2009.12.07

Cinege lesen a Gödör Klubban



December első hetében a Gödör Klub vendégei voltunk madárbarát programunkkal. A közösen tervezett hosszú távú együttműködés első állomásaként arra buzdítottuk a járókelőket, hogy segítsenek cinegegolyókkal díszíteni a tér fáit, ezzel is segítve a környék madarait.

A Madárbarát Advent nevet viselő 3 napos rendezvényen találkoztunk fekete rigóval, vörösbeggyel, kék cinkékkel és széncinkékkel is. A második nap reggelén tapasztalhattuk, hogy az első nap kihelyezett cinegegolyókból már ettek a madarak, a harmadik napon láttuk őket táplálkozni napközben is, szürkületkor körénk gyűltek a fekete rigók, volt, hogy tízet számláltunk egyszerre.

 
Egy a sok madárbarát kívánság közül
(Fotó: Gorobec Alexandra)


Az érdeklődők között voltak külföldiek, óvódások és kisiskolások, több helyi lakos felkeresett minket és vitt cinegegolyót saját erkélyére is. A leggyakoribb kérdések az itt telelő fajokra és az adható eleségekre vonatkoztak.

 
Reggeli készülődés a stand nyitása előtt
(Fotó: Gorobec Alexandra)


Ezúton is köszönjük a jókívánságokat, amiket játékunk keretében a madaraknak küldtek!

 
Cinegegolyó az egyik fán a Gödör Klub előtt
(Fotó: Gorobec Alexandra)