Kiemelt fajok védelme
A természetvédelemben nemzetközi gyakorlattá vált, hogy meghatározzák az egyes állatfajok védelmi helyzetét, és ennek figyelembevételével készítik el a védelmi terveket. A védelmi helyzet meghatározásánál az állomány nagyságát és változásának irányát illetve mértékét veszik figyelembe. E két tényező alapján a nemzetközi gyakorlatban az egyes fajokat a következő kategóriákba szokták sorolni: Veszélyeztetett, sebezhető, csökkenő, ritka, védelemtől függő - együttesen kedvezőtlen védelmi helyzetű - és biztos állományú fajok.
A Magyarországon rendszeresen fészkelő 196 madárfaj közül 75 tartozik a kedvezőtlen védelmi helyzetűek közé, míg 121 faj biztos állományúnak mondható.
Magyarországi állományának nagysága és annak változása - csökkenésének mértéke - alapján 13 faj tekinthető veszélyeztetettnek. Ezek a következők: törpesas, császármadár, haris, székicsér, széki lile, fehérszárnyú szerkő, uhu, szalakóta, szikipacsirta, vízirigó, nagy fülemüle, kövirigó, kerti sármány.
További 15 faj sorolható a sebezhető, 17 a csökkenő, és 24 az ún. ritka kategóriába (a közelmúltban újonnan megtelepedett fajok nélkül). 5 faj sorolható az ún. védelemtől függő kategóriába, (fekete és fehér gólya, rétisas, parlagi sas és kerecsensólyom).
Magyarországon az első fajvédelmi tervek 1994-ben készültek el. Ezeket akkor még nem publikáltuk széles körben, csak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület védelmi tevékenységét határozták meg és elsősorban belső használatra szántuk őket. Akkor elsősorban a legjelentősebb természeti értéknek számító fajokra készültek el a Védelmi Tervek, mint pl. túzok, parlagi sas stb. Később ez a lista folyamatosan kiegészült valamennyi olyan fajjal, amelynek magyarországi védelme az élőhelyvédelemnél szélesebb körű, gyakran speciális intézkedéseket igényel (védelemtől függő fajok).
