Herptérkép online évértékelés - 2020
A még jelenleg is érvényben lévő járványügyi korlátozások miatt évzáró ülésünket nem tudtuk megrendezni, azonban az elmúlt évekhez hasonlóan ismét kiértékeltük a 2020-ban beérkezett adatokat, és még ha csak online formában is, de díjaztuk a „munkaverseny” legjobbjait.
Az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés programunk 2020-ban is eredményes évet zárt, az önkéntesek összesen 3 967 új feltöltést küldtek be a honlapra, így a működés első évtizedében már 65 607 előfordulási adat (40 562 kétéltű és 25 045 hüllő) gyűlt össze a hazai herpetofaunáról.
Érdemes megemlíteni, hogy az év során 2 390 adat a mobil alkalmazáson keresztül érkezett és a beérkezett megfigyelések 60 százalékához (2 360) fényképet is csatoltak, ami nagyban segíti a validálás folyamatát.
A 2020-as évben érkezett és az összes eddigi kétéltű megfigyelés fajonkénti eloszlása
A 2020-as évben érkezett és az összes eddigi hüllő megfigyelés fajonkénti eloszlása
Az elmúlt évben összesen 449 új feltöltő regisztrált, akik közül 316-an megfigyelést is töltöttek fel. Eddig 1 468-an osztottak meg adatot az összesen regisztrált 1 877 felhasználó közül.
Újonnan regisztrált felhasználók száma éves bontásban
A folyamatosan növekvő tendenciát mutató regisztrációk számában jelentős szerepe van annak, hogy adatrögzítő, valamint a fajok azonosításában segítséget nyújtó programunk Kétéltű- és Hüllőtérképezés, illetve Kétéltű- és hüllőhatározó néven, 2017 óta okostelefonra szánt, androidos alkalmazások formájában is elérhetőek.
A 2020-as évben honlapunkra beérkezett adatok területi eloszlása
A 2020-ban legtöbb adatot és legszebb képeket feltöltők közül a dobogósokat az év fajával díszített ajándékokkal jutalmazzuk, ezúton is megköszönve értékes munkájukat.
2020-ban a legtöbb adatot Wenner Bálint töltötte fel (252), a második helyen Baracsy Ákos végzett 141 megfigyeléssel, míg a harmadik helyet Dr. Kókai Károly szerezte meg 105 adatponttal.
A legtöbb fényképes adatot szintén Wenner Bálint küldte be (243). A második legtöbbet Varga Zsolttól kaptuk (72), míg a dobogó harmadik fokára Bíró Annamária fényképezte fel magát 68 kattintással.
A legszebb fénykép kategóriában a zsűri nem tudott dönteni és végül két megosztott győztest hirdetett: Hajdu Emese foltos szalamandra és Nagy Péter vöröshasú unka fotója végzett az első helyen. A harmadik helyen szintén hárman osztoznak: Bombay Bálint barna varangyot, Burkáné Pupler Éva zöld levelibékát és Pálvölgyi Kriszta nagy tavibékát ábrázoló fotóit díjaztuk. Altmann Péter foltos szalamandra fotója pedig a zsűri Különdíját érdemelte ki.
A két első helyezett, Hajdu Emese (foltos szalamandra) és Nagy Péter (vöröshasú unka) fotója
Legérdekesebb képet Nagy Barbara küldte egy túlméretes halat nyeldeklő kockás siklóról, míg az év fajáról Lévai Irén képét értékeltük a legszebbnek.
A díjazott képeket és 2020 legszebb fotóiból készült válogatásunkat ide kattintva lehet megtekinteni.
A díjazottakkal a Herptérkép programban regisztrált e-mail címükön keresztül vesszük fel a kapcsolatot.
A fotópályázat harmadik helyén osztozó fotók: barna varangy (Bombay Bálint), zöld levelibéka (Burkáné Pupler Éva), nagy tavibéka (Pálvölgyi Kriszta)
A legszebb, év faját ábrázoló fotót Lévai Irén készítette
Fehérhátú fakopáncs Munkacsoport / White-backed Woodpecker Working Group
2021 Januárjában felmerült a szakosztályban egy, a fehérhátú fakopánccsal (Dendrocopos leucotos) foglalkozó munkacsoport alapítása. Első feladatunknak egy országos felmérést tűztünk ki 2021 tavaszára, hogy pontosabb képet kapjunk a faj hazai elterjedésére és költőpárjainak számára vonatkozóan.
In January 2021 we began to organise a specialist group within the Hungarian Woodpecker Working Group that would focus on the White-backed Woodpecker (Dendrocopos leucotos). Our first task will be to conduct a nationwide survey in the spring of 2021 to establish more precisely where this species occurs and approximately how many breeding pairs there are.
Koordinátor / Coordinator: Molnár Márton
E-mail: marcipalkata@gmail.com
A fehérhátú fakopáncs országos felmérése 2021-ben
Száradék gyertyánon táplálkozó fehérhátú fakopáncs (Fotó: Molnár Márton)
A fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos), szakosztályunk logójául választott harkályfaj kulcsfontosságú, a természetes állapotú, idős korú, álló és fekvő holtfában gazdag erdők fontos indikátora. A hazai kilenc harkályfajunk közül a legritkább, és az egyetlen fokozottan védett. Jelenleg 260-760 párt becsülnek a szakemberek. Csoportunk egyik célja, hogy országos felmérést végezve pontosabb adatokat gyűjtsünk az állomány méretéről, változásáról és veszélyeiről. A faj védelme szempontjából fontos, hogy pontos adatokkal rendelkezzünk a hazai költő párok számáról, valamint az elterjedési területről. Ebből fakadóan a 2021-es országos programunk során két módszerrel kutatjuk majd e fokozottan védett fajt. A faj jelenlétének, vagy hiányának megállapítására irányuló felméréseket szervezünk azokra a területekre, ahol nem tisztázott a fehérhátú fakopáncs helyzete. Így reményeink szerint pontosan kirajzolódik majd a hazai elterjedési területe ennek a kiemelt természetvédelmi jelentőséggel bíró madárfajnak. Emellett az ismert élőhelyeken mintanégyzetek felmérését fogjuk végrehajtani, és az ezekből kapott adatok alapján állománybecslést végzünk. Bízunk benne, hogy a megszerzett ismeretek nagyban hozzájárulnak majd a fehérhátú fakopáncs, valamint a hazai erdei élőhelyek védelméhez.
White-backed Woodpecker (Dendrocopos leucotos) This species was chosen for our group logo because it is a key species, an important indicator of mature, deadwood rich forests. It is the rarest, most range-restricted and hence only Strictly Protected woodpecker species in Hungary. Currently 260-760 breeding pairs are estimated. One of our group’s aims is to conduct a nationwide survey to gather more precise data on its population size, trends and threats.
Tagtársaink fehérhátú fakopáncs keresés közben. Searching for Dendrocopos leucotos.
A fehérhátú fakopáncsról általában
Élőhelypreferenciája
Magyarországon elterjedésének súlypontja az Északi-középhegységben van,
de jelentősebb állománya él a Bakonyban és a Gerecsében is. A magasabb dombvidéki és középhegységi lombos erdők, jellemzően a 60–70 évesnél idősebb bükkösök fészkelője. A minimum 4-500 méter tengerszint feletti idős bükkösökben és elegyes (tölgy, kőris, gyertyán) lomberdőkben, ahol sok korhadó (holt)fa is található. Kedveli a középhegységi, zavartalanabb élőhelyeket, patakvölgyeket. Főként olyan részeken találkozhatunk vele, ahol sok korhadt fát talál. A Mátrában végzett vizsgálatok bizonyítják, hogy a hosszabb ideje felhagyott – erdőgazdálkodási tevékenységgel nem érintett – s emiatt holtfában, szerkezeti elemekben gazdagabb, természetszerű, idős bükkösökben mintegy háromszorosa a költőpárok sűrűsége a hasonló korú és adottságú, de hagyományosan kezelt bükkösökhöz képest. Közeli rokonaihoz hasonlóan állandó madár.
Élőhelypreferenciája
Magyarországon elterjedésének súlypontja az Északi-középhegységben van,
de jelentősebb állománya él a Bakonyban és a Gerecsében is. A magasabb dombvidéki és középhegységi lombos erdők, jellemzően a 60–70 évesnél idősebb bükkösök fészkelője. A minimum 4-500 méter tengerszint feletti idős bükkösökben és elegyes (tölgy, kőris, gyertyán) lomberdőkben, ahol sok korhadó (holt)fa is található. Kedveli a középhegységi, zavartalanabb élőhelyeket, patakvölgyeket. Főként olyan részeken találkozhatunk vele, ahol sok korhadt fát talál. A Mátrában végzett vizsgálatok bizonyítják, hogy a hosszabb ideje felhagyott – erdőgazdálkodási tevékenységgel nem érintett – s emiatt holtfában, szerkezeti elemekben gazdagabb, természetszerű, idős bükkösökben mintegy háromszorosa a költőpárok sűrűsége a hasonló korú és adottságú, de hagyományosan kezelt bükkösökhöz képest. Közeli rokonaihoz hasonlóan állandó madár.
A fehérhátú fakopáncs élőhelyei az idős, holtfában gazdag, természetes szerkezetű erdők (Fotó: Molnár Márton)
A homogén szerkezetű, fiatal erdők nem alkalmas élőhelyek a fehérhátú fakopáncs számára (Fotó: Molnár Márton)
Költésbiológiája
Territoriális madár, revírje meglehetősen nagy, híresen területhű faj. Évente egy fészekaljat nevel, amely 4-6 tojásból áll. A kotlást és az etetést is közösen végzi a két szülő. Monogám.
Táplálkozásbiológája
Sokszor keresi táplálékát a föld közelében, fatuskókon, melyekről a kérget igen nagy területről lehántja, az így megkopaszított fák az erdőkben messziről világítanak. Táplálékspecialista, főként szaproxilofág rovarokkal, cincérlárvákkal táplálkozik, melyeket a fa kérgének lebontásával szerez.
Territoriális madár, revírje meglehetősen nagy, híresen területhű faj. Évente egy fészekaljat nevel, amely 4-6 tojásból áll. A kotlást és az etetést is közösen végzi a két szülő. Monogám.
Táplálkozásbiológája
Sokszor keresi táplálékát a föld közelében, fatuskókon, melyekről a kérget igen nagy területről lehántja, az így megkopaszított fák az erdőkben messziről világítanak. Táplálékspecialista, főként szaproxilofág rovarokkal, cincérlárvákkal táplálkozik, melyeket a fa kérgének lebontásával szerez.
A fehérhátú fakopáncs táplálékának nagy részét a korhadó fában fejlődő rovarok teszik ki, például a nagy bíborbogár lárvája (Fotó: Molnár Márton)
Természetvédelmi megítélés
Mivel a fehérhátú fakopáncs élőhelypreferenciája mondhatni ütközik az erdőgazdálkodás érdekeivel, ezért a faj hosszútávú fennmaradásának kulcsa a megfelelő erdőgazdálkodásban (irányelvekben és érdekképviseletben) rejlik.
Az élőhelyeit érintő legfőbb veszélyeztető tényezők a változatos állapotú (álló, fekvő) és nagyméretű holtfa hiánya, vagy mennyiségének csökkentése és az élőhelyet nyújtó faállomány véghasználata. Az elterjedt erdészeti gyakorlat szerint végrehajtott, az erdőszerkezetet jelentősen homogenizáló állománynevelési munkák miatt a faj potenciális élőhelyeit jelentő magasabb dombvidéki és középhegységi lombos erdők (jellemzően a bükkösök) idősebb korban is gyakran csak kevésbé, vagy nem alkalmasak a faj megtelepedésére. Az ilyen hatású nevelővágások, valamint az egészségügyi termelések eredményeként holtfában és mikroélőhelyekben elszegényedett, homogén szerkezetűvé vált, jórészt elegyetlen faállományok alakulnak ki. A költési időszakban a költőhelyen folytatott erdőgazdálkodási tevékenység, elsősorban a fakitermelés, a meglévő fészekaljak pusztulását okozhatja, vagy zavaró hatása növelheti a költések sikertelenségének kockázatát.
Javasolt természetvédelmi intézkedések
A magasabb dombvidéki és középhegységi bükkösökben és bükkel elegyes gyertyános-tölgyesekben 20 m3/ha-t közelítő mennyiségben biztosítsuk a régebbi, már korhadt és frissebb holtfa együttes mennyiségét. Ez nem azt jelenti, hogy fahasználatonként kell visszahagynunk 20 m3 holtfát. Csupán arról van szó, hogy az évek során a természetes mortalitás, a kisebb dőlések, hó- és jégtörés következményeként keletkezett, nem összetermelt, már korhadt és frissebb holt faanyagból összességében hagyjuk vissza a fenti mennyiséget. Különösen fontos a nagyméretű fekvő holtfával együtt meghagyni a magas törzscsonkokat, és az élő fák közül feltétlenül visszahagyandók a koronában lévő vastag elhalt koronaágakkal rendelkező faegyedek. Nagyobb kiterjedésű, már területtel jellemezhető és jelentősebb faanyagot érintő széldöntések, vagy törések felszámolása esetén a fentiekhez hasonló elvek szerint járjunk el. Az erdőrészleten belül, ha erre lehetőség van, jobb, ha viszonylag egyenletes eloszlásban hagyunk vissza holtfát. A vágásos erdőgazdálkodás keretei között is tehetünk érdemi lépéseket a faj érdekében. Az élőhelyein az őshonos faállományok természetes felújítása, az idegenhonos faállományok őshonos fafajú erdővé alakítása, a véghasználatkor meghagyott hagyásfa-csoportok, a már említett visszahagyandó holtfa mind hozzájárulhatnak a faj megmaradásához.
Mivel a fehérhátú fakopáncs élőhelypreferenciája mondhatni ütközik az erdőgazdálkodás érdekeivel, ezért a faj hosszútávú fennmaradásának kulcsa a megfelelő erdőgazdálkodásban (irányelvekben és érdekképviseletben) rejlik.
Az élőhelyeit érintő legfőbb veszélyeztető tényezők a változatos állapotú (álló, fekvő) és nagyméretű holtfa hiánya, vagy mennyiségének csökkentése és az élőhelyet nyújtó faállomány véghasználata. Az elterjedt erdészeti gyakorlat szerint végrehajtott, az erdőszerkezetet jelentősen homogenizáló állománynevelési munkák miatt a faj potenciális élőhelyeit jelentő magasabb dombvidéki és középhegységi lombos erdők (jellemzően a bükkösök) idősebb korban is gyakran csak kevésbé, vagy nem alkalmasak a faj megtelepedésére. Az ilyen hatású nevelővágások, valamint az egészségügyi termelések eredményeként holtfában és mikroélőhelyekben elszegényedett, homogén szerkezetűvé vált, jórészt elegyetlen faállományok alakulnak ki. A költési időszakban a költőhelyen folytatott erdőgazdálkodási tevékenység, elsősorban a fakitermelés, a meglévő fészekaljak pusztulását okozhatja, vagy zavaró hatása növelheti a költések sikertelenségének kockázatát.
Javasolt természetvédelmi intézkedések
A magasabb dombvidéki és középhegységi bükkösökben és bükkel elegyes gyertyános-tölgyesekben 20 m3/ha-t közelítő mennyiségben biztosítsuk a régebbi, már korhadt és frissebb holtfa együttes mennyiségét. Ez nem azt jelenti, hogy fahasználatonként kell visszahagynunk 20 m3 holtfát. Csupán arról van szó, hogy az évek során a természetes mortalitás, a kisebb dőlések, hó- és jégtörés következményeként keletkezett, nem összetermelt, már korhadt és frissebb holt faanyagból összességében hagyjuk vissza a fenti mennyiséget. Különösen fontos a nagyméretű fekvő holtfával együtt meghagyni a magas törzscsonkokat, és az élő fák közül feltétlenül visszahagyandók a koronában lévő vastag elhalt koronaágakkal rendelkező faegyedek. Nagyobb kiterjedésű, már területtel jellemezhető és jelentősebb faanyagot érintő széldöntések, vagy törések felszámolása esetén a fentiekhez hasonló elvek szerint járjunk el. Az erdőrészleten belül, ha erre lehetőség van, jobb, ha viszonylag egyenletes eloszlásban hagyunk vissza holtfát. A vágásos erdőgazdálkodás keretei között is tehetünk érdemi lépéseket a faj érdekében. Az élőhelyein az őshonos faállományok természetes felújítása, az idegenhonos faállományok őshonos fafajú erdővé alakítása, a véghasználatkor meghagyott hagyásfa-csoportok, a már említett visszahagyandó holtfa mind hozzájárulhatnak a faj megmaradásához.
Az idős, böhöncös faegyedek visszahagyása az erdőgazdálkodás során nagyban segítheti a faj védelmét (Fotó: Molnár Márton)
A gazdaságilag kezelt erdőkből hiányoznak az idős fák, az elegyfák, és a holtfa, ezekben a fehérhátú fakopáncs nem találja meg életfeltételeit (Fotó: Molnár Márton)