Vízimadarak segélykiáltása

Mi lesz a vizes élőhelyek madaraival?

Az idei évben Egyesületünk munkájában kiemelt figyelmet kapnak a vizes élőhelyek és azok madarai. A vízhez kötött fajok állománycsökkenése egyre aggasztóbb méreteket ölt, melynek oka az élőhelyek átalakulása és eltűnése.

 

Vízimadarak - Nagy goda

Az alföldi táj látványához szorosan kötődő szikes tavak egykor burjánzó élővilága lassan a múlté lesz. Kiszáradásuk egyre nagyobb méreteket ölt, a helytelen vízgazdálkodás és az egyre hosszabb csapadékmentes, aszályos időszakok sürgős lépéseket követelnek. A vízmegtartás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

A másik fő problémát az ipari-, építési- és turisztikai beruházások jelentik, melyek nagytavaink partjainak lebetonozásával, nádasainak kiirtásával és a vizek szennyezésével jár. A vizes élőhelyek ökoszisztémája így már nem képes ellátni feladatát, regenerálódni, pusztulásukat meg kell akadályozni.

A gazdasági érdekeket az élővilág védelmével összhangban lehet csak érvényesíteni, hiszen a természet csodálatos megújuló ereje is véges.

Nedves rétek, szikes tavak, mocsarak, tópartok madarai

Három jellegzetes fajt mutatunk be, melyek életmódja sok más fajhoz hasonlóan természetes vizeinkhez kötődik, és számuk drasztikus mértékben csökken.

A nagy goda karcsú, kecses partimadarunk, hosszú távú vonuló. A mocsaras, nedves, zsombékos rétek jelentik élőhelyét, ezen területek lecsapolása és feltörése költőhelyeinek elvesztését okozza. Rendszerint négy tojásból álló fészekaljat nevel, első sorban rovarokkal, férgekkel, csigákkal és egyéb gerinctelenekkel táplálkozik. Hazai állománya jelenleg 60-80 pár körül mozog, mely megfelelő vízviszonyok mellett újra a többszöröse is lehetne.

A bíbic nedves rétek, szikes területek, vizes szántók gyakori fészkelő madara. Könnyen felismerhető bóbitájáról és kerekded szárnyáról, valamint jellegzetes jajgató, „bé-bic” kiáltásáról. Az egyik leghosszabb ideig hazánkban tartózkodó, gyakran seregélyekkel együtt vonuló madarunk, akár februártól novemberig is találkozhatunk vele. Főleg rovarokkal, pókokkal, férgekkel, puhatestűekkel táplálkozik. Száma a nedves élőhelyek eltűnése és a mezőgazdasági nagygép- és vegyszerhasználat hatására rohamosan csökken.

A piroslábú cankó egyetlen cankófajunk, melynek fészkelőhelyét a szikes- és mocsárrétek jelentik. Az élőhelyek lecsapolása, kiszáradása és túllegeltetése is csökkenti állományát. Rovarokkal, apró rákokkal és rovarokkal táplálkozik. A mediterrán térségben telel, akár már júliusban útra kelhet hazánkból. A vízvisszatartás és a madárbarát kaszálási gyakorlat elterjedése segítheti számának növelését.

Mit tesz a vizes élőhelyek megóvásáért az MME?

  • Földön fészkelő fajok ragadozók elleni új védelmi módszerének tesztelése
  • Az MME Vízimadárvédelmi Szakosztálya által végzett állományfelmérések és védelmi javaslatok kidolgozása
  • Az élővilág és a mezőgazdaság számára egyaránt létfontosságú vízmegtartási módok terjesztése
  • A legeltetés és a kaszálás madárbarát módszereinek kidolgozása és megismertetése
  • Lakossági ismeretterjesztés, figyelemfelhívás a fenntartható vízfelhasználásra

Támogassa Ön is a vízimadarak védelmét!

  • 2.000 forinttal hozzájárulhat a lakosság tájékoztatásához
  • 5.000 forinttal hozzájárulhat az agrárgazdálkodókkal való együttműködéshez, vizes élőhelyvédelmi tevékenységeinkhez
  • 10.000 forinttal hozzájárulhat az egyedi fészekvédelem eszközeinek beszerzéséhez (fészekkosarak és vadkamerák)

Kérem töltse ki az alábbi mezőket!

  

Tumblebee környezetbarát termosz poharak, kulacsok és ételtárolók

A Tumblebee a környezetünket kímélő, tartósan használható, egészségkárosító anyagoktól mentes és nagyon mutatós termékeinek bevételéből ajánlott fel támogatást Egyesületünk részére. Köszönjük!

Környezetkímélő alternatíva a mindennapokban

Kávé nélkül nem indul be a napod? Nincs időd meginni a reggeli turmixodat munka előtt? Akkor a Tumblebee termosz poharai és fém kulacsai a legjobb választás a rohanó hétköznapokban! Tökéletes hőmérsékletű ital bárhol, bármikor, több órán keresztül, mindez stílusos külsőben!

A Tumblebee termékek hideg illetve meleg italokhoz is egyaránt alkalmasak, a duplafalú vákuumszigetelés pedig biztosítja, hogy tökéletes hőmérsékleten maradjon a kedvenc italunk az utolsó kortyig. Ugye te sem szereted, amikor a gondosan elkészített kávéd útközben kihűl? Szerencsére ennek vége!

Termosz poharaink tökéletes és fenntartható társak a mindennapi kávézáshoz / teázáshoz, az italod akár 6 órán keresztül hideg, vagy akár 3 órán keresztül meleg marad a duplafalú acél kialakításnak köszönhetően! Nem csak a kávé, a tea, de a kedvenc smoothie is ugyanolyan jól tud esni belőle. Tökéletes környezetkímélő alternatíva az eldobható papír poharak és műanyag palackok helyett, ami strapabíró, 100%-ban biztonságos BPA mentes műanyagból és élelmiszeripari rozsdamentes acélból készült. Nem tartalmaz kioldódó vegyi anyagokat és nem veszi át az ízeket és a szagokat sem.

Reggel főzd le kedvenc kávédat a trendi színű termosz pohárba, és kezdődhet a nap! Meglátod imádni fogod, tökéletes kiegészítőd lesz, legyen az egy értekezlet, úton a kocsiban vagy épp az irodádban! Csempéssz be egy kis színt és hangulatot a mindennapjaidba!

Ha éppen piknikezni indulsz vagy a munkahelyedre szoktál otthonról ebédet vinni, akkor a termosz ételtárolónk neked találtuk ki. A fedő pohárként is használható, a fém kiskanállal pedig kényelmesen, bárhol el tudod fogyasztani ételed.

Ráadásul a vásárlásoddal jó célt szolgálsz, hiszen nemcsak a környezetünket, de a madarakat is véded, mivel minden termék bevételéből 1%-ot az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek adományozunk a „Madárbarát Magyarországért”.

A madárvédelem céges támogatása

Ha egyetért az MME célkitűzéseivel, támogassa munkánkat! 
Támogatóink, adományozóink és önkénteseink hozzájárulása elengedhetetlen ahhoz, hogy a biológiai sokféleség megőrzésében, a madarak és élőhelyeik megóvásában hatékonyan tudjunk részt vállalni és tevékenyen közreműködni.

Támogassa a madárvédelmet!
  • Jelenlegi Adomány
  • Személyes adatok
  • Összesítés

Adomány rendszeressége

Adomány összege

Adomány összege
Ft

Fizetési mód

Adományával segíthet!

Minden felajánlott összeg számít, amit egy jobb világ reményében fektetünk be az emberek, a madarak és a természet számára.
Hozzájárulásával részesévé válik egy olyan közösségnek, akik a madarak és a természet védelmével foglalkoznak és valódi segítséget nyújtanak.

 

Amennyiben egy Ön számára kedves témában adományozna, nézze meg aktuális kampányainkat! 

Cicckafark

Örömmel mutatjuk be a Cicckafark márka termékeit, mely azon túl, hogy elbűvölő darabokból áll, hűen ábrázolja madarainkat.
Bodor Luca, a fa játékok készítője egy 5 madárból (zöld küllő, búbos banka, jégmadár, sárgarigó és macskabagoly) álló "Színpompás madaraink" csomaggal csatlakozott a Gondoskodó Termék programunkhoz, határozott időre, 2022. augusztusáig.

Luca így mesélt a kezdetekről és a figurákról: "A Cicckafark figurák kezdetét az inspirálta, hogy a fiamnak szerettem volna olyan madarakat adni, amikkel nem csak játszhat, de magába szívhatja a családban jelenlevő madártani ismereteket is. Én magam a fülöpházi madárvártán ismerkedtem velük, nyaraim legszebb heteit töltöttem ott gyermekként, nagyon fontos szelete az életemnek a madarak szeretete. Aztán elkészültek az első figurák, és azt éreztem, hogy EZ AZ! A palettámon legnagyobb részt hazai madárfajok szerepelnek, melyek elkészítésénél a Madárhatározó a legnagyobb segítségem! Igyekszem minden fajt hűen ábrázolni, hogy ne csak a játék, hanem az ismeretterjesztés is megvalósuljon általuk. Sok hazai és nagyvilági emlős is készült már az idők során, folyamatosan bővül a választék. Ebben a csomagban olyan madarakat gyűjtöttem össze, amik bár nagyon különlegesek, színesek, mégis bárki számára megfigyelhetőek.

A figurák gyerekbarát festéssel és CE jelzéssel készülnek, vagyis gyermekek számára is biztonságos!"

A Színpompás madaraink csomag eladásai után 1500 Ft-ot adományoz Luca az MME-nek, amelyet ezúton is nagyon köszönünk.

Ismerkedjenek meg a Cicckafark figuráival és a Színpomás madaraink csomaggal!

Adományozás

"Együtt a természetért"

Támogatása kiemelten fontos, hogy egyesületünk folytatni tudja munkáját, és hosszútávon is érdemben tehessen a természet védelméért és az emberekért.

Adományával segíthet!

Minden felajánlott összeg számít, amit egy jobb világ reményében fektetünk be az emberek, a madarak és a természet számára.
Hozzájárulásával részesévé válik egy olyan közösségnek, akik a madarak és a természet védelmével fogalkoznak és valódi segítséget nyújtanak.

Aktuálisan támogatható témáink:

Ebben az évben is fontosak számunkra a madarak!  →

Zöld küllő a 2022. év madara →

Vigyázzunk a fecskékre! 

Fogjunk össze a kék vércsékért

Éjjeli vadászaink kérése 

 

Eddig adományát sárga csekken fizette be?

Azt javasoljuk, jelen helyzetben rendezze befizetéseit otthonról, ha teheti!

Összegyűjtöttünk néhány fizetési lehetőséget, hátha segítségére lehet:

Mobiltelefon: bankkártyás fizetéssel

iCsekk alkalmazás - postakártyájára akár pontokat is gyűjthet
Simple alkalmazás - befizetéseit egy helyen tarthatja nyilván


Online: banki átutalással

A legtöbb kártyakibocsátó bank rendelkezésre tud bocsátani internetbanki hozzáférést is. A sárga csekk az utaláshoz szükséges minden információt tartalmaz. Fontos, hogy tüntesse fel a közlemény rovatban a befizetőazonosítót. Az utalásnak banktól függően lehetnek költségei.

Csekkautomata: ehhez ki kell mozdulni otthonról

A csekk beolvasása után az automatánál kiválaszthatjuk, hogy készpénzzel vagy bankkártyával kívánjuk rendezni a csekkeket. Arra kell figyelni, hogy a befizetett összegről kapott bizonylatot őrizzük meg és egy csekket csak egyszer fizessünk be. Amennyiben készpénzfizetési megoldást választjuk az adott üzlet pénztárában tehetjük meg, ahol az automata kihelyezésre került. Egy tranzakció során 5 darab csekket, maximum 290.000 Ft összegben fizethetünk be.

Csoportos beszedési megbízás: hamarosan elérhető lesz az egyesületnél is

Ez a fizetési mód az egyik legkényelmesebb és legolcsóbb módja a rendszeres befizetéseink kezelésére. A szolgáltató vagy, az az intézmény, amely meghatalmazást kap a befizetőtől meghatározott időközönként az előzetesen jóváhagyott összeget automatikusan beszedi a bankszámlánkról.

Bortársaság - Magazin a zempléni odúlakó madarakért

Mit művelsz? Hegyalja 2020 – Podcast és magazin

A Bortársaság 2011 óta készít évjáratkörképet Tokajról azzal a szándékkal, hogy a bemutassa az adott év legérdekesebbnek tartott borait, borászatait. Szép rendben: borászról egy rövid portré, kép, borok felsorolása, leírás, árak. Jó kis rendszer, hatékony, viszont nem alkalmas arra, hogy a számos történetet, amivel találkoztak, jóízűen elmesélje. Ezért a mostani, Tokajról szóló kiadványuk egy-egy részletre jobban fókuszál, nem borokról, hanem emberekről szól.

A 2020. január 23-án megjelent magazint támogatói áron, 500 Ft-ért lehet megvásárolni a Bortársaság boltokban és online, a befolyt összeget teljes egészében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kapja. Ez az összeg a Zempléni Tájvédelmi Körzet területén élő odúfészkelő madarakat segíti majd az odúk készítéséhez szükséges faanyag beszerzésével, odúk legyártásával, kihelyezésével és az ott fészkelő állományok monitorozásával.

A magazinról többet itt tudhatsz meg: LINK

 

Egy kis betekintő és ízelítő:

Mit művelsz?

 

Elindult a Bortársaság podcast csatornája. Borról, emberről.

"Az első évadban hegyaljai borászokkal beszélgettünk.

 

Bacsó András nyugdíjba megy. Ezt mi sem hittük elsőre, ezért elmentünk hozzá, hogy utána járjunk. De választ kaptunk arra is, hogy tud-e újat mutatni neki a fia, vagy mi a jó a szarvasbőgésben?

De kezdjük az elején...

 

Rajnai rizlinget ültetett a Szent Tamásba, és nem a magángépén utazik Angliába. Pezsgőkészítéstől a szökési sebességig sok minden belefért ebbe a beszélgetésbe Balassa Istvánnal."

 

A magazint megvásárolhatod a boltokban és a következő linken: https://www.bortarsasag.hu/hu/magazin/Hegyalja_2020_Magazin_borrol_emberrol 

 

Követheted őket a Facebookon: facebook.com/bortarsasag.hu vagy az Instagrammon: instagram.com/bortarsasag

 

 

 

Madárbarát Kert és Szolnoki Ágnes festményei

Madárbarát Kert programunkat szeretné támogatni Szolnoki Ágnes, aki 2015-ben kezdett akvarell technikával madártanulmányokat készíteni, mely festményekből művészi nyomatokat, füzeteket, hűtőmágneseket is készít. A festményekből készült reprodukciók (giclée printek) értékesítéséből minden eladott darab után 300 forinttal az MME-t támogatja.


 

Szolnoki Ágnes madaras munkáit az alábbi oldalakon találjátok meg:
www.szolnokiagnes.com
https://www.facebook.com/szolnokiagnes.with.love
https://www.instagram.com/szolnokiagnes

 

Mi a Madárbarát Kert program?

A Madárbarát kert program a különböző lakó- és munkahelyi környezethez alkalmazkodó madárvédelmi módszertani gyűjtemény. A Madárbarát kert a családi házak, háztáji kiskertek, parkok és arborétumok; a Madárbarát óvoda és a Madárbarát iskola az oktatási intézmények; a Madárbarát panel a panelházak lakóinak, a Madárbarát munkahely az irodában dolgozók és munkáltatók alprogramja.

 

A Madárbarát kert programban való részvételhez nincs szükség különösebb madártani ismeretre, jártasságra, a regisztrációt követően megküldött Madárbarát Kert Kalendárium minden szükséges információt tartalmaz. 

A Madárbarát kert program egyik legfontosabb jellemzője, hogy soha nem késő belevágni! Tehát az évnek nincs egyetlen olyan napja sem, amikor ne tudnánk elindítani új, vagy bővíteni már meglévő madárbarát kertünket.

 

További információ: http://www.mme.hu/madarbarat_kert_program