A közhiedelemtől eltérően partimadaraink őszi vonulása nagyon korán, már június végén elkezdődik.

Ebben az időszakban elsősorban a cankók közelebb fészkelő, elsősorban tönkrement költésű egyedei jelennek meg újra hazánkban. A csoport látványosabb, madarászok számára érdekesebb, szórványos képviselői azonban általában csak augusztus második felétől tűnnek fel a Kárpát-medencében.

Az első hullámban az öreg, nászruhából vedlő, de még mindig látványos színezetű madarak, majd a hónap harmadik negyedétől fogva a fiatal tollruhás példányok jelennek meg, akik lassan átveszik az „uralmat” az öregek felett.

A csoport talál legjobban várt képviselői a partfutók, köztük is a sárjáró, a sarki partutó és a fenyérfutó, de ebben az időszakban tűnnek fel az első vékonycsőrű víztaposók és kőforgatók is és a rejtett életmódot élő nagy sárszalonkák. Ahogy megyünk bele a szeptemberbe, egyre nagyobb eséllyel figyelhetünk meg csigaforgatót és kis godát, ám az igazi ritkaságokra, mint a laposcsőrű víztaposó és a vándorpartfutó általában a hónap harmadik hetéig várni kell.

Várva várt madaraink változatos élőhelyeken tűnnek fel. Elsődleges, eredeti élőhelyük a kopár, sekély parti zónával és nyílt vízzel rendelkező természetes tavak, de tekintve, hogy ezek a veszélyeztetett élőhelyek jelentős mértékben megfogyatkoztak, illetve állapotuk a megfelelő élőhelykezelés hiánya és a klímaváltozás okozta egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt leromlott, előtérbe kerültek a mesterséges, frissen csapolt halastavak, az élőhelyrehabilitációk, sőt, a nagyobb tavaink, mint a Balaton kövezése is.

Zalai Tamás