Madarásszon velünk

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület működése során számos speciális faj- és területvédelmi programot hajt végre. Ezek az akciók jellegüknél fogva nem mozgathatnak meg tömegeket, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy nem elegendő, ha kutatóintézetként működünk szűk szakmai területeken. Ennél sokkal fontosabb, hogy tevékenységünk ezer szállal kapcsolódjon a lakosság mindennapi életéhez, fő célnak tűzve ki a közösségépítést és az emberek széles körű bevonását a gyakorlati természetvédelembe.


Közösségi programjainkkal, rendezvényeinkkel egész évben várjuk az érdeklődőket, lehetőséget kínálva a szabadidő érdekes és tartalmas eltöltésére.

Fenntarthatóság-pedagógia

A környezettudatosság egyéni hozzáállás kérdése. A képen sérült olajteknőjű traktorból kifolyó olaj szennyezi a tóvidéket.

 

A környezeti nevelés "megváltó" hatásának elmaradása

A múlt század ’60-’70-es éveiben lettek világszerte ismertek az olyan „civil” kutatók, mint Jacques Cousteau vagy Gerald Durrel, akik a médián keresztül, filmjeik, könyveik és személyiségük erejével, világméretű társadalmi bázissal a hátuk mögött további nyomást gyakoroltak a politikusokra. Végül az 1972-es, az „Emberi Környezetért” stockholmi ENSZ konferencia a természet- és környezetvédelem ügyét világpolitikai kérdéssé tette. 
 

A környezeti nevelés remélt, „megváltó” hatásának elmaradása (életvitelünk nem lett környezettudatosabb) arra ösztönözte a környezeti nevelés kutatóit és „frontharcosait”, hogy ennek okán újragondolják az ember és környezete viszonyának alakítására vonatkozó elképzeléseiket. A ’90-es évek végén ennek a világméretű együttgondolkodásnak az eredményeként, a környezeti nevelés eszmerendszerének rendszerszemléletűbb továbbgondolásaként született meg a fenntarthatóságra nevelés gondolata.

 

A fenntarthatóság-pedagógia paradigmája

A fenntarthatóság-pedagógia annyiban több a környezeti nevelésnél, hogy az ember és környezete közti kapcsolatot nem szűkíti le a természeti környezethez való érzelmi viszonyulás alakítására, hanem ezt a gazdaság, a politika, a technikai lehetőségek, a jog, az egyenjogúság, a jólét, a társadalmi együttműködés, a munkabiztonság, az élethosszig való tanulás, az analfabetizmus felszámolása, az iskoláztatás globális kérdéskörének rendszerében mintegy részfeladatként kezeli. Ez a felfogás a környezeti nevelés által hangoztatott biológiai és ökológiai rendszerszemléletet mintegy átemeli a gyakorlatba, hangsúlyozva azt, hogy a globális és helyi problémák csak társadalomökológiai alapon oldhatók meg.

A helyes élőhelyhasználat és gazdálkodás jelenti a középutat a táj, a
benne élő emberek és más élőlények fennmaradásához
(Fotó: Simay Gábor).

 

A gyakorlat nyelvére lefordítva, a veszélyeztetett fajok megmentésében a nemzeti parkok és a természetvédelmi őrök mellett legalább akkora szerepe van az adott ország gazdasági viszonyainak, gazdaság-, foglalkoztatás- és oktatáspolitikájának is. A parlagi sast, a szikes pusztát vagy a fecskéket nem a terepen lehet és kell csak megóvni, hanem az emberek gondolkodás- és viselkedésmódjának megváltoztatásával. Ezáltal, ez az első pillantásra természetvédelmi, konzervációbiológiai kérdés legalább ilyen mértékig tartozik az oktatásügyi, a belügyi, a népjóléti, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi tárcákhoz, mint pusztán a környezetvédelmi minisztériumhoz.
 

A fenntartható fejlődés napjainkra az egyik legjelentősebb, immáron globálissá vált kérdés, mellyel nemzetközi szervezetek, egyezmények, irányelvek és kutatások foglalkoznak (OECD 1997, 1998, Tbiliszi Nyilatkozat 2000, Föld Charta 2003, UNESCO 2003). A fenntarthatóság egyik központi eleme a rendszerszemléletű tudás megszerzése, mely a fenntarthatóság pedagógiai vonatkozásainak elsődleges fontosságát jelzi.

 

A környezeti nevelés, mint a szemléletformálás zászlóshajója

A környezeti nevelés a fenntarthatóság gondolatának megjelenésével nem vesztette el jelentőségét, sőt, bizonyos értelemben még növekedett is a fontossága. A természetökológiából vett „zászlóshajó-faj” fogalmi párhuzamával élve, a környezeti nevelés lehet a mindennemű környezet iránt tudatos szemléletformálás, a fenntarthatóság pedagógiai vonatkozásainak zászlóshajója. A természetszeretet lehet ugyanis az az alap, melyre építve az egyén már gyermekkorától rávezethető (szocializálható, nevelhető, tanítható) a természeti és társadalmi környezetre történő odafigyelésre.

A Madarász ovi és Madarász suli program a gyerekek nyelvére fordítja
le a környezettudatosság kérdéseit, rávezetve a gyerekeket
is a helyes cselekvési formákra.

 

A fenntartható jövő legfontosabb letéteményese az „új polgár”, aki egyre kevéssé puszta elszenvedője, végrehajtója a politikai akaratnak, helyette mindinkább partnere, közvetlenebb alakítója, résztvevője a döntéseknek és az ezt követő cselekvésnek. Ez a szemlélet a modern neveléselméletekben és a környezetpszichológiában egyaránt jelentkezik. Ennek az új polgárnak naprakészebb, társadalmilag és egyénileg egyaránt hasznosabb ismeretekre, jártasságokra és készségekre van szüksége. Ez a tudás csak egy átalakuló, korszerűsödő nevelési-oktatási rendszerben szerezhető meg, melynek részét kell képeznie a környezeti nevelést is tartalmazó tanulásnak a fenntarthatóságért.

 

Egyszerre áldott és áldatlan hazai helyzet

A környezeti nevelés hazai szabályozása (Közoktatási Törvény, Óvodai Alapprogram, Nemzeti Alaptanterv, Kerettanterv) kimondottan jónak mondható, ezzel szemben a mindennapok gyakorlata (mennyiség, minőség, tartalom, forma) elmarad a kívánatostól. Annak ellenére, hogy  a közoktatási törvény nagyfokú szabadságot biztosít az iskola pedagógiai programja és a helyi tanterv kidolgozása terén, elenyészően kevés közoktatási intézmény és pedagógus változtat alapvetően az évtizedes oktatási gyakorlatán. Még mindig egyeduralkodó a 45 perces időkeretben és elkülönült tantárgyakban gondolkodó, tantermi munkára épülő, ismeretközpontú oktatás, mely azonban megújulás nélkül képtelen megfelelni a környezeti neveléssel szemben támasztott azon elvárásnak, mely szerint ennek lehetőleg a környezetben, a környezetről és a környezetért kell történnie. A fenntarthatóság esetében a kép még ennél is aggasztóbb, a hazai közoktatásban a fenntartható fejlődés szemlélete, és ennek gyakorlati pedagógiai vonatkozásai alig valósultak meg.

 

Közoktatást segítő MME

Ezért a környezeti nevelés és a fenntarthatóság érdekében történő tanulás esetében is elengedhetetlen a közoktatás tartalmi és formai megújulása, köztük az informális és tanórán kívüli tevékenységi formák mind gyakoribb alkalmazása. Ehhez egyre nagyobb segítséget nyújtanak a külső, óvodát és iskolát segítő tereptanulmányi központok, intézmények és szolgáltatók, összefoglaló nevükön a közoktatást/fenntarthatóságra nevelést segítő intézmények, köztük civil természetvédelmi szervezetként a legnagyobb Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület komplex oktatási és szemléletformáló: Madárbarát óvoda, Madárbarát iskola, Madarász ovi, Madarász suli, Fővárosi természetbúvár foglalkozások, valamint a felnőttek szemléletformálását is felvállaló tábori és közösségi programjaival.


Amennyiben érdekli az óvodákban és iskolákban, a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

-

-

 

Ablaknak ütközés

A madarakat érő egyik leggyakoribb civilizációs ártalom az ablaküvegnek ütközés, mely szerencsére nem minden esetben végzetes, sok madár néhány perces, egy-két órás kábultságot követően el tud repülni. Rajtuk sokktalanító pihentetéssel tudunk segíteni, a probléma megelőzésének legbiztosabb módja pedig szúnyogháló, illetve speciális fólia használata. 

Üvegfalú irodaépület (fotó: Orbán Zoltán)

Napjaink városképéhez egyre inkább hozzátartoznak a magas, üvegfalú irodaházak (fotó: Orbán Zoltán)

 

tartalom gomb

 

 

Segíthetünk az ütközéstől kábult madárnak?

Igen.

A madarat tegyük egy szellőzőnyílásokkal ellátott, konyhai papírtörlővel vagy újságpapírral borított aljú (ürülék felszívása), biztonságosan lezárható papírdobozba (esetleg sötét vászonnal letakart madárkalitkába), lehetőleg egy kapaszkodásra alkalmas ülőrúdra úgy, hogy a madár farka ne érjen le az aljzatra.

A sokktalanító dobozt, kalitkát tegyük a lakás egy csendes, kiegyenlített hőmérsékletű zugába, és hagyjuk a madarat így pihenni egy-két órát. Enni, inni nem kell adni neki, a legfontosabb, hogy az állat a sötét, nyugodt környezetben kipihenhesse a megrázkódtató élményt.

A pihentetés letelte után vigyük ki a dobozt/kalitkát a szabadba (ablaktól távol!) és ott próbáljuk elengedni a madarat anélkül, hogy újra kézbe vennénk. Elengedés szempontjából előnyösebb a dobozos elhelyezés, mert ennek elég felnyitni a tetejét, és a madár máris elrepülhet, míg a kalitka általában szűk ajtaján ez nem biztos, hogy menni fog neki.

Amennyiben néhány órán belül nem tud elrepülni, a pihentetést érdemes egy-két napon keresztül folytatni. Ebben az esetben a madarat már kalitkába kell tenni (itt már ne takarjuk le) és megfelelő táplálékkal, továbbá ivóvízzel ellátni. Ha a madár ezek után sem repül el, illetve furcsán viselkedik (leesik az ülőrúdról vagy nem is tud megülni ezen; rázza, forgatja vagy lógatja a fejét), a sérülés valószínűleg súlyosabb és akár maradandó. Ilyenkor az utolsó lehetőség, hogy eljuttatjuk valamelyik madármentőhelyre.

Miért ütköznek ablaküvegnek a madarak?

Azért, mert a természetben nincs az üveghez hasonló tulajdonságokkal rendelkező anyag, így evolúciósan alkalmazkodni sem tudtak hozzá.

Az üveget két jellemzője teszi a madarak számára veszélyessé: 

  • szemből nézve az átlátszóság, 
  • oldalról, illetve a népszerű színezett üvegeknél szemből is a környező táj visszatükröződése.
atlatsuo_uveg

Átlátszóság esetén a legveszélyesebb helyzet, amikor a madár két egymásra néző ablakon keresztül – különösen ha szobanövényeken keresztül – átlát az épületen, …

tukrozodo_uveg

… de a tükrözött tájkép is szabad átrepülés illúzióját kelti ott, ahol valójában kemény felület van (fotók: Orbán Zoltán)

A problémát tovább fokozza, hogy a magasságuk és méretük miatt amúgy is legveszélyesebb irodaházakban gyakran késő estig, a belső világítás felkapcsolása mellett folyik a munka, a repülő madarakat pedig a fény még vonzza is az épületekhez.

Az őszi és a tavaszi vonulási időszakban korán sötétedik, ami a fentivel együtt további veszélyfokozó tényező, ráadásul az átvonulók többsége nemhogy embert, települést sem látott még soha életében, így esélye sem lehetett megtanulni elkerülni az ablakokat.

Létezik biztonságos megoldás már meglévő üvegfelületek esetén?

Igen.

Az okok ismeretében ezek megszüntetése jelenti a megoldást:

  1. hagyományos méretű és funkciójú, egy- és kétszárnyú, szellőzésre is használt ablakok esetében szúnyogháló felszerelése nemcsak a madarak ablaknak ütközését küszöböli ki biztosan, de légy- és szúnyogmentessé is teszi a belső teret;
  2. magas irodaépületek, toronyházak üvegfalai esetén is megoldást jelenthetnek azok a speciális fóliák, melyek:
    • az üvegfelület teljes fedésével egyaránt megszüntetik az üveg madarakra veszélyes tükröződését és átláthatóságát, 
    • vagy számunkra nem érzékelhető, de az ultraibolya (UV)-tartományban is látó madarak számára megfelelő nagyságú és sűrűségű csíkokkal, foltokkal, pókhálószerű mintával áthatolhatatlannak mutatják az üveget:


A potenciális veszélyforrást jelentően nagy üvegfelületekkel rendelkező épületek tervezésekor és működtetésekor a fentiek mellett legalább az alábbi lehetőségek is adottak:

A ragadozómadár-sziluettek biztos megoldást jelentenek?

Nem.

Ennek több oka van, melyekről a honlapunkon itt olvashat >>

Mit tehetünk, ha épületeknél tömeges madárelhullást tapasztalunk?

Bejelentést lehet tenni az eljáró hatóságnak.

Ablaknak ütközés következtében rendszeresen és tömegesen elpusztuló madarak esetén a szemtanú a megyei kormányhivatal Természetvédelmi Főosztályát értesítheti az alábbiak szerint:

  1. Bizonyító fotók készítése a ma már szinte mindenkinél ott lévő okostelefonnal.
  2. Néhány soros tájékoztató e-mail küldése a helyszín, az időpont(ok) és a tapasztaltak leírásával a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának, ennek hiányában a hivatal központi címére.
    LEGGYORSABBAN ÚGY TALÁLJUK MEG A MEGYEI ILLETÉKES FŐOSZTÁLYT, HA A GOOGLE KERESŐBEN KERESÜNK RÁ A VÁROS ÉS A FŐOSZTÁLY NEVE SZERINT. PÉLDÁUL: BUDAPEST+KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY.
    A bejelentés megérkezéséről, majd a vizsgálat eredményéről a hatóság válasz e-maileket küld.
  3. Amennyiben ilyen megerősítő visszajelzést nem kapunk vagy bármilyen okból azt gyanítjuk, hogy a bejelentésünk nem jut, nem jutott célba, továbbá ha a bejelentésünkre érkezett elutasító határozattal nem értünk egyet, csúcsszervéként a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához fordulhatunk a fent leírt módon.

Ez a követendő eljárás bármely természetkárosítás észlelése, illetve ennek belátható veszélye esetén is!

Ilyen esetekben a bejelentést azért nem tudja az MME megtenni, mert ha nem mi vagyunk a szemtanúk, akkor a hatóság munkáját sem tudjuk adatokkal, információkkal segíteni. Azaz, ha csak közvetítők lennénk, akkor ez a hivatalos vizsgálat lefolytatását, a szükséges intézkedések megtételét, az eredeti cél elérését is ellehetetlenítené. Ezért is hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy a hatósági bejelentést – a fentiekben részletezett módon – a problémát közvetlenül megtapasztaló szemtanú tegye meg. Köszönjük!

Ha az elhullott, sérült madár gyűrűs, az MME Madárgyűrűzési Központnak érdemes a teljes gyűrűszámot és egyéb adatokat elküldeni a ringers@mme.hu e-mail címre.

MME_YouTube_csatorna_lejatszasi_listak_oldal_1_honlapra.JPG
Figyelmébe ajánljuk az MME YouTube csatornáját, ahol ezres nagyságrendű videóból válogathat 
a kezdőoldalon vagy a tematikus összeállításokat tartalmazó lejátszási listák fülön
 
Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve - külső borító
Amennyiben érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a kertben végezhető mindennapi gyakorlati
madárvédelem, a Madárbarátok nagykönyvét ajánljuk figyelmébe (bolt >>), ...
 
Orbán Zoltán: Madármegfigyelők kézikönyve - külső borító
... ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat, 
a Madármegfigyelők kézikönyve segíthet önnek (bolt >>)
 
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

 

Orbán Zoltán

Sérült madarat találtam!

Bár a madarak gyakran tűnnek törékenynek, mint minden vadállat, elképesztő élni akarással és tűrőképességgel rendelkeznek, gyakran olyan sebekből képesek felgyógyulni, amit az emberek többsége nem élne túl. Ha a megfelelő dolgot tesszük velük, életerejük átsegíti őket azon az időszakon, amíg eljuttatjuk őket a legközelebbi madármentő állomásra.

 

A találkozás első pillanatai

Sérült madárral többnyire autózás közben  vagy kiránduláskor az út mentén találkozhatunk, az állat ilyenkor vagy mozdulatlanul kuporog vagy röpképtelenül a fűben ugrálva próbál menekülni. Ha ilyen madárral hoz össze a sors, mindenekelőtt maradjunk nyugodtan, és az első percet szánjuk a helyzet nyugodt felmérésére.

Az első kérdés annak minél pontosabb meghatározása, hogy milyen madárról van szó. Ez nem utolsó sorban a saját testi épségünk megóvása miatt fontos, mivel már egy vércse méretű ragadozó is kellemetlen sérüléseket okozhat erős markolású lábaival. Az ökölnél kisebb madarak nemigen okozhatnak problémát. , az ennél nagyobb kampós csőrű, erős karmos lábú ragadozókkal; a hosszú láb, nyak és csőr a gólyák, kócsagok és gémek jellemzője, ezekkel a madarakkal bánjunk óvatosan, mert sérüléseket okozhatnak.

A következő lépés a madár állapotának felmérése az árulkodó jelek alapján. A sérült madarakat gyakran már nagyon leromlott állapotban találjuk meg, amikor már sem repülni, sem futni nem képesek. A gubbasztás, a csukott szem, a felborzolt tollazat, a lihegés, a letargia rossz jel; a furcsán álló végtagok törött szárnyra vagy lábra utalnak; a remegés, furcsa mozgás hátterében mérgezés állhat, és gyakran véres sebek is láthatók rajtuk. Figyeljük meg a madár szemét, ebben a szülői tapasztalat sokat segít, mert a beteg madár szeme ugyan olyan fénytelen, vagy éppen ellenkezőleg csillogó, mint egy beteg kisgyereké.

 

Hogyan fogjam meg?

Ha nem fér el a markunkban, mind a madár, mind a magunk védelme érdekében az a legjobb, ha egy pokróccal, ronggyal, ennek hiányában pulóverrel vagy inggel leborítjuk az állatot. A fej letakarása jótékonyan megnyugtatja őket, egyszerűbbé teszi a megfogásukat. Ha semmi ilyesmi nincs kéznél, egy erősebb lombos ágat is használhatunk. A ruha anyag előnye, hogy abba lazán becsavarva a madarat akár szállíthatjuk is. Lehetőleg ne álljunk a madár fölé, mert ez számukra szokatlan és félelmetes, inkább guggolva közeledjünk.

 

Szállítás és elhelyezés

Egy sok szellőző lyukkal ellátott papírdoboz a legjobb szállító és rövid távú elhelyezési hely. A lecsukott tetejű doboz védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű környezete segít megnyugtatni és sokktalanítani a madarat. A dobozba érdemes néhány marék füvet, szénát vagy szalmát tenni, de az újságpapír bélelés is jó az ürülék felszívásához, ami fontos a madarak tollazatának tisztántartása miatt. Kisebb madarak esetén érdemes a papírdoboz két szemközti oldalán átszúrni egy ujjnyi vastag ágat, és erre ültetni a madarat. Ha képes megkapaszkodni, az már önmagában jó jel, fontos információ az állat állapotának felmérésében. Amennyiben a madár néhány napig nálunk marad, a doboz alján rendszeresen cseréljük az almot.

Fecske mentődobozok, ...
... a mentett fecskék etetése, ...
... majd szabadon engedése az MME Sumonyi madárgyűrűző állomásán
a 2008. év őszi fecske krízis alatt. (Fotók: Korompay Viktor).

Madár elsősegély, etetés és itatás

A madármentés legnehezebb, legösszetettebb kérdése annak eldöntése, hogy milyen elsősegély jellegű beavatkozásra van szükség. Mivel a cél a sérült madár mielőbbi eljuttatása a professzionális gyógyítókhoz, ne kezdjük el házilag kezelni a sebeket, a sérült csontokat. Ennél sokkal fontosabb a nyugalom és a védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű elhelyezés, ami segíti megnyugtatni a madarat, csökkenti a vergődő mozgást, ami egyrészt újabb sérüléseket okozhat, másrészt gyorsítja az erő- és energiatartalékok felélését.

A sérült madaraknak többnyire nincs szükségük elsősegély jellegű táplálásra, ami alól csak a hosszabb ideje éhező példányok kivételek. A madár éhezési állapota kis gyakorlattal megállapítható a mell közepén függőlegesen végighúzódó tarajos szegycsont kitapintásával. Ha késpengeszerűen vékonynak érezzük, az azt jelenti, hogy a madár akár napok óta nem evett. Ilyenkor érdemes megpróbálni néhány falattal megetetni a madarat. Verébszerűen kúpos csőr esetében magevő madárral, kampós vagy hegyesedő végű egyenes csőr esetében ragadozó vagy rovarevő madárral van dolgunk.

A sérült, önállóan táplálkozni és inni nem tudó madarak (és a fiókák) itatásának legbiztonságosabb módja, ha a madár csőrébe juttatott táplálékfalatok egy részét (nem kell mindet) langyos vízbe mártjuk (lásd az alábbi képen). Így az etetés is könnyebb, ráadásul elkerülhetjük a víz légcsőbe kerülését, ami a madarak anatómiai felépítése miatt a nem szakemberek által végzett itatáskor könnyen előfordulhat.

Mérgezett, súlyosan eléhezett rétisas szállítás előtti elsősegély jellegű
etetése vízbe mártott marhaszív-falatokkal a Jászberényi Állat-
és Növénykertben (Fotó: Czinge Anett).

 

A macskák számára készült konzervhús; a túróból, reszelt sajtból, főtt tojásból álló keverék; a forrázott lisztkukac; a nyers marhahús (elsősorban szív) az elsősegély jellegű madáretetés alapanyagai. A megtalálást (a madarak ekkor vannak a legrosszabb állapotban) követő első néhány etetéskor a táplálékfalatkákat - gyors energia utánpótlásként - szőlőcukorba (oldat vagy por) is márthatjuk. Ezek a „húsevő” táplálékok az önállóan táplálkozni nem tudó magevőket is átsegíthetik a krízisen. A falatok egyik madárcsoport képviselője esetében se legyenek vastagabbak a csőr átmérőjének felénél, és ne legyenek hosszabbak a csőrnél. Az etetéshez a legjobb hosszú szárú, lekerekített végű fémcsipeszt használni, mert ezzel a táplálékot mélyen a torokba tudjuk tolni. Ha a madár nem tátog, nem nyitja ki a közeledésünkre a csőrét, mutató és hüvelykujjunkkal felülről fogjuk meg a két oldalát, majd óvatosan nyissuk szét addig, hogy a csipesszel a falatot a szájnyílásba tudjuk csúsztatni. A falatokat érdemes az itatóvízbe mártani, mert ez könnyíti a nyelést, és egyben gondoskodik a vízutánpótlásról is. Az elsősegély jellegű etetés szerepe a veszélyes mértékben eléhezett madár azonnali energia-utánpótlása, ezért egy-egy alkalommal csak 3-4 falatot és lassan etessünk, a kínálások között hagyjunk időt a madárnak a nyelésre, pihenésre. Ha sikerült a madárba belediktálnunk némi ételt, és az benne is marad, csukjuk vissza a doboz tetejét, hogy alhasson, emészthessen. Egy felnőtt madarat rigó méretig elegendő naponta 3-4, az ennél nagyobbakat 2 alkalommal megetetni és megitatni.

Amint elláttuk az állatot, elkezdhetünk foglalkozni az elhelyezésével, mert ne felejtsük el, hogy a sérült egyednek korszerű szakellátásra van szüksége, amit csak az erre szakosodott intézményekben kaphat meg! 

 

Mit tegyünk ha ablaknak ütközött, kába madarat találunk?

Szerencsére sok esetben a madarak ilyenkor csak elkábulnak. Tegyük az állatot egy szellőzőnyílásokkal ellátott, biztonságosan lezárható papírdobozba vagy letakart madárkalitkába, és hagyjuk így pihenni egy-két órát a lakás egy csendes, kiegyenlített hőmérsékletű zugában. Enni, inni nem kell adni neki, a legfontosabb, hogy a sötét, nyugodt környezetben a madár kipihenhesse a megrázkódtató élményt. Amennyiben néhány órán belül nem tud elrepülni a madár - és ha lehetőség van rá -, a pihentetést érdemes egy-két napon keresztül folytatni. Ebben az esetben a madarat már kalitkába kell tenni (itt már ne takarjuk le) és enni- és innivalóval ellátni. Ha a madár ezek után sem repül el, illetve furcsán viselkedik (leesik az ülőrúdról vagy nem is tud megülni ezen; rázza, forgatja vagy lógatja a fejét), a sérülés valószínűleg súlyosabb és akár maradandó. Ilyenkor az utolsó lehetőség, hogy eljuttatjuk valamelyik madármentő helyre, ezekről részletesen olvashat itt >>. Az üvegnek ütközés problémájáról, a megoldás lehetőségeiről részletesen olvashat itt >>

 


A sérült madarak mentése az OzoneNetwork Egyenlítő c. műsora 2016.07.22-ei
adásában. A riportrész 39:43-nál indul – az indításhoz katt a képre
(Forrás: videa.hu).

 

Hova vihetjük a talált madarat?

A madarakat befogadó intézmények néhány kivételes esetet nem számítva nem tudnak kimenni az állatokért, korlátozott anyagi lehetőségeik miatt csak akkor tudnak segíteni, ha a madarak már hozzájuk kerültek! Ezért a legjobb megoldás, ha felhívjuk a legközelebbi madármentő állomást vagy állatkertet, majd mi magunk visszük be a madarat.

Madármentéssel, csak engedéllyel és megfelelő infrastruktúrával rendelkező intézmények foglalkozhatnak. Az MME helyi csoportjainak - két kivételével (Sasközpont, Fenékpuszta) - nincs meg a megfelelő infrastruktúrális háttere és engedélye a sérült madarak fogadására. Az alábbi központokat szeretnénk a segítókész lakosok figyelmébe ajánlani:

 

Hivatalos mentőközpontok országos listája (Kattintson a keresett megyére!)

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Kecskeméti Vadaspark
cím: 6000 Kecskemét, Műkert út 1
honlap: www.zookecskemet.hu
e-mail: info@zookecskemet.h
telefonszám: +36-76-320-121

Baranya Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány mentőközpontja
cím: 7900 Szigetvár, Alapi Gáspár u. 31.
honlap: www.baranyamadar.hu
e-mail: baranyamadar@hu.inter.net
telefonszám: +36-20-334-4608

Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
cím: 7691 Pécs-Somogy, Pajtás u. 17.
honlap: www.misina.hu
e-mail: misina@t-online.hu; info@misina.hu
telefonszám: +36-72-337-035, +36-20-217-3653

Békés Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Nincs mentőközpont.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Mályi Természetvédelmi Egyesület
cím: 3434 Mályi, Erkel Ferenc út 62.
honlap: www.mteweb.hu
e-mail: info@mteweb.hu
telefonszám: +36-30-689-2727

Miskolci Állatkert és Kultúrpark
cím: 3500 Miskolc, Csanyik-völgy
honlap: www.miskolczoo.hu
e-mail: info@miskolczoo.hu
telefonszám: +36-46-332-121

Alsódobszai Hernádmenti Természetvédelmi, Kulturális és Sport Egyesület
3717 Alsódobsza, Rákóczi út 69.
Tel.:06309982178
alsodobszaegyesulet@gmail.com
www.alsodobszaegyesulet.hu
www.facebook.com/alsodobszaite

Csongrád Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Szegedi Vadaspark
cím: 6701 Szeged, Pf. 724.
honlap: www.zooszeged.hu
e-mail: info@zoo.szeged.hu
telefonszám:+36-62-542-530, +36-62-542-531

Fejér Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Sóstó Vadvédelmi Központ
Cím: 8000 Székesfehérvár, Szárcsa utca 37
Honlap: https://sostoszekesfehervar.hu/vadvedelmikozpont
email: vadvedelem@varosgondnoksag.hu
telefonszám: +36-70-526-2793

Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány
cím: Székesfehérvár, Takarodó u. 5.
honlap: www.vadmadarkorhaz.hu
email: vadmadarkorhaz@gmail.com
telefonszám: +36-30-992-4876

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Xantus János Állatkert
cím: 9027 Győr, Kiskút liget
honlap: www.zoogyor.com
e-mail: zoogyor@zoogyor.com
telefonszám: +36-96-618-367

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Debreceni Állat- és Növénykert
cím: 4001 Debrecen, Pf. 181.
honlap: www.zoodebrecen.hu
e-mail: info@zoodebrecen.hu
telefonszám: +36-52-310-065, +36-52-413-515, +36-30-4504-878

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Górési Madár Mentőhely
cím: 4024 Debrecen, Sumen u. 2.,
Helyszín: Tiszafüred-Kócsújfalu, külterület Górés-Tanya

Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány
cím: 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6.
honlap: www.madarpark.hu, www.madarkorhaz.hu, madarpark.blog.hu
e-mail: okotele@t-online.hu, info@madarpark.hu, pusztadoktor@t-online.hu
telefonszám: +36-30-535-6484, +36-52-369-181, Dr. Déri János: +36-30-943-5494

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Malomháza, Vadaspark
cím: 4071 Hortobágy, Petőfi tér 9.
honlap: www.hnp.hu
e-mail: info@hnp.hu
telefonszám: +36-30-564-5773, +36-52-589-000, +36-52-589-321

Heves Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Gyöngyösi Állatkert
cím: 3200 Gyöngyös, Damjanich út 31
honlap: www.gyongyos-zoo.hu
e-mail: info@gyongyos-zoo.hu
telefonszám: +36-37-503-035, +36-30-655-1456
Alapvetően nem fogad sérült állatokat.

Tisza-tavi Ökocentrum
cím: 3388 Poroszló, Kossuth u. 41.
honlap: www.tiszataviokocentrum.hu
e-mail: info@ttoc.hu
telefonszám: +36-36-553-033, +36-36-553-074

Üröm Környezet- és Természetvédelmi Egyesület hevesvezekényi madármentő telephely
cím: 3360 Heves, Kossuth u. 8
honlap: www.uromegyesulet.hu
e-mail: artemisia.santonicum@gmail.com

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság „Sasközpont” Madár Mentőhely
cím: Jászberény, külterület 0221/2 hrsz.
honlap: www.facebook.com/saskozpont/
telefonszám: +36-20-358-8453

Jászberényi Állat- és Növénykert
cím: 5100 Jászberény, Fémnyomó út 3.
honlap: www.jaszberenyzoo.hu
e-mail: jaszoo@pr.hu
telefonszám: +36-57-415-010

Nógrád Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpont
cím: 3100 Salgótarján, Karancs út 78
e-mail: bnpnograd@upcmail.hu, nite@bnpi.hu
telefonszám: +36-32-413-255

Pest Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett mentőhely Dunakeszi településen
honlap: https://www.borzsony.org/oldal/madarmentes

Fővárosi Állat és Növénykert
cím: 1146 Budapest, Állatkerti körút 6-12.
honlap: www.zoobudapest.com
e-mail: info@zoobudapest.com
telefonszám: +36-1-273-4900, +36-1-273-4901

Szentendrei Kisállatkert
Cím: 2000 Szentendre Tegez utca 6861 HRSZ
Telefon:+3630 6257899
e-mail: szentendrezoo@gmail.com
Az állatokért nem tudunk kiszállni, beszállításos módon működünk. Bármilyen hazai védett és fok.védett fajt át tudunk venni

Somogy Megyei Kormányhivatal illetékességi területe
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság – Dráva Kapu Bemutatóközpont 
Csak Dél-Somogyból vállal mentést, a Balatonról nem tud vállalni madarat.
cím: 7570 Barcs-Drávaszentes, Fő u. 1.
honlap: www.ddnp.hu/drava-kapu
e-mail: dravaszentes@gmail.com
telefonszám:+3630/650-2332, +3630/463-9722, 0682/461-285
Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft
cím: 4431 Nyíregyháza-Sóstófürdő, Sóstói út
honlap: www.sostozoo.hu
e-mail: office@sostozoo.hu
telefonszám: +36-42-479-702

Tolna Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Nincs mentőközpont.

Vas Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Kőszeg, Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközpont
cím: 9730 Kőszeg, Arborétum utca 2.
honlap: https://buboscinege.hu/madarmentes
e-mail: bitl@onpi.hu
telefonszám: +36-30-218-4942
Kizárólag Vas megye területén végez madármentési tevékenységet.

 

Hol jelenthetjük be a talált madarat elszállításra?

Magyarország egész területe valamelyik nemzetiparkiigazgatóság illetékességi területébe tartozik. Ha mi magunk nem tudjuk a talált madarat eljuttatni a legközelebbi madármentő állomásra, vegyük fel a kapcsolatot az illetékes nemzeti park természetvédelmi osztályával vagy közvetlenül a tájvédelmi körzet őrével, ahol bejelentést tehetünk. Az alábbi link segítik a tájékozódást a hazai nemzeti parkokról, de a tudakozótól is megkérdezhetjük a szervezet aktuális telefonszámát és címét:

Nemzetipark-igazgatóságok portálja >>

 


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

 

-

 

 

-

 

Orbán Zoltán

 

Madármentés

Madármentéssel, csak engedéllyel és megfelelő infrastruktúrával rendelkező intézmények foglalkozhatnak. Az MME helyi csoportjainak - a Sasközpont kivételével - nincs meg a megfelelő infrastruktúrális háttere és engedélye a sérült madarak fogadására. Az alábbi központokat szeretnénk a segítőkész lakosok figyelmébe ajánlani.

Országos mentőközpontok

 

Hivatalos mentőközpontok országos listája

(Kattintson a keresett megyére!)

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Kecskeméti Vadaspark
cím: 6000 Kecskemét, Műkert út 1
honlap: www.zookecskemet.hu
e-mail: info@zookecskemet.h
telefonszám: +36-76-320-121

Baranya Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány mentőközpontja
cím: 7900 Szigetvár, Alapi Gáspár u. 31.
honlap: www.baranyamadar.hu
e-mail: baranyamadar@hu.inter.net
telefonszám: +36-20-334-4608

Misina Természet- és Állatvédő Egyesület
cím: 7691 Pécs-Somogy, Pajtás u. 17.
honlap: www.misina.hu
e-mail: misina@t-online.hu; info@misina.hu
telefonszám: +36-72-337-035, +36-20-217-3653

Békés Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Nincs mentőközpont.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Mályi Természetvédelmi Egyesület
cím: 3434 Mályi, Erkel Ferenc út 62.
honlap: www.mteweb.hu
e-mail: info@mteweb.hu
telefonszám: +36-30-689-2727

Miskolci Állatkert és Kultúrpark
cím: 3500 Miskolc, Csanyik-völgy
honlap: www.miskolczoo.hu
e-mail: info@miskolczoo.hu
telefonszám: +36-46-332-121

Alsódobszai Hernádmenti Természetvédelmi, Kulturális és Sport Egyesület
3717 Alsódobsza, Rákóczi út 69.
Tel.:06309982178
alsodobszaegyesulet@gmail.com
www.alsodobszaegyesulet.hu
www.facebook.com/alsodobszaite

Csongrád Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Szegedi Vadaspark
cím: 6701 Szeged, Pf. 724.
honlap: www.zooszeged.hu
e-mail: info@zoo.szeged.hu
telefonszám:+36-62-542-530, +36-62-542-531

Fejér Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Sóstó Vadvédelmi Központ
Cím: 8000 Székesfehérvár, Szárcsa utca 37
Honlap: https://sostoszekesfehervar.hu/vadvedelmikozpont
email: vadvedelem@varosgondnoksag.hu
telefonszám: +36-70-526-2793

Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány
cím: Székesfehérvár, Takarodó u. 5.
honlap: www.vadmadarkorhaz.hu
email: vadmadarkorhaz@gmail.com
telefonszám: +36-30-992-4876

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Xantus János Állatkert
cím: 9027 Győr, Kiskút liget
honlap: www.zoogyor.com
e-mail: zoogyor@zoogyor.com
telefonszám: +36-96-618-367

Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Debreceni Állat- és Növénykert
cím: 4001 Debrecen, Pf. 181.
honlap: www.zoodebrecen.hu
e-mail: info@zoodebrecen.hu
telefonszám: +36-52-310-065, +36-52-413-515, +36-30-4504-878

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Górési Madár Mentőhely
cím: 4024 Debrecen, Sumen u. 2.,
Helyszín: Tiszafüred-Kócsújfalu, külterület Górés-Tanya

Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány
cím: 4071 Hortobágy, Petőfi tér 6.
honlap: www.madarpark.hu, www.madarkorhaz.hu, madarpark.blog.hu
e-mail: okotele@t-online.hu, info@madarpark.hu, pusztadoktor@t-online.hu
telefonszám: +36-30-535-6484, +36-52-369-181, Dr. Déri János: +36-30-943-5494

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Malomháza, Vadaspark
cím: 4071 Hortobágy, Petőfi tér 9.
honlap: www.hnp.hu
e-mail: info@hnp.hu
telefonszám: +36-30-564-5773, +36-52-589-000, +36-52-589-321

Heves Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Gyöngyösi Állatkert
cím: 3200 Gyöngyös, Damjanich út 31
honlap: www.gyongyos-zoo.hu
e-mail: info@gyongyos-zoo.hu
telefonszám: +36-37-503-035, +36-30-655-1456
Alapvetően nem fogad sérült állatokat.

Heves megyei Kormányhivatal - Bükki Nemzeti Park Igazgatóság madármentő állomása
cím: 3300 Eger, Sánc utca 6.
honlap: www.bnpi.hu
e-mail: titkarsag@bnpi.hu
Kapcsolat: www.bnpi.hu/hu/termeszetvedelmi-keszenleti-telefonszam vagy az egri mentőállomás madármentő munkatársa (szállításban nem tud segíteni és DÉLTŐL kereshető): 06-30-305-8539

Tisza-tavi Ökocentrum
cím: 3388 Poroszló, Kossuth u. 41.
honlap: www.tiszataviokocentrum.hu
e-mail: info@ttoc.hu
telefonszám: +36-36-553-033, +36-36-553-074

Üröm Környezet- és Természetvédelmi Egyesület hevesvezekényi madármentő telephely
cím: 3360 Heves, Kossuth u. 8
honlap: www.uromegyesulet.hu
e-mail: artemisia.santonicum@gmail.com

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság „Sasközpont” Madár Mentőhely
cím: Jászberény, külterület 0221/2 hrsz.
honlap: www.facebook.com/saskozpont/
telefonszám: +36-20-358-8453

Jászberényi Állat- és Növénykert
cím: 5100 Jászberény, Fémnyomó út 3.
honlap: www.jaszberenyzoo.hu
e-mail: jaszoo@pr.hu
telefonszám: +36-57-415-010

Nógrád Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Baglyaskő-vár Természetvédelmi Látogatóközpont
cím: 3100 Salgótarján, Karancs út 78
e-mail: bnpnograd@upcmail.hu, nite@bnpi.hu
telefonszám: +36-32-413-255

Pest Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság által működtetett mentőhely Dunakeszi településen
honlap: https://www.borzsony.org/oldal/madarmentes

Fővárosi Állat és Növénykert
cím: 1146 Budapest, Állatkerti körút 6-12.
honlap: www.zoobudapest.com
e-mail: info@zoobudapest.com
telefonszám: +36-1-273-4900, +36-1-273-4901

Szentendrei Kisállatkert
Cím: 2000 Szentendre Tegez utca 6861 HRSZ
Telefon:+3630 6257899
e-mail: szentendrezoo@gmail.com
Az állatokért nem tudunk kiszállni, beszállításos módon működünk. Bármilyen hazai védett és fok.védett fajt át tudunk venni

Tollas Barát Madármentő Alapítvány Természetvédelmi Mentőközpontja 

Cím: 2330 Dunaharaszti, Fecskefű utca 13.
Honlap: tollasbaratmadarmento.hu
Telefon: +36306234695 
Bármely hazai védett vagy fokozottan védett fajt fogadunk. 
 

Somogy Megyei Kormányhivatal illetékességi területe
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság – Dráva Kapu Bemutatóközpont 
Csak Dél-Somogyból vállal mentést, a Balatonról nem tud vállalni madarat.
cím: 7570 Barcs-Drávaszentes, Fő u. 1.
honlap: www.ddnp.hu/drava-kapu
e-mail: dravaszentes@gmail.com
telefonszám:+3630/650-2332, +3630/463-9722, 0682/461-285
Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft
cím: 4431 Nyíregyháza-Sóstófürdő, Sóstói út
honlap: www.sostozoo.hu
e-mail: office@sostozoo.hu
telefonszám: +36-42-479-702

Tolna Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Nincs mentőközpont.

Vas Megyei Kormányhivatal illetékességi területe

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Kőszeg, Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközpont
cím: 9730 Kőszeg, Arborétum utca 2.
honlap: https://buboscinege.hu/madarmentes
e-mail: bitl@onpi.hu
telefonszám: +36-30-218-4942
Kizárólag Vas megye területén végez madármentési tevékenységet.

 

 

 

 

 

 


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

 

-

 

 

-