Költőterülete Eurázsiában kelet felé a Koreai-félszigetig és az Amur vidékéig terjed. Észak- és Északkelet-Afrikában is fészkel. Európában általánosan elterjedt, de a Skandináv-félszigetről hiányzik. A törzsalak (Athene noctua noctua) elterjedési területe Észak-Olaszország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, valamint Északnyugat-Románia. Állandó madárfaj, nagyon területhű. Általában csak a fiatalok kóborolnak. Hazánkban a sík- és dombvidéken szinte mindenütt megtalálható: elsősorban a legeltetett gyepterületeken, állattartó telepek környékén. A középhegységek nagyobb kiterjedésű zárt erdőterületeit kerüli. Újabban külvárosi élőhelyeken is költ.

Teljes európai állománya összességében stabil, de az Európai Unió egyes tagállamaiban a populációk állománya 2000 óta jelentősen csökkent. A hazai állományt a 2000-es években 1500–2000 párra becsülték és csökkenő tendenciájú volt. Az elmúlt években az állományt 2000-4000 pár közöttire becsülhető, miközben nincsenek adataink az állományváltozásra vonatkozóan.

Több európai országban regisztrált egyedszám csökkenés következtében a faj védelme és kutatása egyre nagyobb természetvédelmi prioritássá válik. A Kárpát-medence egyes alföldi területein még napjainkban is üldözik ezt a babonák és népi mondások által „halálmadárnak” titulált, apró termetű bagolyfajt. A kuvik jellemző élőhelyei a legeltetett gyepek, fás legelők, öreg állományú gyümölcsösök, a folyóárterek füzesei és az öreg fasorok. A kotlási és fiókanevelési időszakban zavartalanságot igényel, ezért elsősorban az alföldi tanyák, istállók, juhhodályok, gazdasági épületek padlástere és tetőszerkezetbeli rései, valamint templomtornyok harang- és süvegterei alkalmasak megtelepedésére. Természetes költőüregekben (alföldi odvas fák csekély száma miatt) csak elenyésző számban, ritkán löszfalak és szalmabála-lerakatok réseiben költ. A kuvik jól alkalmazkodott a gazdasági épületek adta költőhelyi lehetőségekhez, de ezek több veszélyforrást is jelentenek számára. A költés sikerességét nagyban befolyásolják az épület-felújítások és lezárások, emberi zavarás, a padlásterekben gyakori nyestek fészekfosztásai. A tetőszerkezet héjazata alatti költéseknél a még röpképtelen fiókák gyakran kiesnek a hézagokon, így sokszor a hodályokban taposás vagy háziállatok áldozatává válnak. A kuvik számára megfelelő élőhelyek és költőhelyek jelentős része megszűnőben van, a mozaikos, táplálékban gazdag élőhelyek kiterjedése csökken. A tanyasi és gazdasági épületek gyorsuló ütemben válnak gazdátlanná, majd idővel összeomlanak. A régi épületek helyébe már új, modern, költésre és búvóhelyként általában alkalmatlan gazdasági épületek létesülnek.

A kuvikvédelem egyik legalapvetőbb feladata – az állomány fennmaradása és gyarapodása szempontjából – a megfelelő táplálkozó-területek védelme, a fészkelőhelyek biztosítása. A kuvik előszeretettel foglalja el a számára kihelyezett mesterséges fészekodvat. Fontos, hogy olyan jó táplálkozó- és élőhelyeken történjen az odútelepítés, ahol a megfelelő költőhelyek nem vagy csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az odúk telepítésével – a költések eredményességének és ellenőrizhetőségének javítása mellett – az épületekben tapasztalt veszélyeztető tényezők is kizárhatók, vagy jelentős mértékben csökkenthetők. A kuvik meglehetősen nagy berepülő nyílású (85 mm-es) odút igényel, ami manapság a természetben igen ritka. A mesterséges odú alakja egy elnyújtott téglatestre, hengerre vagy háromszög alakú testre hasonlíthat, típustól függően. Az eddigi hazai megtelepedések és sikeres költések döntő többsége mind hengertestes odútípusban történt.

A kuvik védelmi lehetőségeivel kapcsolatosan a kiskunsági területeken hosszú távú felmérések és kutatások zajlanak. Ezek mellett a védelmi tevékenység kiterjesztése érdekében folyamatosan bővül azon területek száma, ahol állományfelmérés és mesterséges odútelepítés zajlik. Napjainkban közel 30 különböző élőhelyen zajlik fajmegőrzési tevékenység. Országosan megközelítőleg 300 mesterséges odú fenntartásáról és ellenőrzéséről gondoskodunk. Az odúellenőrzési- és egyéb munkálatok az év során folyamatosan zajlanak. A kiskunsági törzsterületen a 2003-ban megkezdett fajmegőrzési programban eddig több mint 600 kuvikfiókára került gyűrű a kihelyezett odúkban.

A kuvik odúkkal ellátott és folyamatosan ellenőrzött területek számának növelése mellett a munkacsoport fontos célja a törzsterületen megkezdett kutatások folytatása (diszperzió/kóborlás; odúfoglalás és hatékonyság; limitáló tényezők; táplálkozásbiológia; előhely-preferencia) és azok publikálása, valamint a kutatási eredmények alapján az országos fajvédelmi terv kidolgozása.

A kuvikra vonatkozó további információk itt találhatók:

http://www.mme.hu/magyarorszagmadarai/madaradatbazis-athnoc

www.athenenoctua.hu

A kígyászölyvről további információkat a Magyarország Madarai oldalon olvashat.

Ha azt vesszük alapul, hogy az országos állomány mindössze néhány tucat párból áll, akkor joggal várhatnánk, hogy a teljes hazai állományról naprakész ismeretünk van, hiszen a többi, hasonlóan ritka, vagy szórványosan fészkelő fajunknál ez így van. A kígyászölyvnél azonban sajnos még ettől messze vagyunk.

A kígyászölyv mindig is a „fontosabb” fajok árnyékában volt és csak nagyon kevés ragadozós szakember szánta rá idejét, hogy alaposabb kutatásokat végezzen. Ez különösen a múlt században volt így. Ez bizonyos szempontból érthető, mivel sem globálisan, sem Európában nem tartozik a veszélyeztetett fajok közé, illetve a hazai állomány csak igen kis részét alkotja az európainak. Kevés kivétellel a korai kutatók is csak egy-egy fészek monitorozását végezték, így bár fontos adatokhoz jutottunk a fészkelést és táplálkozást illetően, az országos állományról csak pontatlan becslések voltak. Az utóbbi két évtizedben azonban már részben változott a helyzet, hiszen a Zempléni-hegységben Béres István, a faj legnagyobb tudású hazai szakértője, emberfeletti munkával feltérképezte az ott költő állományt. Ezt a tevékenységet a mai napig folytatja, de szerencsére már vannak hasonlóan felkészült segítői is.

A 2015-ben alakult Kígyászölyv Munkacsoport nem kisebb munkát vállalt magára, mint, hogy a faj hazai, és mint később említeni fogjuk, a kárpát-medencei- állomány elterjedésének fehér foltjait felderítse. Az azóta eltelt három szezon azonban azt mutatta, hogy ez nehezebben kivitelezhető, mint vártuk. Mivel jóval több terepi munkát igényel egy-egy pár fészkelésének felderítése, mint a többi faj esetében, ezért a megtalált fészkek (de akár a biztos költések) aránya is jóval azok alatt marad. Erre keresünk megoldást a következő 5 éves ciklusban mind a kapacitás növelésével, mind további források előteremtésével.

Hazai viszonylatban valószínűleg az erdészeti tevékenység a legfontosabb, költést befolyásoló tényező, emiatt a fészkek pontos helyének megállapítása elsődleges fontosságú. A faj gyakori fészekcseréje azonban ezt nagyban nehezíti, bár az előző évi ismert fészek helyének ismerete nagyban megkönnyítheti az új keresését. Szerencsére egyelőre más –hasonló volumenű – antropogén vagy természetes, mortalitást okozó faktorról nincs tudomásunk. Ugyanakkor az elektromos kábellel való ütközés, áramütés is előfordult már itthon és egy ilyen kis állománynál minden egyed túlélése nagyon fontos. Hosszú távú vonulóként azonban a veszélyek széles tárháza várja a hosszú út során megfáradt egyedeket: lelövés, mérgezés, áramütés, befogás mind megtalálható a közel 10000 kilométeres útjuk során a Száhel-övezetbeli telelőhely és hazai költőhelyeik között. Mindemellett az utóbbi évtizedekben bekövetkezett élőhely-átalakítás és sokszor élőhely-vesztés a telelőhelyen nagyon nehéz helyzetbe sodorta ezt az amúgy is alacsony reprodukciójú fajt.

A 2013-ban kezdett színes gyűrűzési program során 20+ egyedre került távcsővel leolvasható egyedi jelölő, melyek közül több leolvasásra is került már (http://www.mme.hu/szines-gyurus-kigyaszolyv-hortobagyon), valamint két jeladót is használtunk a követésükre (http://www.satellitetracking.eu/inds/showmap/?check_334=334). A leolvasható színes gyűrűs jelöléseket a továbbiakban is folytatni fogjuk, míg a jeladó felszerelése és működtetése nagyon költséges, ezért annak használata erősen függ a rendelkezésre álló forrásoktól.

Az országos állomány nagyságáról csak becsléseink vannak, annak ellenére, hogy területileg viszonylag jól lehatárolt az elterjedése és szinte biztosan két számjegyű annak nagysága. Az elmúlt három évben 37, 36 és 31 ismert párról volt tudomásunk, ami különbség természetesen a kutatottság mértékében mutatkozó eltéréseknek is betudható, de az utóbbi években eltűnt párok miatt valószínűleg nem az egyetlen indok. A megtalált fészkek száma általában nem haladja meg az évi 24-26-ot és ezekből is néhány csak a költési időszak végén kerül meg, ami a védelem szempontjából kedvezőtlen.

A historikus revíreket is számításba véve, az országos állomány maximuma nagy valószínűséggel nem több, mint kb. 65 pár, azonban a valós érték ennél jóval alacsonyabb lehet és inkább tehető 40 és 50 közé. Ennek a kérdésnek a megválaszolása azonban lehetetlen, a „fehér foltnak” tekinthető országrészek felderítése nélkül. Ehhez viszont arra van szükség, hogy többen kapcsolódjanak be a Munkacsoport tevékenységébe.