen ún. szinkronszámlálások során becsüljük. Tudható ugyanakkor, hogy a faj néhány évtizeddel korábban az ország számos olyan pontján is megtalálható volt, ahol ma ismereteink szerint nem fordul elő. Az egykori, illetve ismeretlen élőhelyek feltárásában hatalmas segítséget jelenthetnek az eseti megfigyelések is. Kérjük, ha túzokot észlel, vagy előfordulásáról tudomást szerez, jelezze felénk a Madárhatározó alkalmazás segítségével, vagy a honlapon található elérhetőségeinken.

A túzokállományt fenyegető veszélyek közül a legnagyobb a tájékozatlanság, és az ebből adódó hibás döntések jelentik. Nagy hangsúlyt fektetünk ezért a nagyközönség tájékoztatására, ismeretterjesztésre. Kérjük, kövesse munkánkat az MME oldalain, Facebook oldalán, illetve a www.tuzok.hu honlapon.

A védelmi terv meghatározza a veszélyeztető tényezőket: élőhelyek megszűnése, felaprózódása, kaszálás helytelen módja, fészkelőhelyek felégetése, legeltetés elmaradása, túllegeltetés; és javaslatokat fogalmaz meg a legszükségesebb teendőkre vonatkozóan. Ezek a következők: a kaszálás módjának, idejének szabályozása, a szegélyzónák kialakítása, a különböző támogatások bevezetése stb. A védelmi tervben foglaltak megvalósulásával fennmaradna, illetve megerősödne a jelenlegi állomány. A tervezett intézkedések csak a földtulajdonosokkal, gazdálkodókkal történő együttműködéssel valósíthatók meg.

ELTERJEDÉS
A haris eurázsiai elterjedésű faj. A Brit-szigetektől Szibériáig terjed fészkelőterülete, de a mediterrán régióban csak ritkán települ meg. Legfontosabb élőhelyei a nedves rétek, kaszálórétek, ártéri ligetes területek.

Magyarországon élőhelyei - melyek főleg a nedves réteket, kaszálókat foglalják magukba - még számos helyen megtalálhatók. Jelentős állománya azonban csak a Bodrogközben, a Bereg-Szatmári-síkságon, a Bódva, az Ipoly, a Hernád és a Bodrog völgyében, valamint a Cserehátban ismert. Kisebb számban költ az Őrségben, Mártély és Ócsa környékén, a Káli-medencében és a Kis-Balaton térségében illetve a Dél-Dunántúl nedves patakparti rétjein és a Heves-Borsodi dombság területén. Várható azonban, hogy a mind nagyobb területre kiterjedő állományfelmérés során további fontos élőhelyei válnak ismertté.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
Az 1970-es évek közepétől Magyarországon folyamatosan fogyatkozott a haris állománya. A nyolcvanas években még jelentős populációja volt, ami az évtized végére eltűnt vagy minimálisra csökkent. Az első nagy területekre kiterjedő felmérésekre 1979-1986 között került sor. Ekkor határolták körül legjelentősebb fészkelőterületeit is. Pontos állományadatok csak a legfontosabb élőhelyekről állnak rendelkezésre. Az 1998-ban végzett felmérés alapján az akkori hazai állományt 1500 pár körülire becsülték. A nálunk fészkelő állomány nagysága a nedves és szárazabb években nagymértékben változhat. A nálunk fészkelők közel fele egyesével, szétszórtan költ. Legjelentősebb hazai állománya a Bodrogzugban, illetve a folyómenti nedves területeken él. Itt a fészkelő párok száma 100-130 között ingadozik.

VÉDELMI HELYZET
A haris Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. A hazai Vörös Könyv besorolása szerint aktuálisan veszélyeztetett madárfaj. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. veszélyeztetett fajok közé tartozik.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
A haris a nedves rétek, kaszálók tipikus fészkelő madara. Különösen kedveli az olyan területeket, ahol a párbaállási időszakban (május-június) a növényzet 50 cm-nél alacsonyabb, és amelyek jó takarást biztosító száraz kórósokkal szegélyezettek. A territóriumot jelző hímek szinte mindig valamilyen bokor vagy bokorcsoport mellől szólnak. Ez is jelzi, hogy az élőhely ilyen típusú tagoltsága rendkívül fontos a haris számára.

Költés
A tavaszi visszaérkezés után (április vége, május eleje) a hímek változó nagyságú (5-10 hektár) territóriumot tartanak, amelyet jellegzetes "reszelő" hangjukkal jelölnek ki. Gyakran előfordul azonban az is, hogy a májusi élőhelyfoglalásuk ellenére sem költenek az adott területen. Nem tudni pontosan, hogy az ilyen példányok vonulók, vagy az élőhelyen bekövetkezett változás készteti őket továbbállásra. Az éjszakai órákban (22 és 5 óra között) a legaktívabbak, ekkor hangjuk alapján jól azonosíthatók az egyes revírek. A párbaállás májusban kezdődik. A 12-15 cm átmérőjű, 3-4 cm mély, levelekkel bélelt fészket a tojó építi, amelybe 3-12 tojást rak. A fészek sok esetben a még alacsony - 50 cm-nél alacsonyabb - növényzetben van, közel a kaszálót szegélyező magaskórósokhoz. A tojó egyedül kotlik. A fiókák 16-19 nap múlva kelnek ki, önállóan táplálkoznak a tojó - és esetenként a hím - felügyelete mellett. A fiókákat a nedves réteken, kaszálókon vezetgetik, azok 34-38 napos korukra válnak röpképessé. A későn visszaérkező, valamint a másod és pótköltő madarak miatt a fészkelési időszak július végéig, augusztus elejéig is elhúzódhat.

Táplálkozás
A haris elsősorban állati eredetű táplálékot fogyaszt, főként szöcskéket, bogarakat, hangyákat, szitakötőket, legyeket, fülbemászókat, pókokat, százlábúakat, gilisztákat. Esetenként fiatal békákat és kisemlősöket is elfog. Növényi eredetű tápláléka fű-, gyom- és gabonamagvakból áll.

Vonulás
A haris Délkelet-Afrika füves tájain telel, ezért vonulási útvonala rendkívül hosszú. Afrikai telelőterülete pontosan nem ismert. Mivel a faj a Szaharán keresztül vonul, fokozottan kitett az utóbbi évtizedekben egyre gyakoribb Szahel-övezeti szárazságnak.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Élőhelyek felaprózódása, megszűnése
A múlt századi folyószabályozások megkezdése óta rohamosan csökkent a nedves kaszálók, legelők kiterjedése. Az utóbbi évtizedek lecsapolásai, vízrendezései a még megmaradt nagyobb élőhelyeket tovább csökkentették, közülük sok felaprózódott. A beszűkült élőhelyeken fészkelő, sokkal kisebb számú állomány igen sérülékeny. Az 1980-as évtized csapadékszegény, száraz évei a ma még meglévő vizes rétek állapotát tovább rontották, veszélyeztetve az azokon fészkelő állomány fennmaradását. A minimális territóriumánál kisebb, számára alkalmatlan élőhelyek közé ékelődő fészkelőhelyeket a haris nem tudja benépesíteni. Előfordul azonban, hogy a nedves legelők szomszédságában lévő felhagyott és újragyepesedő szántókat választja fészkelőhelyéül.

Kaszálás
A kotlási időszakban (májusban, júniusban) végzett gépi kaszálás a fészkeknek akár 90%-át is elpusztíthatja. A fiókák kikelése után a gépi kaszálás nemkívánatos technikája (kívülről befelé szőkülő köröket leíró munkagép) okozhat nagymértékű pusztulást, mivel ilyenkor a madarak mindig a még fennmaradt vegetációban keresnek menedéket. A közelükbe kerülő kaszálógép elől pedig, a fű közé bújással, lelapulással keresnek menedéket, és közben a kasza gyakran elvágja őket.

Fészkelőhelyek felégetése
A késő tavaszi gyújtogatások okozta tüzek jelentősen rontják, és legtöbbször alkalmatlanná teszik a haris számára a fészkelőhelyeket. Az előző évi növényzet hiánya miatt ugyanis csak akkor tud megtelepedni, ha a friss vegetáció kellő magasságot ér el.

Kaszálás elmaradása
Napjainkban Magyarországon valamennyi nyílt térséghez kötődő növény- és állatfaj egyre nagyobb veszélynek van kitéve a legeltetés, illetve kaszálás elmaradásával együtt járó bebokrosodás, beerdősülés miatt. Ártéri területeinken ez a veszély az agresszíven terjedő gyalogakác miatt különösen nagy, amely elfoglalja illetve megsemmisíti fészkelőhelyét. Hosszabb távon ez a folyamat a haris élőhelyeinek nagy részét örökre megsemmisítheti. Mivel a haris a kaszálók tipikus fészkelője, azok legelővé alakítása kedvezőtlen számára, ilyenkor ugyanis megváltozik a gyep szerkezete, ami gyakran a terület elhagyására készteti.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja a haris jelenlegi állományának és élőhelyeinek megőrzése, amely számos más veszélyeztetett, illetve ritkuló növény- és állatfaj fennmaradása miatt is fontos természetvédelmi feladat.

FELADATOK
Jogi szabályozás
Védetté kell nyilvánítani a haris legfontosabb élőhelyeit. A védelemre tervezett területek kijelölésénél figyelembe kell venni poligám párzási szokását, amely miatt revírenként legalább 10 hektáros terület fenntartásáról, védelméről kell gondoskodni. A védett területek kezelési tervébe bele kell foglalni a haris védelmét szolgáló előírásokat. Ennek érdekében élőhelyein a gyepfeltörést, illetve a gyepek műtrágyázását, felülvetését sehol sem szabad engedélyezni. Biztosítani kell, hogy fészkelőhelyeit, illetve potenciális fészkelőhelyeit az Érzékeny Természeti Területek közé sorolják. Meg kell teremteni a kompenzáció jogi és anyagi feltételeit, és legfontosabb élőhelyein a kaszálás késleltetése esetén ilyen módon kell ösztönözni a gazdálkodókat a harisvédelem gyakorlati segítésére. Biztosítani kell, hogy a nedves rétek átalakítására ne kerülhessen sor. Ennek érdekében rendeletben kell szabályozni élőhelyeinek megőrzését. A haris jelenleg a fokozottan védett fajok közé tartozik. Ezt a legmagasabb fokú védettséget hosszú távon fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem
A haris által "lakott" réteken a kaszálás alapvető fontosságú, melynek elmaradása néhány év alatt megszünteti élőhelyét. Ugyanakkor a nem megfelelő időben végzett műveletek igen nagy veszélyt jelentenek a költő madarakra.
A haris élőhelyein meg kell akadályozni az alábbi kedvezőtlen változásokat:

• Az intenzív szénatermelést, amely a fészkelések szempontjából alapvető fontosságú szegélyzónák megszűnését eredményezi.
• A gyorsabban növekvő fűfélék termesztését, amely az átlagos területekhez képest vonzóbb állapotot teremt a haris számára, de a korai kaszálások miatt az állomány jelentős részének pusztulását eredményezi.
• A szegélyzónák felszámolását, amely takarójellege miatt alapvető jelentőségő a frissen visszaérkező madarak, a fészkek és a kotló madár, illetve a fiatal fiókák védelme szempontjából.
• A korábban kezdődő és gyakoribb kaszálásokat, amely a fészkek és a fiókák jelentős mértékű pusztulását okozzák.
• A kaszálórétek átalakítását intenzív legelőkké.
• A kaszálások felhagyását.
• Drénező árkok készítését, amelyek a talajvízszint csökkenését eredményezik.

Támogatni kell a haris élőhelyein az alábbi mezőgazdasági kultúrák telepítését, illetve technológiák alkalmazását:

• Olyan kultúrákat kell telepíteni, amelyekből korán takaróvegetáció lesz.
• Meg kell hagyni korábbi évekből származó magaskórósokat, legalább a táblaszéleken,
• Meg kell őrizni, és fenn kell tartani a csatornákat, az árkokat.
• Meg kell hagyni a kaszálások során a 2-3 méter széles szegélyzónát a tábla széleken és a bokrok, bokorcsoportok körül.

A fiókák és öreg madarak kaszálás által történő pusztulásának csökkentése érdekében az alábbi intézkedések szükségesek:

• Késleltetni kell a kaszálás időpontját, és kompenzálni kell az ezzel együtt járó jövedelem kiesést.
• Lehetőség szerint biztosítani kell, hogy az első kaszálás július közepe után legyen.
• A kaszálás a tábla közepén kezdve, belülről kifelé haladva kell végezni. (Skóciában végzett összehasonlító vizsgálatok kimutatták, hogy az ilyen módon végzett kaszálással a pusztulás a negyedére csökkenthető).
• Az oda-vissza történő kaszálás esetén csak a terület felén, harmadán végezzenek munkákat.
• Kerülni kell a lekaszálandó terület körülkaszálását, mert ez megakadályozza, hogy a harisok más területre átvándoroljanak, ami növeli a pusztulás veszélyét

Legfontosabb élőhelyein gondoskodni kell az elvadult házimacska és a róka állomány folyamatos csökkentéséről, házi macska esetében lehetőség szerint annak felszámolásáról. Minden eszközzel meg kell akadályozni a gyalogakác terjedését, amely nemcsak a haris, hanem számos más faj élőhelyét is veszélyezteti.

Kutatás és monitoring
Folytatni kell a haris élőhelyének feltérképezését az MME "Ritka és Telepesen Fészkelő Madarak Monitoring Programja" keretében. Különös figyelmet kell fordítani a haris szempontjából még feltáratlan területek közül a Dabas és Kunadacs közötti, illetve az örjegi turjánvidékre, a Dél-Dunántúl térségére, a Tisza menti ártéri kaszálókra (Pélyi Madárrezervátum, Tisza-tó környéke stb.), a Bihari-síkságra és a Hajdúsági Tájvédelmi Körzetre. Fontosabb élőhelyein az állományfelmérést rendszeressé kell tenni. Legjelentősebb élőhelyein fel kell tárni az egyes párok fészkelési stádiumát, amely alapján az adott évben a kotlási és fiókanevelési időszak meghatározható és a kaszálások időbeli és térbeli korlátozása kijelölhető.

Tudatformálás és propaganda
Talán nincs még egy olyan madárfaj, amelynek védelménél a tudatformálásnak akkora jelentősége lenne, mint a haris esetében, hiszen egész életében az emberi szem elől rejtetten él, jelenlétéről megbizonyosodni szinte csak hangja alapján lehet. Ennek megfelelően a gazdálkodók, földtulajdonosok a legtöbb esetben nem is tudnak fészkeléséről, így nem is várható, hogy védelmére figyelemmel legyenek. A haris megismertetésére és a védelmével kapcsolatos legfontosabb feladatok, illetve lehetőségek bemutatására a gazdálkodók számára ismertető anyagot kell összeállítani, és azt széles körben terjeszteni. Az élőhelyén bekövetkező eseteleges negatív átalakítások elkerülése érdekében az ismertetőt el kell juttatni a vízgazdálkodási társulatok és a terület állapotát befolyásoló más szervezetek képviselőinek is.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
A haris magyarországi fennmaradása csak a természetvédelmi hatóságok, a földtulajdonosok és -használók, illetve a mezőgazdasági politika alakítóinak együttműködésével biztosítható, élőhelyeinek és az azokon kialakult extenzív gazdálkodásnak a fenntartásával. Különösen fontos azonban az egyes élőhelyek tulajdonosaival és földhasználóival, elsősorban a kaszálást végzőkkel a napi személyes kapcsolat kialakítása, mivel a kaszálások térben és időben való szabályozása csak velük együttműködve valósítható meg. A kaszálást végzők anyagi érdekeltségének megteremtésére is törekedni kell. A haris védelme elválaszthatatlan az MME füves területek védelmére irányuló tevékenységétől és az annak keretében korábban meghirdetett "Egy falu - egy rét" programtól. Ez lehetőséget kínál arra is, hogy az iskolákat bevonjuk a harissal kapcsolatos speciális ismeretek terjesztésébe.


IRODALOM
Bankovics, A. (1989): Haris
In Rakonczay, Z. (ed.), Vörös Könyv Akadémiai Kiadó, Budapest.

Boldogh, S. (1999): The Corncrake (Crec crex L. 1758) in Hungary.
In.:Schaffer, N. - Memmen, U. (eds): Proceedings of the Int. Corncrake Workshop.
Hilpolsthein/Germany, p. 53-59.

Szabó, L.V. (1994): Haris (Crex crex L. 1758).
In Haraszthy, L. (ed), Magyarország fészkelő madarai. Natura Kiadó, Budapest.

Szép, T. (1991): The Present and Historical Situation of the Corncrake in Hungary.
Vogelwelt 112:45-48.

Waliczky, Z. (1998): Haris (Crex crex L. 1758).
In Magyar, L.-Hadarics, T.-Waliczky, Z.-Schmidt, A.-Nagy, T.-Bankovics, A.:
Nomenclator Avium Hungariae. KTM Madártani Intézet - MMTE, Budapest-Szeged.

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

     Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

     Egyéni és céges adományozás >>

     Köszönjük!

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja a fogyatkozás megállítása és a fészkelőpárok számának, valamint elterjedési területének növelése. Az utóbbi évek védelmi tevékenységének eredményeként egyes régiókban - Dél-Alföld, Heves-síkság és Borsodi-Mezőség - megállt a fogyatkozás, sőt állománynövekedést is sikerült elérni. A védelmi terv rámutat a legfontosabb veszélyeztető tényezőkre: élőhelyvesztés, fészkelőhely és fészkelőodú fogyatkozás, áramütés, lelövés, gázolás; és javaslatokat fogalmaz meg a legszükségesebb teendőkre vonatkozóan. Ezek a következők: elektromos tartóoszlopok szigetelése, odúkihelyezés, facsoportok, fasorok védelme és telepítése, mezőgazdasági politika alakítása, kutatás, monitoring. A védelmi tervben foglaltak megvalósulása esetén várható, hogy az állomány megerősödik, ehhez azonban a gazdálkodók, és a társadalom széleskörű támogatása szükséges.

ELTERJEDÉS
A szalakóta Európa és Ázsia mérsékelt övében az erdőssztyepp jellegű területek fészkelő madara. Elterjedésének súlypontja Európában van, de Nyugat-Európából hiányzik. Keleten Novoszibirszkig, illetve az Indus völgyéig húzódik fészkelőterülete. Századunkban tanúi lehetünk folyamatos visszahúzódásának. Ennek következtében Dániából és Svájcból, illetve Németország nagy részéről eltűnt, mint fészkelő madár. Napjainkban földrészünkön annak középső részén, valamint a Pireneusi- és az Appennini-félszigeten fészkel, míg Ázsiában Kis-Ázsiától egészen Közép-Ázsiáig terjed költőterülete. Kisebb állománya Északnyugat-Afrikában, az Atlasz térségében is fészkel.

Magyarországon eredetileg a középhegységek magasabb régióit és a zárt erdős területeket kivéve mindenhol előfordult. Folyamatos visszahúzódása az 1970-es évek közepétől felgyorsult, napjainkra nagy területekről teljesen eltűnt, vagy minimálisra zsugorodott állománya. Korábban jelentős számban fészkelt Bereg-Szatmári-síkságon, a Tiszántúl szinte egész területén, a középhegységeink lábainál elhelyezkedő dombokon és sík területeken, a Hortobágyon, a Nagykunságban, nagyobb folyóink mellékén, a Dráva-síkon, Zala, Somogy és Baranya megyék megfelelő területein. Napjainkban számottevő állománya csak a Hevesi-síkon, a Borsodi-Mezőségben, a Jászságban, a Kiskunságban és Délkelet-Magyarországon, illetve a Tápió-vidéken található.

VÉDELMI HELYZET
Hazánkban a szalakóta fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. Megtalálható a magyar Vörös Könyvben is az aktuálisan veszélyeztetett fajok között. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint a magyarországi állománya alapján a veszélyeztetett fajok közé tartozik.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
A mozaikos jellegű - gyepekkel, extenzív szántókkal, facsoportokkal, öreg magányos fákkal tarkított - síkvidéki élőhelyek fészkelő madara. Kedveli az odvasodó fűzfákban gazdag ártéri réteket, kaszálókat. Ritkábban zárt homoki erdők, sziki tölgyesek, ártéri tölgy-kőris-szil vagy puhafa ligeterdők szegélyén is megtelepszik, ha ezek közvetlen közelében természetszerű rétek is találhatók.

Költés
A szalakóta többnyire faodúban fészkel, de esetenként megtelepszik partfalban, homokfalban is. Évente egyszer költ május vége és július vége között. Az 1970-es évektől kezdődően az egyre nagyobb mértékben fogyatkozó magányos fák, illetve öreg facsoportok miatt drasztikusan csökkent a számára alkalmas költőodúk száma. Ennek hatására a költőállomány nagysága és elterjedési területe is megfogyatkozott. A szalakóta által választott odút többnyire a zöld küllő, kisebb részben a fekete harkály vájja. Szívesen elfoglalja azonban a D típusú mesterséges fészekodút is. A költés sikerességére vonatkozó adataink csak a legutóbbi időszakból - mesterséges odúkra vonatkozóan - vannak. Ezek szerint a Hevesi-síkon és a Borsodi-Mezőségben 40 pár vizsgálata alapján a költések 90%-a sikeres volt. Az átlagos tojásszám 2,87 volt, míg odúnként 2,52 fióka repült ki. Csongrád megyében 72 vizsgált fészekalj tojásátlaga 3,87 volt, míg a kikelési siker 95%-os, átlagban 3,65 fióka repült ki fészkenként.

Táplálkozás
A szalakóta elsősorban rovarokkal táplálkozik. Zsákmányát lesből, rárepüléssel fogja el. Gyakran megfigyelhető, amint egy kiemelkedő ponton, száraz ágon, szénaboglyán, villanyvezetéken ülve figyel, hirtelen a földre száll, majd visszatér eredeti helyére. A vártahely megléte a megfelelő odú és a táplálkozóterület után a megtelepedés harmadik legfontosabb feltétele. Legfontosabb táplálékállatai a nagytestű, kemény páncélú bogarak - májusi és csapó cserebogár, gabonaszipolyok, de jelentős számban fog különböző egyenesszárnyúakat, főleg sáskákat is. Általánosságban elmondható, hogy minden talajon mozgó rovart elfog, de a nagyobbakat, a 15 mm felettieket jobban kedveli. Esetenként apróbb termetű gerinceseket (békákat, siklót, gyíkokat, pockokat stb.) is zsákmányol.

Vonulás
Vonuló madár, a telet Dél- és Kelet-Afrikában tölti. A hazánkban fészkelők pontos telelőterületéről nincsenek adataink. Április utolsó harmadában érkezik vissza költőterületére. Augusztus közepén, végén hagyja el fészkelőhelyét. Ezt megelőzően laza csapatokba verődik. Kivételesen ilyenkor nagyobb számban, 60-80 példány is összegyűlik. Szeptember végére valamennyi szalakóta elhagyja térségünket.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Élőhelyek átalakulás, megszűnése
A szalakóta tipikus élőhelyein legeltetés vagy rétgazdálkodás, illetve extenzív szántóművelés folyik. A füves területek közül az előbbieket a felszántás, gyepfelújítás, illetve legújabban a faültetvényekkel, gyümölcsösökkel történő betelepítés szünteti meg. Komoly veszélyt jelent, ha ezeken a területeken nem legeltetnek, mert azok egyre erőteljesebben bebokrosodhatnak, elsősorban a domboldali területek, és a fás legelők. Várhatóan a közeljövőben az extenzív szántókon is hasonló helyzet alakul ki. A legelőterületek átalakítása és más módon történő hasznosítása illetve a belterjes gazdálkodás felhagyása is súlyos veszélyt jelent a szalakóta számára. A magánkézbe került termőföld miatt élőhelyének feldarabolódása is komoly veszély, csakúgy mint az élőhelyét érintő infrastruktúra fejlesztés, pl. autópálya építés. A homoki területeken a borókás, fehér nyáras társulások akácültetvénnyé alakítása szünteti meg élőhelyét.

Fészkelőodúk fogyatkozása
Országszerte jelentősen csökkent a magányos fák száma, és sok helyen a fasorok, kisebb facsoportok kiterjedése is. A szalakóta fennmaradásának nem kedvezett az a gyakorlat sem, hogy az öreg, odvas fákat bármiféle beavatkozásnál az elsők között termelték ki. Gyakori gond az is, hogy az odvas fákat - elsősorban az öreg füzeket - egy-egy nagyobb vihar kidönti, ugyanakkor ilyen fafajokat szinte sehol sem telepítenek. A jelenlegi erdészeti gyakorlat megakadályozza az odvas fák keletkezését, azok pótlása pedig nem biztosított. A legtöbb odú az öreg fehér és szürke nyár állományokban található, melyek szintén drasztikusan megfogyatkoztak, mivel az utóbbi évtizedek erdészeti politikája ezeket erősen háttérbe szorította a nemesített hibridnyárakkal szemben. Legújabban az is gondot okoz, hogy az új tulajdonosok az egészséges fákból álló fasorok közül is sokat kivágtak. Nagy veszélyt jelent a fészkelőhelyeken az illegális fakitermelés, amely egyes régiókban óriási méreteket öltött. A szalakóta számára is alkalmas odút véső fajok - elsősorban a zöld küllő - számának csökkenése is hozzájárul fogyatkozásához.

Áramütés
A szalakóták a nyílt területeken áthúzódó vezetékszakaszokat rendszeresen használják vártahelyül, és azokon igen gyakran szenvednek áramütést.

Lelövés
Hazai madárvilágunk egyik legszínpompásabb madara a szalakóta, ezért a kitömés céljára történő lelövés miatt is súlyosan veszélyeztetett. Az utolsó két évtizedben napvilágra került ilyen esetek többségében a szalakóta volt az egyik leggyakoribb áldozat. Néhány kirívó eset bizonyítja, hogy egy-egy terület állományát néhány nap alatt jelentősen lehet csökkenteni a preparátum céljára történt lelövésekkel.

Mérgezés
A növényvédelemben használt szerek közvetett módon, a mérgezett zsákmányállatokon keresztül, károsíthatják a szalakótaállományt is.

Gázolás
Mivel a szalakóta gyakran vadászik az út mellett lévő villany- vagy telefonoszlopokról, száraz fákról, előfordul, hogy az úttestre kerülő rovart zsákmányoló madarat a nagy sebességgel haladó járművek elgázolják.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hosszú távú célja a szalakóta állományának növelése, illetve a korábbi fészkelőhelyeire történő visszatelepedés segítése. Tíz év alatt el kell érni, hogy a jelenlegi 550-600 párból álló állomány stabilizálódjon, fennmaradása hosszú távon biztosított legyen, illetve ez alatt az időszak alatt meg kell teremteni az állománynövekedés feltételeit is.

FELADATOK
Jogi szabályozás
Biztosítani kell, hogy a szalakóta legfontosabb élőhelyei védelem alá kerüljenek. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás során biztosítani kell, hogy az extenzív gazdálkodási formák természetvédelmi célokat is magukba foglaló támogatása megvalósuljon. A faj fokozottan védett státuszát hosszú távon is fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem - odúkihelyezés
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület védelmi tevékenységének eredményeként egyes térségekben sikerült igen jelentősen növelni a szalakóta állományát. Így például odúkihelyezéssel a Hevesi-sík és a Borsodi-Mezőség 60 páros fészkelőállománya öt év alatt 130 párra növekedett, Csongrád megyében 1988-1997 között a mesterséges odúban költő párok száma 2-ről 40-re emelkedett. A szalakóta által jelenleg lakott térségben meg kell kezdeni a fészkelőodúk kihelyezését és azok folyamatos ellenőrzését, karbantartását. Kísérletképpen azokon a területeken is meg kell próbálkozni odúkihelyezéssel, ahonnan mint fészkelő madár a közelmúltban eltűnt. Ilyen módon a Dél-Alföld néhány pontjára már sikerült visszatelepíteni. Ezt a tevékenységet a kezdeti sikertelenség esetén is folytatni kell, mert esetenként az is előfordult, hogy az odú kihelyezése után csak évek múltával jelent meg az első költőpár.

Elektromos tartóoszlopok szigetelése
Fészkelőhelyein gondoskodni kell a tartóoszlopok szigeteléséről, illetve biztosítani kell, hogy a jövőben csak ilyenek kerüljenek kihelyezésre.

Fészkelésre alkalmas fák, fasorok védelme, telepítése
Élőhelyein gyakran nemcsak a megfelelő fészkelőodú hiányzik, hanem azok a fák is, amelyekben a zöld küllő odút tudna vésni, ami később a szalakóta számára is alkalmas lenne. Ezért gondoskodni kell a rétek, legelők szélén kisebb fehérnyár-csoportok kialakításáról, ahol pedig vannak ilyenek, ott az odvas fák védelméről. Különösen fontos a még meglévő fasorok megőrzése, a hiányzó fák pótlása. Fel kell lépni az illegális fakitermelés csökkentése érdekében is.

Mezőgazdasági politika alakítása
Az Európai Unióhoz történő csatlakozás során gondoskodni kell az extenzív művelés alatt álló régiók jelenlegi állapotának hosszú távú megőrzéséről. Szorgalmazni kell a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program gyakorlati alkalmazásának kiszélesítését, lehetőleg úgy, hogy az a legfontosabb élőhelyeit magába foglalja. Különös jelentősége van az egykor lakott, de mára tönkrement élőhelyek rekonstrukciójának. Ennek érdekében a rossz minőségű szikes, homoki vagy ártéri szántók visszagyepesítésének támogatása és a fehérnyár-csoportok telepítésének szorgalmazása szükséges.

Kutatás és monitoring
A kutatási tevékenységet elsősorban a jelenlegi elterjedési terület és állománynagyság pontos felmérésére és folyamatos nyomon követésére kell koncentrálni. Vizsgálni kell, hogy az egyes párok vagy állományok fészkelési sikerességét mely környezeti feltételek befolyásolják és azok milyen összefüggésben fejtik ki hatásukat.

Tudatformálás és propaganda
A szalakóta azon fajok közé tartozik, amelynek fennmaradása erősen függ az aktív természetvédelmi intézkedésektől. Éppen ezért védelme csak úgy valósítható meg, ha az élőhelyén gazdálkodók támogatják az itt megfogalmazott intézkedéseket. Ez elsősorban abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy nem vágják ki a fészkelésére alkalmas fákat, és nem szántják fel a szántók közé ékelődött kisebb gyepfoltokat. El kell érni, hogy a közvélemény elítélje a lelövéseket és lehetőleg senki se igényelje a szobadísszé silányított kitömött madarat. Annak érdekében, hogy ezt az állapotot sikerüljön elérni, a szalakótás élőhelyeken széleskörű propagandát kell folytatni a gazdálkodók, önkormányzatok, iskolák körében. Ennek eszközei a helyi sajtóban való megjelenés, illetve a szalakóta védelmét szorgalmazó kiadvány, színes ismertető film.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
A szalakóta védelemében jelentős szerepe van a földtulajdonosoknak, akik egyfelől a táplálkozóhely, másfelől a fészkelésre alkalmas fák megőrzésében különösen fontos partnerek. Az élőhelyen tevékenykedő erdészek, vadászok, mezőőrök, természetjárók valamennyien hozzájárulhatnak a szalakótavédelemhez azzal, hogy segítenek a fészkelésre alkalmas facsoportok fenntartásában, újak telepítésében. Kisebb kiterjedésű élőhelyeit célszerű lenne az önkormányzatok által helyi jelentőségű védett területté nyilvánítani. Hullámtéren, egykori ártereken gazdálkodók - különösen az erdőgazdálkodók - nagyban segíthetik a szalakótaállomány fennmaradását azzal, hogy az erdőtörvény előírásai szerint fehér és fekete nyárral, fehér és törékeny fűzzel végzik el az erdőfelújítást, és a megmaradt réteket nem fásítják be. A hullámtéri füzesek botolása is nagyban segítené megtelepedését, és egyúttal tűzifát biztosítana a munkában részt vevők számára. Különösen nagy a felelőssége az élőhelyén illetékes hatóságok képviselőinek, akik engedélyezési gyakorlatuk során határozataikba beépíthetik a szalakóta fennmaradásához szükséges feltételeket. Ebből a szempontból a mezőgazdasági, vízügyi, erdészeti és vadászati hatóság együttműködése különösen fontos.

IRODALOM
Ambrus, B. - Balázs, T. (1992): Szalakóta (Coracias garrulus) odútelepítés eredményei Dél-Hevesben.
Mad. Táj., 1992. Jan.-jún. 11-13. p.

Kalotás, Zs. - Streit, B. -Kosaras, Z. (1986): Adatok a szalakóták (Coracias garrulus) fiókaneveléséhez.
Mad. Táj., 1986. Jan.-márc. 79-83. p.

Lendvai, G. (1990): Löszfalban költő szalakóta (Coracias garrulus).
Mad. Táj., 1990. Júl-dec. 24. p.

Molnár, Gy. (1998): A szalakóta (Coracias garrulus) költésbiólógiájának és táplálkozásának vizsgálata a Dél-Alföldön mesterséges telepítése kapcsán.
Ornis Hungarica Vol. 8 Suppl. 1 119-124. P

Molnár, L. - Haraszthy, L. (1980): Megfigyelések egy szalakóta fészeknél.
Mad. Táj., 1980. okt.-dec. 35-36. p.

Szijj, J. (1958): Adatok a szalakóta táplálkozásbiológiájához Magyarországon
Bonn. Zool. Beitr. 9. 25-39. p.

Urbán, S. (1998): A szalakóta (Coracias garrulus) fészkelésökológiai tényezői.
Ornis Hungarica Vol. 8 Suppl. 1 229. p.

További információ: http://rollerproject.eu/hu