A kék vércséről

Hazánkban a kék vércse elsősorban az ország középső és keleti részén, az Alföld sík vidékein költ. A kék vércse hosszú távú obligát vonuló, telelőterülete Délnyugat-Afrikában van, a Dél-Afrikai Köztársaság északi részétől Namíbián és Botswanán keresztül Angoláig, Zimbabwéig és Zambiáig terjed. 
A kék vércse a többi sólyomféléhez hasonlóan nem épít saját fészket, költéséhez elsősorban a varjúfélék fészkeit foglalja el. Hazánkban a vetési varjú, szarka, dolmányos varjú fészkekben telepszik meg leggyakrabban, de szinte bármely, méretben megfelelő gallyfészket (pl. egerészölyv) vagy akár faodút, faüreget is elfoglalhat. A megfelelő élőhelyen mesterségesen kialakított fészektelepeket is hosszú távon használja és sikerrel költ azokban.
A kék vércse generalista ragadozó, költéskor leggyakoribb zsákmányai a rovarok közül kerülnek ki, bizonyos élőhelyeken fontos tápláléka a barna ásóbéka és egyes kisemlős fajok, főként a mezei pocok. 
A fajról bővebben a Magyarország madarai oldalon és a fajvédelmi program oldalán olvashat. 

Aktuális kékvércse-védelmi munkáink

• Költőhelyek létrehozása, kezelése
• Élőhely-fejlesztések, szakmai segítségnyújtás az AKG programoknak
• Költőállomány-monitoring, őszi gyülekezők szinkronja
• Vonuláskutatás

A parlagi sasról

A parlagi sas (Aquila heliaca) eurázsiai elterjedésű faj. Oroszországban, Kazahsztánban és Ukrajnában a sztyeppzónát követi elterjedési területe, amely a Kaukázus északi részétől egészen a Bajkál-tóig terjed. A keleti sztyeppek mellett a Pannon-régió és Anatólia bír még jelentősebb költőállománnyal. Kisebb állománya költ Bulgáriában és Macedóniában is. Elsősorban a fákkal, kisebb erdőkkel tarkított füves puszták, mezőgazdasági területek csúcsragadozója. Fészkét a táplálkozóterület közelébe, nyugalmas helyre, magas fák koronájába építi.  A hatékony védelmi erőfeszítések eredményeként hazai állománya a 80-as évektől kezdve lassan, de folyamatosan növekszik, a költőpárok száma napjainkra meghaladta a 200-at.

A parlagi sasról további információkat a Magyarország Madarai oldalon olvashat.

Aktuális parlagisas-védelmi munkáink

A 2000-es évek közepétől a sasokat veszélyeztető antropogén tényezők közül a mérgezés vált a leggyakoribb és legjelentősebb  veszélyforrássá, mely lényegében önmagában képes volt az örvendetes állománynövekedést megakasztani és újra veszélybe sodorni ezt az érzékeny fajt.  A ragadozók (elsősorban róka és varjúfélék) ellen kihelyezett mérgezett csalétkekből vagy az azok által elpusztított ragadozókból táplálkoznak a gyakran a nagy területeket bejáró, éles szemű sasok.  A probléma kezelésére az MME több szervezettel együttműködve hathatós védelmi intézkedéseket dolgozott ki, így:

• Kiképezte és működteti az első hazai méreg- és tetemkereső kutyás egységet, mely kiemelkedő szerepet kapott a mérgezéses esetek felderítésében.
• Jászberény mellett a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen üzemelteti az ún. „Sasközpontot”, mely menedéket nyújt a sérült vagy lábadozó ragadozómadaraknak. Emellett az ismeretterjesztésben, környezeti nevelésben is jelentős tevékenységet lát el.
• A Magyar Ragadozómadár-védelmi Tanácson belül életre hívta a Mérgezés-megelőzési Munkacsoportot, mely kidolgozta a mérgezés-gyanús esetekben alkalmazandó terepi, rendőrségi és állatorvosi protokollokat.
• Egy  forródrótot, illetve online-bejelentő felületet üzemeltet a ragadozómadár-mérgezéssel kapcsolatos bejelentések gyors és szakszerű kezelésére.
• A madarak pusztításával kapcsolatos adatokat online adatbázisokban gyűjti és kezeli.
• Képzéseket és találkozókat szervez a témában a fő érintett érdekcsoportoknak (vadászok, rendőrök, ügyészek, bírák, mezőgazdálkodók, természetvédelmi szakemberek).
• Jeladókkal felszerelt egyedek segítségével igyekszik részint preventív jelleggel csökkenteni a mérgezések számát, részint elősegíteni az esetleges előfordulások felderítését.  Ez a technika nagyon célszerű a nagyközönség felé történő kommunikációban is, hiszen az egyes egyedek élettörténetén, és esetleges pusztulásán keresztül könnyen átérezhető az őket veszélyeztető tényezők jelentősége.

A mérgezés elleni fellépés mellett az Egyesület igyekszik csökkenteni más, ember okozta veszélyeztető tényezők negatív hatásait is. A második legfontosabb pusztulási ok a középfeszültségű oszlopokra ülő sasokat érő áramütés, amely csökkentése érdekében madárbarát oszlopszerkezetek elterjesztésén dolgozunk partnereinkkel. A védelmi tevékenység magába foglalja az élőhelyek csökkenéséből adódó problémák kezelését is, amelynek érdekében az MME:

• javaslatot nyújtott be az egyik legfontosabb jászsági élőhelyen a Magas Természeti Értékű Terület kijelölésére,
• elkészítette a Jászság Különleges Madárvédelmi Natura2000 Terület fenntartási tervét,
• élőhely-fejlesztési akciókat folytat az apróvad-fajok egyedszámának növelése érdekében,
• együttműködik a területen gazdálkodókkal, hogy elősegítse a sasbarát szempontok érvényesítését.

A sasokat érő negatív emberi hatások kompenzálásaképpen helyenként mesterséges fészekalapok kihelyezésével, a veszélyeztetett fészkek őrzésével vagy éppen biztonságos téli táplálék biztosításával segítjük a parlagisas-állomány megmaradását. A kutatás és a folyamatos monitoring éppúgy része a védelmi munkának, mint az említett veszélyeztető tényezők feltárása és az ellenük való célzott fellépések.

Elért eredmények

Parlagisas-védelmi tevékenység a kezdetektől napjainkig

Az MME 1974-es megalakulása után kezdett védelmi tevékenységének elsődleges célja a parlagi sas kipusztulásának megakadályozása volt, hiszen az országos állomány akkor nem haladta meg a 15-25 költőpárat. Ennek érdekében felmértük az országos állományt, valamint feltártuk a faj fennmaradását negatívan befolyásoló tényezőket. E tevékenység közben évtizedes adatsorokat gyűjtöttünk a költés eredményességéről, a táplálkozásról, a pusztulási okokról, amely adatok a mai napig a védelmi tevékenység alapját jelentik.

A gyakorlati intézkedések koordinálására a MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztályán belül  létrejött a Magyar Parlagisas-védelmi Munkacsoport, amely az 1990-es években először a szlovákiai és szerbiai kollégákkal egy Közép-Kelet Európai, majd 1993-tól a Nemzetközi Parlagisas-védelmi Munkacsoport alapítását és koordinálását is felvállalta.

Az állomány növekedésével párhuzamosan a 2000-es évektől egyre intenzívebbé vált a kutatási és védelmi tevékenység, amely többek között magában foglal genetikai vizsgálatokat és műholdas nyomkövetést is. Az MME által egységesen kezelt térinformatikai adatbázisok tartalmazzák jelenleg a világon a legtöbb parlagi sassal kapcsolatos információt, amelyek számos tudományos és ismeretterjesztő publikációban kerültek bemutatásra.