Madárvonulási stratégiák

A fajok a vonulásuk szerint két fő csoportra oszthatók aszerint, hogy a vonulásukat külső (időjárási) tényezők vagy belső (öröklött) tulajdonságok szabják-e meg. Az előbbibe tartoznak a „fakultatív”, az utóbbiba az „obligát” vonulók. A határ természetesen nem éles, mivel vannak fajok, amelyeknek egyedei vagy populációi fajtársaiktól eltérően viselkednek. Ezek a parciális vonulók. Ez talán a legnehezebben definiálható fogalom. A két előző típus felé átmenete van, tehát vannak fakultatív és obligát parciális vonulók. A fakultatív vonulást kiválthatják kedvezőtlen, de kedvező feltételek is, ilyen szempontból további típusokat lehet elkülöníteni. „Szökő vonulás” akkor következik be, amikor a környezeti feltételek nagyon kedvezőtlenné válnak, például ha hirtelen nagyon hideg lesz, befagynak előbb az álló-, majd a folyóvizek is. Ilyen esetben a vízimadaraknak gyorsan délebbre kell húzódniuk, hogy nyílt vízfelszínt találjanak. A vastag hótakaró hozzáférhetetlenné teszi a táplálékot többek között a magevők és a kisemlősökkel táplálkozó ragadozómadarak számára. Ilyenkor nekik is indulni kell, ha túl akarják élni a zord időjárási feltételeket. Bizonyos fajok (például a fenyőpinty és a csonttollú) kisebb számban általában minden évben előfordulnak a délebbi területeken, de bizonyos években hatalmas tömegben jelennek meg, ez az inváziós jelenség. Ehhez a pozitív környezeti változások járulnak hozzá, azaz sok a táplálék.

A vonulási távolság alapján rövid, közép- és hosszú távú vonulókat lehet megkülönböztetni. A rövidtávúak mozgási távolsága néhány száz kilométer. Közöttük nagyobb arányban vannak a fakultatív vonulók. A hosszú távú vonulók 10 ezer kilométeres távolságot is megtehetnek egy vonulási szezonban. Esetükben az obligát vonulás a jellemző, hiszen egy ilyen léptékű mozgásnál sokkal kisebb lehet a tévedés lehetősége. Néhány fokkal való eltérés esetén a rövid távú vonuló nem hibázik jóvátehetetlenül, ugyanez egy hosszú távú vonulónak az életébe kerülhet, könnyen nyílt tenger vagy sivatagok fölött találhatja magát. A szabályozás olyan pontos, hogy a vonulási úton való irányváltás, vagy a nagy földrajzi barrierek előtti pihenés, zsírfelhalmozás is kódolva van.

A magashegységekben élő madarak jellemzően nem vonulnak nagyobb távolságra, hanem csak az alacsonyabb régiókba, a völgyekbe húzódnak le. Ez a vertikális vonulás. Ez jellemző a magashegyi fajokra (például havasi csóka, hajnalmadár, fajdfélék), más fajokon belül csak egyes alfajoknál vagy egy-egy populáció egyedeinél fordul elő.

Bár a legtöbb ember madárvonulással kapcsolatos élményei általában a nagy fecskecsapatok, vonuló ludak, darvak látványához fűződnek, a vonulás többnyire éjszakai jelenség, és csak a fajok kisebb része vonul nappal. Éjjel vonulni sok szempontból előnyösebb. Az éjjel vonuló madarak időt takarítanak meg, hiszen napközben táplálkozni tudnak, energiát takarítanak meg, mivel az éjjeli levegő hidegebb, ezért sűrűbb, könnyebb a repülés, kisebb a túlmelegedés és a kiszáradás veszélye, a szelek ilyenkor általában enyhébbek és kiszámíthatóbb irányúak, nincs függőleges turbulencia, használhatják a „csillag-iránytűt”, és a predáció veszélye is kisebb.