2025.03.11

Elkészült a telelő erdei fülesbaglyok 2025. évi országos lakossági felmérésének összesítése

Telelő erdei fülesbaglyok Kisújszálláson (fotó: Orbán Zoltán)

Telelő erdei fülesbaglyok Kisújszálláson (fotó: Orbán Zoltán)

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is a lakosság és a média segítségét kérte a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez január végén. A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 640 településén, 1 037 helyszínen, 13 867 erdei fülesbagoly telelt. 

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 429 felmérő vett részt.

Ennek köszönhetően Magyarország összes megyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok. Az MME, a média és a lakosság együttműködésének sikerét az is jól mutatja, hogy 2025-ben 115 olyan településről kaptunk információkat, ahonnan 2018 óta minden évben.

TASIOTU-2025-orszagos-terkep.jpg


A megismételt számolásoknak köszönhetően évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók csillagászati száma lehet. 

Figyelembe véve egy-egy erdei fülesbagoly legalább napi átlag 2,5 egér vagy mezei pocok méretű zsákmányállat-igényét, 150 napos telelési időszakkal számolva a felmérés alapján biztosan Magyarországon tartózkodó 13 867 bagoly:

  • minimum 5 200 125 (!) példány mezőgazdasági kárt is okozó kisrágcsálót pusztít el a 2024/2025-ös telelési időszakban. 


Hogy ez mekkora szám? Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva):

  • 130 tonna


A gazdálkodóknak ennyi mezőgazdasági kárt is okozó egér és pocok ellen nem kell drága és a környezetre is veszélyes irtószerekkel védekeznie, mert ezeket a baglyok teljesen ingyen, biológiai úton, plusz környezetterhelés nélkül távolítják el a földekről. 

Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének, költésük segítésének fontosságát!


A felmérés egyéb részletei, érdekességei:

  • ezernél is több baglyot számláltak Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben;
     
  • idén is Túrkevén nappalozott a legtöbb erdei fülesbagoly: 352 egyed;
     
  • 100 feletti példányszámészlelések:
    • Túrkeve (352), 
    • Kisújszállás (326), 
    • Sellye (180), 
    • Kengyel (179), 
    • Püspökladány (169), 
    • Nagykörű (168), 
    • Besenyszög (132), 
    • Bucsa (126), 
    • Martfű (126), 
    • Szolnok (160), 
    • Karcag (123), 
    • Berekfürdő (118), 
    • Mezőtúr (116), 
    • Kunszentmárton (115), 
    • Polgár (113), 
    • Jászágó (107), 
    • Szentegát (106), 
    • Gönyű (100), 
    • Hajdúnánás (112), 
    • Hódmezővásárhely (107);
       
  • Budapesten 4 vizsgált kerületből háromban sikerült összesen 11 erdei fülesbaglyot találni;
     
  • óvodai és iskolai csoportok is részt vettek a felmérésben:
    • a Kardoskúti Napköziotthonos Óvoda,
    • a Sárbogárdi Zengő Óvoda "Kis Felfedezők" Természettudományos tehetségfejlesztő gyermekcsoport,
    • Kádas György EGYMi, Óvoda, Általános iskola, Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola és Kollégium karcagi tagintézménye,
    • Nagykun Református Általános Iskola és Talentum Óvoda,
    • az Alföldi ASzC Bársony István Mezőgazdasági Technikum diákjai,
    • az ikladi „Jómadarak” Ökoszakkör tanulói; 
       
  • ismét kaptunk megfigyelést a határ túloldaláról, a szerbiai Magyarkanizsáról. A Főtéren és annak környékén 15 erdei fülesbaglyot számoltak.

Köszönjük a felmérők, adatközlők munkáját!

 

MME_YouTube_csatorna_lejatszasi_listak_oldal_1_honlapra.JPG
Figyelmébe ajánljuk az MME YouTube csatornáját, ahol ezres nagyságrendű videóból válogathat 
a kezdőoldalon vagy a tematikus összeállításokat tartalmazó lejátszási listák fülön
 
Orbán Zoltán: Madárbarátok nagykönyve - külső borító
Amennyiben érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a kertben végezhető mindennapi gyakorlati
madárvédelem, a Madárbarátok nagykönyvét ajánljuk figyelmébe (bolt >>), ...
 
Orbán Zoltán: Madármegfigyelők kézikönyve - külső borító
... ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat, 
a Madármegfigyelők kézikönyve segíthet önnek (bolt >>)
 
Kérjük, ne felejtse, hogy az MME tagság mellett többféle támogatással és a
személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásával is segítheti egyesületünk
munkáját. Köszönjük!

 

 

 

 

 

Kovács Ágnes és Nagy Károly