Önkénteseket képeztünk

Május első hétvégéjén rendhagyó programot szerveztünk. Ezúttal nem madarász séta vagy élőhelyekezelés volt a program, hanem olyan érdeklődőknek tartottunk képzést, akik még nem, vagy csak alig ismerik az MME munkásságát. Önkéntes képzésünkön 20 résztvevő volt.

A képzés során tantermi és terepi programot is tartottunk, az Egyesület általános bemutatásán túl a résztvevők tanulhattak az önkéntesség jogi és szakmai hátteréről, az MME-ben zajló természetvédelmi, kommunikációs és adománygyűjtő programokról, a jelenleg is önkéntesek bevonásával végzett feladatokról és olyan szakmai programokról is, amelyek ugyan igényelnek egy kis előképzettséget, de némi gyakorlás után bárki tudja végezni.


 

A képzésnek a Csongrádi helyi csoportunk által működtetett, a Kiskunsági Nemzeti Park szívében elhelyezkedő Szalakóta Látogatóközpont adott otthont, így a terepi programokat is helyben meg tudtuk oldani.


Madármonitoring elméletben és gyakorlatban

Madarászás közben gyakoroltuk a távcsőhasználatot, tanultunk a látott fajokról, megismerkedtünk a MAP, MMM és Természetlesen programokkal, a mesterséges odúk és költőládák jelentőségével, a vasárnap hajnali madárgyűrűzési bemutatón a madárszedés, a gyűrűzés és a madárvonuláskutatás ismeretagyagot adtuk át.


Szerencsénk volt a gyűrűzési bemutatón, mert a hálónkba került egy kakukk is (Fotók: Tokody Béla)

Terveink szerint 2023 őszén is tartunk hasonló képzést Budapesti helyszínen.

 

Az önkéntesek képzését a  LIFE NGO4GD(HU/000037) "Közösen a természetért" elnevezésű pályázat tette lehetővé.

Kapcsolódó hírek

2023. augusztus 31. – szeptember 3. Hortobágy. Szervezők: MME Ritkaságvadász Szakosztály, Hortobágy Természetvédelmi Egyesület, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

természetlesen

A tavaly útjára indított TermészetLesen adatgyűjtő program moduljai közül három jelenleg is aktív, s ennek apropóján a felmérésekhez kedvet érző önkénteseknek elindítunk egy két hónapos kihívást.

fecskeles

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) TermészetLesen programjának következő állomása a Fecskeles, leánykori nevén Fecskefigyelő. A 13 éves adatbázis a fecskék védelmének évében, 2010-ben indult, így ideje volt egy frissítésnek! A TermészetLesen program többi adatbázisához hasonlóan a Fecskeles célja a lakosság bevonása a környezetünkben élő madarak...