Talán nem is gondolnánk, hogy az ibolyák nemzetségébe mintegy ötszázötven faj tartozik. Földrajzi elterjedésük igen széleskörű, a trópusi, szubtrópusi vidékektől egészen a mérsékelt övi magashegységekig megtalálhatóak. Hazánkban 17 faj őshonos. Gyakran ültetik őket a kertekbe, de sokfelé vadon is találkozhatunk velük.

Az ibolyafélék családjának (Violaceae) többsége lágyszárú évelő, de van köztük egy- és kétéves is (például az árvácskák), valamint a trópusokon cserje és fatermetű fajaik élnek.

Általában kistermetűek, a legtöbb faj csak 10-15 cm magasra nő. Egyes fajok földalatti és –feletti szaporító hajtásokat, indákat fejlesztenek. Lombleveleik alakja kerekded vagy lándzsás, levéllemezük lehet szeldelt is, a levélválluk gyakran szíves. Virágaik öttagúak, kétoldali szimmetriával bírnak, több fajnál illatosak. A két középső sziromlevél eláll a többitől, az egyetlen alsó szirom sarkantyút képez. A színes virágokat rovarok porozzák be. Toktermése csillagszerűen háromfelé hajlik, láthatóvá téve a sorakozó kerekded, sötétbarna magvakat, melyeket gyakran hangyák terjesztenek.

Az ibolyák határozása igen nehéz, gyakran szakembert igénylő feladat, mivel egyes fajok nagyon hasonlítanak egymásra. Általában a pálhalevelek (lomblevelek tövén lévő kis, levélalapi képletek) pontos megfigyelése alapján járhatunk sikerrel.

Magyarországon leggyakrabban az illatos (Viola odorata) és a fehér ibolyával (V. alba) találkozhatunk, viszont az ibolyaféléknél meglepően nagy a színváltozatok száma, például az illatos ibolyának több színváltozata van a sötétlilától egészen a fehérig, a fehér ibolyának pedig lila színváltozata is létezik.

Az illatos ibolya évelő növény, mely gyöktörzséből vékony indákat fejleszt. Levelei tőkocsányon fejlődnek, szíves vállúak. A pálhalevelek széles tojásdad alakúak. Virágai hozzávetőlegesen 1 cm szélesek, illatosak, ibolyaszínűek, ritkán halványlilák vagy fehérek. Hazánkban március-áprilisban, ritkán májusban virít. Középhegységeink lomberdeiben és cserjés erdőszélein találkozhatunk vele. Félárnyékos kertek kedvelt dísznövénye. A mediterrán országokban az illatszeripar egyik fontos alapanyaga az ibolyavirág-olaj, melyet sajtolással nyernek a növényből. Az ibolyaolaj igen drága, így manapság általában szintetikus eredetű illatanyagokat használnak a kozmetikumokban. Virága ehető, salátákba, süteményekbe vagy akár koktélokhoz használhatjuk fel. Gyógyhatással is rendelkezik: gyökeres gyöktörzse köptető hatású, légcső és hörghurut esetén alkalmazhatjuk. Levele és virága nyugtató, a népi gyógyászatban használatos.

A fehér ibolya szintén lomberdei faj, megjelenésében hasonlít az illatos ibolyára. A fehér ibolya hazánkban szórványosan fordul elő, leggyakrabban a Mecsekben és a Balaton-felvidéken található meg.

Több ritka, védett ibolyánk is van: ezek közül legjelentősebb a sárga ibolya (V. biflora), mely jégkorszaki maradványnövényünk. Különleges sárga virágaival Európa magashegységi erdeiben találkozhatunk, nálunk a Bükk hegység egyetlen hűvös völgyében található meg. Természetvédelmi értéke 50.000 Ft. Hasonlóan védett maradványnövényünk a dombi ibolya (V. collina), mely elsősorban középhegységek karsztbokorerdeinek kitett szikláin él. Virágai világos ibolyaszínűek. Harmadik védett ibolyánk a lápi ibolya (V. stagnina), mely sajnos eltűnőben van hazánkból. Magasabb a legtöbb ibolyánál, szára 10-20 cm. Különleges virágai halvány kékesfehér színűek.

Sárga ibolya (Forrás Wikipédia)	Dombi ibolya (Forrás: flora.nhm-wien.ac.at)
Lápi ibolya (Forrás: gbif.org)

A V. altaica és a V. lutea keresztezésével nemesítették ki a hibrid árvácskát (Viola x wittrockiana) mely a kora tavaszi és az őszi időszakok kedvelt dísznövénye. Nagy és kis virágú alakok is léteznek belőle rengeteg színváltozatban. A halványsárga virágú mezei árvácskával (V. arvensis) és a háromszínű árvácskával (V. tricolor) utak mentén, száraz gyepeken, vetési gyomtársulásokban találkozhatunk. Sokszor gyomként okozhatnak gondot, azonban mindkét faj gyógyhatással bír.

Az ibolyákat már az ókorban is nagyra tartották, az egyszerű, természetes szépséggel hozták összefüggésbe. A középkorban állítólag a vándorénekesek kedvelt virága volt. Több mitológiai történet, valamint népszokás és babona is kapcsolódik hozzájuk, gyógyító és védelmező hatást tulajdonítottak nekik. Úgy tartották, hogy segít a szerelemben, és a szerencse megtartásában. Virágnyelven a lila ibolya a hűséget és szerénységet, a fehér ibolya az elfogulatlanságot szimbolizálja. Talán sokan ismerjük a „szerény, mint az ibolya” mondást is. Mindezek mellett a halálhoz köthető közmondás is jól ismert: alulról szagolja az ibolyát.

Az ELTE Füvészkertben az illatos és a fehér, sőt a kékes virágú keleti (Viola suavis) és a homoki ibolyával (Viola rupestris) is találkozhatunk, ha az apró szépségekre is nyitott szemmel járunk. Védett növényeink elzárt gyűjteményében megtalálható a különleges sárga ibolya is.

.
 Szentpéteri Enikő, Papp László
ELTE Füvészkert
 

Felhasznált irodalom:

BERNÁTH, J. (szerk.) (2000): Gyógy- és aromanövények. Mezőgazda Kiadó. pp. 585-588.

KIRÁLY, G. (szerk.) (2009): Új magyar füvészkönyv. Magyarország hajtásos növényei. Határozókulcsok. – Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, Jósvafő. pp. 616.

TURCSÁNYI, G. (szerk.) (2006): Mezőgazdasági növénytan. Szaktudás Kiadó Ház. pp. 308-309.

ÚJHELYI, P. & MOLNÁR V., A. (2006): Élővilág enciklopédia II.. A Kárpát-medence gombái és növényei. Kossuth Kiadó. pp 527.

termeszetvedelem.hu

www.theplantlist.org