Magyarországon a barna kánya az 1960-as évekig általánosan elterjedt, gyakori fészkelő madár volt. A Bakony, a Pilis, a Börzsöny, a Bükk stb. hegységekben éppen úgy fészkelt, mint a folyó menti erdőkben. Az 1980-as évek elejére a  fészkelő  párok száma drasztikusan lecsökkent, miközben már szinte csak az ország déli részein és a nagyobb folyók mellett maradtak meg kis számú állományai. Fontos tudni azonban azt is, hogy nagyjából ebben az időben, egész Európában jelentős fogyatkozás következett be.

Napjainkban a hazai fészkelő párok száma az egyes években tapasztalt ingadozást is beszámítva 130-170 pár közötti.

A barna kányáról további információkat a Magyarország Madarai oldalon olvashat.

A Barna kánya Munkacsoport legfontosabb célkitűzése az országos állomány folyamatos számbavétele, a költés sikerességének biztosítása, illetve a kirepült fiatalok számának megállapítása. A 2014-2017 között ellenőrzött fészkek közül 103-nál sikerült megállapítani a kirepült fiókák számát, amely 1,9/pár/év volt. Ez az érték teljes mértékben azonos a térségünk országaiban tapasztaltakkal és semmiképpen sem utal arra, hogy az állomány növekedés elmaradásának a költési sikertelenség lenne az oka.

Eddigi tevékenysége során a munkacsoport nem tárt fel olyan eseményeket, történéseket, amelyek alapján magyarázatot lehetne adni arra vonatkozóan, hogy miközben pl. a barna kányával többnyire azonos fészkelőhelyeket kedvelő rétisas állománya jelentősen növekedett, a kányák száma miét nem változik. A faj nem tudja visszafoglalni egykori fészkelőhelyeit. Mivel hazánkban sem az élőhelyvesztés, sem lelövés, fészekkiszedés, vagy mérgezés nem történt a barna kányával kapcsolatban, azt feltételezzük, hogy a vonuló úton vagy a telelőterületen érik olyan negatív hatások, amelyek kizárják az állománynövekedést.

Legfontosabb célkitűzésünk, a következő években is az, hogy a teljes hazai fészkelő állományt sikerüljön felderíteni és folyamatosan megfigyelés alatt tartani. Tervezzük, hogy néhány egyedet műholdas nyomkövetővel látunk el, annak érdekében, hogy információkat szerezzünk arra vonatkozóan, hogy hol töltik az őszi elvonulás és a tavaszi érkezés közötti időszakot, illetve mi történik velük a telelőterületeken.

A munkacsoport várja a programba bekapcsolódni szándékozó érdeklődőket.

A faj 33 év távollét után, 1997-ben költött ismét hazánkban, azóta folyamatosan emelkedik az állománya. 2017-ben már 63 revírt foglaló párt regisztráltunk, amely legalább 106 fiókát repített (nem minden párnál tudtuk megállapítani a fiókák pontos számát). A faj visszatelepülése, 1997 óta összesen 487 fiókára került gyűrű, illetve színesgyűrű, ami a minimálisan becsült 702 kirepült fiatal 69%-a. A tényleges fiókaszám ennél bizonyosan magasabb, mivel egyrészt nagy valószínűséggel vannak nem ismert párok, másrészt nem az összes ismert költés esetében sikerült minden évben pontosan megállapítani a fiókák számát.

A vándorsólyomról további hasznos információk a Magyarország Madarai oldalon találhatók.

Más ragadozómadár-fajokhoz hasonlóan, a vándorsólyomra is az egyik legnagyobb veszélyt az áramütés jelenti. A középfeszültségű vezetékek (KFO) tartóoszlopainak szigeteletlen fém kereszttartóira ülve ugyanis, le- és felszállás közben könnyen hozzáérhetnek a vezetékhez és áramütést szenvednek. Legtöbbször azonnal elpusztulnak, de előfordul, hogy ez csak napokkal később következik be. Az áramütést kevés madár éli túl és ezek közül egy-egy példány mentőhelyre kerül. A KFO felmérések során feltérképezzük és lehetőség szerint cseréltetjük vagy szigeteltetjük a fészkek közelében lévő veszélyes oszlopokat.

Vadászati módjából adódóan, a vándorsólymok talán az ütközés veszélyének vannak leginkább kitéve. A zsákmány üldözése közben előfordul, hogy vezetéknek, épületnek, járműnek ütköznek, ami pusztulást, vagy maradandó sérülést okoz. Az ütközéses balesetek elsősorban a kóborló, saját revírrel még nem rendelkező, tapasztalatlan fiatal madarakra jellemzőek, de alkalmanként ivarérett madár is szenvedhet balesetet.

A fokozottan védett vándorsólymok visszatérésének nem mindenki örül. Tapasztaltuk már azt is, hogy vannak, akik a sólymok szándékos elpusztítására törekednek. Gyűrűzéskor többször találtunk a fészekben arra utaló jeleket, hogy méreggel, illetve egyéb módon próbálták meg elpusztítani az öreg madarakat és a fiókákat, akár a letöltendő szabadságvesztést is kockáztatva. Fontos tudni, hogy a vándorsólyom fokozottan védett faj, ezért szándékos elpusztítása természetkárosítás bűncselekményének minősül. A tettesek felderítése  érdekében fontos,  hogy minden ilyen esetre fény derüljön, és azok az illetékes nemzeti park igazgatóság munkatársainak tudomására jussanak és elkezdődjön a hatósági eljárás, illetve a nyomozás.

Veszélyeztetheti a fiókák életét a költési időszakban történő zavarás is. Tavasszal a nagyobb városaink környéke megtelik kirándulókkal, akik sok esetben a fészkek környékén telepednek le hosszabb-rövidebb időre. Ilyenkor előfordul, hogy az öreg madár otthagyja a fészket, és hangosan kiabálva kering, magasan a túrázók felett. Ha ilyet tapasztalunk, gyorsan folytassuk utunkat, és ne zavarjuk tovább a fészkelést! A kiemelten zavart fészkeknél alkalmi vagy rendszeres fészekőrzéseket szervezünk.

A természetes veszélyek közül az növekvő uhu (Bubo bubo) állományt kell elsősorban megemlíteni, amely hasonló élőhelyeket kedvel, mint a vándorsólyom, viszont annál nagyobb, és erősebb. Az uhu univerzális ragadozó, ami gyakorlatilag mindent képes zsákmányul ejteni. A vándorsólyom fiókák és a kifejlett madarak is szerepelnek az uhu étlapján, így ahol az megjelenik, a vándorsólyom általában nem marad meg a környéken. Németországban és Spanyolországban már vannak olyan régiók, ahol a növekvő uhuállomány miatt a vándorsólymok az elmúlt évtizedben beköltöztek a városokba. Könnyen elképzelhető, hogy ez a jelenség a jövőben Magyarországon is bekövetkezik.

 Mivel a faj „magától” tért vissza hazánkba, és állománya továbbra is emelkedőben van, a védelmi tevékenység a folyamat nyomon követésére összpontosul, és aktív védelmi beavatkozás csak egyes kiemelt esetekben történik. A nyomon követés a fészkelőállomány éves felmérését, a fiókák gyűrűzését és színesgyűrűzését, és amennyiben lehetséges, a fészkelő párok tagjainak évenkénti azonosítását jelenti. Utóbbi főleg a fészekhez kihelyezett mozgásérzékelős kameracsapdák (vadkamerák) segítségével történik, ami egy igen hatékony módszer a párban bekövetkező változás, megfigyelésére. Nem mellékesen sok érdekes információt szolgáltat az egyes párok étrendjéről, viselkedéséről is. A konkrét védelmi tevékenységek között említhető a veszélyeztetett fészkek őrzése, a rossz minőségű fészkek megerősítése.

Annak érdekében, hogy a faj visszatelepedését részletesen megismerjük, színesgyűrűs programot indítottunk, amelynek keretében a hazai állomány fiókáira az ornitológiai mellette színesgyűrű is kerül. A messziről is jól leolvasható színesgyűrűk segítik az egyedek azonosítását. A fészkelő párok leolvasott gyűrűi információkat adnak arról, hogy hány madár éli meg az ivarérett kort, a kirepülés helyétől milyen messze állnak párba, mennyi ideig élnek, váltják-e a fészkelőhelyeket, cserélődnek-e a párok, stb. A fiókák gyűrűzése egyben fontos adatokat szolgáltat az állomány változásáról is.

Rendszerint április utolsó napjaiban, május első felében érkezik vissza afrikai telelőhelyéről. A fiókák kirepülése után nagyon hamar, már augusztus végén, szeptember elején el is indul vissza a telelőhelyre.

A megérkezés után rögtön nekilát az előző évi fészek tatarozásának vagy új építésének, miközben jellegzetes „tapsoló” nászrepülést végez. A fészke kicsi és mivel a lombosodás után készül, így viszonylag nehéz a vegetációs időben megtalálni, de a keresését segítheti egy jó „kiülőhely” ahonnan rálátni a feltételezett fészek helyére. A tojó általában 2 tojást rak, amin a szülők felváltva kotlanak. Ha van a közelben váltófészke, akkor a hím azt is tatarozza, míg a tojó kotlik. A fiókák kikelése után a szülők méhek, darazsak lárváival etetik őket. A területen található lép darabok árulkodó nyomok a fészek gazdáinak beazonosításában még akkor is, ha a fészek csak a fészkelési idő után került felfedezésre.

A szakemberek a faj hazai állományát 500-650 párra becsülik. 2017-ben 126 párról sikerült valamilyen a fészkeléssel kapcsolatos adatot gyűjteni, ami jól mutatja, hogy milyen kevés információ áll rendelkezésre a hazai darázsölyv állományról.

A hazai állomány egészét érintő veszélyeztető tényezőről nincs tudomásunk. Gyakran tönkreteheti a fészkelését a vegetációs időben végzett erdészeti tevékenység, mely a tojások vagy a fiókák pusztulásához vezethet.

Hazánkban 1925-től teljes körű védelmet élvez, 1954-től pedig rendeletben rögzítették fokozott védelmének szükségességét, de valójában 1982-ban kapta meg a mai értelemben vett fokozottan védett státuszt.

Az uhu felmérésével és védelmével kapcsolatos teendőket Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Ragadozómadár-védelmi Szakosztály koordinálta. A gyakorlati tevékenység 1985-től egy kötetlenebb formában működő „uhu-védelmi munkacsoport”, később pedig az uhu-munkacsoport keretében valósult meg. Az uhu hazai költőállománya a hetvenes évekre fokozatosan lecsökkent, gyakorlatilag a kipusztulás szélére került. A nyolcvanas évek védelmi törekvéseit követően az akkori, tíz ismert párból álló magyarországi költőállomány lassú növekedésnek indult, mely 2004-től valamelyest felgyorsult.

Az uhu fajmegőrzési programban megfogalmazott elsődleges feladat a hazai költőállomány alakulásának monitorozása az évenként elvégzett felmérések alapján. Az uhu hazai állományának döntő többsége manapság a magyar középhegység területén és azok előterében költ, ezen kívül a Győri-medencében található még egy jelentősebb fészkelési gócpont. A hazai költőállomány az elmúlt évek felmérései szerint évente változó számú, de összességben lassú ütemben növekszik. Az ezredforduló utáni években a faj kis számban egyes folyóink árterén is megjelent fészkelőként, ezen kívül néhány esetben alföldi területeken is sikerült bizonyítani megtelepedését, költését. Az évenként végzett felmérések intenzitása hosszú ideje változó, ami a populációdinamikai megállapításokat is befolyásolhatja, emiatt arra nem tudunk reálisan következtetni, hogy a hazai szaporulatnak ténylegesen mekkora szerepe lehet az állomány növekedésében. A költőállomány alakulásának pontosabb nyomon követése intenzív terepmunkát és megfelelő szintű szakmai felkészültséget kíván!

Jelenleg önkéntes felmérők és az egyes nemzeti park igazgatóságok munkatársai vesznek részt a programban. 2017-ben a MME felmérői 106 territóriumban észlelték a faj jelenlétét, de minden évben csupán az állomány egy része költ, így 2017-ben csupán 59 párnál történt tojásrakás, és ezeknek is csak egy része költött sikeresen. Az elmúlt évekből több adatot szereztünk arra vonatkozóan, hogy egyes régiókban a pár nélkül maradt hímek akár évekig nem találnak maguknak tojót, emiatt is mutat relatív magas értéket a pár nélkül maradt territóriumot foglaló példányok száma. Napjainkban a tényleges költőállomány 68%-a működő, illetve művelésből kivont kőbányák területén fészkel, így az aktív védelmi intézkedések is elsősorban ezekre az élőhelyekre összpontosulnak.

A MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztály uhu fajmegőrzési programjának keretében folyamatosan monitorozzuk az ismert veszélyeztetett tényezőket is és amennyiben lehetséges, segítjük azok megszüntetését. A működő kőbányákban élő uhuk fészkelésére az érvényben lévő jogszabályok mellett manapság már nem is a bányaművelés jelent közvetlen potenciális veszélyt, hanem az ásványanyag készletekből kimerült bányatelkek rekultivációja. Ez a hatóságok által kötelezően előírt intézkedés akár egy évtizedek óta lakott vagy éppen potenciális fészkelőhely megszűnését is eredményezheti. Hasonló esetekben a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságok munkatársaival és az illetékes vállalkozóval történő szoros együttműködés keretében, elsősorban mesterséges költőüreg kialakításával lehet fenntartani, vagy megteremteni a biztonságos fészkelést lehetőségét.

Napjainkban elsősorban a középfeszültségű légvezetékek tartóoszlopain bekövetkező áramütés tizedeli a hazai állományt, különösen a kóborló fiatal példányokat. Kis számban autóval vagy vonattal történő ütközések miatt, illetve kerítések szögesdrótján fennakadva is elpusztulnak az óvatlanabb példányok.

Az uhu védelmi program keretében folyamatosan elemezzük a magyarországi uhupárok táplálkozását. Az elmúlt évtized adatai alapján jelenleg az uhuk táplálékának döntő többségét az éjszaka is igen aktív és könnyen zsákmányolható vándorpatkány (Rattus norvegicus) képezi.

A fészkelő állomány megőrzése szempontjából kiemelten fontos az uhu aktuális védelmi státuszának fenntartása, a faj védelmével kapcsolatban jelenleg is érvényben lévő jogi szabályozás fenntartása, illetve a fészkelőhelyek körzetében az áramütés megakadályozása érdekében a veszélyes oszlopok szigetelése vagy az oszlopfejek madárbaráttá alakítása.

Nemzetközi természetvédelmi besorolása alapján a nem fenyegetett kategóriába tartozik, Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 FT.

A macskabagoly védetté nyilvánítását Herman Ottó már az 1883. évi vadászati törvényben kezdeményezte, akkor védelmet ugyan nem kapott, csak az általános madárvadászati tilalom vonatkozott rá, február 15. és augusztus 1. között nem lehetett lelőni. Nem véletlen, hogy még nagynevű elődünk is foglalkozott a macskabagollyal, mert megítélése akkoriban igencsak ellentmondásos volt. A fajról alkotott szélsőséges véleményekre jellemző, hogy míg Herman Ottó azt írta:”- lesipuskás az, aki ezt a hasznos madarat, károssággal vádolva, lelövi és saját haszna és tisztessége ellen vét az a gazda, aki ezt a baglyot megkeríti és a csűr kapujára kiszegezi.” Ugyanakkor Lakatos Károly így írt:”- kivált költés idején nagyon kártékony bagoly-faj ez, mert sok apró madarat, fészkesfiókákat, rigót, seregélyt stb. s az apró fácány- és fogoly csirkét elemészt.”

Végül 1925-ben vadászati tilalmat mondtak ki valamennyi bagolyfajra, ami nem feltétlenül oldotta meg a macskabagoly problémát.

Hazánkban jelenlegi állományát 5000-8000 fészkelő párra becsüljük. Középhegységi és ártéri erdeinkben mindenütt gyakori. Megtelepszik azonban a városi parkokban és ligetek odvasodó fáiban is, sőt rendszeresen épületekben, kéményekben, romosabb padlásokon is költhet. Megtelepedését nem elsősorban a rendelkezésére álló táplálék befolyásolja, mivel az ízeltlábúaktól, a kisemlősökig, a galamb méretű madarakig terjed tápláléka.

Gyakorlati védelmét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya koordinálja. Annak érdekében, hogy pontosabb ismereteink legyenek erről a bagolyfajról is a szakosztály, 2018-ban macskabagoly-munkacsoport létrehozásáról döntött. A munkacsoport célkitűzései között szerepel a fajt veszélyeztető tényezők minél pontosabb felkutatása. Különböző élőhelyein a táplálékbázis térképezés, illetve fészkelését elősegítő odúk kihelyezése.

A macskabagoly állandó madarunk, egész évben találkozhatunk vele, és mivel gyakori faj, ezért bárhol előkerülhet. A rendelkezésre álló statisztikák azt mutatják, hogy több mint 40%-ban ismeretlen tényező okozta a kézre kerülést, 20%-ban autóval történő ütközés, 10 %-ban predáció áldozataivá válnak, 8 %-ban áramütés vagy vezetéknek ütközés, illetve 8 %-ban egyéb természetes tényezők okozzák sérüléseiket. Hosszútávon mindenképpen fontos feladat, a veszélyeztető tényezők feltárása, és lehetőség szerint azok elhárítása.

A munkacsoport várja, a macskaboly iránt érdeklődök és gyakorlati védelembe bekapcsolódni szándékozók jelentkezését.

Állománya Nyugat-Európában és a Kárpát-medencétől északra növekszik. A faj eddigi ismereteink szerint legnagyobb létszámban a Baltikumban fészkel, ahol – részben az élőhelyek tönkretétele miatt – létszáma viszont csökken. Ázsiában Mongóliáig terjed fészkelő területe, Dél-Afrikában szigetszerű populációja él. Rendszeres vonuló, ezért a fészkelőterületeken kívül is megfigyelhető. Magyarországon ritka, de rendszeres fészkelő.

A fekete gólyáról további információkat a Magyarország Madarai oldalon olvashat.

Aktuális feketególya-védelmi tevékenység
A feketególya-védelmi tevékenység fő célkitűzése a magyarországi állomány élőhelyeinek hosszú távú védelme. A legfontosabb feladat a fészkelő- és a táplálkozóhelyek megőrzése és azok zavartalanságának biztosítása.

Elért eredmények
A magyarországi állomány 380–420 pár közötti. A hazai állományra vonatkozó felmérési adatok csak a 20. századból állnak rendelkezésre. 1943-ban 50–60 párra becsülték a fészkelőpárok számát. Az 1970-es években az ország területének kb. 70%-án történt felmérés alapján a fészkelők száma 150 pár körüli lehetett. Az 1995-ben, a 2000-ben, 2003-ban és a 2010-ben végzett felmérések alapján a hazai állomány lassú növekedést mutat.
A legnagyobb eredmény, hogy a szisztematikus felméréseknek köszönhetően a fészkelőhelyek ismertté váltak, így védelmi intézkedéseket lehet foganatosítani azok háborítatlanságának biztosítására.

Feketególya-védelmi tevékenység a kezdetektől napjainkig
Az MME célja, hogy hosszú távon stabilizálja a jelenlegi fészkelő állományt. A fészkelőhelyek védelme, hosszú távú megőrzése a legfontosabb feladat. A fészek körül a jogszabályoknak megfelelően meg kell tiltani mindennemű erdészeti tevékenységet. A fészkelési időszakban a terepadottságokat is figyelembe véve az állami természetvédelmi szerveknek meg kell határozniuk a védőzónát. Indokolt esetben a fészek körüli erdőrészt védetté kell nyilvánítani.

A táplálkozóterületek védelme szintén nagyon fontos. A fészkelőhelyek közelében lévő ilyen területekre különös figyelmet kell fordítani. Biztosítani kell a táplálkozóhelyül szolgáló vízfelületek folyamatos fennmaradását. A táplálkozóterületen történő gazdasági tevékenységet úgy kell irányítani, hogy amellett a fekete gólyák is megtalálják életfeltételeiket.

A fészkelő és vonuló feketególya-állomány évenkénti felmérése és a költés menetének folyamatos ellenőrzése a legfontosabb feladat. Az MME Feketególya-védelmi Munkacsoportja által megvalósított kutatásnak a megtelepedést, a költést, valamint a költés sikerességét vagy sikertelenségét befolyásoló tényezők folyamatos vizsgálatára (monitorozására) kell koncentrálniuk.
A fekete gólya élete fehér rokonáétól eltérően nem az emberek szeme előtt zajlik, ezért sokan nem is ismerik, vagy szabadban még nem is látták. Nagyon fontos, hogy ott, ahol költ, a gazdálkodók tudjanak róla, ismerjék a veszélyeztető tényezőket, hogy azokat el tudják hárítani, vagy olyan helyzetet teremtsenek, hogy azok ki ne alakuljanak ki.

Igen gyakori ennél a fajnál, hogy a fészek leesik vagy leszakad a fáról. Az évtizedes használat alatt ugyanis gyakran előfordul, hogy elkorhad az egyik tartó ág, vagy a fészekre rakódott hótól az félrebillen. Éppen ezért fészkeit évről évre rendszeresen figyelemmel kell kísérni, s ha szükséges, a sérülteket meg kell erősíteni. A műfészek kihelyezése és az öreg fák védelme jó lehetőséget kínál az MME madárvédelmi tevékenységének széles körben történő propagálására.
A fekete gólya védelme elválaszthatatlan a fészkelő- és a táplálkozóterületeken tevékenykedő gazdálkodókkal történő együttműködéstől. Ennek megfelelően folyamatosan kapcsolatot kell tartani a természetvédelmi, erdészeti és vadászati hatóságokkal, valamint a tulajdonosokkal, kezelőkkel. Az egyesület tagjai elsősorban a téli fészek-feltérképezési munkákban, továbbá a költési időszakban történő ellenőrzésekben vesz részt.

A fekete gólya hazai természetvédelmi helyzete
A fekete gólya hazánkban fokozottan védett madár, pénzben kifejezett értéke 500 000 Ft.

A fekete gólyák az öreg faállományú erdőkben fészkelnek. Mivel ezeket folyamatosan kitermelik, gyakran megsemmisül fészkük vagy fészkelőhelyük. Ha a fakitermelés fészkelési időben történik, az a költés megsemmisülését eredményezi. Gyakran azért szűnik meg fészkelőterületük, mert a fészket magába foglaló erdőt véghasználat után nem honos fafajokkal, hanem faültetvényekkel újítják fel. A fészkelőterületen végzett erdészeti munkákat követően azonban gyakran elhagyják a környéket és oda többé nem térnek vissza.

A fekete gólyák a háborítatlan erdőket kedvelik. Az erdőben járó emberek által történő zavarás meghiúsíthatja a költést, mivel a zavarás hatására a fekete gólyák elhagyhatják a fészket. A ragadozók közül a nyuszt (Martes martes), a vadmacska (Felis silvestris), a héja (Accipiter gentilis), a holló (Corvus corax) és a rétisas (Haliaeetus albicilla) elragadhatják fiókáit, esetleg tojásait. Az erős, viharos szél, a jégeső, vagy a hosszan tartó esőzés következtében, valamint az aszályos években egyes területeken fellépő táplálékhiány miatt jelentősen emelkedhet a meghiúsult költések száma.
A vizes területek évszázadok óta tartó lecsapolása sokhelyütt a fekete gólyák számára alkalmas táplálkozóterületek megszűnését eredményezte.

A fekete gólya globális természetvédelmi helyzete és a fő veszélyeztető tényezők
A fekete gólya 3 kontinensen: Európában, Ázsiában és Afrikában, több mint 100 országában fordul elő. Mindhárom kontinensen fészkel is.

A fekete gólya hosszútávú vonuló, elterjedési területének mindhárom kontinensén telel (Dél-Európában, Ázsiában, és Afrikában). Az őszi gyülekezés után laza csoportokban dél felé repülve, az európai állomány nagyobb része a Boszporuszon, kisebb része a Gibraltári-szoroson át hagyja el Európát.

A fekete gólya IUCN besorolása nem veszélyeztetett (LC), ennek ellenére egész elterjedési területén az egyes párok sikeres költését számos tényező veszélyezteti. Ezek közül a legfontosabb a természetvédelmi szempontokat figyelmen kívül hagyó erdőgazdálkodás. Szinte minden országban csökken a fészekrakásra alkalmas öreg fák száma és a természetes erdők területe.