A Pannon szikes sztyeppék és mocsarak (1530*) az Élőhelyvédelmi Irányelvben kiemelt jelentőségű élőhelyként szerepelnek, valamint magyarországi Országos Natura 2000 Priorizált Intézkedési Terv szerint (PAF) is prioritást élveznek. Ez az élőhelytípus az Európai Unióban csak néhány országban fordul elő. Legnagyobb kiterjedése és egyben elterjedésének központja Magyarországon található, míg kisebb mennyiségben Alsó-Ausztriában, Dél-Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában vannak jelen. Korlátozott földrajzi elterjedése miatt a legveszélyeztetettebb európai élőhelyek közé tartozik.

Ez az jelölő élőhelytípus egy gyűjtőkategória, szikes területeink növényzetét egységesen foglalja magába. Jellemzője, hogy a talaj sófelhalmozódása a talajvíz nyári intenzív párolgásának következménye. A talaj sótartalmának és a vízellátottságnak az egyenetlen eloszlásának megfelelően változatos társulások fordulnak elő mozaikos szerkezetben: 
Szikes rétek: magasfüvű, időszakosan vízzel borított, de szinte egész évben nedves talajú rétek, általában szikes mocsarak közelében. Jellemző egyszikű fajai a fehér tippan (Agrostis stolonifera), réti sás (Carex distans), réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis). 

Üde mézpázsitos szikfok növényzet: erősen szikes talajú társulás, amelyekben a sziki mézpázsit (Puccinellia limosa) dominál, és időszakosan víz borítja őket. Jellemző fajai még a pozsgás zsázsa (Lepidium crassifolium), a sziki őszirózsa (Aster tripolium), a sziki útifű (Plantago maritima), egérfarkfű (Myosurus minimus), és az erdélyi útifű (Plantago schwarzenbergiana). 

Padkás szikesek, szikes tavak iszap- és vakszik növényzete: szikes tavak kiszáradása után, illetve olyan mélyedésekben alakulnak ki, amelyek a vegetációs időszak nagy részében vízzel borítottak. Főként egyéves, sótűrő növényfajokból állnak, jellemző fajok a bárányparéj (Camphorosma annua) és sóballa (Suaeda) fajok, sziki ballagófű (Salsola soda) és a hegyes bajuszpázsit (Crypsis aculeata).
Szikes mocsarak: magas sótartalmú talajokon fordulnak elő, és a vegetációs időszak nagy részében sós víz borítja őket. Növényzetüket főként a zsióka (Bolboschoenus maritimus), a kötő káka (Schoenoplectus tabernaemontani), az egypelyvás csetkáka (Eleocharis uniglumis) és  a nád (Phragmites australis) uralja.

A szikes puszták kevésbé függenek a vízellátottságtól, míg a szikes vizes élőhelyek erősen vízfüggők. A vízháztartás változásai az élőhelyek összetételének átalakulásához vezethetnek: a csökkenő vízellátás a sztyepp jellegű vegetációnak kedvez a szikes tavak, rétek és nyílt szikfoltok rovására.

Magyarország legutóbbi országjelentése szerint a 1530* élőhely természetvédelmi helyzete kedvezőtlen–nem megfelelő (U1). Bár a jelölő élőhely teljes kiterjedése nem feltétlenül csökken, a klímaváltozás okozta vízhiány következtében a vízfüggő élőhelytípusok visszaszorulnak, és helyüket egyre inkább a szikes sztyeppék veszik át. Ez a folyamat mind az élőhelyek, mind a fajok sokféleségének csökkenéséhez vezet.

Pannon szikes sztyeppékhez és mocsarakhoz kötődő prioritás madárfajok

A Pannon szikes sztyeppék és mocsarak (1530*) kulcsfontosságú élőhelyek számos madárfaj számára költési és vonulási időszakban egyaránt. A szikes vizes élőhelyek – például mocsarak és szikes tavak – négy kiemelt jelentőségű faj költőhelyei:

Nagy goda (Limosa limosa*)
A világállomány az elmúlt 25 évben mintegy 23%-kal csökkent, míg az európai populáció 30–49%-os visszaesést mutatott. A magyarországi állomány kritikus helyzetben van: 2014 – 2019 között mindössze 80 – 320 párt becsültek (Szép et al., 2020). A 2020 – 2024 közötti időszakban az állomány várhatóan 80 pár alatt maradt a klímaváltozás okozta tartós aszály és az alacsony költési siker miatt. 

Piroslábú cankó (Tringa totanus*)
Az európai állomány mérsékelt csökkenést mutat. Magyarországon az állomány nagymértékben függ a vízviszonyoktól, és éves ingadozást mutat, azonban hosszú távon csökkenő trend figyelhető meg. A 2014 – 2019 közötti időszakban 480 – 850 párra becsülték (Szép et al., 2020). A 2020 – 2024 közötti időszakban az állomány 400 pár alá csökkent (MME, 2024), főként a tartós aszály következtében. 

Böjti réce (Spatula querquedula*)
A világállomány csökkenő tendenciát mutat. Az európai populáció az elmúlt két évtizedben kevesebb mint 25%-kal csökkent. A magyarországi állomány kicsi (280 – 300 pár), és mind a költő-, mind a vonuló állomány csökken. 

Barátréce (Aythya ferina*)
Az európai költőállomány csökken, és a vonuló, valamint telelő állományok is visszaesést mutatnak. A hazai költőállomány szintén csökkenő trendet mutat. Az élőhelyek elvesztése és a klímaváltozás következtében az állomány mindössze mintegy 500 - 700  párra becsülhető.