Közel három hetes expedíció után hazatért az angolai Falcopolisból a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) ornitológusaiból és filmes szakemberekből álló Kék vércse-védelmi munkacsoportja. Falcopolis, a világ minden bizonnyal legnagyobb ragadozómadár-telelőhelye, ahol a földkerekség minden szegletéből százezer-, ha nem milliószámra gyűlnek össze a kék vércsék. Az angolai telelőhelyet még 2019-ben fedezték fel az MME kutatói, miután műholdas nyomkövetőkkel szerelték fel a hazánkban költő kék vércséket.  

Az út kiemelt célja a helyi közösségek további bevonása a kék vércsék angolai védelmébe, hiszen hosszú távon csak velük együttműködve lehet megőrizni ezt a páratlan természeti értéket. Mivel a madarak illegális vadászata feltehetően ma is folytatódik, a magyar szakértők az Orbis Angola természetvédelmi szervezettel karöltve azon dolgoznak, hogy FALCOPOLIS inkább ökoturisztikai attrakcióként teremtsen fenntartható bevételi forrást a helyiek számára. Az ornitológusok másik fő célja az volt, hogy kifejlesszenek egy módszert, amellyel megbecsülik a FALCOPOLIS-ban, a tavaszi vonulás előtt összegyűlő éjszakázó vércsék számát.  

 „Tudtuk, hogy El Niño év van, de arra nem számítottunk, hogy amikor megérkezünk, két-három hete nem esett az eső, ami ezen a helyen az esős évszakban rendkívül ritka. Emiatt például az első napokban nyoma sem volt a vércsék legfőbb táplálékát jelentő rajzó termeszeknek, s így vércséből is kevesebb volt az első napokban, mint azt vártuk. Végül azonban megérkezett az eső, beindultak a termeszrajzások, és mielőtt elhagytuk Falcopolist, kb. 500.000 kék vércsének inthettünk búcsút.” – mondta Palatitz Péter, az expedíció vezetője, aki immáron szinte „hazatér” Angolába.  

Az expedíció tagjai rendkívül sűrű heteket tudnak maguk mögött, hiszen a kutatási feladatok mellet részt vettek a vércsék vadászati tilalmának fenntartására irányuló hőkamerás hajnali razziákban, tárgyaltak városi és tartományi elöljárókkal, az angolai állami természetvédelem képviselőivel és előadásokat is tartottak a helyi iskolákban.  

A műholdas nyomkövetők által gyűjtött adatok letöltése szintén embert próbáló feladatnak bizonyult, mivel a rendszert eredetileg úgy tervezték, hogy az adatokat a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) keresztül továbbították volna, azonban az orosz-ukrán háború óta az ISS antennarendszerét lekapcsolták. A madarászok számára így a vércsék újra megfogása vagy az adatok földi antennával való letöltése jelenti az egyetlen megoldást.  

“Az első pár napban egyetlen madár jelét sem tudtuk fogni, aztán nagy meglepetésünkre bejelentkezett az egyik, Szlovákiában tavaly, az éppen futó projektben jeladózott madár, ami nagyszerű dolog. Ha visszatér a Pozsonyi síkra, akkor a tavaszi vonulásról is nagyon szép adatsort kaphatunk.” – nyilatkozta „A túzok és a kék vércse hosszú távú megőrzése Szlovákia és Magyarország határmenti régiójában (LIFE20 NAT/SK/001077) című LIFE projekt vezetője, Simon Gergely. 

A műholdas jeladókkal jelölt kék vércsék mozgásmintázatainak elemzése segítette korábban Falcopolis felfedezését, az adatgyűjtés pedig azóta is tart. Két éve például e modern eszközök segítségével sikerült meghatározni a gyülekezőhely körül a legfontosabb táplálkozóterületeket és az adatokra támaszkodva tervezik az angolai állami természetvédelemmel közösen Falcopolis védetté nyilvánítását, melynek megalapozása jelenleg is zajlik.   

„Óriási megmérettetés előtt állunk. A National Geographic-ban tavaly megjelent cikkünk hatására hirtelen nagyot nőtt a projektünk ismertsége. Angolában egy természetvédelmi konferencián jegyzett elnöki beszédben többször is szó esett róla. Magyar közreműködéssel idén már beindult a védelmi munka és a fenntartható működtetést elősegítő turizmus Falcopolisban, de már most látszik, hogy a jövőben jobban össze kell tudni fogni a sok érdekelt felet. Ennek érdekében angolai partnereinkkel közösen egy önkéntes központ létrehozását és egész éven át való működését tűztük ki célul” – mondta Palatitz Péter.  

Magyarországon a természetvédelmi hagyományok nagyon mélyen gyökereznek, a szaktudás és az intézményrendszer is világszínvonalú. A térség történelmi szempontból sem érdektelen számunkra, hiszen Angolában élt és alkotott Magyar László a XIX. század egyik legnagyobb hazai Afrika-kutatója.  

„Miért ne állhatnánk mi magyarok egy olyan kezdeményezés élére, ahol a hazánkban költő és Afrikába vonuló kék vércse telelőhelyének megőrzését egy olyan központ biztosítja, amelyet egy nagy magyar előd szellemisége ihletett? Természetesen ez ma még csak egy álom, de az angolai nagykövetségünk és a két ország természetvédelmi szakembereinek segítségével, valamint egy kis hazai tőkével tapasztalataink szerint egyáltalán nem megvalósíthatatlan” – magyarázta Palatitz Péter.  

A hazaút előtti egynapos luandai tartózkodásba még belefért egy egyeztetés a helyi állami természetvédelem képviselőivel, és egy előadás az Angolan Field Society tagjainak – amin a brit és belga nagykövetek is részt vettek, s így nagyon értékes kapcsolatok épültek a kutatók és a nemzetközi diplomácia képviselői között.  

„Összességében elégedett vagyok az expedícióval. A helyi természetvédelem is motivált, nem láttunk vadászokat a kékvércse-gyülekezőn, szóval én fejlődést látok. Ha hazai összefogással tényleg sikerül egy hosszútávon fenntartható rendszert kiépíteni, arra nagyon büszkék lehetünk majd” – zárta gondolatait Palatitz Péter. 

www.falcopolis.hu  

Az expedíció magyar tagjai: Borbáth Péter / Dr. Fehérvári Péter / Lehel Olivér / Dr. Palatitz Péter / Simon Gergely / Somogyvári Gergő Tibor / Szurdi Balázs Márk  

Támogatóink: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)- Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma és a luandai nagykövetség, Üröm Természetvédelmi Egyesület - Széltapogatók Nonprofit Kft. – INBAC – Orbis Angola 

Az expedíció eszközeit biztosította: Max Planck Institute of Ornithology - KOWA Optics - PULSAR Optics és a Weigl vadászbolt – Tripont