Madarak és macskák

A közepes méretű és kistestű macskafélék tápláléklistáján előkelő helyet foglalnak el a madarak. Akrobatikus ugróképességüknek, rendkívüli érzékszerveiknek, reflexeiknek, és a visszahúzhatóság miatt folyton tűhegyes, a vastag tollazatot átütni képes karmaiknak köszönhetően nemcsak a földön táplálkozó, de a felrebbenő és alacsonyan repülő madarakat – akár a fejük felett elsuhanó fecskéket (!) –  is el tudják kapni.

A természetben nem könnyű megfigyelni a hazai macskafélék (balra és középen hiúz, jobbra vadmacska) akrobatikus, akár 2 méter magas madárvadász ugrásait. A felvételek a jászberényi állatkert látványetetési programján készültek, ahol az állatok magasra kötött műmadár zsákmányra vadászva tartják formában magukat (Fotók: Orbán Zoltán és Patkós Gábor).

Mindazonáltal a táplálékuknak csak néhány, maximum néhány tíz százalékát teszik ki a madarak, többnyire mezőgazdasági kártevő rágcsálókat fognak, amivel évszázadokon keresztül hozzájárultak a porták rágcsálómentesítéséhez, a köztigazdaként ezek által terjesztett járványok (például pestis) megelőzéséhez.

Hálátlanul visszaéltünk a macskák bizalmával

A rágcsálóirtás dolgos évszázadait követően világszerte emberek millióinak okoznak nap mint nap örömet a lakásban rájuk váró, társállatként a kutyáknál kevesebb fizikai kontaktust és törődést (például napi többszöri sétáltatás) igénylő macskák. Ezért még inkább megérdemelnék, hogy okosan szeressük őket, megfelelően törődjünk velük. Ennek a felelősségteljes magatartásnak egyik központi eleme az lenne, hogy csak annyi utód jöjjön a világra, amennyi gondoskodó gazdához kerülhet. Ha nem így járunk el, a senkinek sem kellő kölykök az utcán születnek meg, ahol az oltatlanság miatt és féreghajtás hiányában betegségek tizedelik őket, vagy az autók kerekei alatt végzik.

Az elszabadult biológiai fegyver

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a házi macska a szó szoros értelmében vett biológiai fegyver, amit az emberiség évezredek óta alkalmaz a rágcsálók féken tartásában. Ez a feladatkör nem igényelte az amúgy is magányos, kevésbé társaságkedvelő állatok teljes, a kutyákéhoz hasonló szintű megszelídítését, ezért a ma velünk élő macskákat életmódjuk és megőrzött vad viselkedési jellemzőik alkalmasabbá teszik az embertől független életben maradásra, mint a kutyákat. A házi macska inkább a békés és befogadó helyhez, míg a kutya az őt gondozó gazdához kötődik. Ez a független magatartás a kis testmérettel és a kistestű zsákmányállat igénnyel együtt a házi macskát gyakorlatilag a patkányokhoz vagy a parlagi galambokhoz hasonlóan sikeres emberkövető fajjá tette.

A magas túlélési siker akkor válik kritikus tényezővé, ha a macskatartók nem ivartalanítják kedvenceiket, ugyanakkor mérték nélkül etetik őket és az utca macskáit, melyek kölykei a korlátlan táplálék-utánpótlásnak köszönhetően túlnyomórészt életben maradnak, és egy év elteltével már saját almot nevelnek. A helyzetet tovább rontják a munkahelyeken, lakótelepeken, horgásztanyákon élő gazdátlan, de a közösség által etetett, szintén ellenőrizetlenül, folyamatosan és sikeresen szaporodó macskák.

A túlszaporodó, alkalmazkodóképes házi macskák egész kontinenseken okozhatják fajok területi eltűnését, akár kihalását, és ilyen sajnálatos példáért nem kell Ausztráliáig menni. Az emlőskutatók Európa-szerte kongatják a vészharangot a mind ritkábbá váló vadmacskák miatt, melyek megfogyatkozásának okai között élen állnak a házi kedvenceink által terjesztett macskabetegségek, illetve a házi macskákkal történő hibridizáció.

A nagyságrend a probléma

A házi macskák madár zsákmányolása természetes jelenség, amit az érintett madárfajok természetes körülmények között ellensúlyozni tudnak. A problémát éppen ezért nem maga a madárvadászat, hanem a korlátlanul szaporodó macskaállomány területegységre vetített természetellenesen nagy egyedsűrűsége okozza.

Ennek érzékeltetésére egy jellemző összehasonlító adat: a Magyarországon is őshonos vadmacskánál a kifejlett állatok mozgáskörzete 100-500 ha között van, és mivel a szaporodási időn kívül magányosan élő állatokról van szó, ezt többnyire azt is jelenti, hogy ekkora területen maximum néhány példány él és vadászik. Ezzel szemben a házi macskák hektáronkénti állománysűrűsége településeinken átlag 3-4 egyed, egyes részeken akár  ennek százszorosa (!) is lehet, ami összehasonlíthatatlanul nagyobb, a normálist messze meghaladó ragadozó terhelést jelent a madarak számára.

A kóbor kutya- és macskaprobléma különböző

A problémahalmaz nem elhanyagolható eleme, hogy az egyaránt jól ugró és mászó macskákat – a kutyákkal ellentétben – nem tartják vissza a kerítések, így amikor csak kedvük szottyan, portyázni indulhatnak a környéken, természetesen kiemelt figyelmet fordítva a területükön működő etetőkre, itatókra, madárbarát kertekre. Eközben zsákmányul ejtenek bármit, ami az útjukba kerül: a kisrágcsálók, a nagyobb ízeltlábúak mellett madarakat is - akár balkáni gerle méretig. A madarak közül a fészket tökéletlen röpképességgel elhagyó fiókák (ilyen az énekesmadár fajok fiókáinak jelentős része) vannak a legnagyobb veszélyben, ezért macskás környéken könnyen előfordulhat, hogy utcahossznyi területeken éveken keresztül egyetlen fióka sem tud felnövekedni.

A hazai kutya- és macskakérdés kapcsán további nem elhanyagolható különbség, hogy míg a kutyákra vonatkozik az összeírási, veszettségoltási kötelezettség, ugyanez a házi macskákkal kapcsolatban – érthetetlen módon – nincs érvényben.

A kutyák a macskáktól eltérő zsákmányolási technikájuk miatt alapvetően nem
jelentenek veszélyt az etető, itató madaraira, többnyire "kukázási" és ivási
céllal keresik fel ezeket a helyeket. Ez madárvédelmi szempontból
még jó is, mivel a macskák többsége kerüli a kutyák mozgási
területét (Videó: Orbán Zoltán).

Akár kétmilliónyian is lehetnek!

A magyarországi kóbor és kóborló macskák állományának nagyságával kapcsolatban a 2 milliós (!) becslés is reális lehet (ennyi állat élhet például veszettségoltás és féreghajtás nélkül), az általuk okozott természetvédelmi kár pedig a sok százmilliós nagyságrendet is elérheti!

Egészségügyi problémák a játszótereken is

A kóborló, ugyanakkor körülöttünk élő házi macskák az emberre is veszélyes betegségeket és élősködőket terjesztenek.Sajnálatos módon ennek egyik legjellemzőbb helye a játszóterek homokozója lehet. Ezek különösen kedvelt macska WC-k, ahol a homokba rejtett ürülék fel sem tűnik a szülőknek, a mindent a szájukba vevő gyerekek viszont folyamatosan fertőződhetnek az ürülékkel terjedő, akár fejlődési visszamaradást, vakságot vagy idegrendszeri problémákat is okozó élősködő férgekkel.

Mit kellene tenni? Mit tehetünk a madarak védelmében?

A lehető legsürgősebb és legfontosabb lépés a hazai házi macska állomány túlnyomó többségének ivartalanítása lenne. Ez a komplikáltabb beavatkozást igénylő nőstények esetében is megoldható 10.000 Ft alatt, ami egyetlen gyakran áldozatul eső széncinege (a 2011-es év madara) természetvédelmi értéke. Ne felejtsük el, hogy a feleslegesen meg nem született kölykök nem éheznek, nem szenvednek el állatkínzást, és elaltatni sem kell őket!

Ivartalanítással 10-15 év alatt állománygyérítés nélkül is visszaszorítható lenne a túlszaporodott házi macska állomány. Országos szinten meghirdetett, koordinált és akár valamilyen formában támogatott (kedvezményes műtéti ár) ivartalanítási kampány nélkül az állatok alkalmi kilövése sem hozna tartós eredményt, arról nem is beszélve, hogy ez a módszer a lakosság érzelmi ellenállása és a belterületi fegyverhasználat korlátozása miatt nem is reális eszköz.

Ne etessük a kóbor macskákat, mert ezzel hozzásegítjük őket a korlátlan szaporodáshoz, melynek következtében néhány év alatt akár több tucatnyira is emelkedhet a számuk. Ha kóbor macskát találunk, vigyük el egy állatotthonba, ahol megfelelő ellátást kap, és ivartalanítás után esélye van gazdához kerülni.

Az ivartalanítás természetesen nem érinti a macskák vadászképességeit, ezért fontos lenne néhány tartástechnikai, illetve macskamentesítő madárvédelmi megoldás széleskörű alkalmazása, különösen a Madárbarát kert programban:

• A házi kedvencként tartott macskákat lehetőleg akkor engedjük ki (napnyugtától-napkeltéig), amikor a potenciális zsákmányállat énekesmadarak nem aktívak.
• A legproblémásabb fiókareptetési időszakban (május, július) mindenképpen próbáljuk napközben zárt helyen tartani a macskát. Éjjel az énekesmadarak fiókái és a szülők is mozdulatlanul pihennek, ezért a hallás alapján vadászó macskák ilyenkor inkább egerésznek.
• Ha ez nem megoldható, vagy a macska nem a házban lakik, lehetőleg reggel etessük meg, lakassuk jól, mert az ilyenkor elnehezült állat kisebb hajlandóságot mutat a vadászatra, inkább másik kedvenc elfoglaltságának – a lustálkodásnak hódol.
• A szabadban lévő macska lehetőleg állandóan viseljen csengővel, gömb csörgővel, még inkább csörgősorral (állatkereskedésekben kapható) ellátott nyakörvet (és azonosító bilétát), melynek hangja időben figyelmezteti a madarakat a lopakodó ragadozóra.
• Macskás környéken C típusú odút csak szőrmés ragadozók elleni védelemmel ellátva tegyünk ki a talajszint közelébe vörösbegynek, ökörszemnek, hantmadárnak.
• Ahol sok a macska, az etetőt, itatót, porfürdőt lehetőleg ne a talajon, hanem valamilyen magaslati ponton vagy függesztve működtessük.

A fejmagasságban lógó vagy magasra helyezett etető és itató esélyt ad a madaraknak a menekülésre (Fotók: Orbán Zoltán).

• Az alábbi felvételen látható, magasra emelt, nagyméretű etetőtálca ragadozók elleni védelmét a közvetlen szomszédságában lévő örökzöld bokor is segíti, amit a madarak (a videón mezei és házi verebek) búvóhelyként tudnak használni. Ezzel a megoldással tavaszól őszig az itató is macskamentessé tehető. Bár az ügyes ragadozók fel tudnak jutni rá, a magasság miatt a madaraknak van idejük felrebbenni. Az etetőtálca védelme tovább fokozható, ha a peremére és a lábakra tüskés ágakat (tűztövis, kökény stb.) rögzítünk, így a macskák már nem tudnak felmászni az eszközre.

• Ha eszközeinket mégis szeretnénk a talajszinten használni, akkor ezt nyílt területen tegyük és az etető, itató, porfürdő legalább néhány négyzetméteres körzetében folyamatosan nyírjuk rövidre a füvet, hogy a szőrmés kisragadozók ne tudják észrevétlenül megközelíteni a madarakat.

Amint az ezen a felvételen is látható, a magas aljnövényzetben a macskák a
madárvédelmi eszköz közvetlen közelében tudnak elrejtőzni, ami
nagyban segíti a vadászat hatékonyságát.

Ezzel szemben a nyírt gyep semmiféle fedezéket nem kínál, ezért ilyen helyen
a zsákmányolás sikere is jóval alacsonyabb, azaz a madarak sokkal
védettebbek (Videók: Orbán Zoltán).

• A talajetető, -itató és -porfürdő fölé tetőlécből (illetve bármilyen szilárd vázból) és csibedrótból vagy néhány centis szemekből álló, kellően szilárd fémhálóból építhetünk olyan védő ketrecet (javasolt méret: legalább 1x1 méteres alapterület és 1,5 m-es magasság) is, melynek felső részén a drótba akkora lyukat vágunk, hogy azon egy fekete rigó éppen beférjen. Mivel egy fiatal vagy sovány, kisebb testű macska ekkora lyukon is át tud bújni, a nyílás köré drótozzunk tüskés ággallért, ami a ragadozót távol tartja, a bejáratot előbb-utóbb elfedező madarakat viszont nem akadályozza a bebújásban.

A macskák ellen védő "eszköz a ketrecben" megoldás lényege, hogy az etetőt, itatót porfürdőt (nem csak a talajon!) olyan fémhálóval vesszük körül, melyen a madarak beférnek, a ragadozók azonban nem. Ez akkor nyújt biztosabb védelmet, ha olyan alapterületű, hogy a macska benyúlva sem érheti el a madarat (Fotók: fent - Orbán Zoltán, lent - rspb.org.uk).

• A macskák etetős és odús fára való feljutását tüskés gally vagy szögesdrót gallérral eredményesen gátolhatjuk. 

Orbán Zoltán

A közepes méretű és kistestű macskafélék tápláléklistáján előkelő helyet foglalnak el a madarak. Akrobatikus ugróképességüknek, rendkívüli érzékszerveiknek, reflexeiknek, és a visszahúzhatóság miatt folyton tűhegyes, a vastag tollazatot átütni képes karmaiknak köszönhetően nemcsak a földön táplálkozó, de a felrebbenő és alacsonyan repülő madarakat - akár a fejük felett elsuhanó fecskéket (!) -  is el tudják kapni.

Mindazonáltal a táplálékuknak csak néhány, maximum néhány tíz százalékát teszik ki a madarak, többnyire mezőgazdasági kártevő rágcsálókat fognak, amivel évszázadokon keresztül hozzájárultak a porták rágcsálómentesítéséhez, a köztigazdaként ezek által terjesztett járványok (például pestis) megelőzéséhez.

A házi macska ma már kevésbé rágcsálóirtó biológiai fegyverként, sokkal inkább társállatként tölt be fontos szerepet az életünkben.

 

VII. Herpetolgógiai Előadóülés - 2023. november 20.

VI. Herpetológiai Előadóülés - 2019. február 26.

V. Herpetológiai Előadóülés - 2016. március 7.

IV. Herpetológiai Előadóülés - 2014. február 2.

III. Herpetológiai Előadóülés - 2012. március 27.

II. Herpetológiai Előadóülés - 2010. február 22.

I. Herpetológiai Előadóülés - 2008. október 6.

A pannongyíkról

A pannongyík (Ablepharus kitaibelii fitzingeri) Magyarország egyik legkevésbé ismert hüllője. Ceruzavékonyságú teste és fürge mozgása miatt még olyan helyeken is gyakran elsiklik fölötte a tekintetünk, ahol pedig szép számmal akad belőle. Elsősorban a dombvidéki és középhegységi alacsony füvű gyepeket népesíti be, de helyenként síkvidékeinken is előfordul.

Fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke 500.000 Ft. Ezt a kiemelkedő védelmi státuszt leginkább élőhelyeinek rohamos beépülése vagy degradációja indokolja. A Budai-hegységben élő állományt a város terjeszkedése, a dombvidékeken élőket pedig az egykor gondosan karbantartott, legeltetett, mára felhagyott száraz legelők gyomosodása, cserjésedése veszélyezteti.

Helyszínek

Szakosztályunk 2011-ban meghirdetett pannongyík-programjának sarokpontja olyan állományok felkeresése, amelyekről régen, estenként több mint 100 év távlatából származott utoljára adat. Elsődleges célpontjaink a Tapolcai-medencében található Szentgyörgyhegy, tőle nem messze a Somló-hegy, a Várpalota környéki száraz dombok, a Pilis-Visegrádi-hegység négy pontja, a Gödöllői-dombság déli nyúlványának legvége Pánd település határában és a Kiskunságban található Nyárlőrinci-erdő. Ez utóbbinak azért is van különös jelentősége, mert itt nem jellemző élőhelyen, alföldi homokbuckákon került elő a faj – még a XX. század első felében.

2016-ban új, potenciális élőhelyek felmérését végeztük a Gödöllői-dombság, a Vértes, a Gerecse és a Kiskunság területén. Az élőhelyeken nem találtunk új populációt, de a dombvidéki és középhegységi helyszínek pannongyík számára alkalmasnak tűnnek. Az alföldi helyszíneken a Kiskunsági Nemzeti Park által átadott, az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés felületén megjelenő egyes adatpontokat ellenőriztük vissza. A két felkeresett helyszín pannongyík számára egyértelműen alkalmatlan, viszont ismert vagy potenciális elevenszülőgyík-élőhely. A feltöltött adatok mögött nagy valószínűséggel fajtévesztés áll. Az elevenszülő gyík megtalálható a Kolon-tónál is, ahonnan az Alföldről egyedüliként ismert bizonyító pannongyík példány előkerült, igaz télen, elpusztult állapotban és épület belsejében. Mégis, a környező élőhelyek alapján talán érdemes lenne az alföldi felmérést erre a területre összpontosítani. A Herptérkép felületére jó minőségű fotóval illusztrált új észlelést töltöttek fel a Zemplén hegységből, Füzértől a szlovák határ irányában (37 023 sz. adatpont), illetve a Börzsöny nyugati részéről (40 905 sz. adatpont, ez fotó nélküli), így a pannongyík ismert magyarországi előfordulási helyei ismét gyarapodtak.

Az érdi áttelepítés

Néhány éve tudjuk, hogy egy érdi belterületi telken jelen van a pannongyík. A teljesen körbeépített telken megőrződött a Tétényi-fennsík folytatását képező mészkőplató eredeti növényzete. A pannongyíkok jelenlétét többszöri terepbejárással sikerült igazolni, emellett zöld gyíkok és rézsikló is előkerült innen. Az izolált belterületi élőhely hosszú távú fennmaradása korábban sem volt biztosítható, idén azonban változott a tulajdonosa és vélhetőleg hamarosan beépítésre kerül. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósággal és az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőséggel együttműködve a lehető leggyorsabban engedélyért folyamodtunk, hogy a területen élő pannongyík-példányokat áttelepíthessük a közeli Tétényi-fennsíkra. Utóbbi helyen több civil szervezet, így az MME Budapesti Helyi Csoportja évek óta végez élőhely-rekonstrukciós tevékenységet, így a pannongyíkok számára megfelelő terület növekszik és a jövőben is növekedni fog. 2016-ban eddig egy áttelepítési akcióra került sor, ennek során egy juvenilis példányt sikerült befogni és a Tétényi-fennsíkra áthelyezni.

Részvétel

A pannongyík könnyen felismerhető gyíkfaj, így felmérésében szeretnénk szakértő és kevésbé hozzáértő önkéntesekre egyaránt támaszkodni. Az önkéntesek vagy szervezett formában vesznek részt egy-egy előre meghatározott helyszín felmérésében, vagy ha kellő tapasztalattal rendelkeznek, akkor önállóan is elvégezhetik a felmérést egy általuk választott körzetben a Szakosztály támogató segítségével.

Kérjük, hogy aki jelentkezni kíván a programra, ezt jelezze a khvsz@mme.hu e-mail címen, vagy hívja Vági Balázs programvezetőt (06-20-2184822).

Az NBmR keretében jelenleg 7 mintaterületen folyik a kétéltű- és hüllőfajok állományainak felmérése. A mintavételezésre kijelölt tájegységek minden esetben védett területen helyezkednek el, valamelyik nemzeti parkunk működési területén:

2001-től a

1. Őrség-Vendvidék: Szakonyfalu (Grajka-patak völgye), Szentgotthárd-Máriaújfalu (Hársas-tó), Szalafő (Pityerszer, Felsőszer) (Őrségi NPI),
2. Pilis-Visegrádi hegység: Pap-réti tavak (felső, középső, alsó), János-tó, Alsó Hosszúrét, Vadálló-kövek alsó út rézsű, Jeges-tavak (I., II., III.) (Duna-Ipoly NPI),
3. Ócsa: Vizes-erdő (XXVI. csatorna), Egresek I-V. láprétek, Kiskőrös-alja homokpuszta, (Duna-Ipoly NPI)
4. Gödöllői Dombvidék: Babat-völgy (Aranyos-patak, tórendszer), Sülysáp-halastavak, Szada-Ivacsok (Duna-Ipoly NPI),
5. Aggtelek-Jósvafő: Bacsó-nyak alatti tó, Aggteleki-tó, Vörös-tó, Ménes-patak völgye, Ménes-tó, Baradla-tető, Ördögszántás (Aggteleki NPI),

2005-től

6. kardoskúti Fehér-tó és környéke (Körös-Maros NPI),

2007-től

7. Zemplén: Tálya (Hidegkút), Háromhuta (Istvánkút, Szpalanyica-völgy) Boldogkőváralja (Tekeres-patak, Blaskó-kút), Regéc (Csemete-kerti-víztározó) (Aggteleki NPI).

2010-től

8. Magas-Bakony: Bakonybél, Vörös János-séd.

A munka az NBmR Kétéltűek és hüllők Protokolljában lefektetett elvek és módszerek alapján folyik. Az eredmények a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatósághoz kerülnek, illetve az adatok a TIR adatbázist bővítik. A Nemzeti Parkokkal működő adat-megosztásunk révén a projektek során felvett adatok az Országos Kétéltű-hüllő Térképezés adatbázisába is beillesztjük.

Kapcsolódás az Országos Kétéltű-hüllő Térképezéshez

2011. március elején indul az Országos Kétéltű-hüllő Ponttérképezési Adatbázis. Az országos kitekintésű adatgyűjtés főpróbája lesz a Szakosztályunk által koordinált Budapest herpetofaunája térképezési program. Minden évben ki fogunk jelölni egy-egy jól körülhatárolható földrajzi körzetet, melyben koordinált kétéltű-hüllő térképezést fogunk levezényelni, első alkalommal a fővárosban. A gyűjtött adatokat közvetlenül egy most készülő adatbázisba lehet a későbbiekben feljuttatni, amelyet az egyéni adatgyűjtők is könnyen használhatnak majd.

Önkéntesek jelentkezése

Az adatgyűjtést részben egyéni önkéntesek, részben pedig a Szakosztály által szervezett adatgyűjtők fogják végezni. Utóbbiak egynapos szakosztályi kirándulások keretében fognak feltárni egy-egy előre meghatározott területet.

Jelentkezés

Kérjük, hogy aki jelentkezni kíván a programra, ezt jelezze a khvsz@mme.hu e-mail címen, vagy hívja Kovács Tibor programvezetőt (06-30-2757010).

Cél

• Öt rádiónyomkövetővel ellátott haragossikló követése a pesthidegkúti Vörös-kőváron, és általuk az életmódjukról, mozgáskörzetük nagyságáról információkat gyűjteni.
• Folytatni kívántuk a Duna menti élőhelyek felmérését, illetve további Buda környéki élőhelyeket igyekeztünk felkutatni.
• A haragossikló-védelmi program eredményeinek összesítése a Minisztérium által támogatott többrétű védelmi program előkészítéséhez.
• A projekt kommunikálásán keresztül a szakosztály működésének minél szélesebb körben történő megismertetése.

A projekt résztvevői

• 2016-ban a felmérésekben a 4 projektfelelős és további 41 önkéntes vett rész.
• A projekthez jelentős elvi és gyakorlati támogatást kaptunk a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságtól és a Duna-Dráva Nemzeti Parktól valamint a Jane Goodall Intézettől.

Élőhelyfelmérések és haragossikló-észlelések

2016-ban elsősorban a Duna menti populációk felmérését végeztük, de a Vörös-kőváron és más Buda környéki élőhelyeken is felmértünk. Összesen 40 esetben figyeltünk meg haragossiklót, illetve 17 esetben levedlett bőrt. A bőröket a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében helyeztük el.

Három alkalommal végeztünk felmérést a Farkas-hegyen, ahol egy vedlésen kívül egy felnőtt példányt is észleltünk.

A Duna menti élőhelyek közül 2016-ban Pakson három, Dunakömlődön kettő, Dunaföldváron és Dunaújvárosban pedig egy-egy alkalommal észleltünk haragossiklót illetve levedlett bőrt. Dunaszekcsőn, a Bölcskéhez közeli gyepmaradványokon, valamint a Dunaföldvártól északra fekvő baracsi szakadóparton is végeztünk felmérést 2016-ban, de ezeken a helyeken nem figyeltünk meg haragossiklót. Egy alkalommal a Szársomlyón is végeztünk felmérést, ahol három példányt észleltünk.

A Sas-hegyen 3 bőrt találtunk, míg a Vöröskőváron 10 vedlés mellett összesen 30 esetben észleltünk haragossiklót (a rádió-jeladós egyedeken kívül). Ezt a kiváló eredményt nagyban segítette, hogy összesen 5 példányt rádiós jeladóval láttunk el, melyben a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai segítettek. A jelölés után minimum heti rendszerességgel követett állatok pozícióját összesen 45 alkalommal határoztuk meg, ami 141 pozíciót eredményezett eddig. Ezek közül összesen 36 alkalommal láttuk is a jelölt példányt.

Jóllehet a gombafajt csak 1998-ban sikerült azonosítani, az elmúlt három évtizedben jónéhány kétéltűfaj kipusztult vagy a kipusztulás szélére sodródott már ennek a betegségnek a következményeként, és számos faj állománya csökken folyamatosan a gombafertőzés miatt. A kutatások azt mutatják, hogy nagy valószínűséggel Dél-Afrikából hurcolták szét ezt az idegenhonos kórokozót az ott élő karmosbéka fajokkal, amelyeket laboratóriumi kísérletekhez használtak abban az időben, és használnak ma is. Más kontinensek kétéltűfajait felkészületlenül érte a számukra addig ismeretlen betegség, ezért igen érzékenyen reagáltak rá. Főként Ausztrália keleti partján, valamint Közép- és Dél-Amerikában élő bennszülött fajokat tizedelte meg a járvány, de mára megjelent minden kontinensen, ahol a kétéltűek előfordulnak.

Európában a betegség 1997 óta tizedeli a kétéltűeket; Spanyolország magashegyi vidékein észleltek először tömeges állománypusztulást. Azóta a mi kontinensünkön is rohamos sebességgel terjedt tovább a gomba, elsősorban az emberi tevékenység következményeként. Hazánkban bizonyítottan 2004 óta van jelen a kórokozó. Eddig két kétéltűfajról (sárgahasú unka – Bombina variegata és gyepi béka – Rana temporaria) mutatták ki a középhegységi régiókban, hogy hordozza a gombát, de szerencsére a betegség tüneteit még egy egyeden sem észlelték, és ehhez a fertőzéshez kapcsolódó állománycsökkenést sem találtak a kutatók a kétéltű közösségeinkben. Amíg Nyugat-Európában élő kétéltűeken nagy pusztításokat végzett a kitridiomikózis, úgy tűnik, Közép- és Kelet-Európában egyelőre csak hordozó populációk vannak jelen.

Ennek ellenére fokozottan oda kell figyelnünk kétéltűinkre, és arra, hogy mi magunk ne váljunk a kórokozó terjesztőivé. Legfontosabb, hogy ha vizes élőhelyeken tevékenykedünk, bakancsunkat tisztítsuk le, és szárítsuk meg a talpát, mielőtt újabb vizes területre mennénk. Ugyanez érvényes a hálókra és egyéb terepfelszerelésekre, amelyek a vízzel érintkeznek. Ha nem muszáj, a szalamandrákat, gőtéket és békákat ne fogjuk meg, mert ezalatt a kórokozó a fertőzött egyedről a kezünkre kerülhet, amit így könnyen továbbadhatunk a még egészséges egyedeknek.

Ha kérdése merülne fel a kitridiomikózissal kapcsolatban, írjon nekünk, és mi megválaszoljuk azt.

Írta: Vörös Judit