Véleményük szerint az utóbbi bő évtizedben folyamatosan csökkennek az ágazat lehetőségei, és gyengül stratégiai jelentősége. Mindez annak ellenére történik, hogy a természetvédelmi problémák tünetei egyre markánsabban követelik a megfelelő társadalmi választ.A meghozott kormányzati döntések külön-külön nem eredményeznék a természetvédelmi szakterület ellehetetlenülését, ugyanakkor a változások tendenciája azt mutatja, hogy együttesen jelentős problémát okoznak és a felvázolt jövőbeli kormányzati lépések mindenképpen nyugtalanítóak. Az alábbiakban rövid áttekintést adunk ezekről a változásokról, hogy érzékelhetővé váljon, hogy adódnak össze látszólag független döntések kedvezőtlen hatásai.

1.    A természetvédelmi intézményrendszer fejlődése a 2000-es évek közepén torpant meg, amikor a kormányzat csökkenteni kezdte az állami támogatásokat és egyre inkább saját bevételek szerzésére ösztönözte a nemzeti park igazgatóságokat. Ez a tendencia napjainkban is tart. A saját bevételek arányának növelése a kiszámíthatóság csökkenésén túl azt is jelenti, hogy az igazgatóságok a szakmai feladatok meghatározásánál kénytelenek hangsúlyosan figyelembe venni gazdálkodási-intézményi szempontokat, ami torzíthatja a természetvédelmi célkitűzéseket.

2.    A természetvédelmi ágazat kettéválasztására, a kezelési és hatósági feladatok különválasztására 2005-ben került sor. Bár ez a döntés koncepcionálisan elfogadható volt, gyors és rosszul előkészített megvalósítása, az átszervezéshez kapcsolódó létszámleépítés, valamint a természetvédelmi hatóság és a nemzeti park igazgatóságok közötti együttműködés tisztázatlansága miatt a mai napig fennálló működési problémákat váltott ki. (Például a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségeknél a szakmai kapacitáshiány ma is súlyos gondot jelent). Koncepcionális és igazgatási problémákat is jelzett az Őrségi Nemzeti Park önállóságának megszüntetése 2007-ben, majd ismételt létrehozása 2008-ban.

3.    A 2010-es kormányváltás után az önálló Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megszűnt és beolvadt a mezőgazdaságért felelős tárcába. A környezetügy jelenleg az agrárfejlesztésért és hungarikumokért is felelős államtitkárság része, a vízügyi szakterület pedig a Belügyminisztériumba került, ahol a közfoglalkoztatásért is felelős helyettes államtitkársággal vonták össze, miközben a személyi állomány többszörös leépítésen ment keresztül. Az, hogy a környezet- és természetvédelem olyan bevételközpontú gazdálkodási ágazatokkal került egy irányítás alá, melyekkel az élőhelyek túlhasználata miatt rendszeres szakmai konfliktusai voltak, nem a környezetügy integrációját, hanem az érdekérvényesítés lehetőségeinek beszűkítését jelenti. Erre utal, hogy több olyan döntés született az utóbbi években, amelyben a fenntarthatóság érdekei nem érvényesültek (pl. a közösségi agrárpolitika zöldítésének természetvédelmi sikertelensége, az ágazati források folyamatos csökkenése).

4.    A nemzeti park igazgatóságok költségvetési helyzete évről évre rosszabb, és úgy tűnik, mára elérte a kritikus szintet. Az agrártámogatások rendszerében bekövetkezett, számukra kedvezőtlen változások (közvetlen kifizetések 1200 hektáros felső küszöbértékének megállapítása, az agrár-környezetgazdálkodási kifizetések 2015. évi szüneteltetése) igen komoly likviditási gondokat vetítenek előre, így a magyarországi nemzeti park igazgatóságok költségvetésének egyes sorai mellett egyelőre több a kérdőjel, mint a szám.

5.    A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program 2014-2020. között természetvédelemre felhasználható keretösszege is igen szűkre szabott. A megvalósításra váró fejlesztések és védelmi beavatkozások mértéktartó vélemények szerint a rendelkezésre álló források kétszeresét igényelnék.  E mellett a vidékfejlesztési források egyértelműen csökkennek, mely drasztikusan érinti az egyébként is egy évet késő agrár-környezetgazdálkodási kifizetéseket. Ezzel a döntéssel a hazai agrár-környezetgazdálkodás 2002. óta tartó folyamata törik meg, mely mind a nemzeti parkok mind a területükön gazdálkodók számára jelentős működési problémákat okoz, előrevetítve az eddigi eredmények elvesztését.

6.    A nemzeti park igazgatóságok európai uniós pályázati sikerességét többek között a felügyeletüket ellátó minisztérium által biztosított pályázati önrész alapozza meg, mely külön soron szerepelt a tárca költségvetésében. Ez a költségvetési sor 2012-ben formailag beolvadt a nemzeti park igazgatóságok költségvetésébe, amelyet viszont minden évben elvonás, vagy zárolás érint, így vélhetően idő kérdése csak, hogy ez az összeg mikor válik kizárólag papíron létező pénzügyi forrássá.

7.    A természetvédelem egységes irányítása megszűnt a Földművelésügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának 2014. évi elfogadásával. Az állami földekért felelős államtitkár többek között: „felelős a nemzeti park igazgatóságok, az állami erdészeti társaságok, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) vagyonkezelésében, illetve tulajdonosi joggyakorlása alatt álló földek hasznosításáért a Kormány földbirtok-politikájának megfelelően”. Az irányítás és a felügyelet felelőssége megoszlik tárcán belül és a jelek szerint a szándékok sem teljesen egységesek a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelését, vagy éppen a tervezett jogalkotást illetően.

8.    Nem segítik a kiszámítható, tervezhető, több évre átgondolt hatékony munkát sem a felmerülő átszervezési ötletek (pl.: Természetvédelmi Őrszolgálat áthelyezése, nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelési feladatainak kiszervezése, stb..), sem pedig a jogszabályi alapok módosításával kapcsolatos javaslatok (pl. vadászati-, természetvédelmi-, és erdőtörvény összevonása). Ugyan minden ágazat szervezet- és eszközrendszerében vannak olyan anomáliák és problémák, melyek átszervezést igényelhetnek, azonban ezekre csak átlátható, a széles szakmai közösség bevonásával előkészített, költséghatékony és legalább középtávon átgondolt, várható hatásaiban megvizsgált megoldást érdemes adni.

9.    A nemzeti park igazgatóságok korábban átlátható vagyonkezelési szabályozásának felülírása-különös tekintettel a haszonbérbe adás szabályaira - valós visszaesést jelent. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetre vonatkozó szabályozások átvétele az átláthatóságot csökkentette (pl. a földbérleti pályázatok bírálati eljárásának kiszervezése), továbbá bevételkiesést eredményezett (a korábbi haszonbérleti bérleti díjak csökkentése). A folyamatot nyilvános anomáliák kísérték (Hortobágyi NPI, Bükki NPI), melyre az azt megelőző időszakban nem volt példa. A változtatások következtében a korábbi kedvező folyamatok (pl. a védettségi szint helyreállítását szolgáló földvásárlások az elmúlt években) eredményei is elveszhetnek.

10.    A természetvédelmi hatósági rendszer működési problémáit jelzi, hogy az elmúlt években szélsőséges eseteknek lehettünk tanúi a jogalkalmazásban. A környezetügyi jogbiztonság tekintetében mind az indokolatlan és a természetvédelmi célokat nem szolgáló túlszabályozás (pl.: Natura 2000 területeken a területkezelést szolgáló állattartó telepek létesítésének tiltása), mind pedig az indokolatlan és szokatlan engedékenység (pl.: a vízi élőlények számára kedvezőtlen időszakban engedélyezett kavicskotrás a Dunán) káros. Várhatóan nem fogja segíteni a szakmailag megfontolt döntéseket a természetvédelmi hatóság „integrációjának” következő lépése sem, vagyis az, hogy 2015 folyamán a Földművelésügyi Minisztériumtól a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségek átkerülnek a kormányhivatalokhoz.

11.    A kormányzat 2014 decemberében úgy határozott, hogy a védett területek vagyonkezelése főszabályként a – természetvédelmi feladatok ellátására nem alkalmas - Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez kerüljön a nemzeti parki igazgatóságok helyett. Ezzel összhangban az Országgyűlés elé került a T/2366-as számú törvénytervezet, amely a kisajátítási és elővásárlási eljárásokban az NFA-t bízza meg azokkal a feladatokkal, amelyeket a természetvédelmi szervek láttak el eddig. A vagyonkezelésben lévő földterületek NFA részére történő átadása az alapvető jogok biztosának helyettesének állásfoglalása szerint alkotmányellenes.

A döntések sorozatával az állami természetvédelem – és benne a nemzeti park igazgatóságok – helyzete és szerepe egyértelműen gyengült. A folyamatban és a jogszabály alkotó munkában egyaránt gyakran érezhető az össztársadalmi természetvédelmi érdek érvényesülésének hiánya. Ha a trend folytatódik, a folyamat egyértelmű következménye lesz a természet állapotának romlása hazánkban, amelynek nemcsak a jövő generációk, hanem a ma élő emberek is vesztesei lesznek. A természetvédelmi intézményrendszer gyengítése ellentétben áll Magyarország Alaptörvényével, amely szerint a természeti erőforrások védelme az állam és mindenki kötelessége. Egy olyan intézmény, aminek a természet és környezetvédelem nem alapfeladata, nem képes ezeket a társadalom szempontjából kiemelkedő jelentőségű kormányzati feladatokat ellátni, ezért megítélésünk szerint a folyamat visszafordítására, a természetvédelem megerősítésére van szükség.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország hatásos lépéseket vár a kormányzattól a természetvédelmi intézményrendszer megerősítése érdekében. A védett természeti területek vagyonkezelését az elsődlegesen természetvédelmi célú nemzeti park igazgatóságok kezében kell tartani, az ezzel ellentétes törvénytervezetet vissza kell vonni. A nemzeti park igazgatóságok feladatainak ellátásához szükséges finanszírozást a költségvetésnek biztosítania kell. A természeti erőforrások védelmével kapcsolatos szempontokat létfontosságú érvényesíteni az összes kormányzati döntésben. A jövő nemzedékek és a mai társadalom környezeti jogainak biztosítása érdekében szükséges a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó állami feladatok egy, a gazdasági ágazatoktól független, önálló minisztériumba való elhelyezése.

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Magyar Természetvédők Szövetsége
WWF Magyarország

Egy madár csőre figyelemreméltó dolog. Lehet egyszínű, színes, hegyes vagy tompa, hosszú vagy rövid, vékony vagy akár aránytalanul nagy. Használható hústépésre, nektárszívásra, vagy a legkeményebb magok feltörésére. Legyenek a csőrök akármilyen sokfélék, egyikben sincsenek fogak. De miért?

Egy új vizsgálat úgy próbált választ találni erre a kérdésre, hogy megvizsgálta a csőr evolúcióját visszamenve időben egészen a mai madarak őseiig, a dinoszauruszokig.

Minden madárban van egy olyan gén, mely a fogak fejlődésének kikapcsolásáért felelős. A Kaliforniai Egyetem kutatói rájöttek, hogy ezt a gént vissza lehet követni egészen a mai madarak közös őséig, mely néhány százmillió évvel ezelőtt élt.

A rejtvény megfejtéséhez a kutatók egy olyan, nemrég létrehozott genom (egy szervezet teljes örökítő információját jelenti) adatbázist használtak, mely katalogizálja majdnem az összes élő madárrend genetikai történetét. A gének kétféle típusát keresték: az egyik a dentinért felelős, mely a fog keményszöveteinek az egyike, a másik a zománcért, amely a fogat védi. Miután megtalálták ezeket a géneket, a kutatók megkeresték azokat a mutációkat, melyek ezen gének működését leállítják és összefésülték az őskori leletekkel, hogy kiderítsék mikor jöttek létre ezek a mutációk.
Azt a következtetést vonták le, hogy a fogak elvesztése és a csőr fejlődése egy kétállomásos folyamat volt, habár ezek az állomások tulajdonképpen időben párhuzamosak voltak.

Az első stádiumban a fogak visszamaradása és részleges csőrfejlődés következett be mind az alsó, mind a felső álkapocs elülső részén. A második fázisban az állkapocs hátsó felében található fogak elvesztése párhuzamosan alakult a csőr további fejlődésével.

Az ilyen következtetésekre olyan leletek segítségével jöttek rá, mint az Ichthyornis, melynél a szájrész elején egy részleges csőr, hátul pedig fogak találhatók – egy köztes fejlődési állapotot mutat. A kutatók nem tudták pontosan meghatározni a fogak eltűnésének időpontját, de egyes mutációk jelenléte arra engednek következtetni, hogy a dentin (és a fogak) nem később, mint kb. 101 millió évvel ezelőtt tűntek el. A fogzománc eltűnése – mely valószínűleg a fogak kiiktatásának első lépése volt –, viszonylag pontosan meghatározható, 116 millió évvel ezelőttre tehető.

A kutatás részletesen leírja a fogazatról csőrre való váltást, de a miértje még mindig rejtély. Egyes elméletek szerint a madarak azért vesztették el fogazatukat, hogy könnyebbé váljon a csontozatuk a repüléshez. Stephen Brusatte, aki az Edinburgi Egyetem paleontológusa, nem zárja ki ezt a lehetőséget, de azt is kiemeli, hogy a fogak elvesztése nem esett egybe a repülés kialakulásával, hiszen számos röpképes madárnak volt foga. Kifejezetten az Archaeopteryxről beszél, melyet sokan az „első madár”-nak tartanak. Az Archaeopteryx repült, voltak tollai és fogsora is.

A paleontológus szerint a repülés érdekében történő súlycsökkentés csak elméleti síkon állja meg a helyét, tudományosan nem. A repülő emlősök is, mint a denevérek, képesek repülni anélkül, hogy fogaikat csőrre cserélték volna.

Végül is a csőr nem egy rossz üzlet. A csőrrel mindenféle táplálékot meg lehet enni, talán bizonyos esetekben még sokoldalúbban is használható, mint a fogazat. Kiválóan vág, különösen (de nem kizárólagosan) növényzetet; számos olyan, nem a madarakhoz tartozó állatfaj van, mely pont emiatt csőrrel rendelkezik.
Vegyük például a papagájhalakat, melyek a korallzátonyokat csipkedik; a tobzoskákat – ezeket a pikkellyel borított emlősöket –, melyek a rovarokat a szájpadlásukon és a gyomrukban zúzzák össze; és a teknősöket, melyek legalább olyan változatosak, mint a madarak, és a különböző formájú csőrüket növényi vagy állati eledel elfogyasztására használják.

Még mindig nem tudjuk, miért vesztették el a madarak a fogaikat, de a tudósokat éppen az ilyen megválaszolatlan kérdések mozgatják.

A cikk forrása: http://www.audubonmagazine.org/articles/birds/how-birds-lost-their-teeth