2011.04.19

Hazánk szerepe felértékelődött az európai madárvédelemben




Véget ért az európai és közép-ázsiai madár- és természetvédelmi szervezetek éves találkozója, amelynek az idén Magyarország adott otthont. A BirdLife International régiós rendezvényén 42 ország több mint 100 képviselője vett részt. A konferencián megvitatták a régió, következő évekre vonatkozó madárvédelmi stratégiáját és a BirdLife résztvevő tagszervezetei megosztották egymással tapasztalataikat.


A tanácskozás fókuszában az elmúlt évtized egyik legfenyegetőbb természetvédelmi problémája, a fajok eltűnése állt, amelynek megállításában a magyar uniós elnökségnek is komoly szerepe van az idén elfogadásra váró stratégiák előkészítésén keresztül.


A rendezvény szekcióülésekkel kezdődött
(Fotó: Orbán Zoltán).


A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) eddig is szakmai tanácsokkal igyekezett segíteni a kormányzat munkáját, hogy a következő évtizedet ne egy újabb kudarcként kelljen elkönyvelnie az európai közösségnek. A szervezet célja, hogy a most alakuló agrár- és halászati politikában komoly szerepe legyen a madár- és természetvédelmi szempontoknak, illetve, hogy a zöld ágazat megfelelő finanszírozásban részesüljön.


A konferencián 42 ország több mint 100 képviselője vett részt
(Fotó: Nagy Dénes)
.


A konferencia szakmai programját Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára nyitotta meg, szót ejtve az Országos Magyar Vadászati Védegylet leveléről, amely általános felháborodást keltett a zöld civil szervezetek körében. Az államtitkár egyértelműen kinyilvánította, hogy a védett állatfajok státuszának megváltoztatása és vadászhatóvá tétele nincs a tárca napirendjén. A nyílt és világos beszédet az MME megnyugvással fogadta, a hazai természetvédelem ugyanis még egy csapás nem tudna elviselni. A konferencia résztvevői az ügy kapcsán aggodalmukat fejezték ki, hogy a mintaértékű természetvédelmi kezdeményezéseket felmutató Magyarországon az elmúlt időszakban a természetvédelem gyengülése tapasztalható a finanszírozás jelentős csökkentésétől, a komoly szakmai múlttal rendelkező munkatársak elbocsátásán keresztül, a most felmerült vadászati elképzelésekig.


A "Partnership fair" szakmai programot Illés Zoltán államtitkár nyitotta meg
(Fotó: Orbán Zoltán).


Sajnos pár nappal később egy újabb, minden szakmai érvet nélkülöző döntés született a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Rodics Katalint, a tárca főosztályvezető-helyettesét, aki vitathatatlan érdemeket szerzett több fontos nemzetközi egyezmény végrehajtásában, a politikai vezetés el kívánja távolítani pozíciójából. A 24 éves szakmai múlttal rendelkező szakember eltávolítását nem magyarázhatja semmilyen ésszerű indok, ezért az MME kéri a döntés visszavonását.







Személyi jövedelemadó 1% felajánlásával nélkülözhetetlen
segítséget nyújthat madárvédelmi munkánkhoz!

A rendelkezéshez szükséges adószámot és
tájékoztatást is tartalmazó nyilatkozatot

letöltheti
itt >>

Köszönjük!


Szász Péter