Nagypele-nézőben a Népligetben
Jó nyolcvanan gyűltünk össze az M3-as metró vonal Ecseri úti megállójánál 2016. szeptember 22-én, csütörtökön délután, hogy meglátogassuk az MME
Jó nyolcvanan gyűltünk össze az M3-as metró vonal Ecseri úti megállójánál 2016. szeptember 22-én, csütörtökön délután, hogy meglátogassuk az MME
A progamot szervező Körös-Maros Nemezeti Park Igazgatóság (KMNPI) munkatársai beszámolója szerint 2.500-3.000 látogatót vonzott idén is az egész napos
Az első őszi túránkra meglehetősen kevés érdeklődő érkezett a beígért rossz idő miatt, de azért így is négy autóval útnak indultunk a vasútállomásról
Idén 3. alkalommal sikerült megvalósítanunk az egy hetes tábort, több mint 30 gyerekkel augusztus 22-26-ig.
Az MME Debreceni Területi Iroda felmérői idén is részt vettek a madarak áramütésével kapcsolatos országos szintű középfeszültségű vezetékek
Az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1992-ben. Az idei
A Kulturális Örökség Napjához kapcsolódva (2016.09.17.) a Jókai-kert (1121 Budapest Költő u. 21.) is számos programmal várja az érdeklődőket. Örökség
A sünök alternatív téli menedékhelyeit bemutató második cikkünkben egy olyan új lakossági természetvédelmi eszközt szeretnénk útjára indítani, ami
Becsengetéssel kezdődik a nap a gyáli Ady Endre Általános Iskolában. Mint minden más iskolában, a szünetek alatt itt is nagy a sürgés-forgás
2016. szeptember 24-én szombaton Peletúrát tartunk Kókán, ahol a mogyorós pele és az erdei pele mellett erdei egerekkel, mókusokkal és különféle
A lakott területen is gyakori keleti sünök közel fél évig tartó téli álomra húzódnak, amint a hőmérséklet tartósan 8 C° alá csökken. Ehhez meglepően
Az európai BirdLife és partnerszervezetei által végzett kutatás eredményei azt igazolják, hogy az EU természetvédelmi jogszabályai és agrár
Harmadik alkalommal rendeztünk nyár végi madárgyűrűző tábort a Naplás-tónál. Idén 13 napos akciót terveztünk, amelynek megvalósításába sikerült több
A Budapest XI. kerületi Feneketlen-tó üzemeltetője, a FŐKERT Nonprofit Zrt. felkérte az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályát, hogy segítsen a
Már hagyomány, hogy minden év szeptemberének első szombatja hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napja. Az idén sem lesz ez
A 12. országos Középfeszültségű Oszlop Felmérési akció felhívására megkezdtük a területbejárásokat a Borsodi-mezőségen.
A tücsök szó hallatán legtöbben egy tömzsi, sötét színű rovart látunk lelki szemeink előtt, hiszen gyermekkorunk mesekönyveiből is ez él emlékeinkben