
Elkezdődött a Farmosi Madárgyűrűző és Vonuláskutató Tábor!
Július 24-én kezdődött és várhatóan szeptember 4-ig folyamatosan működik az immár évtizedes múltra visszatekintő Farmosi Madárgyűrűző és Vonuláskutató
Július 24-én kezdődött és várhatóan szeptember 4-ig folyamatosan működik az immár évtizedes múltra visszatekintő Farmosi Madárgyűrűző és Vonuláskutató
Lezárult az MME internetes szavazása 2017 év madaráról. A legtöbb szavazat a tengelicre érkezett, ezért ennek a madárnak, illetve élőhelyének
Július 10-én kezdetét vette a folyamatos nyári madárgyűrűzés a Fehér-tavi Ornitológiai Tábor (FOT) gyűrűzőállomásán. Az első hét folyamán nagyrészt
Július elejétől a zöld lombszöcskék által szolgáltatott könnyű háttérzene kíséretében élvezhetjük a nyári estéket.
Kék vércséink kevesebb mint fél évet töltenek csak itthon, ebbe a néhány hónapba kell beleférnie a tavaszi hazaérkezésnek, a költésnek, majd az őszi
Idén ismét megszerveztük nyilvános szalakóta gyűrűzési akciónkat. A rendezvény előtti időszakban ellenőriztük a Felső-Kiskunságban kihelyezett több
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című LIFE+ projekt keretében nyilvános
Július 9.-én a „A tövisszúró gébics nyomában” elnevezésű programunk után, Nagykáta térségében kihelyezett szalakótaodúkat ellenőriztük.
Második alkalommal rendeztük meg ismeretterjesztő túránkat Kókán.
Több más projekt mellett a magyar HELICON LIFE+ is bemutatta eddigi eredményeit a közelmúltban Athénban rendezett műhelytalálkozón.
A harkályok köztudottan a fák törzsébe és ágaiba vájnak lyukakat és így szerzik meg lárvákból álló táplálékukat. A kérdés az, hogy valóban csak így
Idén nyáron különleges, kézzel festett madár modelleket használnak a suffolk-i tengerparton, hogy segítségükkel megőrizzék a terület legritkább
Az áprilisban megjelent és nagy sikert aratott Madárhatározó mobiltelefonos alkalmazás mostantól új funkcióval bővül, hiszen csupán egy frissítés kell
Ez a különleges, védett növény hazánkban csak kivételes helyeken fordul elő. 1816-ban írta le az Erdély flórájában igen jártas J. Ch. Baumgartner
Attila, a miskolci zenész srác májusban vállalta, hogy kiköltözik a HELICON LIFE+ projekt keretében a pusztába sasokat őrizni. A Borsodi-mezőségen
Napfürdőzik – ami azt jelenti, hogy a legmelegebb nyári napok perzselő napsugarait használva így kábítja vagy pusztítja el a külső élősködőket.
A Veszprém Megyei Helyi Csoport idei Fehér gólya road show-jának eredményei számokban: 28 (+1 Fejér megyei) település, 33+3 lakott fészek, 69+6
Az idén immár 14. alkalommal rendeztük meg a látványos gólyagyűrűzést a Tápió-vidék gólyák lakta településein. A 2002-ben megálmodott ötlet az elmúlt
A tavasz és a nyár eleje mindig mozgalmas időszak a madarak és az őket segítők életében. Nógrád megyében is zajlik az élet, de sajnos nem csak jó