1.    Ölveczki Gyula – Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar hallgató (Kazincbarcika)

„Nem is olyan régen csillogó szemű gyerek voltam, aki fel akarta fedezni a világot. Lenyűgözve néztem bele a távcsőbe, álltam a gyűrűzőasztal mellé és hallgattam, amit a madarakkal foglalkozók meséltek. Ma én mesélek a nálam kisebbeknek arról, hogy felfedezni jó - sokszor ijesztően ugyanazokkal a szavakkal, mint az én tanítóim. Belül azonban maradt a csillogó szemű gyerek. Ez hajt nap mint nap a terepre, ez adja a kezembe a távcsövet és a gyűrűzőfogót. Még mindig fel akarom fedezni a világot.”

Őszapóval Felsőtárkányban (Fotó: Golen Gerhárd)

2.    Jónás Bianka – madárgyűrűző, doktorandusz hallgató (ELTE TTK)

„Öt éve dolgozom az Ócsai Madárvárta Egyesület önkénteseként, de többekkel együtt képviseltem már az MME Bükki Helyi Csoportját is madárgyűrűzőként, környezeti nevelőként. Részt vettem odútakarításban, Gólya Road Show-n, és számos gyűrűzőtáborban segítőként. Bármerre is adódott tennivaló, mindig öröm volt látni, mennyi ember érdeklődik a természet iránt, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Felemelő érzés, amikor rád szegeződik a sok csillogó szempár, és te olyan élményt adhatsz nekik, amelyben nincs mindennap részük. Számomra ez az egyik legnagyobb hajtóerő, ami önkéntesként előre visz a munkámban. Testközelből megfigyelni, kézben tartani egy élőlényt, például egy madarat, amit eddig csak egy könyv lapjain láttál, leírhatatlan. Amellett, hogy nap mint nap természetközelben lehetek, rengeteget tanultam a munkám során, sok új ismerőst, barátot szereztem, akikkel közös célért dolgozunk: pusztán elhivatottságból, a természet iránti szeretetből igyekszünk óvni mindazt, ami nélkül mi sem létezhetnénk.”

Ócsai rigó (Fotó: Szemán Szonja)

3.    Dr. Földes-Leskó Gabriella – egyetemi oktató (Eger)

„Önkéntesként fajvédelmi programokba is bepillantást nyerhetek, vagy a munkába is bekapcsolódhatok. Így talán én is tehetek valamit a természetvédelem érdekében, s néha testközelből is láthatom a madarakat. Főiskolai oktatóként különösen fontosnak tartom, hogy a hallgatóimmal is megismertessem az MME munkáját.”

Kék vércse fiókával Apajon (Fotó: K. Szabó Attila)

4.    Katona Gergely, Magyar Természettudományi Múzeum (Eger/Budapest)

"Terep, társaság, tapasztalatok." 

Karvallyal (Fotó: Pásztor Zoltán)

5.    Dr. Tóth László (Miskolc)

„A kérdés nálam a jó élet szempontjából ér le a Földig! Az ember és természet harmonikus kapcsolat fennállása egyik feltétele annak, hogy az ember jó életet éljen. Ehhez az MME tagságból adódó jogok és lehetőségek részben szakmai, részben az évkörhöz kapcsolódó szamárvezetőt adják. Ezen túl a tagság és az aktív madarászás - a csatolt őszi daruleses képen is láthatóan -  kitágítja a teret az ember fölött, lent pedig hálót tartanak az emberi kapcsolatok.” 

Darulesen (Fotó: Dr. Tóth László)

...." Füvek, fák , állatok: mind édestestvéreink. Én ezt jól tudom. Hanem a kedvesek között vannak kedvesebbek...Közöttük is nékem a legelső a madár. ....De tán magának a Teremtő Úristennek is, hiszen szárnyat adott neki, miként az angyaloknak, és némelyiknek torkába olyan finom muzsikát, hogy ahhoz képest semmi a lant, a hegedű és a templomi csengő." 

Zsindely Ferenc

6.    Szász László – Budapesti Helyi Csoport (Budapest)

„Már egészen kisgyermek koromban szerettem az erdőt, mezőt járni. Mindig jó élményekkel gazdagodtam egy-egy kirándulás alkalmával. Akkor még nem tudtam mit is keresek kint a természetben csak azt tudtam, hogy jó kint lenni. Nézni a madarakat, őzeket, nyulakat hogyan viselkednek az élőhelyükön… A legelső madárcsoport a ragadozóké volt ami elég korán megragadott. Emlékszem milyen nagy élmény volt télen kékes rétihéja hímet látni a mezőn. Kék madár - azt hittem ilyen nem is létezik… :) A vércsék vadászatát  és fióka etetéseit is nagy élmény volt figyelni. Azóta eltelt majdnem harminc év… 

Szalakóta Dömsödön (Fotó: Szász László)

Most már tudatosan végzem a természetvédelmi tevékenységeimet. A Budapesti Helyi Csoport tagjaként ragadozómadár-védelmi projektekben, valamint a szalakótavédelemben veszek részt. Kezdetben monitoringot, élőhely kezeléseket és odúkihelyezéseket végezetem saját kútfőből. Mára ez odáig fejlődött, hogy majdnem háromszázas odú és műfészek telepet üzemeltetek és ellenőrzök a barátaimmal közösen. Amellett, hogy jó érzéssel tölt el minket, hogy kint lehetünk a természetben a kedvenc madaraink között, közelről szemlélhetjük a fejlődő életet ami az általunk létrehozott odútelepeken zajlik. Egy szalakóta fióka, vagy kék vércse, vagy netán parlagi sas fióka kézben tartása hatalmas élmény egy ember számára. Büszkeséggel és örömmel tölt el minket a munka amit végzünk. Amellett, hogy jót teszünk a madarak védelmében, élmények tömkelegét kapjuk egy-egy terepi nap alkalmával. Mindenkit biztatok arra, hogy csatlakozzon az MME-hez, mert nemcsak jó élményekkel, hanem igazi barátságokkal is gazdagodhat a terepi munkák során.

Apaji odúellenőrzés (Fotó: Lendvai Csaba)

7.    Godó Laura - Debreceni Egyetem, doktorandusz hallgató, Bükki Helyi Csoport tisztségviselő

"Lassan 3 éve vagyok az MME aktív tagja és önkéntese. Ez alatt az idő alatt nemcsak a természethez kerültem még közelebb, hanem olyan emberekhez, akik mára nem csupán "munkatársak"; ők a második családom. A terepen töltött napok pedig utánozhatatlanok, rengeteg erőt és motivációt adnak a mindennapokhoz.”

Mit rejt a bagolyköpet? (Fotó: Kurti Gábor)

8.    Golen Gerhárd – természetvédelmi őr (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

„MME tagként lehetőségem van ritka és gyönyörű élőlényekkel testközelből találkozni. A gyűrűzőtáborok jó kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak, ahol a társaságra sosincs panasz. Egy jó gyűrűzőtábor egy nyaralással is felér!”

Egerészölyvvel Horvátországban (Fotó: Sári Gergő)

9.    Tarjáni Stella – Eszterházy Károly Főiskola, természetkutató hallgató (Eger)

Mandarinréce az Eger-patakon (Fotó: Tarjáni Stella)

„Annak ellenére, hogy csak fél éve csatlakoztam az egyesülethez, azért szeretek tag lenni, mert nagyon sok tapasztalatot, tudást, élményt, ismeretséget szerezhettem az MME programokon való részvétel által. Örülök, hogy a jövőben is sok lehetőségem lesz a természetért tevékenykedni, amellyel szakmailag is tájékozottabb leszek. Ez azért fontos számomra, mert a környezetünkért való foglalatosság hobbim és leendő szakterületem is egyben.”

MME stand a Kutatók Éjszakáján (Fotó: Hák Flóra)

10.    Kurti Gábor (Miskolc)

Ha nem lennék tag, soha nem tudtam volna meg, milyen hálóból madarakat kiszedni (nagyon nagy élmény), milyen amikor több száz kismadár nő fel és röpül ki az általunk kihelyezett odúkból. Milyen mikor egy gyűrűzőtáborban 10 évente 1-szer egy ritka madár gyűrűvel felszerelve hagyja el a madarászok állását, vagy hogy milyen jó amikor barátságok szövődnek. A tagságon csak nyerni lehet, veszíteni semmiképpen!

11.    Szitta Tamás – Bükki Helyi Csoport tisztségviselő (Cserépfalu)

„Mindenki önkéntesként kezdi, csak van akiből "hivatásos" lesz. Ez azonban nem zárja ki, hogy önkéntesként is tevékenykedjen. A természetet, a madarakat minden jóérzésű ember szereti – és ha ebben a közegben, az élőlények érdekében dolgozik, az testi-lelki felüdülést okoz! Kicsit olyan ez, mint a sport csak itt közösségi célok is vannak. Ráadásul jó kis csapat tagja lehet!”

Szalakóta fiókával (Fotó: Szitta Imola)

12.    Somoskői Péter – Bükki Helyi Csoport tisztségviselő (Miskolc)

„Esetemben nem hobbiról, hanem önként vállalt munkáról (hivatásról, küldetésről) van szó, hiszen nem telik el úgy nap, hogy ne foglalkozzak az egyesülethez kötődő feladatokkal: levelek, adatfeltöltések, oktatások, programok, barkácsolás, tanulás, terepi madarászat, gyűrűzés vagy csak egy kis ötletelés. Aki nyitott rá annak életformává válik az egyesületi lét, és nem kell gondolkodnia azon, hogyan és mivel töltse el hasznosan a szabadidejét. Leendő tagoknak kívánom, hogy találják meg a számtalan egyesületi tevékenység, feladat közül azt amit szívesen csinálnak, és örömüket lelik benne.”   

13.    Hák Flóra – Bükki Helyi Csoport tisztségviselő (Eger)

„Életem egyik legjobb és legnyugodtabb élménye volt, mikor egy szalakótaodú mellett ültem egy szalmabálán és a fejem fölött körözött két parlagi sas. Az egyik nyulat vitt, meleg volt, sütött a nap, a többiek pedig egyenesszárnyúakat fotóztak. 
… Ha nincs az MME, mindezt nem LÁTTAM volna, és most nem írok ilyet.. :)”

Kuvikfiókával Apajon (Fotó: Lendvai Csaba)

14.    Korompainé Szitta Emese – környezeti nevelő (Eger)

„Ahhoz, hogy felelősséget érezz a környezeted iránt nem "méregzöldnek" kell lenned, csak elég tájékozottnak... Ha tenni akarsz érte valamit, aminek ráadásul még értelme és eredménye is van, nagyon egyszerű a dolgod: belépsz az MME-be, Magyarország legnagyobb, több, mint 40 éve működő természetvédelmi egyesületébe. Közösségi rendezvényeken, terepen, ismeretterjesztő programokon segíthetsz és közben az életed részévé válhat a természet védelme.”

Vörös vércse fiókák (Fotó: Leskó Gabriella)

2018.08.17.

Az aktuális pályázati kiíráson kívül a korábbi évek rajzpályázataival kapcsolatos híreinket gyűjtöttük össze ebben a menüpontban.

Korábbi rajzpályázatok eredményei:

• "Foltos szalamandra" rajzpályázat - 2019.
• "Magyarország gyíkjai" rajzpályázat - 2018.
• "Magyarország kék békája" rajzpályázat - 2017.
• "Vízibb, mint a vízisikló" rajzpályázat - 2016.
• "Búbosok és tarajosok" rajzpályázat - 2015.
• "Év hüllője a mocsári teknős" rajzpályázat - 2014.
• "Év kétéltűje: a barna ásóbéka" rajzpályázat - 2013.

„Kígyó a hajón”

A Balatonon nem közlekedhetnek motorcsónakok. Legalábbis magán céllal nem. Vitorlás hajók annál inkább. Bár sokan úgy gondolják, nem elegáns (nem is törvényes, csak kivételekkel) vitorlás hajóra motort rakni, néha mégis jól jön, ha szélcsendben a szűk kikötőbe a hajótulajdonos baj nélkül be tud hajózni. Olykor tehát lóg egy-egy motor a hajók farán. Persze, mint minden motort, dokkoláskor a gondos tulajdonosaik ponyvával letakarnak. És éppen ebből fakad a meglepetés, amely sokak számára inkább frász, mint szimpla csodálkozás forrása. Amikor egy kellemes kora nyári reggelen leemelik a ponyvát a motorról, egyszerre 6-8 kígyó csusszan alóla a vízbe. Kígyó! Sikló! Jaj! – kiállt a megrémült bámészkodó. Á! Csak vízisikló. – válaszol rezignáltan egy tapasztalt balatonozó a szomszéd hajóról. Rémületre valóban semmi ok, de a csípőből érkező herpetológiai szakértés sem helytálló. Az esetek többségében a Balaton-parton nem vízisiklóval (Natrix natrix), hanem közeli rokonával a kockás siklóval (Natrix tessellata) találkozhatunk.

Kockás sikló portré. Fotó: Babocsay Gergely

Siklók – valódiak vagy víziek?

 

A hazánkban is előforduló kockás sikló és a vízisikló a vízisiklófélék rokonságához tartoznak, ilyen értelemben tehát mindketten vízhez kötődő siklók, de csak egyikük – a vízisikló – viseli Magyarországon ezt a fajnevet. Egyes források szerint a vízisiklófélék önálló családot (Natricidae) alkotnak, mások szerint a valódisikló-félék (Colubridae) családjának egy alcsaládját (Natricinae) képezik. Számunkra ezeknek a rendszertani részleteknek nincs jelentősége, a lényeg, hogy olyan siklók, amelyek szeretik a víz közelségét, életüket víz közelében élik, táplálékukat elsősorban vízi élőlények, halak és a kétéltűek teszik ki.

A balatoni vitorlások és csónakok részei a kockás sikló élőhelyének. Fotó: Halpern Bálint.

A vízisiklófélék Eurázsiában, Afrikában és Észak-Amerikában széles körben elterjedtek. Legnagyobb számban talán Kelet-Ázsia szubtrópusi övezetében fordulnak elő. Európában csak három fajuk található meg, mindegyikük a Natrix nemzetségbe tartozik: a két hazain kívül a harmadik, a viperasikló (N. maura) Délnyugat-Európában és Északnyugat-Afrikában él. Észak és Közép-Amerikából közismertek a hazai hobbi-hüllőtartók körében is népszerű Thamnophis- (szalagossiklók) és Nerodia-fajok („amerikai vízisiklók”). Ázsiából a legismertebbek a meglehetősen szép mintájú, a Rhabdophis nemzetségbe tartozó vízisiklók. A tigris vízisikló (Rhabdophis tigrinus) harapása még veszélyes is lehet, ugyanis megnagyobbodott hátsó fogaival mérget juttathat zsákmányába vagy támadójába.

Vízisiklók Európában

A két hazánkban is előforduló vízisiklóféle mellett tehát Nyugat-Európában egy harmadik faj is megtalálható: a viperasikló. Életmódjában emlékeztet a kockás siklóra, azonban annál jóval színesebb, és mintázata valóban hasonlít a viperákéra. Feltételezhető, hogy a három faj közös őse 15-20 millió évvel ezelőtt Ázsiában alakult ki, ahonnan nyugati irányba terjedtek. Az Eurázsiát Afrikával összekötő Levantei-földhíd létrejöttét követően a viperasikló őse Afrika északi részét népesítette be, ahonnan később megvetette a hasát a Pireneusi-félszigeten, majd Franciaország közepéig és Svájcig, illetve Északnyugat-Olaszországig, a kockás sikló nyugati elterjedésének határáig kúszott.

 

Az európai vízisiklók őse feltételezhetően Ázsiában fejlődött ki. A középső Miocénban, kb. 20 millió évvel ezelőtt kezdődhetett adatptív radiációjuk, melynek során nyugat felé terjedtek Európa és Afrika irányába,majd idővel kialakult a három ma is ismert faj. Forrás: Guicking, D. & Joger, U. (2011): Molecular Phylogeography of the Dice Snake. Mertensiella, 18: 1-10.

A viperasikló Délnyugat-Európában és Északnyugat-Afrikában fordul elő. Megjelenésében emlékeztet a viperákra. Fotó: Konrad Mebert.

A vízisikló és a kockás sikló közös őse a vipersiklóéhoz képest északabbra terjedt el, de az egykori Pannon-tengert is magában foglaló Parathetys egy északi és egy déli populációra hasította. Az északiból fejlődött ki a vízisikló, míg a déliből a kockás sikló. A vízisikló sokkal szélesebb elterjedésű, mint két európai rokona, szinte egész Európát benépesíti.

A vízisikló (Natrix natrix) kevésbé ragaszkodik a vízhez, mint a kocás sikló. Ez a példány száraz gyepen talált otthonra. Sárga és fekete tarkófoltja jól megkülönbözteti kockás rokonától. Fotó: Babocsay Gergely.

A kockás sikló alapvetően délkelet-európai elterjedésű, sőt, keleten, Európán túl egészen Kínáig előfordul, délen pedig az egyiptomi Nílus-deltáig találkozhatunk vele. Legészakabbra Csehországig hatolt. A kockás sikló fejlődéstörténete rendkívül bonyolult, a jégkorszakok során populációi széttöredeztek, majd a felmelegedések során újra kiterjedtek, így ma a látszólag összefüggő európai és nyugat-ázsiai populációja számos hosszabb-rövidebb ideig elkülönülten fejlődő alpopulációkból épül fel. Egy kivételével (a vitatott érvényességű N. t. heinrothi) alfajokat ennek ellenére a herpetológusok nem tartanak számon.

 

A kockás sikló elterjedése. A Különböző színek a múltban hosszabb rövidebb ideig egymástól elszigetelten fejlődő, és ma a mitokondriális génjeikben megkülönböztethető populációkat, úgynevezett haplotípusokat jelölik. Forrás: Guicking, D. & Joger, U. (2011): Molecular Phylogeography of the Dice Snake. Mertensiella, 18: 1-10.

Kockás sikló az izraeli Golán-fennsíkon. Ez a terület elterjedésének már majdnem a legdélibb része. Fotó: Babocsay Gergely.

Leánderrel díszített paradicsomi élőhely a Golán-fennsíkon. A bazaltba vágódott patak vizében nyüzsögnek a kistestű táplálékhalak. Fotó: Babocsay Gergely.

Azon túl, hogy mindhárman erősen kötődnek a vízhez, van még egy markáns közös jellemzőjük: kloákájukon keresztül jellegzetes, átható, kellemetlen szagú váladékot ürítenek. Más hazai kígyók is ürítenek kellemetlen szagú ürüléket vagy váladékot, de ennyire undort keltőt nem. A bűzös folyadékot, ha egyszer az ember kezére került, igen nehéz lemosni, még szappanos kézmosás után is érezhető. Hogy az ilyenkor javallt paradicsom- vagy citromleves öblítés segít-e, mindenki próbálja ki maga! (Mivel azonban védett állat, megfogni csak akkor szabad, ha házból vagy hajóból kell kitessékelnünk, vagy éppen meg kell mentenünk). Ha váladék nem ér el hatást, előfordul, hogy holtnak tettetik magukat. Ez leggyakrabban a vízisiklónál figyelhető meg, de alkalmanként a kockás sikló is él ezzel a trükkel. Érdekes viszont, hogy más kígyókkal ellentétben csak nagyon ritkán harapnak védekezésképp.

 

Hogyan különböztessük meg a kockás siklót a vízisiklótól és más kígyóktól?

 

A kockás sikló gyakorlott szem számára összetéveszthetetlen más kígyókkal, mégis vannak helyzetek, amikor a meglepett nézelődő egy pillanatra tanácstalanná válik. Alapszíne sokféle árnyalatot vehet fel, de alapvetően zöldes-, sárgásbarna vagy barna a testének egészén, amelyet sötét színű (barna vagy sötétszürke, esetenként fekete) pepitamintázat tarkít. Innen a név „kockás”. A néhány pikkely kiterjedésű foltok alternáló sorokban húzódnak a háton (ettől pepita), de van, hogy hiányoznak, és a kígyó egyszínű. Az oldala gyakran kissé füstös, barnásan márványozott, mintha megpörkölődött volna.

A kockás sikló foltjai egészen nagyok is lehetnek, de néha egészen elmosódottak a határaik. Fotó: Babocsay Gergely.

A has alapszíne sárgás, narancssárgás vagy rózsaszínű, de lehet egészen világos, majdnem fehér, rajta sötét, csaknem fekete foltokkal, így az egész has zongorabillentyűzetre emlékeztet. A fej hosszúkás rombusz formájú, dülledt, szinte a fejtetőn elhelyezkedő szemekkel.

Szemei és orrnyílása relatíve magasan helyezkednek el. Fotó: Szövényi Gergő.

Orrnyílásai is az orr felső részén nyílnak. A nőstények nagyobbak és robosztusabbak, a hímek rövidebbek és karcsúbbak. A vízisikló, bár olykor ugyanazon az élőhelyen is előfordul, egészen másképp néz ki, igaz, ő is zongorabillentyűzetre emlékeztető hasmintát visel, de nála a has alapszíne többnyire fehér vagy vajsárga.

A kockás sikló hasmintázata zongorabillentyűzetre emlékeztet, de a vízisikló hasa is hasonló. A kockás siklónál az alapszín olykor élénkebb, narancsos, vöröses vagy rózsaszín. Fotó: Halpern Bálint.

A vízisikló hátmintázata sokkal változatosabb, mint a kockás siklóé, de vannak egyedek, amelyek hasonlóan barnászöldes alapon, pepitamintázatot viselnek, emiatt a kevésbé tapasztalt hozzáértők néha ezeket a példányokat kockás siklónak vélik. A vízisikló azonban hazánkban mindig viseli jellegzetes sárga és fekete félhold alakú foltjait a tarkó két oldalán. Ezek a kockás siklóról hiányoznak. Néhol előfordulnak olyan populációk, melyeknek egyes tagjai teljesen feketék. Fekete kockássiklók Lágymányos környékén is éltek, illetve egy-két helyen élnek ma is.

Fekete kockás sikló. Fotó: Halpern Bálint.

A fekete kockás sikló hasa majdnem fekete, de azért a fehér "billentyűk" még látszanak itt-ott.

Ilyen melanisztikus színezetű példányai lehetnek a vízsiklónak, illetve a keresztes viperának (Vipera berus) is. A vízisiklók világos tarkófoltja azonban többnyire még a fekete példányok esetén is látszik, még ha nem is élénksárga, hanem inkább csak piszkosfehér. Nálunk a kockás sikló ritkán található meg viperákkal (a keresztes és rákosi viperával) egy élőhelyen, de a viperák kockás siklóval ellentétben rövid, kurtán elkeskenyedő farka, tompa fényű pikkelyei, illetve a függőleges hasítású pupillája elárulják gazdáját.

Fekete keresztes vipera (Vipera berus). Szemben a siklókkal a pupillája függőlegesen hasított, pikkelyei tompábban fénylenek, írisze már-már parázs színű, teste zömök, farka kurta és a mozgása is lassabb. Fotó: Babocsay Gergely.

A Balkán-félszigeten a kockás sikló néhol együtt fordul elő homoki viperával (Vipera ammodytes). Ezeken a helyeken első pillantásra hasonlíthat távoli mérges rokonára. Pepita mintázata és füstös oldala egészen viperás megjelenést kölcsönözhet neki, ezért feltételezhetően számos ragadozó elkerüli őket. Ezt nevezik aposzematikus színezetnek, amely a mimikrinek egy olyan formája, melyben egy ártalmatlan állat a környezetében élő veszélyes állatra igyekszik hasonlítani színezetében, mintázatában. A világon sokfelé élnek a siklók ezzel a stratégiával, és az élőhelyükön előforduló mérgeskígyók fizimiskáját utánozzák.

Fiatal kockás sikló. Első ránázésre emlékeztethet a viperákra. Fotó: Halpern Bálint.

 

Szinte mindig vízben

 

A kockás sikló alig-alig távolodik el a víztől. Elsősorban kiterjedt víztestek, nagyobb folyók és tavak partján találkozhatunk vele, de előfordul kisebb vízfolyások, patakok mentén is. A lényeg, hogy álljanak rendelkezésére kistestű halak, ugyanis ezek teszik ki táplálékának nagy részét. Gyakran figyelhetők meg a Balaton vagy a Velencei-tó sziklákkal kirakott partvonalán, ahol fejüket éppen csak kidugják a vízből, hogy levegőt vegyenek, de többnyire a víz alatt vagy árnyékban, tükröződés mentes helyeken lesik a közelben úszkáló zsákmányállataikat (felül nyíló orrnyílásai és a magasan ülő szemek ehhez a viselkedéshez idomultak).

Fejét néha teljesen a víz fölé emeli, úgy figyel. Fotó: Halpern Bálint.

Helyenként tömeges is lehet. Janisch Miklós zoológus, a kígyók „nagy öregje” gyakran emlegette, hogy egykor a tihanyi Limnológiai Kutató Intézetben csak bele kellett markolni a parti kövek között fodrozódó vízbe, és egy köteg kockás siklót tudott kiemelni az ember. Valóban, ott, ahol megfelelőek a körülmények és különféle halivadékok vagy snecicsapatok forgolódnak a partszegély felmelegedő vizében szép számmal gyűlnek össze kockás siklók is. A vízben olykor nagy távolságokat is megtesznek, miközben időnként megpihennek és napoznak a víz színén. Ha azonban szárazulatra bukkannak, szívesen kikúsznak rá. Ebből néha kalamajka keveredik, mert a gumimatracok éppoly csábítóak lehetnek, mint egy úszó fatörzs. Igen ám, de a matracon többnyire gyanútlan strandoló próbál feltöltődni és barnulni. Az ijedtség ilyenkor egyik részről sem marad el. A rémült sikló sebtében kereket old a mélybe. Inaktív idejüket sziklák a vagy a partot szegélyező bozótosban töltik.

Ha nem vadászik, akkor a partmenti szedres védelmében napozik. Fekete kockás sikló Budapesten. Fotó: Halpern Bálint.

Rossz időben üregekben, más állatok járataiban rejtőznek el, de ha a gyomruk tele, szívesen másznak fel fák ágaira vagy a nádra napozni. Keveset tudunk éves mozgásukról. Vizsgálatok kimutatták, hogy egyes élőhelyeken a kockás siklók máshol töltik a telet, mint az aktív évszakokat, és telelőhelyeiket a víztől távol, az elöntéstől védett helyeken találják meg. Ez sokszor komoly veszélyt jelent rájuk nézve. Melegebb nyári napokon éjszaka is aktívak.

A kockás sikló tápláléka szinte kizárólag halakból áll. Emiatt régebben veszélyesnek tartották a halállományra. Úgy tűnik azonban, hogy elsősorban a gazdaságilag jelentéktelen halak teszik ki zsákmánya zömét. Az ember közelsége nem zavarja őket, még a legforgalmasabb strandokon is ott bujkálnak a kövek között, bár a reggeli, kevésbé zsúfolt órákban jobban mutatkoznak, később – a meleg miatt is – inkább behúzódnak a kövek közé, ahol a strandolók többsége észre sem veszi őket.

Konrad Mebert, a kockás siklók svájci szakértője egy siklót emel ki a Balaton partjának kövei közül. A strandolók többnyire nem is tudnak a kígyók jelenlétéről. Fotó: Halpern Bálint.

A párzásuk tavasz elejére-közepére esik. A nőstények tojásaikat tavasz végén, nyár elején rakják le meleg, párás helyekre: nádtörmelékbe, rőzsekupacokba, komposztdombokba, fatörzsekbe, üregekbe, olykor akár kisebb házak nádtetője alá is. A kis siklók nyár végén vagy ősz elején kelnek ki; ettől a pillanattól kezdve teljesen önállóak, apró halivadékokból álló táplálékukat maguk vadásszák le.

 

Természetvédelem

 

A kockás sikló, mint minden kétéltű és hüllő Magyarországon és Európában védett. Természetvédelmi értéke 25.000 forint.  Sajnos, az élővilág általános pusztulása a kockás siklót sem hagyja érintetlenül. Elterjedésének északi határán apró populációi sok helyen a kipusztulás szélén egyensúlyoznak. Magyarországon még viszonylag gyakori, de a vizes élőhelyek leromlása rosszul érinti a hazai állományait is. Különösen a vízpartok átalakítása, a mesterséges partoldalak építése az, amely a megfogyatkozásukat eredményezte. A nagyobb tavaink nagy sziklákkal mesterségesen kikövezett partjai néhol jótékonyan hatottak a fennmaradásukra, de a strandokká alakított, gondozott gyeppel borított partszakaszok már nem felelnek meg nekik. Különösen ott vannak veszélyben, ahol a telelőhelyek a vízparttól távol esnek és a siklók nagy távolságokat kénytelenek megtenni a nyári rezidenciájuk és a téli pihenőhelyük között. Ilyenkor sokuk utakon leli halálát, vagy egyszerűen kutyák, macskák, varjak és egyéb ragadozók végeznek velük, miközben kiszolgáltatottan megpróbálnak átkúszni a nyílt helyeken.

A Bodrog ártere felett elhelyezkedő Szegi vasútállomásának öreg támfala fontos telelőhelye számos siklónak, köztük kockás siklóknak. Ahhoz, hogy elérjék a támfalat, a siklóknak át kell jutniuk a vasúton és a peronon. Szerencsére, főutat nem kell keresztezniük. Fotó: Szente-Varga Domonkos; www.vasutallomasok.hu.

Egy aggasztó, új partgyepesítési technológia úgy tűnik, szinte maradéktalanul képes elpusztítani egyes állományokat: a meredek partoldalon, a gyep rögzítésére szolgáló sűrű, kétrétegű műanyag hálóba a kígyók belegabalyodnak, és a tűző nap végez a megbéklyózott állatokkal. E technológia alkalmazását hüllők által lakott partszakaszokon mindenképpen kerülni kell, bár a tapasztalatok szerint az ember is könnyen a nyakát szegheti, ha megbotlik a fűből kikandikáló hálóban. A halászat is veszélyt jelenthet számukra, különösen, ha a fogságba esett halakat „üldöző” kockás siklók maguk is belegabalyodnak a hálóba, és nem képesek a felszínre úszni levegőért.

Az alábbi albumban megtekinthetők egy novemberi, Sugovica-parti bejárásunk során készült képeink:

Ez a kevéssé ismert, mégis kimondottan érdekes kígyófajunk tehát megérdemli a figyelmünket. Szeretnénk, ha 2016-ban minél többen megkedvelnék ezt a kissé titokzatos hüllőt.

A kockás sikló hazai elterjedésének pontosabb megismerése érdekében minden lelkes amatőr hüllőmegfigyelőt arra kérünk, hogy ha ilyen kígyót lát, megfigyelését rögzítse az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályának Kétéltű- és Hüllőtérképező honlapján (http://herpterkep.mme.hu/). Természetesen, más hazai fajok megfigyelését is ugyanezen a honlapon lehet feltölteni.

Az alábbi albumba gyűjtöttük össze az év fajáról készült jellemzőbb képeinket:

​

A PROGRAM ÁLTALÁNOS CÉLJAI

• a keresztes vipera hazai elterjedésének feltérképezése, az irodalmi adatok feldolgozása
• a veszélyeztetett élőhelyeken megfelelő kezeléssel a keresztes vipera fennmaradásának biztosítása
• a célok megvalósításába minél nagyobb számú önkéntes bevonása

 

Irodalmi és múzeumi adatok feldolgozása

Összesen 54 tudományos cikket találtunk, mely a keresztes vipera hazai előfordulásával kapcsolatos. Ezekből a hivatkozásokból összesen 95 helyet sikerült kigyűjtenünk, melyeket próbáltunk a lehető legpontosabban georeferálni. A Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében 139 leltári számon bejegyzett, Magyarországról származó keresztes vipera található, melyek közül 102 esetben ismert a lelőhely település szinten, de csak 2 ízben sikerült a pontos koordinátákat is kideríteni.

Kutatók és Herptérkép adatainak feldolgozása

A korábban a fajt kutató kollégákat megkerestük és kértük, hogy osszák meg velünk keresztes vipera adataikat. A beérkezett adatokat a kutató neve alatt feltöltöttük a „Herptérkép”-re. A már korábban a honlapra feltöltött adatokkal együtt összesen 117 észlelési adatot sikerült így összegyűjtenünk.

Terepi adatgyűjtés, állományok felmérése

2015 és 2016 során a tavaszi és őszi időszakban mind a négy mintavételi területre rendszeres bejárásokat szerveztünk. 2015-ben az aszályos időjárás nem kedvezett a keresztes viperáknak, ezért viszonylag kevés adatot sikerült gyűjtenünk. 2016 tavaszán Kaszón 3 példányt észleltünk, míg a Beregi síkon a Jánki erdőben és Penyige környékén további 15 példányt regisztráltunk. Lenti belterületéről egy közmunkások által agyonütött példányt kaptunk, illetve a Beregi-síkról is két elpusztult példányt (úton elütött és kutya által elpusztított) szereztünk, melyek a Magyar Természettudományi Múzeum Herpetológiai Gyűjteményét gazdagították, illetve a jövőbeni genetikai vizsgálatokhoz értékes mintákként szolgálnak majd.