Rovarevő énekesek

A vonulás sok kockázatot és nagy igénybevételt jelent a madaraknak, különösen az akár 5–6.000 km távolságra levő telelőterületekre vándorló kistestű, olykor alig 10–15 grammos énekeseknek. Ezért nem meglepő, hogy mindig vannak olyan próbálkozó példányok, melyek inkább a helyben maradást választják. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években néhány faj esetében jelentősen nőtt az áttelelések gyakorisága.

Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...

... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

Vadszőlő közelében különösen számíthatunk rájuk

A télre beérő bogyós termések (borostyán, csipke, tűztövis stb.) többsége túl nagy ahhoz, hogy a veréb méretű vagy kisebb áttelelő rovarevők le tudják nyelni, a házfalakat díszítő vadszőlő dércsípte bogyói azonban olyan apróvá töpörödnek, hogy ezeket egy parányi csilpcsalpfüzike is el tudja fogyasztani.

A vadszőlő ...

... rengeteg apró termése ...

... télre érik be, ...

... és az ilyen nagy kiterjedésben borított falakon egész  télen kitart (Fotók: Orbán Zoltán).

Ezért a vadszőlővel befutott falak közelében, különösen ha ilyen helyen lakunk, érdemes szemmel tartani a sűrű bokrokban mozgó madarakat, mert a szokásos cinegék és pintyfélék mellett jó eséllyel feltűnhetnek vonulás helyett átteleléssel próbálkozó énekesek is.

Ennél azonban többet is tehetünk értük, ha a vadszőlős hely közelében olyan etetőt is működtetünk, melynek kialakításakor az ő speciális igényeiket is figyelembe vesszük.

... hogy a végén csak a kemény héj és a magház marad belőle (Fotó: Orbán Zoltán).

Hím barátposzáta ablakpárkány etetőn felkínált tepertőből táplálkozik (Fotó: Dr. Cseplák György).

Hogyan segíthetjük az áttelelő rovarevő éneseket?

A füzikék, poszáták, rozsdafarkúak, csukok, vörös- és szürkebegyek, ökörszemek közös jellemzője, hogy rovarfogáshoz alkalmazkodott vékony csőrük nem elég erős a napraforgómag héjának feltöréséhez, amin viszont - amint azt a rendszeresen az etetőkre járó barátposzáták megfigyelése igazolta - néhány egyszerű trükkel könnyen segíthetünk:

• a napraforgóba keverjünk olyan apró szemű magvakat, mint a köles, amit egészben is le tudnak nyelni (részletek >>);
•  
• az etetők újratöltésekor néhány maréknyi napraforgót klopfoló kalapáccsal, kővel, súlyzóval vagy mozsárban zúzzunk össze, hogy a magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is hozzájussanak a magbélhez;
•  
• a bokrok ágaira szúrjunk almát, melynek oldalából vékony szeletet levágva nyissunk "ablakot"  az erős gyümölcshéjon;
•  
• az ágakra akasztva tegyünk ki cinkegolyót, vízszintes felületre (például az etető vagy a közelben lévő odú tetejére) helyezünk ki egy-egy vaj- és lágysajt-téglát, ami a legnagyobb fagyban is puha marad, így folyamatosan biztosított az állati zsiradék ellátás (részletek >>);
•  
• változatos magasságban, lehetőleg a talajon is kínáljuk fel az eleségeket, így segítve az etetők asztalközösségét, ami apró táplálékmorzsákkal látja el a gyengébb csőrű fajokat (részletek >>);
•  
• az etetőn működtessünk itatót is (részletek >>).
•  

Segítse Ön is az adatgyűjtést!

Mivel szinte egyáltalán nincsenek információink az áttelelő példányok túlélési stratégiáiról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében. Ezért az etetőket lehetőleg ablaklessel kombinálva alakítsuk ki, ahonnan már egyetlen téli időszakban is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket.

Kérjük, ha november-február között a cikkben említett vagy más vonuló (kivéve: fekete rigó és vörösbegy, valamint a nem vonuló ökörszem) madárfaj áttelelő egyedével találkozik Magyarországon, regisztráljon és töltse fel adatait a Téli Madárles programba! Köszönjük!

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

Orbán Zoltán

A hazánkban természetvédelmi oltalom alatt álló (védett vagy fokozottan védett) kétéltű- és hüllőfajokat a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 2. és 8. számú melléklete tartalmazza.

A hazai kétéltű- és hüllőfajok egyedeit a védett állatfajok védelmére, tartására, hasznosítására és bemutatására vonatkozó részletes szabályokról szóló 348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet értelmében kizárólag közérdekből lehet tartani.

Ugyanez vonatkozik a fenti fajok gyűjtésére, illetve az egyedeik minden megjelenési formájára és származékaikra is.

Közérdeknek minősül a természetvédelmi érdek, valamint a természetvédelmi érdekekkel és célokkal összeegyeztethető oktatási, ismeretterjesztési, tudományos célú, illetőleg kultúrtörténeti hagyományápolásnak minősülő tevékenység, továbbá a közegészségügyi, környezetvédelmi vagy állategészségügyi veszélyhelyzet elhárítása.

Természetvédelmi érdeknek minősül a faj természetes állományának fennmaradása, szaporodása, illetőleg az adott állatfaj egyedének vagy állományának védelme, továbbá valamely védett vagy fokozottan védett faj egyedét, állományát veszélyeztető helyzet elhárítása, ideértve a védett vagy fokozottan védett fajok egyedei és élőhelyeik védelme érdekében szükséges intézkedéseket.

Származék: az elpusztult élőlény, az élettelen egyed azonosítható része, illetve az a termék vagy készítmény, amelyről csomagolása vagy egyéb irat, adat vagy körülmény alapján megállapítható, hogy a felsoroltak valamelyikéből készült, illetve ezek valamelyikéből származó összetevőt tartalmaz.

A 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 8. számú melléklete tartalmazza az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok listáját. A lista itt tekinthető meg: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0100013.kom

Ezen fajok egyedeire gyűjtési és tartási engedély csak korlátozott számú példányra, kutatási, oktatási célból, egyes fajok újranépesítése, újratelepítése vagy mesterséges szaporítása érdekében vagy egyéb közérdekből adható. Ebből következik, hogy „hobby-célra” ezek a fajok sem tarthatók jogszerűen. Fontos tudni, hogy ebbe a kategóriába tartozik számos, a terraristák által kedvelt állat, pl. márványos gőte (Triturus marmoratus), négycsíkos sikló (Elaphe quatuorlineata), leopárdsikló (Zamenis situlus), homoki vipera (Vipera ammodytes), homoki boa (Eryx jaculus) páncélos seltopuzik (Pseudopus apodus) stb.

A Washingtoni Egyezmény (CITES) hatálya alá tartozó fajok esetében külön tartási engedélyt nem kell kérni abban az esetben, ha az adott faj nem minősül sem a hazai jogszabályok szerint védettnek, sem veszélyesnek, sem invazív fajnak. Ugyanakkor az állat legális eredetét igazolni kell tudni. Ennek módja aszerint változik, hogy a faj a CITES Európai Uniós végrehajtási rendeletének melyik függelékébe és  mellékletébe tartozik.

A fajok különböző mellékletekbe sorolásának kérdésében jelenleg a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 338/97/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló BIZOTTSÁG (EU) 2019/2117 RENDELETE van hatályban: 
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:02019R2117-20191211&from=EN

Egy-egy adott fajjal kapcsolatosan érdemes az alábbi linken informálódni, hogy melyik függelékbe, illetve mellékletbe van besorolva: https://www.speciesplus.net/#/

A CITES hatálya alá tartózó, de nem bejelentésköteles gerinces hüllők és kétéltűek esetében elegendő az állat jogszerű megszerzését igazoló dokumentumot (adásvételi szerződést, számlát, blokkot) megőrizni. Ez tartásukhoz és szaporításukhoz is elegendő. Javasoljuk a kereskedelmük során az alábbi nyomtatvány használatát: „formanyomtatvány a "B" mellékletes fajok kereskedelméhez”, természetesen ez a „B” mellékletbe tartozó fajok esetében is használható: https://www.cites.hu/hu/dokumentumok/kategoriak/formanyomtatvany

 Az „A” mellékletbe tartozó gerinces állatfajok minden egyes példányára, valamint a „B” mellékletében szereplő emlős- madár- és szárazfölditeknős fajok élő példányaira (a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásainak egyes szabályairól szóló 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében felsorolt – un. kivont fajok kivételével) bejelentési kötelezettség vonatkozik.

A bejelentési kötelezettség alá eső fajok egyedeire az eredetet igazoló hatósági okiratot (tenyésztői bizonylat, származási igazolás, eredetigazolás vagy EU-bizonylat) kell kiállítani.

Az állat új tulajdonoshoz kerülésekor ezt az okiratot az új tulajdonos részére az állattal együtt át kell adni.

A 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése szerint a bejelentést - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a megszerzéstől, az ország területére történő behozataltól, az ország területéről történő kiviteltől, az elidegenítéstől, az elhullástól, a megsemmisüléstől, a szaporulat létrejöttétől, illetve a tartási hely megváltoztatásától, a megjelöléstől, újrajelöléstől számított 30 napon belül kell megtenni.

Az „A” mellékletbe tartozó fajok esetében kizárólag a sárga színű EU-bizonylat jogosít fel a példány eladására, eladásra való felkínálására, eladásra való szállítására, kereskedelmi célú bemutatására, kereskedelmi célú tartására, kereskedelmi célú megszerzésére, vételére, vételi ajánlat tételére vagy kereskedelmi célú felhasználására.

A bejelentési kötelezettség alá eső fajok egyedeit egyedi azonosítóval kell ellátni. Ez a hüllők esetében microchip lehet, míg a madarak esetében gyűrű vagy microchip. A teknősfajok fiatal egyedeit egészen a 10 cm-es haspáncélhossz eléréséig félévente fényképeztetni kell, a microchip-es jelölés helyett. A fotózást, és a bizonylat érvényesítését a lakhely szerint illetékes Kormányhivatal Természetvédelmi Osztálya végzi, ingyenesen. A bejelentéseket is ezekhez a hivatalokhoz kell megküldeni.

A CITES szabályozás áttekintéséhez ajánlható a nemrégiben megújult, jól áttekinthető honlap: https://cites.hu/hu

A veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló 85/2015. (XII. 17.) FM rendelet számos hüllőfajt sorol fel, amelyek egykor vagy ma is népszerűségnek örvendnek hobbiállattartók között (mérgeskígyófajok, krokodilfélék, nagytestű varánuszok, óriáskígyók, aligátorteknős stb.). Ezek tartása csak a jogszabályban megjelölt feltételek és engedélyek biztosítása és birtokában megengedett.

A fajokat a rendelet 3 kategóriába sorolja veszélyességük alapján: különösen veszélyes, közepesen veszélyes és elővigyázatosságot igénylő fajok.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 21. § (1) bekezdése szerint a különösen veszélyes állatfaj egyedét - kivéve ha e törvény végrehajtására kiadott rendelet eltérően rendelkezik - kizárólag állatkertben szabad tartani. A különösen veszélyes állatfaj egyedének tartására, szaporítására, elidegenítésére, másik állatkertbe történő át- vagy kihelyezésére, országba történő behozatalára, országból történő kivitelére, illetve bemutatására a természetvédelmi hatóság adhat engedélyt.

Fontos megemlíteni az invazív fajok egyedeivel kapcsolatos teendőket. Hüllőtartók körében ez elsősorban az ékszerteknőst érinti.

Magyarországon 2015. január 2-án lépett hatályba az az Európai Uniós jogszabály, amely az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről szól.

Az uniós jegyzékben szereplő idegenhonos inváziós fajokhoz tartozó, kedvtelésből tartott állatokat nem kereskedelmi céllal tartó tulajdonosok számára engedélyezni kell, hogy ezeket az állatokat természetes életük végéig megtarthassák.

Ehhez szükséges azonban néhány feltételt teljesíteni.

- Feltétel, hogy az állatokat már az uniós jegyzékbe való felvételüket megelőzően is tartották tulajdonosaik. Ez a dátum a szóba jöhető fajok esetében 2016. augusztus 1. és hitelt érdemlően igazolni kell a korábbi megszerzést.

- Másik feltétel, hogy az állatokat zártan kell tartani, és minden megfelelő intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy ne szaporodhassanak és ne szabadulhassanak ki.

Ezen feltételek teljesülése esetén az érintett állattartóknak lehetősége van egy erre rendszeresített nyomtatványon bejelenteni állataikat a természetvédelmi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatal felé. A hivatal a bejelentett állatokat nyilvántartásba veszi. A példányokat egyedi jelöléssel is el kell látni.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 24/F. §) értelmében az ország őshonos növény- illetve állatvilágára ökológiai szempontból veszélyes állatok kedvtelésből való tartása (és szaporítása, forgalomba hozatala is) tilos.

Ezen fajokat a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 1. számú melléklete rögzíti. Ezek között vannak az uniós jegyzékben szereplő idegenhonos inváziós fajok közül az amurgéb, a vörösfülű ékszerteknős 15 cm-nél kisebb páncélhosszúságú példányai, az amerikai ökörbéka, a halcsontfarkú réce, az észak-amerikai mosómedve, a nyestkutya, a nutria, a szürkemókus, az amerikai rókamókus és a csinos tarkamókus. Ezen fajok egyedei tehát a hazai szabályozás értelmében nem tarthatók, még a fenti, az 1143/2014/EU rendelet 31. cikk (1) bekezdésének a)-b) pontjában rögzített feltételek fennállása esetén sem.

A hazai farkoskétéltűek kitridgomba-fertőzéstől való védelme érdekében a 41/2010. (II. 26.), a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló Kormányrendelet a 3. § (1a) pontja értelmében tilos a szalamandrafélék (Salamandridae) és a szögletesfogsorú-gőtefélék (Hynobiidae) bármely faja egyedének, valamint a koreai hasadékszalamandra (Karsenia koreana) egyedének tartása, tenyésztése, forgalmazása, illetve e célra újabb példány nem szerezhető be.

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1000041.kor

https://www.kormanyhivatal.hu/hu/pest/hirdetmenyek/kornyezetvedelmi-termeszetvedelmi-hatosagi-informacio

A fenti linken a teendők leírása és a bejelentőlap is elérhető.

Természetesen a tartók számára felmerülő kérdésekben a Kormányhivatal készséggel nyújt szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást.

A keresztes vipera mérge alapvetően a keringési rendszert támadja, akár kritikusan alacsony vérnyomást és szívritmuszavarokat előidézve (mind pitvari mind kamrai arythmiák), amely az egyik legveszélyesebb ún. szisztémás (a teljes szervezetre kiterjedő mérgezés) tünetegyüttese lehet a mérgezésnek. Marása után gyorsan kialakuló fájdalmas, feszes duzzanat jelenik meg bőrpírral vagy bőrpír nélkül.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy előfordulhat a jellegzetes, ún. kettős fognyomok hiánya, amelyet alapvetően a viperamarás biztos ismérveként tartanak számon. Ez a jellegzetes harapásnyom, akár már fél óra elteltével is eltűnhet a marás után a kialakult helyi ödéma miatt (az ödéma egyszerűen összenyomja a fogak ejtette apró szúrt csatornát), s nem egy esetben, mire a beteg orvoshoz kerül, már csak az ödéma látszik harapásnyom nélkül. Továbbá, az állat fogváltása okozhat 3 vagy akár 4 fognyomot is, mely szintén nem a köztudatban élő tipikus viperamarás fognyomaira emlékeztet, így szintén megtévesztő lehet.

Nagyobb méregmennyiség bejutása esetén az ödémás folyamat akár az egész végtagot is érintheti. A regionális nyirokcsomók olykor fájdalmasan megduzzadhatnak. Egyes állományok mérge bőr alatti bevérzéseket idéz elő a megmart végtagon, ami az ödémához hasonlóan akár a törzsre is kiterjedhet. A hazai állományok marására azonban nem jellemzőek a bőralatti bevérzések - ha kialakul, általában csak lokális - így ezek nem indikátorai a súlyos mérgezésnek.

Szisztémás mérgezéseknél szinte általánosan lép fel hányinger és szédülés. A hányás, alhasi görcsök, hasmenés és ájulás megjelenése már kórházi felvételt indokol. Némely hazai állomány (dél-dunántúli, és egyes felső-tiszaháti állományok) mérge hat a perifériás idegrendszerre is, így ezek marása után a mérgezés súlyosságát jelzi a megjelenő látászavarok (kettős látás, homályos látás), kancsalság, és/vagy a szemhéjak ernyedt csüngése, orvosi ellátás késlekedése vagy hiánya esetén pedig nehézlégzés, légszomj alakulhat ki. Egyes hazai állományok egyedei okozta marás után előfordulhat, hogy az alacsony vérnyomás helyett magas vérnyomás lép fel, szintén szívritmuszavarokkal, mely ugyancsak a közepes és súlyos mérgezések szív- és érrendszeri tünete.

A tévhittel ellentétben, a keresztes vipera által okozott mérgezésekre nem igen jellemzőek a vérzési zavarok, sok esetben a vérzési idő a normális határértékek között marad. Ha mégis kialakul, akkor is általában enyhék. A vérképben megjelenő eltérések közül azonban a mérgezés súlyosságára utalhat a magas fehérvérsejt-szám, a csökkent vörösvértest-szám és haemoglobinszint, emelkedett szérum kreatin-kináz- és transzaminázszint, valamint a vérlemezkék alacsony száma. A magyarországi állományok által okozott marásoknál fehérje- és/vagy vérvizelés nem várható még a súlyosabb eseteknél sem, ellentétben más, észak- és közép-európai állományokkal. Noha egyes hazai állományok mérge különösen erősnek számít, a fajra jellemzően ezek méregtermelése is meglehetősen alacsony más, például a Mediterránemuban vagy a Közel-Keleten előforduló viperákhoz képest.

Magyarországon a keresztes viperák által okozott marások összehasonlíthatatlanul ritkábbak, mint Európa egyéb területein. Hazai viszonylatban véve évente hozzávetőlegesen 3-4 eset fordul elő, bár olykor évek telnek el baleset nélkül, mely híven tükrözi az állományok alacsony egyedszámát is. Hasonlóan más mérgeskígyófajokhoz, a keresztes vipera sem szereti „pazarolni” mérgét, ezért marásainak jelentős hányada (kb. 10-20%) nem okoz sem lokális, sem szisztémás tüneteket (ún. „száraz” marások). Sokszor csak igen keveset juttat be egy marás alkalmával, amely csak helyi tünetek kialakulásához vezet (ún. riasztó marások). Napjainkban a halálos kimenetelű keresztes vipera marások száma a fejlett kórházi ellátásnak és a rendelkezésre álló ellenszérumoknak köszönhetően Európa szerte igen alacsony. Hazánkban e viperafaj az elmúlt 60 év alatt mindössze két alkalommal okozott halálos balesetet, s az utolsónál a dramatikus tünetek megjelenésében jelentős szerepet játszott a megmart egyén fehérjeallergiája, mely végül a tragédiához vezetett.

Mindettől függetlenül, keresztes vipera marása esetén az orvosi felügyelet feltétlenül indokolt, hiszen egy súlyosabb mérgezés kórházi ellátást igényel!

Írta: Malina Tamás

Ajánlott irodalom

Warrell D.A. 2005. Treatment of bites by adders and exotic venomous snakes. BMJ. 331: 1244–1247.

Karlson-Stiber C., Salmonson H., Persson H., 2006. A nationwide study of Vipera berus bites during one year-epidemiology and morbidity of 231 cases. Clin. Toxicol. 1: 25-30.

Malina T., Krecsák L., Warrell D.A. 2008. Neurotoxicity and hypertension following European adder (Vipera berus berus) bites in Hungary: case report and review. QJMed. 101: 801-806.

Malina T., Krecsák L., Jelić D., Maretić T., Tóth T., Šiško M., Pandak N. 2010. First clinical experiences about the neurotoxic envenomings inflicted by lowland populations of the Balkan adder, Vipera berus bosniensis. NeuroToxicology [in press, doi: 10.1016/j.neuro.2010.11.007]