KÉK VÉRCSE (Falco vespertinus)

A kék vércse térségünk egyetlen telepesen fészkelő ragadozómadara. Mint az összes többi sólyomféle, a kék vércse sem épít fészket. Telepei ezért csak a vetésivarjú-kolóniákban tudnak kialakulni.

A magyarországi vetésivarjú-állomány az utóbbi évtizedben a túlhajszolt gyérítés eredményeként drasztikusan lecsökkent. 2000-re a varjú állománya már annyira megfogyatkozott, hogy az súlyosan veszélyezteti a kékvércse-populáció fennmaradását is. Napjainkban a kék vércse hazai állományának már csak az egyharmada fészkel telepesen, a többi egyesével, elsősorban dolmányosvarjú- és szarkafészkekben költ. A telepen fészkelő párok költési sikeressége lényegesen nagyobb, mint a telepen kívülieké. A legelő állatállomány hiánya miatt sok helyen veszélybe kerültek a legfontosabb táplálkozóterületek is, mivel az elgyomosodó legelőkön a vércsék nem tudnak megfelelő mennyiségű sáskát zsákmányolni. A fészkelőtelepek közelében a nem szigetelt elektromos tartóoszlopok sok madár pusztulását okozzák. A védelmi terv intézkedéseket fogalmaz meg a kék vércse hazai állományának és különösen kolóniáinak védelme érdekében, amely Magyarországnak kiemelkedő feladata, mivel a faj európai állományának jelentős része nálunk él. A legfontosabb teendők a következők: a vetési varjak telepeinek megőrzése, az elektromos tartóoszlopok szigetelése, az alföldi facsoportok fenntartása és újak telepítése, a telepek közelében lévő legelők megőrzése, mesterséges fészektelepek kialakítása.

ELTERJEDÉS
A kék vércse eurázsiai elterjedésű faj. Magyarországtól nyugatabbra csak alkalmilag költ egy-egy pár. Rendszeres fészkelőállománya Szlovákiában, Ukrajnában, Oroszországban, Romániában, Bulgáriában és az egykori Jugoszláviában van. Ázsiában Nyugat-Szibériáig, illetve a Bajkál-tóig, délen a Kaukázusig terjed költőterülete. Magyarországon az alföldi megyékben a számára megfelelő élőhelyeken kisebb-nagyobb számban mindenütt megtalálható. A Dunántúlon csak szigetszerűen költ. Ritka fészkelőként a Kisalföldön is előfordul.

ÁLLOMÁNYNAGYSÁG
2001-ben a hazai fészkelőállományt 600-700 párra becsültük. Mivel az ország egész területére kiterjedő felmérést a múltban nem végeztek, az állomány létszámának változását pontosan nem ismerjük. Az 1950-es években még több 100-200 párból álló kolóniája volt nálunk. Az 1990-es évekre a nagy telepek megszűntek, az állomány mind nagyobb része egyesével, telepeken kívül fészkel. A Hortobágy térségében 1975 és 1995 között több jelentős telepe megszűnt, pl. Meggyes-erdő, Hagymás-lapos, Borzas-erdő stb. és állománya is csökkent. Békés megyében az MME felmérése szerint 1990 és 1995 között a fészkelők száma 550 párról 150 párra csökkent.

VÉDELMI HELYZET
Magyarországon fokozottan védett madár, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. Az MME által 1999-ben összeállított Vörös Lista szerint magyarországi állománya alapján az ún. csökkenő számú fajok kategóriájába tartozik. Az IUCN az úgynevezett jelentősen csökkenő számú, sérülékeny fajok csoportjába sorolja.

ÉLETMÓD
Fészkelőterület
A kék vércse a sík, füves területek tipikus fészkelő madara. A nagy kiterjedésű legelők körzetében lévő varjútelepek különösen kedvelt fészkelőhelyei. Mivel fészket nem épít, megtelepedését erősen befolyásolja a vetési varjú állományának alakulása. Magyarországon jelenleg sokkal több helyen van számára alkalmas fészkelőterület, mint ahol költ, de a varjútelepek hiánya miatt mégsem tud megtelepedni, másutt pedig az alkalmasnak látszó élőhelyeken lévő varjúkolóniákat sem foglalja el, hanem egyesével fészkel. Rendkívül fontos számára a juhokkal legeltetett rövidfüves legelő, amelyen sáskára tud vadászni.

Költés
A kék vércse azon kevés ragadozómadár-fajok egyike, amelyik telepesen költ. Mint a többi sólyomféle, fészket nem épít, inkább a más madarak által rakott fészkeket foglalja el költésre, azok fiókáinak kirepülése után. Előfordul azonban az is, hogy az előző években épült, gyakran igen rossz állapotú fészekben költ. Ez főleg azokon a területeken jellemző, ahol a párok egyesével fészkelnek és nincs elegendő költésre alkalmas fészek számukra, melyből válogatni tudnának. Az elfoglalt fészket nem béleli, illetve nem tatarozza. Ha a kék vércsék nincsenek elég nagy számban, akkor nem tudják megvédeni fészkeiket a héja és a varjak támadásaitól, ezért inkább elhagyják a telepet. A varjak a kék vércsék költésének kezdetén - május végén, június elején - gyakran jelentősen károsítják azok fészekaljait. Hazai költőterületén szinte mindenütt találkozunk telepen kívüli, egyesével fészkelő, úgynevezett szoliter párokkal. Ez a fészkelési mód előfordul azokon a területeken is, ahol vannak telepek. Az így költő párok dolmányosvarjú- és szarkafészkekben, esetenként örvösgalamb-fészkekben, ritkán öreg fák nagyobb üregeiben - kikorhadásaiban - is megtelepszenek, míg a telepesen költők kizárólag a vetésivarjú-kolóniákat használják. Fészekalja 2-5 tojásból áll, a fészkek döntő többségében azonban 3-4 tojás található. A hazánkban végzett vizsgálatok szerint a tojások szinte mindegyikéből kikelnek a fiókák, azok felnevelkedésének, illetve kirepülésének esélye azonban lényegesen nagyobb a telepeken, mint a szoliter pároknál. A telepesen költő párok fészkeiből átlagosan 3 fióka repül ki, míg a szoliter pároknál ez eggyel kevesebb. A kirepült fiókák már a következő évben elérik ivarérettségüket, annak ellenére, hogy a szárny- és faroktollaik még fiatalkoriak, azaz tollazatuk még nem azonos színezető az öreg madarakéval.

Táplálkozás
A kék vércse tápláléka elsősorban rovarokból (sáskákból, szöcskékből) áll, szívesen zsákmányol azonban más rovarfajokat is, főleg azokat, amelyek a telep környékén nagyobb számban fordulnak elő. Agrárterületek közelében a mezei pocok a fő tápláléka. Gyakran fog gyíkokat is. Ahol fészkelőhelye közelében az ásóbéka előfordul, ott azt is rendszeresen zsákmányolja.

Vonulás
A kék vércse a telet Afrikában tölti. A Magyarországon fészkelő kék vércsék a mediterrán régiót a Földközi-tenger keleti felében, Görögországon keresztül szelik át, egyes példányok azonban Olaszországon és Máltán keresztül vonulnak. A telet Afrika középső és déli területein töltik. Magyar gyűrűs példányokat Olaszországból, Máltáról, Görögországból, Törökországból és Dél-Afrikából jelentettek vissza. A vonulás megkezdődése előtt sokszor nagyobb tömegben gyülekeznek egy-egy megfelelő helyen. Ilyenkor akár ezer madár is látható együtt, amelyek mindig ugyanazon a helyen éjszakáznak.



Gyakran előfordul, hogy főleg a fiatal madarak dél felé vonulásuk előtt észak felé indulnak és a lengyel, a német, majd az atlanti tengerpartot követve indulnak dél felé. Valószínűleg egy ilyen hazánkban gyűrűzött példány került kézre Gdanskban, Lengyelországban.

VESZÉLYEZTETŐ TÉNYEZŐK
Varjútelepek megszűnése
Az 1990-es években Magyarországon a kékvércse-állomány fennmaradását leginkább a vetési varjak létszámának és telepeinek drasztikus csökkenése veszélyezteti. A varjúkolóniák megszűnésével megfogyatkozott a fészkelőhelyek száma. A szoliter fészkelési módot választó párok költési sikeressége a gyakori megsemmisülés miatt lényegesen alacsonyabb, mint a telepesen költő pároké. Az ország legtöbb térségében a szarka- és a dolmányosvarjú-állomány olyan alacsony, hogy azok nem biztosítanak elegendő fészket a vörös és a kék vércséknek. Másutt - elsősorban a túzokos területeken - viszont indokolt e fajok állományát folyamatosan alacsony szinten tartani. A vetési varjú fiókáinak megszerzése érdekében egyes térségekben még a "fészkes" fákat is kivágják, amelyeken gyakran több pár kék vércse is költ, így azok fészekaljai is elpusztulnak.

Táplálkozó- és fészkelőterületek megszűnése
A kék vércsék telepei leggyakrabban a legelőkkel körülvett erdőfoltokban találhatók. Ilyen helyeken fő táplálékuk az egyenesszárnyúak, elsősorban a sáskák, amelyeket néhány száz méteren belül zsákmányolnak. Messzebbre csak nagyobb testű állatokért (mezei pocokért, ásóbékáért) járnak el. Az 1990-ben kezdődött rendszerváltást követően - főleg a magánkézbe került kisebb legelőterületek esetében - gyakorivá vált a legelők feltörése, amely különösen a fészektelepek közvetlen közelében veszélyezteti súlyosan a kék vércsék fennmaradását. Újabb keletű probléma az, hogy a táplálkozóterület megszűnik a legelők felhagyása miatt. Ha ugyanis a legeltetés elmarad megindul a természetes úton történő bokrosodás. Ennek első jele a magasabb szárú növényzet megjelenése, ami már kizárja a talajon mozgó sáskák eredményes zsákmányolásának lehetőségét, ez pedig a madarakat elköltözésre készteti. Egyes helyeken potenciális veszélyforrás lehet a túllegeltetés is. Ha a kívánatosnál több állat legel, azok tövig rágják a legelőt, s ekkor a sáskák életfeltételei romlanak, egyedszámuk csökken, és így nem biztosítanak megfelelő mennyiségű táplálékot. A kék vércsék számára azok az ideális legelők, ahol a sáskák igen nagy egyedszámban vannak jelen. A pusztai élőhelyeken a fák, fasorok illegális kitermelésével még a szoliter fészkelés lehetőségei is megszűnnek.

Áramütés
A Magyarországon használt 20 kV-os szabad légvezetékek tartóoszlopai olyan kiképzésűek, hogy az arra felszálló madarakat igen gyakran éri áramütés. Különösen azok a kék vércsék veszélyeztetettek, amelyek fészkelőtelepe közelében ilyen vezeték húzódik, hiszen a madarak gyakran üldögélnek ezeken a vezetékeken.

Ragadozók kártétele
Gyakran előfordul, hogy a frissen kirepült, de még bizonytalan mozgású fiókákat egy-egy (főleg fiatal) héja zsákmányul ejti. Sajnos az ilyen példányok könnyen rászoknak a telepre és akkor jelentős veszteséget okoznak.

Lelövés
Az 1990-es évekből kevés információnk van a kék vércsék magyarországi lelövéséről. 1983-ban azonban egy preparált állatokat külföldre értékesítő illegális társaságnál lefoglalt madarak nagyobb része kék vércse volt. Mivel a faj tőlünk nyugatabbra gyakorlatilag nem fordul elő, számolni kell a preparátumgyűjtők által okozott veszélyeztetéssel. A céltudatos lelövésnél sokkal nagyobb veszélyt jelent a vetésivarjú-telepeken az, ha ágon ülő varjúfiókákra sörétes puskával "vadásznak", ami szinte mindig néhány kék vércse pusztulásával jár. A legnagyobb veszélyt azonban a költési időben végzett "dúvadgyérítés" jelenti, amikor a szarka-, dolmányos varjú fészekből hirtelen kirepülő kék vércsét reflexszerűen lelövik. Ennek a veszélynek különösen a sötétszürke színezető hímek vannak kitéve. A mediterrán régión keresztülvonuló kék vércsékből meglehetősen sokat lelőnek, elsősorban Olaszországban és Máltán.

Mérgezés
Fő táplálkozóterületén - a füves pusztákon - a vegyszerektől történő pusztulásnak, vagy mérgeződésnek kicsi a valószínűsége. A mezőgazdasági területeken vadászók azonban potenciálisan veszélyeztetettek.

VÉDELMI CÉLKITŰZÉS
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület célja az, hogy a további fogyatkozását megállítsa, illetve mielőbb visszaállítsa a 2000 pár körüli állományt. A meglévő kolóniák hosszú távú fenntartása, illetve a közelmúltban megszűntek életre keltése fontos feladat.

FELADATOK
Jogi szabályozás
A kék vércsék védett területeken kívül található nagyobb fészkelőtelepeit és az azokat körülvevő gyepeket, mint táplálkozóterületeket védetté kell nyilvánítani. Meg kell tiltani a vetési varjú telepek feldúlását, illetve azok körzetében a mérgezést és a fegyverrel történő "gyérítést". A vetési varjút és a még meglévő telepeit ismételten védetté kell nyilvánítani. A természetvédelmi törvényben meghatározott természeti területek kijelölésekor a kékvércse-telepek közelében található gyepterületekre különös figyelmet kell fordítani. A kék vércse fokozottan védett státuszát hosszú távon fenn kell tartani.

Gyakorlati védelem
Az egyébként fészkelésre alkalmas, de "varjúmentes" területeken műfészkek, nagy nyílású oduk kihelyezésével mesterséges megtelepedési lehetőséget kell kínálni a kék vércsék számára. A Csongrád megyében fészkelő 80-100 pár közel fele mesterségesen kihelyezett fészkelőládában vagy nyitott odúban költ. A kisebb kolóniákat műfészkek-kihelyezéssel kell növelni. A veszélyeztetett nagyobb telepek környékén őrzést kell szervezni. A kék vércsék által lakott térségben, illetve a vonulás előtti gyülekezőhelyeik környékén gondoskodni kell a 20 kV-os szabad légvezetékek tartóoszlopainak szigeteléséről. Azokat a magántulajdonba került erdőket, facsoportokat, amelyekben vetésivarjú-, illetve kékvércsetelep van, és az azokat körülvevő gyepeket - ha a védelem megkívánja - MME tulajdonba kell venni. Ilyen módon gondoskodni lehet azok hosszú távú fennmaradásáról. 1999-től egy kékvércsetelep van az MME tulajdonában. A kék vércsék fennmaradása csak akkor lehetséges, ha fészkelőhelyén megfelelő számú legelő állat biztosítja a táj hagyományos arculatát és a legeltetéshez kötődő nagyszámú rovart. El kell érni, hogy a Környezetileg Érzékeny Területek hálózatának kialakítása során a kék vércsék élőhelyeit figyelembe vegyék. Szorgalmazni kell a Nemzeti Agrárkörnyezetvédelmi Program mielőbbi bevezetését.

Kutatás és monitoring
Fel kell deríteni az ország valamennyi kékvércse-kolóniáját, és folyamatosan nyomon kell követni az állomány nagyságának alakulását. A védelem megalapozása érdekében folyamatosan gondoskodni kell a vetési varjú állományának felméréséről is. Tovább kell folytatni a kék vércse költésbiológiájának védelmi célú kutatását. Vizsgálni kell a legeltetés módjának és az egyes területek eltartóképességének összefüggéseit. Ki kell dolgozni a költés eredményességét negatívan befolyásoló tényezők elhárításának módját. Vizsgálni kell a fészkelőhely-választás ökológiai viszonyait, mivel várható, hogy a vetési varjú állományának további fogyatkozása miatt egyre több helyen kell műfészkekből fészkelőtelepet létesíteni. Ezek helyének megfelelő kijelölése csak a fészkelőhely-választás körülményeinek ismeretében lehetséges. Meg kell vizsgálni, hogy a kék vércsék számára alkalmas fészkelőodúk kihelyezésével javítható-e az egyes telepek stabilitása, illetve csökkenthető-e a ragadozók kártétele. Ki kell dolgozni, hogyan lehet a héják károsítását elkerülni.

Tudatformálás és propaganda
Széleskörű propagandát kell kifejteni a varjútelepek megőrzése érdekében. Egyes helyeken konfliktus alakulhat ki a gazdálkodók és a vetési varjak között. Ezeken a helyeken fel kell hívni a gazdálkodók figyelmét arra, hogy a helyes agrotechnikai eljárás megválasztásával a varjak esetleges kártétele kiküszöbölhető. Ha erre nincs lehetőség, akkor anyagi kompenzációval kell biztosítani a varjútelep fennmaradását. A kékvércsetelepek térségében gondoskodni kell a helyi lakosság, a mezőőrök, a vadászok részletes tájékoztatásáról. A kékvércse-védelem célkitűzéseinek megismertetése érdekében színes ismertetőt kell készíteni és azt az együttműködő partnereknek eljuttatni. Támogatni kell az alföldi erdőfoltok felújítását vagy - lehetőleg honos fafajokkal történő - újratelepítését.

EGYÜTTMŰKÖDŐ SZERVEK, SZEMÉLYEK
Az MME a kékvércsevédelmi programját a természetvédelmi hatóságokkal szoros együttműködésben kívánja megvalósítani. Védett területek esetében a védelem céljait, és a tervezett intézkedéseket a természetvédelmi kezelővel összhangban kell megvalósítani. Más, nem védett élőhelyeken együttműködést kell kialakítani a hivatásos és a sportvadászokkal. A kékvércse-kolóniák közelében a gazdálkodókkal és a földtulajdonosokkal meg kell ismertetni a védelem céljait, és együttműködést kell kialakítani velük azok megvalósítása érdekében. Egyes esetekben az önkormányzatokkal és a helyi iskolákkal való kapcsolatfelvétel is jelentősen segítheti a védelmet.

IRODALOM:
Haraszthy, L. (1981) : Contributions to the Quality Conditions and hatching Biology of Red-footed Falcons in the Hortobágy .
Aquila, 87. 117-122. p.

Haraszthy, L. (1993) Gyakorlati ragadozómadár védelem.
MME Könyvtára, 5 158. pp.

Haraszthy, L.-Bagyura, J. ( 1993) Ragadozómadár-védelem az elmúlt 100 évben Magyarországon.
Aquila 100. 105-121 p.

Haraszthy, L. - Bagyura, J.(1993) : Comparison of the nesting habits of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in Colonies and Solitary Pairs.
Biology and Conservation of Small The Hawk and Owl Trust. London 8o-85. p.

Haraszthy, L.- Rékási, J. - Bagyura, J.(1994):
Food of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in the Breeding period.
Aquila, 101. 93-110. p.

Horváth, L. (1954) A kék vércse (Falco vespertinus) és a kis őrgébics (Lanius minor) élettörténetének összehasonlító vizsgálata.
Vert. Hung. 5. 69-121. p., + 6. 13-39. p.

Kotymán, L (2001):
A vörös vércse (Falco tinnunculus) és a kék vércse (Falco vespertinus) telepítésének gyakorlata a Vásárhelyi pusztán. Túzok 6/3 120-129 p.

Tóth, I. (1995) A Békés megyei ragadozómadár-állomány helyzete és változása 1990-1995.
MME kiadvány 55. pp.

További információ: http://falcoproject.eu/hu/splash

2009 a KÉK VÉRCSE és a VETÉSI VARJÚ védelmének éve

A két védett madár életmódja szorosan összefonódott, a kék vércsék a vetési varjak fészkelő telepein költik ki utódaikat. A kék vércsét kevesen ismerik, a vetési varjakról azonban számos legenda él a köztudatban. 2009 az ő évük, ismerjük meg valódi életmódjukat!

A fokozottan védett kék vércse hazánk egyik legkisebb, legszínesebb ragadozó madara. Különlegessége, hogy saját fészket nem épít, elsősorban vetési varjak fészkeit foglalja el, és ragadozó madaraink közül egyedüliként telepesen költ.


A vetési varjú Magyarországon széles körben elterjedt, 2001 óta védett faj. Ki ne látott volna ősszel diót hordó vagy télen nagy csapatokban károgva repülő varjakat. Maga építette gallyfészkekből álló telepekben költ, melyek más fajok, például a csóka vagy az erdei fülesbagoly mellett a kék vércsék számára is otthont adnak.

 
Kék vércse pár
Fotó: Lóki Csaba



Együtt kell védenünk őket!

Hosszú távon stabil kék vércse állomány csak a vetési varjak költőtelepeinek megőrzésével biztosítható. A múlt század végén a varjak ellen indított irtó hadjárat (méreggel, a fészkek és a madarak kilövésével) eredményeként számuk két évtized alatt 90%-kal csökkent! Az ország egész területén, így a kék vércsék élőhelyein is, nagy fészektelepeik eltűntek.

Az utóbbi években egyre több varjú menekül a városokba, ahova a kék vércsék nem tudják követni őket. Drasztikus állománycsökkenése miatt a vetési varjú 2001 óta védett, azonban zajos, piszkos városi telepeik, mezőgazdasági vetőmagfogyasztásuk miatt sokan még mindig közellenségnek tartják őket.

Varjútelepek híján a vércséknek be kell érniük a szarkák egymástól távoli, elszórtan épített fészkeivel, magányosan viszont nem képesek hatékonyan szaporodni, mert így nem működik a csoportos táplálékkeresés és a ragadozók elleni közös védekezés sem. Ez az egyik oka annak, hogy a kék vércsék száma 50%-kal csökkent az elmúlt 15 évben.

 
Vetési varjak az úton
Fotó: Vasuta Gábor



Nemzetközi védelem együtt a gazdákkal

A kék vércse veszélyeztetett madár, ezért magyar-román összefogással, az Európai Unió LIFE Nature alapjának

támogatásával 2006-2009 között fajvédelmi program zajlik a két országban. Gyors beavatkozásként, több helyszínen, eddig 3500 műfészek került telepszerű kihelyezésre, melyek közel 20%-ában már költenek a vércsék.

Azonban ezek a műfészek-telepek nem jelentenek hosszú távú megoldást, a cél, hogy a kék vércsék újra természetes módon, varjútelepeken költsenek! Ehhez első lépésként a vetési varjak állománycsökkenését meg kell állítani, és el kell érni, hogy újra telepeik alakuljanak a kék vércsék élőhelyén.

Ebben legfontosabb partnereink a gazdálkodók, akik a természetkímélő módszerek alkalmazásával, a varjak kíméletével nemcsak segíthetik a madarak visszatelepülését, hanem ezért várhatóan agrártámogatáshoz is jutnak.

 

 
 Támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.

 


Háttéranyag a két madár életmódjáról

A kék vércse élőhelye, táplálkozása, vonulása

A nyílt vidékek fészkelője. Hazánk állománya 900-1000 költő pár, mely egyben az Európai Unió legnagyobb állománya; túlnyomó többsége az alföldi területeken költ. Különösen kedveli a nagy kiterjedésű, legeltetett gyepeken álló, ritkás facsoportokat és fasorokat.
Főként tömegesen előforduló rovarokkal és rágcsálókkal, valamint hüllőkkel és kétéltűekkel táplálkozik. A repülő rovarokat gyakran fecske módjára a levegőben kapja és fogyasztja is el, innen a népies neve: bogárzó sólyom.

Ősszel, a vonulás megkezdése előtt éjszakázóhelyeken csoportosul, ilyenkor nem ritka, hogy egy-egy fán akár ezer kék vércse is együtt pihen. Egyes csapatai rendszeresen tesznek akár több ezer kilométeres kitérőket az elterjedési területtől távoli Nyugat- és Észak-Európába. A telet az afrikai szavannákon tölti, a hazai állomány pontos telelőterülete nem ismert.

Kék vércse
Fotó: Palatitz Péter



A vetési varjú élőhelye, táplálkozása, vonulása

Fákkal, ligetekkel tarkított sík, mezőgazdasági- és gyepterületeken él. Az utóbbi 25 évben egyre gyakrabban fészkel településeken.
Elsősorban talajlakó férgekkel, rovarokkal, kisebb gerinces állatokkal táplálkozik. Étrendjét az év egyes időszakaiban magok és gyümölcsök egészítik ki, de nem veti meg a hulladékokat sem.

A 25 000 költő párra tehető hazai állomány állandó, télire azonban a tőlünk keletre eső sztyeppterületek varjai is a Kárpát-medencébe érkeznek. Ilyenkor a varjak létszáma a keleti vendégek miatt tízszeresére nő! A fagyok beálltával a mezőgazdasági területekről előszeretettel húzódnak be a településekre.

További információ:
www.falcoproject.hu

 

 Támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.