Ahogy kiértünk a vasútállomás felől érkezve a területre, egy kakukk fogadott minket, kakukkból egyébként a teljes séta során elég sokat láttunk, és persze halottunk, szinte mutogatta magát, a madarakkal ismerkedők legnagyobb örömére. 
Rengeteg örvös galamb, szarka és dolmányos varjú volt a területen, a madarakkal még csak most ismerkedőknek ezek a fajok is tudnak újat mutatni, pl. láthattuk, hogy a szarka a fészke fölé „tetőt” is épít. 

A fülemüléknek senki nem szólt, hogy csak éjjel szoktak énekelni, viszont ennek köszönhetően valószínűleg minden résztvevő egy életre megtanulta a fülemülék énekét, sőt, olyan szerencsénk volt, hogy az egyik éneklő példányt a sűrű növényzet ellenére is sikerült megpillantanunk. Nem jártunk szerencsével a kis poszátával és a barát poszátával, őket csak hang alapján tudtunk azonosítani, de legalább ilyenkor szemléltethetjük a madárhangok tanulásának fontosságát. Mindenkit arra bíztattunk, hogy a határozókönyvek lapozgatásával párhuzamosan a leggyakoribb fajok hangjaival is ismerkedjen, mert az énekesmadarak jelenlétére lombfakadás után szinte kizárólag a hangjuk utal.

A kisebb vizes, nádasokkal tarkított foltokon tőkés récékkel, szürkegémmel, nádi rigóval, nádi tücsökmadárral, vörösgémmel is találkoztunk, többször átsuhant felettünk egy barna rétihéja is és a hangok alapján egy kis vöcsök is rejtőzködött az avas nád tövében. 
A fákkal sűrűbben benőtt területen megvizsgáltunk egy B típusú odút, amelyben egy széncinege költött, ezen a területen őszapókkal is találkoztunk. A 3 órás séta zárásaként egy vörös vércse volt olyan kedves és pont felettünk állt meg „szitálni”, így a legtöbb határozóbélyegét megmutatta nekünk. 

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, reméljük találkozunk a nyári alkalommal is!