A felvetés jogos, és sajnálatosan jó lehetőséget kínál arra, hogy végiggondoljuk: az egyre több társadalom- és természettudós által veszélyesnek ítélt mértékű és irányú társadalmi és gazdasági átalakulás olyan nagyságrendű, hogy ezt már a madár- és egyéb állatfajok krízisének indikátorhatása is jelzi!

A hagyományos életmódú falu az ember mellett több madárfaj otthonává is vált az évezredek alatt.

Mennyire természetes egy megszokott élőhely?
Alapvető és hirtelen változásoktól mentes környezetben az élőlények közép és hosszú távon jobban, megváltozó körülmények között viszont egyre kevésbé tolerálják az időszakos szélsőségeket, amire sajnálatosan "jó" példát mutatnak a 2010. év madarai - a fecskék, de a lehetséges bagoly krízisre felhívó írásunkban említett gyöngybaglyok is.
 

Ennek a fajnak a hazai, és jelentős részben az európai állománya is városiasodott környezetben él: a templomok, középületek, magtárak stb. padlásterében költ, és a településeken, illetve a határos külterületeken vadászik. Ez az urbanizáció évezredek alatt, lassan alakult ki, így a madarak hozzászokhattak a lakott területek nyüzsgő környezetének hátrányaihoz, hogy kihasználhassák az ezeket jelentősen ellensúlyozó előnyöket. Az ember közelébe költözés legfontosabb hozadéka a települések kínálta táplálékbőség (különösen télen) lehetett. A lakosság túlnyomó többsége agrárfalvakban és mezővárosokban, alapvetően földművelés- és háztáji gazdálkodás központú környezetben élt.
 

A baromfiudvarok, az istállók, a majd' minden portán megtalálható falusi udvar a legzordabb téli időszakban, tehát a mostanában is tapasztalható magas "hóállásban" és hidegben is biztosította a folyamatos és zavartalan kisemlős és veréb táplálékot:

• A jószágok közelében: az ólak, a téli alom és takarmány széna- és szalmakazlai, a komposzt és a trágyarakások alatt vígan éldegélt az ősszel a hideg elől ide húzódó, de éppen a baglyok által is kordában tartott egérnép.
• Bőven rendelkezésre állt a kisemlősök mellett alternatív táplálékot jelentő, ugyancsak az ember közelében élő házi és mezei veréb állomány is, melynek éjszakázó csapataiból ki-kiemelhettek egyet-egyet a baglyok.
• A gazda számára létkérdés volt, hogy a lehullott havat eltakarítsa a portáról, a baromfiudvarról, amit az otthon tevékenykedő háznép és a fogatolt lovak tovább tapostak, így a településen élő gyöngy- és erdei fülesbaglyok, kuvikok mindig találtak olyan hómentes foltokat, ahol eredményesen vadászhattak a disznóólnál, az istállónál, a baromfietetőnél táplálékot kereső kisemlősökre.
• A lovak és tehenek települési istállói nem csak a rágcsáló utánpótlás kimeríthetetlen bázisai voltak, de a meleg testek felfűtötte jószágállások fagymentes vadászterületet és pihenőhelyet jelentettek a gyöngybaglyoknak és kuvikoknak, ahova a hideg padlásokról akár ideiglenesen be is költözhettek a legkeményebb téli napokban.
• A faluszéli, külterületi sertés- és marhatelepek, birkahodályok rövid, néhány km-es repülést követően alternatív, kimeríthetetlen vadászterületet kínáltak.
• A rágcsálók túlszaporodását biológiailag semleges módon: házi macskákkal, kotorékkutyákkal, betanított menyétfélékkel, illetve változatos működésű mechanikai csapdákkal oldották meg, de besegítettek a települési baglyok is. Nagyon fontos, hogy a cél nem a tökéletes rágcsálómentesség elérése, hanem az állomány kordában tartása volt.
• A tetők és templom toronysüvegek lezárása szinte ismeretlen volt, ezért a madarak bőven találtak maguknak fészkelő- és pihenőhelyet.    

Ezek azok a vitathatatlan előnyök, melynek köszönhetően néhány madárfaj a közelünkbe költözött, és napjainkra egyedüli élőhelyévé a településeink nyújtotta másodlagos "természetes" környezet vált.

A még néhány évtizede is országszerte elterjedt háztáji- és haszonállat tartás komplex módon kielégítette számos madárfaj: így a kuvik, a gyöngybagoly és a füsti fecske élőhelyigényét.

Csakhogy sok évezred után a világ természeti és társadalmi viszonyai - nagyjából az ipari forradalommal kezdődően - evolúciós léptékkel mérve hirtelen megváltoztak. A társadalom működési alapegységének tekinthető hagyományos család és szerveződési alapegységének tekinthető falu a nyugati típusú fogyasztói társadalmakban felbomlóban van vagy felbomlott, sok helyütt szinte felrobbant. A magyarországi átalakulás, a hagyományosnak és emberarcúnak tekinthető kistelepülési életmód ellehetetlenülése az 1990-es rendszerváltást követően gyorsult fel; a számos ok közül néhány markánsabb:

• A globális piaci szabályok érvényesülése, a támogatási és felvásárlási rendszer átalakulása következtében összeomló agrárium.
• Drasztikusan csökkenő, sok helyütt teljesen felszámolódó háztáji gazdálkodás és -állattartás, ezzel párhuzamosan a falusi munkanélküliség megjelenése, a kistelepülési lét kilátástalansága, ellehetetlenülése, az ebből következő elvándorlás, elnéptelenedés, elöregedés.
• Agglomerációs hatás, melynek keretében egyrészt a falvak lakói a nagyobb városokba (egyedüli munkahelyekre) járnak dolgozni (ezért sincs idejük gazdálkodni), másrészt a városi lakosság mind nagyobb mértékben, menekülésszerűen költözik falura, létrehozva az élhetetlen bolygó-falut, ahova a lakosság egyre nagyobb része csak aludni jár.
   

Az így átalakuló hagyományos, jól bevált, működő, fenntartható életmódot feladó kistelepülések tartalmas közösségi, és működő gazdasági kapcsolatok nélküli szocio-ökonómiai képződmények. Jellemző példája ennek a második falurombolásnak, hogy a betelepülő városi lakosság egyre több helyen emel kifogást a megszokott falusi élet elemeivel szemben, egyre gyakrabban hallani olyan feljelentésekről, ahol a felperes "károsultak" (a városi "gyüttmentek"): a hajnali kakasszót, a tehénbőgést, a disznóröfögést, a trágya szagát kifogásolják. Odáig jutottunk, hogy ma már rádióműsorban büszkélkedik egy mezőváros polgármestere a lótartást megtiltó önkormányzati rendeletről!

Az idilli kép mögött nem látszik az elkeserítő valóság. Ebben a néhány száz lakosú völgységi (Baranya-megye) zsákfaluban az ökoturizmusra építő településfejlesztés szolgáltatáskínálatának összeállításakor alapvető nehézséget okozott működő háztáji gazdaság bemutatása, mert a faluban egy ló található, lakott disznóól és tehénistálló már nincs is!

Az alapvetően agráriumból élő, vidékies magyar lakosság az elmúlt évezred háborús dúlásai alatt sem éhezett, legalább a ház körüli telkecskén zöldséget és gyümölcsöt termesztett, és a baromfiudvarban szaladgáló lábasjószág, az ólban röfögő, jelentős részben a szerves konyhai hulladékon növekedő disznó hússal, az istállóban kérődző tehén tejjel is ellátta nem csak a családot, de a kiméréseken, piacokon keresztül a közeli városok lakosságát is. A modern piacgazdaság, az EU-konform agrárszabályozás gyakran "pápább a pápánál" hazai vadhajtásai elérték azt, amit sem a tatárnak, sem a töröknek, sem a világégéseknek nem sikerült: kiürült baromfiudvarú és megműveletlen háztáji kertű falusi portákon éhező gyerekeket és családokat kell központi szociális intézkedésekkel hónapról-hónapra életben tartani, mert az emberek elfelejtették vagy nem érdekeltek a jelentős részben önfenntartó, részmunkaidős "tyúk és krumpli" háztáji gazdálkodásban!

Az agrárszféra, a kistelepülési közösségi közlekedés, egészségügy és munkaerő-piac komplex nehézségeinek következménye a tanyasi és falusi életmód mind nehezebbé válása, melynek multiplikátor hatásaként is romolhatnak az urbanizálódott madarak életkilátásai is.

Ezen azonban nincs mit csodálkozni, ha figyelembe vesszük, hogy a politika és a nemzetközi nagytőke sajnos itthon is nagyon sokakkal elhitette, hogy Magyarországon - Európa egyik hajdanvolt élelmiszertermelő központjában - olcsóbb és jobb, ha távol-keleti csirkét, kínai fokhagymát eszünk és külföldi tejet iszunk! Eközben az orvosok folyamatosan kongatják a vészharangot, hogy a lakosság egyre egészségtelenebbül táplálkozik, nem fogyasztunk elég zöldséget, tejet, sajtot, és sokaknak nem jut elég egészséges hús sem a tányérjára.
 

Amint láttuk, néhány évtized, alig 2-3 bagolygeneráció élete alatt teljesen megváltozott az eredetileg számukra oly vonzó környezet, ezért a zord teleken nagyarányú veszteségeket elszenvedő állomány túlélési esélye folyamatosan romlik (Magyar madárvonulási atlasz 358. oldal):

• Az állattartás csökkenésével és a beépítettség növelésével (aszfaltozás, térburkolás) jelentősen csökkent a táplálék-utánpótlás és a természetközeli zöld felületek aránya.
• A lakosság kevésbé fenntartható és gyakran nemtörődöm életmódja, a háztáji sertéstartás drasztikus visszaesésének következtében a kommunális hulladékban megjelenő szerves hulladékkal állandósult patkány probléma. Ezek az élelmes, közutálatnak örvendő állatok az általuk elfoglalt területekről szinte teljesen kiirtják a kisebb testű egereket és pockokat, ráadásul folyamatos és széles körű kémiai alapú rágcsálóirtásra késztetik a lakosságot és a településfenntartókat.
• A modern, bárki által könnyen alkalmazható, az élelmiszer boltok vegyi árú polcain is mindenütt megtalálható vérzékenységet okozó rágcsálóirtó-szerek széleskörű alkalmazásának következtében az állattartás csökkenése és a patkányok miatt amúgy is fogyatkozó zsákmányállatok elfogyasztása a csúcsragadozók folyamatos méreggel telítődését, pusztulását okozza. Vannak adatok arra vonatkozóan is, hogy az állatvédelmi szempontból kifogásolható egérragasztóba került rágcsálóra lecsapó gyöngybagoly is bajba került.
• Különösen Nyugat-Európában csökkent drasztikusan a kiegészítő táplálékot jelentő verebek állománya, de az állattartás visszaszorulásával, illetve az építési technológia megváltozásával sok helyen nálunk is fogyatkozik a számuk - ezért volt a 2007. év madara a mezei veréb -  és megnehezül a hozzáférhetőségük. 
• Nagyságrenddel nőtt a villamos szabadvezetékek és a forgalom miatti veszélyeztetettség mértéke, ami a vadászó szülők sérülése, pusztulása esetében általában az egész fészekalj elvesztéséhez vezet, és különösen nagy kockázatot jelent a repülésben még gyakorlatlan fiókákra.
• A templomfelújítások alkalmával a toronysüvegeket lezárják a parlagi galambok és a csókák telepes beköltözését megakadályozandó, így az MME gyöngybagoly költőláda telepítési programja nélkül ez az egyre veszélyeztetettebb faj nem talál megfelelő fészkelőhelyet.
   

Ilyen rövid, néhány madár nemzedéknyi időszak alatt még a legalkalmazkodóképesebb fajok is bajba kerülhetnek, mivel evolúciós mértékkel nincs elegendő idejük a szükséges alkalmazkodási változások "végrehajtására".

A települések fizikai beépítésének, a gépjárműforgalom növekedésének hatására csökkent és egyben veszélyesebbé vált a kisrágcsálókra vadászó madarak (a képen elütött erdei fülesbagoly) élete.

A madarak ugyan azok, de a települési környezet megváltozott!
Mára az életüket az emberhez kötő, specializálódott gyöngybaglyok az életmódunk megváltozása miatt a fél évszázad előtti viszonyokhoz képest egyre nehezebben szerzik meg a táplálékukat, különösen a tartós, vastag hótakaró és kemény hideg jelentette extrém körülmények között*. A folyamatosan fogyatkozó létszámú gyöngybaglyokat ebben a helyzetben érte az 1980-as évtized közepének kemény telén bekövetkező állomány összeomlás, amit a faj azóta sem tudott kiheverni, és könnyen előfordulhat, hogy már nem is fog helyreállni a hajdani egyedszám.

A fogyatkozó legelő- és háztáji állat állomány miatt a kiüresedő portákon és állattartó telepeken csökken a kisrágcsáló zsákmányállatok száma, és az eltakarítatlan, letaposatlan hó miatt a hozzájuk férés lehetősége is.

A környezetváltozási hatások nem kizárólag ezt a fajt érintik. Jellemző, hogy a túlcivilizált, egyre romló természeti környezetű nyugat-európai országokban dolgozták ki az olyan természetvédelmi eszközöket, mint a darázsgarázs, a béka garázs, a süntanya, a veréblakótelep vagy a denevér odú, melyek hallatán egy száz év előtti parasztember elnevetné magát, hiszen akkor ezekre nem volt szükség, mert a mindennapi emberi élet  kellékei: a tűzifarakások, komposzt, baromfiudvar, istálló, góré, extenzív gyümölcsös, idős fák stb. automatikusan és ökologikusan biztosították sok más élőlény életfeltételeit is.

A gyöngybaglyok (a képen egy mentett madár) már régen hozzánk kötötték az életüket, ami egyre inkább ellehetetlenül. A mi felelősségünk, hogy szükség szerint új módszerekkel segítjük-e, vagy magukra hagyjuk őket! (Fotó: Kókay Szabolcs)

Napjainkban a részben vagy nagyobbrészt a településeink élőhely kínálatától függő baglyok - bár fizikailag ugyan ott élnek, ahol évszázadok óta - egyre kevéssé találják meg létfeltételeiket, mert a falvaink, városaink alig képesek kiszolgálni nem csak az emberek, de velünk élő madarak igényeit és érdekeit. Ezért kell egyre nagyobb mértékben segítenünk rajtuk is. Nem véletlen, hogy az MME sok más programja mellett szinte a megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a gyöngybaglyok védelmére.

Padlástérbe, templomtornyokba kihelyezhető mesterséges gyöngybagoly költőláda.

Az MME Madárbarát kert programjában népszerűsített Fantasztikus farakás könnyen kialakítható egérvárnak, ...

... ahol etethetjük a kisemlősöket (ez a házi egér a fővárosban került lencsevégre), így biztosítva a telelő baglyok táplálék-utánpótlását (Fotók és szöveg: Orbán Zoltán).

Sajnálatos, de egyre gyakoribb jelenség, hogy egy első pillantásra természetvédelmi, madárvédelmi probléma hátterében olyan mértékű negatív társadalmi és gazdasági hatások állnak, amiket vészcsengőként már a madarak állománycsökkenése is jelez.

* Ha lenne rá forrás, érdemes volna elemes energiaellátású (a baglyok éjszakai életmódja miatt a napcellás-akkumulátoros változat nem alkalmazható) műhold adós jelölésekkel vizsgálni, hogy a gyöngybaglyoknak a települési viszonyok megváltozásának függvényében mennyivel kell többet vagy távolabbra repülniük a bel- és külterületeken a táplálékért.