Rólunk - Baranyai helyi csoport

Tagszervezetünk 1974 nyarán alakult meg 56 alapító taggal MME Dél-dunántúli Csoportja néven, mert akkor még Somogy, Tolna és Zala megye is hozzánk tartozott. A kezdetektől fogva segítettük az önálló megyei csoportok létrejöttét. A folyamat 1982-re fejeződött be, és azóta MME Baranya Megyei Csoportja néven működünk.

     Az elmúlt 50 év alatt csoportunk az egyesület legnagyobb vidéki szervezetévé vált. Taglétszámunk közel 900 főre bővült. A tagság aktivitásának köszönhetően számos madár- és természetvédelmi programot dolgoztunk ki és valósítottunk meg. 1981-ben elkezdtük a sumonyi gyűrűzéseket, és szívós munkával létrehoztuk azt a táborbázist, amit ma Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomásnak nevezünk. A hely része az Actio Hungarica hálózatnak, és egyben az ország legrégebben működő gyűrűzőállomása, ahol eddig több mint félmillió madarat jelöltünk.

A Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomás 2009-ben (Fotó: Huszár Kristóf)

1993-ban önálló irodát nyitottunk Pécsen, ahol a mai napig főállású alkalmazott látja el a szervezéssel járó adminisztrációs feladatokat. Megteremtettük azoknak az infrastrukturális beruházásoknak az anyagi feltételeit, ami lehetővé tette olyan felszerelési tárgyak és immateriális javak vásárlását (irodai eszközök, szoftverek, gépkocsik stb.), melyek nélkül ma már a hatékony természetvédelmi munka elképzelhetetlen.
     Eredményeinket még nagyvonalakban is nehéz felsorolni. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy a megalakulásunkat követ 10 évben elvégeztük a 10x10 km-es ÚTM négyzetekben a fészkelő madárfajok felmérését teljes megyei lefedettséggel. 1988-2003 között feltérképeztük a vármegye ragadozómadár állományát. Ezzel egyidőben a fészkelő madárfajok községhatáros ponttérképezésére is sort kerítettünk. 1994-ben a fás legelők, 2013-ban a helyi jelentőségű természetvédelmi területek állapotfelmérését végeztük el. 1995 óta szervezünk békamentési akciókat, és jelentős eredményeket értünk el a kétéltő- és hüllőfajok vármegyei elterjedésének és gyakoriságának tisztázásában. Hosszú éveken keresztül vizsgáltuk a barlangokban telelő és az épületekben szaporodó denevérek kolóniáit. Az évente megismételt számlálásoknak köszönhetően 25-30 éves adatsorokkal rendelkezünk a védelmi programjainkban szereplő madárfajok (pl. fehér gólya, vetési varjú, ragadozó madarak) költő állományáról. A gyöngybaglyok költési sajátosságainak vizsgálata során kapott adatok világviszonylatban is páratlannak tekinthetők, az összegyűjtött köpetanyag kiértékelése során pedig a kisemlősök vármegyei elterjedésére nyílt jó rálátásunk. A mai napig is zajló madárállomány felmérési programok és az egyéb megfigyelések adatainak rendszerezésére szolgáló számítógépes nyilvántartásunkban közel egymillió adatrekordot tárolunk. A sérült, beteg madarak elhelyezésére és gyógyítására 2017-ben madármentő állomást létesítettünk Szigetváron. 
     A szemléletformálásra irányuló akcióink száma (önálló standdal való megjelenés, előadások, kirándulások, foglalkozások stb.) éves szinten 30-60 között mozog, és többezer látogatót vonz. Kapcsolatainkat folyamatosak az oktatási intézményekkel és az óvodákkal, ahova rendszeresen küldjük ismeretterjesztő anyagainkat. Fontosnak tartjuk a programjainkkal érintett magánszemélyekkel és szervezetekkel (pl. egyházak, földtulajdonosok, gazdálkodók, áramszolgáltatók) való jó viszony kialakítását, mert pozitív hozzáállásuk nélkül hatékony természetvédelmi munkát nem tudnánk végezni.
     Munkánk minőségét és elismertségét jelzi, hogy 1992-2002 között a nem védett területek természeti értékeinek feltárására kiírt pályázatokon 5 kiemelt díjat, 3 különdíjat, 1 jubileumi díjat, 10 első díjat, 6 második díjat és 1 harmadik díjat nyertünk.