2021. szeptember 19.-én, a déli órákban, egy amerikai pettyeslile (Pluvialis dominica) került elő a Hortobágyon. A nászruháját már szinte teljesen elvesztett madár a Csécsi-halastó szárazon lévő 7-es tavának halágya mellett tartózkodott. Röviden fürdött, tollászkodott, majd berepült a tó közepére. A leggyorsabban a helyszínre érkező környékbeli madarászok még láthatták itt a madarat, amely rövidesen távozott a medencéből. A nap során többször változtatta a helyét, végül a lecsapolás alatt álló 5-ös medencében kötött ki. Legtöbbször a későbbiekben is ezen a tavon volt látható, ahol az a következő napokban sok érdeklődőnek sikerült megfigyelni a madarat. Többször társult egy aranylilével, így remekül össze lehetett vetni a két hasonló fajt.

Amerikai pettyeslile (Fotó: Nagy Miklós)

Amennyiben az MME Nomenclator Bizottsága hitelesíti az adatot, ez lehet az első hortobágyi adata a fajnak, de hazánkban is mindössze csak ötödik alkalommal regisztrálták. Legutóbb tavaly októberben figyeltek meg egy példányt Apaj mellett.

Az egyik leghosszabb távon vonuló faj lévén nem meglepő, hogy Európában is a leggyakrabban feltűnő újvilági partimadarak közé tartozik, azonban előfordulásai leginkább a tengerpartok mellékére korlátozódnak, egyedei a kontinens belsejébe csak ritkán vetődnek el. Magyarországon kívül megfigyelték már Lengyelországban (3), Ausztriában (2), Csehországban (1), Horvátországban (1), Szerbiában (1) is. (Forrás: www.tarsiger.com). Bár minden hónapból van európai adata, azonban jellemzően szeptember végén, illetve októberben kerül a megfigyelők szeme elé.

A madár a Csécsi-halastavon kerül szem elé (Fotó: Nagy Miklós)

Felbukkanása talán összefüggésbe hozható az Atlanti-óceánon tomboló hurrikánokkal. A megfigyeléséhez közeli időpontban több, kontinensünkön kifejezetten ritka amerikai partimadár faj (alaszkai partfutó, kanadai lile, rövidcsőrű cankógoda) is felbukkant Európában.

 

Nagy Miklós

Darules közben aránylag sok gyűrűs példányt észlelnek a megfigyelők. Ha a gyűrűkombinációt vagy a gyűrűkódot – a viszonylag nagy távolság ellenére is – sikerül pontosan azonosítani, a Madárgyűrűzési Központ (ringers@mme.hu) fogadja az adatokat.

Gyűrűkombinációs jelölésű daru a Hortobágyon (Fotó: Nagy József)

Szeptember 15-én egy számunkra különleges történetű madarat sikerült lencse végre kapni Újszentmargita határában (Hajdú-Bihar megye, Nagy József). Ezt a darut, hat társával együtt 2017 novemberében, egy sűrű ködös napon fogták be Csongrád-Csanád megyében és szállították be a Szegedi Vadaspark Madármentő telepére. 2017. november 28-án jelölték meg a két fiatal és 5 felnőtt darut színkombinációs jelzéssel (3-3 színes gyűrű a két csüdön) és engedték szabadon Szatymaz határában, a Fehér-tónál. A hét elengedett madár közül eddig négyet figyeltek meg a későbbiekben itthon. A most észlelt - fiatal korában gyűrűzött - példány minden évben szem elé került egy vagy több gyűrűleolvasás erejéig, legtöbbször a Hortobágyon, de 2018-ban a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén is látták.

A most megfigyelt madár 2017-ben a jelölését és elengedését követően (Fotó: Lukács Katalin Odett)

Mivel Magyarországon csak rendkívül ritkán fészkel, a hazai jelölések csak a véletlen befogott példányokra korlátozódnak. Az északi fészkelési területeken a darvakat fiókakorban jelölik.

A hazai Madárgyűrűzési Adatbankban összesen 672 daruról több mint 3000 megfigyelési adatot tartunk nyilván. Ezeket többségében Finnországban jelölték. 

A nagytestű madarakra számtalan veszélyt rejt a sűrű köd, ilyenkor előfordul, hogy egy madár vagy kisebb csoport eltéved és berepül vagy besétál a településekre. A ködben történő repülés a távvezetékekkel átszőtt vidékeken végzetes lehet a madarakra, ezért az ilyen eltévedt és befogott példányokat a köd felszállta után, tiszta időben engedik el a természetvédelmi szakamberek.

A 2017-ben, első éves korában kalandosan kézrekerült és megjelölt daru szép felnőtt korú madár lett (Fotó: Nagy József)

A daru Eurázsia sűrű aljnövényzetű vizes élőhelyein fészkel. Ősszel nagy csapatokban vonulnak déli irányba. A Hortobágy az európai daruállomány kiemelt fontosságú gyülekezőhelye. A madarak nagy része az állandó fagyok beálltával áll tovább dél-európai és észak-afrikai telelőterületeik felé.

További információ a daruról a Tudástár Magyarország madarai oldalon: https://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-grugru

A közhiedelemtől eltérően partimadaraink őszi vonulása nagyon korán, már június végén elkezdődik.

Laposcsőrű víztaposó (Fotó: Simay Gábor)

Ebben az időszakban elsősorban a cankók közelebb fészkelő, elsősorban tönkrement költésű egyedei jelennek meg újra hazánkban. A csoport látványosabb, madarászok számára érdekesebb, szórványos képviselői azonban általában csak augusztus második felétől tűnnek fel a Kárpát-medencében.

Sárjáró (Fotó: Simay Gábor)

Az első hullámban az öreg, nászruhából vedlő, de még mindig látványos színezetű madarak, majd a hónap harmadik negyedétől fogva a fiatal tollruhás példányok jelennek meg, akik lassan átveszik az „uralmat” az öregek felett.

Sarki partfutó (Fotó: dr. Hadarics Tibor)

A csoport talál legjobban várt képviselői a partfutók, köztük is a sárjáró, a sarki partutó és a fenyérfutó, de ebben az időszakban tűnnek fel az első vékonycsőrű víztaposók és kőforgatók is és a rejtett életmódot élő nagy sárszalonkák. Ahogy megyünk bele a szeptemberbe, egyre nagyobb eséllyel figyelhetünk meg csigaforgatót és kis godát, ám az igazi ritkaságokra, mint a laposcsőrű víztaposó és a vándorpartfutó általában a hónap harmadik hetéig várni kell.

Kőforgatók (Fotó: Sallai Róbert Benedek)

Várva várt madaraink változatos élőhelyeken tűnnek fel. Elsődleges, eredeti élőhelyük a kopár, sekély parti zónával és nyílt vízzel rendelkező természetes tavak, de tekintve, hogy ezek a veszélyeztetett élőhelyek jelentős mértékben megfogyatkoztak, illetve állapotuk a megfelelő élőhelykezelés hiánya és a klímaváltozás okozta egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt leromlott, előtérbe kerültek a mesterséges, frissen csapolt halastavak, az élőhelyrehabilitációk, sőt, a nagyobb tavaink, mint a Balaton kövezése is.

Zalai Tamás