Letlhakane
A Naga névre hallgató amuri vércse műholdas jeleit követve az Orapa bányakomplexumtól délre elterülő egybefüggő „Mopane” erdőségekbe jutottunk. Az európai szemmel nézve inkább bozótos szavannaként jellemezhető tájat a helyiek állattenyésztéssel hasznosítják.

Kis elszórt falvakban, sárkunyhókban élnek a vízlelőhelyek mellett, ahonnan az állatok – szamarak, zebuk, kecskék, olykor lovak – szabad tartásban legelik a környéket. Csak este térnek vissza az itatókhoz, ahol a lefejt tejből túrót és egyéb tejtermékeket készítenek. Egy-egy komolyabb „farm” akár 10.000 hektár is lehet, ezeket már sokszor be is kerítik. A bozótot behálózó „utak” alig egy nyomvonal széles homokos ösvények, az autó két oldalát folyamatosan karcolják a tüskés ágak, kilátni nem lehet a sűrűségből. Koordináták, laptop és sok szerencse nélkül nem könnyű itt megtalálni egy vércse-éjszakázó helyet.

Fél napos keresgélés után szerencsénk volt; egy, a járhatóbb fajtából való út pont az aktuális gyülekezőhely közelében vezetett el, így késő délutánra sikerült Naga feltételezett lokalizációjának pár kilométeres körzetébe eljutnunk. Fantasztikus látvány tárult elénk:a bokrok száraz ágain száz számra ültek az amuri vércsék. Amerre a szem ellátott minden felé alacsonyan repkedő vagy szitáló madarak borították a horizontot. A rikásabban álló növények ágairól szedegették le a még lárva stádiumban lévő, de igy is hatalmas, 5-7 cm-es, röpképtelen szöcskéket. A helyiek által „corncricket”-nek, vagy „armoerd cricket”-nek (későbbi azonosításra szoruló szöcskefaj) nevezett és mezőgazdasági kártevőként számon tartott állatból annyi volt, hogy egy-egy bokorról több tucatot is össze tudtak szedni a madarak!

Alkonyatra több ezer amuri vércse húzott be éjszakázni (3000-5000 volt a becslésünk). A másnapi transzekt számlálásunk során mindössze fél tucat kék vércsét láttunk közöttük. Az a kép alakult ki bennünk, hogy ebben az időszakban a madarak vélhetően különböző rovarfajok gradációit követve (termeszek; a megtalált szöcskefaj; nagyméretű, a mi zöld lombszöcskénkhez hasonló faj; zöld sáska stb.) nomád hordákban kóborolnak. A megfigyelt egyedek nappal 20-100 példányos csapatokban táplálkoztak vagy a termikekkel felemelkedve fedezik fel a gyülekező tágabb környezetét, a többi keresgélő csapatot. Összegyűlnek ugyan éjszakázni, de ezek az általunk bejárt régióban nem feltétlenül szigorúan helyhez kötött csoportosulások, addig tartanak, amíg a táplálékforrás megtérülő módon kiaknázható.

Ghanzi-Jawaneng
A mi célunk azonban legalább egy olyan kékvércse-csapat, vagy esetleg egy gyülekező megtalálása volt, ahol a vércséink túlsúlyban vannak a másik két fajjal (leginkább az amuri vércsékkel) szemben. A „tűt a szénakazalban” fedőnévre hallgató akció során Nyugat-Botswanába, Ghanzi városa felé vettük az irányt. Információink szerint itt az elmúlt hetekben jelentős szöcske gradációt tapasztaltak.

A várostól délre mintegy 50 km-re rá is akadtunk az első majdnem színtiszta kékvércse-csapatra. Alig pár amuri vércse mellett mintegy 577 kék vércsét számoltunk le egy 17 km-es útszakaszon. A madarak ugyanazt csinálták, mint a korábban látottamuri vércsék, és ebből egy nagyobb gyülekező létezésére következtettünk. Sajnos az élőhely kiterjedése és szerkezete miatt eleve kis esélye van itt egy gyülekező felkutatásának, amit az utat errefelé már mindenhol szegélyező kerítések tovább akadályoznak.   Ezeken átlépni itt nem ajánlatos, a magántulajdon védelmét itt igen szigorúan veszik, és a háztartások többségében bizonyszép számmal akad lőfegyver is. Időnk is fogytán lévén folytattuk hát utunkat a Kalahári sivatag kizöldült szavannáin Gaborone felé és további kékvércse-csapatokba botlottunk. Az utolsó madarakat egy vegyes amuri-kék vércse csapatban láttuk alkonyatkor, Sekoma és Jwaneng városok közelében.

Solt Szabolcs