Énekesmadarak

Madarak és macskák

A közepes méretű és kistestű macskafélék tápláléklistáján előkelő helyet foglalnak el a madarak. Akrobatikus ugróképességüknek, rendkívüli érzékszerveiknek, reflexeiknek, és a visszahúzhatóság miatt folyton tűhegyes, a vastag tollazatot átütni képes karmaiknak köszönhetően nemcsak a földön táplálkozó, de a felrebbenő és alacsonyan repülő madarakat – akár a fejük felett elsuhanó fecskéket (!) –  is el tudják kapni.

A természetben nem könnyű megfigyelni a hazai macskafélék (balra és középen hiúz, jobbra vadmacska) akrobatikus, akár 2 méter magas madárvadász ugrásait. A felvételek a jászberényi állatkert látványetetési programján készültek, ahol az állatok magasra kötött műmadár zsákmányra vadászva tartják formában magukat (Fotók: Orbán Zoltán és Patkós Gábor).

Mindazonáltal a táplálékuknak csak néhány, maximum néhány tíz százalékát teszik ki a madarak, többnyire mezőgazdasági kártevő rágcsálókat fognak, amivel évszázadokon keresztül hozzájárultak a porták rágcsálómentesítéséhez, a köztigazdaként ezek által terjesztett járványok (például pestis) megelőzéséhez.

Hálátlanul visszaéltünk a macskák bizalmával

A rágcsálóirtás dolgos évszázadait követően világszerte emberek millióinak okoznak nap mint nap örömet a lakásban rájuk váró, társállatként a kutyáknál kevesebb fizikai kontaktust és törődést (például napi többszöri sétáltatás) igénylő macskák. Ezért még inkább megérdemelnék, hogy okosan szeressük őket, megfelelően törődjünk velük. Ennek a felelősségteljes magatartásnak egyik központi eleme az lenne, hogy csak annyi utód jöjjön a világra, amennyi gondoskodó gazdához kerülhet. Ha nem így járunk el, a senkinek sem kellő kölykök az utcán születnek meg, ahol az oltatlanság miatt és féreghajtás hiányában betegségek tizedelik őket, vagy az autók kerekei alatt végzik.

Az elszabadult biológiai fegyver

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a házi macska a szó szoros értelmében vett biológiai fegyver, amit az emberiség évezredek óta alkalmaz a rágcsálók féken tartásában. Ez a feladatkör nem igényelte az amúgy is magányos, kevésbé társaságkedvelő állatok teljes, a kutyákéhoz hasonló szintű megszelídítését, ezért a ma velünk élő macskákat életmódjuk és megőrzött vad viselkedési jellemzőik alkalmasabbá teszik az embertől független életben maradásra, mint a kutyákat. A házi macska inkább a békés és befogadó helyhez, míg a kutya az őt gondozó gazdához kötődik. Ez a független magatartás a kis testmérettel és a kistestű zsákmányállat igénnyel együtt a házi macskát gyakorlatilag a patkányokhoz vagy a parlagi galambokhoz hasonlóan sikeres emberkövető fajjá tette.

A magas túlélési siker akkor válik kritikus tényezővé, ha a macskatartók nem ivartalanítják kedvenceiket, ugyanakkor mérték nélkül etetik őket és az utca macskáit, melyek kölykei a korlátlan táplálék-utánpótlásnak köszönhetően túlnyomórészt életben maradnak, és egy év elteltével már saját almot nevelnek. A helyzetet tovább rontják a munkahelyeken, lakótelepeken, horgásztanyákon élő gazdátlan, de a közösség által etetett, szintén ellenőrizetlenül, folyamatosan és sikeresen szaporodó macskák.

A túlszaporodó, alkalmazkodóképes házi macskák egész kontinenseken okozhatják fajok területi eltűnését, akár kihalását, és ilyen sajnálatos példáért nem kell Ausztráliáig menni. Az emlőskutatók Európa-szerte kongatják a vészharangot a mind ritkábbá váló vadmacskák miatt, melyek megfogyatkozásának okai között élen állnak a házi kedvenceink által terjesztett macskabetegségek, illetve a házi macskákkal történő hibridizáció.

A nagyságrend a probléma

A házi macskák madár zsákmányolása természetes jelenség, amit az érintett madárfajok természetes körülmények között ellensúlyozni tudnak. A problémát éppen ezért nem maga a madárvadászat, hanem a korlátlanul szaporodó macskaállomány területegységre vetített természetellenesen nagy egyedsűrűsége okozza.

Ennek érzékeltetésére egy jellemző összehasonlító adat: a Magyarországon is őshonos vadmacskánál a kifejlett állatok mozgáskörzete 100-500 ha között van, és mivel a szaporodási időn kívül magányosan élő állatokról van szó, ezt többnyire azt is jelenti, hogy ekkora területen maximum néhány példány él és vadászik. Ezzel szemben a házi macskák hektáronkénti állománysűrűsége településeinken átlag 3-4 egyed, egyes részeken akár  ennek százszorosa (!) is lehet, ami összehasonlíthatatlanul nagyobb, a normálist messze meghaladó ragadozó terhelést jelent a madarak számára.

A kóbor kutya- és macskaprobléma különböző

A problémahalmaz nem elhanyagolható eleme, hogy az egyaránt jól ugró és mászó macskákat – a kutyákkal ellentétben – nem tartják vissza a kerítések, így amikor csak kedvük szottyan, portyázni indulhatnak a környéken, természetesen kiemelt figyelmet fordítva a területükön működő etetőkre, itatókra, madárbarát kertekre. Eközben zsákmányul ejtenek bármit, ami az útjukba kerül: a kisrágcsálók, a nagyobb ízeltlábúak mellett madarakat is - akár balkáni gerle méretig. A madarak közül a fészket tökéletlen röpképességgel elhagyó fiókák (ilyen az énekesmadár fajok fiókáinak jelentős része) vannak a legnagyobb veszélyben, ezért macskás környéken könnyen előfordulhat, hogy utcahossznyi területeken éveken keresztül egyetlen fióka sem tud felnövekedni.

A hazai kutya- és macskakérdés kapcsán további nem elhanyagolható különbség, hogy míg a kutyákra vonatkozik az összeírási, veszettségoltási kötelezettség, ugyanez a házi macskákkal kapcsolatban – érthetetlen módon – nincs érvényben.

A kutyák a macskáktól eltérő zsákmányolási technikájuk miatt alapvetően nem
jelentenek veszélyt az etető, itató madaraira, többnyire "kukázási" és ivási
céllal keresik fel ezeket a helyeket. Ez madárvédelmi szempontból
még jó is, mivel a macskák többsége kerüli a kutyák mozgási
területét (Videó: Orbán Zoltán).

Akár kétmilliónyian is lehetnek!

A magyarországi kóbor és kóborló macskák állományának nagyságával kapcsolatban a 2 milliós (!) becslés is reális lehet (ennyi állat élhet például veszettségoltás és féreghajtás nélkül), az általuk okozott természetvédelmi kár pedig a sok százmilliós nagyságrendet is elérheti!

Egészségügyi problémák a játszótereken is

A kóborló, ugyanakkor körülöttünk élő házi macskák az emberre is veszélyes betegségeket és élősködőket terjesztenek.Sajnálatos módon ennek egyik legjellemzőbb helye a játszóterek homokozója lehet. Ezek különösen kedvelt macska WC-k, ahol a homokba rejtett ürülék fel sem tűnik a szülőknek, a mindent a szájukba vevő gyerekek viszont folyamatosan fertőződhetnek az ürülékkel terjedő, akár fejlődési visszamaradást, vakságot vagy idegrendszeri problémákat is okozó élősködő férgekkel.

Mit kellene tenni? Mit tehetünk a madarak védelmében?

A lehető legsürgősebb és legfontosabb lépés a hazai házi macska állomány túlnyomó többségének ivartalanítása lenne. Ez a komplikáltabb beavatkozást igénylő nőstények esetében is megoldható 10.000 Ft alatt, ami egyetlen gyakran áldozatul eső széncinege (a 2011-es év madara) természetvédelmi értéke. Ne felejtsük el, hogy a feleslegesen meg nem született kölykök nem éheznek, nem szenvednek el állatkínzást, és elaltatni sem kell őket!

Ivartalanítással 10-15 év alatt állománygyérítés nélkül is visszaszorítható lenne a túlszaporodott házi macska állomány. Országos szinten meghirdetett, koordinált és akár valamilyen formában támogatott (kedvezményes műtéti ár) ivartalanítási kampány nélkül az állatok alkalmi kilövése sem hozna tartós eredményt, arról nem is beszélve, hogy ez a módszer a lakosság érzelmi ellenállása és a belterületi fegyverhasználat korlátozása miatt nem is reális eszköz.

Ne etessük a kóbor macskákat, mert ezzel hozzásegítjük őket a korlátlan szaporodáshoz, melynek következtében néhány év alatt akár több tucatnyira is emelkedhet a számuk. Ha kóbor macskát találunk, vigyük el egy állatotthonba, ahol megfelelő ellátást kap, és ivartalanítás után esélye van gazdához kerülni.

Az ivartalanítás természetesen nem érinti a macskák vadászképességeit, ezért fontos lenne néhány tartástechnikai, illetve macskamentesítő madárvédelmi megoldás széleskörű alkalmazása, különösen a Madárbarát kert programban:

• A házi kedvencként tartott macskákat lehetőleg akkor engedjük ki (napnyugtától-napkeltéig), amikor a potenciális zsákmányállat énekesmadarak nem aktívak.
• A legproblémásabb fiókareptetési időszakban (május, július) mindenképpen próbáljuk napközben zárt helyen tartani a macskát. Éjjel az énekesmadarak fiókái és a szülők is mozdulatlanul pihennek, ezért a hallás alapján vadászó macskák ilyenkor inkább egerésznek.
• Ha ez nem megoldható, vagy a macska nem a házban lakik, lehetőleg reggel etessük meg, lakassuk jól, mert az ilyenkor elnehezült állat kisebb hajlandóságot mutat a vadászatra, inkább másik kedvenc elfoglaltságának – a lustálkodásnak hódol.
• A szabadban lévő macska lehetőleg állandóan viseljen csengővel, gömb csörgővel, még inkább csörgősorral (állatkereskedésekben kapható) ellátott nyakörvet (és azonosító bilétát), melynek hangja időben figyelmezteti a madarakat a lopakodó ragadozóra.
• Macskás környéken C típusú odút csak szőrmés ragadozók elleni védelemmel ellátva tegyünk ki a talajszint közelébe vörösbegynek, ökörszemnek, hantmadárnak.
• Ahol sok a macska, az etetőt, itatót, porfürdőt lehetőleg ne a talajon, hanem valamilyen magaslati ponton vagy függesztve működtessük.

A fejmagasságban lógó vagy magasra helyezett etető és itató esélyt ad a madaraknak a menekülésre (Fotók: Orbán Zoltán).

• Az alábbi felvételen látható, magasra emelt, nagyméretű etetőtálca ragadozók elleni védelmét a közvetlen szomszédságában lévő örökzöld bokor is segíti, amit a madarak (a videón mezei és házi verebek) búvóhelyként tudnak használni. Ezzel a megoldással tavaszól őszig az itató is macskamentessé tehető. Bár az ügyes ragadozók fel tudnak jutni rá, a magasság miatt a madaraknak van idejük felrebbenni. Az etetőtálca védelme tovább fokozható, ha a peremére és a lábakra tüskés ágakat (tűztövis, kökény stb.) rögzítünk, így a macskák már nem tudnak felmászni az eszközre.

• Ha eszközeinket mégis szeretnénk a talajszinten használni, akkor ezt nyílt területen tegyük és az etető, itató, porfürdő legalább néhány négyzetméteres körzetében folyamatosan nyírjuk rövidre a füvet, hogy a szőrmés kisragadozók ne tudják észrevétlenül megközelíteni a madarakat.

Amint az ezen a felvételen is látható, a magas aljnövényzetben a macskák a
madárvédelmi eszköz közvetlen közelében tudnak elrejtőzni, ami
nagyban segíti a vadászat hatékonyságát.

Ezzel szemben a nyírt gyep semmiféle fedezéket nem kínál, ezért ilyen helyen
a zsákmányolás sikere is jóval alacsonyabb, azaz a madarak sokkal
védettebbek (Videók: Orbán Zoltán).

• A talajetető, -itató és -porfürdő fölé tetőlécből (illetve bármilyen szilárd vázból) és csibedrótból vagy néhány centis szemekből álló, kellően szilárd fémhálóból építhetünk olyan védő ketrecet (javasolt méret: legalább 1x1 méteres alapterület és 1,5 m-es magasság) is, melynek felső részén a drótba akkora lyukat vágunk, hogy azon egy fekete rigó éppen beférjen. Mivel egy fiatal vagy sovány, kisebb testű macska ekkora lyukon is át tud bújni, a nyílás köré drótozzunk tüskés ággallért, ami a ragadozót távol tartja, a bejáratot előbb-utóbb elfedező madarakat viszont nem akadályozza a bebújásban.

A macskák ellen védő "eszköz a ketrecben" megoldás lényege, hogy az etetőt, itatót porfürdőt (nem csak a talajon!) olyan fémhálóval vesszük körül, melyen a madarak beférnek, a ragadozók azonban nem. Ez akkor nyújt biztosabb védelmet, ha olyan alapterületű, hogy a macska benyúlva sem érheti el a madarat (Fotók: fent - Orbán Zoltán, lent - rspb.org.uk).

• A macskák etetős és odús fára való feljutását tüskés gally vagy szögesdrót gallérral eredményesen gátolhatjuk. 

Orbán Zoltán

A közepes méretű és kistestű macskafélék tápláléklistáján előkelő helyet foglalnak el a madarak. Akrobatikus ugróképességüknek, rendkívüli érzékszerveiknek, reflexeiknek, és a visszahúzhatóság miatt folyton tűhegyes, a vastag tollazatot átütni képes karmaiknak köszönhetően nemcsak a földön táplálkozó, de a felrebbenő és alacsonyan repülő madarakat - akár a fejük felett elsuhanó fecskéket (!) -  is el tudják kapni.

Mindazonáltal a táplálékuknak csak néhány, maximum néhány tíz százalékát teszik ki a madarak, többnyire mezőgazdasági kártevő rágcsálókat fognak, amivel évszázadokon keresztül hozzájárultak a porták rágcsálómentesítéséhez, a köztigazdaként ezek által terjesztett járványok (például pestis) megelőzéséhez.

A házi macska ma már kevésbé rágcsálóirtó biológiai fegyverként, sokkal inkább társállatként tölt be fontos szerepet az életünkben.

 

Rovarevő énekesek

A vonulás sok kockázatot és nagy igénybevételt jelent a madaraknak, különösen az akár 5–6.000 km távolságra levő telelőterületekre vándorló kistestű, olykor alig 10–15 grammos énekeseknek. Ezért nem meglepő, hogy mindig vannak olyan próbálkozó példányok, melyek inkább a helyben maradást választják. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években néhány faj esetében jelentősen nőtt az áttelelések gyakorisága.

Vonulás vagy maradás?

A fekete rigó és a vörösbegy teljesen megszokott látványt nyújt a téli etetőkön, ami alapján állandó madárnak gondolhatnánk ezeket, holott a hazai költő populáció egyedei a telet rövid távú vonulóként (fajonként eltérő, a fekete rigónál 20%-ra becsült arányban) a mediterrán térségben, elsősorban Olaszország kontinentális részén, Szicíliában és a környező szigeteken töltik. A településeken élő példányok a télen is megfelelő életkörülmények hatására egyre nagyobb arányban hagytak fel a vonuló viselkedéssel és váltak állandó madárrá az utóbbi évszázadban.

Ez az alkalmazkodási folyamat nem állt meg, napjainkban is megfigyelhető több más, elsősorban városiasodott fajnál. A csilpcsalpfüzike, a házi rozsdafarkú, az erdei szürkebegy, a barátposzáta, a cigánycsuk vagy az örvös galamb és a fehér gólya részben hazai fészkelő állományból származó, részben pedig északabbról hozzánk érkező példányai évről-évre áttelelnek nálunk. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy mind a hét faj esetében növekszik a viselkedés előfordulásának gyakorisága (letölthető részletes táblázat >>), ami bizonyosan nem magyarázható minden esetben az enyhe telekkel, hiszen az elmúlt években a tél kifejezetten kemény, fagyos és havas volt.

A házi rozsdafarkú ...

... és a csilpcsalpfüzike áttelelése is gyakoribbá vált (Fotók: Orbán Zoltán)

Vadszőlő közelében különösen számíthatunk rájuk

A télre beérő bogyós termések (borostyán, csipke, tűztövis stb.) többsége túl nagy ahhoz, hogy a veréb méretű vagy kisebb áttelelő rovarevők le tudják nyelni, a házfalakat díszítő vadszőlő dércsípte bogyói azonban olyan apróvá töpörödnek, hogy ezeket egy parányi csilpcsalpfüzike is el tudja fogyasztani.

A vadszőlő ...

... rengeteg apró termése ...

... télre érik be, ...

... és az ilyen nagy kiterjedésben borított falakon egész  télen kitart (Fotók: Orbán Zoltán).

Ezért a vadszőlővel befutott falak közelében, különösen ha ilyen helyen lakunk, érdemes szemmel tartani a sűrű bokrokban mozgó madarakat, mert a szokásos cinegék és pintyfélék mellett jó eséllyel feltűnhetnek vonulás helyett átteleléssel próbálkozó énekesek is.

Ennél azonban többet is tehetünk értük, ha a vadszőlős hely közelében olyan etetőt is működtetünk, melynek kialakításakor az ő speciális igényeiket is figyelembe vesszük.

... hogy a végén csak a kemény héj és a magház marad belőle (Fotó: Orbán Zoltán).

Hím barátposzáta ablakpárkány etetőn felkínált tepertőből táplálkozik (Fotó: Dr. Cseplák György).

Hogyan segíthetjük az áttelelő rovarevő éneseket?

A füzikék, poszáták, rozsdafarkúak, csukok, vörös- és szürkebegyek, ökörszemek közös jellemzője, hogy rovarfogáshoz alkalmazkodott vékony csőrük nem elég erős a napraforgómag héjának feltöréséhez, amin viszont - amint azt a rendszeresen az etetőkre járó barátposzáták megfigyelése igazolta - néhány egyszerű trükkel könnyen segíthetünk:

• a napraforgóba keverjünk olyan apró szemű magvakat, mint a köles, amit egészben is le tudnak nyelni (részletek >>);
•  
• az etetők újratöltésekor néhány maréknyi napraforgót klopfoló kalapáccsal, kővel, súlyzóval vagy mozsárban zúzzunk össze, hogy a magtörésre alkalmatlan csőrű fajok is hozzájussanak a magbélhez;
•  
• a bokrok ágaira szúrjunk almát, melynek oldalából vékony szeletet levágva nyissunk "ablakot"  az erős gyümölcshéjon;
•  
• az ágakra akasztva tegyünk ki cinkegolyót, vízszintes felületre (például az etető vagy a közelben lévő odú tetejére) helyezünk ki egy-egy vaj- és lágysajt-téglát, ami a legnagyobb fagyban is puha marad, így folyamatosan biztosított az állati zsiradék ellátás (részletek >>);
•  
• változatos magasságban, lehetőleg a talajon is kínáljuk fel az eleségeket, így segítve az etetők asztalközösségét, ami apró táplálékmorzsákkal látja el a gyengébb csőrű fajokat (részletek >>);
•  
• az etetőn működtessünk itatót is (részletek >>).
•  

Segítse Ön is az adatgyűjtést!

Mivel szinte egyáltalán nincsenek információink az áttelelő példányok túlélési stratégiáiról, nem tudjuk, hogy milyen táplálékforrások és viselkedés segíti őket a fagyos hónapok átvészelésében. Ezért az etetőket lehetőleg ablaklessel kombinálva alakítsuk ki, ahonnan már egyetlen téli időszakban is sok száz órányi megfigyelés végezhető úgy, hogy munka, a mindennapi tevékenységünk közben ki-kipillantva ellenőrizzük a történéseket.

Kérjük, ha november-február között a cikkben említett vagy más vonuló (kivéve: fekete rigó és vörösbegy, valamint a nem vonuló ökörszem) madárfaj áttelelő egyedével találkozik Magyarországon, regisztráljon és töltse fel adatait a Téli Madárles programba! Köszönjük!

Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>)

Orbán Zoltán