Csak az erdei fülesbagolyra jellemző, hogy telente kisebb-nagyobb pihenő csapatokba verődik. Szoros szociális kapcsolat nincs az egyedek között, nem egy-egy család, amint azt sokan gondolják. Gyakran már augusztus végén megfigyelhető laza csoportosulásuk, de pontos felmérésükre a december–február a legalkalmasabb időszak, mivel a napsütéses márciusban már párokra szakadoznak és megkezdik a költést. Telente előnyben részesítik az örökzöldek (tuja, életfa, tiszafa, luc, erdei- és feketefenyő, borostyánnal benőtt fák stb.) 4 méternél nagyobb példányait. Ilyen nappalozó helyeken tartózkodott az általunk számba vett állomány 51 százaléka. A lombhullatók aránya csaknem ugyanannyi, 49 százalék volt. Ezek viszont változatos, sűrű bozótosok (akácsarjerdő, vadszőlővel/süntökkel beszőtt hullámtéri fák), de jó búvóhelyet biztosít a magányos fűz, platán, a telente száraz lombú tölgyesek, elvadult gyümölcsösök és egyéb, jó takarást biztosító növényzeti struktúrák. Érdekes, hogy kedvelik a tél közepére teljesen megkopaszodó, szinte világító nyírfákat is. Csongrád megyében az egyedek 22 százaléka temetőkben, 40 százaléka lakott helyeken (templom- és kastélykert, iskolaudvar, téeszközpont, szanatórium stb.), 24 százaléka kert, bozótos, hullámtéri ligeterdők, 14 százaléka fenyvesekben fordult elő.

Az állandó zavarást nem tűrik, de nem „emberkerülők”, többnyire követik a lakóhelyek fekvését a kertekben, utcákon, tereken ültetett örökzöldek miatt. Településeken vagy azok 1 kilométeres körzetében találtuk az állomány 67 százalékát. Kedvelik a szélvédett helyeket, ahol akár „karnyújtásnyi” magasságban ücsörögnek. Megfigyeléseink alapján elmondhatjuk, hogy a fülesbaglyok a jól takaró és zavartalan helyeket preferálják, tekintet nélkül a növényzet faji összetételére és kiterjedésére − vízszintes ágaival akár egy magányos fa is elegendő helyet biztosít egy csapat számára.

Csapatlétszám

Érdekes, hogy 1983/84 viszonylag enyhe telén volt az erdei fülesbaglyok legmagasabb egyedsűrűsége: 118,7 egyed 100 négyzetkilométerenként, biomasszájuk 36,86 kilogramm, a becsült táplálékfogyasztásuk pedig napi 9,5 kilogramm 100 négyzetkilométerenként, a zsákmány zöme rágcsáló volt! Az egyedsűrűséget csak a teljesen felmért és összefüggő területek alapján számítottam, a telelő csoportokat ábrázoló térképen az országosan jóváhagyott ponttérképhálózatnak megfelelő 10 x 10 kilométeres kvadrátokat jelenítettem meg.

Az egész Európára kiterjedő 1984/85-ös kemény tél során viszont egyáltalán nem emelkedett, sőt csökkent az állománysűrűség: átlagosan 55,2 egyed volt, s valamivel többet, 59,3 egyedet számoltunk 1985/86 telén 100 négyzetkilométerre kivetítve, holott ez utóbbi teleken hetekig tartó 10–20 centiméteres hótakaró társult mínusz 15, illetve mínusz 10 Celsius-fok alatti fagyokkal. A legzordabb éjszakákon énekesmadarak, sőt balkáni gerle zsákmányolását is megfigyeltük, az ekkor gyűjtött köpetekben is sok madármaradvány volt. Az erdei fülesbagoly csapatainak (aggregátumainak) létszáma mindhárom évben évente és élőhelyektől függően is változott a 2–250 egyed között.

A tojó sötétebb színű és 5–15 %-kal súlyosabb (jobbra), a hím világosabb (balra)	Szinte fehér szárnybélésű a hím (fent), míg a tojó (alul) evezőtollainak alsó felszíne drapp, az alsó szárnyfedők és hónaljtollak pedig aranybarnák, fekete szárcsíkokkal.

Tér-mintázatuk véletlenszerű, a csoportok egymáshoz viszonyított átlagos távolsága 4,2 kilométer volt, meglehetősen nagy szórással. Ezt a mintázatot valószínűleg a táplálékellátottság, de elsősorban a kínálkozó növényzeti struktúrák szabják meg. Ezekből pedig a monokultúrás szántóföldekben gazdag Dél-Alföldön meglehetősen kevés van. Az éjszakai kirepüléskor egy hatalmas, 250 egyedet is számláló bagolycsapat tagjainak jóval nagyobb az energiavesztesége, mint több kisebb csapaténak. A nem kizárt fajon belüli táplálékkonkurencia ellenére mégis a számukra kedvelt helyet választják.

A folyók menti öntéstalajon szinte kétszer több, míg a nyugati homoktalajokon szinte feleakkora volt a bagolyállomány sűrűsége, mint a Csongrád megye keleti mezőségi talajain vizsgált kvadrátokban. Habár a baglyok egyedsűrűségének változása évről évre összefüggést mutatott a mezei pocok populációinak ingadozásával, a három talajtípus közti eltérés 5 százaléknál kisebb. Eszerint a talajtípusok közötti eltérést valószínűleg a kisemlősök sűrűsége és a kínálkozó növénystruktúrák együttesen szabják meg.

Hűség a telelőhelyhez

Nem bizonyosodott be egyelőre, hogy keményebb teleken az északról „levándorló” példányok növelnék az állományt, a kifejlett madarak 80 százalékára inkább a telelőhelyhez való hűség jellemző. Évek múlva is ugyanott találhatók, de 20 százalékuk a szomszéd településen került elő. Az elmozdulások átlaga 5,9 kilométert tett ki, de a legtávolabbi áttelepülés is csak 8,4 kilométer volt. J. Ulbricht egy tanulmányában (1984) kimutatta, hogy Németországban a fiatal erdei fülesbaglyok 25 százaléka átlagosan 52 kilométer távolságra vándorol el az első életévében, de akadt egy 2315 kilométerre áttelepült egyed is! A mi egyik, Szegváron gyűrűzött madarunk évek múlva Lengyelországban (775 kilométerre), a Szegeden és Makón jelölt példány pedig Oroszországban (1331 és 1484 kilométerre) került kézre. Az a tény, hogy északi fészkelők jönnének hozzánk telelni rendszeresen, továbbra sem bizonyított.

A Magyar Madárgyűrűzési Adatbankból Karcza Zsolt segítségével már több adathoz jutottam. Eszerint a valaha Magyarországon gyűrűzött 6 789 erdei fülesbagolyból mindössze 305 egyedet fogtak vissza vagy találtak elpusztulva. Ezeket kielemezve 83 százalék került kézre helyben (legföljebb 5 kilométeres távolságban), 14 százalék belföldön s csak 3 százalék külföldön! Akárcsak más állatfajok esetében, ennél a fajnál is a populáció egésze számára előnyös néhány egyed hosszú távú áttelepülése, ami az állomány genetikai felfrissülését erősíti. Bizonyosnak látszik, hogy az erdei fülesbaglyok jelentős része a szomszédos területekről „verődik össze”, és ősztől tavaszig együtt is marad. Mi például egy négyfiókás fészekaljból 3 madarat a következő évek folyamán a kikelés helyétől 1 kilométerre, a legközelebbi telelő csapatban fogtunk vissza, és ez lehet a jellemző, bár az adatszám csekély. Gyakoriak a néhány kilométeres elmozdulások, ezt a távot azonban akár egy-egy éjszakai vadászat alkalmával is megteszik.

Érdekesek lehetnek a jövőben a 100 kilométernél is nagyobb elmozdulások a tél és a nyár között. Ilyet jelenleg csak 8 esetben találtam. Közülük ugyanannyi telel költőhelyétől északabbra, mint délebbre (tehát nem mutat határozott vonulási irányt, azaz áttelepülések lehetnek).

Rügyfakadás előtt elkezdhetjük

Az összes eddigi fülesbagoly vizsgálataink eredményei újabb kérdéseket, hipotéziseket is felvetnek. Az állományt más tájegységeinken (Zemplén, Zalai-dombság, Tolnai-dombság, Duna–Tisza köze vagy a miénkhez hasonló adottságú Békés és Szolnok megye) alaposan felmérve, összehasonlítható adatsorokat gyűjthetünk. Feltétlenül indokolt a fészkelő populáció minél teljesebb felmérése is: már most, tavaszi rügyfakadás előtt elkezdhetjük feltérképezni a szarka- és varjúfészkeket, április végén pedig ellenőrizni a bagolyköltéseket, majd minél több bagolyfiókát megjelölni. Ősztől, a következő telelési szezonban még felkészültebben lehet felmérni a hazai állományt. Részletesebb, tervszerű táplálkozásvizsgálatuk, etológiai kutatásuk, mozgásuk telemetriás nyomon követése mind hasznos adatokkal járulhat hozzá az erdei fülesbaglyok hatékony megismeréséhez és védelméhez.

Sajnos nagyon sok jelölt madár közutak, vasút, vezetékek közelében pusztul el – jó szolgálatot teszünk az ügynek, ha ezek gyűrűit jelentjük vagy eljuttatjuk az MME központjába. Aki kora nyáron fiókás bagolyfészket talál, gyűrűzés céljából értesítse a MME helyi csoport titkárát vagy gyűrűzőjét. Tavaly mindössze 206 „fülest” gyűrűztek egész Magyarországon. Ezt a számot többszörösen túl kellene szárnyalni az erdei fülesbagoly évében. Különösen értékesek a fiókákra vonatkozó adatok, hiszen így kikelésüktől nyomon lehet követni e madarakat. 

Természetesen elsődleges fontosságú a már meglevő telelőhelyek és fészkek fáinak, vegetációs struktúráinak védelme, és legalább 20 méteres körzetben a háborítatlanság biztosítása. A jövőben – más élőlények védelme okán is – érdemes volna örökzöldekkel tarkított bozótosokat tudatosan telepíteni.

A hőskor

Csaknem 40 évvel ezelőtt a Magyar Madártani Egyesület 37. Újszegedi Helyi Csoportja elkezdte az erdei fülesbaglyok telelő állományának felmérését és rendszeres gyűrűzését Csongrád megyében, különösen annak délkeleti részén. 1983 novemberétől 1986 márciusáig telente szinte minden hétvégén úton voltunk, így három szezon alatt megfigyelt több ezer egyed közül 516 befogott és gyűrűvel jelölt bagoly adatait dolgoztuk fel. Szerettük csinálni, szívügyünk volt a bagolykérdés, sok sztorink is akadt. Nemegyszer találkoztunk ellenséges polgártársakkal is, mondván: „vigyék el már innen ezeket a káros baglyokat”, és bizonygatták, hogy azok elhordják a galambjaikat és a tyúkokat is. Meglepődtek azután, hogy csak 220−380 gramm egy fülesbagoly tömege, holott jóval nagyobbnak látszik. Persze bemutattuk azt is, hogy csirkefej helyett mennyi pocokszőrt és -koponyát tartalmaz a bizonyító bagolyköpet. Szerencsére azonban a legtöbb helyen kedvelik és védelmezik ezeket a hasznos éjszakai vadászokat, és érdeklődve figyelték a munkánkat. Félreértett helyzetbe is kerültünk: például a hálók felállításáról azt gondolták, hogy az a madarakat zavarja, s ezért a madarászokat olykor meg akarták verni. Ám amint látták a gyűrűzés nemes célját, hozták a „békítő” pálinkát, olykor demizson bort. A kezdeti elfogadtatás ellenére sok, csaknem 100 lelkes fiatal amatőr madarász állt be a sorainkba. A legtöbben „buliból” jöttek, akadt, aki még zárt helyekre is bemászott baglyot számlálni − a helyi párttitkár pedig kihívta a falu önkéntes rendőrét.

A baglyokat kezdetben énekesmadár-hálókkal, később speciális, erre a célra készített csigás, 6x6 centiméteres csomózású, kézi kötésű hálókkal fogtuk be, majd gyűrűztük és mértük meg. Sajnos az egész megye felmérésére a tetemes üzemanyagköltség miatt nem gondolhattunk, valamint az MME-központtól sem kaptunk anyagi támogatást, ráadásul ekkor jött a gazdasági recesszió. Később ellopták a hálókat, állványokat is − ezek hiányában 1986-tól a tervszerű vizsgálatok abbamaradtak, holott egyre több tisztázandó kérdés merült fel e titokzatos madár biológiájáról. Ám az addig elért eredményeink is sok tanulsággal szolgálnak, melyeket szeretnék itt megosztani az Olvasókkal, remélve, hogy a jövőben még többen, ráadásul országos szinten bekapcsolódnak – ha még eddig nem kapcsolódtak be – az év madara felmérésébe és további vizsgálataiba.

Dr. Gyovai Ferenc
MME alapító tag