Énekesmadarak

 

Madarak és macskák

A közepes méretű és kistestű macskafélék tápláléklistáján előkelő helyet foglalnak el a madarak. Akrobatikus ugróképességüknek, rendkívüli érzékszerveiknek, reflexeiknek, és a visszahúzhatóság miatt folyton tűhegyes, a vastag tollazatot átütni képes karmaiknak köszönhetően nemcsak a földön táplálkozó, de a felrebbenő és alacsonyan repülő madarakat – akár a fejük felett elsuhanó fecskéket (!) –  is el tudják kapni.

A természetben nem könnyű megfigyelni a hazai macskafélék (balra és középen hiúz, jobbra vadmacska) akrobatikus, akár 2 méter magas madárvadász ugrásait. A felvételek a jászberényi állatkert látványetetési programján készültek, ahol az állatok magasra kötött műmadár zsákmányra vadászva tartják formában magukat (Fotók: Orbán Zoltán és Patkós Gábor).

 

Mindazonáltal a táplálékuknak csak néhány, maximum néhány tíz százalékát teszik ki a madarak, többnyire mezőgazdasági kártevő rágcsálókat fognak, amivel évszázadokon keresztül hozzájárultak a porták rágcsálómentesítéséhez, a köztigazdaként ezek által terjesztett járványok (például pestis) megelőzéséhez.

A házi macska nemcsak "egerészik" (vöröshátú erdeipocok), a kisrágcsálók
mellett egészen gerle nagyságig madarakra is vadászik
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Hálátlanul visszaéltünk a macskák bizalmával

A rágcsálóirtás dolgos évszázadait követően világszerte emberek millióinak okoznak nap mint nap örömet a lakásban rájuk váró, társállatként a kutyáknál kevesebb fizikai kontaktust és törődést (például napi többszöri sétáltatás) igénylő macskák. Ezért még inkább megérdemelnék, hogy okosan szeressük őket, megfelelően törődjünk velük. Ennek a felelősségteljes magatartásnak egyik központi eleme az lenne, hogy csak annyi utód jöjjön a világra, amennyi gondoskodó gazdához kerülhet. Ha nem így járunk el, a senkinek sem kellő kölykök az utcán születnek meg, ahol az oltatlanság miatt és féreghajtás hiányában betegségek tizedelik őket, vagy az autók kerekei alatt végzik.

A házi macska ma már kevésbé rágcsálóirtó biológiai fegyverként,
sokkal inkább társállatként tölt be fontos szerepet az életünkben
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

Az elszabadult biológiai fegyver

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a házi macska a szó szoros értelmében vett biológiai fegyver, amit az emberiség évezredek óta alkalmaz a rágcsálók féken tartásában. Ez a feladatkör nem igényelte az amúgy is magányos, kevésbé társaságkedvelő állatok teljes, a kutyákéhoz hasonló szintű megszelídítését, ezért a ma velünk élő macskákat életmódjuk és megőrzött vad viselkedési jellemzőik alkalmasabbá teszik az embertől független életben maradásra, mint a kutyákat. A házi macska inkább a békés és befogadó helyhez, míg a kutya az őt gondozó gazdához kötődik. Ez a független magatartás a kis testmérettel és a kistestű zsákmányállat igénnyel együtt a házi macskát gyakorlatilag a patkányokhoz vagy a parlagi galambokhoz hasonlóan sikeres emberkövető fajjá tette.

A méret a lényeg − a kisragadozó házi macska mindent: ízeltlábúakat,
hüllőket, madarakat és emlősöket (a képen pocok zsákmány lóg a
szájából) megfog, amit le tud gyűrni (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A magas túlélési siker akkor válik kritikus tényezővé, ha a macskatartók nem ivartalanítják kedvenceiket, ugyanakkor mérték nélkül etetik őket és az utca macskáit, melyek kölykei a korlátlan táplálék-utánpótlásnak köszönhetően túlnyomórészt életben maradnak, és egy év elteltével már saját almot nevelnek. A helyzetet tovább rontják a munkahelyeken, lakótelepeken, horgásztanyákon élő gazdátlan, de a közösség által etetett, szintén ellenőrizetlenül, folyamatosan és sikeresen szaporodó macskák.

A túlszaporodó, alkalmazkodóképes házi macskák egész kontinenseken okozhatják fajok területi eltűnését, akár kihalását, és ilyen sajnálatos példáért nem kell Ausztráliáig menni. Az emlőskutatók Európa-szerte kongatják a vészharangot a mind ritkábbá váló vadmacskák miatt, melyek megfogyatkozásának okai között élen állnak a házi kedvenceink által terjesztett macskabetegségek, illetve a házi macskákkal történő hibridizáció.

Az ivartalanítatlan, korlátlanul etetett utcamacskák állománya egy kis területen
(például egy nagyobb pincerendszerben) akár több százasra is
növekedhet néhány év alatt (Fotó: Orbán Zoltán).

 

A nagyságrend a probléma

A házi macskák madár zsákmányolása természetes jelenség, amit az érintett madárfajok természetes körülmények között ellensúlyozni tudnak. A problémát éppen ezért nem maga a madárvadászat, hanem a korlátlanul szaporodó macskaállomány területegységre vetített természetellenesen nagy egyedsűrűsége okozza.

Ennek érzékeltetésére egy jellemző összehasonlító adat: a Magyarországon is őshonos vadmacskánál a kifejlett állatok mozgáskörzete 100-500 ha között van, és mivel a szaporodási időn kívül magányosan élő állatokról van szó, ezt többnyire azt is jelenti, hogy ekkora területen maximum néhány példány él és vadászik. Ezzel szemben a házi macskák hektáronkénti állománysűrűsége településeinken átlag 3-4 egyed, egyes részeken akár  ennek százszorosa (!) is lehet, ami összehasonlíthatatlanul nagyobb, a normálist messze meghaladó ragadozó terhelést jelent a madarak számára.

 

A kóbor kutya- és macskaprobléma különböző

A problémahalmaz nem elhanyagolható eleme, hogy az egyaránt jól ugró és mászó macskákat – a kutyákkal ellentétben – nem tartják vissza a kerítések, így amikor csak kedvük szottyan, portyázni indulhatnak a környéken, természetesen kiemelt figyelmet fordítva a területükön működő etetőkre, itatókra, madárbarát kertekre. Eközben zsákmányul ejtenek bármit, ami az útjukba kerül: a kisrágcsálók, a nagyobb ízeltlábúak mellett madarakat is - akár balkáni gerle méretig. A madarak közül a fészket tökéletlen röpképességgel elhagyó fiókák (ilyen az énekesmadár fajok fiókáinak jelentős része) vannak a legnagyobb veszélyben, ezért macskás környéken könnyen előfordulhat, hogy utcahossznyi területeken éveken keresztül egyetlen fióka sem tud felnövekedni.

A kutyák madárvédelmi kockázata elhanyagolható a házi macskákéhoz képest,
mert nem képesek zsákmányul ejteni a jól repülő, fürge énekesmadarakat,
és többségüket egy egyszerű kerítés is visszatartja a kóborlástól
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

A hazai kutya- és macskakérdés kapcsán további nem elhanyagolható különbség, hogy míg a kutyákra vonatkozik az összeírási, veszettségoltási kötelezettség, ugyanez a házi macskákkal kapcsolatban – érthetetlen módon – nincs érvényben.

Rovarevő énekesek

A vonulás sok kockázatot és nagy igénybevételt jelent a madaraknak, különösen az akár 5–6.000 km távolságra levő telelőterületekre vándorló kistestű, olykor alig 10–15 grammos énekeseknek. Ezért nem meglepő, hogy mindig vannak olyan próbálkozó példányok, melyek inkább a helyben maradást választják. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években néhány faj esetében jelentősen nőtt az áttelelések gyakorisága.

Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...

... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

 

 

 

Vadszőlő közelében különösen számíthatunk rájuk

 

A télre beérő bogyós termések (borostyán, csipke, tűztövis stb.) többsége túl nagy ahhoz, hogy a veréb méretű vagy kisebb áttelelő rovarevők le tudják nyelni, a házfalakat díszítő vadszőlő dércsípte bogyói azonban olyan apróvá töpörödnek, hogy ezeket egy parányi csilpcsalpfüzike is el tudja fogyasztani.

 

A vadszőlő ...

... rengeteg apró termése ...

... télre érik be, ...

... és az ilyen nagy kiterjedésben borított falakon egész  télen kitart (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

Ezért a vadszőlővel befutott falak közelében, különösen ha ilyen helyen lakunk, érdemes szemmel tartani a sűrű bokrokban mozgó madarakat, mert a szokásos cinegék és pintyfélék mellett jó eséllyel feltűnhetnek vonulás helyett átteleléssel próbálkozó énekesek is.

 

Ennél azonban többet is tehetünk értük, ha a vadszőlős hely közelében olyan etetőt is működtetünk, melynek kialakításakor az ő speciális igényeiket is figyelembe vesszük.

 

Egy barátposzáta egyetlen nap alatt akár egy teljes alma 30%-át is képes elfogyasztani a héjon vágott "ablakokon" keresztül úgy (Videó: Orbán Zoltán), ...

 

... hogy a végén csak a kemény héj és a magház marad belőle (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ha nem bontjuk meg az alma szívós héját, a gyengébb csőrű madaraknak meg kell várniuk, hogy az etető valamelyik termetesebb madara (a felvételen fekete rigó) megtegye ezt nekik (Videó: Orbán Zoltán).

Hím barátposzáta ablakpárkány etetőn felkínált tepertőből táplálkozik (Fotó: Dr. Cseplák György).

A magas energiatartalma miatt rendkívül értékes dió szokatlan agressziót, élelemvédelmező viselkedést is kiválthat az átteleléssel próbálkozó, ezért minden kínálkozó lehetőséget megragadni kénytelen madarakból.

A túlélést jelentő alkalmazkodóképesség érdekes példája a felvételen kolibriszerű repüléssel cinkegolyóból, ...

... és vajból táplálkozó barátposzáta.

Az etető barátposzátái a legtöbbet itatóra járó fajok közé tartoznak (Videók: Orbán Zoltán).

 

 

Hogyan segíthetjük az áttelelő rovarevő éneseket?

 

A füzikék, poszáták, rozsdafarkúak, csukok, vörös- és szürkebegyek, ökörszemek közös jellemzője, hogy rovarfogáshoz alkalmazkodott vékony csőrük nem elég erős a napraforgómag héjának feltöréséhez, amin viszont - amint azt a rendszeresen az etetőkre járó barátposzáták megfigyelése igazolta - néhány egyszerű trükkel könnyen segíthetünk:

 

• a napraforgóba keverjünk olyan apró szemű magvakat, mint a köles, amit egészben is le tudnak nyelni (részletek >>);
•  
• az etetők újratöltésekor néhány maréknyi napraforgót klopfoló kalapáccsal, kővel, súlyzóval vagy mozsárban zúzzunk össze, hogy a magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is hozzájussanak a magbélhez;
•  
• a bokrok ágaira szúrjunk almát, melynek oldalából vékony szeletet levágva nyissunk "ablakot"  az erős gyümölcshéjon;
•  
• az ágakra akasztva tegyünk ki cinkegolyót, vízszintes felületre (például az etető vagy a közelben lévő odú tetejére) helyezünk ki egy-egy vaj- és lágysajt-téglát, ami a legnagyobb fagyban is puha marad, így folyamatosan biztosított az állati zsiradék ellátás (részletek >>);
•  
• változatos magasságban, lehetőleg a talajon is kínáljuk fel az eleségeket, így segítve az etetők asztalközösségét, ami apró táplálékmorzsákkal látja el a gyengébb csőrű fajokat (részletek >>);
•  
• az etetőn működtessünk itatót is (részletek >>).
•  

 

 

Segítse Ön is az adatgyűjtést!

 

Mivel szinte egyáltalán nincsenek információink az áttelelő példányok túlélési stratégiáiról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében. Ezért az etetőket lehetőleg ablaklessel kombinálva alakítsuk ki, ahonnan már egyetlen téli időszakban is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket.

 

A madárbarátkerti fotózás egyik legjobb megoldása az ablakles (Videó: Orbán Zoltán).

 

 

Kérjük, ha november-február között a cikkben említett vagy más vonuló (kivéve: fekete rigó és vörösbegy, valamint a nem vonuló ökörszem) madárfaj áttelelő egyedével találkozik Magyarországon, regisztráljon és töltse fel adatait a Téli Madárles programba! Köszönjük!

 

 

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

 

Orbán Zoltán