Emlékeztető: közeledik a május 20-ai adóbevallási határidő
Kellemetlen következményei lehetnek annak, ha elfelejtjük időben benyújtani kötelező adóbevallásunkat, ezért emlékeztetnénk minden érintettet, hogy
Kellemetlen következményei lehetnek annak, ha elfelejtjük időben benyújtani kötelező adóbevallásunkat, ezért emlékeztetnénk minden érintettet, hogy
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-óta választja meg az év madarát. Arról, hogy melyik legyen ez a faj, idén rendhagyó módon nem
Május-július között a lakott területek parkjaiban, bokros területein sem ritka
Egyetlen vonuló baglyunk, az álcázó kéregmintás miniatűr füleskuvik az elmúlt évtizedekben gyakori költőfajunkká vált. Míg az 1980-as években a
Az időjárás kegyes volt idén a budapesti Fülemülék éjszakája program résztvevőihez, mert a kiadós eső a tavalyival szemben most kivárta a program
Az ország egyre több pontján létesül MME Madárbarát mintakert tanösvény, ami abban tér el a hagyományos, információs tábla központú megoldásoktól
Bárki ingyenesen részt vehet az MME 2011. május 7-én, szombat délután kezdődő Fülemülék éjszakája programján, ami néhány év megszakítás után
Rekorder cserregő nádiposzátát fogtak a sumonyi madárgyűrűző táborban április elején. A madár gyűrűzése és visszafogása között összesen 3525 nap telt
Nyílt túrát szervezünk 2011. május 28-án a Kunpeszér melletti Rákosivipera-védelmi és Oktató Központba. A Kiskunsági Nemzeti Park területén lévő
Az MME Börzsönyi Helyi Csoportja kirándulást szervez a Katalinpusztához közeli Gyadai-rét Tanösvényhez. A túra célja egy énekesmadár-odútelep
Az MME is részt vesz a KÖVET Egyesület által szervezett CSR Piac 2011 rendezvényen 2011. június 2-án Budapesten, a Millenáris Nagycsarnokban. A
Az áprilisban tartott „Elektromos szabadvezetékek és madárpusztulás Európában” című nemzetközi konferencia résztvevői elfogadták a "Budapest
Az MME Lepkevédelmi Munkacsoportja az idén is megszervezi lepke- és természetvédelmi táborát. A táborba olyan fiatalokat várnak, akiket érdekel, hogy
A talajon fészkelő madarak azért "trükkös" fajok, mert olykor nem a földön, hanem szinte bármilyen sík, de a felszín feletti felületen: nagyobb
MME Gödöllői Helyi Csoportja, a Gödöllő Értékvédő Egyesület és a Damjanich János Általános Iskola az idén is izgalmas programokkal várja az
Már több mint 10 ezer vándormadarat regisztráltak az európai gyerekek a "Tavaszi madárles" elnevezésű akcióban. A legtöbben (40%) füsti fecske
Segítsen nevet adni annak a vörös vércse párnak, amelynek életét immár bárki nyomon követheti a fészkük mellé szerelt webkamera segítségével. Szavazni
Az MME Baranya Megyei Csoportja április végén kapta a bejelentést, hogy hogy Pellérden, az egyik fészekhez közeli kertben gólyatetemet találtak. Már
Visszatértek szokatlan fészkelőhelyükre, a tavaly bemutatott, négy-öt éve használt vázába a széncinegék. Mivel nincs gyűrűjük, nem lehet biztosan
A hónap folyamán ismét vetésivarjú-számlálást végzett az MME Baranya Megyei Helyi Csoportja. Fészektelepeket idén is csak 5 településen találtak, a