2009.09.29

A jeladós kék vércsék megkezdték vonulásukat



Egyik napról a másikra kiemelkedően sokat változott a műholdas jeladókkal jelölt kék vércsék tartózkodási helye! Szeptember 21-ig még minden madár a korábban egy hónapig használt vonulás előtti gyülekező helyén volt. Azután azonban egy csapásra minden megváltozott.

Heni kezdte meg a dél felé való vonulást. 2009.09.21-én még a jászsági gyülekezőhelyen éjszakázott, majd két nappal később, amikor jeladója újra bekapcsolt már 150 kilométerre a Románia-Szerbia határán lévő gyülekezőhelyen mérték be a műholdak.
Heni nem sokáig időzött a Kárpát-Medence déli részén, 600 km-t repült és Macedóniát átszelve az Albán határig jutott, jelei szeptember 26-án este már az Ohridi-tó közeléből jöttek.

Az igazi meglepetés azonban csak ekkor következett! Görögországot és a Mediterráneumot valószínűleg egyhuzamban átrepülve szeptember 28-án este már mélyen a líbiai sivatagban járt - Észak-kelet Líbia, Awjilában. A 48 órás repülés alatt mintegy 1300 kilométert tett meg, jobbára a Földközi-tenger felett. Ezután sem állt meg azonban pihenni, éjszaka is folytatta útját a Szaharán keresztül dél felé. Az éjjeli órák egy részét még bizonyosan repüléssel töltötte, több mint 60 km/h sebességgel további 400 kilométert tett meg. Amikor 2009.09.29 hajnalban utoljára bemérték a műholdak a Tazerbo (Tazirbu) Oázis közelében járt.

 
Gyülekező kék vércsék
Fotó: Palatitz Péter



Heni mellett Csenge, Csalán és Virág is hasonlóan jelentős vonulási aktivitást mutat. Mindannyian alig pár nap alatt Afrikába értek, és jelenleg a Szahara barátságtalan körülményei között haladnak telelőterületük felé. Hárpia kissé lemaradva követi őket, utolsó jelei alapján jelenleg a Peloponnészoszi-félsziget közelében lehet.
Nekivág-e pihenés nélkül Hárpia a tengernek? Meddig időzik Csenge Észak-Líbiában? Melyik madár szeli át először épségben a sivatagon? Válaszok a www.falcoproject.hu –n.

Ajánlott oldalak:

http://www.kekvercse.mme.hu/hu/content/news#kekvercse127
http://www.kekvercse.mme.hu/hu/gmap

Háttérinformáció:

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Kék vércse LIFE programjában kutatja a kék vércsék életét, s az új jeladókkal lehetősége nyílik új információkat szerezni azok vándorlási szokásairól. A programban az MME partnere a Kőrös Maros Nemzeti Park Igazgatósága, a közös tevékenység célja a pannon biogeográfiai régióban élő kék vércsék védelme.

A madarak útját itt követheti nyomon.