Mindennapi madárvédelem a ház körül

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) küldetése, hogy minél szélesebb társadalmi támogatottságra és aktivitásra építve hozzájáruljon Magyarország és Európa környezeti állapot romlásának megakadályozásához, a kedvezőtlen tendenciák megfordításához.


Ebben a munkában a hangsúly, különösen az elmúlt évtizedben, a széleskörű társadalmi aktivitásra, a lakosság bevonására helyeződött. Ezért indítottuk el a „napi madárvédelem” jellegű tevékenységeket, melyek célja annak bemutatása, hogy a különböző lakókörnyezetben élő és munkahelyen dolgozó, a környezetért aggódó emberek miként vehetnek részt tevőlegesen és nélkülözhetetlen módon a madárvilág, a természet és a környezet megóvásában.

 

Bárki bekapcsolódhat a Madárbarát kert programba

A napi madárvédelem alapját a Madárbarát kert program gyakorlatközpontú tevékenységei képezik az odúk és itatók kihelyezésével, a téli madáretetéssel. Az egész évben, gyakorlatilag bárhol, még a nagyvárosok épületrengetegében is végezhető madárvédelem azonban sokkal több néhány konkrét madárfaj megőrzéséért folytatott akciónál. A Magyarországon költő vagy vonuláskor hozzánk érkező több száz madárfaj olyan széles palettát jelent, melyből mindannyian ki tudunk választani legalább egy-két, a szívünknek kedves képviselőt. Madaraink közül több tucat faj a falvakba, városokba is követ bennünket, sokuk egész évben velünk él, így színes megjelenésük, érdekes életmódjuk és – a „vadonban” élő rokonaikhoz képest – bizalmasabb viselkedésük számos területen segítheti az életünket vagy akár a munkákat. Az itatónkban fürdő vörösbegy, az általunk kitett odúban költő mezei veréb vagy az etetőre járó cinkék és pintyek megfigyelése ingyen van, erőfeszítést sem igényel; ezek az állatok szó szerint házhoz jönnek.


Feketerigó-fióka egy budapesti kertben (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ingyenes oktatásfejlesztési lehetőségek

Különösen a gazdasági válság éveiben, amikor kevesebbet vagy egyáltalán nem tudunk költeni egzotikus nyaralásokra, felfokozódik bennünk a vágy a természeti környezet békéje, nyugalma iránt. Ezt adják meg nekünk a madárbarát kert, óvoda, iskola, panel és munkahely madarai. Mivel ezek az állatok – és sok más faj – velünk élnek, többségében közkedveltek és kivétel nélkül izgalmasak, érdekesek; ideális segítői a környezeti nevelésnek. Amikor évről évre azt halljuk, hogy egyre kevesebb jut oktatásfejlesztésre, ugyanakkor egyre nagyobb szükség van a környezettudatosságra nevelésre, észre kell vennünk, hogy a körülöttünk élő állatok ingyenes oktatássegítők is. Ezért a napi madárvédelem bármely modern infokommunikációs eszköznél egyszerűbb, gyorsabb, közvetlenebb és hatékonyabb eszköze lehet akár az otthoni, akár az óvodai és iskolai szemléletformálásnak. Így a napi madárvédelmi munkával megfigyelhetővé váló madarak és állatok szervesen kapcsolódnak az MME környezeti nevelési programjaihoz, az évtizedek óta sikeres, évente emberek tízezreit megmozgató Madarász ovi és Madarász suli programjához.

Környezeti nevelők csapatfotó 2024

Madarász ovi foglalkozás Balatonlellén (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Turizmus- és térségfejlesztési vonatkozások

A körülöttünk élő madarakra és más állatokra való odafigyelés, a velük való törődés, tehát a napi madárvédelem szemlélete az egyéni élmény és a szemléletformálás mellett szervesen kapcsolódik az MME természetkímélő mezőgazdálkodást támogató, erre építve pedig a vidékfejlesztést, munkahelyteremtést célzó tevékenységeihez. Ahol a helyi közösségek az MME segítségével fokozottan figyelnek a környezetre, a Natura 2000 területek megóvására és okos használatára, ott a természetközeli táj a benne élő állatokkal és növényekkel együtt olyan ökoturisztikai vonzerőt jelenthetnek, ami egyik pillérként bizonyítottan alkalmas az ipar által kevésbé terhelt, éppen az ipar hiányában hátrányos helyzetű, alapvetően mezőgazdasági jellegű kistérségek felvirágoztatásában.


Birkákkal együtt táplálkozó seregélyek (Fotó: Lóki Csaba).

 

Az MME Georgicon Tájgazdálkodási Tanácsadó Irodája, ökoturizmus programja és madárbarát településfejlesztési koncepciója partnerséget és segítséget kínál az új utakat kereső települési önkormányzatok, helyi közösségek számára a természeti környezetben és a madarakban rejlő gazdasági potenciál okos használatára. A napi madárvédelem sokkal több, mint a széncinege, a mezei veréb vagy a molnárfecske megóvása! Bízunk abban, hogy az ehhez a tevékenységi körhöz tartozó oldalak sokakban indítanak el új gondolatokat, és mind többen éberünk rá arra, hogy ha mindannyian teszünk valami keveset a környezetünkért, a madarakért, akkor nem csak rajtuk, de magunkon is segítünk.


Amennyiben részletesebben is érdekli a lakótelepeken, a ház körül és a
kertben végezhető mindennapi gyakorlati madárvédelem, ajánljuk
figyelmébe a Madárbarátok nagykönyvét (bolt >>), ...


... ha pedig szeretné jobban megismerni, meg is határozni az eközben látott madarakat,
a Madármegfigyelők kézikönyve (bolt >>) segíthet önnek

 

Orbán Zoltán