2014.04.15
Hajdú-Bihari Csoport

Túzok túra beszámoló - Debrecen

2014-ben az MME 40. „születésnapját” ünnepli, ezért a fokozottan védett túzok lett idén az év madara. Ez alkalomból az MME Hajdú-Bihar Megyei Helyi Csoportja lehetővé tette az érvényes tagkártyával rendelkező tagjai számára a legutóbbi –ezúttal VIP - terepi programban való részvételt.

Április 13-án egy Debrecenből induló busszal kelt útra a csapat, hogy közelebbről is megismerkedjen a méltán az MME szimbólumává vált túzokkal és védelmének lehetőségeivel. Utunk célja a Körös-Maros Nemzeti Park fennhatósági területéhez tartozó Dévaványa térsége volt.

  

A csapat első találkozása a túzokkal
(Fotók: Koczka András)


Először a Réhelyi Látogatóközpontban tettünk látogatást.  Itt Széll Antal, a Körös-Maros Nemzeti Park területfelügyelője (aki több évtizedes túzokvédelmi tevékenységéért tavaly a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét kapta meg) fogadott bennünket. Beszélt a túzokról és védelméről, (miközben egy magaslesről a hatalmas kifutóban lévő túzokokban gyönyörködhettünk). Ezután némi szabad programmal egybekötött madarászást, és a kiállítás megtekintését követően folytattuk utunkat a Túzokvédelmi Állomásra, ahol szintén Széll Antal kalauzolt minket, bemutatva az Állomást és annak tevékenységét.


Túzokélőhely
(Fotó: Koczka András)

Számos „műhelytitok” került napvilágra, megnézhettük az inkubátorban elhelyezett túzoktojásokat, a csibenevelőket és sok érdekességet tudtunk meg a Központban zajló természetvédelmi munkáról. A két helyszín alatti buszozás során számos vad túzokot, dürgési jelenetet láthattunk, olykor átrepülő madarakkal színesítve utunkat, melyet a területfelügyelő szakmai kommentjei és történetei kísértek.


Réhelyi Látogatóközpont
(Fotó: Koczka András)

Ezt követően visszatértünk a Látogatóközpont közelébe, ahol rövid sétával már elértük azt a helyet, ahol egészen alkonyatig természetes közegükben figyelhettük a túzokdürgés eseményeit. A késő délutáni - kora esti pusztában – a sok egyéb megfigyelt madár között – számos nászrepülő réti fülesbaglyot sikerült megfigyelnünk, de feltűnt egy hamvas rétihéja is. A nap végén fáradtan, de sok-sok élménnyel gazdagodva szállt fel csapatunk a Debrecenbe tartó buszunkra.

Túzoktojások, repatriáló állomás
(Fotó: Koczka András)

Ezúton is hálásan köszönjük a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának a támogatását (a programra a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság térítésmentes szolgáltatásokat biztosított minden résztvevő számára), és Széll Antalnak az izgalmas és szívélyes túravezetést.